Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-03 / 52. szám
Kedd, 1933. március 3. ÉSZAKMAGYARORSZÁG 3 Szakszervezeteink nagy feladata: gondoskodás a dolgozó emberről A szakszervezetek XVIII. kongresszusának vasárnapi tanácskozásai A kongresszus távirata Rákosi elvtárshoz Drága. Rákosi elvtárs! A Magyar Szakszervezetek XVIII. kongresszusáról forró údvóz_ leiünket küldjük, odaadó hűségünket és mélységes ragaszkodásunkat tol. mácsoljuk Önnek, dolgozó népünk szeretett vezérének. Kongresszusunk az ötéves terv sikeréért folyó harc olyan időszakában ült össze, araikor a munkásosztály, dolgozó parasztságunk, az egész magyar dolgozó nép, pártunk vezetésével a negyedik tervév lei- adatainak megvalósításáért küzd. Iparunk, elsó'sorban szén bányász álunk és kohászatunk az év elején elmaradt a terv teljesítésében, adósa maradt a hazának. Az elmaradásban része van szakszervezeteink versenyszervező és tömegnevelő munkája fogyatékosságainak is. Ezért a kongresszus, amikor megtárgyalta a szakszervezetek feladatait, szocializmust építő ötéves tervünk végre, hajtásában, a dolgozók élet, és munkaviszonyainak megjavításában, politikai, szakmai, kultmális színvonalának emelésében figyelmét mindenekelőtt a legsürgősebb tennivalókra, az adósság törlesztésére, a terv teljesi. tésére összpontosította. Kongresszusunk megállapította, hogy a szakszervezeti munka meg, javításának központi feladata — a ólagyar Dolgozók Fártja Politikai Bizottsága 1950 július 24 1 határozata szellemében — a tömegkapcsolat megerősítése, a tömegektől való bürokratikus elszakadás megszüntetése, a szociáldemokratizmus kiküszöbölése egész szakszervezeti munkánkban. Ezért kongresszusunk a szakszervezeti munka középpontjába főfeladat, ként az üzemi szakszervezeti munka fellendítését állította, mind a tor. rnelés, mind a szocialista érdekvédelem és kulturális nevelőmunka területén. A párt által szak szervezeteinkre bízott nagy feladatok megvaiösitá. sában legfőbb erőforrásunk az a segítség, amelyet a ólagyar Dolgozók Fártja és személyesen ön, drága Rákosi elvtárs nyújtott és nyújt nekünk a szakszervezeti munka helyes irányának megjelölésére, óíegfo. gadjuk önnek, Rákosi elvtárs, hogy útmutatásai szerint, a tömegek termelési aktivitásának mlndenlrányú fokozásával, a munkafegyelem megszilárdításával, a szocialista versenyszervező munka megjavitásá, val, szívósan és következetesen harcolunk iparunk adósságának letorlesz- téséért., az egyenletes termelésért, a terv teljesítéséért és túlteljesítő, séert. Megfogadjuk önnek, Rákosi elvtárs, hogy tanításai szerint sziin, telenüj és fáradhatatlanul foglalkozunk a dolgozók mindennapi kérdő, snivel, munka, és egészségvédelmével, kulturális szükségleteinek kidé. gítésével. ólegfogadjuk Önnek, Rákosi elvtárs: minden erőnket megfe. szitjük, hogy a Magyar Dolgozók Fártja vezetésével becsülettel telje, sítsük kötelességünket szocialista hazánk felépítésében, a Szovjetunió vezette hatalmas béketübor reánkeső frontszaka szánalt megerősítésében. A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK XVttl. KONGRESSZUSA A Szakszervezeli Világszövetség végrelia itóblzoí tságának határozata Becs (TASZSZ). A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága február 25_tol 28.ig Becsben tartott ülésszakán ho Szüntelenül világosítsák fel a ka. pitalista és gyarmati országok dolgozóit arról, hogy anyagi helyze. tűk romlása elválaszthatatlanul ösz2-5 milliárd, 1952-ben pedig 3 milliárd forintot fordítottunk a társer dalombiztositás költségeire. Népgazdaságunk fejlődése lehetővé tette a szolgáltatások növelését. Növekedett a táppénz összege, felemelték a családtagok kórházi ápolásának .idejét stb. — 1938-ban az össznépesség 30.9 százalékára, 1947-ben 33 