Észak-Magyarország, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-205. szám)

1953-08-06 / 184. szám

A falusi népnevelők feladata ESZAKMAGMR0RSZ.4G Vidám élet, boldog nyaralók az Ózdi Kohászati Üzemek dolgo­zóinak szilvásváradi üdülőjében _____________ BORSOD­IX. évfolyam 184. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1953 augusztus 6, csütörtök A műszaki dolgozók feladatai az augusztus 20-2 versenyszakaszban A KORMÁNY PROGRAMJÁT nagy lelkesedéssel fogadta a műsza­ki értelmiség is. Pártunk és kormá- n>amk gondoskodik a műszaki értel­miség anyagi helyzetének megjaví­tásáról, véget vet az irántuk gyak­ran megnyilvánult bizalmatlanság­nak. ;Mindenkinek tudomásul kell vennie — mondja a kormányprogram —> hogy a népi demokráciában a képzetségnek, a tudásnak nagyobb megbecsülés jár» mint bármikor a régi úri világban. Ennek a megbe­csülésnek széles munkalehetőségek­ben és anyagi elismerésben is kife­jezésre kell jutni“. Zsóka elvtárs fiatal mérnök el­mondta: úgy érzi, hogy a kormány- program nagy mértékben megerősíti' a becsületes műszaki értelmiség hely­zetét. Megyénkben, — de különösen a kohászati üzemekben és a bá­nyáknál — állandóan cserélgették a •műszaki vezetőket- Egyik helyről a másikra kerültek, sokszor indokolat­lanul súlyos pénzbírságot kaptak. Pártszervezeteink és gazdasági veze­tőink nem foglalkoztak kellően a műszaki vezetők problémáival, nem segítették őket, hogy azokat meg tudják oldani. A Lenin Kohászati Müvekben és sok más üzemben a műszaki vezetők hónapokig nem V-aptak szabadnapot- Nem volt ele­gendő idejük, hogy továbbképezzék magukat. Kétségtelen, hogy a régi műszaki értelmiségnek igen sok értékes, gaz­dag tapasztalata van, járatlan azonban a szocializmus építésében. Pártszervezeteink elsőrendű feladata, hogy segítsék a műszaki értelmisé­get. A műszaki vezetők tanuljanak a szovjet tapasztalatokból, alkalmaz­zák azokat a legszélesebb körben. A KORMÁNY PROGRAMJA amellett, hogv megszilárdítja a mű­szaki értelmiség helyzetét- perspék-4 tivát is nyújt számára. Most a mű­szaki értelmiségieken a sor, — az eddigieknél is jobban bizonyítsák be, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak a Központi Vezetőség határozatának cs kormányunk programjának megvaló­sításáért. A műszaki dolgozók első­rendű kötelessége most. hogy legjobb tudásukkal és képességükkel segítsék elő az augusztus 20. tiszteletére tett felajánlások maradéktalan teljesíté­sét. A műszaki dolgozók az üzemekben teremt-ék meg a szoros együttműkö­dés; a fizikai dolgozókkal. Nagy mér­tékben rajtuk múlik, hogy a kor­mány programja milyen ütemben valósul meg. Ab életszínvonal emel­kedésének kulcsa a dolgozók kezé­ben van, s az értelmiségieknek nem szabad elfelejteniük, hegy nekik pél­dát kell mutatniok. Olyan kollektív esyüttműködést kell kialakítani a fizikai és műszaki dolgozók között, amely elősegíti a tervek teljesítését és túlteljesítését, a termelékenység emelkedését, s ennek nyomán az életszínvonal állandó növekedését. A pénzbüntetés eltörlése a legki­sebb mértékben sem csökkenti a mű­szaki vezetők felelősségét a laza munkafegyelem, a selejtgyártás, a