Észak-Magyarország, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-25 / 21. szám
4 ESZ AKM AGY AHORSZÁG m Vasárnap, 1953. Január 26. Rtnáa államférfiak üdvözlő táviratai l Baivar-román barátsági, együtfmüíiödési és kfilcsfinüs sesélynyoüásl szerződés megkötésének évfordulóján Rákosi Mátyás elvtársnak, • Magyar Alépköatarsaság Minisztertanácsának elnöke Budapest Ék Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság között létat;jött barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésének ötödik évfordulója alkalmából a román nép, a kormány és a magam nevében teljes szívből a legforróbb üdvözleteket és jókívánságokat küldöm és kívánom, bogy a baráti és szövetséges Magyar Nép- köztársaság tovább virágozzék és erősödjék. Az a szerződés, amelynek megkötését ünnepeljük, fontos hozzájárulás népeink termékeny együttműködésének mindenoldalú fejlesztéséhez, a szocializmusnak országainkban való felépítéséhez és a béke és demokrácia erőinek megszilárdításához. Fejlődjék és erősödjék országaink között a testvéri együttműködés és szövetség! Győzzön az egész világon a béke nagy ügye, amelyért népeink valamennyi békeszerető néppel együtt harcolnak nagy barátunkkal és felszabadítónkkal, a Szovjetúnlóval és az egész világ dolgozóinak lángeszű tanítójával, J, V. Sztálin elvtárssal az élen! GHEORGHE GHEORGHTÜ-DEJ m Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Dobi István elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Budapest Ä Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának ötödik évfordulója alkalmából a Nagy Nemzetgyűlés Elnöksége és a magam nevében legöezlntébb szerencsekívánataimat küldöm. Az országaink által aláírt szerződés hatalmas fellendülést adott baráti kapcsolataink fejlődésének és hatékony tényező lesz a szocializmus felépítéséért folytatott küzdelemben. Biztos vagyok benne, hogy népeink egyesült erővel, kölcsönös támogatással és az együttműködés állandó fokozásával tevékenyen hozzá fognak járulni a békeharc sikeréhez, melyet hatalmas barátunk, a Szovjetúniő vezet. DR. PETRU GROZA • Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke Molnár Erik elvtársnak, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Budapest A Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának ötödik évfordulója alkalmából szlvböljövö szerencsekívánataimat küldöm önnek, Miniszter Elvtárs és sikert kívánok a Magyar Népköz- társaságnak. Népeink egyre szorosabb együttműködése a jövőben te hozzá fog járulni országainkban a szocializmus felépítéséhez, a béke megvédéséhez, a hatalmas béketábor megerősítéséhez, amelynek élén közös felszabadítónk és barátunk, & hatalmas Szovjetűnió álL SIMION BUGHICI » Román Népköztársaság külügyminisztere Hatalmas békeépítkezések a Román Népköztársaságban 19SS m romániai ötéves terv döntő éve. Ebben az évben sok hatalmas létesítményt adnak át rendeltetésének és számos új építkezést kezdenek. Az 1953-ra elő- i irányzott építkezések ál százalékkal haladják meg az előző évit. Az Idén befejezik a dolcesti „Ghe. orghe Gheorghlu-Dej“ hőerőmű építését. 1953-ban teljesen elkészül az „Ovidia EL" erőmű la. BOLDOGAN ÉLNEK A GYERMEKEK A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN Gyermek olvasóterem a bukare sti „Orosz könyv’' könyvtárban. A öttfcore»U J- ss. d<dkott kon egyik pautBoafo Mihail Sadoveanu AZ ÉJJELIŐR űr, városkánk polgár* mestere tegnapelőtt este igen elhagyatottnak érezte magát* Miután Lizaveta, a szolgáló — aki magas volt, mint egy dragonyos és száraz, mint egy deszka — leszedte az asztalt és behozta a feketekávét, az uraság egyedül maradt az üres ebédlőben. Miközben pirospozsgás, gondosan borotvált, erősállú arca mellett szemmel alig láthatóan, finom pókhálóként lengett a csészéből felszálló pára, Ghita úr elgondolkozott. Mélyen ülő, vastag szemöldöke mögé rejtett apró szeme a semmibe bámult. Ghita Sámson úr saját elhagyatottságára gondolt. Az olyan elmaradott városkában, mint a mienk, mihez is lehetne kezdeni? Nincs kávéház, nincs sörcsarnok — nincs semmi 1 Tíz órakor minden üzlet bezár, akár ágyút sütögethet az ember! Mit lehet csinálni ebben a sivárságban? Ha valahol megkésik az ember, nehezen jut haza: az a két-három utcai lámpa inkább füstöl, mint ég. S mi lesz, ha sárba vagy pocsolyába lép?... Hiszen mióta töpreng már azon Ghita Sámson úr, hogy valamit tenni kéne a községért! De hát hogyan? Mikor? Itt a hivatal, a gondoknak se vége, se hossza. Mi minden is nyomja egy polgármester vállát. Aztán ahhoz :s érteni kell, hogyan rendezze a dolgokat, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon! S figyelni, hogyan fű a szél fent a központban: derű, vagy ború? Az ám, érti Sámson úr a dolgát! És lám, most egyedül van otthon. Adel nagysága Jasiba ment. — Aztán mi keresni valód van Jasiban, fiacskám? — Nézd, fiacskám, dolgom van: a báliruha meg a téli kalap ... Ez az, báliruha, téli kalap... mennyi cifraság is kell ezeknek a hölgyeknek! S ez már a második este, amit magányosan tölt Ghita úr. Amikor estefelé kijött a városházáról, elküldte az éjjelig őrt, Ghita Bálám, hogy hívja el a rendőrbir tost, töltsék együtt az időt, igyanak meg eey pohárka bort és pikétezzenek. mint minden valamire való ember őszi estéken* De a rendőrbiztos, Leon Vasiliu is Jasi* ban volt: délben utazott el. •— Mi az ördög, hát már mindenki Jasiba megy? ügy elgondolkozott, szinte elfelejtette a kávét. Lassan szürcsőlte, apró kortyokban. Aztán felállt, nehezen emelte fel a székről nagy hasát és nvikorgó cipőkkel bement a másik szobába. Lizaveta megvetette az ágyat, odakészítette a papucsot a farkasbőrre, mint mindig. A polgármester úr leült a karosszékbe az ágy mellé. Kabátzsebéből kiszedte az U ni versük- felét a városházán elolvasta, fele még hátra volt. Kényelmesen elhelyezkedett, elégedetten nyögdécselt és elkezdte olvasni az ország s a világ minden tájáról jövő híreket. Kint elállt a szél, amely egész nap fújt* Alig lebben a szellő, mim a sóhaj* tás az ablaküveg előtt. 1 G iiia Sámson | I lő rinlnn P7I «* *8? | J3 BOIOP c7. I S!he^ elégedetten és jóllakottat!, saját házában, puha karos- székében és mozdulatlanul, mit sem törődve olvashatja a világ komédiáit! A konyhából egy ideig behaflatszott a tányérok csörömpölése. Mint rendesen, Lizaveta megint nagy zajjal mosogatott. — Mi van ezzel a nővel? Épp olyan bugris, mint volt, még mindig dobálja, töri-zúzza a tányérokat és evőeszközöket ... mi az ördög! ... De Ghita úr egyedül van és nincs aki válaszoljon. Adél nagyságos asszony nem mondja vékony hangján: — Mit csináljunk, szívem? Hyen a szolganépség. Lám csak, ilyen a szolganépség! Igaza van Ghita Sámson úrnak, amikor olyan szigorúan vezeti a községet. — Ha belép hozzám a paraszt, hagyja a kucsmáját az ajtóban: hadd tudja meg, kivel van dolga... Mintha egy suttogó hang kérdezné: — Hát a választásokon, amikor új polgármestert választanak, mi lesz? ... A hátvéd a fontos, uram! Ha felülről azt mondják: elfogadom! akkor kész! A központtal pedig jól állunk! Ghita Sámson úr mosolyog, mert nagyon jól áll a központtal. A többieket pedig úgy vezeti az orruknál fogva, ahogy akarja. A* tanácsosok a környékbeli falvakból valók, s mind jóravaló emberek. Hogy merészelnének ellenkezni a subások, amikor a polgármester űr mellényén aranylánc csillog! Azt mondja a polgár- mester: ezt kell csinálni és azok szép sorjában reábólintanak. — Elfogadjuk! Elfogadjuk! Mit tudják ők szegények! A polgármester úr újra mosolyog, mert valóban ők, szegények nem tudnak semmit, a polgármester úr pedig sokat tud! *— Elfogadjuk — és minden reggel kinek küldik a mészárosok a legkövérebb karajt s a pékek a legropogósabb kenve— Elfogadjuk —, de az ördögbe is, a falusiak törik össze a keréktengelyeket az út gödreiben a város közepén! — Ghita Sámson úr mosolyog és gondolatokba meriilten olvassa az újságot; néha mozgatja az ajkait, amikor fojtogatja a mindent beborító nagy csend. Amikor kezét megmozgatja, az njság érdes zize* géssel rebben meg. Sámson úr mélyet sóhajt és a pillanatra megriadt csend újra körülzárja. Semmiség. Fő, hogy az embernek van megfelelő társadalmi állása, saját fészkében lakik, pénze van, felesége, étele, borocskája! Mi kell még? |fl szoba mesében | *errT™kT csukódik, fejét tenyerebe bojtja, majd lassan, vigyázva felemeli a fejét s akkorát ásít, hogy a könnye is kicsordul. Hol is hagyta abba? Kimeresztett szemmel keresi a sorokat, de érzi, hogy átjárja a meleg lustaság. — Ejnye, hogy ellomhul az ember! — dörmögi Ghita úr lustán és újra elveszti a sort: mintha pókháló lebegne a szeme előtt. Nem, nem, képtelen tovább fennmaradni, le kell feküdnie. Hány óra lehet? Biztosan megvan már féltíz. Nem, hiszen még kilenc éra is alig van. Korán van még... Ez az, amikor egyedül van az ember, nehezen tudja az estét agyonütni! Máskor elbeszélget Adéllal, vagy Leon barátjával elrendezik az ország sorsát! — Mit szólsz hozzá, kedves komisszár barátom? Mi újság a politikában? — A miénkek kódosok! — féld a rendőrbiztos és kacagva nézi Adél asz- szonyit. őkelme mindig tréfás hangulatban van. És így telik az idő. De most mihez kezdjen? Lefekszik, nincs más hátra. Lihegve emeli nagy testét, kimegy az előszobába, megnézi, hogy rendben van-e az utcára nyíló ajtó, visszatér, bezárja a szobája ajtaját, aztán nagyokat szuszogva gyorsan levetkőzik. Imádkozik két percig, csak úgy szokásból, aztán ráereszkedik a puha dunyhára. Az ágy nagyokat nyik- kan. A lámpa ott ég mellette az asztalkán, Ghita úr arra felé nyújtózkodik és teli tüdővel belefúj. A láng nyelve hegyesen felnyúlik a lámpaüvee széléig, egy pillanatig füstöl, aztán könnyű sercenés- sel elalszik. A szobában enyhe árnyék marad, amelyben csak a mécses gyenge pírja szóródik szét a keleti falon függő szentkép alól. A polgármester belefúrja fejét a párnába és a párna két fehér, hegyes csücske úgy emelkedik fel mint valami óriási füL 1 Talán az egyedüllét J urat szendargés közben egészen furcsa gondolatok kerítik lassan-lassan hatalmukba. — Mit keresnek • városházán ezek a parasztok? — Mi* kerestek itt, hát?! Mit meresztitek úgy rám a szemeteket? Mi történ*. Már megint leittátok magatokat? —- Hát hallgassa meg, polgármester úr.i. ‘—1 Mit hallgassak, hé, mit hallgassak? Rátok is nekem legyen gondom? Azért fizet engem az állaim, hé? Van nekem más gondom elég! — Hát tetszik tudni, polgármester úr, a közmunkáról van szó... Hogyan dolgozzunk mi tizenöt napot? A munkafelügyelő úr, a végrehajtó úr... Miféle felügyelő, hé? miféle végrehajtó? .. Mit állsz, hé, kucsmával a fejeden! Hol vagyunk? Tán Kukutyinban, mi? Micsoda szemtelenség! — Mi van ezekkel a parasztokkal! —gondolja Ghita úr----Ezek képesek az ember fejére nőni s nem akarják tudomásul venni, hogy az ember ebédel, alszik, egyáltalán semmit sem akarnak megérteni, csak a maguk baja érdekli őket, egyéb* bel nem törődnek. És úgy pislognak ki a kucsma alól, mint a hét sovány esztendő ... Ezek képesek nekirontani az embernek, még az élete sincs biztonságban tőlük! — Mi a, tán az ár nem tudja, mi a nyomorúság, mi a puliszka Nem közülünk cseperedett fel? — Na tessék! gondolja a polgármester úr. — Ezek akármilyen pimaszságot képesek az ember fejéhez vágni! ... Még merényletet is elkövethetnek az ember ellen; ha hiszed, ha nem, ezek képesek az életedre törni. •. De most Ghita Sámson egyszerre felriad, megfordul az ágyában és kimeredt szemmel az ablakot kémleli. Valaki nagyon határozottan kettőt ütött az ablakkeretre: kopp 1 kopp! — Ki lehet ez? —' kérdezi magától Ghita Sámson úr és nagyot nyel. Ami a bátorságot illeti, őkelme nem mondható éppen oroszlánnak és ebben a magányban ki tudja, milyen veszedelem érheti. Különösen most, hogy a rendőrbiztost is elvitte az ördög Jasiba! Még csak éppen ez hiányzott! I "»'1' I Etíi gönyt csak félig engedték le és a fődet" len ablak olyan volt, minit valami kék lap, mint valami fenyegető ámyékfofe, amit eddig észre sem vett. Mintha valami kézféle kocogott volna újra az ablak- rámán: rövid, erős ütés rezgett mélye» tovább a falban s egy pillanattal később a mellében visszhangzott. Szíve rövidé* dobbant, egy pillanatra megállt, *zté® sebesen kezdett verni, ijedten, mintha sietve felelt volna a külső ütésekre. Ömlött róla a verejték és Ghita Sámson azon vette észre magát, hogy az ágy szélét» ül, papuccsal a lábán. Alomíoszlánycijc. véres bosszú... fejszével való fejaprít ás.* a vörös iszonyat .. • mindez, mint egy villái» fényénél, egyszerre világosodott meg. S amikor egy mély hang fenyegető kiáltása és káromkodás hallatszott az ablaknál, lomha, ijedt teste reszketve lendült 3 szoba közepére. Tébolyult szemmel nözet* a kályha ajtaja felé, mintha ott kereset* volna menedéket. Gyors lépést tett az ág? irányába; alája akarta rejteni kövér tes* tét, aztán borzas, verejtékes hajjal visszafordult és újra megállt a szoba közepén, A hang újra megszólalt. Most mi? megértette, most már felismerte: *3 éjjeliőr, a Ghita Bálán hangja volt, aki mérgesen káromkodva kergetett valamit i — Csá, te marha! Menj «z ördöjsbe! Hogy ennék ‘meg a farkasok a húsodat s nyúzná le a gazdád a bőrödet! Mi6 bújsz bé az ablak alá, hé? Tán üveget akarsz enni, a nyavalya a bőrödbe! Akkor a polgármester úr zihálva hátára kapta nagykabátját, fejébe nyömt* kucsmáját, bizonytalan kézzel felkattintotta az ajtózárat, papucsában csoszogva kiment az előszobába, kinyitott* a külső ajtót és átlépte a küszöböt. •— Mi az, no, Bálán, mi történt? — Egy hitvány telién, polgármester űr! Sióim bádogosnak a tehene... — est egy fekete árnyék vált el a fal sarkától, A bundás őr fülére húzott kucsmájával, hóna alatt szuronyával, kocsikenőcs szagú csizmáival közelebb jött az ajtóhoz. valami ftrresa csikíandre zásfélét érzett a mellében, nyelve remegett a szájában, mintha nagy öröm érte volna: mintha Irirtelem nem is lelne szavakat* — Látod-e, te Bálán, mióta gondolt®-1 zom én ezen... Hogy kódorognak ezek az állatok gazdátlanul... De mikor var, nekünk erre időnk? Sok gond nyomj* az én villámát* Az éjjeliőr nem felelt. A polgármestéi* tnereven nézte: — Mit szólnál hozzá, Bálán, ha sdné® neked egy pohár rumot... megfázhattil.:» —- Hát, elég hűvös van.. a — feleli csendesen az ember. A hold felbukkant a láthatáron, fény« átszürődött a felhő szélén és megvilágította az ember szakállas, gondoktól i»> rázdált arcát. A polgármester űr halkan mondta: — Lám csak, felkel a hold ia.no Aztán újra megnézte Bálant, mitttks akkor látta volna életében először. — Hát bizony nehéz, ha egyedül v*» az ember... Elment az asszony Jasiba.. j és mintha az ördög bújt volna belé, elment a rendőrbiztos is •.. — Egy pillanatig mintha gondolkozott volna, mintha nem tudta volna, hogy mit is mondjon. — Hát te hogy vagy? — Hát hogy legyek? — morogta * falusi — ahogy az isten rendeli, hús» éve egyformán .. Jaj, szegény fejemnek, — Bizony, bizonyt — mondogatta B polgármester, bólogatott és arra gondolt, hogy feleslegesen rémült meg; de bizony szerencsétlenség is történhetett voln* —v mert mit ér az ember élete? A városkára síri csend borult. Gbit* Bálán szuronyára támaszkodott és úgy állt, bundába és nyomorúságba burkolózva. — Gyere, gyere, adjak neked egy pff* hárka rumot! — mondta borzongva Ghita Sámson úr. — Fene hideg van és amióta lefeküdtem, még le sem húnytam a szememet ... Pillanatig habozott, végre meggondolt* magát: — Azaz tudod mit? Inkább adok neked holnap egy pohárka pálinkáravalót < i Megiszod Jancu Sternnél, vagy Sióimnak Most irgalmatlanul fáradt vagyok! Vjssphúnidoir faz ___! az ajtót, kétszer ra' fordította a kulcsot. Léptei kongtak a* előszobában. A szoba ajtajából kihallat1 szott a kulcs nyikorgása. Kis idő múlva a függöny is gyorsan az ablakra hüllőt*. Az éjjeliőr pedig ott maradt egyedül, szomorúan, mozdulatlanul, lehajtott fejjel a hold fényében. (Mihail Sadoveanu romin író ess az elbeszélését 1906-ban írta.) I Sámson úr j Nagyarányú erdősítési munkálatok a romániai magyar autonóm területen Az elmúlt években széleskörű erdősítési munkálatok indultak a romániai magyar autonóm területen, ahol c felszabadulás előtt a külföldi tőkések faldter- melő társaságai könyörtelenül irtották az erdőket- A csíki körzetben például 40.000 hektár erdőt irtottak U. Az utóbbi négy esztendőben az irtások 30 százalékát újra beültették és a további erdősítésekre 1951-től 1960-ig terjedő tízéves tervet dolgoztak U,