százalékára, 1952 végén 60 százalékára terjedt ki a biztosítás. Pártunk javaslatára bevontuk a társadalombiztosításba a mezőgazdasági dolgozókat és gondoskodtunk arról, hogy az állami gazdaságokban dolgozó mezőgazda- sági munkások az ipari dolgozókkal azonos szolgáltatásokban részesüljenek. — Uj rendelőintézetek épültek, elsősorban azokon a területeken, amelyeket a Horthy-rendszer bűnösen elhanyagolt, ahol több munkás él. Gondoskodtunk a mezőgazdasági dolgozók jobb szakorvosi ellátásáról is. 1952-re — 1938-hoz viszonyítva — ötszörösére növeltük a rendelőintézeti ófák számát és a betegek jobb ellátása érdekében 25 százalékkal emeltük a kórházi ágyak számát. — Szocializmust építő országunk fokozott mértékben gondoskodik az anyákról és a gyermekekről. A család, az anyaság, a gyermek védelme egész népünk közös ügye, A párt és a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az egész ország boldog, egészséges, jól fejlődő gyermekek vidám kacajától visszhangozzék. A minisztertanácsnak az anya- és gyermekvédelemről szóló határozata, amely ma lép hatályba — messzemenőeu kifejezésre juttatja ezt a gondoskodást— A társadalombiztosítás ilyen hatalmas fejlődése csak olyan országban lehetséges. ahol a dolgozó nép vette kezébe a hatalmat. Hazánkban Az üdiilletésröl, az üzemi étkeztetésről és a napközi otthonokról Martin elvtirs ezután a dolgozók kedvezményes üdüléséről beszélt: • Mig 1949-ben 113.300 dolgozó üdült, 1950-ben már 158.000, 1951-ben 178 ezer, 1952-ben több mint 180.000 dolgozót üdíthettünk, 1953-ra pedig 187 ezer dolgozó üdültetését tervezzük., — Az üdülőkbe való beutalást ma még nem mindenütt előzi meg gondos kiválasztás, az üdülés nem minden esetben a jó munka jutalma. Ezeknek a hibáknak az az egyik oka, hogy sok helyen az üzemi bizottság nem' is foglalkozik az üdülési munkával, rábízza azt a társadalombiztosítási tanácsokra. Ma már naponta csaknem 900.000 dolgozó tesz részt üzemi étkezésben. Közülük nagyon sokan az ebéden kívül reggelit és vacsorát is fogyasztanak az ü-emi konvhákon.i Több mint 100 konyhán főznek már kétfél«; ételt és szovjet példára néhány helyen megkezdték az étlap szerinti főzést. Számos üzemi konyhán azonban még nem megfelelő az ételek minősége, mennyisége és változatossága. A hibák megszüntetése érdekében az üzemi bizottságok szervezzék meg az üzemi konyhák társadalmi ellenőrzését. — A napköztotthonok és bölcsődék száma az elmúlt években rohamosan emelkedett1938-ban mindössze 37 bölcsőde volt az országban —• tavaly októberben pedig 366 területi és üzemi bölcsőde működött, körülbelül 16.000 férőhellyel. Ezenkívül a nyári munkák idejére 174 idényhölesődét létesítettek. A miniszter- tanácsnak az anya- és gyermekvédelemről szóló határozata értelmében a bölcsődei 4 sxahuscrvesetek alapssubűtysatának módosításáról az 1953. évi költségvetésben az ősz- szes kiadás 11,4 százalékát irányoztuk elő egészségügyi és szociális kiadásokra. Ez 901 millió forinttal több, mint az 1952. évi költségvetési előirányzat. — De a társadalombiztosításban sem használjuk fel teljes egészében azokat a lehetőségeket, amelyeket a párt és a kormány biztosít- A szakszervezetek és az üzemi bizottságok gyakran belenyugszanak abba, bogy az üzemekben a társadalombiztosítási segélyeket hibásan számítsák ki. Hiba van a beteglátogatás szervezésénél is. Az üzemi bizottságok jelentős része nem harcol következetesen a betegségeket előidéző okok és a táppénz- csalások felkutatásáért és megszüntetéséért, nem folytat rendszeres fel- világosító munkát a dolgozók között a táppénzcsalók leleplezése érdekében. — A kétségtelen javulás ellenére még mindig nem kielégítő mz egészségügyi szeivek munkája. Nem egyenletes a rendelőintézetek, körzeti orvosok megterhelése, túlzsúfoltság