norma nem teljesítése terén fennál­ló hibák kiküszöbölésében. Minden műszaki vezető tartson rendet nz üzemben, követelje meg a fegyel­met, szigorúan vonja felelősségre a kimaradókat, a selejtgyártókat- Az a műszaki vezető érdemel több megbecsülést, akinek munkahelyén nincs hiányzás, kicsi a selejt, s jól kihasználják a 480 percet. A műsza­ki vezetők ne engedjék, hogy bárki is illetéktelenül, le nem dolgozott munkáért vegyen fel fizetést- Élje­nek a törvényszabta lehetőségekkel, a selejtgyártókra szabjanak ki kárté­rítést, s akinél a szép szó nem hasz­nál, helyezzék alacsonyabb beosztás­ba. MINDEZ nagyobb felelősséget kö­vetel a műszaki vezetőktől. Többet kell törődniük a hozzájuk be­osztott dolgozókkal. Biztosítaniok kell, helyes, folyamatos munkaszer­vezéssel, hogy a dolgozók minél töb­bet kereshessenek, s emelkedjék a termelékenység. Segítsék a lemaradó­kat. Ha a dolgozók látják, hogy a műszaki vezetők segítségével emel­kedik teljesítményük, keresetük, a munkaszzrvezés hiányosságai miatt nem veszítenek időt, — szívesebben doigoznak, nagyobb lesz a fegyelem. A jó műszaki vezető mindenkor az öntudatos munkásokra támaszko­dik. Meghallgatja és megvalósítja a jó ötleteket, javaslatokat- így ala­kú] ki az erős kollektív szellem, az összefogás, s a munkások a műsza­ki dolgozóban olyan segítőtársat látnak, akit őszintén megbecsülnek. Németh elvtárs, a Maszolöj Mély­fúró Vállalat mérnöke számos eset­ben tapasztalta, hogy amikor a dol­gozók egyéni problémáival foglal­kozott, s azok elintézését segítette, a hozzá beosztottak mindig jobb kedvvel dolgoztak, s igyekeztek ki­emelkedő eredményeket elérni. Né­meth elvtársnak az a véleménye: egyetlen műszaki vezető sem tud jó munkát végezni, ha nem támaszko­dik a munkásokra, ha nem hallgatja meg véleményüket. Németh elvtárs­nak tökéletesen igaza van. A mér­nökök, technikusok ne szakadjanak el a munkásoktól, ne ragadjanak az íróasztalhoz, vagy a rajztáblához. Járjanak az üzemekbe, keressék fel azokat, akik az ő terveiket a gyakorlatban megvalósítják. Ha meghallgatják a munkások vélemé­nyét, felkarolják kezdeményezései­ket, ha élére állnak a munkaver­senynek, még tökéletesebb gépeket, még több alapanyagot Rdnak üze­meink a szocializmus építéséhez-, a dolgozó nép — benne a műszaki értelmiség- — jólétének emeléséhez. a műszaki vezetők segít­sék elő a verseny állandó fejleszté­sét. Értékeljék rendszeresen az eredményeket- Ha a fizikai dolgo­zók többet termelnek, többet is ke­resnek, — ugyanakkor, nagyobb a jövedelme a műszaki vezetőknek is. Mindenkinek gyorsabban emel­kedik az életszínvonala. A maga­sabb tervteljesítés, az anyagmegta­karítás főbb prémiumot jelent a műszaki vezetőknek. A fizikai dol­gozókban meg van a kellő lendület a termelés fokozására. Ezt bizo­nyítja az augusztus 20. tiszteletéro tett értékes felajánlások megvalósí­tásának ®ok kiemelkedő eredménye. A termelési csata élére kell állnia a műszaki vezetőnek, s akkor olyan győzelmek születnek, mint még soha. A kommunista műszaki vezetők mutassanak példát a kollektiv szel­lem megteremtésében, állandó erő­sítésében, a munkásokról való min­denirányú gondoskodásban. A