Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-14 / 62. szám
Bányászfiatalok! Ne legyen egyetlen ifi sem, aki nem teljesíti túl tervét! PÁROSVERSENYBEN HARCOL A TERV TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT A KONDÓI BÁNYÁBAN A VIRÁG n- éta BVMCS-ISRIGÁD Nem sokáig várakoznak az üres csillék Viráeh Ferenc brigádjának munkahelyén. Dúsan ömlik a szén, egy-kettőre megtelnek a csillék. A kondói bányában Virágh Ferenc brigádja egyike a legjobbaknak. — Ebben a hónapban mindennap magasan túlszárnyaltuk tervünket — mondja Virágh elvtárs. — A na. pókban is 203 százalékra teljesítettük tervünket. Mi, bányászok, nem szeretünk sokat beszélni — inkább cselekszünk. Büszke lehet munkájára a hattagú brigád. Valamennyiéin szorgalmasan, lelkesen termelnek. Hosszabb ideje dolgoznak már együtt Összeszoktak. Igazolatlan hiányzó nincsen közöttük. — Sztálin eivtárs halála bennünket is megrendi. tett. Megfogadtuk, hogy még keményebben dolgozunk. Vasárnap, a sztálini őrségen 236 százalékot értünk el. Különösen az utóbbi időben fokozódott a versenylendület. Meg is mutatkozik ez a brigád munkájában. A kondói üzem bányászai róluk beszélnek már heie-k óta. Példaképe is lehet a többi brigádnak, hiszen első dékánjukat 240.3 százalékra teljesítették. Minek köszönhetik jó eredményüket ? Hogyan tudjak napról-napra teljesíteni tervüket? — Kihasználjuk a 480 percet, melegcsákány váltás sál dolgozunk — mondja Virágh elvtárs. Abban, hogy az üzemben jól fejlődik a versen;, hogy Virágh Ferenc brigád !a ilyen szép teljesítményt ért el — a műszaki dolgozóknak nagy részük van. A kondói üzem műszaki vezetői eo-yre jobban felismerik feladatuk nagy jelentőségét. Az üres csillét rendszeresén biztosítják és a faanyag is időben a bányászok ren. delkezésére áll. Valahonnan távolról kiáltás hallatszik alig érthető, elmosódott a hang. A brigád tagjai azonban iái értik és a jelre elindulnak a megrakott csillék a felszínre, majd a szén a vasúti kocsikon szétfut a gyárakba, az üzemekbe, az egész országba. A brigád jól teljesíti kő telezettségét, biztosítja az ipar „kenyerét“. A Bencs brigád a Virágh brigád pórosverseny- társa. — Mit gondoltok, hány csille szenet küldünk fel mat — kérdi Bencs elv társ brigádja tagjaitól. — Hát ■. . ma is megless a 35—Í0 csille — feleli csendesen az egyik. A másik hirtelen szavába vág... — Szombaton sikerült 45 csillét kiküldenimost sem adjuk alább •..! Mindig főbbet és nem kevesebbet ...! A Bencs-brigád — habár most lemaradt a ver. senytárs mögött — kiválóan dolgozik. Március első de- kádjának tervét 140 százalékra teljesítette. A brigád nemcsak most ér el ilyen szép eredményeket. Az el. múlt évben is megállta helyét a munkában. — Hja... könnyű a Virágh brigádnak — szólal meg újból az előbbi bányász. — A csille ott van a munkahelyüktől néhány méterre. Az ácsoláshoz szükséges fát is könnyebben elő tudják készíteni, mint öli.... — Ne sírj mint egy vénasszöny — szól rá mérge, sen társa. — Mi még sohasem maradtunk adósa az országnak. ezután sem fogunk, sőt... Mert ami a nehézségeket illeti, arra valók, hogy leküzdjük ■.. A Bencs-brigád tagjai idestova már 2 éve dolgoznak együtt. Igazolatlan mulasztó náluk sincsen. A munkaidő minden percét igyekeznek kihasználni. Ciklusgrafikon szerint dolgoznak. Jóval a műszak megkezdése előtt lent vannak a bányában. Tudják, hegy kinek, mit kell csinálnia. Ez gyorsítja munkáinkat. A brigád eredménye is nagyban elősegítette, hogy a bányaüzem márciusban első dekádtervét 134 1 száza, lékra. teljesítette. Csatlakozott a Bencs brigád is a Sztálin vasmű hős építőinek kezdeményezésihez, Őíc