van a rendelőintézetekben. Nem elég tervszerű a kórházi ágyak kihasználása, nehézkes a beutalás! rendszer, ennek következtében sokszor napokig tart egy-egy kórházi ápolásra szorult beteg elhelyezése. — Még mindig gyakran előfordul, hogy a körzeti orvosok nem vizsgálják meg a betegeket; lázas beteget nem látogatnak meg, hanem berendelik. Nem képezik eléggé magukat szakmailag és emiatt nem alkalmazzák a korszerű és legjobb gyógymódokat • Az egészségügyi minisztériumnak és az Orvos-Egészségügyi Szakszervezetnek a jövőben sokkal nagyobb gondot kell fordítania a körzeti orvosok szakmai továbbképzésére. férőhelyek számát 1954 végéig a mainak majdnem kétszeresére kell emelni, A napközik száma meghaladja a 2000-et, több mint 80.000 félőhellyelA férőhelyek számát az idén 119.000- re kell emelni. Az üzemi bizottságok ellenőrizzék és követeljék meg a gyermekek gondozásának, ellátásának és nevelésének állandó javítását és adjanak meg ehhez minden segítséget. — Nagy- jelentőségük van az üzemi munkásszállásoknak, különösen az építőiparban, a bányászatban és a mezó'gazda- ságbart. Itt mintaszerű rendet, tisztaságot kell biztosítaniAz üzemi bizottság látogassa gyakran a szállásokat, építse ki a szobabizalmi hálózatot és az öntudatos dolgozókra támaszkodva folytasson a szállásokon következetes nevelőmunkát. — A szakszervezetek új feladata a kereskedelem társadalmi ellenőrzése. A dolgozók anyagi helyzetének megjavulása magával hozta a vásári óképesség növekedését, a dolgozók igényesebbek lettek, megkövetelik, hogy több és jobb áru, gazdagabb választék legyen. — A dolgozók élet- és munkaviszonyainak megjavítása — mondotta befejezésül Martin elv-társ — minden szakszervezeti vezető, minden szakszervezeti aktivista megtisztelő feladata. Nagy pártunk azt várja tőlünk, hogy eleget tegyünk ennek a feladatnak. Számos hozzászólás hangzott el ezután, felszólalt többek között Énekes Sándor elvtárs, a Diósgyőrt Kohászati Üzemek mérnöke, Szikora Ferenc elvtárs, a Közlekedési Dolgozók Szakszervezete borsod- megyei területi bizottságának elnöke, A kongresszus a beszámolót elfogadtaA szakszervezetek XVIII. kongresszusa vasárnap folytatta tanácskozásait. Martin Ferenc elvtárs, a Kohászati Dolgozók Szakszervezetének elnöke „A szakszervezetek feladatai a munka és egészségvédelem, *»alamim n társadalombiztosítás terén“ eimmol tartott beszámolót. — A dolgozók élet- és munkakörülményeinek szakadatlan javítását kormányunk törvényekkel, rendeletekkel és a szükséges anyagi eszközükkel biztosítja — kezdte beszédét Martin Ferenc elvtárs. — A szak- szervezetek egyik legfontosabb feladata, hogy ellenőrizzék és elősegítsék a kormány rendeletéinek végrehajtását, megvéd;^ a dolgozókat egyes állami és gazdasági szervek bürokratikus túlkapásaitól, megköveteljék az állami és gazdasági szervektől, hogy tiszteletben tartsák a dolgozók élet- és munkaviszonyainak javítása érdekében hozott rendelkezéseket. — A dolgozó emberről való gondoskodás még nem vált állami, gazdasági és szakszervezeti funkcionáriusaink vérévé. A párt, Rákosi elvtárs többszöri figyelmeztetése ellenére ezen a téren az elmúlt időben kevés javulás történt. A dolgozók tesii épségének védelmében — A dolgozók élet- és munkakörülményei megjavításának egyik fő terület« a munkavédelem, amelynek egészséges és biztonságos munkafeltételeket kell teremtenie a dolgozók számára. A szakszervezetek fontos feladata, hogy tevékenységükkel elősegítsék a szocialista munkavédelem állandó fejlődését, a dolgozók munkafeltételeinek szakadatlan javítását— A terv végrehajtásának mindinkább fokozódó üteme, népgazdaságunk állandó erősödése lehetővé tette, hogy mind nagyobb összegeket fordítsunk a dolgozók munkafeltételeinek megjavítására. Nagy