Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-26 / 72. szám

megvalósításáért mindennap 118 százalékra kell teljesíteni a tervet! Példái" mutatnak megyénk minden üzemének NE6YEGÉV1 TERVÜKÖH FELÜL 3309 10HNA SZÉN 1ERMELÉSÉVEI ÜNNEPÜK FELSZÜSiteOLÓSUHK ÉYfüROULOJflT A SBMSÄLYI IW/tSZÜ \r ormospnsztai V. akna szerdán reggel befejezte negyedévi tervét Az oraiospusital szénbánya válíaíat V. tk. almájának bányászai és műszaki dolgozói a megyei pártbizottság útján örömmel jelentették Rákosi elvtársnak, hogy március 25_én reggel 6 órára befejezték eléé negyedévi tervüket. Az akna dolgozói ebből az alkalomból megfogad täte hogy ünnepi műszakot tartanak,a délelőtti műszakban 120 száza, lókra teljesítik tervüket. Fogadalmukat becsülettel valóraváltották, kimagasló eredményüket ú jabb nagyértékű győzelemmel tetézték. A deli műszakváltáskör a tervteljesítés eredménye 119.8 százalék volt, emellett azonban 114 rakott csille maradt a bányában, ezeket a mííszakváltás után rögtön a fél színre küldték, ily módon a délelőtti műszak teljesítése 125 százalék kö­rül volt Kedden délelőtt az ormospusztai szénbánya vállalat többi aknája i* példamutatóan termelt. A III. akna, amely — mint szerdán jelentettük — már előbb befejezte negyedévi tervét, 125,9 százalékkal tűnt ki. A II.es akna 120.9. a IV. akna 115 százalékban tett eleget előírásának, — együttvéve a vállalat Szerda délelőtti tervét 120 4 százalékra teljesí­tette. Fejér Antal, a borsodvidékí gépgyár sztaháriovísta üzemveselőj«; ÖT ÉVE, BOGY MIÉNK LETT A GYÁR Az ózdi szénbányászati tröszthöz tartozó somsályi bányaüzem dolgozói janusárban megfogadták, hogy első negyedévi tervüket 850 tonna szén. ne! túlteljesítik. Vállalásukat már­cius 19-re teljesítették. Ekkor újabb felajánlást tettek: válialták, hogy a szakszervezetek XY1II. országos kongresszusa tiszteletére 400 tonna szenet adnak terven felül a hazának. Ennek a vállalásuknak is eleget tet­ték, altkor elhatározták, hogy a fel. szabadulási héten terven, felül újabb 400 tonna szénnel erősítik tovább népgazdaságunkat. 24-én reggelre íntermelték a 400 tonna terven felüli szenet. A bánya kiváló dolgozói most arra tettek Ígéretet, hogy április 4_ig még 1650 tonna szenet adnak elő­irányzatukon felül, vagyis negyedévi tervüket 3300 tonnával túlteljesítik, —- így ünnepük méltóképpen felsza. hadalásunk 8. évfordulóját, A somsályi bányavállalat a minisz­térium legújabb jelentése szerint élenjár az országos versenyben. A parasztjai megértették pártunk és kormányunk felhívását, a tavaszi munkában, eredményesen harcolnak a magasabb terméshozamért, a termelő- t-zö vetkezetek versenyben állnak egy­mással, példát mutatnak az egyénileg dolgozó parasztoknak. A tavaszbúzát határidő előtt 100 százalékig elve­tették zabvetésí sérvüknek islllszá. ■zalékra tettek eleget. A kerületben igen sok dolgozó paraszt van, aki a jó tavaszi munka meíletl öntudatosan ■teljesíti beadási kötelezettségét. HejÖ. ésabán Répás László dolgozó paraszt már egészévi baromfi- és tojásbeadási ikötelezet'ségénók eleget tett. Tapolcán Köteles Sitídor 3 holdas dolgozó pa­raszt tűnt ki legjobban. Görömbölyön Lopota János és Lukács János is ele­get tett egész évi tojás- és baromfi, beadásának. Id. Korda Pál, a göröm- bőlyj I. típusú termelőcsoport dolgo­zója élenjár a tavaszi munkában, emellett beadását is dicséretesen tel­jesíti; A hejőesaba; „Pékre" nemes ve. télkedést folytat a „Táncsics" terme, lőszövetkezet tel, vállalta, hogy ebben az- évben