Észak-Magyarország, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-09 / 237. szám
Uj hatalmas fegyver a béheharehan „Arra serkent a iieszámoSó, hogy még jobban dolgozzunk boldog szociálissá jövőnk építésének meggyorsításáért“ Megyénk dolgozói lelkesen tanulmányozzák az SZK(b)P kongresszusának anyagát ú| munkasikerekkel köszöntik a történelmi jelentőségű eseményt A VILÁG DOLGOZÓI Moszkvára fi" pyeliwk, a béke és a kommunizmus épí* tésének fővárosára, ahol a Szovjetunió Kommunista (bolsevik! Pártja tartja XIX. kongresszusát- A világ dolgozói, a béke és az emberi haladás hívei büszkeséggel, örömmel és bizakodással figyelik a kongresszus tanácskozásait s a szabadság. a béke ügyének új, felmérhetetlen erőforrásért köszöntik benneAz évtizedes tapasztalatok mutatják, bogy a Bolsevik Párt minden kongresz" szusa világtörténelmet formáló esemény. Mindegyik új tanítással gazdagítja a for- tadalini elméletet, új fegyvereket kovácsol. új erővel gyarapítja a munkásosztályt és a felszabadulásukért küzdő j népeket. Az SZK(b)P Központi Bizottságának tevékenységéről szóló beszámolóban Malenkov elvtárs részletesen kifejtette, milyen ónási változások történtek a nemzetközi helyzetben a XVIII. kongresszus óta. Az imperialisták gálád kísérlete, hogy a világ első szocialista államát megsemmisítsék, vagy akár csak gyengítsék, — teljes kudarcot szenvedett- A szovjet nép. az új, szocialista társadalmi rend kiállotta a nagy történelmi próbát, bebizonyította felsőbbrendűségét, a Szovjet Hadsereg, a sztálini haditudomány megsemmisítő csapást mért a hitleri fasiszta hordákra. A Bolsevik Párt zászlaja alatt összeforrott szovjet nép szétzúzta a fasizmust és győzelmével Európában és Ázsiában százmilliók előtt nyitotta meg a szabadság, a demokrácia, a szocializmus útját- A Szovjetunió felszabadító harca és győzelme a második világháborúban lehetővé tette, hogy megalakuljanak a népi demokratikus országok Európában, hogy bekövetkezzék a nagy kinai nép történelmi győzelme, amely súlyos csapást jelentett az egész imperialista világrend- szerre. Immár az emberiség egyharmada megszabadult az imperialista elnyomástól. Az imperialisták és lakájaik, az áruló jobboldali szociáldemokraták, valamint « klerikális reakció abban reménykedtek, hogy a Szovjetunió a sok áldozattól és vérveszteségtől legyengülten kerül ki a nagy küzdelemből. A Sztálin nevelte hős szovjet nép világraszóló sikerei azonban ■zertefoszlatták álmodozásaikat. A Szovjetunió ma erősebb, hatalmasabb és győzedelmesebb, mint valaha is történelme során- Tekintélye óriásira növekedett: — a népek szereti;e öveziAz imperialistáknak az a számítása •etm valósult meg, hogy a második világháború kiküszöböli a kapitalizmus gazdasági és politikai ellentéteit. Ellenkezőleg, — ezek az ellentétek még jobbam kiéleződtek, megrendítettek a kapitalista országok gazdaságát és elmélyítették a kapitalista világrendszer általános válságát. A SZOVJETUNIÓ ma inkább, mint valaha — világító fáklya a még elnyomott népek számára, példaképe és nagy segítője a szocializmust építő népi demokráciák dolgozóinak, akik a szovjet nép önzetlen támogatásával, gazdag tapasztalataiból merítve sikerrel épitik új, szabad á* holdog életüket, jövőjüket. A Szovjetunió ipari termelése 1951-ben csaknem tizenháromszorosa volt az 1929-es ipari termelésnek- A Szovjetunió gazdasága nem ismer válságokat és fejlődése a társadalom anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítését szolgálja. A demokratikus tábor országai között baráti gazdasági együttműködés alakult ki. Egészen más a .kapitalista világ képe. A kapitalizmus országait a