Észak-Magyarország, 1954. január (11. évfolyam, 2-26. szám)

1954-01-30 / 25. szám

Szombat, 1954. Január 30. ESZAKMAG Y ARORSZÁG «> «> A vezetőségválasztás a pártélet fontos eseménye A legjobb kommunistákat válasszuk a vezetőségekbe! A pártvezetőségek újjáválasztásá- nak joga hatalmas fegyver a párt­tagság kezében. Ezt a fegyvert nem szabad felelőtlenül, meggondolatla­nul, pillanatnyi érzésekre hallgatva, használni. A Központi Vezetőség ha­tározata egyértelmű választ ad arra: milyen elvtársakat válasszon a párt­tagság a vezetőségek tagjául. A Központi Vezetőség határozatának szellemében a választásnak pártve­zetőségeink felfrissülését, pártszer­vezeteink megerősítését kell elsősor­ban is szolgálnia- Olyan vezetőket kell yálasztani, akik a párthatároza­tokat öntevékenyen, a helyi lehető­ségek figyelembevételével, határo­zottan végrehajtják, akik képesek minden dolgozót mozgósítani az előt­tünk álló nagy feladatok megoldá­sára. Képesek az elkövetkezendő időben a párttagokra és pártonki- vüli dolgozókra támaszkodva, sikerre vinni a kormányprogramot. A Központi Vezetőség a párttag­ság legjobbjait akarja a pártvezető­ségbe! Néhány helyen még mindig azt hiszik, hogy a választás az egész vezetőség kicserélését jelenti. Erről szó sincs. A jól dolgozó, becsületes régi harcosok nem hiányozhatnak az új vezetőségből. Vissza kell ver­ni tehát az ellenségnek azokat a kí­sérleteit, hogy rágalmazza, mocskol­ja azokat a funkcionáriusokat, akik­nek a múltja kifogástalan és eddig jól megállták a helyüket­A választás a párttagság joga és kötelessége. Felelősségteljes munká­jukat csak akkor tudják ellátni, ha ismerik a Központi Vezetőség hatá­rozatát, a kiválasztás elveit. Alapo­san mérlegelni kell tehát, hogy vég­zett munkájuk és egyéniségük után kik a legalkalmasabbak a vezetésre. A vezetőségválasztó taggyűlésnek olyan felelősségérzettel keE dönte­nie, amilyen nagy jelentősége van pártvezetőségeink megerősítésének pártunk és népünk számára. A keselyühalmi állam,: gazdaság kommunistái is régen bírálták olyan sokoldalúan a pártszervezet vezetősé­gét, mint az utóbbi taggyűlésen. Arról beszélnek a dolgozók, hogyan végezte munkáját eddig a vezetőség. A tagság bírálataival segíti elő, hogy az alap- szervezet vezetősége a tagság véle­ményére épülő őszinte beszámolót ké­szítsen, A jó beszámoló lehetőséget ad a párttagságnak, hogy bátran nyíl rá­nthassa véleményét, hogy éljen jo­gaival, $ hogy a taggyűlés kidolgoz­hassa a további teendőket. Tömör községben a termelőszövet­kezet kommunistái a vezetőség válasz­tás előkészítésének hevében sem fe­ledkeznek meg a jövő évi jobb terme­lés biztosításáról, a tavaszra való fel* készülésről. A jó politikai munkát összekapcsolják a termelő munkára való mozgósítással. A tsz. tagjai vál­lalták, hogy a vezetőségválasztás tisz­teletére, a tél folyamán kihordják az istálló trágyát, megkezdik a vetőmag t'szdtisát s úgy javítják ki a gazda­sági felszereléseket, hogy á tavaszi munkákat idejében megkezdhessék. A vezetőségválasztás tapasztalatai Hercegkút községben Királyhegyi János párttitkár és Pugyi János ágit. prop. t tkár elvtársak gondoskodtak arról, hogy