Észak-Magyarország, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-16 / 217. szám

Kedd, T9S2. sneptwnber M> ÉSZAKMAGYARORSZÁG 3 felit / M cszu 1 Békebizottságunk a magyar kékek ongresszusra Novemberijén újból tanácskozásra ül' nek össze a magyar nép legjobb béke- harcosai. Az elkövetkezendő' hetekben abban látom a békebizottságok legfonto­sabb feladatát, hogy minden dolgozóval megismertessék az Országos Béketanács­nak a magyar néphez intézett felhívását- A mi békebizottságunk röpgyülésen is­mertette a felhívást. Nekünk dolgozóknak, az a feladatunk, hogy azon a helyen, ahová a dolgozó népünk állított, minden erőnkből helyt" álljunk, jó munkával erősítsük honvédel­münket, segítsük ötéves tervünk sikeres végrehajtását. A munkáltán a békebizott­ság tagjainak példát kell mutatniok. A mi békebizottságunk tagjai úgy dolgoz" nak, hogy túlteljesítsék harmadik ne­gyedévi tervüket. Jó népnevelő munkát végeznek- Az eredményeket annak kö­szönhetik, hogy személyes példamutatás­sal járnak az élen. Én magam megfogad­tam, hogy még ebben az évben befejezem ötéves tervemet. Termelésem fokozásával igyekszem meghálálni mindazt, amit a nép államától kaptam. Ez évben a Román Népköztársaságban töltöttem szabadságomat. Nehezen tud" nám leírni, mit éreztem, amikor a test­véri Román Népköztársaság dolgozói bennünket, magyar dolgozókat fogadtak- Romániai tartózkodásom alatt láttam meg igazán, mit jelent a gyakorlatban a Szovjetunió békepolitikája, a lenini— sztálini nemzetiségi politika. Az átkos múlt rendszerben volt alkal­mam megismerni a Horthy-fasiszta Ma­gyarország és a román királyság nemze­tiségi politikáját. Mindkettőt a soviniz­mus, a nacionalista uszitás jellemezte. Ma már ennek nyoma sincs, se Romá­niában, se Magyarországon. Mindkét or­szág testvéri együttműködésben halad a béke útján­Elmondhatom, hogy a béke országából a béke országába mentem- A román dol­gozók is hatalmas lelkesedéssel építik a szocializmust. SZŰCS ALADAR ' sztahanovista esztergályos, békebizottsági titkár Borsodvidéki Gépgyár. Kiküszöbölik a vonalok késéséi, ieleniős szénmeglakarílást érnek el a miskolci fiitöház dolgozói A miskolci fűtőház dolgozó! lelkes fel­ajánlásokkal készülnek az országos béke- kongresszusra. Megfogadták, hogy kikü­szöbölik a vonatok késését, jelentős szén- megtakarítást érnek el- KÍS 9 Jenő moz­donyvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a forgalom dolgozói is csatlakozza­nak a versenyhez. Kiss elvtárs elmon­dotta. hogy egyes állomásokon csak ak­kor állítják szabadra a jelzőt, amikor a vonat már majdnem odaérkezik. A moz­donyvezető ilyenkor nem tudja, hogy megálljon-e vagy tovább haladhat. Ilyen I esetekben mindig figyelmeztette a forgal­mistát, azonban legtöbbször azt a választ kapta: ráérünk. Ez teljesen helytelen álláspont, az ilyen magatartás gátolja az őszi csúcsforgalom sikerét­Szabó Endre, Uzsoki Ferenc, Eippai János és Kovács József főkocsivizsgáló vállalta, hogy a féklakatos gyakornokokat rendszeresen tanítja a kocsivizsgálás he­lyes módszereire. KELEMEN IMRE Mezőcsát Lelkesen ünnepelték megyénk dolgozói a Nemzetközi Szövetkezeti Napot Borsod dolgozó parasztjai is lelkesen ünnepelték a Nemzetközi Szövetkezeti Napot. A megye járási székhelyein va­sárnap ünnepi gyűléseket rendeztek­Szerencs községben nagy számban je­lent meg a járás termelőszövetkezeti és földmüvesszövetkezeti tagsága. Fedíszített kocsikon érkeztek