békés termelést szolgáló iparágak és a mezőgazdaság sorvadása jellemzi, belső ellentétek marcangolják. Az amerikai imperializmus bomlasztja a többi kapitalista ország gazdasági életét. Az amerikai monopóliumok a legarcátlanabb dömpinggel erőszakolják ki exportjukat, a csatlós országokba, ugyanakkor kirekesztik belső piacukról a külföldi árukat- Ennek következtében magas árak fojtogatják az amerikai dolgozókat. Az amerikai imperializmusnak alárendelt többi tőkés országban még súlyosabb a helyzet. Milliók szenvednek munka nélkül, a legszükségesebb táplálék hiányában, miközben a háborúra spekuláló monopolisták profitjai az ^gig nőnek. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK agresszív Uralkodó körei a kapitalizmus kiengesz- telhetetlen ellentéteinek — általuk remélt — megoldását és világuralmi terveik megvalósítását új háborúval akarják elérni. Véres harcokkal szeretnék megváltoztatni a történelem menetét, megoldani Jtelső ellentéteiket, akadályozni a béke és demokrácia erőinek szüntelen növekedőiét- Háborús blokkokat, „tengelyeket” Kovácsolnak, bgdhámaszpontokat létesítenek. Több mint két éve a hitleri fasiz- hius barbárságait is felülmúló gálád eszközökkel, terrorbombázásokkal, kolera- és estis-baktériumok terjesztésével gyilkolok Korea békés lakosságát, támadják hazája függetlenségéért és szabadságáért küzdő, győzelmesen harcoló koreai népet. Minden eszközzel a háború kiterjesztésére törekszenek, összeesküvést szőnek a világ népeinek békéje ellen. Ebben a helyzetben óriási jelentőségű a nemzetközi békemozgalom további erősítése. Malenkov elvtárs hangsúlyozta: ,,/í feladat most az. hogy még magasabbra kell emelni o naptömegek aktivi~ tusát, fokozni kell a béke híveinek szer- | tczcllségét, fáradhatatlanul le kell lep- I lesni, a háborús gyuftogatókat és nem j szabad megengedni nekik, hogy hazugsá- I gaikka! behálózzák a népeket■ Megzabolázni és elszigetelni az imperialista ag~ resszorok táborából kikerülő kalandorokat, akik profitjuk érdekében véres vágóhídra akarják vinni a népeket, — ez a haladó és bekeszeretö emberiség legfőbb feladata-’' MALENKOV ELVTARS beszámolójában részletesen elemezte * Szovjetunió békepolitikáját. „A párt legfőbb irányvonala a külpolitika területén a népek közötti béke és szocialista hazánk biztonsága biztosításának . politikája volt és maradi’ — mondotta. A Bolsevik Párt egyik külpolitikai feladata — állapította meg a beszámoló — ,,a megbonthatatlan barátság kapcsolatainak erősítése és fej~ lesztése a Kínai Népköztársasággal, az európai népi demokratikus országokkal — Lengyelországgal, Csehszlovákiával, Romániával, Magyarországgal, Bulgáriával, Albániával, — a Német Demokratikus Köztársasággal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, a Mongol Népköz* társasággal-” A Szovjetunió kész együttműködni az Amerikai Egyesült Államokkal, Angliával. Franciaországgal és más burzsoá államokkal. A békének és a népek biztonságának szovjet politikája abból indul ki, hogy teljesén lehetséges a kapitalizmus és a kommunizmus békés egymás mellett élése és együttműködése, feltéve, ha mindkét részről megvan az egyiittműkö-, dés óhaja, ha mindkét fél teljesíti vállalt kötelezettségét, szem előtt tartja az egyenjogúság és a más államok belügyei- be be nem avatkozás elvét. • A Szovjetunió réndülétlenül folytatja a minden országgal való békés együttműködésre törekvő politikáját, de ugyanakkor számol a fékevesztett háborús gyújtogatok részéről fenyegető új agresz- szió veszélyével is. Ezért erősiti most és a jövőben is védelmi készségét. A Szovjetunió fegyveres erői mindig a haza biztonságának