Észak-Magyarország, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-27 / 122. szám

A félévi begyűjtési terv maradéktalan teljesítéséért f J A BÉKEVERSENY ÚJ NAGY GYŐZELMEIVEL KÖSZÖNTJÜK A BÉKE VILÁGTANÁCS BUDAPESTI ÜLÉSÉT“ A diósgyőri bányászok megfogadták : Több mint 10 ezer tonna szenet termelnek terven felül A VÁLASZTÁSI BÉKEVERSENY, amelyben oly kitűnő sikereket értek el megyénk bányászai, kohászai, kiterjedt falvakra is, az időszerű mezőgazdasági munkák mellett több helyen értékes ered* menyeket hozott a begyűjtésben. Meg* mutatta, hogy a legömtudatosabb dolgozó parasztok az állam iránti kötelezettségeik teljesítésével, sőt előírásaik túlszárnyalá­sával, tettekkel is szavaztak a béke, a munka, a jólét, a felemelkedés program- iára . • Megyénkben 34 község, 28 termelőszö' vetkezet. 6008 dolgozóparaszt teljesítette, 14 község, 13 termelőszövetkezet, 1878 dolgozóparaszt túl is teljesítette május 17 tiszteletére tett felajánlását. Az országos versenyről szóló jelentésben büszkén ol­vashattuk, hogy az élenjárók között van a mezőcsáti járás. Ez a járás megyénk legjobb járása, kiérdemelte a begyűjtési miniszter vándorzászlaját- és az azzal járó pénzjutalmat. ,,A megye legjobb községe** büszke címet a miskolci járásban lévő fyadoc-tyán szerezte meg. Évi tervéi ser­tésből 128-9, öthavi tervét tejből 106.2, tojásból 112-2, baromfiból 196 százalékra teljesítette. Második lett a mezőcsáti já­rásban lévő Muhi, tervteljesítése sertés* bői 113.8, tejből 102, tojásból 114.4, ba­romfiból 124-4- Harmadik az abauj szán tói járásban lévő Tornyosnémeti. Megyénk három legjobb községe is megkapta a mi­niszter elvtárs vándorzászlaját s az azzal járó pénzjutalmat. Sorolhatnánk még jónéhány hasonló községet, a sok szép eredmény azonban n-em takarhatja el a meglévő — több he­lyen igen komoly — hiányosságokat, hibá­kat. Több község, termelőcsoport rém tett eleget választási felajánlásának. Szá­mos helyen nem folyik kielégítő begyűj­tési agitáció. Nem szereznek érvényt kö­vetkezetesen kormányzatunk rendelkezései­nek. Ennek következménye, hogy Borsod a gyenge megyék között szerepel az or* ^zágos begyűjtési versenyben: a tej- begyűjtésben 13-, a tojásbegyüjtésben 9., a baromfibegyüjtésben 11-, a szarvas* marhabegyűjtésben 8-, a sertésbe gyűjtés­ben .17. helyen van. ■ A LEMARADÁS MIATT felelősök az olyan tanácselnökök, amilyen: például Mád községben Hajdú Pál. Április 12*én, a községi tanácselnökök Miskolcon tartott megyei értekezletén vállalást tett a vá­lasztás tiszteletére- A vállalás azonban — csupán szó maradt- Nem szorgalmazta a. mádi tanács a terv teljesítését, szé­gyenszemre május 17-ig ez a község tervét tpjásból 21, baromfiból 54, tejből 22, sertésből 75 százalékra teljesítette mind­össze. Jónéhány tanácsnál egészen a legutóbbi napokig rendkívül helytelen álláspont uralkodott a termelőszövetkezetek, ter­melőszövetkezeti csoportok beadási hátra­lékának rendezésével kapcsolatosan. Azt hangoztatták, hogy ,,gyengíti a termelő­szövetkezetet, ha megkövetelik tőle az állam^ iránti kötelezettség maradéktalan teljesítését“. Súlyos tévedés ez- A tér* melőszövetkezetet éppen az gyengíti, ha nem kap kellő segítséget a tanácstól, hogy idejekorán megteremtse a pontos beadás előfeltételeit, az gyengíti, ha adós marad