Észak-Magyarország, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-01 / 230. szám

Gyermekeimért, unokáimért... Dél felé járhatott az idő, amikor erős csörgéssel megszólalt a telefon szerkesztőségünkben. Halló... halló... itt Kazincbarcika — jelentkezett a központ. Herbolya bányáról keresik az elvtársakat. Azonnal kapcsolom, tartsák a vonalat. Kis szünet után, idős bácsi jelentkezett, j Északmagyarország szerkesztősége — kérdezte. — Igen — válaszoltam. Itt Z. Tóth József sztahanovista bányász beszel. Herbolyáról. — Tessék elvtárs, hallgatom. Z. Tóth József a meghátódottságtól remegő han­gon így folytatta. Szavai el el akadtak, rövid szünetek tépték szét mondatait. S mégis minden amiről beszélt, oly egyszerű, világos, érthető, megható volt. Elsőnek jegyeztem a IV. Békekölcsönt Herbolyán. Tudom, most is, mint mindig s minden évben önma­gunknak adtuk — százszorosán visszakaptuk. 70 éves ember vagyok. Kenyerem javát megettem. Sok keserű­ség jutott osztályrészemül a múltban. Ma — én a múlt­ban kisemmizett bányász, a lenézett senki — megbecsült tagja vagyok egy új, szebb, boldogabb élet megterem­téséért küzdő népnek. Hetven éves szívem minden dobbanása mond köszönetét mindenért, a sok jóért, a sok szépért, ami életem alkonyát megaranyozta. Het­ven év tapasztalatát s tudásom legjavát kívánom adni ma is a fiatalságnak, hazámnak, hogy éljen viruljon, boldoguljon. Három gyermekem van, rájuk gondoltam, amikor nehéz kezemmel, mely a csákány nyeléhez szokott, a jegyzésgyüjtő ívet aláírtam. Rájuk s nem magamra már. S Kazincbarcikára, arra a hatalmas műre, mely máról holnapra nőtt ki a földből. Arra a nagyszerű jövőre, melynek kialakításán ők munkálkodnak szor­galommal. kedvvel lelkesedve. Szinte magam előtt lát­tam gyönyörű hazánkat, amely ma még építő állvá­nyok, gépek, daruk, teherautók, nyüzsgő építők és sze­relők között tűnik elénk. De holnap és holnapután be­népesülnek az új városok, működnek a vízierőművek, életetadó víz folyik a csatornába, fehéren izzik a vas az új kohókban. Én a 70 éves ember nekik jegyeztem — három gyermekemnek, unokáimnak. Tudom, ők már nem úgy kezdik az életet, mint én kezdtem. Z. Tóth József hangja itt elakadt, majd néhány másodperc után, így fejezte be. — írja meg az elvtárs, hogy egy öreg bányásszal beszélt, egy boldog emberrel beszélt, aki azért jegy­zett békekölcsönt, hogy ennek a szép országnak új nemzedéke ne nélkülözzék soha — s ezt tiszta szívből tette. Köszönöm... köszönöm... S ezután a telefon el­hallgatott. Még sokáig tartottam a kagylót a kezemben, úgy éreztem, hogy Z. Tóth József öreg bányász kezét fogom. En is fiatal vagyok, értem is jegyzett... köszönjük önnek Z. Tóth József bácsi, köszönjük népünk fiataljainak neveben. ön nagyszerű édesapa, ön igaz gondos nagy­apa, ki féltő gonddal vigyázza gyermekei, unokái útját. (boda) A haza -javára, magunk hasznára jegyezzük a békekölcsönt. KépiipU az ózdi Táncsics telep egyik házát mutatja. Az egész telepen ilyen mo­dern munkáspalotákban laknak az ózdi dolgozók. Ilyen házakat építünk az államnak Iwlcsönadott forintokból. HAZÁNKNAK ADJUK JEGYEZNEK A DIÓSGYŐRI KOHÁSZOK Mausz Péter főmérnök példamutatása Mausz Péter, a DIMÁVAG Gép­gyár főmérnöke az elsők között jegyzett Békekölcsönt. — Örömmel, boldogan