Észak-Magyarország, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-11 / 109. szám

ÉSZÁKMÁCYAR ORSZÁG 5 iteMa, 'em. rt, —í­------—S-Ä ÖTÉVES TERVÜNK MÁSODIK LEGNAGYOBB BÉKEMÜVE: KAZINCBARCIKA A KOMBINÁT ÉS A SZOCIALISTA VAROS rÁ Sajóazcntpétettől özd Jelé vezető út két oldalún égbenyuló épület­tömbök, óriősdaruk láthatók. Tetejükön vörös és nemzetiszínű zászlókat lenget a májusi szél■ Gyors ütemben épül ötéves tervünk második legna­gyobb békeműve, a kazincbarcikai kombinát és a majd 40 ezer lakosú új, szocialista, város. A kombinát egyik büszkesége a be­reute! erőmű. Az út jobboldalán, a községgel átellenben építik. 200 méter hosszú, 86 méter szé- ' les és 40 méter magas lesz. Egy­magában több energiát termel majd, mint az ország valamennyi erőműve együttvéve. Teljes megépítését 1954 végére írja elő a terv. A munkák 15—20 százalékát végez­ték már el. Most a 30—60 tonna súlyú hatalmas tartóoszlopok beemelése fo­lyik, melyeket a helyszínen előre gyártottak. A kerettartó oszlopok be emelését szovjet tapasztalatok alapján szer­kesztett hatalmas „vasbikával“ végzik, mely­nek teherbírása 90 tonna. A vasbika segítségével emelik az oszlopokat a már előre elkészített „kehelybe“. Az oszlopok beemelését április 27-én kezdték meg, május 8-án már a nyol­cadikat állították helyére. Az erőmű építése során több, mint 160 ilyen óriás-oszlopot kell elkészíteni és helyére emelni- (feiger József irányításával az ,,öt- es tervért“ brigád végzi a beemelés :elősségteljes munkáját. Tóth János, 20 tagú brigád vezetője büszkén mdja: „Nagy öröm valamennyiünk ámára, hogy itt dolgozhatunk és ven hatalmas vasbetongerendákat al­tunk talpukra. Igyekszünk úgy dol- ozni, hogy júliusra az első keret- ’lást elkészítsük és a szerelők meg- “tdliessék az első gépek beszerelé­sét.“ Itt dolgozik Juhász András hegesztő brigádja is, amely átlagban 216 szá­zalékos kiváló eredményt ér el. Az erőmű építői tudják, milyen nagyfontosságú munkát végeznek, mindent elkövetnek az építkezés meg­gyorsítása érdekében. Áprilisi tervü­ket 108 százalékra teljesítették. Május 1 tiszteletire tett felajánlá­sukat túlszárnyalták- Felajánlásuk pénzértéke 45.1ÖÓ forint .volt, a teljesítés 46.500 forintot tett ki. Az erőművel egyidejűleg épülnek ti raktárhelyiségek is. Most egy 100 mé­ter bosszú, 25 méter széles raktárát építenek. Ugyanakkor gyors ütemben folyik a levezető árkok, az új hidak, bekötő utak, vasúti sínpárok építé se is­ban 110'százalékra teljesítették terv- előirányzatukat. Az építők öntudatos munkájának eredményeképen 1052 szeptember 30-án megkezdik az első gépegység beszerelését. Az építkezés gyors előrehaladásához különösen hozzájárul Hankó József vasbetonszerelő brigádja, amely átlag­ban 166 százalékkal dolgozik. Jó ered­ménnyel tűnik ki Kovács József ács brigádja Is, — 146 százalékot teljesít- Borza István vasbetonszerelő bri­gádjának teljesítménye meghaladja a 160 százalékot. A szénosztályozóval egyidejűleg ha­talmas ütemben készülnek a külön­böző segédépületek. Május elsejére fel. építették a műhely-garázst. Június elsejére átadják a gyö­nyörű kétemeletes épületet, melynek földszintjén a fürdőhelyisé­gek, első emeletén az irodák lesznek, második emeletén pedig a kultúrott­hon és a könyvtár helyiségei. A szénosztályozó dolgozóinak ezévi tervében szerepel még egy 18 méter magas vasvázas felvonó torony meg­építése is. Ugyancsak ezévben készül el a 6 darab hengeralakú, 260 vagon szén befogadására alkalmas tároló- - Ezek a széntárolók betonból készül­nek, egy-egy henger S méter átmérőjű és 14 méter magas. Jövőre a szénosz­tályozó mellé bányagépjavító üzemet építenek és rendeznek be A BÉKEVÁROS Gyors ütemben halad a békeváros építése. Az új, szocialista város Ka­zincbarcika mellett a herbolyai bánya­telep völgyében épül. Az építkezés —- az új város — bejáratánál gyönyö­rűen parkírozott részben ezt olvashat­juk: „Uj világ, új élet, új emberek.“ A város építését 1951 végén kezd­ték. Jelenleg 4 épülettömb építése fo­lyik. Ezekben az épületekben 208 csa­lád jut kényelmes otthonhoz 2, illetve 3 szobás, fürdőszobás lakáshoz. Épül egy 104 személyes legényszállás is. Ezek az épületek rövidesen készen lesznek és május második felében hozzálátnak egy további épülettömb építéséhez. Ezévben még 6—7 épülettömb épí­tését kezdik meg­A szocialista várost építő kőművesek a szovjet tapasztalatok szerint a A SZÉNOSZTÁLYOZÓ 1951 októberéljen kezdték meg a 71 méter hosszú, 26 méter széles szénosz­tályozó építését. A szénosztályozó tel­jesítménye napi 1600 vagon lesz. A környékbeli bányákból szállítják majd ide a szenet kötélpályán, illetve va­gonokban- Az osztályozott szenpt szál­lítószalagokon továbbílják az erőműbe, Illetve a kokszolóba. A szénosztályozó 00 pilléren nyug­szik, 5 sínpár szalad alá. Ez az építkezés körülbelül 30—35 százaléknál tart. Eddig 2 ezer köbmé­ter kavicsot, 650 mázsa vasat dolgoz­tak be, faanyagot pedig annyit, hogy egy hold földet lehetne vele betakarni. A dolgozók jó munkáját bizonyítja, _ hogy tervüket mindig magasan túl- Képünk a szovjet tapasztalatok alapján szerkesztett hatalmas „vas­szárnyalják. Márciusban 140, április- bikát“ és a már felállított kere ttartó oszlopokat ábrázolja. A képen az „Ötéves tervért“ brigád és Juhász András hegesztő brigádja látható. Középen áll Geiger József, aki a beemelés! munkákat Irányítja, Maximenkó-íéle gyorsfalazási mód­szerrel dolgoznak. Jó munkájuknak szép eredménye van. Első negyedévi tervüket 110 száza­lékra, áprilisi tervüket 145 száza­lékra teljesítették. Ebben a negyedévben két darab 104 méter hosszú, háromemeletes épületet falaztak fel és egy 50 méteres épüle­tet tető alá hoztak. A város építésénél S ezer köbméter földet mozgattak meg, s csak 1952-ben eddig 2 millió darab téglát használ­tak fel. A kazincbarcikai kombinát építői közül az áprilisi terv teljesíté­se, a május 1-i felajánlások valóra- váltása során a békeváros építői ér­ték el a legjobb eredményt. Az egész építkezést gépesítették. Az egykori nehéz kőművesmunka már mind a múlté. Gumiszalagok, óriás­daruk szállítják az anyagot a munka­helyre. A habarcsot központi telepről csöveken juttatják el még a legtávo­labbi munkahelyre is. A legjobb ered­ménnyel Bőrösök Ferenc 4 tagú bri­gádja dolgozik. Egy hónap alatt 10 se­gédmunkással egy 104 méter hosszú épület egy emeletét készítették eh —< Átlageredményük 160 százalék. , Az ötéves terv végére már 20 ezer lakása, lesz 0z új városnak. A környező bányák és a kazincbarci­kai kombinát különböző üzemeinek dolgozói számára sportpályákat, mo­ziépületeket, kultúrházakat építenek. A békevárosban építőipari és vegyi technikum is lesz, ahol a hallgatók magasszínvonalú szakképzést kapnak. A vájáriskolában a bányák részére képeznek jó szakembereket • Az építkezés hős dolgozói nagy lel­kesedéssel végzik munkájukat, hogy minél hamarabb elkészüljön mindany- nyiunk büszkesége — Sztálinváros és. a Sztálin Vasmű után legnagyobb bé­kealkotásunk — n kombinát és az új szocialista város. FODOR LÁSZLÓ- * ’ Elénk kulturélet a „Beloiannisz“ Kazincbarcikán a szénosztályozó építkezésénél ebédidő alatt kis csoport áll az egyik iroda falán elhelyezett plakát előtt. A plakáton a következő feliratot olvashatjuk: „Ma este termé­szettudományi előadást tartunk a kul- turotthonban — A szocialista ember át- lakítja a természetet1’ címmel & A T4.ik.osz Beloiannisz kultúrotthon elég messze van a szénosztályozó épít­kezésétől, de hívó szava ide is eljutott. A kazincbarcikai, herentei Magas­éi Mélyépítő Vállalat területén több kisebb \ulturotthon van, amelyek kö­zül az irányító szerepet a Ejikosz Be­loiannisz kultúrotthon tölti be. A \uhur otthonban hatalmas terem van, amelynek falát plakátok, ízléses dekorációk díszítik. A 10 méter széles, 8 méter mély színpad hátterében 5.20 méter hosszú, 4.80 méter széles fehér vászon világít. 9 A kultúrotthon már egy eve meg­alakult, de tényleges kulturmunka mindössze 2 hónapja folyik. Az építke­zés pártbizottsága felismerte, hogy a terv teljesítéséhez milyen nagy segítsé­get nyújt a jó kulturmunka. A szak- szervezeti bizottsággal megtárgyalta a kulturmunka eddigi hiányosságait és határozatokat hoztak a munka jobb megszervezésére. Uj kulturfelelőst je­löltek ki, Szalontai Gézát, aki azonnal hozzákezdett a kulturcsoportok átszer­vezéséhez. Hozzálátott egy 110 tagú kórus megalakításához. A kórus nagy sikerrel szerepelt május 1-én. Szalontai Géza, a kultúrotthon ve­zetőségével karöltve állandó munkater­vet készített el, hogy a dolgozók a kul' turotthonban minden este tanulhassanak, szórakozhassanak- Több szakkört a’a- kítanak. A történelem- és természettu­dományi szakkör már második előadá­sát tartja, a sakk- és sportszakkör most van alakulóban. A kultúrotthon épüle­tében helyet biztosítanak egy műszaki klubnak is, ahol a műszaki dolgozók összegyűlnek, megbeszélik problémáikat, újító ötleteiket, terveiket. Időnkint mű­soros összejöveteleket fognak rendezni, ezekre meghívják a iizikai munkát vég­ző dolgozókat is. © Az építkezés területén minden válla­latnál van vándorkönyvtár. Ezeket a könyveket most összegyűjtik a \ultur- otthon könyvtárába, ahol már eddig 1000 kötet állt a dolgozók rendelkezé­sére. A vállalatok a bevont könyvek helyett újakat kapnak­kul turotthonban Hetenként háromszor tartanak film- előadást. Saját 'filmfelvevő készülékük van, amellyel felvételt készítenek a legjob­ban teljesítő brigádok munkájáról, d legjobb dolgozókról. Ezeket a k'sfiíme* két az előadások előtt híradóként per­getik le- Minden kéthétben a' Miskol­ci E[emzeti Színház és az Állami l'aht Színház ad felváltva műsort. Nagy népszerűségnek örvendenek <* csasztuska brigádok• Tagjaik most még különböző vállalatoktól gyűltek össze. Úgy szervezik majd át, hogy minden építkezésnél önálló brigád ala. kul jón. így megvalósítható, hogy ebéd­idő alatt a hngszóróban is felcsendül„ jenek a rigmusod, amelyek dicsérnek és bírálnak. 9 A Beloiannisz kultúrotthon jól lát­ja el feladatát. A kidolgozott ütemter­vet minden hónapban megkapják a kulturotthonok. Minden héten értekez- fétré jönnek"" össze "If kulfüfo'fthün' Ve­zetői, ilyenkor megbeszélik problémái­kat és útmutatást kapnak a továbbá munkához. n Vannak hibák a. műsorválasztásban. Április 4-én olyan műsort adtak, ami­nek semmi Incize sem volt a felszabadu­lás ünnepéhez. A pártbizottság bírála­tára május 1 -én már igyekeztek jóvá­tenni mulasztásukat a kulturfelelősog. Az építkezés területén a szakszerve­zet kezelésében van vagy kétezer darab könyv, de ezeket nem használják fei kellően. Hcm kielégítő a könyvpropa­ganda. A Beloiannisz kulturotthonban ugyan van már olvasó terem, de a töb­bi vállalatnál nincs. Folyóiratok egyál­talában nem állnak a dolgozók rendel­kezésére. A kuhurotthonok faliújságjai csak egy-egy színdarab vagy előadás beha­rangozásával foglalkoznak, de a kul'ur- munka és a termelés kapcsolatáról nem jelenik meg cikk■ Súlyos mulasztás aa is. hogy Kazincbarcikán eddig még sem könyv-, sem filmankétot nem tartottak. Látogatásunk során tapasztaltuk, hogy a kulturotthonnak van ugyan munka­terve, de nincs összhangban az építke­zés más területeinek kulturmunka ter­vével. Rövid félóra alatt a hangos híradóban öt-hat ülést, értekezletet, előadást hirdettek. A kulturagitáció megjavításával, magasabb fokú szerve­zettséggel még szebb eredményeket le­het elérni a kazincbarcikai kulturmun- kában ötéves tervünk egyik legna­gyobb jelentőségű építkezésén. TÓTH ILONA' Kémeket és provokátorokat fogott el a Német Demokratikus Köztársaság népi rendőrsége Erfurt. (ADN) A bajorországi Aisle Bennél, az ame­rikai megszállási övezet és a Német De­mokratikus Köztársaság közötti demarká­ciós vonal egyik pontjánál a Német De­mokratikus Köztársaság népi rendőrsége egy kémekből és provokátorokból álló cso­portot fogott el. A csoport azt a megbí­zást kapta imperialista megbízóitól, hogy ügynököket toborozzon és nyugtalansá­got szítson a Német Demokratikus Köz­társaságban, adatokat gyűjtsön az ipari üze­mekről, a népi rendőrségről és egyéb in­tézményekről'. Ezenkívül uszító röplapo­kat akartak osztogatni, amelyek a lakos­ságot szabotázscselekményekre hívják fel az államosított ipar ellen. Tináeselnökök értekezlete A belügyminisztériumban szombaton ér­tekezletet tartottak a megyei tanácsok és a budapesti városi tanács végrehajtóbi- zotsága elnökei és titkárai. Az értekezle­ten Házi Árpád belügyminiszter tartott beszámolót. A beszámolót számos felszó­lalás kővette. Diósgyőrött is leltet jelentkezni az esti egyetemekre A dolgozók esti egyetemeire való je­lentkezés május 12-én indul meg. A dol­gozók budapesti esti egyetemekre és fő­iskolákra kérhetik felvételüket. Ezenkí­vül a műszaki egyetemek egyes szakaira Budapesten kívül Diósgyőrött is lehet je­lentkezni.

Next

/
Thumbnails
Contents