Észak-Magyarország, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-07 / 235. szám
2 ÉSZAKMAGYARORSZAG Kedd, 1952. október 7. „Az SZKP XIX. koogresszusa tiszteletére megfogadjuk...“ Lelkes röpgyűléseken értékes felajánlásokat tesznek megyénk dolgozói P á r t é 1 e t _______★ Útmutató az alapszervezeti párttitkár elvtársak részére: Hogyan foglalkozzék a taggyűlés a párt- és DISZ-oktatással A miskolci személypályaudvar dolgozóinak lelkeshangűlatú röpgyűlésén Bánlaki István eivtárs, áílomásfőnük méltatta az SZKP XIX. kongresszusának jelentőségét. A felszólaló dolgozók újabb mun- kaíelajánlásokjit tettek. így például Stogleza István vonatvezető brigádja nevében a munkafegyelem megszilárdítását, Lukács István teljesítményének 10 százalékos emelését ígérte. A személypályaudvar dolgozói osztatlan lelkesedéssel fogadták el a javaslatot, bogy táviratban köszöntsék Sztálin elvíársat. A táviratban megfogadták: azon igyekeznek, hogy mint az ország legjobb forgalmi fizetne túlteljesítsék tervelőírásukat és felajánlásaikat. „Eddigi eredményeinket a hős szovjet vasutasoktól átvett tapasztalatok és a példamutatás alapján értük el 1— hangzik a továbbiakban ,, távirat szövege. Nem tudnánk végrehajtani •azokat a hatalmas feladatokat, amelyek az idei legnagyobb őszi forgalomban várnak ránk, ha nem a szovjet vasutasok nyomán haladnánk. Uj korszerű pályaudvarunkon fokozott lelkesedéssel fogunk dolgozni..'’ A megyei kórház dolgozói békegyű- lésükről küldtek táviratot Sztálin elvtársnak: Mai békegyűlcsiiuk lelkesen üdvözli a kommunizmust építő Szovjetunió hős Kommunista Pártjának XIX. kongresszusát, amely Sztálin elvtárs vezetésével a világ dolgozóinak a békéért vívott harcában új diadalmas állomás, további győzelmek kiindulópontja. A kongresszus tiszteletéi-« fogadjuk, hogy Sztálin elvtárs 73. születésnapjára a kórház betegosztályai előkészítik jövő évi szakmai tervüket, feldolgozzák a borsodi bányavidék és nagyipari üzemek munkabaleset- és egészségvédelmét, minden osztályon megszervezik a Medieizszkája Sesztra csoportot és llő dolgozónk sikerrel elvégzi az orosz nyelvtanfolyamot. Éljen a Szovjetűnió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusa! Éljen a világbéke első harcosa-, Sztálin elvtársi Farkas Mitiá-v elvtárs vezérezredes, honvédelmi miniszter távirata dr. ßlexsj Csenicska hadssregtábornoknak, a csehszlovák hadsereg napié alkalmát^! DR ALEX EJ CSEPICSKA hadíeregtábomoknak, a Csehszlovák Köztársaság nemzetvédelmi miniszterének Prága A csehszlovák hadsereg napja alkalmából a magyar néphadsereg, valamint a magant nevében szívélyes jókívánságaimat és üdvözletemet küldöm Önnek és a baráti csehszlovák hadsereg minden harcosának és parancsnokánakKívánom, hogy a csehszlovák hadsereg további sikereket érjen el a harci és politikai kiképzésben, a csehszlovák nép szabad hazája védelmének a megszilárdításában, a felszabadító Szovjetunió vezette legyőzhetetlen béketábor üdvére. Budapest, 1952 október hó 5"énFARKAS MIHÁLY vezérezredes a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere Az ázsiai és csendesóceáni békeértekezlet vasárnapi ülése Az ázsiai és csendésóceáni let vasárnap délutáni ülésén gyermekek jólétének védelméről Mazhar asszony (Pakisztán) tarlóit beszámolót. Megrázó szavukkal ecsetelte azokat a borzalmas szcnvcdésrkcí,' amelyeket a koreai, a malá j földi és a vief nárni háború a nőknek és a gyermekeknek okoz. Tahira Mazhar asszony felszólította a világ összes jóakaratéi embereit: küzdjenek a gyermekek jogaiért és követeljék kormányuktól, hogy fordítson megfelelő összegeket az anya- és gyermekvédelemre. Ezután Louis W. Wheaicn (Egyesült 'Államok) tarto