teszem — mondotta munkatársainak, ismerő­seinek. — Tíz gyermek apja va­gyok. Az ő jövőjükért jegyeztem ie kétheti fizetésemet, 1800 forin­tot. A legnagyobb fiam 18 éves, a légkisebb pedig 27 hónapos. A tíz gyerek közül nyolc jár iskolába. Egyik ötéves gyermekem zenei óvodába jár. Boldog a családom. Mindenünk megvan, nincs semmi­ben hiány. Esténkint, amikor a kis család együtt van, vidám tervezgetés fo­lyik a jövőről. Nem zavarja sem­mi békés nyugalmunkat. S ami­kor a Békekölcsönt jegyeztük, a békére gondoltunk, arra, hogy minden áldozatot megér, hogy gyermekeink nyugodtan tanulhat­lak az iskolában, nyugodtan hajt­hatjuk álomra fejünket. S. látjuk gyermekeink ragyogó jövőjét, ame­lyet a kölcsönjegyzések forintjai­val is építünk és a terv jó teljesí­tésével biztosítunk. Gyermekeink boldog jövőjét biz­tosítani, a békét védeni nemcsak kötelesség, hanem dicsőség. A ma­gunk javára, a háza ’ javára tesz- szük, — százszorosán visszakap­juk. A DIMÁVAG Gépgyár 10 gyer­mekes főmérnöke jól tudja ezt,— hiszen ő is sokat kapott a tervtől, — sok egyéb mellett az alkotó munka széles területét, olyan táv­latot, amilyenről magyar mérnök régebben nem is álmodhatott. 1953 SZEPTEMBER 29, kedd — éjjel 12 óra. Diósgyőrben ilyen­kor már a lakóházakban sötét van. Az utcák kihaltak, az utolsó villa­mos is fáradtan igyekszik a színbe. A csendes éjszakában csak a diós­győri gyár lüktet, zakatol. Nagyo­kat szusszantanak a kohók. A ne- mesacélkovácsműhely gözkalapá- csának pergő ütése messze elhang­zik. A szorgalmas mozdonyok ví­gan füttyengetnek egymásnak. Dolgozik a gyár, dolgoznak a Lenin Kohászati Művek marti­nászai, hengerészei, — szívósan, fáradhatatlanul küzdenek az élet- színvonal további emeléséért, a? újabb árleszállításokért. A III. ne­gyedév utolsó napján kétszeres a munkakedv, az akarat. A büszke élüzem címérj; folyó versenyben a diósgyőri kohászok vezetnek. Azt akarják, hogy újra a Lenin Kohá­szati Művek homlokzatán ragyog­jon az élüzem csillag. Alig hagyja el a tizenkettest bent a gyárban az óra mutatója. A sötét irodák ablakai hirtelen kivi­lágosodnak. Az ajtók előtt kisebb csoportokban hengerészek, ková­csok, martinászok várakoznak. Ar­cuk ünnepélyes, némelyik a kezé­ben zöld fenyőágat, másik vörös zászlót tart. ŐK A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK élenjáró békeharcosai, kedden, éjfél után egy perccel megkezdik a IV. Békekölcsön jegy­zését. „A haza javára, magunk hasznára jegyezünk'1 — ez a tudat lelkesíti őket. S a hatalmas gyárban pár perc alatt végig futott ez a gondo­lat a férfiak, nők, ifjúmunkások között, A durvahengerde irodahelyiségé­be lépünk. Fél egy lehet éjfél után. Hengerészek, forrasztárok adják át sorra egymásnak a tollat, hogy a jegyzési ívet aláírják. Amikor a népnevelők beszélni kezdenek ar­ról. hogy minden egyes jegyzés sokkal közvetlenebbül, mint eddig, életszínvonalunk emelését szolgál­ja; egyik-másik idősebb munkás közbevág: — Igazad van elvtárs... s aztán sorolja élete gazdagodásá­nak állomásait. Az új üzemet, benne az új géppel, a több kere­settel. ;— De siessünk — szól köz­be más is, amikor kissé hosszúra nyúlik a beszélgetés. Kötelessé­günknek itt eleget tettünk, de vái ránk a másik: a terv. EZER ÉS EZER nagyszerű megnyilvánulást