Észak-Magyarország, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-10 / 108. szám
DISZ iiatafok, előre a választási békeverseny sikeréért! EG’i: HÉT van már csak a választás hocv HISZ bizottságaink és szervezeEGY HÉT van már csak a választás napjaié. Bolgozóink — közöttük a fia. tatok — hatalmas lelkesedéssel készülnek a nagy eseményre. A választási béke versenyben napról-napra újabb munkahőstettek születnek. Olyanok, mint a diósgyőri rekonstrukciónál, ahol Görbe József DISZ-ista ács 160 százalék fölött teljesíti tervét. Megyénk legjobb fiataljai a legdöntőbb területeken rohamcsapatként dolgoznak. A borsodi bányák S ifjúsági frontján a HISZ fiatalok az első sorokban küzdenek, tervüket állandóan t ú Szán válj á k* A kurityáni DISZ-front a legnehezebb körülmények — ál'andó vízbetörés, rossz . szénfejtési lehetőségük — mellett tervét 160 százalékra — nem ritkán 250—300 százalékra teljesíti. Az ózdi martinban az ifjúsági ke. xnence kol’ektivája januárban és februárban még nem teljesítette tervét, most a legutóbbi értékelés szerint 122 százalékra tett cle&et előírásának, messze felülmúlta a többi kemencék dolgozóinak to’jesítését, Le’kesen jól dolgoznak a hengerész DISZ brigádok, amelyek sorra leküzdik a nehézségeket, élenjárnak a versenyben, szebb- nél-szebb termelési eredményekkel készülnek a választásra. A FALD DISZ FIATALJAI is mindjobban felzárkóznak az üzemi DTSZ-is- ták sorai mögé. A borsodivánkai, a kesznyéteni tér. me'őszövetkezotek, a szerencsi gépállomás, az emödi állami gazdaság fiataljai szívvel-lélekkcl dolgoznak, hogy a növényápolás legjobb elvégzésével köszöntsék a választás napját Büszkén, lelkesen várják első szavazóink a napot, amikor első adatommal gyakorolhatják most kapott jogukat, az urnák elé járulhatnak. IFJÚSÁGUNK alkotókedve ezekben a napokban egyre jobban növekszik Megyénkben ezrével és tízezrével nőnek ki az új nmnkahősük a termelési csatában. A munkában jtitünt Jiatalojk hutaiuras ttbtfrfíh moWre "hiIV c1' rill DISZ szervezeteinkhez, amelyeknek eddig soha nem látott lehetősége nyílt, tagságunk sorainak további erősítésére, DISZ szervezeteinknek az a fó'ndata, ho^y foglalkozzanak a munkában kitűnt fiatalokkal, hozzák be őket soraik közé, neveljék őket öntudatos. jó DISZ-istákká Eddigi munkánk során még nem. sikerült teljes mértékben biztosítani, 1 hogy DISZ bizottságaink és szervezeteink helyesen használják fel ezt a nagy lehetőséget. Sok helyen még nem értették meg a szervezési feladatok és a politikai felvilágosító munka összekapcsolásának jelentőségét. Ozdon, ahol az ifjúság lelkesedése szebbnél-szebb termelési eredményekben mutatkozik meg, az elmúlt hónapban mindössze 30 ta&ot vettek fel a DISZ-be, pedig Százával vannak olyan fiatalok, akiknek a DISZ- ben a helyük. ALAPSZERVEZETEINK zömében a legutóbbi taggyűléseken nem vettek fel új tagokat, holott megyénk ifjúságának többsége még nem tagja a DISZ-nek, Nem egy olyan falu van, mint a szerencsi járásban Ond község, ahol az új választók értekezletén csaknem 200 fiatal jelent meg, — a DISZ szervezetnek Pedig mindössze 86 tagja van. Az ilyen községek DISZ szervezetei kövessék a putnoki járás DISZ szervezeteinek példáját, amelyek jól foglalkoznak a fiatalokkal, gondot fordítanak a taglétszám növelésére, — áprilisban 75 tagot vettek fel A sárospataki járásban a községi DISZ szervezetek 90 taggal erősítették soraikat. Igen jő munkát végez ezen a téren a Lenin Kohászati Művek DISZ bízott, sága, amely márciusban és áprilisban 320 tagot vett fel. A sátoraljaújhelyi