kom­munista műszaki vezetők kötelessé­ge az is, hogy jó munkakörülmé­nyeket teremtsenek, elvtársi segít­séget nyújtsanak a fizikai dolgo­zóknak, s egyre szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a tömegekkel. A PÁRTSZERVEZETEK és a szakszervezetek segítsék a műszaki vezetőket, hogy feladataikat mara­déktalanul meg tudják oldani. A szfahánovista és a műszaki körök alakításával segítsék elő, hogy a fi­zikai és műszaki dolgozók között szoros együttműködés alakuljon ki. Mozgósítsák a műszaki vezetőket, hogy legyanek a munkaverseny első harcosai. Az eddigi taPaszf-slat:ck bizonyítják, hogv ha a műszaki ve­zetők bekapcsolódnak a munkaver- senybe. soha nem maradnak el a n«sy eredmények. A kormányprogram megvalósítá­sáért. az Alkotmány Napja méltó megünnepléséért a műszaki és fizi­kai dolgozók harcoljanak együtt szoros összefogásban, érezzék át, ■ hogy ez a nagyszerű feladat a haza J é- a nép iránti kötelezettségük. Akik miatt ezéoyenkeziink VIRAGII LAJOS 11 holdas bogácsi dolgozó parasztnak 30 mázsa kenyérgabonája termett, beadási kötelezettsége 8 mázsa 83 kilogram. Lett volna miből ■teljesíteni előírását, mégsem tet­te. 3 mázsával még mindig adó­sa az államnak. Ugyancsak Bogácson FODOR ISTVÁNNAK 13 mázsa búzája termeit, beadási előírása 3 má­zsa, de eddig csak másfél má­zsát adott be. Tiszatarián községben If j. TÖTH PÉTER 140 kilogram búza és 146 kg. rozs beadási kötele­zettségének mai napig sem tett eleget. Ezek a dolgozók hátráltatják, hogy megyénk határidőre telje­sítse begyűjtési tervét. Hajnali 3-lói este il-sg- csépelnek a gépek, minden dolgozó paraszt haladéktalanul teljesíti a beadást Megy aszó községben „Ki korán kel, aranyat lel" — tartja a közmondás. Megyaszó dol­gozói mindig híresek voltak arról, hogy kora hajnalban látnak a mun­kához. Amióta megjelentek a leg­újabb nagyjelentőségű kormányren­deletek, a dolgozó parasztság még nagyobb lendülettel és kedvvel vég­zi munkáját. Nálunk a határban már alig látni keresztet. 10 cséplő­gép dolgozik a községben, hajnali 3 órától este 11-ig. ömlik az életet- adó búza a zsákba. Telnek a zsákok — és megtelik az állami begyűjtő raktár is. Alig felét csépelték el községünkben a gabonának, de már alig fér a begyüjtőhelyre. Egyetlen gazda sincs a községben, aki ne gép alól teljesítette volna hazafias kötelezettségét. Dicséret illeti szorgalmas, jó mun­kájáért a cséplőgépek kezelőit. Nagy János 1070-es gépével napi átlagban 143 mázsát csépel, sőt az egyik na­pon 176 mázsa volt az eredménye. Nagy segítségére van a munkában Tóth István cséplési ellenőr. A napokban még egy cséplőgép ér­kezett a községbe. Vezetője Dob- neczki György. Hamarosan erős ver­senytársa lett Nagy Jánosnak, nem egyszer túl is tesz rajta, 170—190 mázsát is elcsépel egy-egy nap. Az ő gépénél Kiss László, a kohóipart' technikum tanulója az ellenőr, aki még a gépjavításban is segít a ve­zetőnek. A cséplés határideje augusztus 20, de mi úgy dolgozunk, hogy augusz­tus 15-re elkészüljünk vele. Ezt elő­segíti a községi tanács jó munkája is, — pontosan ügyel a menetirány- tervek betartására. Nincs felesleges húzatás és a gépeket