minden párttag alaposan megismerje a Központi Vezetőség lia- tározatát: A községben idáig alig mű­ködött pártcsoport, de mióta megje­lent a Központi Vezetőség határozata, rendszeresen tartanak értekezleteket, kisgyűiéseken ismertetik a határoza.T tot a pártonkívüli dolgozók körében fs. Bodrogolasziban Bankó Julia alap- szervezeti titkár elvtárs nem törődik a vezctőségvdlasztús előkészítésével. Bodrogolaszi kommunista-■ a járási pártbizottság aktíváitól és a sajtóból értesüllek a Központi Vezetőség hatá­rozatáról. A titkárnő clvldrs úgy lát­szik azt gondolja, hogyha a tanácsnál mint ny.lvdntaruí jól végzi munkáját, azzal már minden rendben van. A tagság azonban joggal elvárja tőle, hogy élérc álljon az előkészítési mun­ka irányításának, feladatokkal bízza meg az alapszervezet tagjait s tag­gyűlésen számoljon be munkájáról,, • Sárazsadánv alapszervezeti titkára, Pongrácz Jenő jelentéseiben mindig jó eredményekről számol be a járási pártbizottságnak. Valójában azonban a tagsággal semmit sem beszél meg, nem támaszkodik »a község kommu­nistáira, nem tudatosította eléggé a Központi Vezetőség határozatát. Az egyszerű párttagok — mint Sajgó András — kezdeményezésére tárgyal­ták meg a vezetőségválasztással kap­csolatos feladatokat. Sárazsadányban rossz a politikai előkészítő munka, mert nemcsak a titkár, hanem a veze­tőség többi tagja sem törődik a párt­tagokkal, a község dolgozóival. Várja a falu szakembereinket! amikor közölték vele beosztá­Egyrc több ipari és mezőgazdasági szakember jelentkezik megyénkben a termelőszövelkeze lekbe és a gépállo­másokra. Szakembereink jól tudják, hogy a mezőgazdaság fejlesztése nagy feladatokat ró rájuk és örömmel vál­lalják ezeket, A megyei ttnácson már 122 ipari és mezőgazdasági szakember jelentkezet«. Jólképzett technikusok, mezőgazdászok és más szakemberek vannak köztük, GO jelentkezőt már be is osztottak a gépállomásokra, a ter­melőszövetkezetekbe és a községekbe. Szabó Zoltánt, a Nehézszerszámgóp- gyúr sztaliánovjpt t lakatosát a megyei tanács a tjszadorogrmai gépállomét?- ra javasolti főmechanikusnak. — Minden erőmmel azon leszek, hogy a gépállomáson teljes tudásom­mal harcoljak a termelőszövetkezeti mozgalom megszilárdításáért — mon­dó Ita, sát. Vadász Rudolf kazincbarcikai dol­gozó most fejezi be az agrártudomá- nyt egyetemen az utolsó tanévét és máris jelentkezett, hogy osszák be a. mezőgazdaságba. A megyei tanács agronótnusnak javasolja. Boncsér László miskolci dolgozó is segíteni akarja szaktudásával a falvak dolgo­zó parasztjait. Géplakatos és villany- szerelő képzettsége van, igen értékes munkával tudja segíteni a termelő­szövetkezeteket. Ipari mezőgazdasJtgi szakembe­rek ! Jelentkezzetek minél többen a mezőgazdaságba, hogy' a kormány programja a falvakban is mielőbb megvalósuljon. Vár benneteket a fa­lu, a dolgozó parasztság ürömmel fo­gadja testvéri segítségekkel' Az élőállatbeadás megbeszélése a dolgozó parasztok fontos érdeke Angol cégek liüldütfsége érkezett Moszkvába Moszkva (TASZSZ) Január 27-én a szovjet külkeres­kedelmi szervezetekkel kereskedelmi kérdésekről folytatandó tárgyalások céljából 26 angol céget