tta az öthat almi béke* egyezmény megkötésének kérdéséről szóló beszámolót. — A jelenlegi veszélyes nemzetközi feszültség megszüntetéséhez — mondotta — mindenekelőtt az szükséges, hogy véget vessünk a kegyetlen koreai, maláj- földi és vietnámi bábomnak. — Több mim hatszázhárom millió ember írta alá az öthatalmi békeegyezményt követelő felhívást jelentette ki* —; Az öthatalmi békccgyczmény nem egyetlen ország különleges érdeke, minden népnek szüksége van arra a biztonságra, amely a félelemmentes élet velejárója. Wheaton ezután hangsúlyozta: — A történelemben először elég erősek a népek ahhoz, hogy kiharcolják egy békeegyezmény megkötését, amely az alkotó munka és az élet útját egyengeti. A továbbiakban U lila (Burma), Rita Lillian Smith (Uj Zéland) és Emilia 1 Prieto Tugore (Costarica) tartott kiegészítő beszámolót az öthatalmi békeegyez- mény megkötésének kérdéséről. békeértekez- a nők és Tahira U Hsszkinai szakszervezeti szövetség alelnökének nyílt levele az amerikai Az „Uj Kína" hírügynökség közli Csu Szue-Fanuak, «z összkínai szak- szervezeti szövetség (ilelnükének nyílt levelét az Egyesült Államok szervezett munkásaihoz, az ázsiai és csendesóceáni békeéi-tekezlet alkalmából. Csu Szue-Fan bevezetőjében emlékezteti az amerikai dolgozókat 1941 december 7-ére, a Pearl-Harfiotii-i „.gyalázat napjára”, s felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok kormánya ma mégis támogatja a japán újra fel fegyverzést és •Nyugat-Németország fegyverkezését. Csu Szue-Fan ezután rámutat: Az 'amerikai munkásokkal azt akarják •elhitetni, hogy az új Kína fenyegeti az Egyesült Államokat, jö'äehet, Kínának nincsenek csapatai Amerikával szomszédos térségeken, míg a KínáiminKásoMoz val szomszédos Koreában amerikai katonák tömegei harcolnak, Kína nem küld hajóhadat, vagy légierőt Hawaiba, ugyanakkor az Egyesült Államok megszállta Taivaot, Amerikára senki sem dobott bombát, viszont az amerikai bombák tömege hull Koreára és Kínára. Csu Szue-Fan beszámol a kínai munkások sikereiről, az életszínvonal emelkedéséről, majd befejezésül a következőket írja: önök bizonyára egyetértenek azzal a meggyőződésemmel, hogy nem lehet eltérés Kína és Amerika, valamint más országok munkásai között béke- szeretetük tekintetében. Adjunk hangot ennek a felfogásunknak. Az ázsiai és csendesóceáni hékeértekez- let alkalmat nyújt erre. Louis Saillant felszólalása a Szakszervezeti Világszövetség berlini nagygyűlésén A textilmuokások második nemzetközi értekezlete és a Szakszervezeti Vuágszöveiség fennállásának 7. évfordulója tiszteletére szombaton nagy- igyűlés zajilott le a berlini Siemens— Planiaművek kultúrbázátoan. A nagygyűlésen Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára a többi között a következőket mondotta: ,,A dolgozók élet- és muni aköriiJményeinek megjavításáért vívott harc értelmét veszítené, ha •állandóan és mindenütt nem kísérné a béke fenntartásáért vívott fáradhatatlan küzdelem. A Szakszervezeti Világszövetség éppen ezért teljes erejével csatlakozik a Béke Világfanács tevékenységéhez." A Szovjetunió textilmunkásainak és munkás-nőinek harcos testvéri üdvözletét Korobova szovjet küldött tolmácsolta. A nagygyűlés résztvevői ezután egyhangúlag határozatot fogadlak el-, amelyben kötelezik magukat, hogy a Szakszervezeti Világszövetség felhívásához híven nemzetközi egységben folytatják harcukat n békéért, jólétért és demokráciáért. A határozat felkéri a szabad német szakszervezeti szövetséget, hívja meg japán szakszervezeti tagok küldöttségét a Német Demokratikus Köztársaságba, hogy a német és japán dolgozók közös harcra szövetkezhessenek az imperialista háborús uszítok ellen. . A