Észak-Magyarország, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-19 / 142. szám
A koiszali üzemek pártcseportijízaiinlasnak feladatai az augusztus 20-i versenyen Irta: GYÁRFÁS JANOS A MÁSODIK NEGYEDÉVI TERV TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT! fl diósgyőri Martinban befelezte második negyedévi tervét Szabó Károly olvasztár bngadja Hyugat-Németország dolgozói további egységes harci akciókat követelnek az Adenauer-kormány megbuktatására Válság a bonni kormánykoalíción belül A többi hengerész brigád is ha. sonlő szép eredményeket ért el. A finomhengermű 141 tonnás vállalását 17-ig 226 százalékra teljesítette. Az üzem műszaki vezetői a rúdacél hengerléséhez új technológiai eljárást dolgoztak ki. A finomsorozaton áttértek a műgyanta csapágyazásra. Ez elősegíti a méretek pontos betartását, a kieső idők csökkentését, a minőség javítását. A szovjet hengerekkel nagy munkasikereket érnek ei a borsodnádasdí gyár dolgozói A Borsodnádasdí Lemezgyárban az első negyedévben a tervteljesítés leg- nagyobb akadálya volt a nagyszámú hengertörés. A múlt héten 24 szovjet henger érkezett a gyárba. Az új hengerekkel már az első napon kiváló eredményt értek el. Kurtán Ignác brigádja 3.8, Bratkó János brigádja 2 tonnával szárnyalta túl napi előirányzatát. Csuhaj Sándor brigádja — amely szintén az új hengerrel dolgozott — 16-án 117, 17-én 136 8 százalékos teljesítményt ért el. Sallai János brigádja 112, Érsek Zoltán brigádja 108 százalékra teljesítette napi tervét. , A dolgozók kijelentették: azzal fejezik ki hálájukat a Szovjetunió segítségéért, hogy túlteljesítik augusztus 20-1 vállalásukat. a német népnek a békéért és az egységért folytatott harcában. Ridgway pestistábornok hétfőn Nyugat-Német- országba érkezik Ridgway pestistábornok hétfőn Nyugat-Németországba érkezik a* Adenauer kormány ujrafegyverzési intézkedéseinek felülvizsgálatára, A „Neues Deutschland“ Ridgway pestistábornok nyugatnémetországi útjával foglalkozva megjegyzi, hogy a nyugatnémet dolgozók a tömeg- gyilkos szörnyeteget ugyanolyan megvetéssel és izzó gyűlölettel fogad, ják majd, mint francia és olasz testvéreik. p ÁRTUNK II. KONGRESSZUSA határozatainak végrehajtásában, Sz ötéves terv sikeres megvalósításában, a bákefrout magyarországi szakaszának erősítésében nagy jelentősége van a borsodi kohászati dolgozók munkájának, eredményeinek. A kizsákmányolás alól felszabadult borsodi kohászok szabad hazánkban egyre sikeresebben teljesítik a reájuk háruló feladatokat. Átérzik felelősségüket az ország építésében, népgazdaságunk fejlesztésében; megyénk kohászati üzemei adják országunk nyersvastermelé- sének 100 százalékát, acél- és hengerel tárd termelésének több mint 80 százalékát, A borsodi kohászoknak egész dolgozó népünk javára végzett sikeres munkájáról tanúskodik az a lény, hogy 1938-hoz viszonyítva megkétszerezték az acélgyártást. Megyénk kohászati dolgozóit a többtermelésért vívott harcukban fűti a haza iránli szeretet s a népünk szabadságára, szép életünkre, eredményeinkre törő ellenség elleni kérlelhetetlen gyűlölet. Ez hatotta őket át most, a napokban is, amikor küldötteik útján levéllel fordullak pártunk, népünk szeretett vezéréhez, Rákosi elvtárshoz. Leveliik megírására augusztus 20-nak közeledte serkentette őket, az az elhatározásuk, hogy méllóképen ünnepük meg Alkotmányunk Napja érfordulóját. A levélben méltatják a felszabadító nagy Szovjetuniótól kapott szakadatlan segítséget, köszönetét mondanak, pártunk és Rákosi elvtárs afyai gondoskodásáért, számbaveszik elért eredményeiket és