Észak-Magyarország, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-19 / 42. szám
ESZAKMAGYARORSZÁG CMitörtok, 1953 február 19. Kél és félévi börtönre ítéllek lisztrejiegeiés miatt egy zádorfalvi vol korcsmáras-fííszerHeresketfíit Rét-három nappal ezelőtt Badtta Béla, rád őrfalvi lakon volt korcemá- ros ín fttszerUereskodö végigjárta a felsűny&rádl és kurityáni népboltokat. Mindkét bányatelepen 20—20 kiló lisztét vásárolt. Még ezzel sem elégedett meg, meghízta, barátait Is, hogy vegyenek részére annyi lisztet, amennyit csak kapnak. így a 40 kiló liszt még 9 kilóval szaporodott Haza.vitte és elrejtette a szalmazsákban. A /.adőrfalvi dolgozók ébersége leleplezte a- gyalázatos kártevőt. A putnoki járásblrőílág két' és fél évi börtönre, 1000 forint pénzbüntc tésre és a köziig}töktől öt évre való eltiltásra Ítélte. TÖBB VA S A /, ACÉLT 1 A Borsodi Kohászati Ütemek tcljc- sítése keddeu « következő volt. N Ati Y OLVASZTOK: 1. diósgyőri 97.3 százalék 3. ózdi 90.7 százalék A diósgyőri nagyolvasztók munkájú; számos komoly hiba akadályozta. Egy csapolás B. Tóth József főo-vasztár és Űudász József művezető hibájából elmaradt. Súlyos gondatlanság lövlétrt a II. számú kohónál is, ahol a salak, csapolónyllás felett kiégett a forma. A III. számú kohónál lassított volt a járat, nehézségek mutatkoztak a nyersvas elhelyezésénél. ACÉLMŰVEK: 1. diósgyőri 92.S százalék 2. ózdi 02 százalék 3. borsodnádasdi 54-2 százalék Diósgyőrött több min* 3 és fél óra volt a kiesés különböző üzemzavarok miatt. Ózdon a darujavítások következtében elhúzódtak n esapolások. El! romlott az öntőkoesi is, amellett ma. gas szilárdságú 'betéttel kellett dolgozni- Borsodnádastíon a transzformá. tor javífása miatt maradtak le. DC«'VAKÉNGERML’VEK: 1. diósgyőri 99.ö százalék 2. ózdi S6.3 százalék Diósgyőrött meleganyaghiány miatt volt jelentékeny időkiesés, a Martin, acélmű nein biztosította ütem szerln- az öntécseBátást. Hiba, hogy a Szak- szervezetek Megyéi Tanácsúnak vor. senyfelelőse az ózdi durvahengermű lemaradásának okáról egyetlen szóval sem emlékezett meg. íTNOMHBNGERMtlVEK. 1. börsodnádasdi 100 százalék 2. diósgyőri 91.9 százalék 3. ózdi Só. 2 Százalék Ozdon a dróv és az abroncssoron a hinkeros bugák hengerlése miatt volt időveszteség, Diósgyőrött a forgó olló beállítása okozott késést. Bbreodná-- úasdon az üzemmenet zavartalan volt. Lov Árpád és a többi kiváló bányász példáját követte harcoljanak keményebben a több szénért megyénk bányaüzemeinek dolgozói A keddi termelés eredményei után a két borsodi tröszt páros versem ve a havi terv teljesítése szempontjából a következőképpen áll: Borsodi szélt tröszt 1)5.7 százalék ózdi széntröszt 91.1 százaiéit Azt jelenti ez, hogy kedden mindkét trösztünk tovább növelte adósságát. A lemaradás legfőbb oka, hogy egyes bányavállalatok rendkívül lemaradtak napi tervük végrehajtásiban. így a sajó. kazinei vállalat napi tervének mindössze 39.4 százalékban tett eleget. Sajókaza 63, Ormospuszta H. akrsa pedig 79.6 százalékra teljesítette tervét. Ezeket a tűrhetetlenül alacsony teljesítéseket nem valami leküzdhetetlen akadály, hanem megalkuvás, hanyagság, szervezetlenség okozza. Herbolyán Csóké József sztahanovista kombájnikezelő keményen, bírálta a műszaki vezetőket, akik nem segítik öt a terv teljesítésében, a gép megfelelő kihasználásában. A szállítógépek karbantartásának elhanyagolása miatt a kombájnt nem tudják ürescsillével ellátni. A gépüzem bűnös mulasztása miatt az üzem napi tervét csupán 39.4 százaiéira teljesítette. Hasonlóképpen a többi lemaradt bányában is szervezetlenség, gondatlanság, a karbantartás elhanyagolása idézte elő, hogy az tizem szégyenszemre újból adósa maradt népgazdaságunknak.- Az albertteiepl bányaüzem példája igen jó bizonyíték arra, hogyan lehet leküzdeni a geológiai nehézségeket. a kedvezőtlen természeti viszonyokat. Alberttelep az első hónapban súlyosan lemaradt terve mögött, Loy Árpád elvtára, Kossuth-díjas front- mester és az üzem többi élenjáró dolgozójának kezdeményezésére azonban nagyszerű harc indult a terv teljesítéséért. Egyre nagyobb méreteket öltött a Boy-mozgalom. A csapatok egymást túlszárnyalva küzdöttek napról-napra a több szénért. Szabó István csapata február 10-én 430 csillés csúcseredményt ért el, amelyet a következő műszakban Vermut József „Dózsa" brigádja 440 csillés eredménnyel megdöntött. Február 17-én Loy elvtára brigádja új, minden eddiginél nagyobb győzelmet, 602 csillés termelést ért el. A brigád minden égyee tagja 340 százalékot teljesített. Szabó István és Vérraut József brigádja most válj-váll mellett küzd, bógy megdöatsék a Loy- brigád csúcáéredményét. Nagyszerű harcuk «w<dm*nyeképpen az albert- teiepi üzem havi tervét már 108.4 százalékban teljesítette, januári lemaradását rövidesen behozza és az első helyre tör az üzemek közötti versenyben. A sajószentpéteri üzemnél Újlaki Lajos csapata a ciklusos munkamódszer alkalmazásával, a Loy- mozgalóm keretében 182 százalékot ért el. Felsönyá.rádön Kattaczki Barna S07.2, Orosz Bál 302.4 és Bar- zóekl József 218 százalékot ért el a frontfejtésen. Tamas övien János brigádja Péch Antal táróban 131 százalékos teljesítéssel tűnt ki. Műszak előtt beszerezték a szerszámokat, teljes felszereléssel indultak a bányába, e melegcsákány váltással kezdték a munkát. A ciklusos munkamódszert pontosan betartják, a munkaidő 480 percét 100 százalékig kihasználták. BORSODI BÁNYÁSZOK! INDULJATOK tWULT ERŐVEL SZENVEDÉLYES LENDÜLETŰ HARjOBA, AZ ÉLENJÁROK PÉLDÁJÁT KÖVETVE, ADJ ATOK TÖBB ÉSJOBB SZENET A HÁZÁNAK, TELJESÍTSÉTEK TCL NAPROL-N APR A A TERVET! Párté i e Hogyan harcolnak az ózdi martínacéimii pártszervezetei az április 4-i felajánlások lét esítéséért Az ózdi martinaccltnü dolgozói ■ borsodi kohászok közős vállalásában — igen értéke* felajánlást tettek hazánk felszabadítás! 3. évfordulójának méltó megünneplésére: megfogadták, hogy terven felül 000 tonna acélt termelnek, ennek érdekében a kihozatali 1-22 tonnával növelik. Hogyan mozgósítják a dolgozókat, ho gyan segítik elő az acélmű pártszervezetei, mit tesz az acélmű pártbizottsága hogy e felajánlás megvalósuljon, még több és jobb acéllal erősödjék hazánk? Az acélmű pártbizottsága és a párt- szervezetek egy része is vezetőségi ülése kín rendszeresen beszámo'tetia 4 inüs*a!<> vezetőket. határozatokat hóz, hogy a politikai munka javításával biztosítsa a munka- verseny erősödését, a vállalások teljesítő' sét. Esetenkint Igen jó agitáció« érveket adnak a népnevelőknek Tgy például ki számították, hogy az acélmű elmúlt év» adós-ágának értékéből 70 olyan nagy- •zeni házat lehetne építeni, amilyenek TéncslOS-telepen épültek, kb. 9B0 családot lehetne elhelyezni ezekben a lakások ban. Sáfi László elvtárs, az I. műszak párt szervezetének titkára felhívta a népnevelők figyelmét, hogy beszéljenek tár salkkal a rájuk háruló felelősségről, erősítsék bennük a felelőfw'gérzetet- Mondják el, hogy ha a mariin nem termel elegendő és elég jó minőségű acélt, súlyosan akadályozza egész ser további üzem tervének teHesítését, Ha viszont túlteljesítik a tervet, ennek előnyeit £ magasal.b kereset mellett sok más vonat kozásban is szentély szerint, közvetlenül élvezik, például minden 2—3 tonna terven felül termelt acél egy-egy újabb traktor gyártását teszi lehetővé, ami elősegíti mezőgazdaságunk fejlődését, a terméshozam további növelését. Legjobban irányítja és ellenőrzi a nép* nevelők munkáját Ba.ió Gyula elvtárs. pámilkár. Ez a pártszervezet foglalkozik legnagyobb gonddal az oktatással, ez biztosítja az agitáció politikai tartalmát- Igen jó felvilágosító munkát végez Suszter Sándor elvtárs, az 1. kemence sztahanovista olvasztárt- Brigádja tagjaival, de a szomszédos kemencék dolgozóival is sokszor beszélget arról, milyen fontos • szoviet lauasztriatoknaMmoszov efvtárr tanácsainak kSvetkrzatas alkalmazása. Így beszél: ,,Az acél ügye az én családi ügyem. Az acélból gyártjuk a szocializmus építéséhez szükséges gépeket es bé,- kőnk védelméhez a fegyvereket is. A martin kemence boldog és békés é!etet_ jelent családom, népem számára." Értékes, tettekkel is agitál, januárban 103, február 11-lg 105.3 százalékra teljesítette havi tervét. Hasonlóképpen példát mutatnak az agitáeióban és a termelőmunkában Farkasinszki Lajos, Hűlik Sándor, egyetlen párttagot sem vontak felelősségre amiatt, hogy ilyen módon le akarja járatni az őnbíráiatot, el akarja venni a dolgozók kedvét a hibák feltárásától. A taggyűléseken neu: hangzanak el a szükséges kémény bírálatok amiatt, hogy névszerint ez, vagy az az elviére nem dolgozik kommunistához méltó módon, saját hibájából nem teljesíti tervét, vállalását. A pártszervezetek nem foglalkoznak elég alaposan és rendszeresen a műszaki vezetőkkel. Emiatt vannak olyan műszaki dolgozók, akik hamis népszerűséget haj- hásznak. „jó emberek" — a fegyelmezetlenek, a lógósok szemében, Tfázsa Ferenc többször igazolatlanul elmaradt a munkából, részegen járt be, rossz munkát végzett. A pártszervezet és a szakszervezet körös fellépésére eltávolították az üzemből. mert rombolta a munkafegyelmet. Egyes műszaki vezetőknek és a vállalat- vezetőnek ..köszönhető", hogy Trózsa Ferencet vissza vitték az üzembe. Igen rossz hatást váltott ki ez a dolgozók körében. Nemrégiben az egyik kemencénél sók tonna acél elfolyt. A csapóiét 50, az olvasztárt 100, az adagkészitő mestert ugyancsak 100 forintra büntették, de a büntetéspénz levonását két évre féWig* gesztették és hogy a „büntetésnek még nagyobb hatása legyen“. — a Csapólót olyan munkahelyre osztották be, ahol havonta legalább 400 forinttal többet kereshet. Ebhez hasonló hibák egész sorozata fordul elő, a pártbizottság cs a pártszervezetek mégsem lépnek fal erélyesen m ilyen jelenségek ellen A pártmunkában és » termelésben tapasztalható hiányosságok fő oka az. hogy a pártbizottság és a legtöbb alapszervezet nem ttfrüúik a haláro/a’ok végrehajtásának ellenérzésével. Lengyel István, Körnet Pál, Bódi Sándor Oláh Zoltán elvtársak és még néhónyan másók. Az ózdi martin mégsem teljesíti válla lását. sőt tervelőirasát sem, mert e né’ hány elvtárs lelkiismeretes, jó munkája nem pótolhatja az acélmű valamennyi pártszervezete valamennyi népnevelőjének tevékenységét. Az ózdi martin politikamunkájában sók cs súl,os hiba van, tapasztalatokból megállapítható, hogy pártbizottság és a pártszervezetek által kiadott agitáció?, érvek nem jutnak él dolgozókhoz, megrekednek a par tető port bizalmiak, vagy a népnevelők értekezletén, mert vannak olyan népnevelők, sőt még egye* pánvezetőségi tagok is, akik lebecsülik a ooiltlka munkát, a dolgozók körében napról-napra vég zendő szívós és céltudatos felvilágosító tevékenységet Olyan vélekedések hang zanak el, hogy „nálunk nincs szükség rgitációra, itt csak öntudatos vasasok dolgoznak". Számtalan megnyilvánulása van az önelégültségnek, az elbizakodottságnak és ennek — természetszerűleg nem is maradnak el a következményei. Januárban a martin mindössze 95.2 százalékban tett eleget előírásának, csak négy kemence brigádja! teljesítették pontosan. illetve teljesítették túl tervüket Az tizem eredménye februárban is 100 százalék alatt van. Nem törlesztetlek tavalyi adósságot, sőt újabb tonnákkal emelték, szégyenkezhetnek amist * hogy adott szavukat nem váltják valóra, A politikai munka veszélyes lebecsülésének azonban még ezek a tények sem vetettek véget, még most is gyakran cl hangzik, hogy „nem a politikai tnunka hanem az anyagellátás és a kemence dönti el, hogy j'ól mpey-e a termelés, vagy rosszul". Az ilyen légkörben szabad tere nyílik az ellenséges ideológia heh a tolásának. A szoeiáldemokratizmua befő vására mutat, hogy az acélműben bér demagógia tapasztalható, elkényelmeskc dér, a nehézségek elől való meghátrálás, az „objektiv okokra" hivatkozó siránkozás. Fékezi a termelést, hegy az üzemben még mindig nem fejlődön ki at enéstséges bírálat és önblri'M Vannak, akik azt mondják, hogy nem tárják fel a hiányosságokat, nein vetik fel a felelősség kérdését a különböző mulasztások miatt, mm félnek, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek. Az acélműben a bírálat elfojtásának, semmibevevésének áz a módja mutatkozik, hogy meghallgatják ugyan például a termelé-si értekezleteken elhangzó bírálatot, őnbíráiatot is mondanak, — de a hiányosságon semmit sem változtatnak, az ígéret üres ígéret marad. Éppen ezért nagy hiba, hogy a pártbizottság és a párt szervezőtek még Jó „munkatárs" a vezetés színvonalának emelésében A DISZPÉCSER-TELE FON 1 a iÍ VCw-'.öiuOk és kiváló dolgozóinak ■ . — .... I országos értekezletén ZsofinyOc Mihály elvtárs kohóipari miniszter felsorolta azokat « legfontosabb feladatokat, amelyeket a kohászat 1953. évi tervének teljesítéséért, túlszárnyalásáért meg feeU valósítani Ezek között, mint egyik legfontosabb feladat szerepel a vezetés színvonalának emelése. Hogyan dolgozik ennek az útim) látásnak szellemében Háti Vilmos elvtárs, a Diósgyőri Kohászati Uz«-. mek főmérnöke? Itt Réti beszél. Mindönki a helyén ran? A nngyoltasztóanüben ki van a készüli» Hőj jelen ■ léknél? — Hallói Itt Gócsí a nagyolvasztóból. — Helyes! A Martinból? —^I;t Répáéi. — Durvahengermű? i— Igen, Itt Solti. _ A flfiomhengordébdl ki van Ott? —■ Haris beszél. Szabadság. Akkor kezdjük (Jvtárgah. — Halló Martin! Répftfl elvtárs, kérem tést Takács József sérüléséről. — Réti elvtárs, nem tudom, mi van a jelentéssé1, tudniillik... , —■ Répás! elvtúr«! Felhívtam figyelméi, hogy jelentést. kérek. Kérdezze meg Kiss elv-társat, mit tud H sérülésről. — ö sem tud semmit. — Béres elvtárs ott van, kérdezze őt__ Itt Béres. En sem tudok róla, Réti elvtárs. — Gratulálok a Martin vezetőségének... Már harmadik napja kérem ozí a jelentést <* még mindig nincs kész. Répás) elvtárs! Halló, Répás! elvtársi — Igen. —- Délután 2 óráig tel tétlenül várom a műszaki jelentőst a sérülésről... Rri»' «Irtars I íróasztala tűe/.etf ül. Ellőtte » . ■ ' I diszpécser iziefon. Mindennap délelőtt fél lo-tői 11-lg taAtja a „riportot”. A különböző üzemekben, gyárrésílegekben ugyanígy ülnek « telefon niellett az üzemek, gyárrészlegek vezetői. Jó szol. gálátokat tesz a diszpécser telefon. Minden üzemben egyszerre hallgatják a vezetők Réti elvtárs utasításait, egymás, jelentéseit. A papookiati megbeszéléssel még inkább el tudjak mélyíteni az egyéni, egyszemélyi felelősséget. Megtárgyalják az előző nap termelési problémáit, & az aznapi feladatokat. folyik. Kérem a munkavédelmi irodát, küldjön ki valakit a «alakgranulálóba. , — Köszönöm. Tegnap este hogy ment a III. számú kohó...? — Javult a járat, bár 4 elegyváltozas volt. 00-iol 67 mázsáig különböző ércet adagoltunk. — Melegítő júra: volt? — Igen. ' — A jelentésben ez van: a II-és számú kohó Jura. tát demag-üst hiány miatt lassítani kellett. A csarnok befogadóképessége 30—-35 tonna, a demag-ttsté csak 24 torma. Tehát a csarnokba több fér. Miért ne® csapoltak oda? Kérem, máskor Ilyesmi ne forduljon elő. Tudja, hogy mi kell a kohó zavartalan termeléséhez, intézkedjék, Gáesi elvtárs. A diszpécser-jelentést pedig ellenőrizzék. Megértették? A többiek is? { llnllő, durvái,engerdet | T^p / 'hfókk guritónál .< kábelfej leégeit, 150 perces kiesés volt emiatt. Ki volt ezért a felelős? —- A gépészet. _ Kz így kevés! Személy szerint keli megállapítani a felelősséget. Tessék sürgősen kivizsgálni az Ügyet. Hány százalékra teljesítette íegnap a gerendasor kiszállítási tervét? — 32 Százalékra. — Miért? — Réti elvtárs, holnap .feleniést adok róla. — Nekem nem jelentés kell, hanem kiszállítás. Haris elvtárs, maguk 100 szá(laHó. finttmhengrrde.' íféűii, naitvniniMid GioSí elvtárs----—,— S-án az t. számú kohónál tntért nem granuláltak salakot?-— Még nem kaptuk meg az engedélyt a salak, granuláló üzeméi jetésére. Jelenleg kísérleti tjaíaéltété* zalé.kra teljesítették a kiszállítást? — Nem. Csak 75-re. — Rendben. De, csak a Jelemé« van rendben, de ahogy maguk termelnek, az nem. Ha maguk trapózru. gót terveznek, akkor biztos, hogy nem azt fognak gyártani. Tűrhetetlen prografnazerUtlpnsög. A középie- mezsornál mi vol! a? oka a lemearepedéseknek. Halló! Haris elvtárs, hall engem? —- Igen. A repedéseknek az volt az oka, hogy sokszor hidegen hengereltünk, a kemencekapacitús nem elegendő. Halló! Valamennyi gyárrészlegvezető figyelem: A hulládékor sürgősen szállítsák a Martinnak. Jelentsék a dekádteljesLmenyeket, termelésben, áruban, a felajánlások értékelésével együtt. Felhívom figyelmüket, hogy a munkavédelmi iroda intézkedéseit minden eset? ben maradéktalanul bajisák végre. Befejeztem. J Réti elvtárs „rnnori“ u«iri dójában egylúeig iro. dolgozik, azután elindul a különböző gyárrésziegekhe, hogy személyesen ellenőrizze g kiadott utasítások végrehajtását, a helyszínen adjon segítséget a problémák megoldásához. Ebből származik az a nagy hiba, hogv többszöri határozat ellenére sem harcolnak a martinban következetesen a technológiai fegyelem megszilárdításáért, a szovjet tapasztalatok legkövetkezetesebb alkalmazásáért. A szakszervezet munkájának gyenge irányítása és ellenőrzése miatt az tizemben nem* biztosítják a verseny nyilvánosságát, Nem használják az írásos agitáció különböző módszereit. Nincsenek Villámok, lelkesítő feliratok. Nem kozlik a dolgozókkal, hogy más kemencéknél milyen eredmények születtek és hogyan érték el azokat. Nem ismertetik, bogy a párosversenytárs diósgyőri acélmű hogyan terme], nem mozgósítanak dicsérettel és bírálattal a terv és a vállalás teljesítésére és túlteljesítésére. Helyesen járt el az acélmű pártbizottsága, amikor a hibák megszüntetése érdekében megbeszélésre hívta össze a kommunista műszaki vezetőket, pártniegbfza- lésként adta nekik, hogy harcoljanak jobban a' terv és vállalás teljesítése műszaki feltételeinek biztosításáért. Az acélműnek — és a gyár többi üzemének —• műszaki vezetői meg is fogadták, konkret vállalásokat tettek, hogy tíz napon belül felszámolják a hibákat, az üzemek elérik a 100 százalékos teljesítményt és Attól kezdve mindennap túlteljesítik a tervet, hogy a gyár dolgozói megvalósítsák április 4-i felajánlásukat. Az értékes vállalás még fokozottabb mért ékben megköveteli, hogy az acélmű pártbizottsága és pártszervezete! haladéktalanul felszámolták a politikai munka lobecsüfését. Minden műszakban, minden kemencénél.] minden munkahelyen élénk, tartalmas, harcos agitációnak kell folynia. A párt- csoportok adjanak a csoport minden tagjának pártmegbízatást, ellenőrizzék, hogyan teljesítik azokat az elvtársak, ígv növeljék a kommunisták helytállását, biztosítsák példamutatásukat Annál is fontosabb ez, hiszen éppen az ózdi acélműből indult el az a nagyértékű kezdeményezés, amellyel mai lapunk vezércikkében foglalkozunk, A taggyűléseken is vohják ‘felelősségre azokat » párttagokat, akik nem teljesítik köteles* ségiiket. Az általános, „mindenütt és mindenkor érvényes“ érvek helyett adjanak a népnevelők ssámára konkrét, az üzent életéitől, az üzem dolgozóinak életé- bői vett érveket. Zúzzák Siót az ellenséges nézeteket, neveljék harcos helytállásra, minden nehézség bátor leküzdésére aZ üzem dolgozóit. Tartsák szem előtt pártunk Politikai Bizottságának határozatát! ..Agitációnk központi feladata a párttagság és egész dolgozó népünk fokozottabb mozgósítása, az imperializmus háborús fenyegetése eilen, a béke védelmére . •. Szét kel] zúzni a pacifizmust, valamint ® nehézségekkel és az ellenséggel szemben lefegyverző, a „minden simán megy“ illúzióját terjesztő kóros nézeteket is. Az eredmények megmutatása mellett bátran fel kel] tárni a nehézségeket és leküzdésük útját.“ Úgy harcoljanak a villáját veJíesitéeé* ért az. ózdi martin dolgoséi, ahogyan küldöttük, Hűlik Sándor elvtárs. hzrthino- vista olvasztár mondotta a Magyar* Szovjet Társaság II. kongresszusán «1- hangzott felszólalásiban: „Elismerem és hiszen), hogy kohásznak lopni dicsőség, de csak annak, aki teljesíti tervéit Mart pedig mi nem teljesítettük és így nem '« nagyon, dicsekedhetünk. Nem teszek nagy ígéreteket, elvtársak. csak azt mondmnJ gz ózdi kohászok úgy akarnak dolgozni, hogy méltóak legyenek a szovjót kohászok barátságara.“ Dolgozó népünk várja, elvárja az ózdi martin dolgozóitól estnek az ígéretnek fí- t- valóraváltáíát.