is „felszabadulási hetet" tartanak. Vállalták, hogy az első dekádban elért eredményüket március végéig 10 százalékkal emelik. Erről nem is mondanak többet, ök is azt akarják, hogy tetteik beszéljenek helyettük. Példái mutatnak a tavaszi munkában a put Hoki gépátlomás traktoristái A műit év őszén szervezetlenség, kapkodás jellemezte a putnoki gépállomás munkáját, emiatt őszi kampánytervét mindössze 47 százalékra teljesítette. A pártszervezetének vezetői a gépállomás vezetőivel megbeszélték. mi okozta a lemaradást, milyen hibák vannak, határozatokat hoztak ezek kijavítására. A hatéroza'ot tettek követték A pártszervezet vezetősége megja- 'ítot'.a a felvilágosító munkát, igen sokat foglalkozott egyénileg is a dolgozókkal, elmélyítette bennük a felelősségérzetet, arra lelkesített, hogy a gépállomás a legrövidebb időn beiül mossa le a nevén esett szégyenfoltot, A gépállomás vezetői jqbban szervezték meg a munkát, mindezek eredményeként a téli gépjavítás már szép sikereket hozott. A putnoki gépállomás párosversenybe indult az ózdi gépállomással. A gépjavításban Patnok lett az első, feladatának határidő előtt — már február 5-re — eleget tett. A gépfel. vonulásnál az ellenőrző bizottság csak apróbb hibákat talált, ezeket napokon beiül kijavították, felkészülten várták a kedvező időpontot, hogy nagy lendülettel Induljanak a tavaszi csatába. Február 25_én 10 február 28-án már 14 gép dolgozott a földeken, a talajviszonyoknak megfelelően azután még több gép kapcsolódott a munkába. Jelenleg, 28 erőgép szánt, vet, a gépek 50 százalékánál megszervezték a két műszakot, éjíeLnaopal üzemben van a gép lajon éjjel-nappal dolgozik a traktor, magasan túlteljesítik a normát, volt eset, hogy 6 holdat szántottak fel, átlagos teljesítményük is 4.7 volt. Elek Ferenc elmondta: azért tud most jőbb munkát végezni, mert a vezetőség, a brigádvezetö politikailag egyaránt nagy segítséget nyújt neki. Ha nem értünk valamit — mondotta — türelmesen, részletesen megmagyarázzák. Nagy gondot for. dítanak a rendre, a pontosságra, a munka minőségének ellenőrzésére. A versenyeredményeket rendszeresen értékelik, nyilvánosságra hozzák, tudjuk, hol tart a másik traktoros, ez arra buzdít minket, hogy • megelőzzük. Nagyon helyesen járt el a pártszervezet és a gépállomás vezetősége, amikor biztosította, hogy minden brigádban legyen egy kommunista, aki felvilágosító szóval és személyes példamutatással jobb munkára serkenti társait. Márcis Ottó elvtárs, pártvezetőségi tag gépkocsivezető ugyan, de most ő is traktorra ült, bogy minél előbb befejezzék a tavaszi munkát. Segédvezetöjét is lelkesíti a jó munka, — rendszeresen túlteljesítik a normát. A gépállomás dolgozóit is mélyen megrendítette Sztálin elvtárs halálának híre. A röpgyülésen megfogadták: még jobb munkával harcolnak a bő aratás biztosításáért, még jobban segítik a termelőszövetkezeti cső- portokat, a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését. H. Gál Géza traktoros vállalta, hogy dekádtervét 15 százalékkal túlteljesíti, az üzemanyagfogyasztást 10 százalékkal csökkenti, hazánk felszabadulásának méltó megünneplésére április 4-ig 120 százalékban tesz eleget tavaszi kampánytervének. Hasonlóképpen értékes felajánlást tett Nagy Béla DISZ fiatal és több más traktorlsta. Sztálini őrséget tartottak a traktoristák, vasárnap az erőgépek ősz. szesíteft átlagteljesítménye az előírt 3.6 hold helyett 4.7 hold volt. A putnoki gépállomás dolgozói csatlakoztak a sztálinvárosi kohó- építők kezdeményezéséhez, elhatározták, hogy „felszabadulási hetet“ tartanak, nagy eredményekkel, munkahőstettekkel