számmal épültek korszerű öltözők, mosdók, fürdők és egyéb üzemegészségügyi létesítmények. Gépek ezreire kerültek védőberendezések, sok védőfelszerelés, védőruha oltalmazza a dolgozók testi épségét. Pártunk kezdeményezésére kormányzatunk 1950 szeptemberében a szak- szervezeteket bízta meg a balesetelháritás ellenőrzésével. Ez is bizonyítja népi államunk mélységes demokratizmusát: a dolgozók maguk ellenőrzik a testi . épségüket és egészségüket védő intézkedések végrehajtását, A munkavédelmi felügyelők tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy számos üzemben jelentős mértékben csökkent a balesetek száma, javultak a munkafeltételek— A munkavédelmi felügyelők mun-, kaja csak akkor lehet eredményes, ha a társadalmi aktivisták széleskörű tevékenységére támaszkodik. Ma már 2620 munka- védelmi bizottság működik, 13.300 taggal. De a munkavédelem területén sorozatosan jelentkező hanyagságok, amelyek ellen pártunk vezetői is számos alkalommal felemelték szavukat, azt bizonyítják, hogy nem végeztünk kielégítő munkát. Különösen a kohászatban és a szénbányászaiban vannak nagy hiányosságok. Több gyárban nem használták fel a munkavédelmi beruházásokat. — A munkavédelem hibáinak oka nem kis részben az ellenőrzés lazasága. Ennek egyik legfőbb forrását abban kell keresnünk, hogy még mindig érvényesül a szakszervezeti munkában a szociáldemokratizmus befolyása. — A párt iránymutatása és a SZOT elnökségének határozata ellenére sem vált még a munkavédelem a szakszervezeti munka szerves részévé. — A munkavédelmi intézkedések csak akkor hatásosak, ha megfelelő felvilágosító munka kísért és a munkások tömegei támogatják őket. A szakszervezeti aktivisták azonban nem foglalkoznak eleget a dolgozókkal, megalkuvó módon elnézik, ha megszegik a munkavédelmi előírásokat, ahelyett, hogy megtanítanák őket a veszélytelen munkafogásokra és az egészség- védelem szabályainak megtartására nevelnék őket. Gyakran maguk a munka- védelmi aktivisták sértik meg a munka- védelmi szabályokat. Martin elvtárs ezután Ismertette, hogy a jövőben milyen irányba fejlesztjük tovább « munkavédelmet a legfontosabb iparágakban. — A legközelebb! években mintegy háromszorosára nő a kohászati üzemekben az öltöző, mosdó és egyéb egészségügyi berendezések befogadóképessége — jelentette be. A következő években mintegy három-négyszeresére növeljük a bányaüzemeknél a mosdók, fürdők és öltözők befogadóképességét. Sor kerül földalatti elscsegélynyujtóhelyek létesítésére és a bányászok rendszeres kvarefénykezelésére is. Még több és jobb védőruhát, adunl$ a. bányászoknak. így például a jelenlegi borsapkák helyett szovjet típusú bőr- sisakot kapnak. A társadalombiztosítás fpllfiriAs« Martin Ferenc elvtárs ezután a társadalombiztosítás kérdé-elt ism~rtette: — H. elmidt n’irv eszterdö slett a tár- sadrlo—''rt-S’tá« hatalmas méret'kh"n fejlődött. Fejlődtek a társadalombiztosítási szolgáltatások, javult a dolgozók egészségügyi ellátása. Államunk mind nagyobb összegeket fordít ix társadalombiztosítás költse“ 1 g&re: 1950-ben kétmilliárd, 1951-ben Köböl József elvtárs az Építőipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke, az alapszabály-módosító bizottság elnöko tartott beszámolót a szakszervezetek alapszabályzatának módosításáról. — A szakszervezetek tevékenysége az új alapszabályzatban új feladatkörökkel bővül — mondotta. — így például: az új alapszabály tartalmazza, hogy a szakszervezetek „elősegítik a haladó nnmkanor- mák bevezetését“- Ugyancsak új feladat az alapszabályzatban, hogy a szakszervezetek „üdülőket és szanatóriumokat létesítenek és tartanak fenn“ — továbbá, hogy „megszervezik a dolgozók tomegellenörzé- sét az üzenii konyhák és az üzletek felett“. „A szakszervezetek által