feltárják a még meglévő hiányosságokat. Ezek alapján lelték meg országos jelentőségű vállalásaikat, amelyeknek az a célja, hogy maradéktalanul teljesítsék és túlszárnyalják ötéves tervünk döntő, harmadik évének második és harmadik negyedévi előirányzatát. Vállalásaik azoknak a fontos céloknak elérésére irányulnak, amelyeket az ezév januárjában megtarlott országos aktívaértekezleten Rákosi és Gerö elvtárs megszabott számukra. /i VÁLLALÁSOKNÁL élenjártak a kommunisták — a fizikai és műszaki dolgozók köréből egyaránt. Megyénk kommunista kohászai példamutatóan teltek felajánlásokat az Alkotmány Napja tiszteletére. Példájuk magával ragadta a pártonkívüll dolgozók tömegeit. A kommunisták felajánlásaiban niegmutatkozolt a termelési egységen- kint működő pártcsoportokÁ párteso- portbizalmiak hatékony politikai munkája. A járási titkárok országos konferenciáján Kovács István elvtárs többek közölt rámutatott arra: „A Pártesoport döntő feladata, hogy a munkacsoportban fellendítse a munka, versenyl.“ Ezt az útmutatást kohászati üzemeinkben a párlcsoportbizalmiak döntő többségé megértette és valóra- váltotta. Az ózdi finomhengerműben a középsornál dolgozó Kovács Gáspár elvtárs, bizalmi élenjárt a vállalás megtételében, az ő példáját követle a pártcsoport minden tagja s a munka- csoporthoz tartozó pártonkivüli dolgozók. Hasonló példákat százával lehetne felhozni, akár a diósgyőri, akár az ózdi, vagy a borsodnádasdí üzemek, bői. Megállapíthatjuk tehát, hogy párt- csoportbizalmiaink zöme az augusztus 20-i verseny elindításánál derekasan helytállt, jó példát mutatott. Természetesen. minden vállalás annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle, amennyi nyersvas, acél, vasúti sín, gép lesz belőle. A vállalás maga még nem győzelem — a győzelem nem is jön el magától, hogy úgy mondjuk „az ügyek rendes folyásától“. A győzelem — tanítja Sztálin elvtárs — soha nem jön el magától, — rendszerint úgy kell odavonszolni“. Ezt az egyszerű, világos nagyjelentőségű útmutatást kell megszívlelniük a pártesoport. bizalmiaknak és most minden erejüket latba kell vetniük, hogy jó politikai munkával segítsék elő a vállalások teljesítését, sőt túlteljesítését. Ennek minden feliétele meg van, hiszen pártcsoportbizalminink többsége — áldozatkész, osztályához, pártjához hű elvtárs, akik fáradságot nem kiméivé, önzetlenül, odaadóan, lelkesedéssel dolgoznak az alapszervezetektől kapott feladatok legjobb végrehajtásáért. Érzik a kitüntető megbízatásukkal járó felelősséget. Elsősorban a kommunista munkásokat és műszaki vezetőket kell mozgósítaniok a vállalások példás, maradéktalan teljesítésére és túlszárnyalására — párttágjain, kát, akiknek öntudata nagyot nőtt, sokat fejlődött alkotó vágyak, készségük nagy erőket rejl magában. Mozgósítanak kell a pártonkivüli dolgozók tömegeit, akik önfeláhlozóan harcolnak a békefront magyar szakaszának erősítésén. Az augusztus 20 tiszteletére tett felajánlások teljesítéséhez rendelkezésre áll a nyersanyag, a korszerű gépek, a megfelelő szakemberek, a gyártási előírások, a fejlett technológia és felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtanak a kincset érő, gazdag szovjet tapasztalatok. A Z AUGUSZTUS 20-1 verseny sl^ kere, győzelme nagy mértékben függ a pártcsoportbizalmiak munkájától, akik napról napra foglalkoznak a dolgozókkal, a kommunistákkal és a pái'tonkíviiliekkel egyaránt. Legyenek tudatában annak, hogy a Rákosi elvtársnak tett fogadalom kötelez, tekintsék harci feladatuknak a felajánlások teljesítését, amelyet az egész ország figyelemmel kisér. A vállalások teljesítésének és túlteljesítésének biztosítása érdekében párfcsoportbizalmiainknak változtatniuk kell a pártmunka formális, mechanikus kiosztásán. A mechanikus elosztás azt jelenti, hogy jobbára egykét párttagnak adnak hosszabb időre szóló megbízatást — gazdaságfelelős, népnpvelőfelelős, sajtófelelős, slb. — a többiekkel és a pártonkívüliekkel azonban nem törődnek. Meg kell szüntetni ezt a helytelen eljárást. A párt- munka nem tűr semmiféle sablont. A pártmunkának a szakadatlan előrehaladási biztosító eleven, alkotó munkának kell lennie. A pártmunka kiosztásánál a műhely feladatait kell szere előtt tartani; mi a feladat ma és mi lesz holnap. A feladatok összegezését tartalmazza a Rákosi elvtárshoz intézett levél. A borsodi kohászok együttes felajánlása azokból a vállalásokból született meg, amelyeket az egyes dolgozók, brigádok, műhelyek, üzemrészek tettek. A járási titkárok országos konferenciáján Kovács elvtárs rámutatott: ,,A pártbizalmi megszervezi, hogy valamennyi párttag teljesítse és túlteljesítse tervét és példás helytálláson keresztül is mozgósítsa a mellette dolgozó pártonkívülieket feladataik elvégzésére“. Hogyan lehet mozgósítani a térvek, a vállalások végrehajtására és túlszárnyalására? Csakis úgy, hogy a pártcsoportbizalmiak az élet által fölvételt kérdéseket ragadják meg, a műhely problémáival foglalkoznak és azok megoldásához nyújtanak segítséget a pártmunka állandó élénkítésével. színvonalának emelésével. Kohászati üzemeinkben fogaskerék módjára kapcsolódnak egymáshoz az egyes műveletek, munkafolyamatok. Az egyik üzem teljesítése sok tekintetben attól függ, milyen az együttműködése a többi üzemmel. Ha tehát a helyzet megkívánja, az együttműködés érdekében tartsanak közös taggyűléseket, pártnapokat, közös népnevelő értekezleteket, amelyeken megvitatják a közös problémákat. Következetesebben kell harcolni a legfejlettebb szovjet és a magyar munkamódszerek széleskörű alkalmazásáért. A Vorosin-, Nazarova. mozgalom, Amoszov elvtárs javaslatai, a gyorshengnrlés, a gépek jobb kihasználása, a Gazda-, Loy-, Röder-. Deákmozgalom mind nagyértékfl segítséget nyn.it a vállalások teljesítéséhez. Harcolni kell a grafikonszerinti termelésért, a technológiai fegyelem betartásáért — terjedjenek ki tehát a pártmegbízatások ezekre a feladatokra, vonjuk he azok megoldásába mind a párttagokat, mind a pártonkivüli dolgozókatT EGYENEK BÁTRAK, kezdeméJ_J nyezőek, fogékonyak az új iránt pártcsoporlbizalmiaink nemcsak a termelés területén, hanem a pártépités- ben is. Legyenek élenjáró harcosai a Szervezeti Szabályzatban megszabott kötelességek teljesítésének. Forrjanak úgy össze csoportjuk tagjaival és a hozzája tartozó pártonkívüliekkel, mint Csohány Ferenc elvtárs. sztahánovista olvasztár, diósgyőri pártcsoporthízal- mi, aki minden héten rendszeresen összehívja csoportja tagjait és ezenkívül is, ha bármi fontos feladat adódik; nyomban összehívja őket 5—IQ A Diósgyőri Kohászati Üzemek fi- nomhengerdéjeben Misloczki Sándor és Szoboszlai István ifi brigádjai között már hónapok óta nemes vetélkedés folyik. Az első negyedévi terv befejezésekor a versenyből a Szoboszlai-brigád került ki győztesen. A második negyedév első hónapjában a Mislocki-brigád lett az első. Májusban újból a Szoboszlai-brigád tört az élre, havi tervelőirányzatát 114.7 tonná'-al túlszárnyalta. Még nagyobb lendülettel folyik a verseny most az augusztus 20 tiszteletére tett felajánlások megvalósítása érdekében. A versenyben most ismét a Mislocki-brigád van az élen 120 tonna előnnyel. A nagykovácsmühelyben többen befejezték második negyedévi tervüket. Csontos István sztahánovista elökovácsoló brigádja 36 tonnával túlteljesítette már második negyedévi tervét. Jáborcsik Imre tengely- kovácsolő brigádja 20, Lengyel Gyula fazonkovácsoló brigádja 16 tonnával szárnyalta túl június havi eddig esedékes tervét. HÉDERVARI ANDRÁS - » üzemi tudósító. ózdon eddig a finomhengermü dolgozói érték el a legjobb eredményeket. Már négy hengerész brigád teljesítette túl második negyedévi tervét. A Nagymarci-brigád a júniusffiszakrajna-Vesztfália közüzemi dolgozóinak százhetven küldöttje értekezletet tartott Düsseldorfban. Az értekezleten hozott határozat elutasítja. a bonni különszerződést és a munkásellenes üzemi szabályzatot, amelyet az Adenauer-kormány az amerikai és német nagytőkések utasítására készül bevezetni. A határozat felszólítja a nyugatnémet szak- szervezeti szövetség vezetőségét, hogy szervezzen harci akciókat a háborús egyezmények meghiúsítására és az Adenauer-kormány megbuktatására. A küldöttek a legélesebben elitéi ték a munkásáruló Fette gerinctelen fegyverletételét Adenauer előtt. A nyugatnémetországi polgári sajtó közleményei mindinkább azt mutatják, hogy a különszerződés és az úgynevezett európai védelmi egyezmény aláírása nemcsak a lakosság egyöntetű ellenállását váltotta ki Adenauer nemzetáruló politikájával szemben, hanem súlyos válságot idézett elő a bonni koalíción, sőt az Adenauer kormányon belül is. A Düsseldorfban megjelenő „Welt am Sonnabend“ megállapítja, hogy Adenauer politikája súlyos válságba jutott. Adenauert megfontolásra kell, hogy késztesse az a körülmény, hogy a kormánypártok képviselői, sőt a kormány tagjai között is bőven akadnak olyanok, akik helytelenítik a kancellár kül- és belpolitikáját. A nyugatnémet jogászok értekezlete a különszerződés ellen Weinheim (ADN) A demokratikus jogászok munkaközössége a hét végén értekezletet hi- vot össze Weinheimbe, amelyre Nyu- gat-Németország minden tartományából érkeztek küldöttek. Az értekezlet célkitűzése a német nemzet jogainak védelme volt. A jogászok levelet intéztek a bonni szövetségi gyűléshez, amelyben elutasították a különszerződést. Walter Behn hamburgi jogász kijelentette, hogy ez a szerződés és az „európai hadsereg"perces megbeszélésre. A pártcsoport minden tagját rendszeresen ellátja pártmegbizatússal, csoportjában a sztahánovisták átadják munkamódszerüket az alacsonyabb eredményeket elért dolgozóknak; így tudta felfokoz, ni teljesítményét Papp József és Farkas András 80—90 százalékról több mint 100 százalékra. Az augusztus 20-i versenyben, a Rá. kosi elvtársnak tett Ígéretek valóraA diósgyőri Martin acélmű dolgozói az augusztus 20-i vállalások teljesítése érdekében szorosabb kapcsolatot teremtettek a nagyolvasztó dolgozóival. A két üzem műszaki vezetői közös értekezleteken megbeszélik a feladatokat. A nagyolvaszó dől. gozói Ígéretet tettek, hogy két százalék alatti szilícium tartalmú nyers- vasat minden esetben folyékony állapotban adják át a Martinnak. A Martinban a berakódaruk, öntödaruk karbantartására lakatos brigádokat szerveztek. A tervszerű megelőző karbantartással elérték, hogy június 12 és 18 között a multhónapi átla- gosan 4 órás gépállási időt másfél órára szorították le. A hulladéktér és a berakódarusok között létrejött jó együttműködés eredményeképpen megszűnt a hulla- dékravárás. ami nagyban elősegíti hogy a brigádok a grafikon szerint termeljenek. Ennek is köszönhető, hogy az V. számú kemencénél Szabó Károly olvasztár brigádja június 15-én befejezte második