segítik elő a tavaszi munka sikeres befejezését. Jó munkájuknak nagy része van abban, hogy a járás több termelöcsoportja határidő előtt elvetette a tavaszi búzát, az elsők között a serényfalvi „XTj barázda“, a székipusztai „Igazság“. Példát mutatnak a tavaszi munkában a putnoki -gépállomás traktoristái. Tanú ihatnak tőlük jónéhány gépállomásunk dolgozói, elsősorban az ózdiak. Szégyenletesen lemaradtak a párosversenyben, súlyos lazaság, nemtörődömség, hanyagság tapasztalható munkájukban. A putnoki nélda megmutatja: a pártszervezet vezetésével, a lelkes, öntudatos dolgozók mozgósításéval sikeresen lehet harcolni a hibák felszámolásáért a szívós munka, a harcos szellem biztosan meghozza a győzelmet. Erősödött a versenymozgalom. 15 traktorista van párosversenyben. A pártszervezet jó nevelő, mozgósít o munkájának értékét bizonyítják a következő esetek, tények: Hubai László és Ruzsinszki Rezső traktorosok a múlt évben a legrosszabbak között voltak. Mast a gépállomás két legjobb traktoristájával. Forgcny Lászlóval és Forrós Pállal vannak párosversenyben. A legutóbbi értékelés szerint a vetélke. déeben Hubaiék járnak az élen, átlagos napi teljesítményük 4.2—4.5 hold, jóval nagyobb mint a 3.6-os norma Ruzsinszki Rezső az egyik gyűlésen felszólalt: Tavaly az újság megbírált, megírta rólam, hogy rosszul dolgo. zom. Elhatároztam akkor, lígy fogok dolgozni, hogy az újság dicsérettel írjon rólam, a rádióból is mindenki hallhassa, hogy jó munkámért szép muzsikával üdvözölnek. Tavaly Elek Ferenc és Ambrus János traktoristák is elhanyagolták kötelességüket. Ma a gépállomás élenjáró dolgozóinak sorában is a legelsők között vannak. Középkötött ta_ I* '-Imio/á s í és szállítási munkára férfi segédmunkásokat felveszi'nk jeli”! n »’rtirV-t. erőtrardálkedásán, XIBudafokí nt 78. 7.40 Ft-ért napi hi romszori étkezést. vidóki''kn havi 10 szállást biztosítunk. Megielent a „Pártépítés“ márciusi száma melynek tartalmából az alábbi cikkek emel. kednok ki: A magyar néphez! Az MDr Központi Vezetőségének távirati az SZKP Központi Bizottságának. Marx Károly halál^sh 70. óvfogd ni ójára. Matusek Tivadar: Fokozzuk az éberségei. harcoljunk a száj táti súg ellen! Matolcsi János: Teljes erővel a tavasz! szántási és vetési munka sikeréért. Papp Károly: A tatabányai ^bányásznál*! szervezetek munkája a bányásztanács kozás után. Horváth János: Tegyük a pártoktatást a napi feladatok végrehajtásának egyik emelőjévé! E cikkek mellett még számos más fon- [ t«s cikket közöl az MDr Központi Vezc- J tősége szervező bizottságának kiadásában j megjelent folyóirat. I műsora BÉKE. Március 24-ig: Állami áruház. Kezdés: fő! C. hároirmeeryed 8 őrá vasárnap 3. egynegyed, 6. fél 8 óra. KOSSUTH. Március 14—17: Pilóta szerelem. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap fél 4. háromnegyed 6. 8 óra PÄKLYA. Március 14—15: Tizenötéves kapitány. Kezdés: fél 6 fél 8. vasárnap fél 4-kor is. PE RECESBA NY AT ELE P. Márc. 15-16: Tűzkeresztség. Kezdés; 7 óra vasárnap 5, 7 óra. D.VASGYARI KULTUR. Márc. 18—17: Állami áruház. Kezdés: fél 5 és háromnegyed 7. vasár nap 2 órakor is. IIEJttCSABA Március 13—15: Ez tör. tént Szakénben Kezdés: 7 óra. vasárnap S. 6, 7 óra. AZ ÁLLAMI ÁRUHÁZ nem csal,' szórakoztató film. AZ ÁLLAMI ÁRUHÁZ a dolgozók legfőbb be vásár ló helye Nyitva reggél 8-tól este 7 óráig Megjelent Rákosi elvtárs beszédeinek és cikkeinek új kötete: „a szocalista M^varországért“ címmel A Magyar Dolgozók Pártja könyv* kiadója, a Szikra, Rákosi elvtárs szüle tésnapjára megielentette népünk szeretett vezére és bölcs tanítója, Rákosi elvtárs beszédeinek