Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-20 / 67. szám

Kohászok, olvasztárok, tengerészek 1 ^Ne legyen egyetlen dolgozó sem, aki ne teljesítené tervét! Versenyben a Borsodnádasdi Lemezgyár műszaki vezetői a felszabadulási bét sikeréért A felszabadulási hét megkezdésé­nek napján a Borsodnádasdi Lemez­gyár dolgozói körében is határtala­nul lelkes a hangfalat- A műszaki vezetők a zavartalan termelés fél- tételeit és az anyagot minden üzem­rész számára biztosították. Szerdán a gyár minden részlege becsülettel teljesítette tervét. A hengermű 107-6 százalékra, az acélmű 104-2 százalékra dolgozott. Havi tervüket már eddig túlteljesítenék. A mű­szaki vezetők az egymás közt meg­indított versennyel biztosítani akar. jak a fizikai dolgozók vállalásai­nak teljesítését- Béta Dezső, a hen- gerniű sztahánovista művezetője, a Deák-mozgalom keretében verseny­re hívta a rflyá-r összes művezetőit. A technológiai fegyelem megszilár­dításával, a hengertörések teljes ki­küszöbölésével, az igazolatlan mu­lasztások j,megszüntetésével, a bri­gádok meleganyaggal való ellátásá­val vállalta, hogy műszakja a fel­szabadulási hét minden napján 2 százalékkal többet termei a napi elő­irányzatnál. Bóta Dezs/ő felhívását elsőnek az acélmű művezetője fogndta el. 4 dolgozók lelkesedését mutatja a sztahanovisták kiemelkedő fel­ajánlása­Zsindely Mátyás sztahánovista sze­relő brigádja vdllaVa, hogy 120 tonnával, teljesíti tűi első negyed­éves tervét­Gyorsítsuk meg a tavaszárpa és a zab vetését! Megyénkben globálisan befejező­dött a tavaszbúza vetése. Lemaradt azonban a szerencsi, az abanjszán. tói és a patátok! járás. Ezekben a járásokban most az a feladat, hogy a legrövidebb időn belül befejezzék a tavaszbúza vetését és tüstént lássanak hozzá a tavaszárpa és a zab vetéséhez. Általában lemaradás tapasztalha­tó a tavaszárpa és a zab vetésében is. . Különösképpen súlyos ez az abaiijszántóí, a sárospataki, a sá­toraljaújhelyi, a putnokl, a mlskol. cl és a szerencsi járásban. Hiba, hogy a pártszervezetek és a taná­csok nem folytatnak következetes harcot a vetés gyors és sikeres be­fejezéséért. Sok helyen vetőmagra várnak és nem magyarázzák meg, hogy vetőmagról csere útján min. (lenkinek magának keli gondoskod­nia. Vetőmagcsere a szerencsi, a miskolci és az abanjszántói járás­bon egyáltalán nines. Az ellenség art hiresztell: a sörárpát mind be ken adni, s helyette nem kapnak a dolgozók szokvány minőségit árpát. A pártszervezetek és tanácsok első rendű feladata ezekben a járások­ban, hogy leleplezze az ellenség hazudozását és megmagyarázza a dolgozó parasztoknak: a sörárpáért magasabb árat fizetnek és bármi­kor szokványminöségű árpát kap­hatnak érte cserébe. A tavaszárpa és a zab vetésében a községek közül a legszégyontel- jesebb a lemaradás Tlszalueon, Taktaharkányon, Végnrdón és Olaszliszkán, ahol szintén nem fo lyik a vetőmagcsere. Egy percig sem lehet késlekedni A pártszervezetek és a tanácsok javítsák meg a felvilágosító műn Icát, gondoskodjanak arról, hogy lemaradt járásoklmn és községek ben minden szem vetőmag haladék­talanul a földbe kerüljön. I-e kell leplezni az ellenséget, s meg kell gyorsítani a vetőmag cserét. Ez a nép állama s minden dolgozó paraszt egyéni érdeke is. A korán elvetett árpa és zab ma­gasabb termést, hoz, könnyebben teljesíthető a beadás, több jut szabadpiacra. ,NÖVELJÜK A MEZOGAZDASAG TERMÉSHOZAMÁT!