jóval több gabonát ad » hazának, mint tavaly A IV. kerfile'íben valamennyi ter- melőcso-port felajánlást tett hazánk félszabadulásának nagy ünnepére, az egyénileg dolgozó parasztok közül többen követik példájukat. A IV. kerületi tanács és pártbízott. säg mégsem támaszkodik az élenjáró térmelőcsoportokra és egyénileg dol­gozó parasztokra, nem bízik a dolgo. ■zők le’kesedéséiben. a tavasz; munka időre történő befejezésében, msü slszakadt a tíolsazö tömegektül. A minisztertanács határozata elle­nére Miskolc város IV. kerületi ta­nácsa úgyszólván semmit sem tetl, hogy kijavítsa múlt év* munkájának hibáit, jól szervezze meg a döntő foa. tosságú tavasz; munkát Halóka Já­nosod vb elnök mulasztása folytán a tanács nem készült fel kellő időben a tavasz; mezőgazdasági munkák meg­indítására. A IV. kerületi pártbizott- (5ág már a multévben is figyelmeztet­te bírálatával Halóka Jánosáét, ő azonban nem fogadta el a párt építő bírálatát, továbbra is saját — több esetben rendkívül helyjelen — elgon­dolása után menti, nem vette figye­lembe a kormányrendeletek előírását, azt hitte, hogy a párt segítsége néL kfil js dolgozhatok jól a tanács. Mind. ezek miatt a tahács munkájában kap­kodás, bürokratikus magatartás, a nehézsége^ előtt való meghátrálás ütötte fe; fejét és gátolta f, tavaszi munka határidőre való befejezését. Halóba Jánosné most „rohammun­kával’’ akarta behozni a lemaradást, a lesdurvábban megsértette cáriunk usrasriuolitiScáiál* a törvény előírásait. Lebecsüli a felvilágosító munkát, fel­hívások gyártásával akarja „mozgósí. tani” a dolgozó parasztokat Az iga­erővel rendelkező dolgozókmik például märeiug 21-én ilyen szövegű felhívási küldött ki: „Felhívom az alant felsorolt foga­dósokat, hogy vasárnap réggel 2 óra­kor fogataikkal és ekével jelenjenek meg a tanácsház előtt. Meg nem je­lenés esetén 5000 forintig terjedő pénzbüntetést fogok kiszabni.” Nem ez volt az első ilyen felhívás. A tanáeg a vb. elnök utasítására szin­te papról napra gyártott hasonlókat, , különbség legfeljebb abban volt, hogy nem 5, hanem ennyi, vagy any. nyi ézer forintos pénzlbüntetéssel fe­somsályl bánya 20.áu 111.3, 21-én 115.9, 23-án 110.9 százalékra teljesí­tette előirányzatát. Kimagasló sl_ kert ért el 28-án Nagy Szilveszter DISZ brigádja, 221 százalékra telje­sítette tervét. Molnár János (cine) brigádja napróLnapra magasan túl­szárnyalja előirányzatát. 20-án 260, 21-én 258, 23_án pedig 250 százalé­kot ért el. Sikeresen küzd a terv túl­teljesítéséért Medve Ferenc brigádja, is, amely 20.án 171, 21-én 180, 28-án pedig 162 százalékra teljesí­tette előirányzatát. Eperjesi János vájár 303 százalékos tervteljesítéssel küzd a több szénért. A vállalat másik üzemének, a bor_ sodnádasdi bányának dolgozói ig de­rekasan megállják helyüket, a fel­szabadulási hét első napjától kezdve állandóan magasan túlteljesítik ter_ vüket. Somsály országraszöió sikere első­sorban annak köszönhető, hogy a pártszervezet, a szakszervezet és a műszaki vezetők között dicséretre­nyegették a dolgozókat. Ezt tetézte a tanács azzal, hogy a tavaszi munka meggyorsítására — karhatalmat akart igényüevenui. A március 21-1 felhívásra vasárnap reggel megjelent néhány fogai A köz. ségl tanácstól azt az intézkedést kap. ták, hogy „szántsanak, ahol éppen akarnak, ahol tarlót találnak". Iván István, a IV. kerületi tamács mező­gazdaság; előadója személyesen irá­nyította a fogatosokat még pedig úgy, hogy lelkiismeretlen módon ísszánSaiott a»» 'biőöaraboi, amelybe ősszel