Észak-Magyarország, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-07 / 262. szám

Szombat, 1933. november 7. ÉSZAKMAGYARORSZÁG 7 OKTOBER LANGJA.. 1937 november 6-án éjjel történt. Budai János a Vasas utca sarkán ál­lott. Dideregve, fázósan topogott a nyirkos kövön s időnkint nyugtalan pil­lantásokkal kutatta a külváros rideg, barátságtalan magányát. Hideg, nyúlós köd úszott a házak között, a villany- lámpák merev üvegszemei egyenletesen szitáló ólmos esőt szűrtek át fényeik­kel- Az utca végén mint valami szörny, ütött-kopott vakolatú, kétemeletes bér­ház emelkedett a magasba. Óriási behe- mót testével kivált a földszintes épüle­tek közül s most a köd,, meg az éj' szaka még jobban megduzzasztotta, na­gyobbá, komorabbá tette. . A bérház legfelső emeletén egyetlen ablak világított. Úgy tetszett, mintha a sápadt fény, kósza üdére gyanánt a levegőben lebegne. Időnkint, ha 6Űrübb köd ereszkedett clá, már-már azt hitte az ember, hogy leoltották a villanyt. De ez csalóka játék volt, a fény tovább éjt a magasban. Budai kitartóan bámulta ez ablakot. Órája nem volt, s jő időérzékével sem tudta megmondani, mióta várakozik az éjszakában. Végeredményben nem is nagyon érdekelte. El nem késett —, bizonyíték erre a kivilágított ablak is. Várnia kell. — Igazán nem kellemes félórákig ázni, de . •. szívesen teszem — futott át rajta a gondolat. Önkénytelenül el' mosolyodott és a hideg dacára kelle­mes meleg futott át a testén. — Szí­vesen — ismételte mégegyszer gondo- latban, — mindennél szívesebben, hi­szen párttag. Már két hónapja és csak most, ma délután kapott az első ön' álló munkára megbízatást. Nagyon várt erre a pillanatra. Öten vannak a sejt­ben, hosszú hetek óta mindössze két­szer hajtottak végre kisebb akciót —, csaknem veszélyteleneket. A mostani azonban merőben más. A körülményes sem azok, Az októberi forradalom 20. éves évfordulójára szigorú rendszabá­lyokat foganatosított a Horthy-rendőr ség. Tegnapelőtt is négy munkást tar. ^ tört-attak le a gyárban, négy olyan em­bert, akik meg merték mondani az iga­zat a pribékeknek. A besúgók, a spic­lik kétszeres éberséggel szimatoltak ebédidőben. Némelyik beszélgető cso­portnál kettő is felbukkant belőlük. A sejtbő] azonban nem bukott le senki, csoportjuk erősebb, mint valaha. Megtanította őket Vazár Károly esete. Szegény Karcsi .., Budai zsebredugolt keze ökölbeszoruH az emlékezés hatása alatt. Az elvtársa iránt érzett részvét és a gyűlölet az átkozott Horthy-rcndőrség iránt forró Térhullámot lökött az arcába. Testét át- tneg átjárta a remegés, amint maga elé idézte Vazár ágybanfeikvő. dagadtra vert testét. Akkor már beszélni sem tudott. Hetekig kínozták, mégsem val­lott. Csak miután látták a rendőrségen, hogy úgyis hamarosan vége lesz, akkor szállították kórházba. Abban az időben éjszakánként majdnem mindig megállt egy halottaskocsi a rendőrség hátsó ki­járata előtt. Túl. sokat suttogtak a városban az agyonvert emberekről, így nem merték egy újabb rendőrségi ha­lálesettel tetőzni gazságaikat. így került Vazár a kórházba, ahol három napig haldoklóit. Egyetlen mon­dat okozta a vesztét, amit egy spicli hallott meg. Az eset nem törlő le a Sejt tagjait. Ellenkezőleg! Szerettek volna megtor­lásképpen minél több akciót végrehaj­tani. Ám nem lehetett. Kénytelenek voltak meghúzódni egy ideig, túl