és rikkeinek új kötetét, — „A szocialista Magyarországért“ címmel Az új kötet szerves folytatása „A. békéért és a szocializmus építéséért“ című gyűjteménynek, felöleli az 1951 április és 1952 december közötti időből származó beszédeketi cikkeket és az országgyűlés 1952 december 15*i ülésén mondott be szédde) záródik. Az új kötet hozzáférhetővé teszi a párttagok és pártonkívüliek azéles rétegei számára Rákosi elvtárs újabb beszédeit és cikkeit. A kötetbe foglalt müvek egyréffle eddig csak a napisajtóban került nyilvánosságra, Rákosi elvtársnak a DISZ központi vezetősége 1951 december 29-i ülésén elhangzott felszólalása ebben a kötetben jelenik meg először nyomtatásban. Vas» Istvánná eivtárs tart beszámolót as HilSDSZ mai misbolei nagygyűlésén Az MNDSZ miskolci városi titkársága március 14-én, szombaton délután 3 órakor a Béke-filmszínházban ünnepi nagygyűlést rendez. A gyűlésen Vass Istvánná elvtárs az MNDSZ főtitkára tart beszámolót. Dr. Ivánovics György Kossuih-diias aKadimisus etósdása Miskolcon A Magyar Szovjet Társaság egész, ségügyi szakosztálya március 15-én vasárnap reggel 9 órakor előadási rendez a Magyar Szovjet Társaság Déryné (volt Deák) utca 5. szám alatti helyiségében. Dr. Ivánovics György egyetemi tanár kétszeres Kossuth-díjas akadémikus tart előadást „A felső légutak vírusos ere. detü megbetegedése“ címmel. Az előadásra Miskolc város orvosait és az érdeklődő dolgozókat várja a szakosztály vezetősége. Félévi börtön hamis vetés jelentésért Bánfi Ferenc, a esongrádmegyei tanács mezőgazdasági osztályának előadója, február 27_én azt .jelentette a földművelésügyi minisztériumnak, hogy a szentesi járásban a tavaszi, búza vetőmagra 560 kataszteri hóidra már a termelők rendelkezésére áll, A jelentés szerint a vetőmagból 110 mázsát már ki is cseréltek, s a járásban lévő 15 termelőszövetkezet a tavaszi búza vetését megkezdte. Ez. zel szemben a tavaszibűza vetőmag, va csak március 2.án érkezett meg a járásba. A hódmezővásárhelyi járásbíróság Bánfi Ferencet félévi börtönre Ítélte. Készül a «Vidám verseny“ című ú\ színes magyar film A magyar filmgyártó vállalat „Vidám verseny“ címmel egész estét betöltő színes dokumentum filmet készít, amelyben a művészeti együttesek II. országos verses nyében feltűnt legjobb csoportok szerepelnek. A ,,Vidám verseny“ alkotói egyegy népi művészeti csoport• — min például a hajduszováti „Kodály“ tsz énekkara, a debreceni népi együttes, a szentistváni táncegyüttes — felkészülését a versenyre színpompás eredeti környezetükben vették filmre, Jelenleg a Gyarmat-u-eai műteremben a tiszaburai „Úttörő“ bábcsoport felvéte- lei folynak- Utána n diósgyőri központi táncegyüttest fényképezik. Bérleti hangverseny Miskolcon a Déryné Színházban Az Országos Filharmónia március 16-án este 8 órai kezdettel rendezi meg III. bérleti hangtér- senyét Miskolcon a Déryné-színházban, Fellép; Feleki Rezső énekművész éjt, Radnai Gábor hegedűművész. A miskolci filharmonikus zenekart Fehér Györtyy vezényli. Önkéntes ápolónőképző esti tanfolyam Miskolcon A Magyar Vöröskereszt a dolgozó lányok és asszonyok részére Misből, con 6 hónapos esti önkéntes ápolónő, képző tanfolyamot indít. Hetenkin' háromszori foglalkozás. Jelentkező*, március 20 ig a Vöröskereszt ml*, kolej szervezeténél. Tanácsház ITT. udvar. Telefon: 13—51. fi f n v k Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malinovszkij u. 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly u 38, Hejő c-Toba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja u. 1. szám s’atti gyógyszertár tart éjszakai szolgá latoi. — Ügyeletes **»n*y>v»?>ton déltől hétfő reggelig: dr. Mezei László Miskolc, Tompa u. 11. Telefon 18-07. Időjárás Felhőzetnövekedés, több helyen hava. zás, havasesö. Időnkön élénkebb északi, északkelet« észéi. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére szombaton reggél: minusz 5— mínusz 8, a hóborította Imiiken mínusz 8; mínusz 11, délben 0—3 fok közo t. A várhátó napi középhőmérséklet március 14-én, szombaton az ország területén négy Ce’sius fok alatt ie»z — A miskolci T. kerületi tanács március 18-án, szerdán délután 5 órákor tartja rendes ülését, a városi tanácsháza nagytermében. — A diósgyőrvasgyárí 100 sz, iparosta nulőtntézet március 14-én. szombaton es^e 6 órai kezdettel emlékünnepséget rendez, március 15. alkalmából. Az ünnepség keretében fellép n diósgyőr.vasgyári népi együttes is. Műsor után reggel 4 óráig tánc. — IT. Nagy Isi várni é megyei tanácstag március 17-én, kedden délután 6 órakor beszámolót tart Miskolcon az állami ' áruházban. — A vasutas szakszervezet értesíti a vasutas nyugdíjasokat és özvegyeket, hogy március? 18-án délután 3 órakor a Bunkóban összevont taggyűlést tart — A Berlingske TMendr“ című dán la*' közlése szerint Dámában 1952-ben a külföldi ..turisták" száma elérte a háromszázötvenezret. A ..turisták" száma főkén* Amerikából növekedett, akiket Dániában nem a tájak, hanem a tengerszorosok, kikötők és katonai támaszpontok érdekelnek. Páf ihuek A MISKOI/Cl VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG kGzi.emEnye Értesítjük az alapszervezeti titkár elvtársakat. hogy március 14-én, szombaton délután 3 órakor Összevon* titkári érte. kezletet tartunk a Szemere u. 15, szám alatti helyiségben. • ■Értesítjük a politikai gazdaságtan I. és II. évfolyama hallgatóit, hogy részükre március 16_án. hétfőn délután a szokott halyr>kon és időben tarhink konferenciákat. Kövér és Síri» elvtárs konferencia ja kedden délnlán 3 órakor lesz. * A miskolci Kossuth pártszervezet március 7-re hirdetett kuHúrestiét március 14.én. szombaton este S órakor tart- Iák meg a pénzügyi dolgozók szakszervezetének helyiséeében. (Széchenyi u. 26.) . 8 Oérvn* Szintoj műsor? A Nagy műtét ifjúsági előadása a Mo here bérlet tulajdonosai részére március lö-én, csütörtökön délután 3 órakor lesz- Este 7 órakor: Nagy műtét. Dózsa bérlet. iBSZAKM AG Y A BORSZAG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja Szerkeszti* n szerkesztőbizottság Felelős kiadó* Kovács István SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi utca 80. felefon számok- 11-01. 19.20. 23-65 KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchonvi u. 30 Telefon: Postaftók: 114. Egyszámládéin* 00 R7S.054.185 Borsod megyei Nvnmdaipari Vállalat. Miskolc Felelős vezető fíz^ndrői Tmréné Apr Használt téglát és bon tásből származó mindennemű faanvagot megvásárolunk. Cím: Diósgyőri Vendéglátóipari Vállalat Miskolc. Sztálin u. 123. 246 Az MTH. 100 sz. ipari tanuló intézet takarítónőket és körlettákarító férfit felvesz. Jelentkezés Diós- győrvasgyár, Tamilőváros. ?F>9 ó h v r d e t © Háztartásban vagy üzemben takarítást vállalok, vagy konyhára kisegíteni elmennék. Bizony Ákos u. 31 510 Eladó sodronyos vaságy 6s tö’gyfa kád. Martin telep, Tóth Pál u. 17. sz. 505 Vaskoreskedő seeédet azonnali belépésre alkal máz a Borsodmegvei Vas és Műszaki Vállalat Miskolc, Vágóhíd U: 6. sz. 256 b e ' 100 as Sachs motorkerékpár eladó., Ujgyőr, Torontáli u. 43. . .5136 Mindazoknak. akik-ipoqnyánk özv. Pál Áronná '»motósén részt vettek •frinra virágot hoztak fá-MnTmmikat enyhíteni igyekeznek. ezúton mondunk hálás, köszönetét. _________Gyászoló család.