Észak-Magyarország, 1953. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1953-07-26 / 174. szám

ÉSZAKMAGYARORSZJG 9 Ríp'ügüársssás E'nöki Tanácsénak tfirvérrereiü rendsície közkegyelem gyakorlásitól ;s 1 A Ssakaservesetelt Országon Tanácsának telje.* liléié 3 ezer tonnás vonatodat Továbbit a miskolci fii'öiiáz Eegiobb Ki-ärigägja iX. evloiyam 174. szám HarceijfiÉ a kofiekíív szerződések Misáért MEGYÉNK DOLGOZÓI, kohászai, bányászai lelkesedéssel fogadták kormányunk programját, amely hangsúlyozza, hogy úgy kell előre­haladnunk a szocializmus építésében, hogy az a dolgozó nép, elsősorban a munkásosztály életszínvonalának Szakadatlan emelésével járjon együtt. Ebben az évben minden jelentő­sebb üzemünknél megkötöttük »z üzemi kollektív szerződéseket. Az előző években tapasztalt hiányossá­gok kiküszöbölésében értünk el ko­moly eredményeket, de ezek az eredmények korántsem kielégítőek. Nem gondoskodtunk kellőképpen a kollektív szerződések munkavédel­mi és egészségvédelmi pontjainak, általában a dolgozók érdekeit, bizto­sító pontoknak végrehajtásáról. Rá­kosi elvtárs a nagybudapesti párf ektivaértekezleten rámutatott ezek­re a hiányosságokra: „Amikor kez­dett mutatkozni, hocjy a túlságosan felemelt ipari tervek miatt nem marad elég erőnk arra. hogy egy­idejűleg növeljük nehéziparunkat és a dolgozó nép életszínvonalát, ak­kor is változatlanul folytat tut túl­zott iparfejlesztésünk iramát. Ami­ből viszont az következett, hogy egyre kevesebb beruházás jutott o dolgozó tömegek, különösen az ipari munkások életszínvonalának emelé­sére“. EZ A MEGÁLLAPÍTÁS szól az üzemi kollektív szerződések munka- védelmi és egészségvédelmi pontjai­nak betartására is. Ezek betartása pedig döntően hozzájárul a dolgozók életszínvonalának emeléséhez. Ezek­nek a pontoknak elhanyagolásáért, semmibevevéséért felelősség terhe­li a vállalatok igazgatóit, de felelő­sek érte a szakszervezetek is. Nem harcoltak kellő erővel a dolgozók jo­gos érdekeinek biztosításáért- En­gedték. sőt, sok esetben maguk is tá­mogatták azt az irányzatot, hogy a tervek teljesítése öncélúvá váljék. 6 belenyugodtak abba, hogy az ipari termelés . növekedésével együtt nem emelkedett kellőképpen a dolgozók életszínvonala, • nem biztosították megfelelően a munkavédelmet és nem fejlesztették a szükséges mér­tékben az üzemi egészségügy színvo­nalát. Megalkuvó módon belenyu­godtunk abba, hogy különböző ne­hézségekre hivatkozva egyes válla­latok elhanyagolták, sőt a dolgozók és: a felsőbb szerv-ek hozzájárulása nélkül elmulasztották a kollektív szerződésben foglalt. egyes_ pontok végrehajtását. így fordult elő például az is, hogy Bosodnádasdon a terv- öevett, szellőző berendezéseket — amelyeket már a múlt évben meg kellett volna valósítani — motorok hiányában még a mai napig sem szerelték fel. NEM JOBB a kollektív szerződés munkavédelmi pontjainak a betar­tása a Lenin Kohászati Művekben és az Ózdi Kohászati Üzemekben sem. Hosszan sorolhatnánk azokat a hiá­nyosságokat. amik ezen a téren mu­tatkoznak a bányáknál, az építkezé­seknél és többi üzemeinknél is Amikor a bányász szakszervezet megvizsgálta, hogyan hajtották vég­re a kollektív szerződést a sajószent- péteri és a sajókazinci szénbánya vállalatok. az értékelésen a sajó- szentpéteri vállalat igazgatója nem is jelent meg, kijelentette: „minek jöjjön el, amikor abból semmi eines végrehajtva“. Egyes üzemek vezetői bűnös mu­lasztásokat követtek el a túlórázás­sal és azzal, hogy a szabadságolá­si terveket