Észak-Magyarország, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-22 / 18. szám

MISKOLC Jövőbe mutató számvetés A magyar dolgosó nép Rákosi elvtárs vezetésével szilárdan és egységesen követi Lenin és Sztálin dicső zászlaját Hegedűs András elvlárs beszéde az operaházi Lenin-emlékünnepségen A NAPOKBAN tette közzé jelentését a Központi Statisztikái Hivatal a múlt évi terv teljesítéséről. Számoszlopokból, kimutatásokból,' ada­tokból áll a jelentés, — mégis aligha van ennél- érdek feszi több és izgalmasabb ol­vasmány számunkra ezekben á napokban üzemeinkben és falvainkban mindenütt örömmel tanulmányozzák a jelentést, amelyből erőt merítettek az új év új nagy harcaihoz. Ugyanakkor, amikor a tőkés országok­ban egyre fokozódik a tömegek elnyomo- rodása, növekszik a munkanélküliség, nálunk — éppúgy, mint a szocializmust építő többi,Országban — rohamosan emel­kedik a termelés, egyre jobban ki bonta­koznak a boldog jövő körvonalai. Akár csak néhány adat is meggyőz mindenkit a nagy pártunk mutatta út helyességéről. Gyáriparunk 23.6 százalékkal termelt többet min* az előző évben, 100 7 száza­lékra teljesítette teljes termelési tervét. Ennek értékét különösen emeli, hogy ne­héziparunk termelése 33 3 százalékkal nőtt, Szilárd alapot teremtettünk tehát y, műk év alatt Is további, még nagyobb ütemű fejlődésünknek. Növekedett a könnyűipar és az élelmiszeripar termelése is. Igen sok fontos termékből jóval töb* j bet gyártottunk, mim egy évvel annak- előtte. Sokkal több villamosenergiát, gép­kocsit, szerszámgépet, építőanyagot, mű­trágyát, bó’rcipőt, selyemszövetet állítot­tunk elő, mim 1951-ben. Az összehasonlítás ismét magától kínál­kozik. Nyugat-Európában például a tex­tilipar termelése az előző esztendeihez képest 20—30 százalékkal visszaesett, nálunk a könnyűipar 10-5 százalékkal ter­melt többet, mint 1951-ben. Bebizonyosodott, hogy azokat a nagy célokat, amelyeke* harmadik tervevünk­ben magunk elé tűztünk, túlnyomórészt valóraváltottuk. Életszínvonalunk eközben jelentősen emelkedett. Nemzeti jövedel­münk háromnegyed része jutott közvetle­nül a dolgozók anyagi, szociális és kultu" I rális igényeinek kielégítésére, -— egy- 1 negyed része pedig újabb beruházásokra, I amelyekkel biztosítjuk a további igények I fokozatos kielégítését. Hatalmas fejlődés j mutatkozott meg szociális és kulturális I téren is, amellett tovább javult a dolgo- I zók, egészségügyi ellátása, több orvos, J gyógyszer, kórházi ágy állt rendelkező- I sükre. I IGEN NAGYJELENTŐSÉGŰ, hogy termelésünk nemcsak mennyiségileg nőve-1 kedett,- de minőségileg is javult, a kor-1 szerű szovjet technika és technológiai el-1 járások bevezetésével és a dolgozók javas* I latainak megvalósításával. Borsod üzemi dolgozói különösen nagy I lelkesedéssel, örömteli megelégedéssel I tanulmányozzák a tervjelentést, —- úgy I érzik, hogy jelentős mértékben ők is I hozzájárultak a tervhez. A borsodi kohá- I szók, bányászok, gépgyári munkások, mű- I szaki dolgozók erőfeszítései növelték ter- I niolési eredményeinket, lehetővé tették, I hogy több acélt, szenet, gépet, cementet I használhassunk fel a szocialista ország-1 építésben. De ha a sikerek egy részét jogos busz-1 keséggel magunkénak tudjuk és valljuk, I vállalnunk kell a felelősséget is, ami a I hiányosságokból reánk hárul. Ez a fele- j lősség annál nagyobb, mert alapanyag-1 iparunk termékeinek jelentős hányada j éppen a mi megyénkből kerül ki.