és a rlesei járásban viszont a DISZ szervezetek a legutóbbi taggvöléseken egyetlen tagot sem vettek fel. DISZ szervezeteinknek sokkal alaposabban fel kell használniok a választásig háralévő időt Biztosítaniok kell a DISZ tömegbefoiyásának növelését, amely elsősorban termelési ered. ményekben jusson kifejezésre és abban. hogy a fiatalok ezrével lépjenek szövetségünk tagjainak sorába ADJANAK a DISZ tagoknak megbízatásokat. mozgósítsák az üzemek és falvak ifjúságát, hogy a választási atritáciáből és a választási békehét esa- tájából telje: enövel vej-rék kf-rív,o. két. járjanak aj élen. nagy termelési eredményeikkel, a Népfrontra adott szavazatokkal viszonozzák néni állatnunk. pártunk ajándékait, harcoljanak, hogy közelebb hozzák az e’őttünk álló ragyocrő jövőt. me.jrcryoTsítsák a szocialista haza felépítését MUSTOS ATTILA a DISZ megyei bizottságának szervező titkára. MAR CSAK EGY HÉT! Teljes lendiiíeltel előre a választási békeversenyoen, minden eddiginél nagynhb sikerek kivívásáért! MegjarítoüáL helyezésükéi az országos versenyben megyénk legjobb bányavállalatai A bánya- és energiaügyi minisztérium jelenti: A választási békeversenyben a szénbányavállalatok között a májusi terv esedékes részének teljesítése alapján a következő a sorrend. NAGYVALLALATOK: 1. Petőfi bánya Rózsa üzeme, 115.9 százalék. 2. Ormospusztai Szénbánya Vállalat 105-9 százalék. 3. Oroszlányi „Szeptember 6“ akna 104.2 százalék. KISVÁLLALATOK: 1 Diósgyőri Szénbánya Vállalat 106.3 százalék. 2. Nagymányoki Szénbánya Vál. la’al 3. Zagyvái Szénbánya Vállalat. A szénbányavállalatok május S-i legjobb eredményei: NAGYVALLALATOK: Petofi bánya Rózsa 1. Petofi bánya Rózsa üzeme 117.2 százalék. 2- Ormospusztai Szénbánya Vállalat 116.3 százalék. 3. Rudolftelepi Szénbánya Válla, lat 109.4 százalék. KISVÁLLALATOK: 1. Külfejtési Szénbánya Vállalat 110.3 százalék. 2. Diósgyőri Szénbánya Vállal»* 107-3 százalék. 3. Nagymányoki Szénbánya Válla, lat 'Liasz részlege, Ormospuszía V. aknája és Mártabáuya jár élen a borsodi tröszt üzemeinek versenyeben A borsodi szénbányászati tröszt üzemei között a versenyben a legjobb eredményt: az ormospusztai V. akna dolgozói érték el, akik a választási békehéten esedékes havi tervüket május 8-ig bezárólag 112.1 százalékra teljesítették. Az üzem dolgozói méltóképpen készülnek a közelgő választásokra. Mártahánya dolgozói májusi esedékes tervüknek eddig 108.5 százalékban tettek eleget. A tervteljesítésben élenjáró üzemek közé tartozik az ormos» pusztai IV. akna is, amely 105,3 százalékra teljesítette előírását. Az ormos» pusztai Il-es akna 105.3, a nemrég még sereghajtó sajókazai üzem 103.9 százalékra to’jcsítette esedékes havi tervét^ A választási békehét műszak» jaiban jól küzdenek a terv teljesítéséért az annabányai dolgozók is, akik esedékes tervüknek május 8-ig 103.1 Százalékban tettek eleget. Szép győzelmet aratott a Kerékgyártó-brigád A Lenin Kohászati Müvek liurva- hengerdéjében a brigádok versenyében napok óta Kerékgyártó István triósori hengerész brigádja tartja az elsőséget- Napról-napra magasan túlszárnyalja tervét. Havi tervének esedékes részét 192.2 százalékra teljesítette. A brigád pénteken is ragyogó termelési győzelmet aratott. A forgási idő jó kihasználásával tervelőirányzatát 197-8 százalékra teljesítette. A Kerékgyártó-brigád szép eredményeinek is köszönhető, hogy a diósgyőri durvahengermű triósorozatának dolgozói havi tervük esedékes részét 163.6- százalékban teljesítették Napról-napra csökken a diósgyőri gépgyárban a 100 százalékon