nem tartották be. Az Ózdi Kohászati Üzemek vezetői az 1953. év első 5 hónapjának szabad- ságoltatási tervét sem a fizikai, sem a műszaki dolgozóknál nem tartották be. Ehhez hasonló példá­kat lehelne sorolni a többi iparág területéről is. A kollektív szerződésről sokszor elhangzik, hogy az „az üzem al­kotmánya“, de ezt eddig nem tartottuk be. Mindezekért súlyos felelősség terheli a megye szakszer­vezeti vezetőit, az üzemi bizottsá­gok elnökeit, az SZMT elnökét, a területi bizottságok elnökeit, akik nem éltek a törvényekben biztosí­tott jogokkal. Ennek következmé­nye, hogy az üzemi kollektív szer­ződések nem váltak a szakszervezeti munka alapjává. A dolgozók érdek- védelmének elhanyagolása oda ve­zetett. hogy meglazult a szakszer­vezetek és a tömegek kapcsolata. Leghűbb mutatója ennek a szerve­zettség és a tagdíjfizetés alacsony, toka. Ara 50 fillér ÄÜÄfl lYiísüolc, iito3 július 26, vasárnap MA MS HORDUNK,CSEPELÜNK! ÜZEMI SZAKSZERVEZETI SZERVEINK elsőrendű feladata, bogy gondoskodjanak az üzem alkot­mányának betartásáról, harcoljanak a kollektív szerződésben foglalt min­den egyes pont végrehajtásáért. Nem szabad megengedni, hogy dolgozóink jogos érdekvédelme csor­bát szenvedjen! Ezt a feladatot azonban csak úgy tudjuk megvalósí­tani, ha az ellenőrzésbe bevonjuk a dolgozók széles tömegeit, megismer­tetjük minden dolgozóval a kollek­tív szerződést, kérjük véleményüket azok végrehajtására vonatkozólag, hogy érezzék dolgozóink: a szerző­dés az ő érdeküket szolgálja, végre­hajtását meg kell követelniük, ugyanakkor az általuk teljesítendő vállalásokat maradéktalanul meg kell valósítaniok. A szakszervezet üzemi szervei ha­vonként tűzzék napirendre a kollek­tív szerződés pontjainak végre­hajtásáról szóló beszámoló megvita­tását, a hiányosságokra azonnal hívják fel a vállalatvezetők figyel­mét, harcoljanak a szerződés min­den pontjának megvalósításáért. A most elkészített intézkedési tervek betartását rendszeresen ellenőrizzék. Kérjük ehhez az üzemi pártbizottsá­gok és pártszervezetek ellenőrzését és fokozottabb segítségét­AZ ÜZEMEKBEN jól látható he­lyen ki kell függeszteni a kollektív szerződés pontjait, határidővel meg­jelölve, hogy azok végrehajtását a dolgozók állandóan ellenőrizhessék. Igen nagy gondot kell fordítani arra, hogy a dolgozók a kollektív szer­ződéssel foglalkozó beszámolókra jól készüljenek, minél többen szól­janak hozzá. Mondják el bírálatukat a vállalatvezetőség és a szakszerve­zet munkáját illetően, ha a szerző­dés valamely pontját nem teljesí­tették Ne engedjék meg, hogy az egyes pontok megvalósítását kü­lönböző nehézségekre való hivatko­zással halogassák. A Diósgyőri Gépgyárban az üzemi kollektív szerződés végrehajtásával foglalkozó beszámolón igen sok dol­gozó vett részt. Voltak jónébá- nyan, akik a kollektív szerződés­sel kezükben mentek a beszámolóra, s több kérdést tettek fel az igazga­tónak és az üzemi bizottságnak az egyes határidős pontok végrehajtá­sával kapcsolatosan. A felszólalók bírálták a vezetőséget. Például Tóth E. az üb. elnökét bírálta amiatt, mert nem vetette fel beszá­molójában a felelősséget. Hudák Imre villanyszerelő a munkaruhák időben való kiadását kérte. A be­számoló megvitatása segítséget adott a vezetőknek a további munkához, hogy a dolgozók jogosan felvetett panaszait minél gyorsab­ban elintézzék. MOZGÓSÍTANI KELL ugyanakkor a dolgozókat azoknak a pontoknak a betartására is, amelyeket ők vállaltak. Szívós meggyőző, nevelő munkával oda kell hatni, hogy