Észak-Magyarország, 1954. január (11. évfolyam, 2-26. szám)

1954-01-07 / 5. szám

2 ÉSZAKMAGYAFOFS7ÁG Csütörtök, 1954. január 7. Egy amerikai újságíró leleplezese: BiÉuÜ francia üiiiyminlszíer az amerifca ak fegyveres tea! ázását kérle Indokínában 4nkét a falust lakóházépítés meggyorsítására Négyezer családi házat épít 1954-ban a falu dolgozóinak a falusi lakóh ázépítési iroda Szerdán a földművelésügyi mi­nisztériumban ankéton beszélték meg a falusi lakóházépítési terv végrehajtását, elsősorban azt, ho­gyan, gyorsíthatnák meg a falusi építkezéseket. Az ankéton résztvet- tek a földművelésügyi minisztérium, a pénzügyminisztérium, a könnyű­ipari minisztérium, a közlekedés- és postaügyi minisztérium, a falusi la­kóházépítési gazdasági iroda és a megyei tanácsok küldöttei. Tb A mezőgazdaság fejlesztéséről szó­ló legutóbbi kormányhatározat óta mind több és több falusi dolgozó kapcsolódik be a falusi lakásépítési akcióba. A falusi lakóházépítési gaz­dasági iroda — FAGI — budapesti központjába naponta futnak be az érdeklődők, az építtetni akarók le­velei. Tekintettel a nagy érdeklődésre, az eddigi 50 millió forintos építési keretet most 80 millióra emelték. A gépállomások, termelőszövetkezetek, állami és tangazdaságok dolgozói ez. ért az összegért négyezer családi há­zat építtetnek 1954-ben a FAGI tí­pustervei szerint. Páris (MTI) Joseph Alsop ismert amerikai pub­licista a „New-York Herald Tribu­ne“ című amerikai lap hasábjain közölte Bidault francia külügymi­niszterrel a napokban folytatott be­szélgetését. A beszélgetés során Bi- dáult annak a kívánságának adott kifejezést — írja az amerikai újság­író —, hogy az Egyesült Államok­nak Indokínában „a legdrákóibb rendszabályokat'1 kellene alkalmaz­nia, amibe beleértendő amerikai csapatoknak az indbkinai harctérre szállítása is. A párisi külügyminisztérium ked­den délután olyan cáfolatot adott ki, ami voltaképen megerősíti az ameri­kai publicista állításait. „Az Egyesült Államok katonai in­tervenciójának gondolatát a beszél­getés során a „New-York Herald Tribune" munkatársa vetette fel" — mondja szószerint a cáfoló közle­mény, majd így folytatja: „Bidault úr annak az óhajának adott kifeje­zést, hogy az amerikai segítséget a legnagyobb mértékre kell fokozni.'' A cáfolat szerint Alsop a követke­ző kérdést intézte a külügyminisz­terhez: „És ha tudósításomban an­nak a kívánságnak adnék kifejezést, hogy amerikai csapatokat küldjenek Indokinába?'' — A külügyminiszternek nem volt oka arra — folytatja a hivatalos közlemény —, hogy erre a sugalma- zásra, vagy javaslatra negatív vá­laszt adjon és ő csupán utalt rá, hogy légi segítség (azaz amerikai lé­gi támogatás Indokínában) nagyon hasznos lenne. A beszélgetés folyamán — foly­tatja a francia külügyminisztérium cáfolata — Bidault úr az amerikai újságíró előtt hangsúlyozni kívánta, hogy „a francia közvélemény egyre növekvő mértékben unja az indokí­nai háborút1' és hogy ő — Bidault — attól fél, hogy „pár héten, vagy pár hónapon belül a francia közvéle­ménynek ez a fáradtsága kihatással lesz Franciaország politikájára." Kitűnik a cáfolatból, hogy Bidault — attól való félelmében, hogy a francia expediciós hadtestet lehetet­len lesz hazaszállítani — nyílt fel­hívást intézett