nyújtott előnyök“ című új pont célja hemutatiu, hogy a szakszervezeti tagság, amellett,, hogy kötelezettségeket jelent, előnyökkel jár, A szakszervezeti tagoknak nyújtott előnyöket a jövőben mégínkáHb fokozni kell. Az új alapszabályzat kimondja, hogy minden szakszervezeti tag bármelyik vezető szervhez közvetlenül is fordulhat jogai védelmében és támogatásértBányáink egyre ‘óbb gépet kapnak, igen fonios, hogy dolgozóink megismerjék és megszeressék a gépeke’ minő’ többen és jobban elsajátítsák kezelésüket. Jó munkát végzett ezen a téren a lyukóbányai szakszervezet, amely az üzemvezetőséggel együtt -0 dolgozót szervezett be a gépkezelő tanfolyamra, ■„ Az új alapszabályzat a szakszervezeti tag fő kötelességének jelöli meg, hogy a tag támogatja és védi népi demokratikus államunkat. A bizottság indítványozza, hogy az új alapszabályzatban a szakszervezeti tag kötelességei között ne szerepeljen a szocialista munkaversenyben való részvétel. Ez ugyanis semmiképpen sem lehet kényszer eredménye, hanem a szakszervezeti tagokat is meggyőzés segítségével, önkéntes elhatározásuk alapján kell a szocialista munkaversenybe bevonni. Az új alapszabályzat kimondja, hogy ,,a szakszervezeti szervek kötelesek végzett munkájukról a tagságnak beszámolni“ Uj pont az alapszabályzatban, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa meghallgatja egyes minisztériumok és állami hivatalok tájékoztatását i termelés és a munkisellátís kulónbóző problémairól A kongresszus a módosított alapszabályzatot egyhangúlag elfogadta, majd megválasztotta a Szakszerrezetek Országos Tanácsának és számvizsgáló bizottságának új tagjait és póttagjait. A kongresszus nagy taps közepette fogadta el a Rákosi elvtársnak küldendő távirat szövegét. A ‘árfolyam résztvevői „ napokban vizsgáztak — egv kivé elével — jó eredményeket értek el. Fogadalmat lettek, hogy gépeikre úgy fognak vigyázni, mint a szemük fényére, a legjobban kihasználják. Többi bányaüzemünk kövesse a lyukóbányai szakszervezet és műszaki Sézeté? jó példáját-! zott határozatában helyesli a népek békekongresszusának a népekhez, valamint az öt nagyhatalom konná_ nyához intézett felhívását. Annak érdekében, hogy a szakszervezetek teljesíthessék a népek kongresszusa által kitűzött nagy feladatokat — hangzik a határozat^ ban — a Szakszervezett Világszövetség végrehajtó bizottsága felhív minden dolgozót és minden szakszer, vezetet, hogy minden eszközt ragad janak meg a népek békekongressru. sán hozott határozatok széleskörű népszerűsítésére, harcra mozgósítva a dolgozókat a békéért, az új világháború veszélye ellen. Miskolc város tanácsa munkásosztályunk legkiválóbbjainak példáját követte, amikor egy évvel ezelőtt szocialista munkaversenyre hívta ki Pécs és Győr városok tanácsát. A verseny célja az volt, hogy munkánk megjavításával nagyobb mértékben elégítsük ki Miskolc dolgozóinak gazdasági és kulturális igényeit. Az értékelés szerint a versenyben Miskolc város tanácsa lett az első és ezzel elnyerte a belügyminisztérium és a közalkalmazottak szakszervezetének országos központja által adományozott verseny- zászlótAz első helyezést annak köszönhetjük, hogy munkánkhan mind nagyobb mértékben igyekeztünk követni a szovjetek kimagasló példáját. Pénzügyi kiadási tervünket 93.6 százalékban ■ teljesítettük, ugyanakkor a bevételi terv teljesítése 113.2 százalékos volt, A bevételi tervek jó teljesítéséért a pénzügyminisztérium tanácsunkat nagyösszegü prémiumban részesítette, melyből többek között megfelelően helyeztük el a hej öv saljai orvosi rendelőt, felszereléseket vásároltunk az általános iskolák napközi otthonai részére, modem felszerelést vásároltunk az iskolafogászat részére. Az iskola lovászat jó felszerelésével biztosítottuk azt