sok besúgó lebzselt a gyárban. Ezért nem bíztak veszélyesebb munkát egyikükre sem. Cigarettát szedett dó. Rágyújtott. Gyorsan, mohón szippantott néhányat, ez kissé megnyugtatta. Izzó gondolatait felváltotta a mérhetetlen öröm és busz. keség, mert eszébe jutott a délutáni sejtgyűlés.. Tudták mindannyian, hogy a magas, ismeretlen, esőköpenyes elv­társ, aki Pestről jött, megbízást fog adni, viszont nem sejtette senki, hogy ki kapja meg a feladatot. Ráesett a választás. A többiek nem szóltak, benne azonban szétterült a boldogsággal pá­rosult büszkeség, hiszen 5 adja tudtul ma éjszaka ezer és ezer proletárnak a Szocialista Forradalom huszadik évfor­dulóját. Ilát nem nagyszerű feladat ez? Megmutatni a kópéknak újra és njta, hogy ezer és ezer Vazár-íéle em­ber van. S ha most még távolinak is tűnik a Kreml tornyán világító ötágú csillag... értsék meg, hogy a prolc- táriátua bízik, rendületlenül bízik a Lenin vezette forradalomban, a felsza­badulásban. Amint idáig ért gondolataival, eléggé vigyázatlanul nagyot ütött ökölbeszorí­tott kezével egy péküzlet lehúzott re­dőnyére. A zörej megbontotta a lustán ballagó éjszaka csendjét, de végül bele­fulladt a ködbe. Ez magáhoztérítette Budait, visszavezette a jelenbe, s meg­bízatására és most már figyelmesen bá­multa a bérházat. Perc percet követett. Hirtelen nagyot dobbant a szíve. Fenn a magasban el­tűnt a fény. A gomoílygó ködfüggöny ingó, átláthatatlan sötét masszává tor" nyosodott előtte. Gyorsan egy lámpa fénykörébe lépett. Zsebéből apró, össze­hajtott papírdarabot vett elő. Kibon­totta- Szeme átfutotta az egyetlen sor­nyi írást: „Deák utca 12.“ — Tizenöt percen bejül ott kell len­nem — jutott eszébe az utasítás- — Oda kell érjek. Nincs messze, a jelet ipegadták, azonnal indulnom kell. Kilépett a világosságból s menetköz­ben darabokra tépte a cédulát. Alakja Hamarosan beleveszett a Dombi utca szűk, gránitkockával kövezett sötétjébe. .* A némán didergő külvárosi házak továbbra is komoran álltak a helyükön. Bent a lakásokban, _ ahol a penészszag már szinte elviselhetetlen volt, — emberroncsok aludtak. Embe­rek százai és ezrei, mély bódult álomba süppedve. Emberek, akik évek hosszú sora^ óta várnak valamire, s a szent szóról, hogy „szabadság” csak néha- néha mernek egymás között suttogni. De ha erről beszélnek, kipirulnak az arcok, a szemek csillogóvá válnak. Majd, — suttogják, s ebbe a bizakodó szóba beleöntik szívük minden fájdalmát, gyűlöletét a burzsoá rend ellen. „Majd- Majd“ ... Az éjszakában egy ember siet. Budai. Zsebében már ott lapul a festékes do­boz, az ecset és a „média“. Alig egy perce adta át az összekötő. Nemsokára a pihenő gyárváros utcáin fellobog az októbert forradalom tüzes szava, s az épületek nedves, nyirkos falára diadal­mas felirat kerül. Amint a városháza terére te, — megállt. Szigorú utasítást kapott az összekötőtől, hogy csakis akkor végezne el a munkát, ha tiszta a levegő. Körülnézett, Sehol senki, kivéve azt az egy rend­őrt, akire előre figyelmeztették. Máris tovább indult. Semmi keresnivalója itt, a tér északi oldalánál húzódó Lehel utcában van dolga. A gyártulajdonos házára kell festeni az első jelmondatot. Igaz, villany ég előtte, ez a baj, de elhatározta, hogy végrehajtja feladatát, ha addig él is. Öt perc alatt elérte a Lehel utcát. A villanylámpák sugarai csak