jegyezhetne ce­ruzánk. Kerékgyártó István trió- sori brigádvezető, alig győzte ki­várni a 12 órát. Előtte már kétszer is volt az irodában a jegyzésgyüj- tőknél. — Mikor lehet már — fa­kadt ki türelmetlenül. — Amikor megkérdezték, miért siet, így vá­laszolt: Élenjáró dolgozó vagyok a munkában, itt is ez a kötelessé­gem. Leitner Kálmán, a „C" műszak üzemvezetője — az egyszeri hen- gérészinas, aki gyerekkorától itt él az üzemben — szintén lejegyzett már, amikor hozzáérünk. Mielőtt bármit is kérdezhettünk volna" így beszélt: — Kenőgyerek voltam, ma üzem­vezető vagyok. Munkaérdemérem, sztahánovista oklevél, boldog csa­ládi élet, — mindezt pártunknak, népi demokráciánknak köszönhe­tem. Ezért jegyeztem. Eddigi jegy­zéseim során évről-évre nőtt a ke­resetem, — ma 2500 forintot vi­szek haza havonta. Ezért jegyez­tem. S azért, hogy az árleszállítá­sok után a megtakarított külön- bözetből kabátot vettem gyerme­kemnek. De nem feledtem el a lé­gó pincékben eltöltött rettegést sem. Azt akarom, hogy többé soha ne fojtsa el gyermekeink kacaját a robbanó bomba — ezért is jegyez­tem. Ezer és ezer dolgozó gondol most erre Diósgyőrött. Amikor jegyez­nek, ha más szavakkal is, de mind azt mondják el. amit Leitner Kál­mán. S ezért jegyeznek. EGY ÖRAKOR Már beérkez­nek a jelentések. A nemésácélko- vácsmühely éjszakai műszakjának dolgozói becsülettel eleget tettek hazafiul kötelességüknek. Számos dolgozó, amikor nevét az ívre fel­írta, munkafelajánlást is tett. De az ellenség sem volt rest — 12 óra után azonnal munkához lá­tott. Az acélöntődében, a nagyko- vácsműhelyben, a martinban igye­kezete arra irányult, hogy távol­tartsa a dolgozókat a jegyzéstől. A diósgyőri kohászok azonban vissza­verték próbálkozását. Mindenütt, ahol az ellenség kísérletezett, har­cos népnevelők szálltak vele szem­ben. Az eredmény nem maradt el, a népnevelők szava erősebb volt, hiszen az igazság, a tények és tet­tek is igazolták őket. , A IV. Békekölcsönjegyzés első órái is a szocializmust építő diós­győri kohászok győzelmes lebirha- tatlan erejét mutatta. Megyénk dolgozói mindenütt kövessék pél­dájukat. A kölcsön jegyzése gyümölcsöző befektetés Mészáros Gyula, amint értesült a minisztertanács felhívásáról, azon­nal felkereste a jegyzésgyüjtőket, hogy hazafias kötelességének mi­előbb élenjáró sztahánovista dolgo­zóhoz méltóan eleget tegyen. — Örömmel, boldogan jegyzek Békekölcsönt — mondotta. — Egy havi fizetésem felét jegyzem le. mert eredményeink fokozásához jelentősen hozzájárul az az ezer- millió forint, melyet dolgozó né­pünk népgazdaságunk fejlesztéséi’«“ kölcsön ad. A kormány programja is bizonyítéka annak, hogy az ál- lamkölcsönök gyümölcsöző befekte­tések, amelyeknek minden forintja bőségesen visszatérül az egész or­szág és valamennyi dolgozó .fa- váM. Ezért jegyzek hát béke­kölcsönt:- s-azért teszünk most ele­gét'valamennyien becsülettel köte­lességeinknek, hogy még boldogabb még szebb legyen életünk. Tudjuk, hogy forintjainkból új gépek szü­letnek, s az új gépek valameny- nviünk számára lehetővé teszik a könnyebb munkát, a több terme­lést, a több keresetet. Mészáros Gyula jegyzésével, iga­zi békeharcosként állt helyt béke­harcunkban. Tudja, hogy azok a forintok, amelyeket kölcsönként az államnak adott, az