Észak-Magyarország, 1952. január (9. évfolyam, 2-25. szám)
1952-01-31 / 25. szám
2 ÉSZAKMAGYARORSZAG csatért«*, 1982. Janaúr n. Szénbányászatunk kedden 106,6 százalékra teljesítette napi tervét Szénbányászatunk dolgozói fokozott munkalendiilcttel láttak hozzá a Rákosi elvtárs 60. születésnapja tiszteletére tett felajánlások teljesítéséhez. Ennek nyomán kedden két egész öt tized százalékkal magasabb termelési eredményt értek cl, mint hétfőn. Szénbányászatunk 29-én 106.6 százalékra teljesítette napi tervét. A középdunántuli tröszt kivételével az összes bányatröszt és vállalat 100 százalékon felül teljesítette tervét. Az Ózdi Tröszt 12 százalékkal teljesítette túl napi előirányzatát. Tuniszban változatlanul feszült a helyzet Pórja, (MTI) , ják, hogy a kormány tuniszi poétikája TOLDI ISTVÁN ÓZDI munkás első levele A tuniszi francia kormányzót aki hétfőn át akarta nyújtani a franca kormány legújabb jegyzékét — a tuniszi Bej nem fogadta. A hatóságok továbbra js nagyarányú katonai és rendőri műveleteket folyla'- nak Este hét órától reggel hétig az Utcákon tilos a közlekedés. Hétfőn Gromballa környékén ágyú. dörgés hallatszott Gabesben a villany- gyár környélién este kilenc órától éj- félutánig lövöldözlek. Sousseban, Be- jában és Kajrouan környékén nagy. arányú rendőri műveletek folynak Hétfőn La Goulel leben. Gabesben, Ahram- han ős Manethben újabb tüntetések voltak A tuniszi kormányzóság hétfői sajtóértekezletén egy újságíró kijelen, tette, hogy a katonai hatóságok Gap Bon .félszigetén ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, mjnt az egyiptomi parasztfalv*k ellen tankokat küldő angolok. Toulouseban bízol Iság alakult a tuniszi megtorlások áldozatainak megsegítésére. Számos francia demokratikus szervezet és szakszervezet szoljdariiáa üzenetet küldött a tuniszi népnek Le Léap, a CGT főtitkára a minisz. térelnökhöz intézett levelében emlékeztet a vietnamj háború öt évvel ezetöMi kirobbanláaát előidéző provokációra és rámutat: A francia dolgozók tud- . szonyokat. ismét fegyvere« konfliktushoz vezethet | Ezt ugyanúgy elítélik — írja Le Léap — és ugyanúgy harcolnak ellene, mint ahogy a francia nép elítélj a vietnami háborút és harcol e háború ellen. A demokrata jogászok nemzetközi egyesülete közleményt adott ki, amelyben megállapítja, hogy Tuniszban megszegték az Egyesüli Nemzetek' Szervezetének elveji valamint a fraa. eja alkotmányi és az emberi jogokat. Követelik a közleményben, hogy vessenek véget az ostromállapotnak Haib Burgiba, az új Deszlur-párt elnöke nyilatkozott labarkai kényszerlakhelyén az Humánjlé kiküldött iudó. sítőjának. Utalt a francia-tuniszj tárgyalások megszakadására, majd Kijelentette: ,,A tárgyalások csak akkor kezdődhetnek újra, ha Tunisznak szavatolják belső autonómiáját, ami azt jelenti, hogy a tuniszi hatóságokra ruházzák át Tunisz betügyeiben a francia hatóságok jogtalanul gyakorolt kiváltságait.“ Burgiba élesen elítéli® a Dél.Tonjs*ba hurcolt politikai vezetőkkel szein- oen alkalmazott módszereket. A Nemzetközi Demokratikus Nószö- retség élesen tiltakozott a francja kormánynál a tuniszi francia megszálló csapatok terrorja ellen s szolidaritásáról biztosítja a független. Ságéért és békéért harcoló tuniszi asz. Az Egyiptom-szudáni uniót támogató párt vezeiőjenek távit a a Ali Maher pasához Ai egyiptomi képvi-s-eloház megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely két hónapra meghosszabbítja a statáriumot. Kairóban a katonai őrjáratok többszáz ssemélyt leitar óztattak, mert 21 óra után az utcán tartózkodjak. Az AFP khar umi jelentése szerint Izmail el Aszhari, az Egyiptom—seudáni uniót támogató párt vezetője Ali Maher pasához Intéze t táviratában hangsúlyozza: Reméli, hogy az új kormány végsőkig harcol a brit erőknek a Nilus-völgyé- ből és a csatomaövezet-ből való eltávolí- tásáúrt, valamint Szudán és Egyiptom egységéért. Kcracsibaji száz mohamedán politikus gyűlést íartott. Elhatározták, hogy egészségügyi oscölagot küldenek Egyiptomba az angolok eUen harcoló egyiptomiak segítségére. Pakisztánban Peeavar város diáksága gyűlést tartott. A gyűlésen elí:élték az angol kormány egyiptomi cselekményeit és hangsúlyozok, hogy támogatják az e érv inform nénet. A diákok a gyűlés u án tüntettek az angol hatóságok épületei előtt. A nemzetközi diákszövetség titkársága üdvözlő táviratot intézett az egyiptomi diáksághoz, amelyben hetvenegy ország több mint ö millió diákja nevében kifejez.© felháborodását ö*t egyiptomi diák s további két hazafi angol részről történt meggyilkolása miaittu A nemzetközi diákszövetség élesen tiltakozik az angolok aljas ponoFzteMei és terrorja ellen és támo£ra- ja Egyiptom diákságának igazságos köve telesei $, Az angol parlament ülése Az angol parlament ülésén Butler pénzügyminiszter több „drasztikus“ kormányintézkedést jelentett be a pénzügyi válság megoldására. Közölte, hogy csökkentetni fogják a fejadagok pótlására szolgáló élelmiszer, konzervek és a dohány behozatalát. A jövőben 10 ezer közszolgálati alkalmazottat bocsátanak el. továbbá csökkentik a társadalombiztosítási szolgáltatást és az iskolaépítésre szánt összeget. Eden külügyminiszter a kormány egyiptom1 politikájával kapcsolatban megállapította, hogy továbbra Is fenntartják a jogot az 1936-os szerződésre, majd megpróbálta tisztázni az angol csapatok izmaiba! vérengzéseit. A külügyminiszter — Chur- chill-lioz hasonlóan — utalt arra, hogy a Szuezi-csatorna forgalmának biztosítása „nemzetközi feladat". A munkáspárt nevében Herbert Morrison teljes mértékben csatla kozott Eden álláspontjához. ítélet a bulgáriai kémperben zásra, másik kettőt tizenötéví szabadságvesztésre és fél vagyon-elkob- zásra, egy vádlottat nyolcévi szabadságvesztésre és vagyona egynegyedrészének elkobzására, egy vádlottat pedig ötévi szabadságvesztésre Ítélt. Kedden este a vád- és védőbeszédek után hirdetett ítéletet a szófia) megyei bíróság a görögországi amerikai felderítő szolgálat ügynökei felett. A bíróság két vádlottat golyó általi halálra és teljes vagyonelkobEllentétek az „Európai hadsereg“ megteremtése körül Parisban az „Európai hadsereg" létrehozásával kapcsolatos tanácskozásokon résztvett Francia-, Olasz- és Nyugat- Németország, valamint Hollandia, Belgium és Luxemburg küldötte. A sajtójelentésekből kitűnik, hogy az éles ellentétek miatt igen sok kérdésben nem tudtak megegyezni. Megoldatlan maradt többek közt a szerződés érvényességének ideje, a költségvetési kérdések, az „F.urópai hadsereg” viszonya az Atlanti Tömbhöz, az „Európai hadsereg" szerveinek székhelye. Az „Európai hadsereg" valódi célja kitűnik Hallstein nyugat-német küldött felszólalásából, aki követelte, hogy Nyugat- Németországot haladéktalanul vegyék fel az Atlanti Tömbbe. A le Monde című francia lap ezzel kapcsolatban felteszi a most fennállnak, kérdést: „Hogy nem lesz-e az „Európai hadsereg” olyan eszköz, amelynek révén a legbékétlenebb német elemek egykori legyőzőik támogatásával és bátorításával magas árat követelhetnek magukért?” A belga szenátus elnöke a katolikus munkáltatok országos egyesületében mondott beszédében élesen bírálta az ..Európai hadsereg” létrehozásának terveit. Tagadta az „Európai hadsereg" létrehozásának szükségességét. Felvetette a kérdést, miért kell Belgiumnak és Hollandiának nagyobb kötelezettségeket vállalni, mint a többi, az atlanti hadseregben résztvevő európai államoknak. A belga szenátus elnökének beszéde egyben rávilágít azokra az ellentétekre amelyek az ..Európai hadsereg" jövendő résztvevői között mái JNÉLU TÁN 2 ÓRA, most leU vége a műszóknak, Toldi István elv iuis, az ózdi gyár dmguzóju is befejezi munkáját, uzlan a hóval borítoU utón hazamegy. Ebéd előtt kezébe veszi a párt lapot. Ulvasga-ni kezdi. Az egyik cikk különösen megragadja jigyelmet. A mun kásíevelezök arról írtak a cikkben, milyen nagy lelkesedéssel várják a szabad magyar sajtó levelezőinek eisö országos konferenciáját. Leereszti a lapot, — elgondolkozik. Az országo* konferencia az ö számára nagy esemény, hiszen ő is munkúsleveíezö Feláll, nagy halom irat között keresgél Füzetek, leiirt papírlapok. Kivágott ui ságcikkek, — az ö levelei, amelyek megjelentek a pártlapban. Meg aláija, amit keresett. Kezében van első levele' nek másolata A levél rengeteg emléket idéz jel ben ne, gondolatai messze szárnyalnak, vissza a mu tba, 30 évvel ezdödre, amikor még gyermek volt, kis Pis a •.. * 1921 ■ Bán falvaAz utcán süvítve nyargal a hideg szél Vadul hordja, kavarja a havat. A lakás• ban, ahol Toldiié lakik két gyermeké vei, átláthatatlan jégvirágokat rajzolt az ablakra a fagy, Több helyen nincsenek jégvirágok, mert nincsenek ablakok, he tjüket papírral pő oltók. Toldiné a gyér mekeket pokrócba csavarta, hogy meg ne fagyjanak A hideg ellen még csak valahogy tudnak védekezni, de a gyomor egyre vadabbal, kínzóbban követeli magáét. A 6 éves Pista könyörgő szóval fordul anyjához: — éhes vagyok csak egy kis darab kenyeret... Anyja elfordul, hogy gyermekei ne lássák újból előtörő könnyeit, fájdalomba torzuló arcvonásait, Szívét marcangolja a keserűség. Egye'len darab kenyér sincs a háznál Férje már három hónapja kórházban van, a bánfalvi gróf pedig erre az időre nem fizeti a járandóságot. Mit tegyen? Tétován mered maga elé. aztán hirtelen elhatározással magára borítja férje kabátját és sietős léptekkel elindul a grófi kas ély felé. Szeretne a gróf elé kerülni. Hátha, hátha... Nem engedik a gróf elébe. Nem tágít. Éhező gyermekeire gondol és a harmadikra is, alcit nemsokára vár. ÁU, kapu előtt. Csaknem félnap telik el fagyos hidegben, végre nyílik a kapu, elösiklik a gróf szánkója. A lovak el veti magát, azok felágaskodnak és remegve megállnak. Toldiné öfszeteít kezekkel rimánkodik, arcán keserű könnyek {seregnek, elmondja, hogy férje kórházban van . . a család éhezik,., adja ki a gróf férje kom- mencióját. .. A válasz rövid és rideg. Férje beteg, nem adok ki semmit, nincs hasznom be- őle, a maguk sorsa meg nem érdekel — utasítja el a gróf és rászállt a kocsira: gyerünk! IV ÉH ANY NAP MÚLVA megjelenik az ispán két csendőrrel és három éhező, rongyos csel'ddel To'diék „lakáson ”, ,,Amiért a gróf urat zavarni merészelte", kilakoltat ók Toldinét gyermekeivel együtt a cselédlakásból. A szenvedő anya térdreborul, úgy kéri, hogy ha őt már nem is nézik, legalább a kisgyermekekre legyenek tekintettel. Hová legyenek a tél hidegében, mi lesz velük.,.? A cselédek nem akarták a kilakol'a- tást végrehajtani, a csendőrök puskatussal kényszerítették őket. Az ágy, a rozoga asztal, a stelázsi, a nagy láda egymásután kikerül az árokba. Melléjük lökik a csendőrök a gyermekeket is. Anyjuk — 8 hónapos terhével — ájulton zuhan melléjük! Szinte halálosan mély csend • .. hull rájuk a hó . A falu lakói megsajnálják őket. Egy bányászcsalád felajánlja számukra a szeneskamrát, mások ennivalót hoznak ne' Hik. A kamra igen hideg, hisz csak hú rom oldala van, a negyedik — a hegy csupasz oldtn'a. A tetőről csurog a hóié, éjjel jégcsapok lógnak. Toldiné mosni, takarítani jár. A gyerekek egyedül ,,otthon" Amikor egyik nap hazaér munkából, rémülten Iá ja, hogy Pista holtfehéren fekszik a kamra földién. Csak hú rom nap múlva tér magához a kórházban. Félo’da'a megbénult a nélkülözés' tői, a hidegtől. Tízéves koráig állandó kórházi ápolásra szorult. J/ÉGRE FELGYÓGYUL az apa. ' Bánrévére kerülnek. A községi pásztorságot látja el. Pista is valameny- nyire helyrejött. Ez a ,,jóléti" azonban nem sokáig tart. 1926-ban az apa meghalt. Toldiné özvegyen maradt négy gyermekkel. Néhány nap és jött a községi bíró. Berúgta a pásztorlakás ajtaját, in étf a Hséretéhen megjelent embereknek: — ráki átok ki őket! Újból az utcára kerültek, * C4J0V ARKONYBA KÖLTÖZNEK. 1 ] Anyjuk kutaknál napszámosmunkát végez. Hajnaltól késő estig hajszol- iák. Kap ér'e egv-esv tányér lisztet, egv-két tojást. Kínlódik, koplal, hogy n a égy gyermek éhségét valamennyire rsil- ’apit.sa. Egyszer a csáplésnél megerőlteti magát, — óit és fél hónapra kórházba kr-ÜH. Magára marad a négy gyermek. István ekkor már 11 éves 1okbért. vem tudnak fizetni — megint a kilakoltatás, az utca. A nagyobb gyermekek drva, a kisebbek értetlenül, csodálkozó szemmel letelepednek az öreg bútorok mellé. Nem tudják megérteni, miért bánnak így velük, csak azt érzik, hogy nagyon, na' gyón éhesek• Végül a községi istálló egyik sarkában ,adnak nekik helyet. A kisgyermekek riadtak, mindig félnek a pofonok ól, a rúgásoktól. Néha-néha a szomszédoktól egy-egy tányér levest, darab kenyeret kapnak. Az állandó éhezés koldulásra kényszeríti a U éves kisfiút. Már majdnem egy tarisznyára való ennivalót, kenyeret szed össze, amikor hatalmas csendőr vállonragadja, ráordít: — miért csavarogsz, miért nem jársz iskolába? és válasz! sem várva, belerúg a gyerekbe. A rúgástói az árokba repül, szanaszét gurulnak az összekoldult kenyérdarabok. A csendőr továbbmegy, a gyermek izzó gyűlölettel néz utána. A többivel együtt ezt sem felejti soha! * 1931 ben a községi legeltetési társulat pásztornak alkalmazza Toldi Istvánt. Sorsa így sem lett jobb. Megvetett, lenézett dolgozó ember. Más után vágyódik. Hosszú prábálga ások után 1936-bm sikerül bekerülnie az ózdi gyárba. Bár léikor jóval alig tud dolgozni — a bénu- ás és a hosszantartó betegség miatt ez a karja vézna maradt — mégis a legnehezebb fizikai munkára osztják be. 1U sem találta meg, amit kerese t, az emberi életet. A gyár urai mind azt kívánták el, hogy alázatosan, leveti kalappal, vigyázzhan álljon előttük és csak annyit beszéljen, hogy ,,'essék parancsolni” és Igenis". Érzi megalázottságát, forr benne a lázadó harag, de még nem látja tisztán: hol, hogy és merre kellene vennie