előírásának teljesítésével, hiszen ez esetben kártérítési kell rá kivetni és a kártérítést be kell hajtani. Termelőszö­vetkezeteinknek a termelésben, a termés­hozam fokozásában, ennek nyomán a be­adásban egyaránt az élenjárók között kell lenniük, példát kell mutatniok. Ez meg is valósítható, ha a tanácsok jóval többet loglalkoznak a termelőszövetkezetekkel, segítséget nyújtanak problémáik megoldá­sához. Példa erre ahogyan jónéhány kiváló termelőszövetkezeti csoportunk túlteljesí­tette előírását- A szirmai „Uj élet“ tszcs sertésből 132.4. tejből 120, tojásból 104.5, baromfiból 101 százalékra, a rnérai ^Sza­bad föld“ tszcs tojásból 205 százalékra, a többi cikkből is pontosan tett eleget előírásának. Hasonlóképpen kitűnt az emődi „Szabadságharcos“, a linkéi „Kos­suth“, a sajóecsegi tszcs és sok más csoport. EZZEL SZEMBEN az edelényi járás* ban csak egy hónapi vita után ismertet­ték a kormányrendeletet, ennek a huza­vonának, a kormányrendelet végrehajtásá­val kapcsolatos elítélendő magatartásnak következménye például az, hogy a raka­tjai termelőcsoportban még mindig nem értették meg a beadás nagy jelentőségét- A ti szak eszi „Alkotmány“ tszcs vezetőségi tagja, Torna elvtárs igen helytelen módon lépett fel. Ahelyett, hogy mozgósította T?ohia a tagságot a leadásra, minden igyekezetével azon lett volna, hogy a cso­port eleget tegyen kötelezettségeinek, telefonon felhívta a járási begyűjtési osz­tályvezetőt, valósággal kérdőre vonta, miért állapították meg a történt módon a csoport beadását. Járási tanácsainknak nem szabad tűr­niük, hogy megsértsék az állami fegyel' met, a kormányzat rendelkezéseit, aho­gyan például a tolcsvai termelőszövetke­zetben teszik. A termelőszövetkezet nem teljesíti a tejbeadást, — a tejet szétoszt­ják a tagok között. A sárospataki járás* ban is meg van minden előfeltétel a jó begyűjtésre, a járás mégis a legrosszabb a megyei tejbegyüjtési versenyben. A nyil­vántartás adatai szerint 5735 tehén van a járásban, a tehéntartóknak azonban csak 51 százaléka visz tejet a begyűjtő- helyre, naponta kb- 4000—4500 litert. Azt jelenti ez, hogy ebben a járásban egy-egy tehén után átlagosan 7 deci tejet gyűjtenek be. A sárospataki járás Vég* ardó községében 230 tehéntartó közül csak 100 tesz eleget a beadásnak. A szám­adatok világosan mutatják az ottani be­gyűjtési apparátus megalkuvó magatartá­sát, amivel elősegíti a kormányrendelet megsértését. A VÁLASZTÁS UTÁN megyénkben általában visszaesett a begyűjtés lendü* lete. A félévi terv maradéktalan, sőt lehetőleg határidő előtti teljesítése érde­kében tehát igen komoly erőfeszítéseket kell tennünk. Döntő ez a mostani időszak, hiszen az előző évek tapasztalatai arra mutatnak, hogy az aratás megkezdése után szerveink csak a ».nagy begyűjtés­sel“ foglalkoznak a többi begyűjtési fel­adataikat elhanyagolják. A pártszerveze­tek segítségével, a népnevelők fokozott tevékenységével folytassunk most széles­körű és eredményes felvilágosító munkát, tanácsaink követeljék meg keményen, következetesen a beadást, kérjék számon a községi vezetői; példamutatását, hogy a gabonabegyüjtés mindjárt a kezdet kezdetén eredményes, győzelmes legyen. Melyek most a legsürgősebb feladatok-.'' Személy szerin j felelőssé kell tenni a begyűjtési terv teljesítéséért a