is. hogy a tanulók a kéz lésre való várakozás ideje alatt pedagógusok felügyelete mellett tanulmányaikat rendesen folytatják. A tanács felügyelete alá tartozó vállalatok és kisipari termelőszövetkezetek munkáslétszámát 64 Százalékkal, a termelési értéket 77 százalékkal növeltük az elmúlt esztendőben- Főcélunk a helyi ipar fejlesztésénél az volt, hogy elsősorban a diósgyőri kohászat rekonstrukciója fokozatos végrehajtása során Miskolcra költöző dolgozók kisipari szükséglétéit elégítsük ki. A II. kerü’etben Pa tvd-t-fiókot, ruházati javító szövetkezeti fiókot, nőis*»bó szövetkezeti fiókot Ptesi'tettü"k és bővít-t ‘ük a cipész szövetkezeti fiókot 4 termelési értőknek l1 r’»v ‘! Vkal való meUse. valamint az úi Pókok létesítése lehetővé tette hogv a ÍT került k-sij-iti szükségleteit hiánytalanul ki tudjuk elégíteni. A növekvő számú lakosság későbbi igényeinek kielégítése céljából üzletház épül a II. kerületben, mely újabb helyi- ipari vállalatok, illetve ktsz-ek létesítését ingja lehetővé tenni. szefiigg az imperialisták háborús készülődéseivel. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága felhívja minden ország szakszervezeteit és dől. gozóit, hogy még tevékenyebben támogassák azt a harcot, amelyet a népek nemzeti függetlenségéért vívnak. A nemzeti függetlenség a béke megőrzésének és megszilárditémának egyik legfontosabb feltétele. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága felhívással fordul minden dolgozóhoz, hogy még szorosabbra tömörítse testvéri sorait egységes akciókra a béke biztosi táL sa és megőrzése érdekében. (MTI) Multévi begyűjtési tervünket 100 százalékon felül teljesítettük. Megszüntettük az általános iskolákban a lemorzsolódást. Évi MHK-tervür.ket 271 százalékra teljesítsük. Az elmúlt év őszén a tanácstagok beszámolóin csaknem 18.000 dolgozó vett részt, akik 800 konkrét javaslattal segítették elő a tanács munkájának megjavítását. A beszámolókon elhangzott javaslatok alapján létesítettünk Szirmán kes- kenyfilmszínházat, az elhangzott kérésekre helyezett el a miskolci köztisztasági vál* lalat kb. száz helyen utcai szemétgyűjtő ládát. Tanácsunk számos egyéni panaszt vizsgált ki és tett intézkedéseket orvoslásukra. Versenyünkben hiányosság volt, hogy városunk lakosságát eddig nem tájékoztattuk a verseny eredményéről, nem mozgósítottuk a lakosságot arra, hogy a verseny ne csak a tanácsok, hanem Pécs, Győr és Miskolc város lakosságának versenye legyen, melynek során városunk dolgozói fokozottabban vesznek részt ar állami feladatok végrehajtásában. Hiba. továbbá, hogy amíg az őszi begyűjtési, valamint vetési munkálatokra városunk dolgozó parasztságát megfelelően mozgósítottuk nem fordítottunk kellő figvelmet az őszi mély-zárnál, hatá-'dóre történő elvégzésére és ezért mTvszántási tervieket mindössze 60 százalékban teljesítettük. Ezután alaposabb szervező munkát kell végeznünk. Kérjük a váro3 dolgozóinak állandó bírálatit. Városi é* kerületi tanácsaink tagjai febfuár 20 - tél április lőne ismét beszámolókat tartanak. Mw kánkat nagymértékben javítani fogja.. ha ezeken a beszámolókon a város lakosságának túlnyomó többsége résztvesz és építő bírálattal javaslatokkal segíti munkájának további javítását Ez hiztosít-k lesz arra is. hogv Pécs és Gvőr ”áro«ok f-ng- csa’val az 1953 úibó1 meg’ n d«t ot t muok-ve-senv^e M:*kolc váres megtartsa az e’ső b,Ív-zést. Tovább,* mnrVáokber még inkáM kell támaszkodnunk nártunk iránymutató segítségére a dolgozó tömegekre, hogv tanácsunk minél hamarabb megvalósíthassa legnagyobb célkitűzését, Miskolc szocialista felépítését. MORAVSZKI ANTAL eí városi tanács vb. elnöke W S7ervezW íren lvuléfoípvén a A szovjetek példáját követve munkaversennye! javítjuk Miskolc város tanácsának működését