új és új gépek sokaságában, az új kultúrházal^, bölcsődék, utak, hidak egész sorá­ban testesülnek meg. Megfogadta, hogy az államnak kölcsönadott fo­rintok mellett igazi békeharcoshoz méltóan új erővel, lendülettel lát munkához, hogy még jobban, mint eddig, elősegítse a kormány pro­gramja sikeres megvalósítását. , Bányászok között a jegyzés nyomában A MEGYE MINDEN RÉSZÉBŐL Száz és száz ember siet a munkába. Szerda vön, de - nem mindennapi nap ez a mai.. Van benne vala­mi ünnepélyesség, egy kis ■ láz és sok-sok szere­tet a haza, a drága ma­gyar- haza és a párt iránt. Kemény, munkában edzett kezek markolják a tollat, ajánlják jel köl­csönként forintjaikat a haza javára, a maguk hasznúra. Ilyen jelenete­ket lehet látni mindenütt, a bányában a föld alatt is. Mártabánya Reggel fél 6. Rop gyű­lésen ismertetik a• fel­hívást. Az üzémben még csend és némaság honol, csupán a teremben izzik a lelkesedés. Kincs köz- beszólás, ' mindenki feszül­tén— figyel, s amikor az előadó befejezi, egyönte­tűen, őszinte lelkesedés­sel. jelzúg a taps. Azután megindulnak a tárna hő­sei, le a szénjalak mellé s kezdődik a munka, a tett, hogy a márttibá- rn-aiak a békekölcsön jegy­zés mellett százalékúkkal, termelési eredményükkel is megmutassák: „Ez a haza a mi hazánk, s min­den erőnkkel azon va­gyunk, hógy még szebbé, erősebbé, boldogabbá te­gyük.“ Imbolygó lánggal vilá­gai a karbidlámpa fénye. Zúg a végnélküli kőtél, a fúrógép,- csendülnek a csillék,, a szén hasad a fa­lon, s a vájárokhoz bizal­miak mennek a jegyzési ívveli Vájjon mire gondol Gál István sztahánovista, amikor 1000 forintot je­gyez, vagy Aczél Jenő, akinek mqst született alig egy hőnapja kislánya és 900 forintot kanyaríi az ív,re. Mit éreznek a töb­biek — Barci Bertalan, Tar Lajos, Kerekes Sán­dor, Barci Ferenc és mind-mind a műszak dol­gozói. akiknek 90 száza­léka alig egy óra lefor­gása alatt lejegyzett. Tar Lajos ezt mondja: — Sohsem voltam . a múltban olyan helyzetben, hogy akár csak egy pen­gőt is kölcsönadhattam volna valakinek. Ma 1150 forintot jegyeztem. Ennyi átlagosan - félhavi fizetésem. Hogyne adnám örömmel, amikor tudóm, hogy jó helyre kerül eg a pénz — minden egyes forint tízszeresen, százszo­rosán térül meg. Annabánya Komoly, nyugodt moz­dulata bányászok, akik a vasút és az üzemek ter­melését, . sokezer csatád otthonának melegét biz­tosítják. A lámpák fé­nyénél, lenn a föld• mé­lyében sápad inak tűnik arcuk, pedig most, mintha büszkeség pírja is égne rajtuk. Alig néhány perce, hogy a bizalmiak végig­járták a bányát. Minden­ki adott, szívesen, öröm­mel a hazának. Kiss Jó­zsef,: Bohóczki József, Ba­logh Sándor, Márkus András boldogan tettek eléget hazafias kötelessé­güknek. Kétheti fizetésü­ket ajánlották fel, de nem egy helyen — ha el­fogadták volna — még többet is adtak volna a bányászok. Az elejtett beszédekből "tisztán, élesen kirajzoló­dik a lelkesítő tudat, amit ország-világgá kiáltanak mást a magyar dolgozók: so lm nem csalódtunk a pártban, bizalommal, bol­dogan adunk újabb köl­csönt hazánk szebbé, még erősebbé tételéhez­(h. U Lak Barzsó Kálmán dolgozó paraszt Lak községben elsőnek jegyzett Béke­kölcsönt. Elmondotta, hogy nagyon sokat köszönhet a népi demokráciá­nak; 8 gyermeket nevelt, ezek közül az egyik leánya