begyűj­téssel foglalkozó dolgozókat. A nyilván­tartásnak mindenütt naprakész állapot* ban kell lennie. Jónéhány helyen nagy kárt okoztak pártunk parasztpolilakájá­nak amiatt, mert a hibás, hiányos nyil­vántartás miatt olyan dolgozó paraszto­kat zaklattak, akik már teljesítették előírasukat- Ugyanakkor további hiba, hogy ezeken a helyeken — nem ismervén a pontos adatokat — nem követelik meg az elmaradók, a hanyagok beadási kötelezettségének -teljesítését• IGEN FONTOS, hogy mindenütt ér­vényesüljön a község vezetőinek szemé­lyes példamutatása. Tűrhetetlen, hogy akadnak még funkcionáriusok, akik vizet prédikálnak és bort isznak. Vájjon van-e erkölcsi alapja az olyan tanácselnöknek, hogy a hátralékosoknál a terv teljesíté­sét szorgalmazza, aki maga sem tett eleget a beadásnak? Tanácsaink vonják be mindenütt a népnevelőmunkába a jól teljesítő dől* gozó parasztokat. Aktivizálják, lássák el feladatokkal az állandó bizottságokat­Ne tűrjék meg. hogy akárcsak egyet­lenegy olyan kulák is legyen, aki még mindig szabotálni merészeli a beadást. A tanácsok kísérjék figyelemmel, hogy a kuláknak van-e süldője, befogja-e hízó ha, van-e baromfiállománya stb­A begyűjtésnek is nagy előrelendítője a verseny, ha tanácsaink széles körben megszervezik, gondoskodnak nyilvánossá­gának biztosításáról, az élenjárók nép* szerű sít ésérő!, a lemaradók serkentésé­ről. A FÉLÉV VÉGÉIG már csak egy hó* nap van. Dolgozzanak tehát ki mindenütt pontos ütemtervet. amely feltünteti: napról napra melyik cikkből mennyit kell begyűjteni ahhoz, hogy a lemara­dást felszámolják, a tervet teljesítsék. Az ütemterv végrehajtását segítsék elő, ellenőrizzék magasabb tanácsszerveink. Még a gabonabegyüjtés előtt biztosíta­nunk kell a szálastakarmány begyűjtését. Érjük el, hogy megvalósuljon a szálas- takarmány-begyűjtés fő jelszava: ,,Kaszá­lóról a be gyűjtőhelyre!“ Június 15*ig a szántóföldi széna beadási kötelezettségé­nek 100 százalékát, a réti széna beadási kötelezettségének 70 százalékát kell tel­jesítenünk. A kedvező időjárás mellett erre meg is van a lehetőség, ha taná­csaink jól dolgoznak. A megyei versenyben kitűnt Muhi község dolgozó parasztjai a hatalmas jelentőségű esemény, a Béke Világtanács június 15-én. hazánk fővárosában kez­dődő ülésének tiszteletére megfogadták, hogy eddig az időpontig mindenből tel­jesítik félévi tervüket. Csatlakozzanak megyénk dolgozó parasztjai, csatlakozzék megyénk minden községe a hazafias kez­deményezéshez! A vállalásokat kövessék mindenné] beszédesebb teltek, hogy a világ minden részéből hazánkba érkező békeharcosoknak büszkén jelenthessük és a világ minden részébe elvigyék dolgozó testvéreinkhez -a hírt: Borsod megye községeinek dolgozó paraszt ja i félévi be­adási tervük határidő előtti teljesítésével I is harcolnak a béke megvédéséért. SÁNDOR ALBERT a begyűjtési minisEtej* megyei meghatalmazottja A Béke-Világtanács budapesti ülésének tiszteletére a diósgyőri szénbányák dolgozói versenyre hívták i\Z ország összes bányá­szát. A versenyfelhívás szövege a következő: Bányászok! Elvtársak! Dolgozó népünk íeleniefkedésé- nek, a szocializmust építő ötéves terv megvalósításának alapja a béke. A l>éke megvédéséért a nagy Szovjetunió vezetésével folytatott harcban pártunk és a mi drága Rákosi eivtársunk irányításával né_ pii.uk bebizonyította, hogy hazánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján. A békéért folytatott bar. 26.