Észak-Magyarország, 1952. január (9. évfolyam, 2-25. szám)

1952-01-04 / 2. szám

fSZAMGMORSZÄG Hcgron kerül! dz elsOk kőié «bonlvftr o begyűjtésben es oz odőílzetésben Jól bevált módszereket ismertettek a megyei állattenyésztési tapasztalatcserén Életbelépett az új nyugdíjtörvény 'S., J AZ MDP BORSOD-ABAUff-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA-r . - • • __________________- - - - - ■— - - - ‘ __________ Vili. óviolyam 2. szám Ára 50 fillér Miskolc, 1952 Január 4, péntek A pártoktatás megjavításáért Irta: Patera László Isméi lezárult egy harcos, kemény («unkával eltöltőit, sikereikben és győzel- nnelcben gazdag esz.endő. Az utóbbi he’ ekben a sajtó és rádió nap mint nap közölte, hogy üzemeink, bányáink százai iialáridö előtt befejezték tervükéi és az év végéig hátralévő időben már iúltelje- tsitésén dolgozlak. Ismét nagyot léptünk előre a szocializmus építése útján a ter­melés területén. De a szocializmus épi.ése (nemcsak a termelés emeléséből áll, ha­siéin — többek között — az egész dolgozó nép általános műveltségének, kultúrájá­nak emeléséből, a párttagok és párton- kívüliek marxista—leninista tudatának növeléséből is. MEGÁLLAPÍTHATJUK, hogy az 1951. ev a termelési győzelmek mellett komoly (sikereket hozott a kul úrforradalom — és ezen belül — a pártoki a I ás területén is. A Politikai Bizottság 1951 május 17-i határozata nyomán a pártszervezetek a tagságnak mintegy 50 százalékát vonták .be szervezett oktatásba. Az indulásnál elég nagy volt ugyan a hiányzás, a párt- szervezetek azonban komoly munkával igyekeztek ezt kijavítani. A létszám biz­tosítása mellett nagyobb gondot fordítot­tak a tart:Imi kérdésekre is. Nagy lépési jelentett előre — az oktatásban réczl" vevők számarányának növelése és a szín­vonal emelése terén is — a vezetőségek újjáválaszt ás:. Csaknem kivétel nélkül minden taggyűlésen számonkérte a lagság n vezetőségtől: milyen gondot fordított a párttagok és a párlonkívüliek marx­ista—leninista képzésére. Megbírálták a- hanyag vezetőket, ugyanakkor azokat a párttagokat is, akik kimaradoztak a poli­tikai iskolákról. Az elfogadott haároza- ' tok között fő helyet foglalt el — a ter­melés mellett — az ok atási munka to­vábbi javítása. Ennek eredményessége már most lemérhető. A Diósgyőri Kohá­szati Üzemekben 2 hét alatt 23 százalék­kal, Sárospatakon 28 százalékkal emel­kedett a résztvevők száma. Pártbizottsá­gaink többsége — az alap zervezc.'eket segítve — komoly figyelmet fordít a pirtokta’ás szervezeti és elméiéi részére íSgfarau * Lzx ,nu..ahogy megyénkben jelenleg a pári tagoknak 41 százaléka ••■esz részt szerveze t oktatásban. A Poli- :fkai Bizottság határozatában előirt 40— 45 százaléknak alsó halárát már sikerült elemünk, ez azonban nem jelenti az , hogy ezen a téren már elvégeztük fel­adatunkat. Vannak még egyes területek, amelyek igen lemaradtak az átlagtól, például a Diósgyőri és Ózdi Kohászali Üzemek, ahol a pár. tagságnak csak 28— 30 százaléka tanul. A népneve’ők és -pártcsoporlbizalmiak többsége résztvesz ugyan pártoktatásban, de még mindig sok az olyan népnevelő, aki nem tanul. Pél­dául a mezőkövesdi járásban a népneve­lőknek csak 50 százalékát okta ják. Az ik* dolgozó elvlársak nem tartják szem- elött, hogy nem tud nevelni az a nép­nevelő vagy pártcsopor:bizalmi, aki maga nem tanul. A POLITIKAI BIZOTTSÁG határoza­tában legdöntőbb helyei az eszmei-politi­kai színvonal emelésének kérdése fog­lalta el. Nagy fejlődést értünk el az I951-es év folyamán ezen a téren is. A propagandis ák, a hallgatók a tanult anyagot már jobban kapcsolják minden­napi munkájukhoz és igyekeznek a ter­melés megjavítására felhasználni. A Diós­győri Kohászati Üzemek nemcsacél- kovácsműhelyében Szombati László'elv­társ vezetésével a politikai iskolán belül megvitatták a Gazda-mozgalom jelenő- iségét és ot I rögtön elhatározták, hogy ezt megvalósítják üzemükben is. Ennek eredményeképpen hulladék-acélból esz- iergakéseket gyártanak, ezekkel ellátják a diósgyőri tanulóváros és több miskolci tizem esztergakés szükségletét. Falvaink- - ban is egyre gyakoribb jelenség, hogy a politikai iskolákon tanultak hatására egyre többen lépnek be a tszcs-be, mint ahogyan azt Tciktakenézen Kállai Imre elv társ tette, aki 