Észak-Magyarország, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-18 / 219. szám
HERMÁN ÖTT$ ' ' MŰZEUM ÉSZAKMAGYARORSZÍG AZ MDP BORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Vili. évfolyam 219. szám Ara 5« fiHér Mlskoäc. 1952 szeptember 18, csliiöriök I Ünnepélyes keretek köalltt megnyílt Miskolcon a megyei S hónapos pártiskola Kossuth a hazaszeretet és áldozatvállalás nagy példamutatója V ________________—_________—J A II, Békekölcsön első sorsolása A ceglédi példát követve Ma kezdődik a H. Békekölcsön első sorsolása. Pártunk, kormányunk — mint mindenben és mindenkor — ezen a téren is megtartja szavát. A most sorsolásra kerülő nagyösszegü nyereményekből és a n. Békekölcsön jegyzése óta eltelt nem egészen egy év alatt megvalósított számtalan beruházásból, a Terv újabb alkotásaiból a dolgozók megbizonyosodtak a muitévi köfcsönjegyzés jelszavának igazságáról: „A haza javára, a magad hasznára jegyezz Békekölcsönt!" Népünk megértette, hogy a szocialista államkölcsön — a szocializmus építésének, honvédelmünk erősítésének, függetlenségünk és ■ a békénk megvédésének fontos eszköze. A II. Békekölcsön ma kezdődő sorsolása újabb bizonyítéka annak, milyen hatalmas különbség van a szocialista és a kapitalista kölcsönök, államkölcsönök között. A szocializmusban a dolgozók százszoro. san és ezerszeresen visszakapják áüamkölesönre jegyzett forintjaikat, a nyeremények, az új gyárak, bérházak, utak, iskolák mellett olyan formában is, hogy az állam igen olcsó és hosszúlejáratú kölcsönt nvujt sok dolgozónak új családi ház építéséhez, a termelöcsoportok fejlődéséhez, a háztáji gazdaságba állat beszerzéséhez. A sárospataki járásban például államkölcsönnel 82 új családi ház épül termelöcsoportok tagjai részérq. A műit rendszerben az államtól csak a gyárosok, a földbirtokosok. kaptak kölcsönt. A Horthy fasiszták számtalanszor kértek kölcsönt a dolgozóktól, de soha sem fijiették vissza. A kölcsönnek csúfolt Marshall-,.segély" is világosan mutatja, mi a kölcsönnek — az államkölcsönnelc is — a szerepe a kapitalista országokban. Az imperialisták agresszív, világuralmi céljaik megvalósítására adnak kölcsönöket más kapitalista országoknak. Ezek a kölcsönök és a kapitalista kormányok által kibocsátott belső kölcsönök csak fokozzák a dolgozó nép nyomorát. Népünk is jól tudja, hogy az amerikai háborús uszitók ismét vérbe és lángba akarják borítani a világot, ezért fokozzák eszeveszett fegyverkezésüket, ezért léptek a nyílt agresszió útjára Koreába«? A háborús uszítók leplezetlenül a fasizmus erőire támaszkodva, gyalázatos támadást készítenek elő a békét akaró népek és a béke bástyája, a Szovjetunió ellen. Az imperialista támadó erőkkel szemben a béke erői mind hatalmasabbá tesznek. A világ elnyomott, kizsákmányolt dolgozói megbonthatatlan egységben összefognak a felszabadult, szocializmust építő népekkel, felsorakoznak a Szovjetunió vezette béketáborban a béke harcos megvédésére. Dolgozó népünk tudatában van feladatának és erejét nem kímélve, elszánt akarattal, áldozatkészséggel és új munikahöstettekkel adja fényes bizonyságát forró hazaszeretetének. Építő munkánk nagyszerű eredményei szemünk, előtt nap, mint nap jobbam kibontakoznak. Kazincbarcikán épül a békeváros és a hatalmas kombinát. Működik már a mályi téglagyár, sokszáz dolgozó gyermeke tanul a miskolci Rákost Mátyás Nehézipari Műegyetemen. Termel az óriáskohó és rövidesen elkészül a miskolci kettősvágányú villamosvasút. Épül Szíálin-város és a November 7. erőmű. a budapesti földalatti gyorsvasut. Uj iskolák, kórházak, utak épülnek az országban. Halváink százaiban gyullad ki a villany, traktorok, kombájnok é 3 más mezőgazdasági gépek ezrei segítik dolgozó parasztságunk munká- ját, teszik szebbé életüket. A falu dolgozóinak ezred csatlakoznak a szövetkezeti mozgalomhoz. Mint Rákosi elvtárs mondotta: „A dolgozó nép érzi és tudja, hogy végre az övé az ország, az állam az ő javát szolgálja.“ Van hazánk, von mit védenünk! Ennek felismerése erősíti egész dolgozó népünk elhatározását: az ötéves terv győzelmes megvalósításáért dolgozva minden erővel harcol hazánkban a szocializmus építésének meggyorsításáért, fokozott éberséggel és helytállással őrködik elért eredményeinken, hazánk békéién. AH. Békekölcsön első sorsolása méltó előzménye a III. orezágos békekongresszusnak. Ez a kongresszus egyre izmosodó békemozgalmunk hatalmas jelentőségű eseménye, hiszen népünk küldöttei — egész népünk nevében — ismét hitet tesznek amellett, hogy következetesen harcolunk a béke védelméért, a Tervkölcsön és a Békekölcsönök forintjaiból is született nagy alkotásaink megvédéséért. ARANYESÖ NÉHÁNY ÉVVEL ezelőtt egyik központi lapunkban közöltek egy hírt „Ezüst-eső” címmel. Ér. dekes jelenségről számoltak be- Vihar tört ki egy kisvároska felett és a vihar nyomában szokatlan eső kezdett esni. Egyenesen az égből hatalmas mennyiségű apró, régi ezüsttallér hullott a meglepett járókelők lába elé. Azonnal megkérdezték a meteorológiai intézetet a jelenséget illetőleg és a következő magyarázatot kapták: Nincs a dologban semmi természetfeletti- A várostól nem messze a vihar elmosott egy dombot, melyben évszázadok előtt ezüst pénzeket rejtettek el; a vihar jelkapta a tallérokat, a léghullámok néhány kilométerre odébb- sodorták és a város felett hullatták le őket. Ilyen egyszerű volt ennek a „rejtélyesu égi jelenségnek a magyarázata. HASONLÓ ESET tör. tént nemrégiben Lublinban- A Kaganoncs- gépgyár dolgozói voltak ennek az érdekes jelenségnek a tanúi. Ebédidő közben, mikor kiosztották a legjrisebb lapokat, aranyeső hullott a gyár területére, Nem is ezüst, hanem egyenesen arany! És nem is könnyű ókori ezüst tallérok, hanem súlyos szovjet rubelek. És nem is tucatjával, hanem százár val, estivel hullottak az égbőlEzt a felettébb kellemes. légköri jelenséget elsőnek Praszkovja Babkova kom- szomolka, a rézöntőműhely technikai ellenőre vette észre. Még jó, hogy ebben a pillanatban szabad volt a keze, különben a meglepetéstől még selejt született volna. Első pillantásra — mint mondja —, szinte megvakította szemeit a ragyogás; asztalára sem több sem kevesebb, mint ezer rubel esett- .„4 zsebemben a bicikli" — kiáltotta és szokott élénk, ségével már másnap beszerezte a biciklit és azon karikáson be az üzembe. AZ ÖSSZES műhelyben megcsendült ez a kellemes arany-pengés. Hol itt, hol ott hallotta az ember: „Nekem is'-”, „Nézzétek, nekem isi” Ezer jutott Rimma Petrovának, a vas öntőmű helyből, ezer jutott ugyanott Anna Szemjone- vának, négyszáz Aleksz. andr Siskinnek a gépműhelyből, ezer Anton Z<E korjukinnak, a gyárigazgatóságról, kétszáz Csirkovr nah, a gyári újság munkatársának és kétszáz lszakovnak a szállítóműhelyből- A gépműhelyben különösen nagy erővel zúdult alá a zápor; Anna Szcpcsenkova esztergályos gépére huszonötezernégyszáz rubel esett egyszerre. Egyszóval mikor összeszámolták az emberek, kiderült, hogy összesen hatvanezer rubelnyi aranyeső esett. Azonkívül természetesen, ami esetleg elgurult valahová és nem vették észre. •. TUDÓSÍTÓNK telefo. non azonnal a meteorológiai intézethez fordult, ahol a következő felvilágosítást kapta; — Hogy pontosak legyünk, nem jó számot hívott az elvtárs. Tudniillik a pénzügyminisztériumot kellett volna felcsengetnie. Nekünk