lucerna! vsieíteli. Van sok aktívája, népnevelője a IV. kerületi tanácsnak, de nem fog­lalkoztatja őket. A tanács össze is álU’.cTtta a kimutatást a népnevelők­ről, de ez mai napig is valamelyik asz'alfiókbaa hever. Hejőcsabán 38, Görömbölyön 52 népnevelő van, de egyikük , sem kapott megbízatást, ér­veket, irányítást, hogy agítációjávai lelkesítse, mozgósítsa a dolgozó parasz­tokat. Az állandó bizottságoknak 135 népnevelőjük van — papíron, mer; sem az állandó bizottságok tagjai, sem a népnevelők nem beszélgetnek a dolgozó parasztokkal az időszerű fel­adatok gyors és jó elvégzésének fon­tosságáról Görömbölyön a népnevelők mellé még külön 70 uicabizalmlt is szerveztek, de ők sem kaptak azután konkrét megbízatást a tanácstól. A súlyos mulasztások érthető kö­vetkezménye, hogy a IV. kerületben sok dolgozó paraszt van, aki nem is­meri a minisztertanács határozatát. A görömbö'yi dolgozó parasztok kö­zül sokan még ma is így beszélnek: „Csak eke után vetem a kukoricát és a burgonyát, régen is így csináltam, most is így fogom." Igen nagy hiba, hogy Hruskó Mihály, Görömlböty köz­ség párttitkára sem végez felvilágosí­tó munkát, sőt pártszerütlen viselke­désével akadályozza a tavaszi munka gyors befejezéséi, 5 is arról beszél, hogy „lehet várni a vetőmagra, majd adnak a központi készletből. A kerületi tanács n«m is irányít­hatja jól a tavaszi munkát, mert nin­csenek pontos értesülései területéről. Iván István, a kerületi tanács mező- gazdasági előadója azt sem tud* a megmondani, hogy a kerület egyes önálló területei kíilön-külön hogyan állnak a tavaszi munkával, hogyan teljesítették tervüket. — Igen sok adminisztrációs többle­tet jelentene, ha kíilön-külön akar­nánk foglalkozni az egyes részek tervteljesílésével — mondja panasz­kodva. — Mi egészében nézzük a terv teljesítését, közséeenkint nem is érdemes foglalkozni ezzel... A IV. kerületi tanács nem tudja, hogyan h»lad a szántés-.velöe Göröm­bölyön. Heigcsabán. vagy Tapolcán, nem i« adhat idejében a legsürge­tőbb helyzetekben segítséget az aka- dálvok ’“Wí^ríjSgéhez, a munka meg­gyorsításához. A tanács munkájában idrhBtet'ep száliáhséo. trs.ssikitväs 'aussripibató ? luiéiinkka! .»zenben. Kelemen Kelemenné hejó’csabái kulák- asszony már az őszi munkát is szabotálta és nríg most sein végzi a tavaszi munkát, beadási kötelezettségét sem teljesíti. Vigyó Andrásné gorömbölvi kulákasszony sem végzi a tavaszi munkát, fittyet hány a tanács felszólításaira­Nem való a tanács-dolgozók soriba a görőrnbölyi tanácskirendeltségen működő Józsa Lászlőné begyüitó. aki még dicsek­szik is azzal, hogy erőszakos módon gyiiiti be a tojást, a baromfit és a tejet a dol­gozó parasztoktól. Amikor felkeresi a dob méltóan jó az együttműködés. A felszabadulási hét kezdete előtt is közös megbeszélést tartottak, ame­lyen resztvettek a sztahá-novlsták, a többi kiváló dolgozók megtárgyal­ták, ml szükséges a termelés fokozá­sához. Az üzemben a szakszervezet bíz tosítja a verseny iő nyilvánosságát, szinte óráról-órára értékelik az ered­ményeket. A géphibák gyors kijaví­tására minden gép mellé 2 szerelőt állítottak. A körletvezetőkkel, mű­szaki középkáderekkel minden idő­szak végén megbeszélik az elmúlt 8 óra munkájának tapasztalatait, hi­báit. A jó tapasztalatokat, jó munka módszereket elterjesztik, gyorsan intézkednek a hibák felszámolására. A szép eredményekért elismerés illeti Orosz! János elvtársat, aki Kossuth-díjas vájárból lett a somsá- lyl bányavállalat igazgatója, fárad­hatatlanul