alul teljesítők száma A diósgyőri gépgyár dolgozói a vá* 'osztási békeháten egyre kimagaslóbb termelési eredményeket érnek el. Az F-gyúregység- nét Fodor Pál brigádja pénteken a tiibbingek hőkezelésénél 256 százalékos teljesítményt ért el. Ugyancsak az F-gyáregységnél Káposzta Károly brigádja 195, Sim* kó Ferenc brigádja 191 százalékra fokozta teljesítményét a választási békehéten. A rugóüzemben Takács Mihály tűnt ki magas teljesít- nyével: pénteken 229 százalékot tel' jesített. Napról napra csökken a gyárban a 100 százalékon alul teljesítők száma. Például a rugóüzemben Afra Dániel 78 százaié' kos eredményét 146 százalékra fokozta. A C-gyáregység- ben Simon Sándor pénteken 183 szá" zalékra teljesítette tervét. Tóth Imre 159 ■ százalékot ért el multhavi 114 százajékos átlagával szemben. Zelena Balázs atbertlelepl frontmester csapata vezet a megyei versenyben Alberttciepen Zelena Balázs front- mester csapata esedékes havi tervét eddig 143 százalékra teljesítette, az élen halad a Borsodi Szénbányászati Tröszt frontcsapatai között folyó versenyben. A berentei lyeskó János frontmester csapata 135.9, az albcrttelepi Nagy József frontmester csapata 119.6 százalékra teljesítette esedékes tervét. Traktorosok, nagyszerű példa! Molnár Ferenc a szerencsi gépállomás dolgozója 700 százalékra teljesítette tavaszi tervét Molnár Ferenc, a szerencsi gépállomás kiváló traktoristája már nem egyszer bizonyította be, hogy a percek és a gép jó kihasználásával áL landóan fokozni tudja teljesítését. — Eddig 7()0 százalékra teljesítette tavaszi kampány-tervét. Molnár Ferenc versenytársa. Nagy Lajos kiváló traktorista sem hoz szégyent a szerencsi gépállomásra, amelynek már eddig is jó híre van az egész megyénkben. Tavaszi kampány-tervét Nagy Lajos is 568 szá» zalékra teljesítette, s most még lendületesebben dolgozik, hogy utolérje versenytársát, Molnár Ferenc irak- toristát. Tettekkel is szavaz a Népfrontra. KRISZTIÁN JÓZSEF, A diósgyőri III. martinkemence ifi brigádjainak kiváló eredménye zeit ezei. a napon. így a kemence köb A diósgyőri 111. .-záum nartinkeniencé- nél Leskó I -jjós ifi brigádja pénteken 131 százalékos kiemelkedő teljesítményt ért el. A szép eredményt a szovjet módszerek alkalmazásának köszönhetik a brigád tagjai. Követik Amoszov elvtárs tanácsait, a technológiai fegyelmet a legszigorúbban betartják, a berakodást meggyorsították, a beolvadást állandóan ellenőrzik, a kikészítésnél gondosan ügyelnek a minőségre. A 111. számú kemencénél dolgozó másik kőt ifi Brigád is eredményes munkát véglektivájának pénteki teljesítménye 122.6 százalék volt. Leskó Lajos. Szilágyi Dezső és Pásztor József ifjúsági brigádjáról vegyenek pél' dát az I., VI. és VII- kemence dolgozói, akik ezen a napon sem tettek eleget kötelezettségüknek. pedig havi tervük mögött már eddig is. messze elmaradtak. A diósgyőri martin dolgozói harcoljanak jobban a terv naprol-napra való maradéktalan teljesítéséért, a választási békehét győzelméért. He akadályozzák a diósgyőri f nomiisngerde jobb eredményét a tinomsoriak I zeiedtével jobban „rákapcsoltak“, ha* A hónap elején bekövetkezett lemaradás után a diósgyőri finomheru gerde dolgozói a választás napja kö_ Öt nappal a határidő előtt befelezik a növényápolás? munkákat Révleánvvár dolgozó parasztjai A diósgyőri nagyolvasztó ismét megelőzte ózdi versenytársát A diósgyőri nagyolvasztomű dolgozói a választási békehéten napról napra fokozzák a terv teljesítéséért folytatott harcuk lendületét. A hónap első napjaiban súlyos lemaradás mutatkozott