ehhez az esőhöz semmi közünk. Ez a jelenség egyáltalán nem légköri, hanem nagyon is földi indítékok alapján keletkezett. Évente kétszer ismétlődik meg pontos időközökben, valahányszor kihúzzák a tenr kölcsön-kötvcnyeket- A legutóbbi zápor nyilván azért keltette fel a gyár figyelmét, mert a rubelek súlyosabbak lettek. Minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük, hogy még u pénzügyminisztériumot sem■ kell zavarni az érdeklődéssel a következő prognózist illetőleg, miután súlyát tekintve minden soronkövetkezö eső erőteljesebb lesz és még- inkább növeli minden tervkölcsönkötvény tulaj, donos jólétét. A jólét pedig, mint ön is tudja, nem az égből hull az emberek ölébe. A mi kezünk munkája ez! (L- Apreszjanl Villány versenyre hívta az abauiszánlói járás községeit Mi, Vilmány dolgozó parasztjai első félévi hizottsertés beadásunkat 103 százalékra, a gabonabeadást az Alkotmány Napja tisztelőiére 11.0 százalékra teljesítettük. Sikeresen erősítettük a termelőszövetkezeti mozgalmat. A termelőszövetkezet taglétszámát 26-ról 182-re emeltük, a szövetkezet földterületét 120 holdról 930 holdra növeltük. Gépállomásunk ugyancsak nagy mértékben megjavította munkáját, A község dolgozó parasztjai most elhatározták, hogy méltóképpen készülnek a Nagy Okilóberi Szocialista Forradalom ünnepére, követik a ceglédi járás dolgozóinak példamutatását. Az, alábbi pontok alapján versenyre hívjuk az abaujszántói járás községeit. BETAKARÍTÁS: 1. A napraforgót szeptember 20-ig, a kukoricát október 5-ig betakarítjuk. Ugyaneddig az időpontig befejezzük a kukorica és napraforgószár levágását. A szárat bcsllózzuk, hogy minőségi takarmányt biztosítsunk állatállományunk részére. SZÁNTÁS ÉS VETÉS: 2. A vetőszáwfást géppel 20 centiméter, fogattal pedig 18 centiméter mélyen az őszi mélyszántást 20, illetve 25 centiméter mélyen végezzük. Földjeink 75 százalékát géppel szántatjuk fel és a szántást a vetés megkezdése előtt 15 nappal befejezzük. A rozsolt és takarmánykeveréket szeptember 27-ig elvetjük, a búza vetését pedig október 15-re fejezzük be. UJ MÓDSZEREK ALKALMAZÁS A: 3. Termelőszövetkezeti csoportunk vetésterületének 85 százalékán ke. resztsorosan vet, ami 242 holdon 968 mázsa többtermést jelent. TALAJELÖKÉSZITÉS: 4. A gépállomás 6 előliántós ekével rendelkezik, ezeket 100 százalékig kihasználjuk. A műhely dolgo. zói vállalják, hogy még két előhán- tós ekét készítenek; a mezőgazdászok ellenőrzik az előhántós ekék jó beállítását és munkáját. A kísérleti gazdaság kutatói vállalják, hogy tanácsaikkal segítségeit nyújtanak a dolgozó parasztoknak. TRÁGYÁZÁS: 5. A község határának egyötöd részét istállótrágyázzuk. Termelő- csoportunk 200 holdra, az egyéni dolgozók 60 holdra hordják ki a trágyát, amelyet azonnal szétteregetnek és beszálltának. MŰVELETLEN TERÜLETEK FELTÖRÉSE: 6. A község területét, a tagosítás folytán megszüntetett utakból, a mesgyék és árkok szűkítéséből 18 holddal nagyobbitjnk, ezeket művelésre feltörjük. A SZAKMAI KÉPZÉS FEJLESZTÉSE: 7. A kísérleti gazdaság és a gépállomás agronómusa! vállalják, hogy a termelőcsoport brigádjai és az egyénileg dolgozó parasztok előtt ismertetik az élenjáró szovjet agrotechnika módszereit, a keresztsoros vetést." az előhántós eke alkalmazását, az őszi műtrágyázás és a tavaszi fej- trágyázás jelentőségét. Őszi munkánk legjobb elvégzése mellett vállaljuk, hogy a beadási kötelezettségünket a kapás véleményekből határidő előtt teljesítjük. Burgonyából szeptember 30-ra, m kukoricából és napraforgóból szeptember 20-ra túlteljesítjük előírásunkat. A vilmány! termelőszövetkezet tagjai és egyénileg dolgozó parasztjai, valamint a kísérleti gazdaság dolgozói az őszi munka elvégzésében eg.vüttesen páros verseny re hívjuk Göncruszka termelőszövetkezeti tagjait és egyénileg dolgozó parasztjait. A verseny értékelése a határidő félidejében és után három napon belül közös bizottság által történik. Munkánk elvégzéséről időben pontos jelentéseket küldünk. Felhívjuk az abaujszárttől járás összes községét, hogy hozzánk hasonlóan csatlakozzanak a oegiédi dolgozó parasztok kezdeményezéséhez és a helyi viszonyoknak megfelelően, a fenti versenyszempontok szerint hívják nemes vetélkedésre régebbi párosverseny-társaikat. Legyen tudatában a járás minden dolgozó parasztja, hogy ez a versenyfelhívás népi demokráciánk a béke tábor további erősítését szolgálja. KISS GYULA községi tanácselnök. JUHÁSZ PÁL KÖVÉR GÉZA MDP titkár, AMG igazgató. DERERA MIKLÓS a kísérleti gazdaság Igazgatója. így született meg a Rákosi elvtársnak tett fogadalom Szűcs Lajos a napokban odaszólt egyik szomszédjának: — A ceglédiek értenek a verseny- szervezésihez. Hallottál róla? Az egész járás együtt tett felajánlást Rákosi elvtársnak. Levelükben megírták^ hogyan akarják a legjobban elvégezni az őszi munkát és a beadást. Persze, hogy hallott róla a szomszéd, mint ahogy mindenki a faluban. — Nekünk is tenni kell valamit, — mondták a termelőszövetkezetben is- — Eddig is mi kezdeményeztünk csaknem minden mozgalmat a járásban. Ha mi megindítjuk, biztosan sokan követik a példát. Az egész járás- Tudják, hogy amibe belefogunk, az sikerül. így is van. A község 119 százalékban tett eleget gabonabeadásának. Pár napja szövetkezeti községgé fejlődött, a dolgozó parasztok lelkesen, gyorsan végzik az ősziek betakarítását; jól előre haladtak a szántással és vetéssel. Valahányszor ránéznek a volt Patay kastélyra, — ahol most a gépállomás székel, — ríj erőt merítenek munkájukhoz. A kastély a múltat juttatja eszükbe minden keserűségével. Szemük előtt pedig mindenütt a községben új élet pezsdül, amelyet a fel- szabadulás és a nép állama teremtett számukra. Egyebek között mozit, kullúrházat-, könyvtárat kapott a község s olyan jólétet, amelyről azelőtt álmodni sem mertek. ★ Esti beszélgetések közben egyre többen tették magukévá a gondolatot, amely mind határozottabb körvonalakat öltött: meg kell kezdeni a versenyt, össze kell ülni és meg kell beszélni a tennivalóival. A gépállomás és a kísérleti gazdagéig dolgozói késedelem nélkül hozzáláttak a vállalások kidolgozásához. Kedden este összehívták a falugyűlést. Ott voltak a község élenjáró dolgozói, kommunistái, a. pártszervezet vezetőségi tagjai, a• gépállomás és a kísérleti gazdaság képviselőiÜnnepi hangulat volt a teremben, amikor a gyűlés megkezdődött. A falon ott volt a diósgyőri munkások hatalmas, gyönyörű sélyemlobogója, amelyet a nyáron érdemeltek ki a vilmányiak. Ezt a zászlót akarják most az új versenyszakaszban szilárdan megőrizni. ¥ X párttitkár elvtárs után Gál Endre elvtárs beszélt a járási pártbizottság képviseletében. Vilmány nagyszerű fejlődésérg mutat rá; majd örömmel üdvözli az értékes kezdeményezést. Egymásután állnak fel szólásra a dolgozók legjobbjai. Szűcs Lajos elvtárs kiemeli: a verseny sikere érdekében minden téren értékesíteni kelt az élenjáró szovjet agrotechnikát. Ha csak 400 holdon alkalmazzák a keresztsoros vetést, a terméshozam 15 vagonnal emelkedik, ami azt jelenti, hogy elbből a többletből fedezni tudják a falu egész beadási előírásának 50 százalékát. Ha kukoricából csak 100 holdon vetnek négyzetesen, a 400 mázsás terméstöbblet elegendő a *5e_ adási előírás teljesítésére. Tóth Lajos, a csaknem 1000 holdassá növekedett „Hernádvölgyi Uj Élet" tszcs elnöke a beadás példamutató teljesítésére vonatkozó vállalást jelenti be. A kísérleti gazdaság Igazgatója, Derera Miklós értékes előadást tartott az őszi talajművelésről, javaslatokat tett a betakarítás meggyorsítására. ígérte, hogy a gazdaság agro- nómusni mindenben segíteni fogják a dolgozó parasztok vállalásainak teljesítését. Hasonló értelemben szólalt fel Kiss Gyula tanácselnök is. A gépállomás traktorosai közül Csősz Géza megfogadta; hogy az előhántós eke alkalmazásával az őszi munkában 120 százalékos teljesítést ér el. Hor- nyák József traktoros vállalta, hogy november 7-re 100 százalékig teljesíti talajmnnka tervét. Krocsek András, a gépállomás főagronómusa fokozott támogatásáról biztosította a termelőszövetkezetet az őszi munka elvégzése, a brigádszervezet megteremtése és a zöld futószalag bevezetése terén. Vállalta a gépállomás nevében, hogy minden talajmumkát határidő előtt 15 nappal befejeznek. ★ Felolvassák a felajánlásokból összes állított együttes •vállalás szövegét, elhangzik a, javaslat, hogy hívják fel csatlakozásra a járás valamennyi községét. Lelkes taps csattan fél, a gyűlés résztvevői egyhangúlag magukévá teszik a javaslatot. Megszületik az elhatározás: fogadalmukat bejelentik Rákosi elvtársnak. ■—• Egyetlen órát sem szabad most mér késnünk, jól ki kell használni es időt, hogy adott szavunkat valóra- ráltsuk. Aielőhb büszkén akarjuk jelenteni Rákosi éh-társnak, hogy hűségesen megtartottuk ígéretünket, — fejezte ki a falu dolgozóinak szilárd elhatározását a tanácselnök elvtárs. Riese és Zalkod példát mutat a burgonyabeadásban Az őszi kapásnövérryek betakarításában és a begyűjtésben megyénk súlyosan le* maradt. Járási és községi tanácsaink sok helyen még mindig nem tekintik elsőrendű feladatuknak ennek a munkának mielőbbi elvégzését. Vannak olyan köz" ségek. ahol a tanács engedélye nélkül kezdték meg a még éretlen kukorica és napraforgó törését. Tanácsainknak haladéktalanul fel kell lépniök az ilyen jelenségek ellen. Azokban a községekben azonban, ahol a kapásnövények beértek, sürgősen meg kell kezdeni a betakarítást és begyűjtéstOtt, ahol a népnevelők kellő felvilágosító munkát végeznek, dolgozó parasztjaink példamutatóan tesznek eleget kötelezettségüknek. Példaként állítható megyénk vala" mennyi községe elé Riese község ahol « dolgozó parasztok már 80 százalékra tét” tek eleget burgonyabeadásuknak. Zalkod község eddig 70 százalékra teljesítette a burgonyabeadást. Egyénileg dolgozó parasztjaink vegyenek példát Hriczu József zalkodi dolgozó paraszttól, aki már llű százalékra teljesítette beadási kötelezettségétA napraforgó és a kukoricabeadásban úgyszólván minden járás súlyosan le* maradt. A szégyenletes utolsó helyen az ózdi járás áll, amely még egyáltalán nem adott be napraforgót. Tömegtüntetés Rotterdamban a háborús előkészületek ellen A ,,Soha nem fog megismétlődni" el* nevezésü amimilitarista szervezet szeptember 14-én népes tüntetést rendezett Rotterdamban- A szervezet tiltakozott a fasiszta Wehrmacht feltámasztása ellen és felhívást intézett a holland néphez. Az új fasiszta Wehrmacht — hangoztatja többi között a felhívás —, amely félmillió katonát és tisztet egyesít volt hitlerista tábornokok parancsnoksága alatt, mi ismét fenyeget bennünket* A „Soha nem fog megismétlődni'" szervezet azzal a felhívással fordul hozzátok, hollandok, akik átszenvedtétek a náci uralom keserű napjait, szervezzétek a „Wehrmacht elleni harci napot". Egyöntetűen szálljatok síkra a német Wehrmacht feltámasztása ellen! A felhívást százan írták alá, közöttük egyetemi tanárok, írók, festőművészek, szobrászok.