minden dolgo­zó tudja és ennek szellemében vé­gezze munkáját: a kollektív szerző­dés minden egyéb pontja, az élet- színvonal emelése, a jólét fokozása, a kormány programja csak úgy valósítható meg, ha a terveket fel­tétlenül és maradéktalanul teljesít jük. Rákosi elvtárs a budapesti párt- aktiva-értekezleten azt mondotta: „Mindent meg kell fennünk, arra, hogy a tervfegyelem, a munkafegye­lem, a mimkalendiilet, a szocialista munkaverseny erősödjék és segítse dolgozó népünk jólétének emelését minél gyorsabban végrehajtani“. Továbbra is kemény harcot kell vívnunk a. munkafegyelem bomlasz- tása, a lógás, kimaradozás, a ®e- lejtgyártás ellen, mert a fegyelme­zetlenség, a hanyagság gátolja a munkalendület fokozását, a termelé­kenység emelését, az önköltség csökkentését, veszélyezteti mind­azoknak a terveknek megvalósítását, melyeket pártunk a dolgozó nép életszínvonalának emelése érdeké­ben kidolgozott- Veszélyeztetik az ilyen személyek a kollektív szerző­désben foglalt munkavédelmi és szociális pontok időben való meg­valósítását. hátráltatják a szocializ­mus építését. Harcba kell tehát indulnia min­den szakszervezeti aktívának, min­den dolgozónak a tervek teljesíté­Az új kenyérért folytatott harc utolsó szakaszában falusi pártszervezeteink, tanácsaink legdöntőbb feladata a hordás és a csépiás meg­gyorsítása. Minden órát, minden napot alaposan ki kell használni, számolni kell azzal is, hogy esetleges esőzések gátolhatják a munka gyors el­végzését. Igen sok kárt, sok szemveszteségeí okozhat egy-egy eső. Éppen ezért minden al­kalmas időt használjunk ki a hordásra-cscpiésre. Jó példát mutatnak a behordásban és a csép- lésben a mezőkövesdi járás dolgozó parasztjai. A vasárnapi munka megszervezésével gyorsít­ják meg a betakarítást. A járásban több. mint 30 gép csépel ma, vasárnap is. A fogatok min­den községben hordanak. Mezőkeresztesen 53, Mezőkövesden több, mint 200 fogat hordja a ga­bonát. A járási tanács megszervezte, hogy ma, vasárnap, minden használható jármű a dolgozó parasztok és a termelőcsoportok hordását se­gítse. Az abaujszániói járásban is megszervez­ték ugyan a vasárnapi hordást és cséplést, de a járási tanácsnak nincsen pontosan tudomása arról, hogy egyes községekben mennyi igaerő áll rendelkezésre. Iqy nem tud erőátcsooortosí- tást végezni, s nem tud segítséget adni oda, ahol erre a legnagyobb szükség lenne. A szerencsi járásban 33 gép csépel a mai nap folyamán. A legjobb eredményt Rátka köz­ség érte el. Vasárnap is hordanak, íqy hétfőre befejezik ezt a munkát és a jövő hét végére a csépléssei is végeznek. A szerencsi járás több községében — mint Bájon, s Megyaszón — igen nagy lemaradás mutatkozik a hordásban, a cséptésben, Lemaradásuk legnagyobb oka, hogy az aratást jóval későbben kezdték, mint más községek. A szerencsi járási tanács a mezőkövesdiek példáját követve, vegye számba iga- és gépjármű erejét, s adjon segítséget a behordásnál azok­nak a községeknek, ahol a legnagyobb a lemara­dás. Községi tanácsaink és állandó bizottságaink minden erő, s az idő jó kihasználásával gyor­sítsák meg a hordást és a cséplést. Egyetlen órát se hagyjanak kihasználatlanul. A hordás- cséplés idénymunka. Késleltetésével nagy kárt okozunk saját magunknak és népgazdaságáéi­nak. A dolgozó parasztok szervezzék meg a köl­csönös segítségnyújtást, fogjon össze 3—4 dolgozó parasztcsalád és segítse egymást a szem veszteségnélküli betakarításban. Augusztus 20. nincs messze — igyekezzünk a munkával, hogy