Megyei Pártbizottság határozata alapján az összes alapszervezetben október 5 és 13 között taggyűlést kell tartani, ezen az oktatás megkezdésével és a tngkönyvcserével kapcsolatos feladatokat kell megtárgyalni. Az alábbiakban a párttitkár eUtár- saknak a taggyűlés oktatási napirendjéhez kívánunk segítséget adna 1. A pártoktatáís, a tanulás egyre fokozódó jelentősége Az oktatási munkával íoglatkozó beszámoló első része a pártoktatás, a tanulás egyre fokozódó jelentőségéről szóljon. MódúJűk el a titkár elv-társak, hogy a szocializmus, a kommunizmus építése közben egyre fokozódik a tanulás jelentősége. A szocializmust és kommunizmust megfelelő ütemben csuk képzett, emberekkel lehet fölépíteni, ebben az építőmunká- ban és a képzelt emberek nevelésében elsősorban a párttagoknak, a kommunistáknak kell az élen jármok- Nekik kell vezetniük, nevelniük a pártonkivüli milliókat, hogy azok is még eredményesebben vegyenek részt az építőmunkáhnn. A nevelő munkát a párttagok csak akkor végczhe ik sikerrel, Ita ők maguk képzettek, na elsajátították a marxizmus-leniniz- must. A párttagok és tagjelöltek tanulása tehát döntő jelentőségű. A dolgozók politikai képzettsége meggyorsíthatja, politikai képzetlensége viszont meglassíthatja a szocializmus építését, mert csali az tud valóban jó munkát végezni, aki ismeri a marxizmus-leninizmiist, aki tudja, hogy miért dolgozik. (A titkár elvtársak példákkal mutassák meg egyeg.v elvtárs fejlődését, hogv a tanulás által hogyan lett egyre öntuda- tosabb, hogyan vált él. munkássá, sztahanovistává,, ért el kiváló eredményeket a mezőgazdasági munkában, stb. Mondjanak olyan példát, 's, hogy az egy-két évvel ezelőtt jóldo‘1- gozó elvtárs,— aki nem tanult, nem fejlesztette magát — hogyan maradt el a fejlődésben, teljesítménye bog.van esett vissza a sztahanovista szintről, stb.) A. tanulás hatalmasan növekedő .ip- lentőeégét legjobban a Szovjetűnió Kommunista Pártjának jelenleg folyó NIX. kongresszusára botor jesz tett módosított szervezeti szabályzat tervezete bizonyítja, amely két poníDl SZ-ÉLET A misko A DISZ szervezeti szabályzata kimondja, hogy szükség szerint, de legalább havonta össze kell hívni a* alapszervezet taggyűlését. A taggyűlés nem egyszerű értekezlet, — döntő szerepe van a bőlső demokrácia biztosításában, az alapszervezet előtt álló feladatok megvalósítására történő mozgósításban, a DISZ-tagok nevelésében. A taggyűlésen az alap- szervezet vezetősége köteles beszámolni a két taggyűlés között végzett munkáról, Ismertetnie kell a soron- lévő feladatok megvalósítására kidolgozott terveket. A taggyűlésen beszámoltatják a tagokat, hogyan tettek eleget megbízatásuknak, a tagok pedig szántónkén’k a vezetőségtől, hogyan dolgoztak, elbírálják munkájukat, feltárják a hiányosságokat. A taggyűlésen veszik fel a szervezet új tagjait. A vezetőség a taggyűlés tudta és jóváhagyása nélkül egyetlen tagot sem vehet fel, egyetlen tagot rém részesíthet büntetésben. Súlyos hiba lenne, ha a taggyűlésen az előadó és a tagság üres, általános szólamokat hangoztatna, a tagság és a vezetőség hízelegne egymásnak. A taggyűlésen érvényesülnie kell a bírálat és önbírálat szellemének, kölcsönösen fel kell tárni a hibákat, mélyrehatóan elemezni keli, mi okozta a hibákat és mozgósítani kell a vezetőket és tagokat egyaránt a munka színvonalának további emelésére. A Jó taggyűlés fokozza a fiatalok liarckészségét, lendületét, énnek eredményeként magukkal ragadják a DISZ-en kívülálló fiatalokat üzemekben, bányákban építkezéseken, községekben és iskolákban, hogy öntudatos helytállással leküzdjenek minden nehézséget, sikerre vigyék harcukat. A jó taggyűlésen feladatokat kapnak