Amerikához, hogy fegyveresen avatkozzék be az indo­kínai szennyes háborúba. Bidault felhívása erősen emlékeztet a re­ménytelenség vészkiáltására. A SZOVJETUNIÓ ÉLETÉBŐL A képen: Elmerülten játszanak az apróságok a rigai 34. számú óvodában Ly&a Károly Kossulh-dijas műtörténész kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Lyka Károly Kossuth.díj as műtörté­nésznek a művészettörténet terén vég­zett sok évtizedes eredményes mun­kája elismeréseként, SS. születésnapja á’kalmdból a munka érdemérmet ado­mányozta. (MTI) Január 20-ig megtiosszabbitottáir a téli iskolai szünete! Az általános és a középiskolai tanulóifjúság körében elterjedt meghűléses megbetegedés miatt a téli szünetet január 20-ig be­zárólag meghosszabbították. Az első tanítási nap az általános és az összes középiskolákban január 21, csütörtök. (MTI) A Tilos a nyulvadászat A földművelésügyi miniszter ren­deleté értelmében a vadászati idény hátralévő részében nyulra vadászni nem szabad. (MTI) Korábbi időpontban kezdődik a szombati „Szabad Ifjúság“- vidám est Mint jnár hírt adtunk róla, a Sza­bad Ifjúság, a dolgozó fiatalok lap­ja, január 9-én, szombaton a diós- győrvasgyári MTH kultúrtermében Szabad Ifjúság Vidámestet rendez. Az előadás az előzetesen hirdetett esti 8 óra helyett korábban: ponto­san 7 órakor kezdődik. A műsorban a Déryné-színhöz művészei lépnek fel: Görög Mara, Szirtes Ádám, Fe­hér Tibor, Hódosi Mária, Némethy ., _ _ _ Ferenc, Márffi Vera, Hetés György, képén; Az egyik moszkvai üzlet haza szállítja a vásárlónak az élelmiszereket Fekete Alajos. BESZÉLGETÉS A FEKETE GYÉMÁNTRÓL AZ ÓZDI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT VEZETŐIÉVEL Késő Ősszel kezdték meg a munkát a 100-as fronton. A bánya, azok, a műszaki vezetők egyaránt lu­dasnak érezték magukat a III. negyed­évi lemaradásért. Hogy a hibát hely. lehozzák, fáradságot nem ismerve, a több napot igénylő frontbeszerelést 2i óra alatt Végezték el. Egy nap alatt munkára készen álltak a szállító gu- miBzalagok. Gyors ütemben indult a termelés a 70 folyóméter szélességű frontoh. Az egész bányában megjavult a termelés. Elősegítette ezt a jobb le­vegőellátás Is. A versenytáblákon a tervek túlteljesítéséről olvashatunk a IV. negyedévben. Már éppen ideje volt, hogy a somsályiak újult erővel kezdjenek a termeléshez, s az I. fél­évben elkövetett hanyagságokat, hiba. kát felszámolják a műszaki vezetők. Az óv végo rohamosan közeledett. A bányászok fogadkoztak: nem marad­nak szégyenben, hiszen a párt és kor­mány annak ellenére, hogy a ill. ne­gyedéves tervet nem teljesítették, igen sok mindent adott a bányászoknak. Megoldották többek között az ivóvíz, ellátást. 200 személy részére modern szállás létesült. 2 új villamosmotort kaptak, mély meggyorsította a szállí­tást, megszűnt az üréscsillehiány is. 10Ö ezer {'érintős költséggel épül az üzemi fürdő és még sók más. A som- sályj bányászok állták szavukat. De­cember 23.