az ünnepnapra teljesen befe­jezés* nyerjen a hordás és a cséoiés, időben tel­jesíthessük állam iránti kötelezettségünket. fiz aratásban a hejőpapi, a cséptésben a mezőkövesdi gépállomás az első a versenyben A megyei tanács gépállomás! igazga­tósága értékelte a gépállomások között folyó aratás-cséplési verseny állását. A verseny értékelése az aratógépeknél az egy gépre eső átlag alapján történt. Ezek szerint a sorrend a következő: ARATÁSBAN: 1. hejőpapi 2. emődi 3. mezőkövesdi 4- alspzsolcai 5. szerencsi 6. mezőcsáti 7. taktaharkányi '8. tiszadoroginál 9. sárospataki 10- mezőnyárádi ^ IX. bodroghalomi 12. vilmányi 13. baktakéki 14. cdelényi 15. mérai 16. újesanálosi 17. alsóvadászi 18. sajószentpéteri 19. csobádi 20. y/.endrői* 21. n--' 22. tokaji SIS 23. put..„KÍ 24. ózdi gépállomás CSÉPLÉSBEN: ]. mezőkövesdi 2. mezőcsáti 3. hejőpapi 4. ricsei 5. mezőnyárádi 6 tiszadorogmai 7. sárospataki 8. újesanálosi 9. alsózsolcai 10. tokaji 11. emődi 12. szerencsi 13. csobádi 14. taktaharkárvj 15. bodroghalomi 16- vilmányi 17. mérai 18- edelénvi 19. alsóvadászi 20. putnold 21. sajószentpéteri 22. szendrői 23. baktakéki 24. ózdi gépállomás Megálltak helyüket az aratásban a sátoraljaújhelyi erdőgazdaság csemetekeitjének dolgozói A sátoraljaújhelyi állami erdőgaz­daság nagyüzemi cscmeíekertjenek 32 dolgozója megértette az idei ke­nyércsata jelentőségét. Lendületes munkával fogtak hozzá 52 hold kenyérgabona learatasához melyet nappal a határidő előtt elvégez­tek. Példamutatóan, fáradságot nem ismerve dolgoztak. Reggel 5-kor kezdték a munkát és este 9-ig arat­tak. A gazdaság dolgozói most gyors ütemben hordanak, úgy dolgoznak, hogy minél hamarabb uj kenyér ke­rüljön asztalukra. Befejezéshez közeledik az aratás Az ország egész területén befeje­zéshez közeledik az aratás. Július 24-ig Bács-Kiskun és Csongrád me­gye jelentette a földművelésügyi mi­nisztériumnak, hogy az egész megye területén befejezték az aratást- Eze­ket a megyéket — aratási helyzetük­ből ítélve — rövidesen követni fog­ja Baranya, Győr, Békés és Heves megye is. A többi megye jelentése szerint az egész országban az ara­tást befejezte negyvenöt járás, 1428 község és 3569 termelőszövetke­zet. (MTI) Biztosítsa az aratógspek folyamatos munkáját a putnoki gépállomás Az Északmagyarország a napok­ban közölte a megyei tanács értéke­lését a gépállomások munkájáról. E szerint a putnoki gépállomás az utolsók között van a versenyben. Jómagam is meggyőződtem arról, nilyen gyengén dolgozik ez a gép­állomás. Egy-két példát mondok el erre: Julius 13-án, a putnoki gépállomás egyik aratógépe megérkezett a dé- destapolcsányi termelőszövetkezet­be. A tagság nagy örömmel fogad­ta. Korai volt azonban az öröm, mert julius 19-ig az aratógép mind­össze 2—3 holdat aratott le. Tűrhetetlen, litfgy a pűtrfbki gép­állomás vezetőségének ennyire kö­zömbös legyen az, aratás menete. Ha nem így volna, nem nézték vol­na tétlenül, hogy 6 nap alatt env- nyit arasson le ez a gép. A gépál­lomás 50 hold aratására szerződést kötött a tszcs-vel. Ha ilyen ütem­ben fogja végezni az aratást, nem hogy segíti a termelőszövetkezetet, hanem gyengíteni fogja. Ha a putnoki gépállomás az ara­tás előtt elmulasztotta a gépek javí­tását. legalább most ne tétlenked­jen, hanem azonnal fogjon hozzá és biztosítsák a gépek zavartalan mun­káját. KRAUSZ I3TVAN ÜB einökr ~ 28/4. sz. Áll. Építőipari V. Sajószentpéter. Tokajon is a termelőszövetkezet mutat példát a beadásban Tokaj községben is megkezdődött