képviselő 33 tagú csoport érkezett Moszkvába, G. B. Scott úr, a „Crompton Parkinson1' cég igazgatója vezetésével. A repülőtéren M. V. Nyesztyerov, a kereskedelmi kamara elnöke, X. A. Tyeremin, a „Masinoimport“ elnöke, V. K. Krutyikov, a „Szojuzhim- export'* elnöke, I. J. Tyimofejev, a „Szonkoimport“ elnökhelyettese, L. N. Bihikov, az „Exportljon“' elnökhe­lyettese, G. D. Melnyikov, a „Transz- masimport1* elnökhelyettese, V. A. Klencov, a „Technopromimport'“ el­nökhelyettese, A. I. Gyivovics, a „Szojuznyeftyeexport“ elnökhelyet­tese fogadta a vendégeket. Az angol cégek képviselői csoport­jának fogadtatásán megjelentek I. Sz. Andrijenko, a Szovjetunió külke­reskedelmi minisztériuma protokoll- osztályának vezetője és Nagybritan- nia moszkvai nagykövetségének tag­jai is. fl karacsi kikötömunkások sztrájkja Karacsi (TASZSZ) A karacsi kikötőmunkások sztrájk­ja egyre szélesebb méreteket ölt. A sztrájkoló munkások száma megha­ladja a tizenkétezret. A karacsi kikötőmunkások, a ten­gerészszakszervezet, az észak-nyugati vasútvonal alkalmazottainak szak- szervezete, valamint a szállító mun­kások szakszervezetének képviselői csütörtökön együttes ülést tartottak. Az ülésen határozatot hoztak, amely­nek értelmében tovább folytatják a sztrájkharcot. (MTI) KÉT TSZCS - CÉL Az edelényi Vörös zászló ter­melőszövetkezet megkezdte évi beadá­si kötelezettsége teljes1 Hsát. Ezidcig már 600 darab tojást és 3i kilogramm baromfit adott be. Igen fejlett gazdasággal, jelentős állmjtálIomiVinyal rendelkezik a szö­vetkezet, amelynek a kapott állami támoga'ás hatására az elmúlt évihez viszonyítva sokkal könnyebb a beadási kötelezettség teljesítése. Az elmúlt év­ben különösen sokat fejlődött a ter­melőszövetkezet állattenyésztése. Ezekben a napokban is tóbbszáz liter tejet szállítanak a szövetkezet tagjai a rudolftelepi bányászoknak. Havi jö­vedelmük csak tejből 6—8 ezer forint. Juhállományuk meghaladja a 300 da­rabért. Az elmúlt évben gyapjúból 25 ezer forint volt a jövedelmük. Ebben az évben még nagyobb jövedelemre számítanak, mert a minisztertanács hat'rozata értelmében a juhgyapju ÜtvétMI ára a tavalyi 15 forint helyett kilogrammonki-nt 36 forint lesz." A napokban ado't el a szövetkezet 80 darab fiatal süldőt amelyért több mint 15 ezer forint készpénzt kapott. Most folyik a tervezgess a csoport­ban, hogy milyen intézkedéseket te­gyenek ez évben a gazdaság tovább­fejlesztésére. A tagság úgy határo­zott, hogy újabb özemágat létesít és még ebben az évben megkezdi 5 hol­don egy halastó létesítését. Az edelényi II. típusú Béke tSZCS tagsága tavaszi munkára ké- •szűl. Vosár István, a esoport elnöke elmondja, hogy a tavalyinál sokkal gomdoágbb&n készülnek a tavaszi munkákra, a termésátlagok emelésére. Az ősz folyamán a csoport — 28 tag­ja. — közel 450 szekér trágyát hordok kJ a földekre. Február 15-é#g még legalább 250 szekérrel akarnak kihor­dani a földekre. Az tstállótrágva mellett ez évben műtrágyát is szórnak az őszi kalászo­sokra, a lucerna- és a hereföldekre. A tavasz folyamán 100 holdon akarnak feit"ígyázást végezni; 60 mázsa mű­trágyát már meg is rendelek. — Csoportom tagjai valamennyien