útját. • P'S EGYSZER CSAK minden meg- változik! Eljött a nagy nap, a legnagyobb nap, — a felszabadulás napja. Toldi István ember lett, felszabadult ember! Mást már érzi. tudja, hol van a helye. Kéri felvételét a Pártba És a Párt segíti, vezeti a felemelkedés útján. Be- feg kan'óra való t ekin'eltel felmentik a nehéz fizikád munka alól, könnyebb beosztást kap. Ég benne a vágy, hogy tanuljon. De hágván? A muH rendszer gyalázatos bűnei folytán sem írni, sem olvasni nem tud. A pártszervezehez fordult tanácsért, elrtlágnsí. Iák hogy iratkozzék be az alapismereti tanfolyamra. Könnyes a szeme az örömtől, amikor részlvesz az első leckeórán, A tanfolyam vezetője első alkalommal neve kezdőbetűjével ismerteti meg, az után sorra a többi betűvel. Toldi István minden nap, a gyári munka u m hazatérve, sokszor egész éjszukán ál raj- zolgatja egymás mellé a betűket: T,..o.^ l..d...i. Amikor már megtanulja a nevét leírni, minden barát jártak, ismerősének lelkendezve mutatja: — Nézzétek, mit adó t nekem a Párt. •. t Fáradhatatlan szorgalommal tanul, gyakorolja, amire a tanfolyamon tanítják. Rövid idő alatt megtanul írni, olvasni. Résztvesz a szakszervezeti oktatásban. Később a Párf alapfokú po itikai isko- 'ájának hallgatója lett Tágranyílt szemmel, tudásra szomjazva, feszült figyelemmel hallgatja az előadó minden szavát„ Egyszer a po'itikai iskolán Rákosi elv- •árs életével foglalkoznak. Mindenkitől 'rdek'ődik, kitől kapha ná kölcsön a .Rákosi-per" című könyvet. Megkapta és minden szabad óráidban a könyvet tanulmányozza — újból és újból• Ráeszmél: eddig is sokszor mondta, hogy Rákosi elvtárs. a magvar nép szeretett ve- -ére, de eddig nem értette igazán, mé- 'yen. mit is jelen• ez. Most. hogy megismerte Rákosi elrtárs életét. önlelá'doző harcát, hősi helytállását, dicső kommunista példamutatását, akkor érte te meg •gazán, mit köszönhet Rákosi elvtársnak, a Pártnak. Megszületik benne az elhatározás, —• megírja első levelét. Levelet Rákosi el*~ ársnnk, a Pártnak . • . Drága Rákosi elvtársi — kezdi a ser róhat. Most, amikor eKso levelemet iront^ gondolok a felszabadító Szovjet Hadser regre, annak nagy vezetőiére, Sztálin elvtársra. A felszabadulás hozott fénvt as én életembe is• Most tanultam meg írni és olvasni. Szemináriumot végeztem, ott ismertem meg a munkásmozgalom huj- '"át, ott. iMmoTlfortf^rn Rákosi e’vtárg küzdelmeivel^ amelyeket értünk folwa-* tott.. # Köszönöm Rákosi elvtársnak • • 4 • TpZ TOLDI ISTVÁN első levelének ^ története. És az első levelet azóta követte a többi, amelyet a sajtónak írt. A szabad magyar sajtónak, amely at övé, Toldi Istváné is és minden jelszer bódult magyar dolgozóé! CSORBA BARNA Meghosszabbították a termelési szerződéskötések határidejét A termelési szerződéskötéseit határidejét a földművelésügyi miniszter február 10-ig, egyes növényeknél február 15-ig meghosszabbította, így azok a termelők, akik ezideig valamilyen oknál fogva nem kötöttek termelési szerződést, a fenti határidőig helyrehozhatják mulasztásukat és élvezhetik azokat az előnyöket, amelyeket a termelési szerződés nyuj t nekik. A meghosszabbítást szükségessé tette többek között az, hogy egyes helyeken a termelési felelősök nem ismertették széles körben a szerződések feltételeit és így a dolgozó parasztság nem szerezhetett tudomást a szerződéssel járó kedvezményekről. Ahol jó felvilágosító és népnevelő munkát végeztek és Ismertették a szerződéssel járó előnyöket, ott nemcsak az előirányzatot szerződték le, hanem újabb keretet Is kértek. Különösen elhanyagolták a szeszipari burgonya szerződési feltételeinek ismertetését. Széles körben kell is* mertetnl a korlander, édes cirok, dohány, szudáni fű. magkender gyógynövények, somkóró, szőlő, must és bor szerződéses termelésével jár* előnyöket U. Mi akadályozza Tibolddarócon a a*őtőtermelé*i szerződések kötését ? Tibolddaróc a megye egyik legjelentősebb szőlőtermelő vidéke Határában több m;nl 500 hold szőlő van A U‘ bolddarőci dolgozó parasztok szeretik szőlömunkát, ennek meg ;g volt az redménye Szép terméssel dicsekedhettek az ősszel. a legjobbat a megyében és a gyöngyös—egervidéki területen E]ső kötelességének tartotta mjnden libotddarőci dolgozó paraszt, hogy szer. zödésben vállán köhlezetlségénak eleget tegyen Nagy lendülettel ment a begyűjtés, a vállalat autója alig győzte a bort elszállítani. Ilyen eredmények alapján a község elnyerte a me. gye vándorzászlaját a borbeadásban Vannak a termelők közölt olyanok akik a Szerződésben megállapított áron felül komoly összegeket kaptak minőségi jutalomként így Pribélj Sándor 149 forintot. Bopoti Lajos 116 forintot, Kvaszta István 143 forintot kapott a végelszámolás után Sokan mások is részesedik minőségi jutalomban. Decemberben megkezdődött a szőlő, szerződések aláírása a következő évre. Ennek az eredménye bizony nem kjelé- <rí|ő Szerződési tervünk véc~eh"i fásában az előirányzatnak csak 5C százalékúnál tartunk Mi ennek az oka? Az, a Gyöngyös.Egervidéki Boríur- galmi Vállalat még mindjg nem végezte e] a termelőkkel a végelszámolást Sok dolgozó paraszt, így Svercsuk Gyula és még többen is panasszal fordullak a fö’dmüvsszövelkezethez. hogy °.2.7 cukorfoku mustot adtak be és így jogosullak volnának a minőségi iutalomra, mégsem kapták meg. Ezek. ben az ügyekben már megkerestük a vállalatot, de nem intézkedtek Ez az oka, hegy a szőlőtermelési szerződéskötés nem megy nálunk s kellő ütemben Kérjük, hogy a mulasztókat vonják felelősségre és a jogos panaszokat mielőbb o-vosotják HEGYI ALBIN Tibolddaróc, földműveeszövetkezetj ügyvezető. 200 százalékon feli bripderedményelf a pálházi Hirtelenen A pálházi ipartelepen novemberben É6 decemberben laza v°lt a munkafegyelem Rákosi és Gerő elvtárs beszéde óla a dolgozók szívós, kemény harol lylalnak a munkafegyelem megszl árdí|áeáér(. Ennek eredmények épen emelkedőn az üzemben a munka tér melékenység<e A dolgozók Rákosi elv társ 60 szüleiésnapjának tiszteletére ett felajánlásaik Eljesi lésében Szép eredményeket érnek el A Menyhért- brjgád 22ß, a Ceoma.brigád 221 a Márlon-brigád 148, a Hanuder-brigád 119 százalékos teljesítményével tűnt kif a Mm Heps orakoztatő Yá’la’a! előadássoro7a a Miskolcon és a ntyvében A Vidéki h[épszórakoztató Vállalat „A humor hullámhosszán” című értékes, vál- tozatos programját február 2*án este 7 órakor a dió sgy őrvas gyón Kultúr moziban, 3'án este fél 7 órakor az ujdiósgyőri vasas otthonban 4-én este fél 8 órakor a miskolci nemzeti színházban, 5'én este 7 órakor a perecesi bánvászkultúrot4honban, 6'án este 7 órakor pedig a saióbábonyi kultúrotthonban mutatja be. Műsoron ze* neszámok. klasszikus táncszámok, akro* betikus mutatványok szerepelnek. A zt' nét Hajdú Julia, a csárdáspályázat nyer* tese állította össz,e,. a klasszikus és népi táncokat Csinádi Dóra. az Operákon szólótáncotnője tanította be.