az ünnepségre. Egyedül Taktaharkány községből 200, Tokajból több mint 100 dolgozó paraszt vett részt az ünnepségen. De nemcsak a külsősé­gekkel készültek fel az ünnepre, hanem kiemelkedő eredményekkel is­A szerencsi járás dolgozó parasztjai példamutatóan teljesítették az állam iránti kötelezettségüket. Terménybeadási tervüket 102.6 százalékra teljesítették. A termelőszövetkezeti mozgalom erősíté­sében is szép eredményeket értek el. Legutóbb 6 új III. típusú és egy I- típusú csoport alakult. Alsódobsza és Megyaszó termelőszövetkezeti községgé fejlődött. Az ünnepséget a Népkertben tartották. Márczisz Antal földművelésügyi minisz­terhelyettes mondott beszédet- Ismertette a szövetkezeti mozgalom országos ered- méfiyeit. Elmondotta, hogy a szerencsi járásban már 40 termelőszövetkezet van, a járás szántóterületének 21 százalékán többezer dolgozó paraszt folytat társas gazdálkodást. Beszélt arról, hogy dolgozó parasztságunk a begyűjtési kötelezettség jó teljesítésével járulhat hozzá legjobban ötéves lenünk sikeres megvalósításához. Ismertette a szerencsi járás területén működő íöldmüvesszövetkezetek eredmé­nyeit, további feladatait. Az ünnepségen felszólalt Csugány Jó­zsef báji dolgozó paraszt- Elmondotta, hogy községükben 13-án este 20 dolgozó paraszt közel 300 hold földön megalakí­totta a „Béke“’ termelőcsoportot. Délután a Népkertben a cukorgyár, a vasutas dolgozók és a tarcali földmű­vesszövetkezet kultúrcsoportja vidám mű­sorral szórakoztatta a dolgozókat. Szikszó községben is közel félezer em­ber vett részt a Nemzetközi Szövetkezeti Nap ünnepségén. A járás valamennyi községéitől fellobogózott szekereken élen­járó dolgozó parasztok, termelőszövet­kezeti tagok igyekeztek az ünnepség színhelyére. Az ünnepségen a község dolgozó pa­rasztjai hálájukat kifejezve megkoszorúz­ták a szovjet hősi emlékművet­Iván István elvtárs a Megyei Tanács elnöke ünnepi beszédében beszámolt a szövetkezeti mozgalom fejlődéséről- öröm­mel ünnepelt a szikszói járás valamennyi dolgozó parasztja. Büszkeség töltötte el valamennyiüket, mert jól teljesítették gabonabeadási kötelezettségüket. Szikszó község dolgozó parasztságának már S0 százaléka termelőszövetkezeti tag. Legutóbb a járás öt községe válasz­totta a szövetkezés útját- A Nemzetközi Szövetkezeti Nap tiszteletére Hernád- szentandrás is szövetkezeti község lett- Az ünnepségen a járás valamennyi dolgozó parasztja megfogadta, hogy még jobb munkával, az ősziek gyors betaka­rításával harcol a termelőszövetkezetek fejlődéséért és a békéért. Miskolcon is megalakul a „Micsurinu agrártudományi egyesület Augusztus 26-án a miskolci „Micsu­rin" agrártudományi egyesület megalakí­tására előkészítő bizottság alakult. A bi­zottság alakuló ülésén résztvett Was ti Károly, az agrártudományi egyetem bu­dapesti titkára. A miskolci Micsurin agrártudományi egyesület szeptember 23-án délután fél 3 órakor tartja alakuló gyűlését a megyei tanács mezőgazdasági osztályának nagy­termében. Az alakuló ülésen résztvesz és előadást tart Kreibig Lajos Kossuth" díjas tudós- Az egyesület tagjai a talaj­javító vállalatok, kutatóimézetek, mező­gazdasági technikumok, gépállomások, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, kísérleti gazdaságok, mintagazdaságok és kertészeti technikumok vezetői, valamint élenjáró dolgozói lehetnek. A „Micsurin” agrártudományi egyesü­let tagjaira nagy feladat vár. Bízunk ab­ban, hogy hivatásukat betöltve, elősegítik megyénk mezőgazdaságának szocialista fejlesztését, a szovjet agretudomány szé­leskörű gyakorlati alkalmazását. KAPUSZÍ KAROLY TÓTH DÁNIEL szervező titkárok Nyolcévi börtönbüntetésre ítéltek ^ egy súlyos balesetet okozó munkavezetőt Borsod megye költségvetése a múltban és ma 1931. 1931. szeptember 17-én Borsod me­gye alispánt hivatalában 25.436/ai— 1931. szám alatt iktatták az m, kir. belügyminisztérium leiratát, amely jóváhagyta a megye költségvetését, illetve közölte, hogy a belügyminisz­ter néhány tételt megváltoztatott a költségvetésben: „A költségvetési terv harma­dik tétele alatt a hazafias és kulturális célokra előirányzott 6000 pengőt 5000 pengőre szál­lítottam le“ — olvassuk a belügyminiszter leira­tában. Természetes, hogy a Horthy reak­ció véreskezü belügyminisztere le­szállította a kulturális célokra elő­irányzott pengőket. A népellenes uralom tudatlanságban akarta tarta­ni a népet, de különben is — miből jutott volna kulturális kiadásokra, amikor két kézzel szórták a pénzt a lovas tengerész kormányzó udvartar­tására, a népellenes „honatyák“ mammut fizetésére, a nagykapitalis- ták, és a földesurak segélyezésére, a panamista vállalkozásokra. A Horthy fasizmus „kultúrpoliti­kájára" jellemző a belügyminiszter leiratának következő része is: ,.A kilencedik tétel alatt két főiskolai hallgató külföldi ta­nulmányút jára előirányzott 1633 pengőt teljes egészében töröl­tem...“ Igen jellemző a következő rész is, amely megmutatja, mennyire nem törődtek a földbirtokosok, kapitalis­ták Magyarországának urai az ö bűnös, rabló háborújuk rokkantjai- val, hadiözvegyeivel és árváival: „A tizenegyedik tétel alatt a hadigondozottak segélyezésére előirányzott 2000 pengőt töröl­tem, mert az ilven jellegű kiadá­sok fedezéséről az inségakció keretében kell gondoskodni." Amikor a Horthy rendszer csak filléreket juttatott kultúrcélokra, csak koldusalamizsnát — vagy még azt sem — adott a végső nyomorban sínylődő hadirokkantaknak, midőn három millió koldusnak a napi be­tevő falatja sem volt meg. ugyanak. kor a boletta révén 10 és 100 millió­kat juttatott a földesuraknak és sza­nálás címén a hamis csőribe jutott kapitalista nagyvállalkozóknak, ban­károknak, milliókat öltek az urak fényűzését szolgáló palotákba. 1952. A borsod-abauj-zemplénmegyeí ta­nács 1952-ben 263,118000 forint be­ruházást irányzott elő■ A költségvetés egyes tételeinek tanulmányozásánál szemünkbe ötlik az a hatalmas összeg, amit szociális és kulturális célokra fordítanak. A teljes költségvetési ke­ret 2i.8 százalékát irányozták elő szo­ciális célokra. Ebből kórházaink több mint S3 , millió, megyei rendelőintéze­teink pedig több mint 5 millió forin­tot kapnak. Egészségvédelmi szolgála­tunk fenntartására 3 és fél millió fo­rintot irányoztak elő■ fiölcsőflék léte­sítésére és fenntartására közel két és fél millió forintot fordítunk. Megyénk költségvetésének keretében 36 százalékot tesz ki a kulturális cé­lokra fordított összeg. Általános isko­lák építésére és fenntartására H és fél millió, óvodák és napközi otthonok céljaira 13 és fél millió, kollégiumok céljaira 8 és fél millió forint szerepel a költségvetésben ! Csaknem két millió forint beruhá­zással új kultúrotthonokat létesítünk megyénkben. A falusi mozik számánaJb növelésére 819-000 forintot fordítunk, népkönyvtáraink fejlesztése 318-000 forintba kerül. 