« Mezőcsát termeiőcsoportjai csatlakoztak a cigándi „Petőfi“ tsz felhívásához (Tudósítónktól.) A napokban tanácsülés voll Mező* csáton, a tanácstagokon kívül számos dolgozó paraszt, a III. típusú és az I. típusú csoportok sok tagja megje­lent. Megvitatták a cigándi „Petőfi” tsz felhívását. A termelőcsoportok el­nökei versenyre hívták egymást a ta­vasz; munkák minél előbbi elvégzésé­re, a magasabb terméshozam biztosí­tására. Az újonnan alakult III. típusú „Vörös csillag” tszcs a „Leniu“ III. típusú tszcs-t hívta versenyre. A „Szabadság” tszcs elnöke a község összes I-es és III-as típusú termelő- csoportjái versenyre hívta, a terme- lőcsoportoik képviselői ezt el is fogad­ták. A versenyfelhívás a Sztálin elvtárs halála kiváltotta mélységes fájdalom perceiben szüleied meg, amikor egész dolgozó parasztságunk érezte, hogy Sztálin elvtársban olyan vezetőt, ta­nítót veszhettünk el, aki pótolhatat­lan. éppen ezért szükséges, hogy még szorosabban zárkózzunk fel a felsza­badító Szovjetunió, pártunk és veze­tőink mögé, még több, még jobb ter­meléssel erősítsük 'tovább hazánkat, a béketábort. Március 9-re a „Lenin” tszcs befe­jezte a tavaszbúza, a tavaszárpa, a mák. a cukorrépa vetését. A „Petőfi” termelöcsoport 2 holdon tavaszbúza, 3o holdon a tavaszárpa, 3 holdon a ■borsó, a „Reménység” tszcs 6 holdon a tavaszbúza, 25 holdon a tavaszár' pa, a,,Kongresszus” tszcs 5 holdon a tnvaszbúza, 5 holdon a tavaszárpa, az „Uj barázda” 3 holdon a tavaszbúza, a „Vörös csillag“ pedig 6 holdon a tavaszbúza, 18 holdon a tavaszárpa vetését fejezte be március 10-ig. A „Szabadság” termelöcsoport március 9-ig 50 holdon elvetette a tavaszárpát is. A 'ermelőcsoportok dolgozói meg. fogadták, hogy felszabadulási heiet tartanak, a további tavaszi magvak időben való elvetésével, a szovjet módszerek széleskörű alkalmazásával biztosítják a nagyobb (érmést. Vigh György, a „Lenin” III. típusú tszcs elnöke bejelentette, hogy az összes kukoricájukat négyzetesen vetik. — Próna Mihály a III. típusú „Vörös csillag” tsz dolgozóinam nevében meg­fogad t. hogy 10 holdon az árpát ke- resztsorosan vélik, a kukoricát pót. beporozzák. A „Szabadság” termelöcsoport a tavaszbúzát keresztsorosan vetette, ugyanígy veti az árpát is, a kukori­cái és a napraforgót pőtbeporozzák- Az I. típusú „Petőfi” termelőcsoport n kukoricá* 20 holdon pótbeporozza. Ezenkívül megfogadták, hogy a be­adást mindenből időben, példamuta­tóan teljesítik. GULYAS BÉLA Mezőcsát. A vetés meggyorsításával harcolnak a felszabadulási hét sikeréért megyénk dolgozó parasztjai Csatlakozások a mezőkövesdiek versenyfelhívásához A boldvai MNDSZ asszonyok felhívása: „Keltess több baromfit, mint tavaly ti A boldvai" MNDSZ-szervezetben megindult a „Keltess több baromfit, ni;at tavaly '’'-mozgalom, amelyhez eddig már egymással párosverseny ben 35 asszony csatlakozott. Xyiri Dánielné, Vigh Balázsné, Fehér Ahdráshé, Gémest Károlyné, Radácsf Józsefre, Rí ti József né és. Kecskemét} - Józsefné MNDSZ-asszo- nyok ebben az évben lOfpr-150 darab csibe-keltetését- vállalták Kocsis Gyű. táné váííakta, hogy negyedévi Jojás- és Uaroúrfibendását "100 százalékon felül- Véüjesíii. .“*•.