Észak-Magyarország, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-07 / 5. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Szerda, 1868. junuLr 7. Vasutas művészeti csoportjaink kerületi bemutatója Miskolcon Két -na-pig mozgalmas •volt az élet a MÁV miskolci kultúrhdzáöan, a „Bunkóban'’, ahol megyénk misutas művészeti csoportjai tartól lék a mű- veszeti csoportok II- országos verse­nyének kerületi bemutatóját- Szom­baton 'Füzesabony, Felsőzsolva. Fá- rospotak, Bánréve, Hidas-némaSá­toraljaújhely, Szerencs, Kaztncbairi- l:a, vasárnap pedig a MÁV miskolci igazgatóság, g, személypályaudvar, a járóm öjavító és a fűtőház művészeti csoportjai veitek részt a nemes vetz'- k-edétbeu. A kultúr terem mindkét nit­ron zsúfolásig megtelt l;uitúrmimkű- sokkal és érdeklődőkkel, akik nem sajnálták a tapsot., a tetszésnyilvání­tást egy-egy csoport kiváló teljesít­ményénél. Vasutas kultiírrniinkásaink akii: a- Őszi. csúcsforgalom idején is időt szakítottay arra-, hogy a versenyen becsülettel állhassanak helyt, minden dicséretet megtér 'leméinek igyekeze­tükért, jó tny-rkájukilct. Akadta’- cso­portok, nmeknek közvetlenül a brm-r taíók előtt alakultok, s ievrftésrclesen alig X—? hetes próba és tanulás után vem érhettek cl nl-ian eredményt, hogy kiállták a próbál- Ezeknek az Ili csoportoknak a •megalakulása és szerényebb eredményei -is hizo-nyíttál: hogy a If, országos verseny milyen . hmdáletet adott n kultúlmunkának. Zenekarok A bemutatón szép számmal szere­petek küüicböző zenekarok. A. legré­gibb gyakorlatú zenekar a MÁV mis­kolci központi luvószenekara, Profán; István karnagy vezényletével szovjet operett részlet (Szabad szél) s egy Csaj­kovszkij fantázia, valamint kqrnágya „Szrirnyaskerék induló” című szer­zeményével mutatta meg fejlett ké- lipsségeit, fegyelmezeltségét, iudúsát. Műsorának ‘hiánya, hogy nem volt benne jellegzetesen magyar mű. A MÁV igazgatóság peogetös zenekara jól összeválogatott kis műsorával (Szulikó, Vég télen mező. Ál-agyar csárdás) szép sikert aratott, ami au‘ ná] értékeséi*b, mert csak két hónapja működik. A szerencsi vegyes zenekar Brahms fi. magyar táncát. Csaj­kovszkij románcát, s egy lassú Ver­bunkost adott elő- A műsor íökép Csajkovszkij románcát illetőleg még félti lm u:ljH képességeiket. Dicséretes a sárosoatokl vegyes zenekar munká­ja. A füzesabonyi még kezdő kis népi zenekar több segítségre, irányításra szorul, bogy helyesen ál'ilsa össze műsorát. Fejlődőképes szalonzenekar- swi «/.cí-epelt a miskolci fűtőiházi cso­port. A iáróműjavító szalonzenekara eJéa fejlett ahhoz, bogy kellemes szó­rakozást nyújtson egyes aikaknákkor a dolgozóknak, de műsorát a verseny alkalmára "jobban kellett volna meg­választania. A miskolci süemé’ypá- lyaudvar népi zenekara nem reprezen­tálja ti személypályaudvar lííOQ do’go- zójú5fii(is művészi igényét. Helyben to­pog, item fejlődik, ezért műsora, fel- készüKfsége is alatta marad a verseny művészi követelményének. Vegye igénybe politikailag is fejlett szakem­berek segítő bírálatát, tanácsát. Kne’fiUarok s A bemutatók egyik kiemelkedő szá­ma volt a Járóműjavitó vegyeskará­nak ki reptiése. Az énekkar kiváló lianganyottfKV rendelkezik. Műsorát igen jói vXmztoUa meg. A tagok elő­adásmódig. lem! illet es, kifejező szö- vegkiejtéxök hiánytalanul jó- Az ének­kar fegyelmezettsége példás. Kein min­dig helyenrrtló azonban a ,,forték" és „fortissitnók” tnltengáse, ami egy- i részt kimerítő, másrészt az értelme­zés helyes . árnyalatainak rovására megy. i énekkari adottsó-gai. a leg­kényesebb igényű művek előadására, képesítik. A miskolci üzem-él yptllyaud­var fiatal énekkarának még fejlődnie kell- Felvetődik a kérdés, miérty ilyen későn, mindössze néhány hete alakult mer/ ez az énekkar, hiszen a személy­pályaudvar dolgozói között kétségtele­nül már régen ki leheteti volna alakí­tani egy jó és tekintélyes számú együttest. .1 felsőzsolcai és « füzes­abonyi vasutasok frissen al-akult ének­karai még nem érték e-1 azt n fokol. hogy n siker igényével léphessenek a pódiumra. ÉPÜL fi SZOCIALIZMUS II NÉPI BEMOKRlC!RUBIN Színjátszók A bemutató során több fejlett szín­játszó csoporttal falát koztunk. A mis­kolci személypályaudvar szánjál szói színészi rátermeíiségiikkftt váltak ki. jjKocsirenüezés1’ című szakmába vágó egyfelvomísosuk e!őadása megmutatta, hogy kis csoport igen íeltetságes. A járóműjavitó színjátszói a ,,Korbács” című jelenetet adták elő. A színját­szóknak jobban kelt felkészülniük, amikor ilyen nemes vetélkedésben vesznek részt. A fűtőhöz színjátszói bárom jelenetet mutattak lse. Mind­három darab jó. de a szeréptudás kissé még gyenge lábon áll. Nagyobb sikerük lett .volna, ha egy darabol ta­nulnak meg, de azt alaposan. A sáros­patakiak darabválasztása, ..Legényké- rés‘‘.— annyiban hibás, hogy sok ben­ne a, szereplő, s a rendező nem tudja’ őket he yesen mozgatni. A szereplőkén látszott, mennyire szívesen, örömest játszanak. Helyesebb volna, ha kez­deti*!! kevesebb szereplőt igénylő da­rabba!. jobban megrendezett előadást produkálnának, Jól választották meg müsordt: rabjukat, a füzesabonyiak: „Vessző’’.' A szerei lek lie-yes értelme­zéséhez szakmai segítségre vita szük­ségük. Minden dicséretet megérdemelnek a szerencsi színjátszók, akik a jói vá- 'asztott. „Tapasztalát:j,tadás'‘ ci-mü jelenetet igen jól. crielmcsen adták elő. Sikert aratott a hidasnémeti fejlet; színjátszó csoport Mikszáth: ..A kán­tor fia’* című jelenetével, amely a múlt rendszer élcs’bi.'á'ata. Sokat’kél’ még f diődr.iök a fei&őzsc-’cai és sá­toraljaújhelyi szia játszó csopori uknak. A tánccsejpc t :Ok A tánc-csoportok közül a bánrévei állomás tánccsoportja szélei táncárai, serényifalri és lénártfalvi tánc-ivei, a miskolci járóműjavitó táncosai kitIo­nosén (loumhiizi esiirdásukkal és ro­mán láncukkal érdemelték pi „ sikert. Kom kerésl-é megérdemelt sikere volt a miskolci ézOuiél-ypáUinudvar csoport­jának -is mikepércsi párosával. Jjzek a csoportok óHaUihnn ió példát mulat­tak mű*orryiasztú*uk:;cl, szép visele­tűkkel, (, táncok ízes, 'lendületes meg- elecenítésrrc.i, ' hangulatosságéenal, d koreográ fűi k művészi kidől gőzé sóval. F legsikerültebb -tánetzámok mellett a szerencsiek szmijeA táncukkal, a miskolci, fűtőház lelkes csoportja bor­sodi táncaival, a fiatul hidasnémeti csoport „Balatoni zöldfaág’' című táncával omlott megérdemelt sikert, A szerencsiek több vidámságot, derűt vigyenek táncukba, a fejek tie kókad- ja-nuk le- 11'. y hibája t/ füzesabonyiak­nak -is, akik- élettelenül adták elő só­iéit gyűjtésit tánc-számukat, * imi nem is lehelett sikerük. A hidasnémetiek­nél, « fűtőháziaknál y. zenekíséret gyenge, A sárospatakiak műsorr-úlosz­tása helytelen, Néptáncokat tanulja­nak be, ne pedig színpadi láncokat. _4 felsőzsolcaiok •verbunkos motívumokat tűztek, leánytámukba. Vegyenek igény­be komolyabb segítséget további fejlő­désükhöz. A versenyen három rigmus brigád is bemutatkozott, közülük „ fűtöhási brigád azt mutatta bé, hogyan üdvö­zölnek egy szlahá-i tor itta brigádot. A kétnapos bemutatóból láthatjuk: a vasutas kuhtámiunkások legjobb cso­portjai azzal a reménnyel indulhatnak a. versenyen, hogy méltóképpen ipwí- selik vasutas dolgozóink kulturális tö­megmozgalmát. ff ^ 1849 óla hatszorosára emelkedőn DeiBYuaat-Ktna állami vállalatainak nyetsvás- és acéltermelése Déinyugat-Kína Dyersvas- és acél­termelése 1952-ben hatszorosa volt az 19-19. évinek. A főbb iparcikkek ler- me’t«e kétszáznyolcvan százalékkal baiatUa meg az 1950. évit. A délnyugati állami üzemek dolgo­zóinak száma 1950 óta megkétszere­ződött. A munka termelékenysége százhetvennégy százalékkal emelke­dett. Hé! nyugi; 1 -Kínában a különböző műszaki* iskolákon és tanfolyamokon jelenleg hétezer tiabgíűót készítenek elő, főleg műszaki állások betöltésére. Csehszlovákia dobozát lelkesen kezdték meg az ötéves terv utoiso évi íelatfatt nüK teljesítését Csehszlovákia dolgozó népe lelkese­déssel lépett a gottwaldi ötéves terv utolsó évébe. A Gottwald Vasmű kohászai az új tervévet új munkagyőzelemmel üdvö­zölték: két sikeres gyorsolvaszlást hajlottak végre az újév első munka­nap ián. GMupata ’vasöntő és brigádja meg­fogadta, hogy havonta két tonna önt­vény/ termel terven felül­Az Ostrava—Karr in-i szénmedencé- hen a széntermelés az lÖSt. évihez vi­szonyt'-'-: .(•¥ százalékkal növekedett. A JI’iiHnd-bánva dolgozói 19-iö-hen közel ötvenezer tonna szenet termeltek terven félül-, lA bánya dolrAizói meg­fogadták. hegy a. bányásznapra, szep­tember S-re befejezik egész ötéves tervüket és az év végéig harmincezer tonna szenet adnak terven felül. I) kolozsvári ..Tehno{rig<‘-cv?7 dolgozói uj nfisi berendezéseket parténak A „Romániai Magyar Szó” írja: A kőzetemRban épült ..Tehiiofrig''* gyár dolgozói szép eredményeket érnek et. Elkészült a Romániában gyártott első hűtőberendezés és az első tej- szeparátor. A gyár ezenkívül kenyér- sütő kemencéket, papírgyárak részére szükséges szárít óbe rendezéseket, ke­nyérdacasztógéipeket és villamos-hűtő- szekrényeket is gyárt. R Kómát Dentokr iMus Kőzlársaság dolgozói lelkesen Fáttzk hozzá 1953. év) tervlefadataik teljesítéséhez A Német Demokratikus Köztársa, ság dolgozói lelkesen kezdték meg az ötéves terv harmadik évi elő­irányzatának teljesítését. A boizenburgi hajóépítő vállalat, nál hetvennyolc brigád elhatározta, hogy szocialista munka, versennyel harcol az 1958. évi termelési tervek teljesítéséért. A gyárban a múlt év folyamán a különféle észszeríisítési javaslatok megvalósításával ötmillió mártva önköltségcsökkentést értek el. A rostocki Neptun.hajógyár tizen, "égy komjüexbrigádja új munkává!, j tatásokkal kezdte meg az 1953. évi j tervfeladatok teljesítését. HIRE k Ijsíyeletets gyógyszertára k . Állandó öjszakaJ szo^erálat? Miskolc: Szabadság' tér 2. sz, M •linovszki.l o. 2. sz Ujdiósíryör: Mar.r Károly «. 38. Held- csaba: Csaba vpzér i> 88. Ma Diósirydröft « PoevalJa t*. 1. szám alal'i e^'ógryszcnár tan éjszaJcai szölgfá- tatot. Idő i ár á 9 felhős, ködös Idő. sokfelé hevase.-:Ő eső. a heg-ypken havazás. Máinkéit, ké­sőbb élénkebb lég’áj’amlás, az éjszakai ,le. liiilés mérséklődik, a nappali hőmérséklet alig1 változik. Várható hőmérsékleti érté­kek az ország: területére: szerdán reggel mínusz 2—plusz 1, délben 1—4 fok kö­zött. A várható napi középhőraérsék’et ja_ nuái* 7.én. szerdán négy fok alatt lesat­— A* építőipari minisztérium mwnkAa. ellátási osztálya ebben az évben & meg­lévő napközi otthonok, bölcsődék bővíté­sét és újabbak létesítéséi tervezd. A munkásellátási osztály tervében több v&n_ dór bölcsőde felállítása is szerepel. Á vándor bölcsődék nagy előnye, hogy *t munkák befejezése uíán .könnyen szét leket szedni és az új építkezésele helyén ugyanolyan könnyen és gyorsan fel állítani. — A M&iii&batt mefirjelenö ..DUe heit“ című lap leleplezte, hogy a hitleri Wehrmachi- három volt tábornokának irányításával naponta negyven Öíven fia­tal németet hurcolnak. Nyugat.Németor. szagból a francia idegenlégióba. 1952-ben továbbfejlesztették íizemeink munkaegészségügyi felszereléseit múlt évben nr enészségiigyi min?«?-,. %'Jin tovább folytatta a munkaegés/- íé^íigy lejieszlésével kapcsolatos munka, iá v. \ dolgozók egészségének további haf- bah/5 védelmére ez év során harminc. ncj,y i»/.emi orvosi rendelőt láttak el kor­szerű felszereléssel. Többek között a do. *etigi tröszt, a pilisszenfiváni, a sajószcnl- oélcri. oroszlányi. dudari, tatabányai, bajitikaf. bányák kaptak üzemi orvosi v'.úiiclö.jnk számára korszerű felszerelést tiefende/ésl. A Sztálin vasmű; való. . J.Ű t a. bélapátfíílvai cemenlgyár és más rÁ--femek orvosi rendelőjét kiegészítették. Tíz nagyobb üzemben kímélő étrendet vezettek be. A-/, elmuif esztendőben az országos munkaegészségiigyi intézetnél 28 ágyas részleget létesítettek fekvőbetegek számá­ra: az osztályon kórházi ellátásban ré. S7.esítik és tudományos szempontból vizs­gálják. a in unka ártalmak következtében megbetegedett dolgozókat, illetve x be. tegségfcket. Az ipari tanulók egészség vizsgáló inté­zete szintén li)52_ben kezdte meg műkö­dését. tegyük ig-énylifl ti ráksaíirövissfgálatokut-«v Magyar Vöröskereszt felhívás, ha) fordul a dolgozó asszonyokhoz, családanyákhoz, jelentkezzenek ma. áuk és családjuk érdekében rákszü- rövizsgálalra. Tudjuk, hogy a méh. rftk és a mellrák sok nő halálát oJíozza. Többnyire 35—40 évnél idő. v-bb nők esnek áldozatul. Vájjon feltétlenül el keli pusztul- mok ezeknek a betegeknek ? Nem, rnert van segítség! A régebben gyó. gyíthatatlannak hitt rákbetegséget meg lehet gyógyítani! De ennek leg. fontosabb feltétele, hogy a beteg idejében, vagyis betegségének legeie. jén, amikor esetleg még panasza sincs, kerü.ljön kezelés alá. Tudnunk kelt, hogy a rák alattomos betegség’; lappangva fejlődik. Kezdetben sok. syxrt- semmi panaszt sem okoz, de a szakszerű orvosi vizsgálat már ek. kor is fel tudja ismerni. Mit kell tehát tennünk, hogy meg­akadályozhassuk a betegség elha­talmasodását? Első teendőnk az, bpgy minden 35 évnél idősebb nő évente legalább egyszer vizsgáltassa meg magát, még akkor is, ha egy. általában semmi panasza sincs. Aki ezt betartja, a legtökéletesebben vé. dekezik a rák alattomos támadása ellen. Mi sem természetesebb, hogy azok a nők, akik a legcsekélyebb rendellenességet is észlelik, azonnal menjenek orvosi vizsgálatra. A rend. ellenességek nem azt jelentik, hogy az illetőnek rákja van, de figyelmez. tetnek rá, hogy lehet rákja. 1948 óta ráksztirő állomások mű­ködnek Budapesten és vidéken, igy Miskolcon is. Magunk és családunk érdekében vegyük igénybe az ingye. nes vizsgálatokat és keressük fel a nővédelmi rendeléseket. A Magyar Vöröskereszt és az MNDSZ helyi szervezeteiben pontos felvilágosítást kap. Gondolj arra, hogy az egyszerű, fájdalomnélküli orvosi vizsgálat az életet mentheti meg. Magyar Vöröskereszt miskolci szervezete Párt hírek — ■ ■————MT A MEGTItl PARI BIZOTTSÁG AMT» PROP OSZTÁLYÁNAK KŐZLEVrÉ.YTB Értesítjük a pártbizottságukat, hosy a kongresszusi anyag soron következő elő. adását — melynek címe: „A Szovjet- unió Kommunista I^ártj.i — a kommunis­ta és munkáspártok példaképe“ — a« alábbi helyeken és időpontokban tart­juk: i. Me2őosát január 8-án délután tí órakor: Tóth Ferenc. Mezőkövesd január 8*an délután 6 óra. kor: Baratj -János. Szerencs január 8_án délután 6 órakor: Nemes Géza. Fdelény január S-án délután 8 órakor: Leszkovár István. Sátoraljaújhely január 7.én délután 6 órakor: Szemán József. Putnok január 7-én délután 6 órakor: Kiss Barna. Encs január 9_én délután 6 órakor: Járdán József. Abaujszámó január 7_én délután 6 óra­kor: Galambos Lajos. Szikszó január 7-én délután 6 órakor: Ilusanyica József. Riese január 8.án délután $ órakor: Radácsi József. Felhívjuk az elvíársak figeimét, 'hogy az előadásra a propagandistákon kívül az alapszervezetek vezetőségi tagjait. párt­csoport bizalmijait és népnevelőit is hív. ják meg-. Az 1935. évben született férfiak és nők bejelentése Ä tizennyolc éves férfiak és nők szokó, sós évi bejelentését a belügyminiszter rémiéi ele szerint január 1. és 31. napja k eV öt 4. kell teljesíteni. 1953.^ évi január hó 31. nap jaié: tehát az állandó lakásukba be kell, jelenteni mind­azon magyar állampolgár férfiakat és nő­ket. akik 1935. évben születtek, tekintet tiélkül arra, hogy ezideig: külön bejelen_ kőlapon voltak.e jelentve. íía az 1935. év ben született személy állandó lakásától Ideiglenesen távol tartózkodik és hazaté­rése 1953. január 31 Jg nem . várható, a szülője, vagy törvényes képviselője köte- >s gondoskodni az állandó lakásba tör. 'nő bejelentés megtételéről, v * bejelentéseket városokba» ilieíé* ix^atolni» kés rendőrőrsnél, községekben a községi tanács végrehajfóbizottságánál, a férfiak és nők állandó lakásának bejelentésére szolgáló 1.. illetőleg 2. számú bejelenfőla_ pon keli teljesíteni. A bejelentéseket 8 és 13 óra között vasárnapokon is lehet tel­jesíteni. A bejelentés pontos teljesítő, sóért az 1935.*^é*’ben született személy és szállásadója (szülője) is felelős és mu­lasztásuk büntetést von maga után. A bejelentéskor visszakapott igazoló szelvény az állandó lakás bejelentését igazolja és azt a bejelentett személy kő. teles megőrizni és hatósági közeg felhí­vására bármikor felmutatni. *.;,inajd a la­kásból való távozáskor a kijelcntőlaphoz fl Déryné Színház műsora Ma este 7 órakor: Szelistyei asszonyok. Szimonov bérlet. 4 mozik mü*oru: BEKE. Január 5—7: Este 6'ltor habo. ró után. Kezdés: hélköznap 5 egynegyed 8. va­sárnap és ünnepnap 3, egynegyed 6, egynegyed 8 óra. KOSSUTH. Jannár 1—7: Furfangos fejedelem. Kezdea: te: 6. háromnegyed 8. vasárnap fél 4. háromnegyed 6. és 8 óra. HEJÖCSABA. Január 7—8: Ki les* a púrom. Kezdés: 5, 7 óra. FÁKLYA. Január 7—8: Világos út. Kezdés: fél 6, fél 8 óra. Felhívjuk előfizetőink figyelmei» bogy lapunk január 8_i (csütörtöki) számúhoz 1953. évre szntó díjtalan naptárt mellékelünk. KIADÓHIVATAL. — Az osztrák munkanélküliek szövetsége jjanuár 25-ére összehívta a munkanélkii. iiek országos értekezleté*. A szövetség kiáltványt adott ki, amely megállapítja, hogy a munkanélküliek száma december közepén már 215 ezerre emelkedett. Ki>. t veteljtlk 200 ezer shilling- léli segély azonnali kifizetését és a téli időszakra olcsó tüzelőanyag biztosítását — hang- sulyozzá a kiáltvány, maid így folytatja? De nemcsak erről van szól Munkát köv* telünk! Gimnasztika a termelés szolgálatában A. munkások alkalmazottak egészségének megőrzésében, a mun. ka termelésének fokozásában igen hathatós eszköz az üzemi gimnaszti­ka. A szovjet tudósok széleskörű ku. tatásai bebizonyították, hogy' az üzemi gimnasztika íeküzdi a munka, sok fáradtságát, csökkenti a meg­betegedések számát és elejét veszi a sérüléseknek. A „Krasznij Keramik“-gyár kézi. présmühelyében a „testnevelési szü­netek“ bevezetése után a munka termelékenysége ?.5 százalékkal, a kirakodásnál pedig 14.4 százalékkal emelkedett. Hasonló eredmények mutatkoznak más üzemekben is. A „Krasznij Treu goin y i k" .ü zeniben a munka termelékenysége 2.8 száza, lékkai, a „Kmsznij Tkacs“-üzemben 12.8 százalékkal, a „Krasznaja Zarja“ izzólámpagyárban 8.2 száza, iákkal emelkedett. A testnevelési szünetek bevezetési után a sérülések száma átlagban 10 —20 százalékkal csökkent. Szergeje. va elvtársnö a moszkvai „Vörös Október“_gyár szakszervezeti bízott, ságának elnöke ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: —■ Gyárunkban már sok műhely­ben bevezettük az üzemi gimnaszti. kát. Tapasztaltuk, hogy ennek kő. vetkezőében a munkások kevésbbé fáradnak el, munkájuk termeléke­nyebb és ritkábban betegszenek meg. A gyárban körülbelül ötszázan vesznek részt az üzemi gimiiaszöMk ban. Az üzemi gimnasztika legeltet, jedtebb formái a következők: A munka előtti bevezetö-gimnas*- tika <7—10 perc). Testnevelési szünet — a műszak folyamán végzett gimnasztika (5—X perc). Munka utáni gimnasztika (10—W perc). Az említett formák mindegyikének megvan a maga meghatározott fizio_ lógiai feladata. A hevezetö.gimnasz. tika megjavítja a légző, és kerin­gési szervek munkáját, elénk, vidám hangulatot kelt: a testnevelési szü. net és a közbeiktatott gyakorlatok az elfáradás elleni küzdelmet és a teljes munkaképesség helyreállítását szol. gálják; a munka utáni gimnasztika célja á munka nyomán fellépő fá­radtság leküzdése. Üköfvlváverseny Hejlfcsabán A hejőc&abai általános iskola január 11 -éri délelőtt 9 órai kezdettel ökölvívó háziversenyt rendez, amelyen Miskolc legjobb serdülő ökölvívói indulnak. A verseny iránt élénk az érdeklődés. SAKK Miskolc város sakkcsapatai lejátszották fi bajnoki mérkőzések első fordulóját. Eredmények: Bolvinnik I., Meteor I. Tü és fél—1 és fél. Petőfi I., Sanjhely! Lo­komotív (5—(í. Pereces I. Fáklya Süné, szék 10—2. Gépgyár- íípító'k I. 5 és fél— 0 és fél. Vörös csillag—Postás I, 7—4 M függő). A Haladás csapata a LokumoKr ellen nem állt ki. Apr óhirdetések ESZAKMLAGYAKOKSZAQ A Magyar Dolgozók Páni a Megye! Bizottsága na k oanliapia. Felelős szerkesztő: Sárközi Andor» Felelős kiadó: Harmati Sándor» Szerkesztőség. Miskolc. Széchenyi u. S0. Telefonszámok: 13-31: 23-65; 17-37» Kiadóhivatal: liskolc. Széchenyi a SU. Telefon: 28-61. Postafíők! 146. Egryszámlaszám: 00.878.054.185, Borsodmegryei Nyomdaipari Vállalat Miskolc. — Felelős vezető; özendrCT Xmrénő* Kontírozáshoz értő per. fekt táblakönyvelöket ke res a 43/2. sz. építőipari vállalat. Szentpéteri kapu Ló verseny tér mögött. 1540 Segédmunkásokat azon nal felveszünk. Festőipari vállalat. Arany János u. 8. szám. 1544 Egyedülálló fifltalem. bér bútorozott szobát ke. reg. Címet n kiadóhivatal ba kér. Bodrogker**sztari bánya­üzemünk részére szállíiás- vezetőt és bérelszámolót felveszünk. Ajánlatokat: Északmagyarországi építő. kőfejtő v. Gyöngyös. PL 4öt, kérünk* lö54 Gyors és gépírókat, bérelszámolásban, siatisz» 1 tikai munkakörben jártas munkácrőkef azonnali be­lépésre felveszünk. Mező. kér. Széchenyi u.' 105. 1559 Bó'rcsi/.ma és drótkerítés eladó. B. Pál Zsi gmond, Miskolc. Tass u. 15.. 4519 Önállóan dolgozó ková­csot azonnalra felvesz a miskolci cementáruipari v. Miskolc. József Attila u. 23. Jelentkezés a műszaki osztályon. 1558 A borsodmegyei keres kedelmi szállítási vállalat- Miskolc, Sztálin ut 21. al. kai máz azonnali belépésre gépkocsi szerelőket« 3.557 Síléc eladó. Farkas Ká. roly u 2. sz. 4522 Gondnokot felvesz a miskolci villamosipari technikumi. Jelentkezés személyesen. Malinovszki.i u. 7. 1549 Mély fájdalommal je len tjük. hogy a szere, •olt édesanya, illetve nagymama, özv. Katona Lajosnó Csorba Zsuzsanna 68 éves korában meg_ halt. Temetése ma dél­után 2 órakor a Desz. katemetö ravatalozója, bői. Gyászoló család. I

Next

/
Thumbnails
Contents