ára a lemaradást behozva. év| tervüket tel leshették. • A klráldi bányatelepet úgy elbúj­tatta a két hatalmas, egymással szemben álló hegy, hogy alig lehetne észrevenni, ha a kis telep bányászai­nak kiváló szorgalmas munkája fél nem hívná a figyelmet. »Kicsi a bors, de érős« — szokták mondani. A tröszt — a bányászat 200 éves jubileuma al­kalmából indított versenyben országo­san a második helyre került. Ebhen igen nagy része volt a királdiaknak, különösen P-éch Antal táró dolgozói­nak. Péoh Antal táró á legeredménye. sebben dolgozott az elmúlt esztendő­ben. 6 ezer tonna szenet adott évi ter­vén felül. Előrelátó gondoskodással, a müszakj feltételek biztosításával, egész évben egyenletes volt a termelés. Du- bovjnszky Béla üzemvezető, nagysze­rűen oldja meg a bánya problémáit. Vlindenütt ott van, ahol segítségre van szükség, a dolgozók szeretik és megbecsülik, tanácsait figyelemmel követik. Nem régen a nyestevölgyi új bányában egy hónappal határidő előtt megindították a frontfejtést. December 30-ig teljesítette is évi tervét a klráldi vállalat. Ahhoz azonban, hogy eaővben még eredményesebb munkát tudjanak végezni, a klráldi vállalat üzemei ta­nuljanak a Péoh Antal táróiaktól. Elő. relátó szervező munkával tegyék le­hetővé a napi tervek teljesítését. O B'zony a far;.aslyukt bányá­ban Igén sok probléma adódott az el­múlt évben. 1953. első negyedévében alig 50 százalékra teljesítették az elő­irányztot. Egész évben a lemaradás behozásán fáradoztak mely csaknem teljés egészében sikerült is, Mindössze három napi tervteljésitéssel maradták le. Igen nagy hiba, hogy áz elmük év­ben elhanyagolták a jó munkahelyek megteremtését. Mezőben haladó fron, ton dolgozták. Májusban több mint 3 ezer csillényi iszap és víz öntötte el a bánya fővonalát. A dolgozók csurom­vizesén, hősies munkát végeztek, s így sikerült napok alatt megtisztíta­niuk a bányát. Még ilyen nagyszerű és lelkiismeretes munka mellett is, több nap eéett ki a termelésből. A ta. valyi hibákon okultak a banya műsza­ki vezetői. Ez évben már Szervezetteb­bé tették a munkát s most hazafelé jövő frontfejtéseken folyik a szenelés. Azeffercsehi bányavállalat még a megyéből fe kiesik. Az elmúlt évben a tröszt egyik leggyengébb bányája volt. A lemaradás oka, részben objektív, rész­ben felelős ezért a tröszt is. Elhanva. golta ezt a vállalatot, keveset foglal­kozott problémáival. Csak amikor meg­állt a termelés, akkor kezdtek figyelni a tröszt munkatársai. Ez évben már itt is javultak a mun­kaviszonyok s az új év első napjai, ban már az egeresetek is csaknem el­érték a 100 százalékot. Ha igy halad­nak. méltó versenytársai lesznek a tröszt többi üzemeinek. • A késő délutáni Órákban is for­galmas az ózdi széntröszt igazgatója, nak, Lőcsei Lajos elvtársnak irodája. A kis asztalkán a telefonok egymás után csöngetlek. Alig győzi őket elhall- gattatili. Az egyik készülék a többit tülhafsogva csörömpöl, Interurbán — Tessék, itt Lőcsei! . . . a bányák tervét . - , az első napokban elérték a 100 száza­lékot . . . a farkaslyukiakkal van egy kis probléma, de nem jelentős . . , az átmenettel? . . . nincs különösebb baj . . . szerencsésen átléptünk ag új év kü. szöbén , . . legjobb jelenleg a kifáldi bánya, Péch Antaljáról üzeme, de a somsá­lyiak a nyomukban vannak . . . Szabadság! —• Szóval befejezésül még annyit — folytatja a beszélgetést Lőcsei elv- tár® ■*», hogy igen sókat tanultunk az elmúlt esztendőben és az új évben már egészen másként álltunk a munkához. A bányákat segítettük, hogy az átme­net zökkenőmentes legyen. Előre