Irányítja a munkát, gon­doskodik a zavartalan termelés mű­szaki előfeltételeinek biztosításáról. gozó parasztokat, nem a beadás pontos teljesítésének nagy jelentőségéről, íontos- ságáról beszel, hanem azzal „érvel“, hogy „adják be a tojást, hogy felülről ne zaklassanak engem“. Beszélgetés közben olyanokat is mondogat, hegy „nekem csak az jutott osztályrészemül, hogy Miskolcon a kirakatokat nézzem, mert vásárolni bizony nem tudok“. Önkényesen megvál­toztatta Görömböly tejbegyüitési tervét. Görömbölyön a pártszervezet sem dol­gozik. Nem segíti a tanáó9kirendeltség dolgozóit, nem végez felvilágosító munkát a dolgozó parasztok között. Még ma sem folyik kielégítően a vetőmagcsere, pedig a IV. kerületben. 70 mázsa sörárpát kell elvetni a terv szerint­fl IV. liEtUletl pértbízetíságQ? felelősség terheli, amiért eltűrte a kerületi tanács törvény­szegéseit, pártunk parasztpolitikájának megsértését, A pártbizottság még má sem okult a kiekörösi járás hibáin, ahol a tanács és 4 pártbizottság megtűrte a Száj- tátiságot, meghátrált a nehézségek, előtt, elszakadt a dolgozó tömegektől, emiatt az ellenség, a kulákok szabadén garázdálkod­hattak. Ducsainé elvtársnő,. a pártbizottság, tit­kára nem is ismeri a mezőgazdaság előtt álló feladatokat, a minisztertanács ezzel kapcsolatos határozatát, nincs tájéko­zódva, hogyan folyik a kerületben a ta­vaszi munka. Azt sem tudja, hogyan dol­goznak a termelőszövetkezetek, milyen eredményeket hozott a közöttük folyó párosverseny, téttek-e egyáltalán felaján­lást felszabadulásunk ünnepére. Ducsainé elvtársnő szíwel-Iélekkel törő­dik a kerület üzemeivel, elfeledkezett azonban arról, hogy nagy gonddgl kell foglalkoznia a pártbizottságnak a mező­gazdasággal is, mert üzemi dolgozóink, egész dolgozó népünk bő termés betaka­rítását várja dolgozó parasztságunktól ebben az évben. A pártbizottság teljesen elmulasztotta a pártszervezetekben a népnevelő hálózat kiépítését, az alapszervezetek mezőgazda- sági munkákkal kapcsolatos munkájának irányítását, ellenőrzését- így természete­sen nem vette észre kellő időben a kerü­leti tanácsnál előfordult egyre súlyos­bodó hibákat. A pártbizottság felelős azért is. amiért a kerületben még ma sem népszerűsítik az élenjáró dolgozó parasz­tokat és termelőszövetkezeteket, nem bí­rálják, serkentik a lemaradókat. A IV. kerületi tanács és pártbizottság rossz munkájáért felelős a városi és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, valamint a nagymiskolci pártbizottság. Nem figyeltek fel kellő időben a tart­hatatlan és nagy károkat okozó hibákra, illetve ha tudtak is róla, nem adtak kellő segítséget a IV kerületi tanácsnak, illetve pártbizottságnak. A IV. kerületi tanácsnak és pártbizott- fáénak gyökeresen változtatnia kell eddigi tűrhetetlen magatartásán- Kommunista munkamód'Z"rekkel, lendülettel, szívós, harcos, politikai munkával gyorsan ki­köszörülhetik a csorbát. A kerületi tanács tartsa szem előtt, kövesse mindenben pártunk parasztpolitikáiát, csak így vé­gezhet eredményes munkát. A pártbizott­ság tartsa állandó feladnának, lesve rendsmgssé az agitáció;, széleskörű felvilágosító népnevelő munká­jával mozgósítson a párt és a kormány határozatainak jó végrehajtására. Bízza­nak a dolgozó parasztokban, támaszkod janak bátran az élenjárókra, akik minden esetben nagy segítséget nyújtanak a ta­nácsnak, jó példamutatásukkal a tavaszi munka gyors befejezésére buzdítanak. A munka megjavításának, a sikernek alapvető feltétele, bog)« a megyei tanács és a nagymiskolei pártbizottság azonnal cselekedjék, adjon meg minden támoga­tást és segítséget a IV. kerületi tanács­nak és a pártbizottságnak. Öt évvé] ezelőtt, 1948 március 25-én államosították a 100-p.