nehézkesen tudták áttörni a ködöt. A síkos, ned­ves járda üvegesen csillogott az épüle­tek előtt. Csend volt, megnyugtató csend. Budai meggyorsította lépteit. De alig mehetett tíz métert, négy-öt emberből álló csoportot vett észre. Azonnal rájuk ismert. Rendőrök! Razziáénak! — Ahogyan én észrevettem őket, ők is megláthattak engem — futott ke- resztül rajta a gondolat. Ha visszafor­dul, feltűnést kelt. Az egyetlen tenni' való, meg kell szabadulnia a zsebében lévő holmitól­Idő nincs sok. Ä csoport gyorsan közeledik. Egyre jobban kibontakoznak a ködből. Már a beszédüket is hallani. Budai pillanatok alatt határoz. A ház, amely előtt haladt, szuterénoa épület. Az egyik ablakszem papírral van leragasztva. Ha ide bedobja a hol­mit, az ottlévők valószínűleg felébred­nek, viszont öt perccel előbb nein tud­nak kijönni a lakásból. Addig vagy át­esik az igazoláson, vagy ... elviszik. Óvatosan hátrál a pincelakásig. Vil­lámgyorsan szedi ki zsebéből a csoma­got és szabadon maradt kezével belia- sítva az ablakszem papírját, becsúsz­tatja. Csinált-e zajt a bedobott csomag, nem tudita megállapítani. A szeme azonban ijedten megrebbent, amikor nyomban ahogy ellépett az ablaktól, e szuterénhan felgyulladt a villany. De szerencséje volt. Bűnügyi csoport­tal találkozott, arcába világítottak egy zseblámpával és tovább engedték. — Biztosan körözött egyénről van szó — könnyebbült meg Budai. Túl­jutott a razzián és ez a fontos. Az el nem végzett munka, a sikerte­len akció azonban kellemetlen érzést keltett benne, hiszen a város forgalmát ismerve ez a legfontosabb útvonal, ahol rengeteg ember jár. Vakmerő gondolat lopakodott az agyába- Szinte elmosolyodott, úgy meg­örült neki, pedig . •. pedig . .. bataro- zottan veszélyes ötlet- Tiltja a józan ész is, de a feladat... A sarokig azonbati visszament. Onnan szemmel lehet tartani a szuterént. Két perc sem telhetett el azóta- Megnézi. Visszafordult. A nedves, hideg hajnali levegő bele­mart testébe. Jó negyedórára behúzó­dott egy kapualjba s leste a pincelakás még mindig világos ablakát. A köd azonban egyre sűrűbb lett, — kitűnő idő az illegális munkára. — Átkozott razziások — robbant benne a düh. — Azóta már végzett volna. Mégis csak be kellene néznie a szuterénba- Hátha sikerül megszereznie a szerszámokat. Ez a gondolat addig furdalta, míg végül is elindult. Visszasettenkedett a fal mellé és az ablakhoz húzódva letekintett a pince­lakásba. A szakadozott függönyön ke­resztül kissé homályosan ismerte fel a konyha beremdezését. Legelőször a tűz­helyet látta meg, azután az ülött kopott kredencct, egy vizeslócát és az ajtó mel­letti asztalt. A bedobott csomag már kibontva hever rajta, egymás mellé rakva a festékes doboz, a „módlaH- ecset. A széken őszhajú, komolytekin- tetü ember ül, foltos, szakadozott háló- ingje furcsán félrecsúszva simul ■ tes­tére. Bozontos szemöldöke alól csak nézi, egyre nézi az asztalon heverő hol­mit és Budai majdnem felujjong örö­mében. Az ember keze tétova reszketős­sel végigsimít a festékes doboz fénylő bádoglemezén. Félreérthetetlen a mozdulatt Ez az ember tudja mi van előtte! Budai kimondhatatlanul boldog! Nincs elveszve semmi! Rajta hát, munkára! Budai aprókat koeogtat az ablaküva. gén. Az asztalnál ülő férfi összeressen, felfigyel. Szétterpesztett ujjakkal bele­túr gyér, ősz hajába. Az