biz­tosítottuk a fronthomlok szélességeket. Á fP6H tát szereléseket sem az utolsó pillanatra hagytuk. Nagy gondot for. „Alioiy LanieJék megjátsszék a berlini konferenciát !M A ,,Combat” vezércikke a La nie'-kormány csélfogásalról a nemzetgyűlés „bizalmi sza vazatának“ megteremtésére Páris (MTI) A „Combat'1 című párisi polgári újság „Ahogy Lanielék megjátsszak a berlini konferenciát!" címmel szer­da reggeli kiadásában, néhány órá­val a francia nemzetgyűlés rendkí­vüli ülésének kezdete előtt, a kö­vetkező képet festi Laniel minisz­terelnöknek és társainak azon pró­bálkozásairól, hogy a nemzetgyűlés „bizalmi szavazatának" birtokában képviselhessék Franciaországot a berlini négyhatalmi külügyminiszte­ri találkozón: — 1953 márciusában René Mayer akkori miniszterelnök, hogy ideig- óráig biztosítsa az államkincstár fi­zetőképességét a legszükségesebb esedékességek kiegyenlítésére, 80 milliárd frank előlegnek a Banque de Francétól való felvételére kért és kapott felhatalmazást. Ezt olyan­képen tette, hogy színpadi fogásként megjátszotta a Washingtonba való elindulásra készenálló repülőgép komédiáját, amivel indokolni kí­vánta az előleg megszavazásának ha. laszthatatlan szükségességét. Most Lanielék hasonlóképen meg­I játsszák a berlini konferenciát! Azt ■ mondják ugyanis a nemzetgyűlés­nek: január 25-re Berlinben kell lennünk. Nem értünk ogyet. ugyan abban, hogy mit is csináljunk ott, mindenesetre azonban szavazzatok nekünk bizalmat! Ezen kérdés jogo­sultságát természetesen nem tudják mással igazolni, mint eddigi „ered­ményeikkel1'. És miben is állnak ezek az „eredmények"? Felsorolhat­ják, hogy sikerült fenntartaniok a bérek befagyasztását, elfektették a pénzügyi reform megvalósításának terveit és törvényerejű rendeleteket hoztak, amelyeket nem mertek al­kalmazni! Reméljük elsősorban a nemzet- gyűlés becsülete érdekében, hogy elég képviselő lesz majd ott, akik nem hajlandók jóváhagyni egy ilyen lemondást a francia nemzet becsü­letéről. Valójában egész furcsa elté­velyedés lenne azt hinni, hogy Fran­ciaországot a berlini konferencián hatékonyabban képviselheti egy fel­hatalmazás nélküli küldött, mint egy a kormánynak január 17-én amúgy- is esedékes lemondása után az ügyek ideiglenes vitelével megbízott miniszter. Eisenhower rádióbeszéde Washington (MTI) Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke hétfőn este rádióbeszédet mondott. Az amerikai elnök főként az Egyesült Államok belső kérdései­vel foglalkozott. A beszédet beárnyé­kolta a gazdasági válságtól való rettegés. Mint a „Reuter" jelentette, „az elnök kétségtelenül a gazdasági dítunk arra, hogy a terv teljesítése mellett, a feltárási, elövájási és fenn­tartási munkák is jól haladjanak. Fo­kozottabb ellenőrzéssel segítjük az üzemeket a kiadott utasítások végre­hajtásában. Ez évben még nagyobb gondot fordítunk a versenyre, különö­sen a verseny nyilvánosságára. Mindezek között azonban a legna­gyobb gondot a tervek megvalósítóira, az emberekre fordítjuk. 