negyedévi tervét, és terven felül már 117 tonna acélt termelt. ra vállalt 52 tonnával szemben 17-én már 181 tonnát termelt terven felül. A Bódi-brigád 67 tonnás vállalása helyett 180 tonna anyagot hengerelt terven felül. röl szóló megállapodás a függetlenségre és az állami egységre, egyenjogúságra, s önrendelkezésre irányuló alapjogok árubabocsátását és a békeszerződésről való lemondást tartalmazza. A kulturális dolgozók össznémet egyeztető bizottságának közleménye A kulturális dolgozók össznémet egyeztető bizottságának Kölnben tartott ülésén közleményt adtak ki, amelyben felhívják a Németország jövőjéért felelősséget érző erőket, hogy hathatósan működjenek közre Max Reimann, a Német Kommunista Párt elnöke a „Freies Volk”-ban cikket írt a Fette és Adenauer között létrejött megállapodásról, amelyben a többi között leszögezi: Fette megígérte Adenauemak, hogy nem harcol a reakciós üzemi szabályzattörvény ellen. Adenauer éppen ezt akarta, mert nyugalomra van szüksége, hogy a háborús különszerződést a legnagyobb csendben ratifikálják, további népellenes intézkedéseket hozhat. A munkásság már eleve felismerte az összefüggést az üzemi szabályzat“ törvény és a háborús különszerződés között és a munkásoknak teljesen igazuk van, amikor azt mondják, hogy az üzemi sza- bályzatlörvény nem egyéb, mint a különszerződés végrehajtása az üzemekben. Adenauer és a háborús politikusok az üzemi szabályzattörvénnyel el akarják venni a munkásosztály harci eszközeit, az üzemi bizottságokat és a szakszervezeti szervezeteket. váltásában felelősségteljes, megtisztelő feladatok hárulnak a pártcsoportbi- zalmiakra. Ott működnek, ott dolgoznak, ahol a tervek sorsa eldől. Példa- mutatásuk nagy alakító, formáló, len. dítő erő. Elsősorban rajtuk múlik, hogy kialakuljon a nemes elvtársi vetélkedés, az élénk verseny szelleme. Minden nap, minden órában, minden percben gondoljanak arra, amit a borsodi kohászok pártunk; népünk vezéA neme; szakszervezeti szövetség vezetősége, élén Fettével, beleegyezett abba, hogy gazdasági tanácsot alakítsanak, amelynek az lesz a feladata, hogy biztosítsa a zavartalan átállítást a fegyverke- zési termelésre és a háborús gnzdálko- dásra. A gazdasági tanács a szakszervezeteket a háborús politika szolgálatába akarja állítani. A szakszervezeti tagok azonban nem tűrhetik — állapítja meg a továbbiakban Max Reimann —, hogy néhány vezető a legdurvábban megsértse érdekeinket. Sürgősebb mint valaha, hogy a szociáldemokraták. kommunisták, keresztények és pártonkívüliek részvételével megteremtjük a munkások egységes harci frontját. Nem szabad abbahagynunk a sztrájkokat, tüntetéseket. szélesítenünk és erősítenünk kell azokat. Az üzemekben folytatandó harc a háborús különszerződés ellen, szorosan összefügg az üzemi szabályzattörvény elleni harccal és a munkásoknak a gazdasági követeléseikért vívott küzdelmével. rének, Rákosi elv társnak írtak: „Látjuk, hogy egyre éleződik a harc, a béke és a háború erői között. Előttünk egy percig sem kétséges, hogy a békéért vívott harc a nagy Szovjelunió vezette béketábor győzelmével fog végződni. ígérjük önnek, drága Rákosi elvtárs, hogy az ön példája nyomán pártunk vezetésével erőinket nem kiméivé maradéktalanul teljesítjük szocialista köleiezettséseinket.“ fiz ózdi finomhengermü műszaki vezetői a nagyobb és jobb termelésért! Max Reiman, a Német Kommunista Párt elnöke leleplezi Fette újabb árulását Düsseldorf (ADN) r aIb^mk ^ ^í k ^b w ^ l 1111 ^ i nmSBSmí RTy/#y^| l f j f^\l | fg H \ij ^] wlm V *.■! I^ZMD^BORSO^BAÜ^EMpS^EGYEI^RTBlZOnSÁGÁNAK LAPJaJ