óvónőképzó'ben, egy fia pedig felsőbb iskolában tanul. Ifeiőraót A mezőcsáti járásban az egészség- ügyi dolgozók — orvosok, ápolónők, szülésznők — elsőnek írták alá a jegyzést gyűjtő ívet. Összesen 22.650 forinttal járultak hozzá egészség­ügyünk gyors fejlesztéséhez. Karcta A karosai egyénileg dolgozó parasz­tok mo9t a kölcsönjegyzés alkalmával tettekkel válaszolnak államunknak a mezőgazdaság fejlesztését, életszín­vonalunk emelkedését elősegítő ren­deletekre. Már az első nap reggel 16 egyénileg dolgozó paraszt lejegy­zett. Saerenea A szerencsi csokoládégyárban a dolgozók szerdán reggel maguk keres­ték fel a jegyzést gyűjtő népnevelő­ket, hogy aláírják a jegyzési íveket. Reggel fél nyolcig már 300 dolgozó tett eleget hazafias kötelességének. Matiszkó Jánosné a jegyzésív aláírá­sakor fogadalmat tett, hogy még jobb munkával, a terv túlteljesíté­sével veszi ki részét a kormánypro­gram megvalósításából. jegyzés első óráiban Miskolc a Reggel félhat kor a Le­nin Kohászati Müvek fő­kapujánál zenekar fogad­ja a dolgozókat. Szinte velük egyszerre érkeznek az újságok a felhívással. Mindenki átfutja a cik­ket és rövid számvetést végez. Csakhamar meg­jelennek a jegyeztető pá­rok, kezükben az üres ív. A középsori csarnok­építkezésnél is ott van már a jegyeztető pár. Bernáth Miklós ác9 ifjú­munkással vitatkoznak éppen. — De ha én 2000 fo­rintot akarok jegyezni. Tavaly is annyit jegyez­tem! — Nem lehet Bernáth elvtárs, nem lehet. Szi­gorú utasításunk van, kétheti keresetednél töb" bet nem fogadhatunk el! Délelőtt 9 óra. A Di- MÁVAG melegüzemi la- katosmühelyben Spisák Ferenc és jegyzőpárja oda­szólnak Répási Lászlónak, aki épp a vertikális ke­mence javításával van el* foglalva* — Gyere csak Répási elvtárs, — s elmondják miről van seó. —: Nézzétek, én két- hete jöttem ide} nem tu­dom még hogyan fogok keresni; most lettem csak segédmunkás. De 300 forintot szívesen jegyzek. Annyi mindent kaptam, míg ipari tanuló voltam • . . most meg esti gépipari technikumba já- Tok . . • mérnök Í9 lehe­tek .. . A magam hasz­nára tehát ... — és beír 350 forintot* 10 óra van. A Széche- nyi-utcán a színház előtt zene szól. Bent a szép új társal­góban a színház művészei és műszaki dolgozói röp- gyülést tartanak. Az elő­adó arról beszél, mi min­dent kapott a színház ed­dig a tervtől s mit kap a jövőben: — központi fűtést, új öltözőt, forgó- színpadot- A régi és a már megváltozott színész- sorsról beszél, amelynek Ht sok'sok tanúja yan. Aztán megkezdődik t jegyzés. . . Délután '2 óra. A Sztá­lin úton a sok új, modern ryunkásház közül az egyik­ben, Varga Gyuláiknál. A fiatalasszony — férje az új gyár kövácsmühelyé- ben dolgozik — délelőtt jegyzőpárjával végigjárta a bérház lakásait. Nagy örömmel beszél az ered" ményről: _ 17 családnál vol­tunk. A háziasszonyok összesen 1300 forintot j®" gyeztek, noha férjeik a munkahelyükön jegyeznek. Csonkáimnak 3 gyermeke van, a negyediket most várja; a férje a gyárban jegyez, de azért ő i9 jegyzett 50 forintot. .Megérkezik a munká­ból Varga elvtárs. El* újságolja, hogy 700 forin­tot jegyzett. — Annyi mindent kap­tunk, ezt a szép három- szobás lakást be is tud“ tűk bútorozni; mo9t vet­tünk rádiót . .. egyszóval, szép, emberi életet... — mondja- [L

Next

/
Thumbnails
Contents