maximálisan ki tudjuk használni. Épp ezért ígér-* jük, hogy augusztus 15-re Me-* gyaszó dolgozó parasztjai a cséplést befejezik s maradéktalanul teljesítik az állam iránti kötelezettségüket. KISS ANDRÁS Megyaszó fi ricsei az első, a putnoki, szendröi és a baklakéki a sereghajtó a megye gépállomásainak cséplési versenyében Az egész megye szeme ezekben a napokban a cséplőgépek dolgozóin van. Gépállomásainkon, a csépifjép- kezelőkön és a munkacsapatokon múlik, hegy meggyorsítsuk a cséplés ütemét, Borsod előretörjön az orszá­gos versenyben. Legfontosabb tennivaló, hogy min­den cséplőgépet azonnal munkába ál­lítsunk. A 827 cséplőgépből augusz­tus 2-án ismét csak 680 dolgozott, ezek közül is 89 leállt üzemzavar mjatt. Ahhoz, hogy 20-ra a cséplést belejezzük, minden géppel naponta legalább 1 vagon terményt kell el­csépelni. Az eddigi eredmények azon­ban általában rendkívül alacsonyak. Vannak ugyan kiemelkedő teljesít­mények, de legtöbb helyen jóval a norma alatt dolgoznak a gépek. En­nek egyik alapvető oka — a gyakori gépkiesés mellett — a gépek helyte­len irányítása. Sffikséggs. hogy a nagyobb cséplőgépeket úgy osszuk be, hogy azokat naponta csak kétszer, esetleg háromszor húzássá k, a kis- sebb kapacitású gépeket kell olyan helyre küldeni, ahol többször kell huzatni. Meg kell szervezni, hegy minden cséplőgép hajnali 3 órától este 10— 11-ig csépeljen. A gépállomás által kiküldött javító brigádok úgy osszák be a munkájukat, hogy a kisebb ja­vítást lehetőleg éjjel végezzék el, hogy másnap a munkát zavartalanul meg lehessen kezdeni. Az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a gépek kezelésére, a hibák megelő­zésére. Csak így tudjuk határidőre befejezni a csáplést. A gépállomások közötti verseny állása a cséplésben, a gépállomásom megyei igazgatóságának értékelése szerint a következő: (a zárójelben a gépállomás igazgatójának neve.) 1. ricsei 31.3 (Veres László), 2. szerencsi 29.1 (Balogh Sándor), 3. sárospataki 27.6 (Herkel Károly), 4. mezőkövesdi 26.0 (Szél József), 5. hejőpapi 25.1 (Törő József), 6. mezőcsáti 24.3 (Kosa Miklós), 7. mezőnyárádi 22.5 (Krajnyák J), 8. ujcsanálosi 22.2 (Kovács K. J.), 9. aisózsolcai 22.2 (Fazekas Bálint), 10. tokaji 21.6 (Varga Sándor), 11. vilmányi 19.9 (Kövér Géza), 12. emődi 16.3 (Révész József), 13. bodroghalmi 15.3 (Gulyás I.), 14. mérai 15.2 (Czinege M. mb.), 15. csobádi 13.8 (Marczi Ferenc), 16. edelényi 12.4 (Batta Tibor), 17. taktaharkányi 12.2 (Molnár L.), 18. tiszadorogmai 8.6 (Fazekas Béla)* 19. ózdi 8.5 (Pallagi Imre), 20. alsóvadászi 7,9 (Budai János), 21. sajőszentpéteri 7.1 (Nagy Béla)* 22. putnoki 6.9 (Istók László), 23. szendröi 6.5 (Kövér Sándor), 24. baktakéki 4.7% (Komjáti Ferenc). Akik már befejezték 2 hordást, segítsék a lemaradókat! A legutóbbi néhány nap alatt jelentősen megváltozott a határ képe. A keresztekben lévő gabo­nák nagy részét már behordták. Most igazán jól járt az, aki korán behordott. Annak, aki késleke­dett, a gyakori eső következtében most bőven akad munkája: szán­tam kell-a kévéket, ami a több munka mellett más nagy veszte­séget is jelent, hiszen a gabona ilyenkor is pereg. Rendkívül