^ Orö* I műnk és büszkeségünk tehát távolról sem I vakíthat el bennünket, nem lehet úrra I -rajtunk a megelégedettség, hiszen ezen J a téren még igen komoly hiányosságok I akadályozzák még gyorsabb iramú fejlő- j désünket- Tudatában kell lennünk annak, J milyen nagymértékben befolyásolja me" I gyénk iparának jó vagy _ gyengébb műn* I kája az egész terv teljesítését. Ha költi- J szati üzemeink, bányáink még jobban, I még alaposabban megszívlelték volna I pártunk és Rákosi elvtárs bölcs útmuta-1 tásait, — elszántabban küzdöttek volna I a Központi Vezetőség november 29-1 ha-1 tározaitának megvalósításáért, — akkori alapanyagiparunk termelése nem maradt! volna el olyan mértékben a szükségletek I mögött, mint ahogy ártól a jelentés be-J számol. Az acélgyártásban mutatkozó el-1 maradás például hátráltatta egész nép I gazdaságunk fejlődését. Diósgyőr és Ózd I kohászainak, martinászainak nemcsak azt I kell szem előtt tartanibk, hogy mennyi; J vei több acélt adtak mint az elmúlt év- j ben, hanem azt is, hogy még sem ter-J meltek aranyit, amennyire szüksége van I a hazának — voltaképpen^ lemaradtak! lervük mögőt-t. A borsodi bányászok nem I elégedhetnek meg azzal, hogy a mult I évben több szenet hoztak felszínre, mint I a megelőző esztendőben, amikor a sta- 1 tisztikai jelentés kimutatja, hogy a gépek I jobb kihasználásával, az egyenletes terme­lés biztosításával mennyiségi eredményeik I jóval nagyobbak lehették volna. Nagy I hiba továbbá, hogy nem tettek eleget a I minőségi követelményeknek. Tervjelentésünk egész évi munkánk értékelését, bírálatát adja, ezzel megjelöli a feladatokat, amelyeket ebben az évben — már most, mielőbb — meg kell olda­nunk. Elsősorban az adósságokat kell fel­tétlenül letörleszteni az új tervévben, hogy hiánytalanul végrehajtsuk, amit a Terv előír. RÁKOSI ÉS GERŐ ELVTÁRS szavai nyomán világosan láthatjuk az előttünk álló nagy célkitűzéseket- Szénbányásza­tunknak és kohászaltunknak sokkal több alapanyagot kell népgazdaságunk rendel­kezésére bocsátania, ugyanakkor nagy mértékben emelni kell a termékek minő­ségét, csökkenteni kell a selejtet és az önköltséget. A legszigorúbb takarékossá­got kell megvalósítanunk minden vonalon. Sokkal alaposabban és körültekintőbben kell megszervezni munkánkat, mint eddig. Fokozni és szélesíteni kell a munkaver­senyt, különösképpen a párosversenyt. Az eddiginél szorosabb és elevenebb kapcso­latot kell teremteni a fizikai ég a mű­szaki dolgozók között, be kell vonni a műszaki dolgozókat a munkaversenybe. Ezzel magasabb színvonalra emeljük a műszaki vezetést, eredményesebbé tesszük üzemi dolgozóink harcát a terv legjobb végrehajtásáért. • Legelső kötelességünk, hogy ezévi mun­kánkból kiküszöböljük azokat a fogyaté­kosságokat, amelyek a múlt évi terv sike­res teljesítését erősen gátolták. Az ózdi, diósgyőri és borsodnádasdi üzemek dolgozói igen sok értékes felaján­lást tettek, célul tűzték ki, hogy április 4-e méltó megünneplésére megjavítják munkájukat és jelentősen túlteljesítik első negyedévi tervüket. Csak abban az esetben tudják azonban adott szavukat valóraváltani, ha a szovjet tapasztalatok kincsestárából merítve egyenletessé, egyen­letesen növekvővé teszik termelésüket. A negyedév első napjai’--n megtörtént, hogy kohó- és acélműveink elmaradtak napi tervük mögött és szénbányáink sem telje­sítették az első dekádra előirt kötelezett­séget. Mi ennek az oka? Az, hogy szá­mos üzemünkben nem küzdenek elég ke ményen, a Központi Vezetőség határozatá­nak szellemében, nem valósították meg a grafikonszerinti termelést. Nagyolvasz­tóink, Martin-kemencéink dolgozói egyik nap jelentősen túlszárnyalják előírásukat, máskor viszont szégyenszemre ezek mögött kullognak. Január 19-én például Jenei Imre, Koncz Márton és Farkasinszki Ist­ván olvasztár-brigádjai fényesen túltel­jesítették napi tervüket, máskor viszont egy-egy napon lemaradnak. Ugyanazok a brigádok küzdenek a kemence mellett napról-napra és mégis nagy eltérések mu­tatkoznak az eredményekben. Vájjon nem egyforma keménységgel és elszánt­sággal veszik fel a tervteljesítésért a har­cot? Szó sincs róla. A hiba ctt van, hogy sok műszaki vezető nem biztosítja egy­formáit a terv teljesítéséhez az előfeltéte­leket. Jó példát mutattak az alacskai bánya műszaki vezetői. Megszervezték az előzetes karbantartást, bevezették a gra­fikonszerinti termelést s így a bánya dol­gozói nemcsak behozták az első napok lemaradását, hanem messze tervük előtt járnak- Mindenütt, ahol ezeket a módsze­reket alkalmasak, ugyanez lesz az ered­mény. PÁRTSZERVEZETEINK, szakszerveze­teink nyújtsanak« minden eddiginél na­gyobb segítséget műszaki vezetőinknek a hibák kijavításához. A tervteljesítés, a minőség emelése és az önköltség szakadatlan csökkentése olyan feladat, amelyeket csakis a töme­gek bevonásával lehet megoldani. Fel kdll karolni azokat a nagyszerű kezdeményezé­seket, amelyek napról-napra születnek üzemeinkben. Ilyen kezdeményezés, amelynek egyre nagyobb visszhangja van, Pázmány László ózdi hengerész és Dér János művezető közös vállalása, amelynek nyomán Diósgyőrött is már számos fizikai és műszaki dolgozó kötött egymással szo­cialista versenyszerződést. Kurtán Imre, a borsodnádasdi lemezgyár egyik DISZ brigádjának vezetője, mozgalmat indított dolgozó társai között a nagyszámú hen­gertörés miatt keletkező több mint 4 és fél millió forintos kár elhárításéra. A diósgyőri gépgyárban most értékelték az újítási verseny eredményét, amelyből ki­derült, hogy Sztálin elvtárs születésnapja alkalmából egy hét alatt 1152 újítási javaslatot nyújtottak be a dolgozók, annyit, mint máskor bárom hónap alatt. Széles körben fel kell használni a dol­gozók javaslatait, el keli terjeszteni a különböző szovjet és magyar munkamoz- galmakat, a Loy-, a Gazda-, a Roder- és a Deák-mozgalmat, amelyeknek mind meg vannak már szilárd alapjai, a leg­több helyen mégis elhanyagolják. Tervjelentésünk — győzelmi jelentés- Az a győzelem, amelyről számoszlopai be­szélnek, arra kötelez bennünket, hogy újabb és még nagyobb erőfeszítéseket A halhatatlan Lenin halálának 29. évfordulóján a Magyar Dogozók Pártja Központi Vezetősége, a Ma­gyar Népköztársaság Minisztertaná­csa, a budapesti pártbizottság és a budapesti várost tanács emlékünne­pélyt rendezett az Állami Operuház- ban. Midőn a függöny felgördült, az Operaház nézőterét zsúfolásig megtöl­tő közönség hosszú perceken át viharos, lelkes topssaj köszöntötte népünk szeretett vezérét, az el­nökségben helyetfoglaló Rákosi Mátyás elvtársat, a Magyar Dol­gozók Pártja főtitkárát, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csának elnökét■ Az elnökség tagjai között volt Dobi István, a Népköztársaság E’nöki Ta­nácsának elnöke, valamint % Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága és a minisztertanács tagjai közül Gerő Ernő, Farkas Mihály, Révai Jó­zsef, Nagy Imre, Hidas István, Házi Árpád, Kováé» István, Horváth Már­ton, Hegedűs András, Kristóf István, Szabó István, Darvas József, Erdei Ferenc. Az elnökségben foglalt helyet J. D. Kiszel jov, a Szovjetunió ma A gyarországi nagykövete. Az emlékünnepélyen megjelent a magyar politikai, gazdasági és kultu­rális élet sok más vezető személyisége, a termelésben "kitűnt dolgozók, nép­hadseregünk képviselői. A magyar és szovjet himnusz el­hangzása után Dobi István, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke mondott megnyitó beszédet. Forró szeretettel köszöntötte népünk vezérét és bölcs tanítómesteréi, Ráko­si Mátyás elvtársat, meleg szeretettel üdvözölte a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának és Központi Vezetőségének tagjait, a miniszterta­nács és a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának tagjait, a külföldi államok megjelent diplomáciai képviselőit, élü­kön a budapesti diplomáciai testület fejével, a Szovjetunió magyarországi nagykövetével, Kiszeijov elvtárssal. — Szeretettel köszöntötte az ipar és me­zőgazdaság Jelenlévő kiváló dolgozóit, a tudomány és a művészet kiemelkedő képviselőit, az cmlékünnepség közön­ségét. 8 Ezután Hegedűs András, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságá­nak tagja, az állami gazdaságok és erdők minisztere mondott emlékbeszé­det. Huszonkilenc évvel ezelőtt half meg Lenin elvtárs, a világ dolgozóinak lángeszű vezére, aki 'többet tett az emberi haladásért, mint bárki őelőtte a történelem folyamán. Az ö életműve — a győztes szocialista forradalom — a világtörténelem új korszakát Indí­totta el. Ö és műveinek folytatója, a nagy Sztálin vezette el a szovjet népet a szabadság birodalmába és ők jelö’- ték ki az utat a világ valamennyi dol­gozója, minden elnyomott népe számá­ra a felszabaduláshoz. Ezután rámutatott, hogy Lenin ne­véhez fűződik a munkásosztály, n dol­gozó nép felszabadító harcát vezető erő, az újtípusú marxista-leninista párt megteremtése, a világ első szo­cialista államának megalapítása, A Szovjetunió Kommunista Pártját az emberiség forrón szeretett vezére, a ma Leninje, Sztálin elvtárs vezeti. A Szovjetunió Kommunista Pártja vi­lágtörténelmi jelentőségű XTX. kon­gresszusa a világ legegységesebb és legerősebb pártjának kongresszusa volt olyan párté, amely példaképe és tanítója minden ország kommunista és munkáspártjának. Lenin — folytatta Hegedűs elvtárs — kü'ön foglalkozott az a in erika i im­perializmus kérdéseivel, s megállapí­tásainak ma, amikor az amerikai im­perializmus a népek békéjének és sza­badságának legveszedelmesebb ellen­ségévé vált, fokozott je’entőségük van. Lenin rámutatott arra, hogy az ame­rikai imperialisták a tőkés zsandárok tegyünk ebben az évben munkánk javí­tására. A jelentés legyen új erőforrás mindannyiunk számára és azzal ünnepel­jük legméltóbbcn hazánk felszabadulásá­nak közelgő évfordulóját, hogy napról szerepét játsszák Nyugat-Európá- fcan is. Lenin mélységesen meg volt győződ­ve arról, hogy az egész világ népének gyűlöletét kiváltó, a~ egész világot fosztoga­tó amerikai imperializmus a pusz­tulás felé rohan. „Mi teljes meg- ggőződéssel mondjuk.— hangsú­lyozta —, hogy most ez a~ dzsí- rosodott vadállat éppen ügy a szakadékba suhan, mint a német imperializmus vadállata.’* A továbbiakban Hegedűs elvtáfs a vezető imperialista országok közti ellentétek kiéleződéséről beszélt, ame- j lyet mesteri módon elemzett Sztálin | elvtárs ,,A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban’* című zseniális munkájáhau, majd így foly- ! tatta: | Az imperializmus lenini lelep’e- zéséhez elválaszthatatlanul hozzátarto­zik az impéria'.isták szociáldemokrata lakájainak a leleplezése. Lenin az el­lenállhatatlan érvek, a meggyőző té­nyek tömegévei bizonyította be, hogy a szociáldemokrata pártok vezéreinek és vezető funkcionáriusainak túlnyo­mó többsége közvetve, vagy közvetle­nül az imperialistákat szolgálja, gyű­löli a Szovjetuniót és minden ország dolgozóit. Ezért az imperializmus éllen a dolgozók felszabadításáért és a békéért ví­vott harcot nem tehet győzelemre vinni a szociáldemokrácia elleni harc nélkül­Az imperializmus ma — ha lehet — még züllöítebb, embertelenebb, ke­gyetlenebb és mohóbb, ipint harminc évvel ezelőtt volt. Az imperialisták politikájának, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen folytatott aknamunká­jának különösen aljas megnyilvánulá­sa az úgynevezett hidegháború. A hi­degháború: állandó uszítás a Szabad országok ellen, katonai támaszpontok szervezése a Szovjetunió határai kö­rül és összeesküvések, ötödik hadosz­lopok, politikai gyilkosságok szervezé­se a szabad országokban, az imperia­listáik által- A hidegháború: a Csiká- góbói ismert gengszter módszerek ame­rikai kormánypolitikává való emelése. Hegedűs elvtárs ezután elmondotta, hogy hazánk és a többi népi demokra­tikus ország is bőven tapasztalta az amerikai imperialistáknak ezt a poli­tikáját és rámutatott: a terrorista orvoscsoport ártalmatlanná tétele a Szovjetunióban élesen rávilágít arra, hogy az ellenség elvetemültségének nincs határa. A terrorista orvoscso­port pere, az amerikai hidegháború lelep'ezett bűnei nyomatékosán figyel­meztetnek a forradalmi éberség fon­tosságára. Nem kétséges, .hogy az ellenség ügy­nökei a mi országunkban még viszonylag szélesebb körben, viszonylag könnyebben dolgozhatnak, mint a Szovjetunióban* Nálunk még vannak ellenséges osztályok és osztálymaradványok, melyek a Szovjet­unióban már nincsenek, nálunk még ele- venebl>en élnek a burzsoá csökevények az emberek gondolkodásálxan, mint a Szov­jetunióban, ahol már több mint harminc­öt éve győzött a forradalom. Éppen ezért lankadatlan harcol kell folytatni a szájtátiság ellen, az éberség hiányá­nak minden formája ellen. Az imperialisták a harmadik világ­háború kirobbantását készítik eló — mon­dotta a továbbiakban —. de az imperia­lizmus háborús terveivel szemben ma olyan erő áll, amelyhez hasonlót még nem ismert a történelem: a Szovjetunió ve­zette 800 milliós béketábor. A történelem nem ismert még olyan széles, a legkülönbözőbb országokat, tár­sadalmi rétegeket, csoportokat és egyéne­ket egyesítő mozgalmat, mint amilyen a nemzetközi békemözgalom, amelynek ha­talmas seregszemléje volt a decemberben Becsben megtartott népek békekongresz- szusa. • Népünk és pártunk szilárdan áll a békéért vívott harc magyarországi front­napra túlteljesítjük tervelőfrásunkai, mind több terven felül termelt szénné] és acéllal,* géppel és cementtel gazdagítjuk hazánkat, gyorsítjuk hatalmas békealko­tásaink — közöttük, a mi megyénkben a szakaszán. A magyar nép mélységeséül együttérez a hősiesen harcoló koreai nép­pel, szívvel-lélekkel rokonszenvezik mind" azokkal az osztályokkal és népekkel, ame­lyek nemzeti függetlenségükért, a békét ért, az imperializmus ellen harcolnak. Népünk éberen figyeli az amerikai impe­rializmus elvetemült, minden gaztettekre kész ügynökét, a déli határainkon fegyver­kező Tito-bandát. A magyar dolgozók, pártunk vezetésével, valóra váltják bölcs vezérünk, Rá­kosi elvtárs szavait: ,.Lankadatlanul, hűen, erőnket nem kímélve küzdünk | tovább a béke jrontján s mindenütt ott leszünk, ahol a béke nagy ügyéért küzdeni és áldozni kell." Ezután arról beszélt Hegedűs elvtárs, hogy hazánk a lenini—sztálini útmutati* sokat követve, gyorsan fejlesztette iparát és történelmileg rövid idő alatt elmara­dott mezőgazdasági országból fejlett ipari jószággá lett, olyan országgá, amelyet Sztálin elvtárs az emberi haladás roham- brigádjai között említett- Hangsúlyozta, hogy Rákosi Mátyás elvtárs útmutatásait követve továbbfejlesztjük államunk gazdasági erejét, megszilárdítjuk az ipari ter­melés terén a tervfegyelmet és minden- eszközzel emeljük az alapanyagok, a szénibányászat és a kohászat termelé­sét. Keményen harcolunk a legszigorúbb taka­rékosságért, a pazarlás legkülönbözőbb válfajai ellen, az államigazgatás minden területén. Szüntelenül gondoskodunk » kultúra, a népművelés, a sport tovább­fejlődésének biztosításáról. Erősítsük népi demokráciánk állam} fegyelmét, társadalmi rendjét, államvédel­mét és honvédelmét. Mindezen feladató* kát csak akkor teljesíthetjük, ha fejleszt­jük népünk politikai öntudatát, házas­ságát, ha erősítjük a munkás-paraszt szö­vetséget és a demokratikus erők további összeforrását, népünk egységét. Hazánk és á többi népi demokratikus ország útját btvilágító fáklya a kommun­izmus felé haladó szovjet nép példája. A szovjet nép életét a szocializmus Sztálin elytárs által felfedezett gazdasági alaptör­vényei határozzék meg. , Hangsúlyozta a továbbiakban, hogy * Szovjetunió a történelemben páratlan, hatalmas célkitűzéseket valósít meg, majd kijelentette: Az épülő kommunizmus nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész emberi­ség jövőjét jelenti. Még jobb mun­kára mozgósítja a népi demokratikus országok dolgozóit és fokozott harcra lelkesíti a tőkés országok és a gyar­mati országok dolgozóit a háború ellen, az imperializmus ellen, a nyo' mór és a rabság ellen, a békéért, a szabadságért .és az új életért. Lenin huszonkilenc évvel ezelőtt meg­halt. De eszméi, művei tovább élpek a nagy Szovjetunióban, a népi demokrati­kus országokban, a felszabadult Kínában, a Német Demokratikus Köztársaságban éá a még tőkés járomban sínylődő orszá­gok dolgozóinak felszabadító mozgalmá­ban, a világot átfogó békeharcban. A mai napon, Lenin halála emlékünne* pú*, a leninizmu* eszméinek legyőzhetet­lenségét ünnepli a világ minden or­szágának dolgozó népe. Lenin elvtárs zászlaját magasra emeli Sztálin elvtárs, akinek neve elszakítba* tatlanul egybeforrott a világ minden né* pének az emberiség jobb jövőjéért folyta- tott harcával, akinek neve kifejezője minden nép szabadságvágyának. A magyar dolgozó nép szeretett veze­tője és bölcs tanítója. Rákosi elvtárs ve­zetésével szilárdan és egységesen követi Lenin és Sztálin dicső zászlaját. Az emlékünnepélyen többízbeti zúgott fel a viharos taps, a megjelentek perce­ken át hatalmas lelkesedéssel ünnepelték Lenin hűséges harcostársát ts müvének folytatóját, * nagy Sztálint, s Lenir* és Sztálin ügye fáradhatatlan magyar har­cosát, Rákosi Mátyás elvtársat. Ezután felcsendültek az Intemacionálá hangjai- A nagy Lenin halálának 29. év- fordulója alkalmából gendezett operaházi emlékünnepély művészi műsorral fejező­dött be. diósgyőri rekonstrukció és a kazincbarci­kai erőmű — felépítését. így járulnak hozza a borsodi dolgozók az újabb győ­zelmek kivívásához, békés, szabad életünk védelméhez. MISKOLC . ^ ----------—---------------—--------——> «on gnu,!«■ ■« n «n mm ........... _____ _____ — -------------------------W-------------Books Talérla Miskolcon, Tollas Sándorné fizta jSF £K W JT "1 / J® W^É« |||i gjii tort ma beszámolói a néaek bécsi $*4 ’at, SE í W n§& IwH |H K a 'yf f w| ü._.Jy Hj ja ® W ^Ok m P n Rossz a gépkihasznalás, gyenge a munkaswm­O Tik jjfá KJfc j||vä I Y wj JjMK R| ■ jjfl || |i ffl maaím 8jf H z®s- n9m *13Szná|íák ,el a szoyjetJapa*ztalatokat wm■■■■■■■■líÍBaBraBB^KM««nran«aB«i»««saE*aBaMBBa*MMH«na««annnrs«HH^

Next

/
Thumbnails
Contents