Észak-Magyarország, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-27 / 122. szám
2 Szerda, 1953. május 27 Lelkes közönség jelenlétében nyílt meg a koreai képzőművészeti kiállítás Miskolcon Kedden délután fél hat órára zsúfo* Iáéig megtelt az MSZT Déryné-utcai székházinak nagyterme a Korea a szabadságért“ képzőművészeti kiállítás meg" nyitó ünnepsége alkahnából. A kiállítást Jván István elvtárs, a megyei tanács vb- elnöke nyitotta meg, majd Kim Gi Tak elvtárs, a koreai kulturális delegáció vezetője mondott ünnepi beszédet, A közönség a beszédek során forró lelkesedéssel ünnepelte a hős koreai nép küldötteit, akik között ott volt Szón U Dani és Csöng Kvan Csői festőművész és Mun Szck O szobrászművész, a kiállítási anyag között szereplő müvek alkotói. A kiállítás az eredeti tervtől eltérően korábban, már június l"én zárul, mert a Béke Világtanács budapesti iiiése alkalmából a rendkívül értékes és a béke- harcra mozgósító képzőművészeti alkotá" sokat visszaszállítják Budape-tre. Kim Gi Tak elvtárs beszédének és a kiállítás anyagának ismertetésére visszatérünk. Ormospuszfa, Somsály, Diósgyőr *** ország- legjobb bányavállalatai közölt A bánya- és energiaügyi minisztérium jelenti: A második negyedévi terv esedékes részének teljesítése alapján a sz.én. bányaváUalatok között a sorrend a következő: Nagyvállalatok: 1. Ormospusztaj Szénbánya Vállalat (Borsodi Szénbányászati Tröszt) 113.4 százalék, 2. Somsályi Szénbánya Vállalat (Ózdi Szénbányászati Tröszt) 110.7 százalék 3. Petőfi-bánya Rózsa üzeme 109.1 százalék. Kisvállalatok: 1, Külfejtési Szénbánya Vállalat (Középdunántúli Szénbányászati Tröszt) 123 2 százalék. 2. Diósgyőri Szénbánya Vállalat (Borsodi Szénbányászati Tröszt) 117.2 százalék. 3. Zagyvái Szénbánya Vállalat (Nógrádi Szénbányászati Tröszt) 111.1 százalék. A trösztök között a második negyedévi terv esedékes részének teljesítése alapján a következő a sorrend; 1. ózdi Szénbányászati Tröszt 100.3 százalék. 2. Nógrádi Szénbányászati Tröszt 104.2 százalék. 3. Középdunántúli Szénbányászati Tröszt 103.9 százalék. ftz amerikaiak má[us 22-én uiabb barbár bombatámsdási intéztek egy északi'oreai vízgvüjiömeifence ellen Amerikai repülőgépek május 22-én több mint negyven bombát dobtak a Dél- Pjongan tartománybeli Tedong megyében lévő Nimvon vízgyüjtőmedencére. A bombák .a duzzasztó gátat jelentősen megrongálták, aminek következtében a környező, mezőgazdaságilag megművelt területeket nagymennyiségű víz árasztotta el. Dél-Pjongan tartomány parasztsága a párt és a kormány vezetésével, valamint az egész koreai nép támogatásával erejét megfeszítve dolgozik, hogy helyreállítsa a sérült berendezéseket és tovább foly* tassa a mezőgazdasági munkát. Togliatti clvtórs beszéde a torinói választási nagygyűlésen Az Olasz Kommunista Párt és az OLasz Szocialista Párt vezetői május 24-én sok ola.-z városban népes nagygyűléseken mondtak beszédet. Palmiro Togliatti elvtárs, az Olasz Kommunista Párt főtitkára a torinói választói nagygyűlésen mondott beszédében foglalkozott De Gasperi mi* niszterelnöknek Vittorio-Venctobaii néhány órával azelőtt mondott beszédével. De Gasperinek azzal a kijelentésével kapcsolatban. hogy az olasz kormány kommu- nistaellenes, a következőket mondta: — Miért kell tulajdonképpen Olaszországban komnrunistaellenes kormánynak lenni? A kommunisták ott voltak á fasizmus ellen vívott harc első soraiban és ők járultak hozzá a legnagyobb mértékben a demokratikus alkotmány megteremtéséhez ... Azóta, hogy a kormányból el" távolították a dolgozók pártjának képviselőit, egyetlen olyan nagy kérdés sem oldódott meg Olaszország érdekeinek megfelelően, amelyeknek megoldása érdeke lenne az országnak. — De Gasperi olyan politikához csatolja országunkat, amely az agresszió útjára