a fiatalok, s azzal, hogy a taggyűlés beszámoltatja őket munkájúikról, növeli bennük a harckészséget, a felelősségérzetet, fokozott éberségre tanítja őket. Mindezek alapján láthatjuk, mi1 lyen súlyos hiba, hogy egyes miskolci DISZ alapszervezetek nen» tartják meg rendszeresen -r taggyűléseket. ban is- foglalkozik ia pártok tatás kérdésével és még jobban előtérbe helyezi n kommunisták eszmei felkészültségének, marxista-leninista nevelésének feladatát. „A Szovjetunió KrtmmunistáPártja eddig is igen nagy súlyt helyezett a párttagság elméleti színvanuilánnk enitlésére, de az új helyzet, a kom' mun izmus építésének megnövekedett követelményei tükröződnek a szarva- zeti szabályzói-tervezétben — abban is, hogy még jobbam előtérbe helyezte a kommunisták eszmei felkészültségének, marxista-leninista nevelésének feladatát. A tervezet minden, egyes pártszervezetnek és miMen alapszar- vezetnek fontos feladatúvá teszi, hogy metsmeervestso a párttagok: és tagjelöltek politikai oktatását és ellenőrizze, hogyan sajátítják el a marxi zm n s-len ki izmus t. A párttagok harci képessége, aktivitása, példa- mutatása, helytállása annál jobban ivilósul meg, minél ön tilda tasabpaJc, minél fejlettebbek elméletileg és politikaiéig a. káderek és párttagok, minél jobban sajátítják, ol és alkalmazzák a győzelem tudományát, a ■m.nrxizsmas-Icninlzmust." (Kovács István elvtárs szeptember 2S-Ä« tartott előadásából.) 2. A pártoktatás előkészítése A tanulás jelentőségének Ismertetése után a titkár elviársnk számoljanak be a taggyűlésnek, hogy jelenleg milyen mértekben van biztosítva az oktatás sikeres megkezdése. Közöljék, hogy mennyi ia<g és tagjelölt van az alapszervezet területén, közülük hányán fognak tanulni és hogy ez a szám kitószi-e a párttagság létszámának 90 százalékát. Ismertessék,1 hogy a népnevelőket, n pűrtc.soport- bizalmiakat és a tagjelölteket kivétel nélkül bevonták-e a tanulásba, no- gynn biztosították a műszaki vezetők, a tömegszerveze11 vezetők tanulását és hogy az alapszervezet vezetőségi tagjai milyen oktatásban fognak résztvenni. Ismertessék a titkár elv- társak azt is, hogy az oktatás technikai előfeltételeit (helyiség, tananyag megrendelés, közlekedési eszközök, stb.) hogyan biztosították. 3. A DISZ-oktatás előkészítése Ezután arról számoljanak be a litikátr elv társak, hogyan van bizto1 ci DISZ-taggyűl Érthető, hogy éppen ezeknek az alap- szervezeteknek vezetői a hibák sorozatát követik el, hiszen az ilyen alapszervezetekben niDcs meg fi szervezett lehetősége annak, hogy a fiatalok bírálatukkal segítsék a vezetőséget. A hejőcsabai mészüzem DISZ alapszervezetében hónapok óta nem tartottak taggyűlést, ez a szervezet nem Is hajtja végre a kapott pűrtmegbízatáscikat, nem készítette elő jól az új oktatási évet. Számos alapszervezetben a taggyűlésen olyan beszámoló hangzik el, amely csak általánosságokat tartalmaz, nem foglalkozik behatóan az illető szervezet fiataljai előtt C'.ó feladatok ismertetésével. Ennek oka, hogy a beszámolót előzetesen nem tárgyalják meg az alapszervezet vezetőségi ülésén, sok esetben az is előfordult, hogy a DISZ-titkár elvtársaik a taggyűlés előtt néhány órával kezdtek hozzá a beszámoló összeállításához. Az ilyen beszámoló következménye, hogy a fiatalok nem ismerik az elért eredményeket, Dem látják világosan a további feladatokat. Ilyenek szoktak lenni a taggyűlések az annabányal DISZ-szervezetben. Több alapszer vezet nem készíti elő megfelelő gonddal a taggyűlést, a taggyűlés sikeré érdekében nem végez előzetes politikai munkát, hanem megelégszik azzal, hogy plakátokat ír ki, meghívókat küld, stb. A taggyűlés előtt az alapszervezetek vezetőségei tárgyalják meg a taggyűlés napirendi pontjait, idejét és helyét, ugyanezt meg kell tárgyalni „ csoportvezetők értekezletén, utána pedig csoportért «kéziéi eken. Ha így járnak el, a DISZ- fiataloií felismerik a taggyűlés nagy jelentőségét, nem fordul elő, hogy a sítva a DISZ oktatás megkezdései. A fentiekhez hasonlóan számszerűleg :s ismertessék, hogy a DISZ-tagok közül hányán fognak tanulni a" DISZ- oktatás különböző formáiban, ki- teszi-e ez a DISZ-tagság létszámának 30 százalékát, megfelelőek-e a DLSZ-nek átadott előadók, hogyan segítette az alapszervezet a IDISZ- ok!atá.s megszervezését. 4. Az oktatás megkezdésével kapcsolatos feladatok Végül a titkár elvtársiak Ismertessék, hogy milyen feladatok vannak az oktatás megkezdésével kapcsolatban. Mondják el névszerint — az egyik vezetőségi tag olvassa fel — hogy ki melyik szemináriumban fog tanulni, kik lesznek mz előadók, mikor és hol lesz az első fogadkozás. Hívják fel a taggyűlésen résztvevő elvtársak figyelmét, mennyire fontos, hogy már az első foglalkozástól kezdve rendszeresen megjelenjenek a politikai iskolán. Számoljanak be arról is, hogy a vezetőség a továbbiakban milyen módon fogja segíteni a párt- és DISZ-oktatást, az egyes szemináriumokért névszerint melyik vezetőségi tag felelős, mikor fogja tárgyalni az alaP-szorveíét vezetősége az oktatás kérdését vezetőségi üléseken, stb. Befejezésül ismételten hívják fel a figyelmet a párttagok, tagjelöltek felelősségére, a rendszeres megjelenés, n jó felkészülés fontosságára és kérjék; hogy a taggyűlésen résztvevő elvtársak jó ‘javaslataikkal ás segítsék a Bolitlkni Bizottsá'g határoza* Iának jó végrehajtását. Megyei Pártbizottság ágit. prop. osztály. Pótlás. Október ö-i, vasárnapi számunk „Fartőiét" rovatában megjelent „A propagandista szemináriumok elé" című cikk befejező részétien a feladatokat megjelölő 3. pont helyesen így hangzik: „Propagandistáink n hátralévő időt nagyon jól használják ki, készüljenek nagy gonddal a foglalkozásra. A prop. szem, vehetőknek nagy anyagot kell tanulruá- nvozníok, az első kétheti anyagból szemináriumot kel! vezetniük, a harmadik-negyedik heti anyagból elő*1 adást kell farfaniok, — ez igen alapos munkát iküvetel.” ések elé taggyűlés határozatképtelen, mert if tagok nem jelentek meg teljes számban. A 28/9. szakipari vállalatnál' egy fegyelmi ügyet nem tudtak megtárgyalni, mert a tagoknak csak 00 százaléka jelent meg a taggyűlésen. A MÁV igazgatóság DISZ alap- szervezetének legutóbbi taggyűlésén a tagságnak csak 50 százaléka veti részt; a taggyűlés nem volt határozatképes, mégis ki akarták egészíteni a vezetőséget, új tagokat akartak felvenni. A taggyűlések további fogyatékossága; hogy a tanácskozást kevés helyen előzi meg tánc- és énekszámokból, szavalatokból álló kultúrműsor. Az egyik legfőbb hiányosság, hogy a taggyűlések általában keveset foglalkoznak konkréten az tizem, a vállalat tervteljesítésének kérdéseivel, nem szabják meg pontosan, ml a feladata ezen a téren a DlSZ-szer* vezetnek. Helyes, ha a DISZ-vezetök a taggyűlésekre meghívják a kommunista műszaki vezetőket; akik felszólalásukkal nagy segítséget nyújthatnak ahhoz, hogy az ifjúság a szocialista építés robamesapatává fejlődjék. A most soronlévő tagiy üléseken DISZ-szerrezeteink foglalkozzanak Igén behatóan az oktatási év sikeres megkezdésének és további eredményi* biztosításának feladataival, tárgyalják meg a békekölcsön-jegyzés tapasztalatait, mozgósítsanak a negyedik negyedévi terv győzelmes végrehajtására, az őszi mezőgazdasági munkák és a begyűjtés sikeres elvéti zésére, illetve pontos, példamutató teljesítésére. NAGY LÁSZLÓ miskolci DISZ bizottság szervező titkár.