fontos, hogy a ke­resztben lévő gabonát mielőbb behordjuk,'hogy biztosítani tudjuk a cséplés zavartalan menetét. Akik már befejezték a hordást, segítsék a lemaradókat, hogy az új gabona mielőbb magtárba ke­rüljön. A járások behordási versenyé­nek állása a megyei tanács mező- gazdasági osztályának értékelése szerint a következő: 1. sárospataki 97% 2. mezőcsáti 93 „ 3. ricsei 84 „ 4. miskolci 83 „ 5. mezőkövesdi 83 „ 6. szerencsi 78 „ • 7. sátoraljaújhelyi 77 „ 8. Miskolc város 77 „ 9. abaújszántói 71 „ 10. edelényi 65 „ 11. ózdi 59 „ 12. putnoki 58 „ 13. encsi 55 „ 14. szikszói 54 „ Megyei átlag: 75 százalék,. B legjobbak példáját követve erősítsük a begyűjtés ütemét! Az utóbbi napokban valamelyest javult megyénkben a gabonabe- gyüjtés üteme. Példát mutatnak a termelőszövetkezetek a cséplésben, és a beadási kötelezettség teljesíté­sében. A mezőkeresztesi „Béke“, a tardi „Béke“, a nagycsécsi „Béke“, a novajidrányi „Lenin“, a hejőpapi „Petőfi“,« a mezőkövesdi „Kossuth“, a sajóörösi „Alkotmány“, a halmajl „Kossuth“, a fullókércsi „Úttörő“, a sátoraljaújhelyi „Vörös csillag“ már befejezte a cséplést, teljesítette a beadást. A községek közül Viss, Károlyfalva, Makkoshotyka, Sajó- örös és a Becsked-tanya dolgozói fejezték be a gabona cséplését. A begyűjtési terv teljesítésében a járások közötti sorrend az összga- bonabeadást figyelembevéve a me­gyei tanács begyűjtési osztályának értékelése szerint a következő: •1. mezőcsáti 26.1% 2. sárospataki 24.0 „ 3. ricsei 23.2 „ 4. mezőkövesdi 17.7 „ 5. szerencsi 17.5 „ 6. sátoraljaújhelyi 13.9 „ 7. miskolci 13.9 „ 8. encsi 13.1 „ 9. abaujszántói 11.7 „ 10. szikszói 8.2 „ 11. edelényi 7.1 „ 12. ózdi 5.9 „ 13. putnoki járás 5.6 „ Miskolc város teljesítése 9.5 „ Boldog ísz-íagok Magos Jónás és felesége a szentistváni „Béke“ termelő- szövetkezet taQjai. Mind a ketten fúl vannak már az élet. delén, de szorgalmasan megállják a helyüket a munkában. Példát mutatnak még jónéhány fiatalabb tsz. tagnak is. Ma­gos Jónás eddig 117, felesége pedig 91 munkaegységet szer- zett. A zárszámadásig még biztoson kikerekítik legalább 250-re. Eddigi számításuk szerint búzából és árpából 5—6 ki­logramm jut egy-egy munkaegységre. Ha csak a már kidol­gozott munkaegységet vesszük alapul, akkor is 12 és fél mázsa búza jut nekik. Ehhez még hozzájön az egyéb termé­szetbeni juttatás, kukoricából, cukorból, krumpliból, takar­mányból. azonkívül pénzt i* kapnak. A háztáji gazdaságból is lesz jövedelem. Ezért mondta Magos Jónás, hogy nem cse­rélne akármelyik egyénileg dolgozó paraszttal sem. Gulyás József és felesége a mezőnyárádi ,,Uj élet“ termelőszövetkezet boldog, megelégedett tagjai. Eddig már 400 munkaegységük van és csak búzából körülbe­lül 16 mázsára számítanak. Nem, lesz gondjuk sem­mire, hiszen ehhez még hozzájön a többi terményből is a szép jövedelem. Van bőven kenyérrevaló, marad felesleg a szabadpiacra is. ez évben is sokat tudnak vásárolni, hiszen a ruházati cikkek árát nemrégiben még le is szállította kormányzatunk. Látják szorgal­mas munkájuk dús gyümölcseit, — ezért boldogok a termelőszövetkezetben.

Next

/
Thumbnails
Contents