Észak-Magyarország, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-06 / 286. szám

TMSmif. ÍS31 iteoemBti f. ÉSZA3EMAC¥iMraiWlLMt mm Sékegyülésen AKIK MOST ISMERKEDNEK A TÁRNÁKKAL Huszonnégy község békeküldöt- ici ülnek a putnoki kuUurház nagy. termében. Munkások, fejkendős pa­rasztasszonyok, tanítók cs egy refor­mátus pap is. Az emelvényen az Or­szágos Béketanács küldötte, Urbán­usok Mihály elvtárs beszél. A békéről van szó! kint, az utcán ködös az idő, szürke felhők vándorolnak a magasban, a hó szagát érezni. A teremben azonban a kiejtett szó perzsel, éget, még a legliözömbo- sebb embert is lángra gyújtja. A béké­ről beszélnek.' Sárgakendős paraszt- asszony, Gáspár Gézdné /rizsi bélcekiil- dött szólal fel. Keresi, kutatja a sza­vakat, az emberek érzik, hogy valami nagyon (szépet akar mondani Az el­nök bátorítóan néz rá, segítene, . . . de nem kell, az asszonyka máris meg­szólal: — Én békében akarom felnevelni gyermekeimet.. Többet nem mond — minek is mondjon hiszen millió és millió anya vágyát tolmácsolta. Szavaira tapsvihar a válasz s meg el sem ül az együttérzés zaja, új béke- harcos emelkedik szólásra. Középkorú ember. Harminc cs negyven év közötti Szeles Ernő iskolaigazgató ezt mondja: — Tanítottam, s óra közben nem egyszer kellett szaladnunk az óvóhely­re. A sziréna hangja s a gyerekek ré­mült, szenvedő arca még mindig ki­sért néha. Nem akarjuk ezt többé! Ezért mi tanítók hazaszeretetre ianit- jük a gyermekeket, hogy mindent megtegyenek, harcoljanak a békéért! A terem ajtaján óvodások, az MN- DSZ küldöttsége és a mezőgazdasági technikum fiataljai jönnek üdvözölni a járási békelalálkozó résztvevőit. Rövid, vieleg mondatok, erőt biztatást sugár­zó szavak mind-mind a békét követe­lik! Jósvai József MÁV dolgozó a Rosen- berg-hdzaspdr példáját említi: — Nem félünk a béke ellenségeitől! A mi oldalunkon van az igazság s ezért ha kell, az életünket is feláldozzuk. Valahol messze, Vietnámban bomba robban, akna süvít a levegőben. Apró vályogviskók dőlnek romba né­hány vértől és dollártól megrészege­dett iparmágnás, bankár utasítására. Páris külvárosában egy anya nem tud enni adni gyermekének s az apa düh­től eltorzult arccal tüntet az utcán! Szicília bányáiban napok óta üres, kor- íló gyomorral sztrájkolnak az embe­rek ezrei. És mindenhol, mindenütt, akik embernek érzik magukat, maga­san szárnyal, hangosan dübörög a pa­rancs : 11 ....in'mu — Békét! — Békét! — miiét! Ez a kiáltás elhallatszik uie, ebbe a- terembe is. Léka Józsefné báivévai kül­dött, ez a szemüveges, feketeláendős hlös asszony is hallja. Tisztán érthe­tően árad szél hangja: — A béke a mi ügyünk is amióta felszabadított a Szovjet Hadsereg! Uj életet kaptunk s ezt az új életet az öz­vegyek és árvák védik . . . OszhajÚ parasztember, sajokazai békeküldött kér szót. Nem papírból, csal: úgy a szíve szerint beszél. Mit is üzen­het Becsbe a békelalálkozórat A falu­ból ennyit üzentei: vele: »Mondd meg, hogy teljesítjük h haza iránti köte­lességünket«. Sátor András azt is mondja. Egy­szerűen de annál nagyobb büszkeség­gel, hiszen a kötelesség teljesítése egyik alappillére a békének! Meleg, bensőséges pillanat követke­zik. Az