visz bennünket a nemimperialista országok ellen. Ezért nem folytathatunk nemzeti külpolitikát, ha nem semmisítjük meg De Gasperi bűnös szovjetellenes politikáját. Togliatti elvtárs ezután áttért a választási küzdelem kérdéseire és felhívott minden olasz polgárt, hogy harcoljon tevékenyen a Cselszövések és megfélemlítések ellen. A szociáldemokrata párttagok harcoljanak együtt a szocialista és kommunista párttal az egységes haladó front megteremtése érdekében. — Felhívunk benneteket: szavazzatok ránk! Szavazatotokkal segítsétek elő, hogy Olaszország lépést tegyen előre a >zabadság, a béke, a társadalmi átalakulások felé. a szocializmus felé vezető úton. Pietro INenni elvtárs, az Olasz Szocialista Párt főtitkára május 24"én Nápolyiban több mint száznyolcvanezer ember előtt mondott beszédet. A „TASZSZ“ a francia kormányválságról Már ötödik napja tart a francia kormányválság. Minthogy Guy Mol_ let, a szocialista párt vezetője visz .szaut.ásította a köztársasági elnök kormányalakítási megbízatását Auriol elnök a degauileista Diethelm- nek adott megbízást új kormányalakítására, Dlethelm hétfőn szintén elutasította a megbízatást. A ,,Figaró“ szerint Auriolnak az az elhatározása, hogy előbb szociális, tájiak, majd degautleistának ad kor_ mány alakítási megbízatást, „széle, sebb körű és szilárdabb többség keresésével“ magyarázható. Sajtójelentések szerint c „széle- sebbkörü“ többség keresése tovább tart. A „Figaro“ azon siránkozik, hogy Franciaországnak „alig kilenc év alatt 22 különböző kormánya volt“, ami azt jelenni, hogy egy_egy francia kormány nem működött to vább átlag négy hónapnál. A burzsoá lapok különféle politikai vezetők nyilatkozatait idézek arról, hogyan lehetne elérni, hogy a kor. mányiöbbség ne legyen többé „tőré. kény“. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb figyelmet a szocialistáknak a kormányba való bevonáséra fordítják. Mint ismeretes, a szocialisták azzal, hogy resztvettek előző kormányokban — jelentős számú szocia. lista választó szavazatát vesztették el és csalódást okoztak a párt sok egyszerű tagjának. A jobboldali szocialista vezetők meggyőződtek arról, hogy a kormánnyal szemben tanúsított külső „ellenzékiség“ — a sor. mány lényeges intézkedéseinek tény. leges támogatása mellett, — eredménnyel jár. Ezt megerősítették azok a némi sikerek amelyeket a párt a nemrég tártott községi választásokon elért. A ,1‘Humandté" közli a CGT felhívását,, melyben harcra szólítja az tsszes dolgozókat olyan kormány kiegajak.it ásáért, amely „megállítja az inflációt és a válságot, elhárítja a devalválás veszélyét, a szociális igaz. ságosság szellemében oldja meg a létfontosságú kérdéseket.“ Ilyen kormány megalakítása mellett száll Síkra a CGT, a Force Ouvriere és a Keresztény Szakszervezeti Szövetség több szervezete, ezért, harcolnak Franciaország dolgozóinak leg. szélesebb rétegei. fl francig köztársasági elnök Pasi Revnauri-f bízta meg kormányalakítással Miután a gaulleista André Diethelm visszautasította a felajánlott kormányalakítási megbízást, Vincent Auriol köztársasági ehlök Paul Reynaud -t kérte fel. hogy tegyen kísérletet kormányalakításra. Paul Reymaud elfogadta a megbízást és valószínűleg csütörtökön jelenik meg a parlament előtt, hogy megkapja a. parlament f e 1 hat aim ázását a kor. mány megalakítására. , Paul Reynaud máa volt miniszter, elnök, az 1940-e,s összeomlás idején ö játszotta át a hatalmat Pétain-nak. Kommunista siker a ciprusi községtanácsi választásokon A „Times“ nicosiai tudósítója be. számol arról, hogy a ciprusi kö'ség- tanácsi választások kommunista slke. rekkoi zárultak. ,.Limassol ipari a áros kikötő jében hét kommunista és csak k' t nácin, nalista községtanácsost választottuk. Famagusta város új községtanácsa kizárólag kommunistákból áll, Lar- naca város községtanácsának tagjai egy kivételével szintén kommunis. fájt,.