án reggel 6 órakor kezdte a mun­kát ifj# Balogh Sándor elvlárs, a hejő- papi gépállomás traktorosa U—3-as gépével a hejőpapi ..Petőfi“ t&z négy­zetesen vetett kukoricájában. A kapa. lást egyetemes sormüvelő kultivátorral végzi, ennek szélessége 420 centiméter, így egyszerre 6.5 sort tud kapál ni _ Egy-egy fordulóra 12 holdat kapált meg^ Az első forduló 13 perc 20 má­sodpercig tartott^ a második forduló­ban 40 másodperccel javította előbbi rekordidejét. A munkagép keze’ője Kis István tsz-tag, menetközben vé­gezte el a gép felemelését^ valamint visszaeresztését^ A 19^ fordulónál — délelőtt 10 óra 25 perckor — a traktorvezető már 93 forint 10 fillért, a munkagépkezelő pe­dig 5.32 munkaegységet keresett. Ek­kor az erőgépet és a munkagépet, e'- leriörizték, a meglazult csavarokat meghúzták, majd rövid megbeszélés után folytatták a munkát A tsz. elnöke ellenőrizte a kapálást. A jó minőségű munkával meg volt c’égedve_ A környéken dolgozók is csodál­kozva nézték a szovjet gyártmányú gép és a kiváló traktoros nagyszerű munká­jút. BODNAR MIKLÓS a bánfalvi bányaüzem vájára élenjár a termelésben. Tervét jelenleg 217 százalékra teljesíti. Kövessék példá­ját a bánfalvi bányászok. cunk elismerését jelenti, hogy jú_ nius 15-én hazánk fővárosában iil össze a Béke-Világtanács. Tudjuk, hogy ez az ülés a béke megvédé­séért folytatott harc további nagy megerősödését eredményezi. Ml, diósgyőri bányászok, a Béke. Világtanács ülésének tiszteletére versenyre hívunk minden hazáját szerető, a békéért harcoló bányászt s vállaljuk: Első félévi tervünket a tanácsko­zás megkezdésének napjára, június 15-re befejezzük, s terven felül 10-500 tonna szenet adunk népgaz daságunknak. 1953 első negyedévé, ben elnyertük az élvállalat második kukoricát kapállak meg^ Ifj> Balogh »Sándor 200 forint 94 fülért, Kiss István munkagépkezelő Pedig 1J 73 munkaegységet ' keresett ezen a napon_ A jól végzett munka után melegen kezet ráznak, megbeszé­lik, hogy másnap reggel 4 órakor már Az igrici „Kossuth“ tszcs, dolgo­zni szorgalmasan végzik a növény- ápolást. Tudják, hogy csak gondos növényápolással bizíosíthaf.ják a bő termést, a magas jövedelmet. Meg­kapáltak 18 hold napraforgót. 10 hold burgonyát, 2 hold cukorrépát- A cukorrépát és a napraforgót már ki is egyelték. A kukorica kapálása most folyik. 8 holdon a dohány ül­tetése befejezés előtt áll. 30 holdon a lucernát lekaszálták már be is gyűjtöttük. 1.5 holdon a csemetefá­kat egyszer megkapálták. GÁL MIKLÓS a bánfalvi bányaüzemben havi tervé­nek esedékes részét jelenleg 14.6 szá­zalékra teljesíti. Jó munkájával harcol a második negyedéves terv sikeres teljesítéséért helyezéséi; a második negyedévbe» úgy dolgozunk, hogy az elsők le. gyünk a kisvállalatok versenyében. Júniusban béke-hónapot tartunk, tervünket 105 százalék felett telje­sítjük. Előre a béke-hónap versenyével, az első félévi terv sikeres teljesí­téséért és túlteljesítéséért! A diósgyőri szénbányák dolgozói, ita-k nevében: KISS JÓZSEF békebtzottsági elnök. ÁRVÁI ISTVÁN vállalati párt titkár, TRESZTIAN LAJOS vállalati igazgató túlszárnyaljál^ Ifj. Balogh Sándor versenyre hívja a megye összes, növényápolást végző, traktorvezetőjét^ Csatlakozott a 30 hol. das növényápolás! mozgalomhoz s megfogadta, hogy ezt nap, mint nap túlteljesíti. A kertészet dolgozói is lelkesen végzik munkájúkat' 10 holdon kiül_ tették a dinnyét,, 1 holdon a para­dicsomot.. 