Országos Rékcianács, korodi Gyulát és Jósvai Józsefet jó munkd- jáért emlékplaketlal tünteti ki. Egyszerű emberek de annál lelke­sebb békeharcosok! Kis epizód a gyűlésről: Elek Gusztáváé, a putnoki szülőotthon .ve­zetője siette jön a terembe. Alig egy órája hívták beteghez s most érkezik vissza. — Egy békeharcos anya üdvözletét hozom — mondja és mosolyog az arca. — Most szült. Azt üzeni: »Vegyétek úgy, mintha én is ott lennék közietek gyermekemmel együtt. Most kettőzött erővel dolgozom a békéért!«. Felszólalás felszólalást követ. Béke! munka! jólét/ Szinte izzik a szó, még keményebbé érlelődik tőle az aka­rat. A putnoki bánya dolgosói is üzen­nek: »Több és jobb szenet adunk. Tervün­ket időre befejezzük és egy percre sem feledjük el, hogy a béke hü harcosai vagyunk.« Felzúg a taps, de úgy hogy remeg­nek az ablakok. Egyszerre dobban min­den szív, egyre gondol az agy, egyet ígér meg minden békeküldött, »még jobban dolgozunk a békéért«. »A béketábor legyőzhetetlen, A béke útja biztos út«. Zeng, szárnyal a dal a küldöttek aj­kán. Munkás, paraszt, értelmiségi kéz a kézben énekli. Ennek így kell lennie, hiszen akárhovd is tartozunk a becsü­letes eynbcreknek egy a vágyuk, egy az óhajuk, egy a céljuk: a béke! Mert az igazság, a béke szent gondolata szebben ragyog millió gyer­tyafénynél!. I moidi * Látogatás a diósgyőri Műszaki Klubban 1} ár nappal ezelőtt * •*- diósgyőri Gézem Lajo-s-utoa 16. számú épületet szorgos munkás­kezek díszítették. Az épü­let teljes rcndböhozása már előzőleg megtörtént, csak a takarítás és a bútorok elrendezése volt hátra. Nagy izgalommal várták a diósgyőri üze­mek műszaki dolgozói az avatás napját. És nem is csalódtak. Olyan gyönyörű klubot építettek számukra, amelyből nagyon kevés van meg az országban. Műszaki klub — egé­szen új dolog ez, s máris látszik, hogy milyen nagy szükség volt erre. Itt az­tán valóban szórakozva lehet tanulni. Pihen az ember és közben tanul­hat is. De nézzük meg, milyen eszközök állnak a diósgyőri műszaki vezetők rendelkezésére a klub­ban, mely új lendületet ad munkájukhoz, ösztönzi őket, hogy a fizikai dol­gozókkal együtt sikert siker után érjenek el. Karnóczi István elvtárs a klub gondnoka vezet vé­gig a termeken. Az épü­let egyik szárnyán az elő­szobából a társalgóba nyi­tunk be. Tíz négyszemé­lyes asztal sorakozik a két helyiségben. A íala- kon diósgyőri képzőművé­szek olajfestményei a ter­melés egy-egy mozzana­tát s a Bükk egy-egy szép részleltét ábrázolják. Csipketerítő az asztalokon és mindenütt virág. f'A tthomos, kellemes « légkör, amelyben mindenki felmelegszik. Ezént is járnak szíveden. , ide« műszakiak tezvea«. szebbet, jobbít alkotni. Üvegfalon át gyönyörűen faragott, hatalmas könyv­szekrény látható a társal­góból. Ide is benézünk. Két hatalmas, mennye­zetig érő, művészi fara- gású, sötétre lakkozott könyvállvány magasodik a fal mellett. Hosszú, ugyancsak szépen faragott íróasztal, mellette magas- támlájú szék. Igazi könyvtár ez. Már sokszáz kötet tudományos könyv sorakozik * polcokon, magyar, orosz, német, an­gol és francia nyelven. A hatalmas íróasztalon, megtalálható Európa csaknem minden műszaki újságja Ó9 folyóirata- Bő­ségesen