az üzem tervteljesRésében, pénteki tervelőirásának 102.5 százalékban tett eleget, ezzel a havi terv esedékes részét 100-3 százalékra teljesítette. Az ózdi nagyolvasztőmü dolgozói ezen a napon nemcsak versenytársuk, de tervelőirányzatuk mögött is szégyenletesen lemaradtak- Napi tervüket 91.5, havi tervük esedékes részét pedig 98 százalékra teljesítették. Ozdon ezen a napon egyetlen kohó kollektívája sem tett eleget előirányzatának, Diósgyőrött a U-es számú „Ságvári" kohónál Fehér József olvasztár brigádja, a technológiai fegyelem szigorú betartásával, a szovjet tapasztalatok következetes alkalmazásával 107.6 száza, lékra teljesítette előirányzatát. A három kohó kollektívája a délutáni műszakban 106.2 százatokra teljesítette tervét. A szép eredmény elérésében komoly érdeme van Kónyl László, műszakos üzemvezetőnek, aki jó irányításával, a munka jó megszervezésével biztosította a terv túlteljesítésének előfeltételeit . A borsodivánkai „Petőfi“ tsz felhívása! Hasznosítsunk minden talpalattnyi területet! Határidő előtt teljesítettük a tavaszi vetéstervet. De nem állunk meg, hanem felkutatjuk a határban még a két-háram négyszögöl parlagon maradt földet is. Ezeket a területeket is hasznosítjuk. Felhívjuk megyénk valamennyi tér, melőszövefckezetéf és egyénileg dől. gozsó parasztját, hogy tartsa kötelességének minden kis föld hasznosítását. Ma, amikor kemény har. cot folytatunk a többtermelésért, nem tűrhetjük, hogy egyetlen négy. szögöl föld parlagon maradjon. — Kutassuk fel az olyan földeket is, amelyeken csak sás, nád, vagy egyéb szénának alkalmas fü terem meg. Ezek a növények alkalmasak silózásra, s takarmányt biztosdta. nak állataitok: számára. KISS ANTAL, a borsodivánkai „Petőfi“ tsz elnöke. OLASZ ANTAL, növénytermelési brigád vezető. Révleányvár község dolgozói élenjárnak a mezőgazdasági munkák végzésében. Példát mutatnak a mezőgazdasági állandó bizottság tagjai. Május 7-re befejezték a cukorrépa sarabolását, s megkezdték a burgonya első kapálását. Á község dolgozol megfogadták, hogy május 17 tiszteletére az előírt növényápolási munkákat 5 nappal a határidő előtt befejezik. „Működésbe lépnek a haiafmas Salámenti Vegyiművek, a borsodi Kokszo’ómü, a borsodi Hőerőmű" (A Népfront választási felhívásából.) Szovjet gépóriások teszik könnyebbé a munkát a Kazincbarcikai épít. K">»é : vi tervük esedékes Tészét 8-ig már 104.9 százalékra teljesítették. Pén. teki eredményük 106.2 százalék volt, A középsori brigádok ezen a na- pon 120 százalékos kiemelkedő sikert vívtak ki. Mazuch Pál középlemez* seri brigádja 157, Csuhaj József ifjúsági hengerész brigádja 140 száza, tokot ért el. Mazuch Pál a választási békever. seny keretében párosversenyre hívta Kugler Lajos Kossuth-dájas hengerész brigádját, ezen a napon meg tó előzte. A diósgyőri finamhenge részek szép eredményét egyedül a finomsoriak le. maradása csúfítja el. A finomsori dolgozók havi tervük esedékes részét csak 54.8 százalékra teljesítették, s napi tervüknek sem tettek eleget. A finomsori dolgozóknak fej kell aár- kózniok az üzem jól termelő brigádjai mögé, hogy lemaradásukkal ne akadályozzák a többiek jó munka ját. A diósgyőri eiektroacélmíí legjobb brigádja A Lenin Kohászati Müvek elek- troacélmüvében pénteken Paczer.a Gyula olvasztár brigádja éne el a legjobb eredményt. Nagy András acélgyártó énékes se“ gít séget nyújt a brigád munkájához. A brigád és az acélgyártó jó együttműködéssel alk*a;I mázzá a szóv- jet tapasztalatokat, ennek köszönhető a pénteki 133 százalékos kiváló teljesítmény is.