*• - • - ■ i : Felhívjuk megyénk MNDSZ-asszonyait, hogy csatlakozzanak mozga­lomhoz és keSessenek több csibét, mint tavaly. HOMOCKI TMRÉNÉ MNPSZ-titkár, Boldva. ,Szüle;nk a tavaszi munkában, mi az iskolában állunk heív a felszabadulási héten“ A hernádvécsei általános iskola tantestülete és tanulói lelkesen csat­lakoztak d sztdlmvárosiak kezdemé­nyezéséhez, s felszabadulási hetet ren­deznek. Szüléink a tavaszi munkában, mi az iskolában állfink helyt a felszaba­dulási héten” — írják r hemddvécsei fiatalok- Az iskola tanulói elhatároz­ták, hogy srgítik a gyengébb ered­ményt elérő tanulókat. A fiatalok kü­lönös gonddal készítik el a házifel- adatokat és az órákon még fegyelme­zettebben viselkednek. A pedagógusok megfogadták, hogy sajdfkészítmémyü szemléltető eszközö­ket használnak az óvókon, hogy a tanulók könnyebben megismerkedhes­senek a tananyaggal. Harcolnak as igazolatlan hiányzás elten . Bűnös orvosok ielelőtsség-revonásn Az egészségügyi minisztérium vizs­gáltának eredményeként örizeibe vet­ték Zádor Imre orvost. Zádor Imre, a kútvölgyi-üli állami kórház orvosa, egyik betegét evipános injekció segít­ségévei elaltatta és egy elmegyógyin­tézet zárt osztályára vitette azért, megsértése miatt Zádort felelősségre vonta. Az esettel kapcsolatban megállapí­tási nyer* dr. F>nbics Antal és dr. Lenhof Antal, a kórház igazgatóinak súlyos felelőssége is, akiket az egész­ségügyi minisztérium azonnali hatúly­mer,t a beteg az orvosi titoktartás iyal felfüggesztett. Levelezőnk \i l / á m a Az elmúlt évben az encsi Fűszert vezetőjét hanyag munkája miatt levéli'ottók. A környék földmüvesszövetkezetei örömmel fogadták az új vezetőt, mert azt reméltéi», -hogy. javul majd a községek áruellátása. Keservesen kelleti azonban esalóduiok- Az új vezető sem továbbítja időben az árut. Jogosan kérdezik a község dolgozói, hogyan tűrhet e] ilyen lazaságot, hanyagságot az encsi Fűszert köz pori! ? A miskolci központ haladék­talanul tartson vizsgálatot az encsi kirendeltségnél, hogy miér; szállítják ki többnapos, sőt heles késéssel az árukat a földművesszövetkezetekbe? PAPP JÓZSEF­Ötéves tervkölcsön hatodik sorsolása Budapesten a Zeneművészeti Főiskolán március 20-án, pénteken délután 1—7 óráig sorsolás, március 21.én, szombaton délután 1—7 óráig sorsolás március 22 én, vasárnap délelőtt 10 órától sorsolás. Szabad belépés! A sorsolás nyilvános! Az edelényi „Alkotmány" termelő- szövetkezet tagjai a mezőkövesdi dol­gozó parasztok felhívásához csatla­kozva. az ipari dolgozókhoz hason­lóan többtermeléssel, a vetés meg­gyorsításával akarják megünnepelni felszabadulásunk 8. évfordulóját. A tavaszbúzát 10 nappal a határidő előtt vetették el. A termelöcsoport dolgozói megfogadták, hogy a *®- vaszárpát és a zabot jóval a határ­idő előtt elvetik. A cukorrépa vetését április 10 helyett március 2S-ra befe­jezik, A napraforgót 15 nappal a ba­táridő előtt, a kukoricái 48 holdon május 5 helyeit április 15-re. elvetik. 30 holdon négyzetesen vetik a tengerit, Határidő elől; vetik él a burgonyát is. Az őszi és tavaszi vetéseket ápri­lis 10 helyeit március 31-ig fogásol. ják és hengerük; A kertészetben elké­szítik ar öntözőberendezést és a ta­lajt a palánták kiülteiésére. Beadási kötelezettségüknek is határidő előtt elegei tesznek. Bocs dolgozó parasztjai ugyancsak a vetés meggyorsításával készülnek április 4-re. Március 2ő-re elvetik n tavaszi kalászosokat, s jó növényápolás­sal biztosítják a magasabb ter­méshozamot. A mezőkövesdiek versenyfelhívásá­hoz csatlakozott a kesranyéteni „Sza­badság” és a hemádnémeti „Vörös csillag“ tagsága is. A dolgozók páros. versenyre hívták egymást a félszoba, dulási hét sikeréért. A kesznyétenl ..Szabadság” tszcs dolgozói vállalták, hogy a kalászosok vetését március 24-ig befejezik. Az árpa 70 százalékát keresztso­rosan, a kukorica 4s a napra­forgó $0 százalékát négyzetesen vetik. A bernádnémeti „Vörös csillag” még jobb eredményeken akar elérni ® ezért már március 23-ra befejezik a tavaszi kalászosok vetését, A kukori­cát és a napraforgót mindenütt négy­zetesen vetik. A miskolci járás dolgozó parasztjai határidőre befejezték a tavaszbűza vetését. Földben van már a mák, a lencse, a borsó, a hagyma, a füves, here és a többi apró mag is. A felszaba­dulási l«é*en n tavaszárpa és a zab vetésének gyors befejezésével akarnak példái mutatni 4 járásban Parasznya, Sajóbá- bony és Berzék szerdán estére már be js fejezte a zab és tavasz- árpa vetését. A zab és az árpa verését befejezte a járásban 13 termelöcsoport is. A tszcs-k többsége a bő. termés érdeké­ben keresztsorosan vetette az árpát. Kulűnvonat indul Misho erői Budapestre az országos űiítá-kfállításra A SZOT és az Országos Talátmáy nyj Hivatal rendezésében március 28-án nyílik meg Budapesten a III. országos újító-kiállítás. A dolgozók kívánságára március 29-én reggel 6 óra 30 perckor küíönvonat indul Bu­dapestre, amely előrelő thai óla g 18 óra 40 perckor indul vissza. A külön. vonat utasai számára a kiállítás megtekintésén kívül különböző ki­rándulásokat rendeznek Budapesten. Útiköltség 51 forint. Részletes felvilá. gosítást a öiósgyőrvasgyári kulfúrosz. táiy és az IBUSZ ad. Hat és félévi börtönre ítélték Kossuth“ tszcs áHatcendojú'át a féli „- Turóczt József volt ispán, a fáji „Kossuth“ tszcs, állatgondozója lel- kiismeretlenül bánit az állatokkal s azok megtetvesedték. Turóczt „Ma­tador“ féregirtópor helyett arzénnel hintette be a jószágokat, holott tud­ta, hogy'az .araén méreg. Bűnös ga­rázdálkodása következtében több ál. lat elpusztult. A bíróság Turóczi Jó­zsefet 6 és fél évt börtönre, 1000 fo­rint pénzbüntetésre, vagyonának 1000 forint értékű elkobzására és a közügyektől 5 évi eltiltásra Ítélte. Egyévi börtön a tavasz! munkák szabotálása miatt bíróság. Kallós Ferencet Kallós Ferenc teresznyei kuhlk szabotálta a tavaszi mezőgazdasági munkákat, 3700 négyszögölön még a tavaszi búzát sem vetette el. A sza- botör ügyét a napokban tárgyalta a 1 évi bör­tönre, 1000 forint pénzbüntetésre és vagyona 1000 forint értékű részé­nek elkobzására ítélték. Megyénk kulturmunkásai lendüljenek harcba a felszabadulási hét sikeréért! Megyénk kulturmunkásai megértették, hogy a felszabadulási héten fontos fel­adat vár rájuk is Borsod becsületéért, a kohászat, bányászat és mezőgazdaság tervteljesítéséért, a lemaradások kiküszö­böléséért folyó nagy csatában. A Diósgyőri Kohászati Üzemekben napok óta lázasan készülődnek a knltúr- csoportok, a rigmus-brigádok arra, hogy a felszabadulási hét alkalmából tett nagy­szerű vállalásokat a maguk agitációs munkájával is alátámasszák, sikerre vigyék. Március 20-án a reggeli és esti müs7.ak előtt a bejárati kapuknál zene­karok köszöntik a munkába érkezőket. A kohászati fúvószenekar, az ifjúsági zene­kar, egy népi zenekar és a „piros kocsi“ ad zenés műsort, hogy harcra lelkesítse a dolgozókat, érezzék, hogy katonái annak csatának amely a több vasért, több szénért, több kenyérért folyik. Csatasorba állnak a kulturbrigádok is, amelyek április 4-ig az üzemi bizott­ságok tájékoztatása alapján köszöntik a nap hőseit, az élenjáró brigádokat, a ki­váló