megbízható védőbástyáját jelentették és jelentik. Malenkov elvtárs beszámolójában hangsúlyozta, hogy a múlt tanulságai figyelmeztetnek: minden alapja meg van annak a feltevésnek, hogy amennyiben az agresszorok egy harmadik világháborút merészelnének kirobbantani, ez a kapitalista világrendszer széthullására vezetA beszámoló leszögezi ezután: „Van egy másik perspektíva is, a béke megőrzésének perspektívája, a népek békéiének perspektívája-’’ A háborús propaganda eltiltásával, az atom- és baktérium- fegyver eltiltásával, a nagyhatalmak fegyveres erőinek csökkentésével, a nagyhatalmak békeegyezményének megkötésével, az egyes országok közötti kereskedelem kiszélesitésével, az egységes nemzetközi piac helyreállításával s más hasonló rendszabályokkal meg lehet szilárdítani a l ékét- „A Szovjetunió e rendszabályok megvalósítása és a népek békéjének perspektívája mellett foglal állást.’’ AZ SZK(b)P KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK beszámolója hirdeti barát és ellenség felé egyaránt: a Szovjetunió a békéért küzdő százmilliók táborának élén áll és minden eddiginél hatalmasabb erő birtokában következetesen védelmezi a béke ügyét. Ezért köszöntik világszerte a népek — köztük a magyar nép — sugárzó bizakodással a kongresszust- Büszkék vagyunk arra, hogy a szovjet nép példáját követve a szocializmus útját járjuk, a béke megvédéséért harcolunk, büszkék vagyunk arra, hogy az a párt vezet minket, amely a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártját tekinti dicső példaképének. A XIX- kongresszus még lángolóbb és győzelmesebb harcokra serkenti a világ népeit a béke, a szabadság és a szocializmus ügyéért. Lenin és Sztálin dicső pártjának történelmi tanácskozásáról beszélnek megyénk do-lgozói. Nagy figyelemmel, elmélyedéssel tanulmányozzák a kongresszus anyagát, amelyből újabb erőt és lelkesedést merítenek munkájukhoz. Czirják András, a diósgyőri acél. öntöde művezetője ezeket mondta Malenkov elvtárs előadói beszédéről: — Lelkesítő, nagyszerű számok sorakoznak Malenkov elvtárs beszé. dében, — mondotta. Azoknak a bámulatos eredményeknek adatai, ame. lyeket Lenin és Sztálin pártjának ve. zetésévei ért el a dicső szovjet nép. Arra serkent ez a beszámoló, hogy még jobban dolgozzunk boldog szó. cialista jövőnk építésének meggyor. sításáért. A mi eredményeink természetesen eltörpülnek a Szovjet, unió világraszóló sikereihez arányit, va, de a magunk méreteihez képest — úgy érezzük — joggal vagyunk büszkék arra. hagy csak a mi kis üzemünkben is mennyit emelkedett a termelés. Több mint kétszerannyit termelünk, mint a háború előtt. Az új alkotásokhoz szükséges öntvényeket állítjuk elő. Most a kongresz. szusi beszámolóból megvilágosodik előttünk, hogyan lehet és kell ered. ményeinket tovább növelnünk dolgozó népünk javára, a béiketábor to. vábbi erősítésére. Gondosan tanulmányozta a kon. gresszus anyagát Králik Lajos, a diósgyőri finemhengerde dolgozója is. — Végtelenül sokat köszönhetünk a Szovjetuniónak — mondotta. Tőle kaptuk szabadságunkat, minden, ben segíti munkánkat. Elküldi hoz. zárak legjobb szakembereit, hogy átadják nekünk tapasztalataikat. Most a kongresszus útmutatásai adnak újabb felbecsülhetetlen értékű segít, séget nekünk a szocializmus építésé, hez. A, kongresszus, nagy távlatokat nyit, újult lendületet ad a munkánknak. Mátrai Gyula, a Diósgyőri Gép. gyár szerszámgépgyártó kábelrész. legének vezetője így nyilatkozott: — A legjobban Malenkov elvtársi nak a nemzetközi helyzetről mon. dott szavai ragadtak meg. Szemünk elé tárta a szovjet nép ragyogó tel. jesítményeit, gazdasági és kulturális eredményeit, ugyanakkor lelep. lezte az imperialista tábort, amely, nek háborús terveit azonban a Szovjetunió mögött felsorakozó haladó emberiség keresztül tudja huzni. A békeharchoz adott az egész világ A népi demokratikus országok sajtója nagy -figyelmet fordít az SZK(b)P XIX. kongresszusának munkájára. A lapok részletesen foglalkoznak a kon. gresszus megnyitásával, közük V. M- Molotov elvtárs megnyitó, beszédét és G. M. Malenkov .elvtárs beszámolójátPEKING A pekingi „Zsenminzsibao” című lap az SZK(b)l* kongresszusát vezér- cikk’oen üdvözli. Több sangliáji lap az SZK(b)P kongresszusa iránt nagy érdeklődést tanúsító kínai olvasók legszélesebb köreinek tájékoztatására külön cikkeket közöl. A -„Szinven- zsibno” című lap a többi között ezeket írja: Az a harcos forradalmi szellem, amellyel szovjet testvéreink az új társadalom felépítéséért harcolnak, ragyogó példaként szolgál a kínai nép számáraVARSÓ Á lengyel rádió naponta ötször közvetít híreket a XIX. pártkongresz- szusról. A lengyel központi lapok mellett a vidéki sajtó is vezető helyén foglalkozik a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának XIX- kongresszusával. A ,,Glos Ttobotnjcza” círhű.lodz! lap a többi között a következőket írja: Országunk népfömegei mélységesen meggyőződtek arról, hogy a hős szovjet nép Lenin.Sztálin nagy pártjának vezetésével. sikeresen teljesítibékét a-karó embereinek útmutatást a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának beszámolója. Jenei Imre, a diósgyőri Martin I. számú kemencéjének olvasztóra szintén mélyen átérzi a kongresszus hatalmas jelentőségét. Nagy mértékben fellendült a pá. rosverseny a kongresszus tiszteletére a Borsodnádasdi Lemezgyár bri. gádjai között is. A nemes vetélkedés a negyedévi terv túlteljesítéséért folyik. Máris szép sikereket értek el. A hengermű a szerda reggel végétért három műszakban előirányzott Emelkedett a termelés kedden a diósgyőri Martinban is, amelynek dolgozói ujult erőt merítettek a kongresszus beszámolójának adatai, bői, a szovjet dolg-tzók, példájából. A negyedik negyedév termelését a diósgyőri Martin dolgozói nehézségekkel küzdve kezdték meg. Már a hónap első napjaiban lemaradás' mutatkozott. A gyárvezetöség azon. ban megjavította a szállítást, ennek köszönhető, hogy a Martin kedden 111 százalékra teljesítette tervét. az ötödik ötéves tervét is és újabb hatalmas lépést tesz a kommunizmus győzelme felé. BUKAREST Az „TJniversul” Lenin-Sztálin pártjának XIX. kongresszusával foglalkozó vezércikkében a többi között a következőket írja : Az egész világ dolgozóinak óriási érdeklődése kíséri a történelmi jelentőségű kongresszus munkáját. A dolgozók valamennyi országban saját sikereiknek tekintik a Szovjetunió sikereit, az SZK(b)P-ben pedig korunk eszét, becsületét és lelkiismeretét tartják. Az SZK(b)P XIX. kongresszusa óriási történelmi jelentőséggel bír; s így is kerül majd be a történelembe. A ,,Viata Sindicala” írja: Románia sokszáz üzemében a dolgozók a termelési terv -jelentős túlteljesítésével fogadták október 5-ét. a kongresszus egybehívásának napját. SZÓFIA Bulgária városaiban és falvaiban ünnepi összejöveteleket és népes gyűléseket tartanak a Szovjetunió Kom. munista (bolsevik) Pártja XIX. kongresszusának megnyitása alkalmából- A dolgozók ezt az eseményt a szocialista verseny széleskörű kiterjesztésével ünnepük, kötelezeti séget vállalnak :arra; hogy négy év alatt teljesítik az első cHmitrovi ötéves tervet—- Úgy kell dolgoznunk, hogy mi. nél több acélt adjunk népgazdasá. gunknak, tovább erősítsük ezzel is a béketábort, méltó módon kövessük a minden áldozatna kész hazájukat