a cséplés. A „Kossuth" termelőszö­vetkezet már 101 mázsa gabonát adott be. Az egyénileg dolgozó pa­rasztok követik a termelőszövetke­zetek példáját. A legutóbbi napókig 25 termelő csépelte el a gabonát, valamennyien a gép alól teljesítet­ték kötelezettségüket. L. Nagy Ká­roly árpából 8 mázsa 53 kilogram­mot, Nyesti András 6 mázsa 81 ki- logramot, Osváth István 144 kilo- gramot és 301 kilogram búzát, özv. Hegymegi Jánosné 599 kilogram búzát, Oláh Simonná 288 kilogramm búzát szállított az állami begyűjtő- helyre. HEVITÁN MIHÁLY Tokaj A begyűjtési minisztérium versenyjelentése Nem emelkedett az utóbbi napok­A gabonabegyüjtési terv teljesíté­sében a megyék rangsorában av 1. Bács megye, a 19. Borsod megye. A gabonabegyüjtés üteme az '1- mult napokban Borsod megyében emelkedett a legjobban, de erősen nyomában van Vas megye is. Ko­márom megyében az elmúlt napok­ban ugyancsak javult a begyűjtés üteme. ban a gabonabegyüjtés üteme Bé­kés megyében s fokozni kell a be­gyűjtés ütemét Baranya megyében is. Erősen veszélybe kerül Szabolcs megye jó helyezése is, ha az elkö­vetkező napokban a megyében nem emelkedik a napi begyűjtés átlaga. (MTI) A jelentésből kitűnik, hogy megyénk még mindig az utolsó a gabonabegyüjtési versenyben. Dolgozó parasztok, ne engedjétek, hogy továbbra is az utolsó helyen kelljen szégyenkeznünk. Meg van minden lehetőség, hogy az élenjárók közé kerüljünk. A jelentésből kitűnik, hogy az elmúlt napokban a begyűjtés üteme nálunk emelkedett a leg­jobban. Ez azt bizonyítja, hogy ha nem késlekedünk, hanem teljes erővel hozzálátunk a hordáshoz, csépléshez s teljesítjük a gép alól ál­lam iránti kötelezettségünket, az elsők közé kerülhetünk. Fokozzuk a munkalendületet, dolgozzunk ma is, hogy pótoljuk a mulasztást, behozzuk a lemaradást! Jelentkezzenek minél nagyobb számban Fordson-traklor és cséplőgépkezelők A gépállomások megyei igazgatósága felhívja azok figyelmét, akik Fontson- traktorok és cséplőgépek kezeléséhez értenek, szakmai képzettséggel és gyakor­lattal rendelkeznek, hogy jelentkezzenek felelős cséplőgépvezetőnek a gépállomá­sok megyei igazgatóságánál Fazekas-u. 2. sz. alatt. Díjazásuk a cséplőgép típusa, napi teljesítménye és kategória besorolása alapján készpénzben történik. Így például, ha búza és tavaszárpa cséplésnél 800 —915 dobmilliméter szélességű cséplőgéppel napi 10 órás másaik alatt 60 mázsát elcsépelnek, akkor keresetük 47 forint 88 fillér. Ha napi 80 mázsán felül teljesítenek, premizálásban részesülnek. Minden felül teljesített 10 mázsa gabona után7.98 forint és plusz mázsánkint 80 fillér jutalmat kapnak. Ezenkívül minden cséplögépkezelö 80 forintos áron megkaphatja u kenyérellátásához szükséges gabonát, a családfenntartók a családtagok részere is vásárolhatnak gabonát. Bővebb felvilágosítást a megyei igazgatóságnál kaphat­nak­Jelentkezzenek minél nagyobb számban, hogy sikerre vigyük a bő termés betakarításáért folyó csatát és augusztus 20-ra befejezzük a cséplést. GÉPÁLLOMÁSOK IGAZGATÓSAGA MISKOLC ■7777 fásáért, mert csak úgy tudjuk va- lóraváltani a párt Központi Vezető­ségének javaslatára kidolgozott kor­mányprogramot. mmm AKTIVA tartsa elsőrendű felada­tának, hogy harcoljon a kollektív szerződés minden egyes pontjának betartásáért. Érjük el, hogy a kol­SZAíG§2íSVEZ£TI,..l lektív szerződés sáléban az üzem al­kotmánya legyen, amelyet a vezetők és a dolgozók egyaránt tiszteletben tartanak, megvalósítanak. SZAKSZERVEZETEK MEGYEI TANÁCSA

Next

/
Thumbnails
Contents