dolgozókat, serkentik a lemaradókat. Az igazgatósági gyárrészlpg több kultúr- brigádja vállalta, hogy segíti azokat az üzemeket, ahol még nem működnek meg­felelő brigádok. A fínomhengerdében, a nagyolvasztóban, az acélöntődében, a Martinban működő állandó rigmus-brigá dók mellett új brigádok alakultak. Az üzemi fúvószenekar, az ifjúsági fúvószene­kar, az úttörő zenekar, a diósgyőri népi együttes, a népi zenekar, a kis kórus, továbbá a Déryné Színház művészei aján- dékmüsort adnak a kiváló dolgozóknak. a „piros“ propagandakoesi, a hangoshír adó. A magnetofon az első felvételt már el is készítette Jenei Lajos Kossuth- díjasról. A fotószakosztály fényképeken népszerűsíti az élenjárókat. A vasas kép­zőművészek között dekorációs verseny in­dult. A képzőművész szakosztály vállalta, hogy ajándékként elkészíti négy kiváló dolgozó művészi portréját. Emlékkönyvek készülnek Lenin elvtárs arcképével. Eze­ket a ,,Lenin-kombinát“ névért folytatott harc érdemes munkahősei kapják. Külön gyönyörű műsorral készülnek a kohászat kuitúrmunkásai a., április 3-án este tar­tandó felszabadulási ünnepély műsorára. Fellendült a kultúragitáciős munka bányáinknál, építkezé­seinknél, a vasutasoknál és a postásoknál is. Kazincbarcikán a dolgozók levelet ír tak a helyi tanácsnak és kérték, hogy a hangoshíradó útján hozzák nyilvános­ságra a kiváló teljesítményeket. Bevált agitációs módszer az „élő ütemterv“. Ez azt jelenti, hogy ráírják az épületek fa­lára, mikor-a vállalták annak befejezését. A vállalásoknak ez az ötletes ellenőrzési módja elterjedt más építkezéseknél is, így a Rákosi Mátyás Nehézipari Egyetem építkezéseinél és a selyemréti bérház­építkezéseknél. A mezőgazdaság tervteljesítéséért harcba indultak a falusi kulturcsoportok Jó példát mutatnak az abaujszántói járás kuitúrmunkásai. akik kultúragitáciős ver­Kiveszi részét a kultúragitáciős munkából senyre hívták a többi járás kultúrmunká­sait. A verseny kiterjed a kultűragitáciő a kulturális nevelő munka minden terü­letére, mindazokra az agitációs eszközök­re, amelyeket a terméshozam emelése, a jó munka, a fejlett agrotechnika módsze­reinek alkalmazása és általában a mező- gazdasági tervteljesítés érdekében eredmé­nyesen fel lehet használni. Sajnoa vannak még olyan tanácsvezetők, akik úgy vélik, hogy a tavaszi munkák idején ellanyhulhat a kulturmunka. Strabik János, a tiszaoszlári tanács vb, elnöke például a járási tanácshoz írt je­lentésében ezt írta: „Jelentem, hogy a népművelési munka több területén emel­kedés állott be, de miután a tavaszi munka kezdetét veszi, így a falusi dolgo zók kulturális tevékenysége csökkenni fog.“ Nos, ezt a merőben helytelen felfogást végleg fel kell számolni. Népművelési szerveinkre, kultúrmunkásainkra egyaránt nagy feladatok hárulnak a felszabadulási héten. A tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzését minden eszközzel elő kel! segí­teni, hiszen a haza iránti kötelesség tel­jesítéséről, jövő évi kenyerünk biztosítá­sáról, megyénk becsületéről van szó. Fal- vainkban céltudatosan, a döntő feladatok nak megfelelően szervezzük az ismeret­terjesztő előadásokat, az oivasómozgalmat, alakítsuk meg mindenütt a rigmus-briga dókat, a kultúregitáció e kis harcos re- hamcsapatait. MegyVk minden kultúrmunkása len­düljön harcba a felszabadulási hét sikeré ért. Gyors, gondos vetéssel teljes lendülettel előre a bő termésért!

Next

/
Thumbnails
Contents