újabb kocog- tatásra hirtelen törülközőt kap le a szög­ről, rádobja az asztalra- Aztán gya. nakvó arccal lép az ablak felé. Budai ezalatt a kiszakított, üvegnélküü keret­hez hajol. Elég nagy hasadás van rajta» azon át beszól suttogva: — A festékesdobozért jöttem jí# elv­társi Az ember egy pillanatig farisasener met néz vele, szigorú, kutató a tekin­tete, majd lassan elmosolyodik, a meg- könyebbülve suttogja vissza: — Jó helyre dobtad fiam- Már azt hittem elfogtak. Hidd el, fájt volna. Sietsz ügye? Várj, máris hozom. Az öreg fürgén az asztalhoz ment ás csomagok. Kint Budai kőrülfigyeít. Az utca néptelen, az ólmos, szitáló eső egyked­vűen paskolja .az aszfaltot; sehol senki a közelben. Mindezt azonban homályo­san látja. Nem, nem érzékeny ember, s most mégis valami Táül a szempiiláira, egy csepp, pici könnycsepp, azon át nézi az öreget. Az őszhajú pincelakő az asztalfiókból egy vadonatúj ecsetet kotor a pemzli helyébe. Azután újra a hangját hallja. Fáradt, reszkető sutto­gás, ám kicsendül belőle a mérhetetlen hit, a bizodalom: 1— Itt van fiam. Használd szerencsé­vel. És mondd meg, igen mondd meg a többieknek, az elvtársaknak,, hogy én, Szabó István ötvenötéves festősegéd .. • még én is. ., még én is ... meg aka­rom érni a mi forradalmunkat. .. * Hajnali három órára Budai végzett pártmunkájával. A Lehel-utcá­ban nyolc ház falán lelkesítőén, frissen virított az Októberi Forradalom 20 éves évfordulóját éltető felirat. A vörös, vérszín betűk szinte bevilá­gították az űtcát, az ébredő várost, a lustán mozgó, imbolygó ködöt. Félelmet festettek az első arra cirkáló Horthv- rendőr szolgai ábrázatára, a délelőtt folyamán pedig a hír, bogy a kommu­nisták újabb akciót hajtottak végre, őrjöngésre késztették a politikai osztály főnökét. A gyárakban, a város perifériáján, a munkáslakások penészvirágos odúiban azonban kipirultak az arcok, felragyog­tak a szemek és a sovány, kiapadt mellű proleíárasszonyok anyai keze biza­kodva simított végig a sápadt gyermek­arcokon. Uj erőt, színt kapott az élet és a nnvembereleji hideg, éhezésekkel teli. tett őszi nap már nem is volt olyan súlyosan szomorú. HOLDI JÁNOS Sztyepan Scsipacsov: ÜNNEPLEM... Ünneplem a messzi napoknak októberi, vad viharát, sötét matrózszalagoknak kis horgonyait, s aranyát, a szovjethatalmat, a drágát, a sóízü, balti szelet s a kort, melynek hajnali lángja' az az Október gyújtotta meg, hogy bölcsen és rettenthetetlen áll őrhelyén a Párt — és ötéves terveinkben a szépség szigorát, , A mag erejét, a csirázót, s a föld minden távlatát, ünneplem a kremli pásztor, az égitest hajnalát. A fiatalságot, a mehet, a virágokat és a tavaszt, ünneplem a dunai kéket, csipkésívű hidak alatt, utunkat, a fényre érett történelem fordulatát s a szabad kínai népet, mely a Nagy Óceánra lát. És ünneplem, hogy győztek, no, harsona, zengjed már, és ünneplem ezt a földet, mely a kommunizmus felé száll. A szmolniji nagy teremben Lenin, s Sztálin mutatott utat, hogy merre menjen , Ünneplem azt a régi napot, a szovjethatalmat, a drágát, a sóízű, balti szelet, s a kort, melynek hajnali lángját az az Október gyújtotta meg. (Vas István fordítósa) (i A NAGY NAPOK Lenin és Sztálin a forradalmárod Között Győzött a forradalom ft lakosság a győztes forradalmat ünnepli

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents