Észak-Magyarország, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-06 / 31. szám

2 ÉSZAKMAWÁRORSZÁC Péntek, 1953 február l Ebben a komoly óráiban felhívjuk a munkásmozgalmat : . Egyesüljön a nagy veszéllyel szem­ben e követelések kiküzdésére ée a koreai háború kiterjesztésének meg­akadályozására. Eden angol külügyminiszter „aggodalmai“ Eisenhower háborús uszító üze­nete, melyben állástfoglalt a távol­keleti háború kiterjesztése mellett és „szabad kezet adott* a csangkai- sekista bandának a Kínai Népköz- társaság elleni agresszióhoz, nagy vihart keltett nyugati burzsoá poli­tikai körökben. Az angol alsóházban Eden kül­ügyminiszter Eisenhower beszédére utalva kijelentette: „Nagybritannia haladéktalanul kifejezésre juttatta az amerikai döntéssel kapcsolatos aggodalmát. Az angol kormány hangoztatta azzal kapcsolatos aggá­lyait is, hogy ennek a döntésnek szerencsétlen, politikai visszahatásai lesznek.“ Az angol külügyminiszter a továbbiakban igen élesen hangsú­lyozta, hogy Eisenhower döntése „egyoldalú politikai cselekmény volt“- amelyben a brit kormány nem vet' részt. A „Reuter“ egyik jelentéséből ki­derül, hogy a Londonban járt Dul­les amerikai külügyminiszternek nem kis fáradságába került az an­gol kormánykörök „megnyugtatása“. Általában azonban — hangsúlyozta a Reuter — ez a megnyugtatás nem nagyon sikerült, mert az angol kor­mányt riadalommal töltötte el az amerikai döntés. Rendkívüli vita az angol alsóházban Az angol parlamenti képviselők igen nagy várakozással tekintenek o kormány további lépései elé. A képviselők határozatot hoztak, amely szerint Edennek csütörtökön jelentést kell tennie az alsóháznak a Dullesszal folytatott tárgyalások­ról. Ez a jelentés annak, az egy-t napos rendkívüli vitának a kereté­ben történik, amelynek egyetlen té­mája Eisenhower kongresszusi üze­nete. Az angol burzsoá sajtó eles amerikaellenes kommentárjai A nyugati burzsoá sajtó, de külö­nösképpen az angol sajtó híven visz- .szatükrözi a politikai vezető körök aggodalmát. A „Daiiy Mail“ megállapítja, hogy Eisenhower terve következtében „ki­terjedhet a távolkeleti háború, s na­gyobb mérvű hadműveletekbe dönt­heti Amerikát és szövetségeseit. Ei a kiterjesztés súlyosan veszélyei tetné helyzetünket Hongkongban, és Malájföldön. Már most is nagyon súlyos hatást gyakorol az amerikai elnök kongresszusi üzenete Ázsia többi részében főként. Indiában" Eisenhower döntése amerikai dön­tés, de ha bajokhoz vezet, akkor úri .sem ússzuk meg ép bőrrel. Jogunk van legteljesebb eréllyel közölni né­zeteinket.“ A felháborodásban őszinte hangú kommentár megjegyzi, hogy „az új amerikai külpolitika mozgaló szelle­me John Foster Dulles, aki rádióbe­szédében ijesztő hányavetiséggef is­mertetne megdöbbentő programja*. Tűrhetetlen szemtelenség jellemzi az új amerikai rendszert" — írja befeje­zésül a szélsőségesen reakciós nagy angol lap. A konzervatív „Daily Express" ki­emeli: „Dulles csak sajátmagának kö­szönheti, hg fagyosnak érzi a londo­ni légkört. A nyugateurópai egységet követelő fegyegeíőző szavai úgy hat­nak, mint arcul csapás. Azt mondja: „Anglia vagy teljesíti Amerika kíván­ságai és Európával egyesül, vagy vi­seli a következményeket, de hogy ide- julottunk, annak jórészt az az oka, hogy az angol politikusok ügy tekin­tették Washingtoni, mint a nyomorék mankóját. Hosszú sorokban tolongtak Amerikába könyöradományokért kol­dulni, dolláralamizsnáért hajbókolni. Mutassa meg Anglia, liogy megáll a saját lábán.” A „Daily Express" túlsóknak lalál- ja a2t is. amivel Anglia eddig hozzá­járult Amerika háborús politikájához, A lap emiatt veszélyeztetve látja a bi­rodalmi érdekeket. Kategorikusan ki­jelenti:' „Többre nem vagyunk hajlan­dók". A konzervatív „Yorkshire Pos!" Eisenhower üzenetével kapcsolatban kiemeli: „A hír éles feszültséget kel­tett. Mind a konzervatív párt, mind a munkáspárt részéről sürgetni t fogják Ohurcliilt, ■ hogy akadályozza meg ezt a tervet," A liberális „News Chronicle” nyíl­tan kimondja, hogy Eisenhower terve „elidegeníti egész Ázsiát, beleértve Indiát is. A rideg tény az — hangsú­lyozza —, hogy Formoza rávilágít .‘íz angol-amerikai viszony leggyengébb láncszemére. Minden eddigi angol kor­mány... állandóan ellenezte az olyan politikái, -amely kiterjeszthetné a há­borút Kínára". A „Times", az angol nagy-burzsoá- zia lapja a kongresszusi üzenetet kom­mentálva kiemel!, „ez az elhatározás csak aláhúzza majd az ellentéteket a nyugati kormányok nemzetei között". A jobboldali „Scotsman” felhábo­rodottan arra inti az új amerikai kormányt: „a diadaiittas republiká­nusoknak meg kell fanulniok, hogy a politika a lehetséges dolgok művésze­te. Anglia nem hajlandó az Eisen­hower üzenetében kifejtett politikát támogatni." • A francia sajtó kommentárjai A fraueia sajtó n gyanúsaik igen ko­molyan foglalkozik Eisenhower kon­gresszusi üzenetével. A „Midi Libre” azt emeli ki, hogy „Eisenhower elha­tározása igen veszélyes n franciák számára." Kingsbury Smith, a2 „INS" amerikai hírügynökség euró­pai vezető tudósítója a francia kül­ügyminisztérium jóitájékozott köreire hivatkozva azt jelenti, hogy „Fran­ciaország ellenzi az Egyesül; Államok terveit." Indiai lapvélemények Az indiai sajtó kommentárjai rávi­lágítanak, hogy egyáltalában ne® alaptalanok azok a nyugateurópaí ag­godalmak, amelyek különös mértékben tartanak Ázsia és mindenekelőtt In­dia véleményétől- A „Times Of India" vezércikkének címe: „Téli őrültség" és Eisenhower kongresszusi üzenetét „baljóslatúnak" minősíti. A madraszi „The Hindu” élesen el­itén Eisenhower kongresszusi üzenetét, amelynek csak egy célja van: „Az amerikaiak új front megnyitásával akarnak kijutni a jelenlegi katonai zsákutcából”. Az angol „Scotsman” delhi levele­zője a következőket jelenti lapjának: „Indiai külpolitikai megfigyelők néze­te szerint Eisenhower döntése nemcsak élesen ellenkezik India egész távolke­leti politikájával, hanem valóságos »r- culesapása Indiának". Március 9-én kezdődik a Rákosi Mátyás tanulmányi verseny A Rákosi Mátyás tanulmányi ver­seny március 0-én kezdődák és április végén fejeződik be. A verseny rész­vevői a következő tantárgyakból in­dulhatnak: magyar irodalom, mate­matika, történelem, földrajz, orosz, a tanító- és óvónőképzők!vn emellett pedagógia, a közgazdasági techniku­mokban pedig gazdasági számtan és számvitel. Az ipari és mezőgazdasági technikumok szaktárgyainak verse­nyeiről 'a szakminisztériumok külön intézkednek. A versenyre bármelyik tárgyból — iskolánk Int — szabadon jelentkezhet­nek a tanülók: ugyanaz a tanuló több tárgyiból is indulhat. A jelentkezése­ket a DISZ osztálybizottságok, a szaktanárok irányításával bírálják el, aniualk szem előtt tartásával, hogy a versenyben való részvétel nagy kitün­tetés- A döntőbe kerülő tanulók az egyetemi és főiskolád felvételkor előnyben részesülnek. 'A verseny első fordulóját IákoiA®- Iferm rendezik, A verse n ydot goztdekait pontosan az érettségi írásbeli vizsga szabályai szerint készítik. Az iskolákból továbbított dolgoza­tokat a megyékben külön e célra ala­kított bizottság bírálja felül. A máso­dik fordulón: a megyei versenyeken a szakbizottságok által érdemesnek ta­lált versenyzők vesznek részt. A döntés a megye; versenyeken ké­szült dolgozatok rangsorolása alapján történik. A megyékből felküldött leg­jobb dolgozatokat az illetékes tudo­mányos társaságok tagjaiból, valamint a közoktatásügyi minisztérium szak­előadóiból összeállított bíráló bizott­ság vizsgál!* felül és állapítja meg a végső rangsort. Az első helyezet; minden szaktárgy­ban ktilön-Jriilön oklevelet és ezer fo­rint pénzjutalmat, a két második he­lyezett oklevele; és ötszáz-ötszáz fo­rint pénzjutalmat kap. A versenyt magyar irodalomból március ü’éu matematikából, pedagó­giából 10-én, történelemből 11-t®, földrajzból 12-én, orosz nyelvből már­cius 13-án tartják. I Pártélet ________★ fl bányász népnevelők feladatai a Közpnnti Vezetőség végrehajtásában IS?? november 29-i határozatának Az elmúlt esztendőben a borsodi szén­bányászati tröszt dolgozói nyerték el a minisztertanács vándorzászlaját. A siker­nek meg van a maga árnyoldala is, — el­bizakodottság íeitt úrrá emiatt. 1953 első hónapjában az egyetlen alacskai bánya kivételével a bányaüzemek nem teljesítet­ték tervüket. Üjból bebizonyosodott, hogy a hévégi rohammunkával nem lehet tel­jesíteni a tervet. Az elbizakodottság, a gondatlanság, a felelőtlenség, a munka- fegyelem lazulása idézte elő. hogy- mind­két szénbányászati trösztünk lemaradt a januári terv teljesítésében. Ha a hibákat a legsürgősebben nem számoljuk fel, veszélyeztetve van a napi tervek teljesítése februárban is, az április 4 tiszteletére tett felajánlások megvaló­sítása. A hibák kijavításának, a tervek és vál­lalások teljesítésének és túlteljesítésének biztosítéka, ha maradéktalanul végrehajt­juk a párt Központi Vezetőségének 1952 november 29-j határozatait­R bányacégek jobb kihasználásáért Meg kell győzni minden bányászt, hogy legjobb segítőtársa a gép. Megyénkben a bányagépek, felszerelések kihasználása nem éri el kapacitástik 50 százalékát. A gépek jó kihasználásának egyik legvesze­delmesebb fékje — a ntaradiság, az újtól való idegenkedés, a görcsös ragaszkodás a régi rosszhoz, a bányaművelés ósdi mód­szereihez, az a teljesen hibás nézet, hogy „nincs jobb gép a csákánynál“. A herbolyai és a felsőnyárádi példát követve jó agitációval a kommunisták személyes példamutatásával el kell távolí­tani ezt a féket. Amíg az Északarncrikai Egyesült Álla­mokban 20 év óta úgyszólván semmit sem változik a bányamunka termelékenysége, Borsodban 1953-ban további 15—20 szá­zalékkal fogjuk emelni, még pedig első­sorban a gépek jobb kihasználásával. Igen helyesen mondta Loy Árpád elvtárs: „Itt az ideje, hogy az asztalra csapjunk és keményen megmondjuk, hogy» nem mehet tovább ez a bűnös felelőtlenség, az érté­kes bányagépek hevertetése. Mi már visa- szafclé nem megyünk! Elvárjuk, hogy minden ma még veszteglő bányagépet állítsanak a termelésbe! Népnevelőinknek látniok kell, hogy nem egy helyen az ellenség keze van ab­ban, hogy hév értetik a gépeket. Legyrnek tehát népnevelőink az ellenséges kártevés harcos leleplezői! ' A gépek jobb kihasználásának nélkü­lözhetetlen feltétele a gépek jó karban­tartása. Népnevelőink népszerűsítsék az olyan dolgozókat, .akik * élenjárnak a „Légy jó gazdája a bányagépnek!“-moz­galomban, szeretettel, gonddal ápolják gépüket. Mondják el példaként, hogy a somsályi bányaüzemben a jó karbantartás eredményeként jelentősen emelkedett a szállítógépek teljesítménye. Gajdos József villamos-mozdonyvezető április 4 tisztele­tére megfogadta, hogy havonta 3500 csille szenet szállít a felszínre. S 24 úrás munkaciklus jelenlfisége 'Megyénk hányáinak többségében ciklu­sos munkamódszerrel dolgoznak, illetve az esetek többségében csak használják ezt az elnevezést, mert 32 órás, vagy más időpontok között végzett munkaszakaszok vannak náluk. A Szovjetunióban csak azt nevezik ciklusos munkának, amit 24 óra alatt bonyolítanak le, ennyi idő alatt végzik el a grafikonban előírt munka- folyamatot. Az ulacskai-bányában a frontfejtésen valóban ciklusos módszer szerint folyik a termelés. Annak ellenére, hogy az első hónapban sok kezdeti nehézséggel küz­döttek, a bánya túlteljesítette havi tervét- Alacska megyénk egyetlen olyan bányája, ahol nem került sor a hóvégi rohammun­kára. Az első dekádban 102 százalékot teljesített, január 15-ig 105.9 szülék volt az eredménye. Szász Ferenc csapata múlt évi 130 százalékát átlagteljesítmé­nyét egy hónap alatt 12 százalékkal nö­velte. Természetesen az alacskai eredmények sem születtek maguktól. A pártszervezet vezetősége a párttagok legjobbjait mozgó­sította a frontfejtésre, a szállítás meg­javítására, a műszaki dolgozók a hely­színen, a bányában irányították a harcot a nehézségek leküzdésére, vitték sikerre a ciklusos munkamódszert­Bányász pártszervezeteink, népnevelőink mindenütt kérjék a műszaki vezetőket, hogy ismertessék a 24 órás munkaciklust. Követeljük meg az újítások bevezetésit Az ózdi szénbányászati trösztnél az 1949—52. években 1750 újítást adtak be. 1953-ban először ezen a héten nőm értek el 12 találatot a Totón. Ha lett t olna 12 talá- latos Szelvény, akkor 47.225 forint nyereményben részesült volna a beküldő'. Az 5. liét nyereményei: U találat = 761 forint 10 találat = 61 forint 9 találat =* 12 forint A 6. fogadási héten 6 labda­rúgó-, 4 kézilabda- és 2 jég­korongmérkőzés eredményére tippelhet! Az újítások 40—45 százalékát elfogadták, de csakr.epyötöd részét vezették be. Más bányaüzemben is lehet találni hasonló példát. Népnevelőink harcoljanak a megfelelő újítások bátor alkalmazásáért. Ne tűrjék a bürokráciát, hozzák a pártszervezet ve­zetőségének tudomására, ha azt tapasztal­ják, hogy az üzemben lebecsülik, nem alkalmazzák az újításokat. Állítsák példaképül minden dolgozó elé Mihucza Valér somsályi elvtársat, aki 13 újítást adott be, újításai eddig 126000 forint megtakarítást tettek lehetővé, ja­vaslataiért 5686 forint jutalmat kapott. Vonitink be minden bányászt, műszaki vezetőt a szocialista munkaversenybe ? Bányamunkásaink fele április 4 tiszte­letére általában szép felajánlást te,tt, má­sik felének vállalása azonban formális, felajánlásának végrehajtása nem ellen­őrizhető. Vannak olyanok is, akik semilyen vállalást sem tettek, nem vesz­nek reszt a szocialista munkaversenyben. Népnevelőink feladata, hogy minden dolgozót bevonjanak a munkaversenybe, mert ez a dolgozók nevelésének, öntudata fejlesztésének egyik igen hatásos eszköze. Legyen a népnevelőnek kis füzete, nap­lója, amelybe feljegyzi, mennyi a brigád terv-előírása, milyen felajánlást tett. Min­den műszak után értékelje a teljesít- ményt, minden nap közölje társaival, hogyan állnak tervükkel, mennyit telje­sítettek már felajánlásukból- A dolgozók keresetének pontos adatait a szakszerve­zeti bizalmi útján szerezzék meg. Helyesen jártak el a felsőnyárádi nép­nevelők, amikor pálosversenyt kezdemé­nyeztek és minden bányász számára át­tekinthető, egyszerű, minden brigád szá­mira elérhető versenyfeltételeket dolgoz­tak ki. Eszerint az a brigád az első' a versenyben, amelyiknél legszilárdabb a munkafegyelem, legeredményesebb az anyagtakarékosság és — főként —, ame­lyik a legnagyobb arányban túlteljesíti a havi terven felül vállalt 1350 mázsás felajánlást. A versenybe indult brigádok megfogadták, hogy a terv mennyiségi túl­teljesítése mellett nagy gonddal ügyelnek a minőségre, csak tiszta szenet küldenek Lapunk Január 8-i számában közöt­tük egyik levelezőnk írását a sajó- szentpeteri vezetékes rádió hibáiról. A közlemény alapján a budapesti vezetékes rádió vállalat vizsgálatot tartott Sajószentpéteren s az alábbia­kat írta szerkesztőségünknek: A helyszíni vizsgálat megállapította, liogy a hangszórók valóban hol erő­sebben, hol halkabban szólnak. Ennek az az oka, hogy egyes felelőtlen hall­gatók kísérleteznék a hangszórókkal, a berendezéseken változtatásokat esz­közölnek. Á felelőtlen előfizetőket fel­kutatják. Megtesszük ellenük a bűn­vádi feljelentést KÉRI GYULA igazgató. • Kovács József levelét közöltük Ja­nuár 27-1 számunkban. Megírta benne, hogy a putnoki téglagyár egyik dolgo­zója hosszabb idő óta nem ;udja. meg­kapni a neki jogosan járó táppénzt. Az SZTK megyei alközpontja 32 ügyet kivizsgálta. Megállapította, hogy az 1952 december 20-án léttamo. fel. A brigádok eddig becsülettel t«íje»r* tették adott szavukat. E szép eredmények mellett azonban hiba, hogy még nem tudták bevonni * bánya minden dolgozóját a mtmkaver- senybe, hogy az egyes fegyelembontók ellen nem léptek fel kellő eréllyel. A népnevelők a mulasztókat az egész műszak közössége előtt is állítsák pellengérre, a felolvasóban is kérjék tőlük számon kö­telességmulasztásukat. R leghatásosabb érv — a Wit! A népnevelő munka hatástalan, ha a. népnevelő maga nem teljesiti tervét. A* ilyen népnevelő úgy tesz, mint a papok; — vizet prédikálnak és bon isznak. Tettekkel, énékes termelési eredni é" nyeivel is agitál Mánabányában Simon Sándor bxigádvezető, aki úgy dolgozik, úgy vezeti csapatát, hogy maga és cso­portjának tagjai 140—150 százalékra tel­jesítik tervüket. Simon elvtárs brigádja április 4 tiszteletére megfogadta, terven felül 288 tonna szenet ad népgazdasá­gunknak. Kiváló példát mutat Vitte« Gyula sztaháoovista vájár, aki vállalta, hogy április 4-re befejezi ötéves tervét­A jó népnevelő ügyel dolgozó társai testi épségére, életének megvédésére is. Gyakran hallani a bányában ilyen kijelen­téseket: „15 éve itt dolgozom, ba eddig meg voltam védőberendezés nélkül, meg leszek ezután is“, vagy: „ha baleset ér, az az én bajom .. Népnevelőink ne hagyják szó nélkül *a ilyen véleménynyilvánításokat. Magyaráz­zák meg, hogy minden bányász köteles " sége családjával, gyermekeivel, a hazával szemben, hogy vigyázzon egészségére, testi épségére, életére és maga, családja hasz­nára, a haza javára jó erőben, egészség­ben dolgozzék a szocializmus, építéséin Emlékeztessék dolgozó társaikat, milyen nagy szeretettel gondoskodik pártunk, Rákosi elvtárs a bányászokról. Ismertes­sék újból és újból a szuhakállói esetet, hogy Rákosi elvtárs személyes intézkedé­sekkel hogyan mentette meg a hős bá­nyászokat. Ezekből a példákból kiindulva magyarázzák meg: minden dolgozó köte­lessége, hogy betartsa a munkavédelmi intézkedéseket, amelyek az ő életének, egészségének megvédését célézzák. Bánvász népnevelőink türelmes, szívós fel“ világosító munkával küzdjenek a hibák fel­számolásáért. Legyenek büszkék, hogy attt április 4 méltó megünneplésére indult új széncsata élvonalbeli harcosai, teljesítsék népnevelő hivatásukat! zot; táppénzutalvány csali január 3-án érkezett az alközponthoz. Finnek alap­ján az összeget 6-án adták posióra a biztosítottnak A pénzt azonban a pos­ta január 28-án megjegyzés nélkül visszaküldte az SZTK-nak. A dolgozónak január 31-én ismét kiutalták a táppénzt. • Tóth László ievé)fi?őstfc megírta, hogy a diósgyörvasgyári Újtelep ufr* Cáí gondozatlanok. A közölt panaszra a II kerületi tanáes az alábbi felvilá­gosítást ad rá: A „Villámban" említett árok csu­pán mélyedés, amely csővezetékek le­fektetésekor keletkezett. Azonnal in­tézkedtünk a mélyedés feliöUéséről. A lakótelepe® mutatkozó minden hi­báért elsősorban a telepvezető felelős- ö azonban munkaerőhiányra hivatko­zik. Közölte, hogy felsőbb szerveitől már kérte a létszám felemelését. TÖTH FERENC vb. titkár. Példát mutatnak a tanulásban... Képünkön egy kiválóan működő ózdi „Sztálin életrajz”-tanfolyam hallgatói láthatók, akik példát mutatnak a fa aulásban. A „Sztálin életrajz"-tanfo- lyamot Lengyel István és Bajó Gyu]a elvtárs vezeti. Az Északmagyarország megírta — illetékes szerv intézkedett

Next

/
Thumbnails
Contents