ál több alkalmazot­tat foglalkoztató ipari vállalatokat, közöt­tük az akkor Hercs-gvár néven ismert üzemét is, amely ma a borsodvidékí gép­gyár. Ez az évforduló eszembe juttatta, mi­lyen körülmények között dolgoztunk mi a felszabadulás előtt a Hercz-gyárban. 1918 óta itt dolgozom. Állandóan fejünk felett lebegett a munkanélküliség réme, sohasem tudhattuk, melyik napon bocsá­tanak el. Különösen sok munkást tettek ki az utcára a harmincas évek nagy vál­sága idején. A megmaradt kevés munkás is csak félnapokat dolgozott- A család­juktól elvont falatokkal, pénzzel voltak kénytelenek az üzemvezetők „kegyét“ ke­resni, hogy elkerüljék az elbocsátást- A gyárba csak azt vették fel, akinek leg­alább minisztériumi protektora volt. 1918-tól 1941-ig, 24 év alatt egyetlen Új gépet sem állítottak be a tőkések. Amikor azután 1941-ben az üzem áttért a haditermelésre, a gyártulajdonos 102 ezer pengő állami hitelt kapott Ebből mindössze 2 motoros esztergapadot vett 36 ezer pengőért, a többi pénzt amelle rakta, amit a mi munkánk, verítékünk árán közvetlenül szerzett, harácsolt rajtunk. Ha valaki panaszkodott, hogy rossz a gép, ilyen választ kapott: „Nincs rossz gép, csak ros*z munkás“ — és három nap múlva már mehetett is. Az ostrom alatt a tőkések itthsgyták a gyárat- A felsza­badulás után — mikor már a dolgozók önként, minden fizetés nélkül áldozatos munkával eltakarították a romokat — is­mét megjelentek. Azelőtt hajszolták _ a munkát, ekkor minden munkadarabért szinte közelharcot kellett vívni, mert Januárban a. diósgyőri Márta-bánya dolgozói nétn téljppjtettéfe tervüket, 300 tonna szénnel maradiak adósai népgazdaságunknak, A pártszervezet megerősítette a politikai felvilágosító munkát, harc indult a munkafegyelem meg­szilárdításáén, a munkaidő leg­jobb kihasználásáért, a műszaki feltételek biztosításáért- Februárban a műszaki vezetők új módon szervezték a munkát és követ, kezetesen ellenőrizték intézkedéseik végrehajtását. Szigorúan megkövetelték, hogy a műszakváltó csapatok előkészített, tehát beáosoll, lerobbantott mun­kahelyet adjanak át egymásnak. Az ürescsiVe-ellátással kapcsola­tos panaszok megszüntetésére csille javító brigádot szerveztek. Uj gzállítóvúgatot hajtottak ki, a vágaton át az ácsoláshoz szükséges fát az üres ceíltébke; szállítják a munkahelyig. Nagy tepdüleie! vett a Rőder-nnoz- g&lom. az élenjáró dolgozók munka­módszerük átadásával elvtársi segít­séget nyújtottak gyengébben teljeSí’Ö társaiknak. Különösen ki'űni a mun. ksmóiiszerátadásha.n Simon Sándor kétszeres sztahánovis*a vájár. Kere­kes Isúváu szintén kétszeres sztaha­novista vájár. Segítségükkel többek között — Oláh 1,/tsKlá brigádja februárban már 115 százalékra emelte teljesí­tését, eredményét azóta fokoz­za,. A felszabadulási héten a brigád teljesítmény átlag a már meghaladta a 140 százalékot* A nagy mértékben megjavult politi­kai munka, a műszaki feltételek biz- ‘osítása igen értékes eredményeket hozott- Mária hOtiva dolgozói február. ban nemcsak 300. topná« lemaradása, ka» hozták be. hanem nil is teljesí­tették havi tervüket, márciust már — negyedévi tervükhöz viszonyítva S napos elönnva) ke*AtéV Eiőnvüké* az első dekádban elért 108, a máso­dik dekádba® 170 százalékos tervtél­1 íve ** 4 fv1-' . , szándékosan visszafogták, szabotálták a termelést. Az államosítás hírét kitörő örömmel fogadtuk. Biztosan tudtuk, most már megindul az üzem nagyarányú fejlesztése. Alig néhány hónappal az államosítás után már öt darab modem, motoros ge pet, azóta meg számtalan egyéb gépet is kaptunk. Rohamosat! megjavultak a műn kafeltételek. 