1953. IV. ne­gyedévében öOO.an, az új év első nap­jaiban 100-an, a közeljövőben pedig további 300-an kapnak melegruhát. Az elmúlt évben, a bánya által épített há­zakba Putnokon 18. Arién 20, Gserne. lyen 8, Csokvaományban 4, Farkas­lyukban 12, Egereseikben pedig 3G család költözőit be kétszoba-Jíonyhás, fürdőszobás lakásba. Ez évben továb­bi kislakások épülnek, örömmel mond­hatjuk, hogy minden bányatelepün­kön van már napközi otthon, bölcsőde. A szülők nyugodtan dolgozhatnak. A múlt évben több mint 1 millió 800 ezer forintot költöttünk a dolgozók jó mun­kakörülményeinek megteremtésére. Ez évben bővítjük a munkásszállásokat, széppé, otthonossá, kellemessé tesszük azokat. Mindenüvé rádiót szerelünk, hogy a 'oborzott munkavállalók otthon érezzék magukat. Gondoskodunk a to­borzott bányászok továbbképzéséről is A legjobb sztahanovisták mellé észtjük­be őket dolgozni. Ezen a téren már a somsáiyj bányánál dolgozó Nagy Szil­veszter és a királdj bányában dolgozó Tuza Lajos brigádja igen szép ered­ményt ól't el. Sok jó bányászt növeltek toborzott munkásokból. Tapasztalt, gyakorlott mérnöke«nk viszont foko­zottabban segí»ik fiatal mérnöktársai­kat, lépéSről-lepésre vezetik be őket a bányák problémáinak ismereteibe, hogy jó szakemberekké váljanak. E Szép tervek megvalósításával, re­méljük : ez évben is sikerül megolda­nunk a ránkváró feladatokat, s behoz­zuk az elmúlt évi tervteljesítésből hiányzó egy napi tervlemaradást is. (Yené) depresszió lehetőségére célozva, ki­jelentette: A szövetségi kormány, az Egyesült Államok kormánya, bármi­kor kész arra, hogy egy pillanat alatt minden megfelelő eszközt igénybevegyen népünk alapvető jóié-' tének megvédésére.1' Eisenhower ki­jelentette: „Hiszünk abban, hogy Amerika virágzását nem kell és nem szabad a háborúra való készülődés­től függővé tenni.“ Az amerikai el­nök e kijelentésével ellentétben a továbbiakban mégis azt javasolta, hogy a válságot újabb katonai megrendelésekkel kell elkerülni. Eisenhower végezetül felsorolta kormánya egyéves működésének „eredményeit". Az amerikai elnök rádióbeszéde az Egyesült Államokon kívül főként Angliában keltett visszhangot. Ang­liában ugyanis attól tartanak, hogy az amerikai üzleti élet pangása jelem tős hatást gyakorolhat Nagy-Britan- nia gazdaságára is. Ez a félelem rá­veti árnyékát a brit nemzetközösség pénzügyminisztereinek pénteken Sydneyben kezdődő értekezletére is. A „Der JUienii“ című osztrák lap Trieszt miütarizálásarúi Becs (TASZSZ) A „Der Abend“ című lap január 5-én jelentést közölt Triesztből* amely a következőket mondja: Wintertón angol tábornok, Trieszt szabad terület „A'1 övezete angol­amerikai csapatainak parancsnoka, tisztjeivel folytatott beszélgetésében kijelentette, hogy a szövetséges csa­patok semilyen körülmények között sem hagyják el Triesztet. A tábor­nok hangsúlyozta, hogy az ameri­kaiak önként sohasem mondanak le a szárazföldi csapatok és a haditen­gerészet e fontos támaszpontjáról, amely biztosítja számukra az Olasz­ország és Jugoszlávia feletti ellen­őrzést. A trieszti angol-amerikai parancs­noksághoz közelálló körök Winter­ton nyilatkozatával kapcsolatban megjegyzik, hogy az utóbbi időbe* fokozott katonai építkezés folyik Trieszt szabad terület „A" övezeté­ben. A Trieszt területén folyó lázas katonai építkezések — írja a lap — arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok stratégiai támaszpontjainak láncában ennek a körzetnek külö­nös jelentőséget tulajdonítanak,

Next

/
Thumbnails
Contents