termelnek szerződéses növényeket Ez nemcsak jelentős pénzjövedelmet, ha­nem nagy kedvezményeket is biztos't számunkra a beadásnál. Én például 15 hold földemen egy holdon fehérherét. S00 négyszögölön cukorrépát, egy hol­don olajlent, egy holdon pedig kö­ménymagot termelek. Ezek után a íjáeisődősag növények után. csak a ke­nyérgabonabeadás alól 6 hold földte­rületem, a húsbeadás alól pedig 2 és fél hold területem mentesül. Világos, hogy a magasabb átvételi árak és a kedvezmények mellet; érdemes szer­ződéses növényt termelni. Jelenleg csoportom tagjai a tavaszi vetőmagok tiszftáisával foglalatoskodnak. ügy számítjuk, hogy február 15-ig teljesen elkészülünk ezzel. Amikor eljön a ta­vaszi vetés ideje, jól előkészített földbe tiszta, gyommentes vetőmagot vetünk. Január elején helyi tanácsaink meg­kezdték az élőállat és állati termékek beadásának tervezését. Elsőnek az edelényi járásban lévő Dumák község fejezte be a terv részié- rezesét- A községben a tanács mozgó­sította a népnevelőket, akik a dolgozó parasztok között jó agitáeiós munkát végeztek. Legutóbbi értékelés szerint a tervezésben a sátoraljaújhelyi járás érte el a legjobb eredményt. A járás községeiben meggyőzték a dolgozó pa­rasztokat. hogy határidőre menjenek el a tanácshoz a tervtárgyalásra, mert érdekeiket saját maguknak kell kép- viselniök. Megyénk több községében azonban — például Szendrőn, Mezőkövesden, Har sánvban, Szirmabesenyőn a dolgozó parasztok közül sokan nem mentek be a megjelölt időben a tanácsházára és ezzel hátráltatták a terv batáridőre való elkészítését­Helyi tanácsainknak — olyan közsé­gekben, aho] a tervezés nem megfelelő ütemben folyik — a pártszervezetek segítségével, a népnevelők bevonásával fel kell hívni a termelőket, hogy saját érdekükben vegyenek részt a tervezés­ben, mert különben kénytelenek lesznek az éves kötelezettséget meghallgatásuk nélkül hivatalból előírni. Igen fontos, hogy a termelők az évi sertés- és marhabeadási kötelezettség teljesítésére az önkéntes társulást is a legrövidebb időn belül létrehozzák és • társulási lapot aláírva a helyi taná­csokhoz eljuttassák. Tanácsainknak e] kell érni, hogy a termelők a tárgyalás után megkezdjék kötelezettségük teljesítését. Nem helyes, hogy egyes tanácsok minden sertésbe adást novemberre és decemberre ütemez­nek be. Hívják fel a termelők figyelmét a minisztertanács azon határozatára, amely szerint azoknak, akik sertésüket augusztus 31-ig átadják, kukorica be. adási kötelezettségüket mérséklik. DÁN TENŐ Megbüntettek magánlaksértésért egy edelényi nagygazdát Az edelényi járási bíróság ezer-ezer forint pénzbüntetésre ítélte Drótos Bálint edelényi nagy gazdát és leányát* Sztankó Jőzsefnét magánlaksértés bün­tette miatt. Drótos Bálint nagy gazda, és leánya egy épületben lakik Kazinczi Pál hi­vatali dolgozóval és családjával. Ez nem tetszett a kuliknak, arra veteme­dett, hogy betörte Kazinczi Pál laká­sának ajtaját és feldúlta a lakást. így akart megszabadulni Kazinczi Páltól. Drótos Bálint nagygazda egyébként úgy akarja kijátszani a törvényt, hogy az ” egyik helyiséget, amely régebben lakás volt, most. istállónak használja, nehogy valaki azt kiigényelje. Kazinczi Pált és családját azért sze­retné elüldözni, hogy helyébe leányát költöztesse. Durva, lelkiismeretin magataríáó sáért teljes joggal büntette meg aa edelényi járási bíróság Drótos Bálint nagygazdát és leányát. — Ar. idén 97 féle minős黫 teitilanjn, zot készítenek a, fogyasztók számira. TÜ>. bőt 36 újminőségü, amit eddig még nem gyártottak. 