1949-ben a rág! dsszkabóde helyett már az újonnan épült, villamos daruval felszerelt öntőcsarnokban öntőt tünk. Most épül egy 45X13 méteres- daruval ellátott szerelőcsarnok. Még ez évben elkészül a 400 személyes öltöző, mosdóhelyiség. A gyár dolgozóinak lét­száma hatszorosa a felszabadulási előtti­nek. A dolgozók mindjobban megértették, mire kötelezi őket, hogy a gyár tulajdo­nosai lettek. Ma már 14 sztahanovista és egy élmunkás, velem együtt 3 sztahano­vista műszaki vezető dolgozik gyárunk­ban A forgácsolóüzem, ahol üzemvezető na­gyok. januári tervét 131. februári tetvét 117 százalékra teljesítette, A felszabadulási héten, 24-én a 8 tagú. Szemén-brigád 130 százalékot ért e! Egyik kiváló marós csoportunk napok óta tartja a 180 százalékot. Az államosítás évfordulója emlékeztet, minket, milyen volt a nyomomságos múlt és arra ügve'meztet. kötelez, hogy a fel- szabadulási héten és azután is legjobb képességünk szerint minden erőnkkel har­coljunk terveink túlteljesítéséért, még boldogabb jövőnk építésiért. FEJÉR ANTAL sztahanovista üzemvezető bőrsodvidéki gépgyár A felszabadulási hát álsó napján már számolgatták: hány vagon hiány, zik még a negyedévi terv teljesítésé­hez. A Szovjetunió, a párt iránt .'ér­zett szeretet, a kommunisták, az élenjáró békeharcosok személyes példamutatása fáradhatatlan mun­kára lelkesítette a bányászokat, ' műszaki dolgozókat. Pénteken 713, szombaton 774, hétfőn 717 százalékban tettek eleget napi tervelőírásuknak, kedden a délelőtti műszak majdnem 170 százalékos ki­magasló munkagyőzelemmó! segítéíte elő a terv harárídő előtt történő be­fejezéséi. A délutáni műszak második órájában felszínre küldték a negyed­évi terv teljesítéséhez még szükséges mintegy 80 tonna szenet és jogos büszkeséggel jelentették a nagy győ­zelme;. Márta-bdnijfj derék bányászai, ki­váló műszaki vezetői vem pihen­nek meg az elért babérokon, tud­ják hogy még több és jobb sze­net vár minden bányásztól a haza. Még méltóbb módon akarják ünne­pelni új életünk hajnaíhasadásának» felszabadulásunknak közelgő 8. év­forduló,iá'. Március 31-ig a negyedévi terven felül termelt 3 ezer tonna szénnel akarják tovább erősíteni békéért küzdők -“Ahorät Tanultak az első negyedév tapasz- falatéiból, njnlasziásalból. Szilárd fogadalmuk, hogy «» új negyedévben az első naptól kezd­ve túlteljesítik a tervet. Gondos előkészületeket teltek a siker biztosítására. Befejezik az új beszálló vágat ki,hajtását, ezífel tehermentesí­tik a szállíló vágatot. Az etőváiások tervszerű telepítésével időben élőké, szírije az új fejtési munkahelyeket. — A ..Iíüináttiíií M$cyy» fuú" bsssimol Kazincbarcika építéséről. Uogv tj kazincbarcikai erőmű a Magyar Kép- köztársaság eőrvik legnagyobb villámé* energiaforrása lesz. Az ú.i városban épü­lő vegyipari üzem közel másféliflilljó holdnyi földterület trágyázásához S2ük* séeres műtrágyát állít majd elő ,4 miskoU;£ IF* kerületi tanács nem tanult a kiskőrösi járási tanács példájából Miskolc 177. keretének dolgozó Tanuljunk az élenj ár ók tapasztalatai bél Hogyan hozta he lanuári 300 tonnás lemaradását és felezte ha határidő előtt negyedévi tervet a diósgyőri Márts-öánva 1

Next

/
Thumbnails
Contents