meríthetnek a műszaki tudományokból a diósgyőri mérnökök, tech­nikusok, műszaki dolgo­zók. S a könyvtár egyre bővül, fejlődik. A szórakozásra is van lehetőség. Ezit szol­gálja a biiliárdterem meg a vele szembeniévé sakk- szoba. A társalgóban ha­talmas zenegép van, le­mezjátszó későiekkel. Már kétszáz darab lemeze is van a klubnak. Az épület másik olda­lán délszaki növények­kel díszített előszobába lépünk. A falon kifüg­gesztve a klub háznagyai­nak névsora: Várhegyi József, Nyizsnyánszky Ti­bor, Tóth Géza, Ránky Lajos és még több más­nak a neve. A klubnak ezen a részén van az előadóterem. Négyes so­rokban a székek, az emel­vény fölött a llogmóbbi előadásokat jelző táblák és rajzok. Szögletes feliér vásaon * teles, Iwnswii, tések céljára. Az előadói asztalon különböző acélok és öntvények próbadarab­jai sorakoznak — a leg­utóbbi előadás tárgyai. — Hetenként kétszer van filmvetítés, — mond­ja Karnóczi elvtárs. — Legutóbb a tudományos filmek mellett a «Gőgös hercegnőt" vetítettük. A szakmai előadások is rendszeresen folynak és 60—80 műszaki dolgozó látogatja ezeket. Persze, a klubban so­rakozva tanuló tagok megéheznek, megszomjaz­nak. Erről is történt gon­doskodás. Szépen felsze­relt biiffé és faburkolatú étterem gondoskodik a klubtagok ellátásáról. A z egész klub azt sugározza, hogy minden ami hazánkban történik — az emberért történik. A diósgyőri mű­szaki vezetőkről való jobb gondoskodás eredménye, hogy ma a kohászat az élüzem cím II. helyezett­je, hogy jobban megy a munka, többet keresnek a dolgozók. A gyönyörűen berendezett klub a jobb munkát, a dolgozókat szol­gálja. Ezt éreztetik a süppedő szőnyegek, a fa­burkolatos, parkettás szobák, a könyvtár, a modem fehérabroszos ét­terem, az előadóterem, a csipkefüggönyök, virágok — minden, ami ebben az épületben van! A jövőben még na- gyobb szolgálatot tesz majd az új létesít­mény, hiszen a műszaki dolgozóknak új, nagy fel­adatokat kell megoldaniuk a dolgozó emberért. jiazesgi rin/wjiAAAA/iAXwwwvwia ravuvwwvqv jwinfvwvvw'eii vuvwvn/vwwtfv\rey;,.-\,v\/-.ru „wc wvwuv u’ enni jyut/uuv\Aiwiw<*Wir»wv»A* .. Úgy megszerettem, hogy ott se tudnám hagyni a bányát IftCj Kis csapat igyekszik a tű«!. Mártabánya bejárata felé. Az embereken új bányászruha, csizma, sapka, még a kezükben lévő karbidlámpa is új. Tobor­zott bányászok. Most mennek le először életükben a bányába. A külszíni dolgozók közül töb­ben jóindulatúan mosolyognak utánuk. A kis csoport tagjaiban szorongó érzés lappang. Szántói György, aki Nyirgyuláról jött, figyelmesen néz jobbra-balra, azon gondolkozik, soká érnek-e még a „lyukhoz”. Tán csak nem ezen megyünk be — szólal meg a táró bejára­tánál. — Hiszen nekem azt mondták otthon, a falumban, hogy nagy „lyukon* eresztenek le kötélen és majd térden, meg hasoncsúszva kell tovább menni. Igen örült, amikor a gondosan ácsolt bánya üregeiben haladtak. — No cimbora — szól az el-el- maradozó Szántóihoz Bállá Já­nos szállító. — Jól figyelj meg itt mindent, mert még „főfő” is le­het belőled. * Mint ahogyan mondani szo­kás, Bállá János annak idején igen „rászólt", mert ma már Szántói György Mártabánya egyik legkiválóbb dolgozója lett. — Ebben a hónapban teszem le a vájárvizsgát, a segédvájár tanfolyamot még tavaly elvégez­tem — mondja örömmel Szántói. 