1954 január 29, péntek. — A pontos idő 6 óra. Kö­zöljük az időjárás jelentést. A hideg tovább fokozódik . *. vasárnap után enyhülés várható- Most pedig foly­tatjuk reggeli zenénket. Következik... Még a meleg szobákban is fázósan húzód­nak össze az emberek a rádió jelentésére. Az ablakok átláthatatlanul befagytak, még ott is jégvirágosak, ahol egész nap, késő estig ropog a tűz. Kint az utcán szinte minden lélegzet mellbevágja az embert. Orrunk csaknem befagy. Mindenki védett, fedett, meleg helyre igyekszik. Kemény, hideg idők járnak, a diósgyőri nagyolvasztóműben mégsem áll a munka. A kohók ugyanúgy zakatolnak, mint máskor, a gépek ugyanúgy duruzsolnak, mint nyáron. A kohó,-.ok bánon metsző szél kicsalja a könnyeket. A gépek fo­gantyúit kezelő emberek a hideg vas érintésé­től fel-felszisszennek, mert fájdalmat okoz. A kohók derék harcosai mindezek ellenére hősie­sen állják a harcot. Tisztelet és becsület nekik a hatalmas önuralomért, a vasfegyelemért és az áldozatért, amit ezekben a napokban tanúsíta­nak. a munka frontján, a békeharcban. Valamikor régen azt tanultuk az iskolában, hogy a hősök valamilyen emberfeletti lények. De ez nem igaz. Akik ma a kohók tövében dol­goznak, azok hősök. Helytállnak ezekben a ne­héz napokban is a kötelesség frontján, ami ma­ga sí okú önuralmat kivan az emberi szervezet­től. Ez is hősiesség­Munkások és műszakiak együtt küzdenek, hogy nyersvasat adjanak, hogy a kohók dolgoz­zanak. Ezt a harcot olyan emberek irányítják, mint Hornyák Imre üzemvezető. Hornyák elvtárs mérnökember. Két évig tanult a Vörös Akadémián, ötgyer­mekes családapa. Szerelmese a munkának- Nap­jai jórészét a kohók tövében tölti; kék mun­kásruhájában hol itt, hol ott tűnik fel. Az Iro­dában sohasem lehet megtalálni. Legtöbbször ott jelenik meg, ahol a legnagyobb szükség van rá­Középtermetű, zömök ember. Szemeiből erő, vasakarat sugárzik. Nagyon szeráfi munkatár­sait, mindenkinek segít. Ha azt gondolnánk, hogy különös előnyök­kel, adottságokkal rendelkezik, akkor téved­nénk. Neki tó csak két keze van; tettei választják /^OHÁSZHOS el a többi emberektől. Olyan tettek, amelyek végrehajtásához nagy erőre van szükség. Kohászhős — kommunista; különös anyag­ból gyúrt ember, mint Sztálin elvtárs mondta- Tizenöt éve dolgozik a diósgyőri nagyol­vasztóműben. Sok beosztása volt már, minde­nütt becsülettel megállta helyét- Kiváló mun­kája jutalmául, érdemeiért a párt tanulni küldte a Vörös Akadémiára. Amikor hazajött a múlt év vége felé, csendes, szívből jövő sza­vakkal csak annyit mondott a párttitkár elv­társnak: „•.. Sokkal tartozom népemnek, pár­tomnak, úgy érzem keményen kell dolgoznom, hogy megháláljam-'' És szavai meg tettei közölt ség. Mindenütt a2 élen jár. Ha szükség van rá, szerszámot ragad és úgy