1 holdon az uborkát, 3 holdon a hagymát, A hagyma és a dinnye kapálása már folyik. Az állattenyésztés dolgozói is igen jó eredményt értek el a béke­versenyben. A tehenészek.a tejho­zamot átlagosan 7 literre emelték. BÁNRÉVEI JÓZSEF. Igrici, K ALIN A JÚLIA a szerencsi csokoládégyár kétszeres sztahanovista ja. Kalina elvtársim élen­jár a termelésben. tervé! magasan túlszárnyalja. Csúcseredmény a diósgyőri finomhengerdében A Béke Világianács ülésének közeledtével tovább fo­kozódott a békeverseny lendülete a diósgyőri finom­hengerdében. A dolgozók megfogadták, hogy az ülés tiszteletére üzemük elnyeri a sztahánovista címet- Kedden a finomhengierde brigádjai 130 százalékra teljesítették a napi tervet. Egész sor kimagasló ered­mény született. Farkas József brigádja 131.5. Csuhaj József bri­gádja 130.5 százalékra teljesítette műszaktervét. Magával ragadta a verseny a finomlemezsor dol­gozóit is. A Bereznai brigád 133.5 százalékkal. Kormos Lajos brigádja 150 százalékkal zárta a műszakot. Kormos Lajos büszkén mondotta: — Ilyen és még nagyobb eredményekkel küzdünk a békeverseny sikeréért, a sztahánovista üzem címért, méltó módon akarjuk köszönteni a világ minden ré­széből hazánkba érkező békeharcosokat. A diósgyőri Láncos DISZ öntőbrigád példamutatása A diósgyőri acélöntődében Láncos György DISZ öntőbrigádja béke-röpgyülése.n beszélte meg teendőit­— ígérjük, hogy a Béke Világtanács ülése alatt selejtmentes termeléssel teszünk hitet a béke ügye mellett — mondotta Láncos György brigádvezető. Joggal teheti ezt az ígéretet. Szorgalmáért isme­rik ■ és becsülik az idősebbek is. Állandóan javítja brigádjának munkáját. Nemrégiben nyersformázással készífetf el egy 5 tonnás öntvényt, amire még nem volf példa az országban. A brigád a minőségi ver­senyben megelőzte még Kósdi Károly sztahánovista öntőbrigádját is. Selejfjét több mint 50 százalékkal csökkentette.-*■ Ezután még jobban dolgozunk — mondotta a béke-röpgyülésen Kiss Józef, a brigád egyik legjobb tagja. — A román szódagyár számára készülő öntvé­nyek határidő előtti elkészítésével is tovább akar­juk erősíteni a béketáborf. Óragrafi honos munkamódszerrel 42 hold kukoricát kapált meg, egy nap alatt 200 forintot keresett iíj. Balogh Sándor, a hejőpapi gépállomás traktorosa A műszak befejeztével mesárapították közelik a gépet, ezt a teljesítményüket a kimagasló teljesítményt: 41-94 hold a ,,Kossuth“ tszcs, elnöke. AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK Idejében végzett növényápolással biztosítjuk a bő termést, a magas jövedelmet 11*11 u _ j-'ir iml rmn «, __ —-----_ __ ——^ ,j , »i-rm mmbF^bbm ímeriksi repiiítisépröl iedohott Bilóernyös kémek«, ’ M W/' wí M Jí ~ ® / Jm Jff Jl( El* lerrorisiáiiat állítanak bíróság elé * Szovietaníóban ! i"4 ff fii |§k ÍWM {(fi « 1 || ojr B 10% » Itt | IS „BéktegyüttmüUödéai *»rrxöde,t" kötöttek OT Myi | H IM 8i ^ fi KJEk B H Vft jB LM % H a dióagyíiri rekonstrukció legjobbk I JLjkJ^ejjTmai KlwXß { *-**«•" ^ JX^vfolyanij2^szam^****««*iií

Next

/
Thumbnails
Contents