forrón szerető szovjet emberek példamutatását. Igen eredményesen harcolnak , s 100 tonnás adagok csapolásával is a többtermelésért, az I., III. és VIII. számú kemencék brigádjai, kedden összesen hat nagy adagot csapoltak. Lesk Imre brigádja a IX. kemencénél szerdáig 25 tonnával ha. ladta túl októberben már esedékessé vált tervét. Élenjár a VT. ’ kemencé. nél Csohány Ferenc, az I. kemencénél Jenei Imre, a III. kemencéré' Leskó Lajos brigádja. A sztáünvárosi Hrlkzto Botev állami iparvállalat kollektívája ünnepi összejövetelen számolt be arról, hogy három év, nyolc hónap és hat nap alatt teljesítette a dimitrovl ötéves tervet- Nagy termelési sikerekkel ünnepük a kongresszust a Korbszo hajógyár, a Vulkan gyár, a vasúti műhely és a hajóállomás munkása: is. Trojan város és a környékbeli falvak dolgozóinak ezrei vettek részt az SZK(b)P XIX. kongresszusa alka). mából és a bolgár-szovjet barátsági és kulíúrhónnp alkalmából rendezett gyűlésen, amelyen Pelo Pelovszki belkereskedelmi miniszter mondott beszédet. FRAOA A „TASZSZ” prágai jelentése beszámol arról, hogy a csehszlovák dolgozók új munkasikerekkel köszöntik az SZK(b)P XIX, kongresszusát. A ruzomberokl V. T. Lenin textil- gyár munkásai élenjáró szovjet termelési újítók munkamódszerének széleskörű alkalmazásával kivívták a könnyűipari minisztérium vándor, zászlaját. Kimagasló teljesítményekkel ünnepelték LeninlSztálin pártja XIX. kongresszusának megnyitását a Banska.Bystrica-! terület egyik hányájának bányamunkásai: október 5-re teljesítették az első ötéves tervet. 0 I Az SZK(b)P XIX. kongresszusának sajtóvisszhangja a népi demokratikus országokban Már alkalmaztuk a keresztsoros vetést, felhasználjuk az őszi munkában a kongresszus többi útmutatását is Szőke Gá-borné, a miskolci „Tán. csics“ termelőcsoport elnöke rádión hallgatta Malenkov elvtárs beszédét. — Elsősorban az ragadta meg fi. gyelmemet, hogy Malenkov elvtárs a terméshozam további emelését tűzte ki célul a szovjet kolhozparasztok elé, — hangoztatta. Bizonyosak vagyunk benne, hogy el is fogják érni. Mi is ismerjük és alkalmazzuk mar a terméshozam emelésének néhány nagyszerű szovjet módszerét. Hét hold rozsot és 28 hold őszi búzát ke. A menyei tanácsülés üdvözlő távirata A megyei tanács szerdal ülésének résztvevői nagy lelkesedéssel elhatározták, hogy a XIX. kongresszus alkalmából üdvözlő táviratot küld a Szovjetunió budapesti nagykövetségének. A tanács tagjai és a tanács, apparátus dolgozói a táviratban A borsodnádasdiak újult erővel harcolnak a terv-túlteljesítésért 111 százalékra teljesítette kedden napi tervét a diósgyőri Martin resztsorosan vetettünk. Emelni akar. juk a terméshozamot a jó trágyázással és a gondosabb növényápolás, sál. Megtárgyaljuk a csoportban, hogy a mi lehetőségeink között mit tudunk már megvalósítani azokból az útmutatásokból, amiket Malen. kov elvtárs beszéde tartalmaz. így például elsősorban a helyes vetésforgó kialakítását és a jó talajmü. ve lést. Javítani akarjuk állattenyész. tésünket Is. hogy minél több terméket adhassunk államunknak, népünk, nek. megfogadták, hogy a szovjetek ra. gyogő példáját követve pártunk, szeretett Rákosi elvtársunk vezetésével a maguk munkaterületén szakadat, lanul erősíteni fogják a béketábor magyarországi frontsaakaszát. tervét 17 tonnával túlteljesítette. Az acélmű dolgozói 28 tonnával halad, ták túl előirányzatukat. Jól harcolnak a kikészítő üzem dolgozói is. hogy mielőbb behozzák lemaradásukat. Szerda reggelre at üzem dolgozói 103.5 százalékra teljesítették napi tervüket, tsmmmssiM í i Vili. évfolyam 237. szám Ara 50 fillér Miskolc. 1052 október 9. csütörtök