-,“ fc&Z AftrM AGY A.HOKSZAG Pártélet Mozgósítsanak jobban a tiszakeszi pártszervezetek a növényápolásra, a beadásra Falusi . pártszervezeteink előtt döntő fontosságú feladatok állanak most. Ez az időszak az, amikor leginkább várható falun a munka fel-torlódása, amikor a legnagyobb szükség van minden dolgos kéz szorgalmas munkájára- A növényápolás gondos elvégzésére, a begyűjtési terv teljesítésére, a gyors betakarítás előfeltételeinek megteremtésére kell mozgósí- taniok a falu dolgozó népét- Nem kevesebbről, mint az ország évi kenyér- és egyéb élelmiszerszükségletének biztosításáról van szó. Feladataink sikeres megoldá-ának legfőbb biztosítéka, ha pártszervezeteink a választási harc tapasztalatait hasznosítják, jó módraercit tovább alkalmazzák, fokozzák a politikai tömegmunkát, erősítik a kommunisták példamutatását és kijavítják a választási előkészületek során munkájukban előfordult hiányosságokat. A tiszakeszi pártszervezet kommunistáinak is sok tennivalójuk van, ha jól akarják megállni helyüket a most soron lévő nagy harci feladatban. n tiszakeszi Dáriszeryezelek érlek el eredményeket a választási agitációbati. A kommunista és pártonkívüli népnevelők jól mozgósították a község dolgozóit, hogy május 17-én egységesen tegyenek hitet n Népfront programja mellett, volt sok dolgozó a községben, aki kitűnt a tavasziak vetésében, a növényápolásban, a beadásban. A népnevelők munkája mégsem mondható teljesértekünek, mert a választás ügyével együtt nem vitték teljes győzelemre a termelés és a begyűjtés ügyét is. A község határában még mindig található megnemmüvett földterület, még hozzá éppen az ,,Alkotmány“ III- típusú tsz az, amely még mindig nem vetett el 30 hold kukoricát. Súlyosan lemaradt a község a begyűjtésben is 9000 liter tejjel, 8 mázsa tojással, több mint 100 mázsa bízott sertéssel adósai a község dolgozó parasztjai népi államunknak. A súlyos lemaradás oka elsősorban a községi alapszervezet és a tsz üzemi pártszervezet hiányos politikai munkájában található meg. A párt- szervezetek nem irányították megfelelően a választással kapcsolatos agitációt, politikai munkát, csak arra törekedtek, hogy a köz-égben minden választópolgár leszavazzon, Tiszakesziben is győzzön a Népfront. Ezt el is érték. — a hiba ott van, hogy a szavazatok zömét nem támasztották alá a termelési és a beadás példamutató tettei. A pártszervezetek vezetői a népneveiből nem létlék el megfelelően érvekkel, nem tájékoztatták őket. Nagyrészük azt sem tudta, mennyiben tett már eleget beadási kötelezettségének, a tavaszi munkában lemaradt vagy élenjár-e az a dolgozó paraszt, akit az agitáció során felkeres. Ez természetesen odavezetett, hogy az agitáció nem volt konkrét, határozott, nem mozgósított, hanem sablonossá, általánossá váltVannak élenjáró dolgozó parasztok Tiszakesziben is. Ifj. Papp József 6 holdas, félévi, Ladányi Imre 9 holdas, egész évi, ifj. Kiss Gyula 3 holdas, egész évi beadási kötelezettségének tett már eleget, emellett mindhárman élenjárnak a tavaszi munkában is. Példaként lehet őket állítani az egész falu elé sok más dolgozó paraszttal együtt, — mégsem népszerűsítik őket, nem buzdítják a többieket, hogy hozzájuk hasonlóan az élen járjanak. Hogy mennyire szétválasztotta a pártszervezet vezetősége a politikai munkát, a termelés, a begyűjtés ügyétől, leginkább bizonyítja Tompa Károly olvtárs, üzemi párttitkár magatartása. Egy hónapig jóformán te'jesen kikapcsolódott a termelőszövetkezet életéből, mondván, hogy ,,ő erre az időre füg- gotlcnítve van politikai munkára“. De vájjon milyen politikai munka az, amely nem támasztja alá a növény- ápo’ás idejében való elvégzését, a begyűjtési terv maradéktalan teljesítését? A helytelen nézet eredménye már mast mutatkozik a csoportban. Komoly bajok vannak a növényápolással A tagság egy része elhúzz« magát a munkától Az a veszély fenyeget, hogy megismét’ődik a tavalyi eset, amikor a csoport 100 hold kukoricája kapálatlan maradt, érthetően jóformán semmit sem termett. A pártszervezet vezetősége nem for. dit kellő gondot a politikai iskolák foglalkozásainak rendszeres megtartására sem Az a nézetük, hogy „most nem lehet összehívni a hallgatók«*, mert nappal ,dolgoznak, este Pedig már fáradtak, nem mennek el.