1951-ben, amikbr Szántói György elindult falujából, nem gondolta, hogy itt ragad, ezen a kis bányatelepen. — Akkor jó kereseti lehetősé­get láttam a hányában. De azóta úgy megszerettem a tárnát, itt se tudnám hagyni — mondotta. — Kerekes Sándor bácsi bri- gádjában dolgozom. Ismeri a szak­mát, már 20 éve él a „széngyár- ban‘‘. Eleinte persze — „mint aki nem mestere valaminek", nem a legjobban ment a munka. Többször leesett a csille a sín­ről. Ilyenkor odajött egy-egy régi bányász, megmutatta, ho­gyan kell könnyen helyérebiHen- teni. Kétszer-háromszor is meg­mutatták, míg megtanultam. — A brigád tagjaival, meg a többi bányászokká! is hamar megbarátkoztam. LátezcAt rajtuk, nem akarják, hogy ..idegenbe” érezzem magam. Többször be­hívtak az irodába is. Elbeszélget­tek velem, érdeklődtek, nincs-e valamire szükségem. A műszaki vezetők beszéltek rá: legyek vá­jár, járjak iskolába. Most igen hálás vagyok nekik a szép szó­ért, a hasznos tanácsokért A bánya dolgozói közül a brigád- vezetőmet, Kocsis Sándor bécsit szeretem a legjobban. Igen sok kellemes estét töltöttem el ott­honában, mikor még nem volt itt a családom. Elhívott magához, ott is csak jót, szépet tanultam. Az bántott csak, hogy otthon a család, én meg itt. No, de azóta már ezen is segítettünk. Ahogy megkaptam a hűségjutalmat, a 690 forintot, a szép sötétkék bá­nyászruhában hazamentem. Fele­ségem igen örült, különösen an­nak, hogy hozzámköltözik Mis­kolcra. — Igaz, most még csak albér­leti lakásunk van, de a tavaszon már szép új lakásokat épít a bánya. Legutóbb 1670 forint volt a havi keresetem. Ebből jut is, marad is. Mert az új lakást szép új bútorral fogjuk berendezni. — Most, hogy már itt van a család, még a tanulás is jobban megy. Nemrégiben felkészülé­semért megdicsért Kristóf elv­társ, az üzem vezetője, aki egy­ben oktatóm is. — Csak így to­vább, ilyen szorgalmasan, akkor még több szenet termel — mon­dotta. — Akkor az én házam is ha­marabb felépül, no meg a kor­mány újabb gondoskodása révén emelkedik a kereset — gondol­tam, s erre olyan jókedvem tá­madt, hogy az esti műszakba me­net elhatároztam: úgy dolgozom, hogy az éves terven felül vállalt 12 ezer tonna szenet is határidő előtt termeljük ki. A szívből jövő elhatározás ered­ménye: pénteken reggelre Ke­rekes Sándor brigádja 150 szá­zalékra teljesítette tervét. jdebfldAnj Minden jó az intézetben, csak a felkelés nehéz. Tokom Palit hiába köl­tő-éti barátja. Nagy János. Mélyen alszik, akárcsak szomszédja, Boldi­zsár tiyirgv újfehértói fiú. A járdánházi vájártanulók büszkén emelik magasra a vörös selyem vándorzászlót. Ök őrzik ezt a szép lobogót, amely a legjobb vájár­tanuló intézetnek jár. Az intézet sokféle lehetőséget ad a művelődésre, szórakozásra. A jól képzett mesterek, tanárok szerető gondoskodása segíti a fiatalok fejlő­dését. Képünk Torma László tiszavasvári és Tokodi Pál tyukodi vájár­tanulókat mutatja be az intézet könyvtárában. Középütt a nevelési igazgató. A boldog járdánházi vájártanulók között

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents