Észak-Magyarország, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-22 / 93. szám
Kedd, 1952 április 22 ÉSZAKMAGYAR0R5ZÁG 3 A szovjet tapasztalatok felhasználásával gyorsan halad a miskolci rendezőpályaudvar kibővítése Lenin születése 82. évfordulójának megünneplésére készül a Szovjetunió népe Megyénk rohamos fejlődése szükségessé tette a miskolci rendezőpályaud- var nagyarányú átépítését, kibővítését, korszerűsítését. A régi rendező- pályaudvar már nem feleit meg a sokszorosan megnövekedőt t szükségleteknek. Kevés és rövid irányvágány volt a rendezői«!,vau (Ivaron, a leghosszabb sín csak 500 méteres volt. A sínpárok nem egyenesen feküdtek, ez is igen sok nehézséget okozott, lassította a munkát* Jajpiáf 21-én 36 millió forintos előirányzattal ’megkezdték a miskolci réndezőpálya- tidvar átépítését. Az eredeti terv az volt, hogy ez évben csak a fogadóvágányokat fektetik le, a jövő évre ma. vad a gurítódomb és az irányvágányok 'építése. A növekvő ütemű fejlődés, — Idilönösképen az óriáskohó üzembehelyezése — megkívánta, hogy még ez évben újjáépítsék a gurítódombot és lefektessék az irányvágányokat is — Az új irányvágányok már alkalmasak lesznek a hosszú irányvonatök befogadására, mórt SOO méteres hosszúságban fektetik, emellett valamennyi sínpár egyenesen fog futni. A régi síneket is kicserélik jobb minőségű acélból gyártott új sínekre. Az új gurítódomb az Ország legmodernebb ilyen berendezése lesz. Általában az átépített miskolci rendezőpáíyaudvar egészében korszerűbb lesz, mint a ferencvárosi rendezőpál.vaudvar, amely jelenleg az ország első pályaudvara. A legújabb reüdszerű biztosítóberendezésekét alkalmazzák. Felmérhetetlen segítséget jelent a rendezőpályáúdvar átépítésében az élenjáró szovjet tapasztalatok alkalmazása. A szovjet tapasztalatok fel- használásával például több házat ,.eltolnak“. Négy — 2—2 szobás lakása — ház állt a bővítés útjában. Ezeket a házakat le kellett volna bontani és új helyen felépíteni. Ezt elkerülik azzal, hogy a házakat egészben távolabbra szállítják és új alapokra helyezik. Egy 18 méter hosszúságú házal már 46 méterrel odébb szállítottak. A házak lebontása, újból való felépítése igen sok időt, munkaerőt, anyagot igényelt volna, a házak elszállításával 4 hónapos időmegtakarítást érnek el. Egy 386 tonna súlyú ház elszállításé’ 8 ember elvégzi. A vágányfektetés is szovjet módszerekkel történik. Régebben ezt a munkát úgy végezték, hogy a helyszínre kiszállították a megfelelő mennyiségű sínszálat és talpfát, azután ott összeszerelték és a rendkívül sok munkaerőt és fáradságot követelő „krampúesöl ássál“ alákövezték a talpfákat. Most a vágányfektetést, az alákSvezést is gépesítettéi;. Egy helyen végzik valamennyi sín összeszerelését úgy, hogy még a legkisebb csavarozás is géppel történik. A vasbeton-aljas sínekből IS méter, a fa-aljas sinekből 36 méteres szakaszokat szerelnek össze, ezeket diiruk szállítják a megfelelő helyre. Tizen- hatkalapátsos tömörítőgép oldja meg a vágányok alákövezését. A gépesített vágányelhelyezés igen nagy előnye, hogy rendkívül gyors, emellett teljesen kiküszöböli a nehéz fizikai munkát. Az épitkezés valamennyi dolgozója — Dettai László elvtárs főmérnök vezetésével — azon igyekszik, hogy az új, modem rendezőpályaudvart még az őszi csúcsforgalom megindulása előtt, vagyis augusztusra átadják rendeltetésének. Március havi térvüket 187 százalékra teljesítették. Igen sok dolgozó adta öntudatának szép megnyilvánulását április 4 tiszteletére tett felajánlása jelentős túlszárnyalásával. A földmunkások a vállait 15.206 köbméter helyett 16-497 köbméter földet dolgoztak be. A vágányfektetésnél a dolgozók márciusi 1100 méteres fektetési előírásukat 1500 méterrel túlteljesítették. A tervben előírt 7 kitérő helyett 15-öt készítettek el. Különösen kitűnt a munkában Tuza Pál brigádja, amely kiérdemelte „a legjobb brigád“ címet. Zászlót kapott sikeres munkája elismeréseként Medve Gyula töltésépítő brigádja. Május 1 méltó megünneplésére nagyértékű munkafelajánlásokkal készülnek a rendezőpályaudvar építői. Egyik legértékesebb vállalásuk, hogy a tervezett június 1 helyett már május 18-ra elkészítik a diósgyőri óriáskohó anyagellátásának biztosításához szükséges fogadóvágányokat. Vállalták, hogy az áprilisi tervben szereplő 5800 méter helyett 6500 méter sin fektetését végzik el, 35.000 köbméter helyett 38-000 köbméter földet dolgoznak be. A pályaudvar építőinek komoly problémája, hogy még nincs megfelelő lakhelyük az építkezés közelében. Az ország különböző részéiből gyűltek égybe itt a dolgozók, ideiglenesen a környező falvakban helyezték el őket. A magasépítés' dolgozók most megfogadták: május 15 helyett már május 1-ré elkészítik az 5 — egyenkint százszemélyes — munkásbarakot, hogy dolgozó társaik minél hamarabb kényelmes lakáshoz jussanak. A dolgozók miskolci elhelyezése kétségkívül éreztetfii fogja jó hatását a munkafegyelem megszilárdulásában, mert je. letileg még sok kimaradás hátráltatja ;1z építkezés nagyobbütemű folytatását. Igen komoly hiba, hogy a Kavicstermelő Vállalat nyéki munkahelye a napi 90 vagon helyett csak 45—50 vagon földet szállít a töltéshez. Emiatt nem haladnak a földmunkások, ahogy azt szeretnék, ez természetesen kihatással van a többi munkafolyamatra is. Rendkívül nagy népgazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a miskolci rendezőpályaudvar átépítését, bővítését minél hamarabb elvégezzék. Éppen ézért minden segítséget meg kell adöi ahhoz, hogy az öntudatos dolgozók értékes vállalásaikat minél nagyobb arányban túlszárnyalják és a határidő előtt átadhassák a forgalomnak a korszerűén felszerelt, kibővített rendezőpálya udvari. Moszkva (TASSSÁ) Április 22-én lesz 82. évfordulója, hogy megszületett Vlagyimir Iljtcs Lenin, a dolgozók nagy vezére, a Bolsevik Párt és a világ első szoeia. lista állama megalapítója. Moszkva üzemeiben, intézményeiben, a katonai alakulatoknál ezekben a napokban előadásokat és beszámolókat tartanak V. I. Lenin életéről és forA gépállomások és a termelöcso- portok élenjáró dolgozóinak országos, majd megyei tanácskozása felhívta figyelmünket a gépállomások és a termelőcsoportok szoros kapcsolatának igen nagy fontosságára. Éppen ezért mi, a ládpetri „Szabad Föld“ termelőszövetkezet DISZ-fia- taljal és az alsőzsolcal gépállomásnak a temelőszövetkezetben dolgozó fiataljai közös felajánlásokat tettünk Rákosi elvtárs 60. születésnapja, majd hazánk felszabadulása 7. évfordulójának tiszteletére. Vállalásainkat teljesítettük. Hatvankét hold legelőt megtárcsáztunk és boronál- tunk, hogy a tsz. állatállományának megfelelő legelőt biztosítsunk. Húsz holdon a tavaszi árpát keresztsoro- san vetettük, öt holdba jarovizált árpa került, ennek előnyeit már abból is tapasztaljuk, hogy ez a vetés már sokkal erősebb, mint az őszi árpa. „Zója“ ifjúsági brigádunk idejében elvégezte 1 hold vöröshagyma és 1200 négyszögöl fokhagyma dugványozását. Elvetettünk egy hold gumipitypangot, több melegágyban palántát neveltünk. A csoportérte- kezleten minden DISZ-tag csatlakozott az egy Uotlósalja csibe keltetéradalmi tevékenységéről, V. I. Lenin és J. V. Sztálin együttműködéséről, a nagy sikerektől, amelyeket a S:»v. jetunió a bolsevikok pártjának vezetésével aratott. A dolgozók szakadattón áradatban özönlenek a központi Lenin-rhúzeumba. A moszkvai Lenin-mauzoleumot április 20-áli 16 ezren látogatták meg. sere irányuló mozgalomhoz, hogy szaporítsuk a tsz. baromfiállományát. Május 1 tiszteletére minden fiatal vállalta, hogy október 1-ig 200 munkaegységet teljesít, a szovjet módszerek szerint 20 hold kukoricát négyzetesen vetünk, ezen a területen a DISZ-tagság elvégzi a pót. beporzást. Hibának tartjuk, hogy a környező termelőszövetkezeti csoportokban még nem mindenütt alakították meg a HlSZ-szervezetet, vagy a fiatalok nem értették még meg kellőképpen a DISZ szeretjét, jó munkájának jelentőségét, az illetékes DlSZ bizott- ságok sem szorgalmazzák ezt eléggé. Felhívással fordulunk valamennyi gépállomás és termelőszövetkezet fiataljaihoz, DISZ szervezeléhez, hogy kövessék példánkat, ezen a területen végzett jó munkánkkal is bizonyítsuk, hogy méltók vagyunk a párt legjobb segítői megtisztelő elnevezésre. GAAL MIHÁLY tsz. párttitkár ÁRVÁI JANOS RAJZA JOLÁN traktorvezető tsz. DISZ-titkár A magvak előmelegítésével növeljük a gyapot termését A ládpetri „Szobád Föld“ Isz-ben dolgozó DISZ-fiatalok felhívása: fl DISZ-szervezeiÉ segítsék e!s a gépállomások és termelecsoportok helyes kapcsolatát! Jobb munkaszervezéssel, a ni bevonásával, a beadás pontos teljesítésével kell tovább erősíteni a megyaszoi „Kossuth“ termelőszövetkezetet! A megy aszói „Kossuth“ termelőszövetkezet a szerencsi járás egyik legjobb csoportja. Jó munkája eredményéire mutat, hogy az évtégi elszámolásnál — a természetbeni juttatásokat is pénzben számítva — 34 forint jutott egy-egy munkaegységre. Az állattenyésztés terén jó példát mutat a termelőszövetkezet. Az istállókban mindenütt a legnagyobb tiszteság uralkodik, jól gondozottak az állatok, — az állattenyésztő brigád tagjai lelkiismeretes munkát végeznek. 11 telién, 25 nővén (lék marha, 13 ló, 6 csikó és 20 anyakoca van a szövetkezetben, a közeljövőben juhtörzset kapnak. Éppen az egyik legnagyobb gondjuk, hogyan biztosítsák a növekvő állatállomány elhelyezését. A szövetkezet 481 hold földjén 53 család 77 tagja gazdálkodik. Ök is elhatározták, hogy ez évben a tavalyinál nagyobb termést takarítanak be. Két növénytermelési és egy állattenyésztési brigádot szerveztek, a növénytermelési brigádok jegyzőkönyvileg átvették a földterületet, a mező- gazdasági felszerelést és kiosztották a munkacsapatok közöttA tavaszi vetést nemcsak az Időjárás hátráltatta, hanem az újesanálosi gépállomás rossz munkája is. A gyakori üzemzavar, a sok géphiba több, mint 4 napos kiesést okozott, mert a gépállomáson télen felületesen végezték a gépek kijavítását. Április 19-ig a tavaszi kalászosok mellett csak 15 hold cukorrépát vetették ék Jóval előbbre tartanának már a tavaszi feladatok elvégzésében, ha helyesebben szervezték volna meg a munkát. A két növénytermelési brigádnak 25—25 tagja van, de nem tudják biztosítani mindkét brigád teljes foglalkoztatását a tavasziak vetésénél, emiatt a csoport vezetősége — nagyon helytelenül — beleegyezett abba, hogy á munkacsapatok félváltvá végzik a vétést- Amelyik munkacsapat nem dolgozik a vetésnél, az — semmi más munkát nem végez a csoportban... A csoporttagok kérték a vézetőség- től a munka ilyen foriuában való -„megszervezését“, arra hivatkoztak, hogy ha csak bizonyos munkacsapatok vetnek, csak ők jutnak munkaegységhez, „a többiek nem keresnek...* A vezetőségnek éz a hlhája azt von. ja maga után, hogy sok értékes munkaóra marad kihasználatlanul, emellett a felváltva végzett vetés miatt természetszerűen nem érvényesülhét az egyéni felelősség, a termés betakarításakor sem tudják majd, hogy az előirányzaton felüli terméseredményért kiket illet a jutalom, ez is gátolja, hogy nagyobb lendülettel folyjék a munka. Lényegében a veszélyes „egyenlősdi“ egyik formája, ami eluralkodott a csoportban. Pedig a többi csoporttagot is tudnák foglalkoztatni — s erre különösén nagy szükség is volna — az építkezéseknél. A megyaszoi „Kossuth“ termelőszövetkezet több téren nem tett még eleget az állam iránti kötelezettségének, A múlt évben kenyérgabonából magasan túlteljesítették beadásukat, ugyanígy tejből is, amiért külön jutalmat is kaptak. Ez év első negyedévében előirányzatukon felül 600 liter tejet adtak be, viszont sertés-, vágómarha-, tojás- és baromfibeadási kötelezettségüket nem teljesítették, sőt még a múlt évről is van tojás- és baromfiadósságuk A vágómarhabeadással amiatt késtek el, mert a járási tanács mezőgazda- sági osztálya többszöri sürgetés ellenére sem tartotta meg a selejtezést, a többi beadási lemaradás miatt azonban teljes mértékben á csoportot terheli a felelősség. Azzal mentegetőznek, hogy az épülethiány megakadályozta a sertés- és baromfinevelést, viszont a múlt év őszén csakúgy, mint az idén tavasszal elhanyagolták az építkezést- Helyes munkaszervezéssel, jobb politikai felvilágosító munkával a vetésnél fölösleges csoporttagnk már régén az építkézésnél dolgozhatnának, hiszen minden építkezési anyag ren- d^ezésiikre áll. Jó munkával az éimkezésnél is sok munkaegységet szerezhetnek a csoporttagok. Ünnepélyes kérdek között, lelkes hangulatban, nagy érdeklődés melle l I tarlót - Iák meg vasárnap az MNDSZ borsod- mégyei küldő lértékezlelét. Az eredményekben gazdag tanácskozáson a Megyei Pártbizottság részéről Gyárfás János elvtárs, másodIÜkár, az MNDSZ központ képviseletében Meruk Vilmosáé elvlárs veit részi. Nagy Margit elvlárs diósgyőr- vasgyári élmunkás, a Szakszervezetek Megyéi Tanácsé nőfelelősének elnöki megnyitó szavai illán Kammel Lajosné elvtárs, az MNDSZ megyéi titkára lar- löltá meg értékes beszámolóját. A dolgozó nők képviselőinek megnövekedőit aktivitásáról, megyénk nőmózgalmának nagyarányú fejlődéséről tanúskodott a A rossz munkaszervezés az oka annak, hogy nem fordítanak kellő gondot valamennyi csoporttag és a eSo- porttagok hozzátartozóinak munkába való bevonására. A 77 tagból április eddigi napjaiban rendszeresen csak 52 tag dolgozott. Amint Vígh Bertalan elvtárs, a tsz pártszérvezetéüek titkára elmondotta, a családtagok teljes bevonásával 92 munkaerőt tudnának biztosítani. Ehhez azonban — a jobb munkaszervezés mellett — elsősorban az szükséges, hogy a szövetkezet vezetői és hozzátartozói mutassanak követésre méltó példát. Igen súlyos hiba, hogy Kiss Sándor, a szövetkezet elnöke kijelentette: — nem engedi feleségét a termelőszövetkezetben dolgozni, mert ha otthon dolgozik, a háztáji gazdaságból még nagyobb jövedelmet szereznek... Ez a nézet káros a szövetkezet fejlődése' szempontjából, mert érthető módon több csoporttag felveti, hogy miért nem jár elől jó példával a tsz elnökének felesége—. A „Kossuth“ tsz vezetői — joggal — büszkék szép eredményeikre, igen nagy hiba azonban, hogy csak az eredményekről beszélnek és nem látják meg és nem tárják fel az igen komoly fogyatékosságokat. A csoport megerősödését és további fejlődését csak azzal biztosíthatják, ha mélyreható bírálattal minden részletében megvizsgálják munkájukat, kijavítják a munkaszervezési hibákat, bevonnak a munkába és rendszeresén foglalkoztatnak minden családtagot és mindent elkövetnek, hogy a leggyorsabban maradéktalanul teljesítsék a nép állama iránti kötelezettségeiket, példát mutassanak az állami fegyelemben. sokoldalú, számos kérdést felőlélő vita, a felszólalásra jelén I kezel lék nagy száma. A küldőItértekezlel résztvevőit a különböző téíülelekén dolgozó MNDSZ-assZo- nyok s az útlörók küldöltségei köszöntötték. Az MNDSZ iránt érzelt szeretet és hűség kifejezése voll az a sok ajándék, amit az egyes szervezetek küldtek az értekeidéinek. A halározatok elfogadása ulán megválasztó! Iák az MNDSZ megyéi választmányát és a iiikárság tagjait, valamint az MNDSZ harmadik kongresszusára a borsodi nőkéi képviselő küldötlfekét. A küldöttértekezlet részletes méltatására visszatérünk. Megyénkben elsőnek a mezőkövesdi és a mezőcsáti járás termelőcsoportjai és egyénileg dolgozó parasztjai kezdik el a gyapot termesztését. A gyapotvetésnek az ideje még nem érkezett el, azonban már most szükséges, hogy az előkészületeket megtegyük a vetés megkezdésére. Az élenjáró szovjet agrobiológiai tudomány újabb és újabb haladó agrotechnikai eljárásokkal fegyverzi fel a gyapottermelőket. Az új agrotechnikai ellátások egyike a gyapotvetőmag napon történő félmelegítésé. A kísérletek, valamint az új eljárás alkalmazása bebizonyította, hogy a napsugár által feimelegített gyanotvetőmag egyenletesen csírázik (kel) és nagyobb termést ad. Az eljárás növeli a kicsirázó Zsúfolásig megtelt vasárnap délelőtt a Miskolci Állami Nemzeti Színház nézőtere, amikor ünnepélyes külsőségek között megnyitották a szocialista kereskedelem tavaszi árubemutatóját. Maczkó György elv. társ, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetője megnyitó szavai után Komlósi József elvtárs, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője mondott beszédet. A szocialista kereskedelem tavaszi árubemutatója bizonysága annak, hogy akár a tavalyihoz képest is milyen óriási fejlődés tapasztalható áruellátásunkban, milyen sikeresen mozdította elő az áruböség biztosítását a párt és kormány december 1-i határozata. Pártunk elismeréssel nyilatkozott a kereskedelmi dolgozók munkájáról, amivel hozzájárultak e határozat gyors, zökkenőmentes végrehajtásához. A határozat óta nagy mértékben növekedtek a kereskedelemmel kapcsolatos igények. Felhívta az ünnepélyes megnyitón résztvévö ipari dolgozók figyelmét, hogy következetesén harcol jahak a sele.il eilen, a minőség megjavításáért. Ha valamilyen iparágban 100 gyártmány közül csak 1 darab válik selejtessé, ez mindössze 1 százalékos selejtét jelent ótt, de annak a dolgozónak számára, aki éppen ezt az égy darabot vásárolta meg. — 100 százalékos selejt. Kiemelte ezután, hogy a szocialista kereskedelemben a legjobb propaganda a boltén belüli munka. A szocialista kereskedelem dolgozóinak ézt az eddiginél sokkal fokozottabban kell szem előtt tartantok. Sztálin elvtárs azt mondotta, hogy „a szovjet kereskedelem a mi vérbeli bolsevik ügyünk. Kereskedelmi dolgozóink pedig... — feltéve, há becsületesén dolgoznak — a mi forradalmi bolsevik ügyünk megvalósímagok számát és ellenállóvá teszi a csirákat a betegségekkel szemben. A napon való felmelegítés sietteti a gyapot he- érését és növeli a termést. A melegítést ajánlatos a vetés előtt 10—15 nappal megkezdeni. A felmelegítésre száraz, napos helyet válasszunk ki a magtár körül. Alátétnek ponyvát, használt zsákokat, funér lemezeket, deszkákat, vagy egyéb anyagokat használjunk. A vetőmag felmelegítését délelőtt 10—11 órakor kel! kezdeni és 4—5 órán keresztül folytatni. A vetőmagot 5—-10 centiméteres vékony rétegben térítsük szét és 20—30 percenkint gondosan forgassuk meg. A vetőmagnak a gyakori megfor- gatása a mag egyenletes átmelegedését eredményezi. A vétőmagot éjszakára felszedjük s a magtárba visszük. ■tói“. Sztálin elvtárs tanítása nyomán nagy pártunk megbecsüli a kereskedelem dolgozóinak munkáját, kereskedelmi dolgozóinknak is lépést kell tartaniok a fejlődéssel, meg keli • tanulniók új módon, szocialista módon, kultúráltan kereskedni. A legnagyobb elismerés az lesz, ha a vásárló jókedvűen, megelégedetten távozik a boltból, ha a kereskedelmi vállalatok és boltok a dolgozók ezreinek leveleit kapjak, amelyekben elismeréssel nyilatkoznak, hogy milyen jól végzik feladatukat a boltban lévő dolgozók, a boltok, a kereskedelmi vállalatok. Pártunk, kormányzatunk, dolgozó népünk elvárja, hogy a szocialista kereskedelem dolgozói fontos hivatásukat lelkilsmerétesen, odaadó lelkesedéssel, jó politikai és szakmai felkészültséggel lássák 61. Az ünnepélyes megnyitó kultúrműsorában igéül nagy sikerrel szerepeltek : Aubrey Pankey néger baritonista, Páka Jolán és Lóránt György az Állatni Operaház művészei, Szemere Vera a budapesti Ifjúsági Színház tagja, Rodolfo bűvész az Artista. Akadémia tanára. Fellegi Tamás előadóművész, Görög Mara és Bész- terézel Pál a miskolci Állami Nemzeti Színház művészei. Igen nagy érdeklődéssel és tetszés- sei fogadta a mégnyitó közönsége a bemutatott női. férfi, fiú-, leány- ruhákat, kabátokat. A közönség szavazott, hogy melyik ruha tetszett a legjobban, a szavazók között könyveket' és hanglemezekét sorsoltak ki. Délután Diósgyörv&sgyárban tartották'meg az árubemutató ünnepélyes megnyitóját és a ruhabemutatót. A nagy érdeklődésre való tekín tettél a kultúrműsorral egybekötött ruhabemutatót 27-én. vasárnap megismétlik. Lelkes hangulatban tartották meg az MNDSZ me vei küldöttértekezletét Igen nagy érdeklődés mellett nyitották meg Miskolcon a szocialista kereskedelem tavaszi árubemutatóját