segít. Ha pártmegbiza- tást kap, tűzön-vizén át végrehajtja. A kohóknál sokszor kritikus helyzetben per­cek alatt kell dönteni. A legnagyobb elővigyázat mellett is gya­kori a kohóknál a vízbetörés. S tudjuk, hogy a víz és a tűz egymás mellett nem fér meg. Ilyenkor a kohók életéről van szó. Percnyi ké­sedelemből milliós károk származhatnak- Pilla­natok alatt elpusztulhat a szocialista tulajdon, a nemzet vagyona. Hornyák elvtárs számtalan ilyen veszélyt elhárított már munka tárnáival együtt. Január 17-én komoly problémát kellett meg­oldani a III- számú kohónál- A fúvóformák és szekrények — a kohó lelke — kiégtek, gyorsan újakkal kellett kicserélni. £* „ *•«""» kegyetlen hideg volt. A a napon kohók között kétszeres erővel fújt a metsző szél. A munkások már nem bírták. Elhagyták helyüket és a tűzhöz siettek- Emberi szervezet nem bírta már a csontokig maró hideget. Csüggedten, lehajtott fejjel me­lengették a tűz mellett elfagyott ujjaikat. A szó ilyenkor már nehezen fog, a fásultság, az érzéktelenség páncélján. Hornyák Imre, ez a különös ember, elébük állt Röviden szólt, szavai erős sugároztak. — Ha nincs kohó, ha tönkremegy, nem tu­dunk nyersvasat adni, leáll a martin. A nagy gépezetben megáll egy óriáskerék. A' párt, az ország a mi kezünkre bízta, a kohókat. Ez a mi vagyonunk. Ne-* künk termel, a ml életünk jobbulásáti segíti elő. Gyertek elvtársak, nincs idő a várakozásra. A csoport megmozdult üzemvezető a legveszélyesebb munkát végezte. Ujjuk elfehéredett, a szó elfagyott a szájakon., de a mentési munka megállás nélkül folyt. Á kohász-szív, a hazaszeretet győzedelmeskedett az emberfeletti nehézségen. Ilyen példák nagy számát sorolhatnánk fel ma a diósgyőri nagyolvasztóban, ahol Hornyák Imre üzemvezetővel az élen napról-napra le-t küzdik az akadályokat. Hornyák Imréről sokat lehetne írni. Mun­katársai szeretik, követik. Ömaga tanítja őket., s akit felelősségre von, az is új erőt kap tőle A fiatal műszakiak pártfogója. Végtelen türel­mével, szeretetével nem élnek vissza. Ebben a nagy hidegben is arra buzdítja az embereket, hogy teljesítsék a januári tervet- Nem tör­vényszerű, hogy a kohók januárban csak 70— 80 százalékot érjenek el. Műszakilag bebizo­nyítja hogy ezt a kudarcot el lehet hárítani. S az eredmény nem maradt el, hiszen ma a diós­győri nagyolvasztómű közeljár a 100 száza­lékhoz. Ha a hófúvások miatt dozna, ma már a terv túlteljesítését jelentenék. Hornyák elvtárs olyan műszaki vezető, aki sohasem takaródzik objektív okokkal. Bátran feltárja a maga és munkatársai hibáit, igényeli a dolgozók bírálatát, okul javaslataikból s »In­dent elkövet panaszaik orvoslására. Nehéz szavakban mindazt elmondani, amit ma Hornyák Imre s a diósgyőri nagyolvasztő- mű munkásai végeznek- A gondolat nem talál szavakra, hősi munkájuk mellett a betű el­szürkül­Talán az jellemzi legjobban Hornyák Imre egyéniségét, munkáját, párthűségét, ha azt mondjuk róla: Kommunista! Kohászhős! Tisztelet és becsület a kohászoknak áldo­zatos munkájukért- Dolgozó népünk elistneré-i sének zászlaja meghajlik előttük, a Hornyák Imrék előtt! BODA ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents