Észak-Magyarország, 1952. december (9. évfolyam, 282-304. szám)
1952-12-14 / 293. szám
1M2- Seranbc» 14. ÉSZAK MAGYARORSZÁG 5 Hja Erenburg: QLclqáp íi'zluh r | Eltttonfull __________ velem, hogy idegen országban, amelynek sem nyelvét, sem szokásait nem ismertem, egyszer csak ismerős arcot pillantottam meg, s többé már nem éreztem magam idegennek, egyszerre minden _ érthetővé váit számomra. Jártam va aha egy earkköröntuli svéd hányavároskában. A végletek találkoztak itt össze: lappok rénszarvasaikkal és automobilok, tundra és neonlámpák, pukkedliző leánykák, sisakos bányászok. Csak bú múltam’: milyen érthetetlen mindez! Aztán meghívtak egy házhoz. Fenj kép függött a falon. Sztálin volt raj ta, katouaküpeayöen. ltamosolyogtam. A’házigazda meg, kemény, rideg ember, a bányász szakszervezet titkára, énrám. Gyengéden mondta: „Sztálin Ott voltam, amikor madridi ifjak és leányok e névvel ajkukon kapaszkodtak fel a Sierra Guadaraman. Rö- vi(j életük utolsó szava talán éppen ez volt: „Sztálin'1. E szóval mentek harcba. És hallottam ezt a nevet eldugott nibán falvakban is. Nem értettem, miről beszéltek a parasztok földjükön este, a tűznél. Az albán nyelv semmiféle’más nyelvre nem hasonlít. Egyetlen szót sem értettem. Egyszerre csak ezt hallottam: -„Sztálin". A keserű múltról, a győzelemről, a földről beszéltek ezek az emberek. A mindenütt ismert katonaköpenyes ember eljött ide is. A távoli Amerikában is jártam. A szőke Mississippi partján, a gyapot, B négerek és a nyomor hazájában, betértem egy viskóba. Tarka rongyok fedték a deszkafalakat. Nyoma sem volt ott festménynek, tükörnek. Csak egy kis fénykép vegyített valami szint ebbe a sivárságba. A néger házigazda rámutatott: „Ez Sztálin . íme, jelszó lett e név, amely egyszerre ledöntötte a rossz, emberek emelte válaszfalakat. A néger e kis fénykép alatt életében először ölelt át jóbarát- ként egy fehéret. Aztán voltam Görögországban. Éppen sztrájkoltak akkor a kavallal munkások. A rendőrség közéjük lőtt. Egy márványoszlopdarabkán itt is megtaláltam Sztálin nevét. „Sztálin él!1’ — írta rá n kődarabra a* egyik meggyilkolt munkás özvegye. Más ország, másik tüntetés. Zord, beteg bányász hivott rneg vityillőjába. Leritt róla a szegénység. -„Nem tudom mivel megvendégelni — mondta. De azért vidáman élünk itthon.'1 S szemével a nedves, fekete fal felé intett. Két, folyóiratból kivágott arckép függött a falon. „Odaírtam a neveket is, — magyarázta a bányász. — Igaz, hogy őket mindenki megismeri, de valahogy jólesett odaírnom a nevüket.1' „V. Teriin és J. Sztálin“ — •tez állt a képek alatt. Az írásról látszott; hogy olyan kéztől származik, amely csákányhoz szokott, nem tolihoz. Sztálin eljött La-Motte-Avelinn faluba is.: amely még a térképen sem szerepel. És ott maradt a mord, beteg bányásznál, aki együtt sztrájkolt társaival. Sztálin megosztotta vele bánatát és örömét. Sztálin bejárta' az egész világot.. Találkoztak vele a kínai fiatalok, amikor felszabadították az ősi Tekinget. Eljutott India börtöneibe js, hogy ■baráti szavakkal lelket öntsön az elítéltekbe. Pár évvel a háború előtt Varróban bemutattak egy asszonynak. Tudtam róla, hogy leánya börtönben ül. Az asszony egész este hallgatott Aztán odajött hozzám és halkan mondta: „Négy hónapja vitték ei .Taninát. T.e- írta Sztálin egy cikkét. Megtalálták híla g füzetet.'1 Ezután mán régi barátként beszélgettünk. mellett is ott volt, amikor felszabadították Limousine városát. A szlovák partizánokkal együtt vonult -be Ban- ská-Bistrícába. Ö yolt a nagy hadsereg főparancsnoka, ő dolgozta ki a győzelem (érvét, a hadműveletek minden részletét, az ő szeme mérte fel a katonai térképeket. És egy szem'-ívben egyszerű katona is volt. Gyalogszerrel rótta az utakat, együtt tűrt, együtt viselt el minden nehézséget az egyszerű harcosokkal-, együtt menetelt velük a győzelemig. Nemrégiben Rómában jártam. Egy este százezer római békehareos vonult fel. Egy egész óriási teret árasztott el a béke híveinek hadserege. A szónokok különböző nyelveken beszéltek. A munkások fáklyákat gyújtottak. Ekkor, az ősi Lateran falainál megpillantottam Sztálin arcképét. Forró, élő fény sugározta be az is* merő? arcot. S az emberek biztató reménnyel, csordultig telt szívvel oszlottak széjjel. Tudták, hogy Sztálin megvédi a békét. Sok szépet olvastunk már arról a mélyen gyökerező lelki rokonságról, amely eltéplietetlen szálakkal fűzi össze Szlálint az egyszerű emberek százmillióival. akik, jóllehet távol élnek Moszkvától és soha nem látták őt, mégis, mindenkinél jobban szeretik. Irt erről Gorkij is, Barbusse is. Én azonban most egy ismeretlen költőre, Sancho Perezre, egy napbarnítottá, széiestenyerű, o’ajághoz hasonlatosan göresösujlu castiiiai parasztra gondolok, aki ]Of.fi tavaszán, a fasiszta lázadás előtt, már n közelgő háborúra gondolva, verset frt Sztálinról. Egyszerű, bölcs, lélekbemarkoló, cikornyátlan szavai rávilágítottak valamire, ami mindennél egyszerűbb, de mindennél fontosabb. Ö megértette, hogy az olajfa mindenki számára nő, meglátta, hogy cók barátja Tan a világon és megtalálta a legjobb barátot, akinek nevét -olyan áhítattal ejtette ki, mint az édesanyjáét, akinek neve tlg.v csengett ajkán, mint valami fo- adalom, mint eskü. amerikai stratégák hadosztályokban, bombavető ezredekben és bombakfez- letekbon gondolkoznak. Egyesek közülük azt mondják, hogy minden a lé* gierőn múlik. Mások, az óvatosabbak, tanácsosnak tartják ellátni és fölfegyverezni az európai zsoldosokat. Mi tartja vissza ezeket az eszeveszetteket? Nemcsak országunk nagysága, nemcsak a különböző népek irántunk táplált baráti érzelmei, nemcsak hadseregünk ereje, tudósaink munkája, hanem az is, hogy r.etn felejtették el, milyen szégyenletes sorsra jutottak azok, akik ideiglenes technikai fölényükkel élve, meglepetésszerűen ránktörtek és végül mégis összezúzták magukat azou.az eleven falon, amelyet a szovjet nép saját testéből emelt eléjük, összezúzták magukat a szovjet emberek lelkierején, Sztálin kitartásán, vasakaratán. SZTÁLINHOZ l Sztálin szürke köpenyeién bejárta a földet. , Járt a világ minden díján, gzmo- Aenszk—terület, Bjelorusszia, Ukrajna és Litvánia, Orjol, Kurszk és Voro- nyezs bombákszaggatta, gránát tépte, liarckocsik feltúrta, társaink hulló vére öntözte nehéz, háborús útjait minden szovjet ember szivébe zárta. Ezeken az ulakon Sztálin együtt menetelt a harcosokkal, együtt hallgatott velük, amikor fájdalom szorította össze szivüket, együtt dalolt velük, segített nekik kihúzni a sárból az elsüllyedt lövegeket, hidakat felrobbantani és hidakat építeni, együtt ült velük féli hóban-fagyban a halvány tábortüzeknél, ott volt velük, amikor tutajokon, hordókon, sátorlapokon keltek át nagy vizeken, segített vinni a sebesülteket, „fittyet hányva az aknáknak1’, lr( - Irt, felderítőbe járt s elsőnek lépett az első berlini utca kövezetére. Elment ist partizánokhoz Te a brjan- iszkl erdőbe. Amikor a Gestapo-vér- ebek megkérdezték egy partizánlány- 101: „Ki küldött téged? Ki van az Osztagodban?’* a lány ezt válaszolta; v-zláüii)''. Éa -» franci* franctlrőrök I Amikor I '■------------1 valami mindennél fontosabbról beszélünk, amikor szóba kerül az, amire leginkább szüksége van „z embernek, szokás ezt mondani: „úgy kell nekünk, mint a kenyér’1, vagy „mint a levegő“. Az era- bprpek mindennél Inkább szüksége van arra, hogy h így jen a maga igazában, higyjen abban, hogy életének értelme van. Az ilyen bit felvértezi az embert, acélossá teszi a szivét. A Volga és a Ganges, n Loire és nz Amazonas mentén élő millió és millió egyszerű ember hite szorosan összeforrt Sztálin alakjával. Á köztársaságiak 25. brigádjával jártam Andalúziában. Harmadik zászlóaljunk Sztálin nevét viselte. Ez a zászlóalj Jinaresi bányászokból állt. Piizony, rossz puskáik voltak, a fran- eoisták pedig tökéletesen fel vol*ak fegyverezve. Campoi zászlóaljparancs- Uok, a roham előtt így szólt: „Bajtársak. ne felejtsétek el: mi vagyunk a Sztálin-zászlóalj”. A zászlóaljparanos- nok elesett a csatában. A köztársaságiak azonban rohammal bevették a magaslatot. / Mindnyájunk emlékezetében él még az a zord júliusi reggel, amikor Sztálin szózatot intézett a szovjet néphez. Államunk történelmének döntő napjai voltak ezek. Az amerikai stratégák, amikor az elmúlt háború hadműveleteit boncolgatják, mindmáig bámulva,^ értetlenül állnak szemben az 10H. évi eseményekkel. Megértik, hogyan vették be a szovjet csapatok Berlint, de nem képesek megérteni, -hogyan védték meg a szovjet csapatok Moszkvát. Az ő szemükben a háború: egyszerű számtani művelet. Nem képesek felfogni, hogy n repülőgépek, harckocsik és a tüzérség me1- lett van a háborúban egy olyan tényez. ő is, aUiely nem mérhető meg, de talán a legnagyobb nyomatékkai esik latba. Ez a tényező: a nép akarata. És Sztálin a nép akaratát fejezte ki. Szerény volt a november 7-i ünnepély 41-ben. Mégis valójában a győzelem ünnepe volt. Minden harcos megértette akkor, hogy az ellenséget meg fogjuk állítani, ki fogjuk űzni hazánkból-, pozdorjává fogjuk zúzni. „Nehéz nekünk” — gondolkodott el hangosan egy fiatal katona Karacse- vo mellett egy csúnya őszi napon. Idősebb társa, aki mellette menetelt, visszaszólt: „Sztálinnak még nehezebb, ő mégis hallgat ....*’ Sztálin nem azok közé a hadvezérek közé tartozik, akik távol álltak a néptől. Sz‘á- 1 in mindenkit felbátorított, megértette a menekültek fájdalmát, szekerük csikorgását-, az anyák könnyeit; a pép haragját. Ha kellett, megszégyenítette azokat, akik pánikba estek, de megszorította kezét a bátraknak. Nemcsak a főhadiszálláson volt ott: ott élt mindegyik harcos szívében. Az új, bűnös vérontást tgri^ő Gyermekkoromat . , , . Moszkvában töltöttem. S ma, amikor néha a Mozsajszki vagy a Leningrádi úton sétá’ok, alig akarom elhinni, hogy ez ugyanaz a város, ahol felnőttem. Hol vannak ma már Dorogomilor vagy a Péter--park ferdén álló házikói, azí álmos kereskedőnek és teáik, a minden hájjal megkent ohotnijrjadl üzérek és csirkefogók, a bérkocsisok és az omnibuszok, a sivár hóbuckák? Felnőtt az, új Moszkva, amely Sztálin mindennapos serény munkájának köszönheti létét, az. uj lakóházakat, a Metrót, az iskolákat és az illatos hársfákat. Fővárosunk azonban mindenekelőtt 1941 december 0-ért adózik hálával Sztálinnak. Himki és Moszkva között nem volt sem az Atlanti-óceán, sem a La Manche csatorna* csak a szovjet nép és Sztálin. Népünknek nem hullottak ölébe az új városok és traktorok, az egyete mek és a kertek, nem hullottak ölébe hatalmas, új házat. Több, viharos iramban eltelt évtized alkotása ez az egész. Amikor Kuznyeckbe megérkez lek az első építők, csak tajgát tarifák ott. Az első földkunyhóba beköltözött első építő egy „Ogon.vok'‘-ból kivágott Sztúlin-kópet ragasztott a falra. Néhány év múlva óriási üzem született meg itt s a munkások ráírták az első öntöttvaslapra: „J. T. Sztálinnak1’. Sztálin a munka. Tudja ezt minden szovjet ember. Városok tervein dolgozó építésznek* mérnöknek és vegyésznek, északon bnzát vető, a pusztító forró szelek útjába eleven-, zöld falakat emelő agronomusnak, lá- tástól-vakulásig dolgozó munkásembernek, a legelső mesternek látjuk őt, aki semmiféle nehézségtől nem ri* ad vissza. Egy lengyel paraszt Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére gyümölcsfákat ültetett háza előtt. A gyümölcsfa csak sokára terem: békére van szüksége. A lengyel paraszt tisztában van azzal, hogy a béke legjobb védelmezője ma Sztálin. Sz.tálin a béke őre, s ezért még jobban szivükbe zárják őt az egyszerű emberek milliói a világ minden részén. Az, egyszerű emberek milliói magukénak érzik Sztálint. Jártam-kel* temben ennek az őszinte szeretetnek számtalan" megnyilatkozásával találkoztam már. „Szeretnék egy szép pipát faragni Sztálinnak’1 — mondta nekem egy.öreg norvég LiliaDhammer- ben. Burgund bortermelők, tegnapi parlizáuok meg így szóltak hozzám egyszer: -„Félreteszünk Sztálinnak egy-egy üveget a legjobb borokból. Meglehet, egyszer majd megkóstolja még a mi borunkat.1’ Amikor a szovjet csapatok felszabadították Bjelo- russzlát, egy haditudósító ismertette a lakosság e’‘őtt Sztálinnak a háború alatt végzett munkáját. Egy öreg kol- hozpáraszlasszony figyelmesen hallgatta g egyszeresük összecsapta a tenyerét : „De hát mikor alszik? Pihenésre van szüksége.’1 Rómában egyszer egy ismeretlen, lelkes fiatalem* bér lépett oda hozzám s kérlelt: „Add át az olasz kőművesek üdvözletét Sztálin elvtársnakTársa leintette: i'.Nem szabad őt ilyennel zavarni. Ö is csak egy ember és mindnyáj.unkért De, szívesen mennék Moszkva városába, Annak is :i legszebb Hagy palotájába. Kincset vinnék sokat, Aranynál drágábbat, Hő szeret etünkből Szőném tarisznyámat. Megállnák a Kreml Magos kőfalánál, S várnám azt, ki nékünk Drágább a gyémántnál. Elvárnék napkéntől ' Késő napnyugtáig. Hideg éjszakán át Ifajnalhasadtáig. Jöhet fagy, hó, vihar, Jöhet ezer ármány, Népszöttc tarisznyánk Helyt állna a vártán. Tudom, varasomnak Lenne foganatja, Kilépne a kapun Szabadságunk atyja. Odamennék hozzá, Átaladnám Néki szívszottc tarisznyánk Minden ékességit. 1 Anyánk szeretetét, Gyermekink kacaját, Békés, botdog éltünk Minden szép virágát. Hadd teljék a kedve. Mosolyogjon arca, Érezze, hogy hálánk Miként simogatja. HOLül JANOS Hí SZKP XIX. kongresszusa anyagának tanulmányozásához 1-pül a világ leghosszabb öntözőcsatornája A sztálini nemzetiségi politika nagyszerű eredményeit tükrözi a közép- ázsiai szovjet köztársaságok fejlődése. Berija elvtárs a XIX. kongresszuson elmondott beszédében többek között a Turktnén SZS/.K-ról is jellemző adatokat sorolt fel. Elmondotta, hogy amíg tízezer lakosra Iránban 3, Indiában.9, Svédországban 21, Franciaországban pedig 30 főiskolai hallgató jut, addig a -Tnrkmén SZS/.K- ban, ahol a múltban írástudó is kevés számmal akadt, most minden tízezer lakosra 00 főiskolai hallgató esik A sztálini természeiátalakftó man* kik megváltoztatják a Turkmén SZSZK képét is. Ahol ma még „ sivatag homokja teszi sivárrá a tájat; ott a világ legnagyobb öntözőcsatornája épül és öntözőhálózatával termékeny vidéket teremt. A Turkmén főcsatorna 1100 kilométeres vonalán tu*1 dományos expedíciók végzik munkád jukat. A Turkmén SZSZK Tudományos Akadémiája repetekszki sivatagi állomásának tudományos munkatárs sál rendszeresen tanulmányozzál: »I homok tulajdonságait. A Turkmén SZSZK mezőgazdasága már most i* rt legmagasabb szí mond* Ion végzi n mezőgazdasági munkákat. Képünk Atelcszandr Lukinit, egyik híres turkmén mezőgazdasági pilótát mutatja be, amint Szeld Pjermedon* val, a osardznoui terület ,.Kujhisev‘' -kolhozának brigádvezetőjével megbeszéli a gyapotültetvények repülőgépről való ’permetezőiének ütemterv*Sí. 1*) b... ,i5 * fontosabb méta* mumm Gazdasági termények leime ésének növe- lfitosé a Sinviefunirban 1S4C J351-ig I traktor- és kom- láinállomány nőve* tedése 1951-ig e ha- borúeiöiti színvonal százalékában I a világ | minden tájáról ajándékokat küldenek Sztálinnak. Egy francia asszony, akinek lányát a fasiszták ssypnlpttSk, elküldte »ekf gyérni c ke egyetlen megmaradt holmiját; a fasiszta fenevadaknak áldozatul esett lány sapkáját. Senki nem kap ilyen ajándékot, nincs olyan mérleg, amelyen meg lehetné mérni az ilyen szemetet. Hajó hányódik a viharos tengeren. A kapitány ott áll a kormánynál. A matrózok egy része dolgozik, másik része pihen, a csillagokat nézi, vagy könyvet olvas. S a kapitány a kormánynál, mellével * szélnek feszülj tekintetét belefur.ia a sötétségbe. Vállára óriási felelősség nehezedik. Hatalmas munka az ÁS ve. Egyre előttem van az az ember, aki ilyen óriást telhet vállalt magára, gyakran gondolok nehéz kötelességére, bátorságára; nagyságára. Sokszor és sokfelé dűl a£ vihar a világOD. S az emberek dolgoznak-, almafát ültetnek, gyermekeiket dajkálják, verset olvasnak, vagy bó* késen alszanak. Sztálin o'tt áll a kormánynál.