“ A hi. ba nem a hallgatóknál; hanem a pártszervezet vezetőségénél van elsősorban, mert ők maguk sem járnak el rendszeresen a politikai iskolák fog. lalkozásaira. Előfordult, hogy a halb gatók megjelentek ugyan a foglalko. záson, de Tompa Károly elvtárs — aki ezt vezette volna — nem készült fel, emiatt elmaradt a foglalkozás, A politikai oktatás elhanyagolásának is nagy része van abban, hogy a népnevelők nem kellő felkészüUséggel végezték agitációs munkájukat Ezekből is látható, hogy még igeit sok hibát kell kijavítania a községi1 és a termelőszövetkezeti pártszervezetnek ahhoz, hogy Tiszakeszi község.- ben megjavuljon a politikai munka éa ez a növényápolás, a beadás sikereiben legyen lemérhető. Már most jelei vannak annak, hogy lanyhul a népnevelők tevékenysége, á kisgyülések jól bevált módszerét ia kezdik elhagyni. Hiba ez, lássák be, a javítsanak rajta. Mindenekelőtt gon. doskodtii kell arról, hogy fokozódjék á párttagság aktivitása a pártéletben, á termelésben, a beadásban egyaránt^ Vonjanak be minden egyes népneve, löt — régit és újat — a szervezett; pártoktatásba, hogy ezzel is biztosítsák további fejlődésüket, instruálják őket jobban, fegyverezzék fel őket Sze- mé’yhez »zóló érvekkel, hogy agilációu juk során ne csak magyarázzanak, hanem — mozgósítsanak, új módon, gondolkodó emberekké neveljék dolgo. zó társaikat, akik példásan teljesítik minden kötelezettségüket, szívósan harcolnak a szocialista építés meg. gyorsításáért, — ezzel saját maguk, családjuk még boldogabb, békés, munkás, gazdag életéért. í 9. Malik elvtárs válasza az osztrák szerződéssel kapcso latos küiüsvminiszteríielvetiesi tanácskozás összehívására vonatkozó javaslatra London (TASZSZ) 1953 május 11-én Passant, a külügy- minitZterhelyettesek osztrák államíz’rző- déere vonatkozó tanácskozásának főtitkára „az osztrák szerződés kérdésében a Szovjetuniót képviselő kiilügyminirzterhelyet- tesnek“ címzett levelet juttatott el a Szovjetunió angliai nagykövetségére. Passant a levélben közölte, hogy az angol képviselő május 27-ére javasolja a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország — külügyminiszterhelyettesei tanácskozásának összehívását az osztrák szerződéssel kapcsolatban és annak közlését kérte, elfogadható-e az említett időpont. Passant levelében azt is közölte, hogy hasonló tartalmú levelet intézett az Amerikai Egyesült Államok és Franciaország képviselőihez is. • Május 25-én J. Malik elvtárs, a Szovjetunió nagybritanniai nagykövete a következő választ küldte Passantnak: „Igazolom május 11-én kelt levelének vételét, amely az osztrák államszerződés tervezetének előkészítésével kapcsolatban, a külügyminiszterhelyettesek értekezletének összehívását javasolja május 27-ére. Londonba. Szükségesnek tartom felhívni a figyelmét a következőkre: Mindenekelőtt emlékeztetnem kell arra, hogy a miniszterhelyetteseknek az osztrák szerződéssel kapcsolatos tanácskozása nem valamiféle állandó négyoldalú szerv és ezeknek a tanácskozásoknak az összehívására a külügyminiszterek tanácsa illetékes, amelynek létesítéséről az 1945-ben megtartott potsdami értekezlet hozott határozatot. Az osztrák szerződés kérdését 1947-től kezdve többször megvitatták a helyettesek értekezletein, de a szovjet fél erőfeszítéseinek ellenére megegyezés nem jött létre. 