1(90 000 forint jut <i miskolci színház korszerűsítésére és fejlesztésére. Egyéb népművelési költ- ségeink 23 í-000 forintot tesznek ki. Megyénkben az elmúlt években is hasonló költségvetésekkel segítették elő a dolgozók életszínvonalának emelke­dését. Alábbi képeink azt mutatják, hogyan öltenek kőben és vasban testet a költségvetésben előirányzott forin- | tok­A múlt rendszer bűnei folytán „népbetegség" volt a tbc, a tiidőhaj. Alépi államunk fdlszámolja a múltnak ezt az átkos örökségét U. Mezőkövesden a korszerűen felszerelt tüdöbeteggondozó intézetben gondoskodnak a tüdő­betegek gyógyításáról. A diósgyőrvasgyári bölcsödében gondosan ápolják a kicsiket, szüleik nyu­godtan dolgozhatnak az üzemben. A budapesti központi járásbíróság September 12-én tárgyalta Nagy István munkavezető ügyét, aki a minisztertanács és a SZO'T üzemi balesetelhárításról szóló határozatát semmibevéve egy építkezés­nél vétkes mulasztásaival súlyos balesetet idézett elő. A vádlott augusztus elején szakmun­kások helyett segédmunkásokkal csinál­tatott meg egy állványzatot annak elle­nére, hogy szakmunkások is rendelkezé­sére állottak és figyelmeztették arra, hogy a segédmunkások ezt a munkát nem tudják megfelelően elvégezni. A halesetelhárító rendszabályok figyelmen kívül hagyásával nem adott utasítást az állványzat alátámasztására, nem ellen­őrizte sem az állványzat anyagát, sem magát az elkészült állványzatot, sőt az előírásokkal /ellentétben, nem is tartóz' kodott a munkahelyen. Nagy Istvánnak ezek a sorozatos mu­lasztásai súlyos balesetet idéztek elő, egy építőmunkás az állványról lezuhant és meghalt, többen pedig megsérültek. A tárgyaláson kiderült, hogy Nagy István a felszabadulás előtt vállalkozó volt, az infláció idején teherautóval feketézett és emiatt 1948-ban börtön­büntetésre ítélték. A bíróság Nagy Istvánt 8 évi börtönre és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. A Horthy rendszerben igen sok helyen kényszerültek barlanglakásokba a dolgozók. A mi költség vetés Unlc ilyen korszerű, gyönyörű bérházak építését irányozza elő. íme az ötéves terv egyik alkotása, az ózdi munkásbérliár­Msgyar filmhete? rendeznek Romániában A romániai filmbizottság, a kultűr- kapcsolatok intézetének közreműködé­sével, magyar filmhetet rendez az idén Romániában. A bukaresti „Pát­ria" filmszínház szeptember 12—18 között tartja meg a magyar filmhetet, amelyen bemutatják a „Nyugati öve­zet”, „Civil a pályán”, az „Ütközet békében” és a karlovy-varyi nemzet­közi filmfesztiválon kitüntetett „Tűz­keresztség” és „Erkel" című magyar filmeket. Mezőgazdasági enciklopédia kiadására készül a mezőgazdasági könyv- és folyóiratkiadó vállalat A Szovjetunióban már évekkel ezelőtt megjelent egy többkötetes mezőgazdasági enciklopédia, amely nagy segítséget nyújt a szovhozok és kolhozok dolgozóinak, a szovjet agrárigazgatás embereinek, és a tudományos intézetek dolgozóinak. Ha­sonló mezőgazdasági enciklopédia kiadá­sára készül a mezőgazdasági köny-v- és folyóíratkiadó vállalat. Ebbe a többéves munkába több mint háromszáz tudóst, akadémikust, egyetemi tanárt és kiváló gyakorlati dolgozót kapcsolnak be­Első kötetét 1954 elején adják ki. A mezőgazdasági enciklopédia bő anyagban tájékoztat az élenjáró szovjet mezőgazdasági tudomány gazdag ered­ményeiről és azokról az eredményekről, amelyeket a szovjet tapasztalatok fel­használásával hazai viszonylatban értünk­éi a mezőgazdaság terén.

Next

/
Thumbnails
Contents