1947—49 es években a helyettesek megfelelő tanácskozásokat tartottak, de ezek nem vezettek a kellő eredményekre. A helyetteseknek ]950 ben megtartott tanácskozásai szintén nem vezetlek az osztrák államszerződés kérdésének megoldására. A három hatalom képviselői által elfoglalt álláspont következtében az 1953 februárjában megtartott külügymi- niszterhelyettesi tanácskozás sem változtatta meg a helyzetetIlyen körülmények között nincs okunk arra számítani, hogy a helyetteseknek most javasolt tanácskozása kedvezőbb eredményekre fog vezetni, mint a megelőző tanácskozások. A kifejtetteknek megfelelően úgy vélem, hogy jelenleg célszerűbb lenne diplomáciai úton, megfelelő véleménycsere utján megvizsgálni ezt a kérdést.“ (MTI) A ,.1‘Humairité“, a Francia, Kom. munista Párt központi lapja rátnu. tat, milyen aljas zsarolás) folytat, nak a halálraítélt Rose nber g-házas. párral szemben az Egyesült Államok vezetői. Washington azt akar. ja, hogy a két halálraifélt békeliar. cos „mint kémeket leplezze le“ az Ryári táborozáson, foglalkozáson vesznek reszt az úttörők Az általános iskolai tanulók a9 1952—53. tanév folyamán is erednie. nyesem vették ki részüket a közhasznú társadalmi munkából Az élenjáróit, között voltak a vas- és fémgyűjtésben, a gyapotszedésben, a fásításban és egyéb munkákban. A múlt nyáron aj állami gazdaságokban végeztek ter*> ntelő munkát. Az úttörők az idén is nagy számban vesznek részt a nyári táborozásokon, s a nyári foelalkozáso. kon. Az úttörő táborokban a gyenne. kok pihennek, szórakoznak, amellett, hogy fejlesztik tudásukat, elmélyítik szakmai ismereteiket. Az úttörők foglalkozását biztosítják az állami erdő- és mezőgazdaságok, ban. Az általános iskolák VII cs Vili. osztályos tanulói négy-négy hétig táboroznak az iskolájukhoz közel lévő állami gazdaságokban. A táborozásban résztvevő tanulók napi munkaideje hat óra, reggel 7-től 11-ig és délután 15—17 óráig1. Az ultik rők egyéni teljesítményükért megfelez lő bért kapnak. Természetesen erejű* két meghaladó munkát nem végCzJ nek. Egyesült Államok valóban demos kratikus pártjának vezetőit. E cél elérése érdekében a villamosszék. kel való zsaroláshoz folyamodnak. A ,,1‘Humanilé“ hangsúlyozza, hogy az amerikai fasisztáknak ez a borzalmas eljárása hatalmas felháborodást kelt mindenütt és éppen o felháborodásnak kell megment enio a R.osenberg-házaspáJ-t. Ügyvédjük bejelentette, hogy — új bizonyítékok alapján — újabb kérelmet terjeszt. Elsenhower elnök elé. Most arra van szükség —írja a „THuma. ntté“ —, hogy azonnal hatalmas erejű népi mozgalom támassza alá ezt a lépést, mivel matói kezdve Washington bármelyik nap kiadhat,, ja a parancsot a Kosénberg-hazas- pá-r meggyilkolására. Felhívás Eisenhowerhez a RosGnbEre-házafPár meg mániáséért Az ,,AFP“ jelenti Netvj-orkból: „A Rosen bér g-ügyben igazságot követelő országos bizottság“ nevű nemrégiben alakított, szervezel; hétfőn este felhívást Intézett Eisen, bovver elnökhöz. Az üzenet többek között a, következőket mondja: „Néhány hónappal ezelőtt tin be. jelentette: tekintetbe veszik, hogy új helyzet is előállhat, amely Íven ön megkegyelmezne a halálraítélt fia,tál házaspárnak. Az újonnan feltárt bizonyítékok lehetővé teszik. hogy ön most kegyeimet gya. koroUan.“ AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK PRÓKAI LAJOS, az edelényi III, típusú SZEGEDI FERENC 6 holdat szerencsi „Vörös Zászló“ termelőszövetkezet elnöke, do[gozá a tiszteletire a/anek vezetcsevel a termelőszövetkezet. . y az első félévi beadási kötelezettségét 'e,en t0/as~ es baromfibeadasi kötelezett- határidő előtt, túlteljesítette. ségét magasan túlteljesítette. Meg kell menteni a Rosenberg-házaspárt!