7 hold földjével belőne It s III. típusú lszcs-be és a példáját ugyanaznap 14 dolgozó paraszt társa követte. EZEK AZ EREDMÉNYEK igen jelen­tősek, azonban még mindig komoly hiá nyosság van a tartalom, az elmélet és a gyakorlat összekapcsolása terén. Még nem minden propagandista-szeminárium­vezető foglalkozik olyan odaadóan hall­gatóival és készül a foglalkozásokra olyan lelkiismeretesen, mint Tállyai és Tóth elvtársak a Diósgyőri Kohászatban. Megtörténik még ;öbb esetben olyan is, hogy 15—20 halig: tóból csak 5—6 jele nik meg a propagandista-rzemináriu mon. mint pl.: a ricsei járásban. Egyes vezetőknél az elmélet lebecsülése folytár megmutatkozik saját tanulásuk elhanya­golása. Borsodnádasdon Kormos Lajos B elvtárs. aki középkáderoktatásban vesz részt, Danulónapjia alatt vadászni ment, majd amikor fele’ősségre vonlak, akkor egyszerűen azzal válaszéit, hogy „senki­nek semmi köze, hogy én a lanulónapo- kon mit csinálok“’. Az ilyen elvtársak — különösen, ha vezetők — nemigen tudnak jó példát mutatni a tagság számára. Az elmúlt évet értékelve összegében megállapíthatjuk, ho^y pártszerveze.eink komoly, áldozatos munkája, a tagság tanulási kedve eredményeképpen nagyot fejlődött a pártoklalás, az eiméled szín­vonal. De amikor ezt így megállapítjuk, nem kerülheti el figyelmünket az 9em, hogy az előbb említett hiányosságok gá- olhalják az elméleti színvonal további fejlődését. MIT KELL TENNÜNK az 1952-es év­ben, hogy maradéktalanul megvalósítsuk a Politikai Bizottság május 17-i határo­zatát? Elsősorban is biztosítani kell minden lerüle en, minden alapszervezclnél, hogy a pári tu,gok 50 százaléka résztvegyen pártoktatásban. Minden népnevelővel, pártcsoportbizalmival meg kell értetni, hogy nem nevelhet az, aki maga nem anul. Rövid idő alatt el kell érnünk, hogy minden népnevelő és pártcsoport- bíVlmi példamutatóan résztvegyen a ta­nulásban. A számszerüseg növelésére fel kell használnunk az eddig bevált jó módszereket Pb: a tanulókör-beosztási, amelynek lényege, hogy 5—5 lagú cso­portokba osztják be a hallgatókat, egy elvtársit megbíznak a csoport vezetésével, akinek feladata, hogy elbeszélgessen a hozzá beosztott négy elvtárssal a politi­kai iskola előtti napon. A lannlókörveze- ők munkáját minden politikai iskola előtt az előadó röviden értékeli és ezzel serkenti őket jobb munkára. Egyes nagy­üzemek a vidékről bejáró dolgozók lakó­helyére levelet írnak a tanácselnöknek, hogy dobogtassa ki azok nevét, akik rend­szeresen és akik rendszertelenül járnak politikai iskolákra. így az egész község megtudja, hogy egy-egy elv ársnak mi­lyen a viszonya a pártoktatáshoz, a tanu­láshoz. PárLzervezeleinknek ki kell ala- kítaniok a pártoklatás térülőén is azt a léckört — amely kialakulóban van a ,r „.'A—----*=< ’nedvben megbélyegzik és felelősségre ronják a hanyag, kimnradozó hallgatókat Tovább kell fejleszteni azt a módsz“rt, hogy taggyűlésen vonják őket felelős ségre. Javítanunk kell a tanulási fegyelmet is, mert nem elég, ha megjelennek ez egyes elvtársak a politikai iskolákon, de nem készüllek jól az anyagból, mini azt gulóbb Balsai elvtárs, az ózdi M:trtin vezetője to te. Az ilyen elviársakat maguk a hallgatók vonják felelősségre és mutas­sanak rá, hogy a szemináriumon vagy konferencián már nem lehet megtanulni az anyagot. NAGY FELADATAINK VANNAK az 1952-es évben az oktatás és a tag-, tagjelöltfelvételi munka jobb összekap csolása terén is. Többezer pártonkivüli vesz részt a pártoktatásban, különös gonddal kell foglalkozni oktatásukkal nevelésükkel. El kell érnünk az oktatási évad végére, hogy a pártoktatásban résztvevő pártonkívüliek legjobbjai, akik méltónak bizonyulnak erre a kitüntetés­re, tagjelöltek legyenek. Igen helyes ke: deményezés indult meg a Diósgyőri Ko. hászati Üzemekben, ahol a politikai is' kólák párttag hallgatói minden hónap’ ban egyszer, a politikai iskola végén megvitatják, hogy melyik pártonkivüli fejlődött legjobban és tagjelöltnek java. solják az alapszervezet felé. Ezt a mód szert széles körben alkalmaznunk kell. E feladatokon túl, legdöntőbb az el méleti színvonal további emelése, az el mélet és gyakorlat összekapcsolásának megjavítása. Minden pártbizottságnak kö. vetnie kell a diósgyőri üzemek példáját ahol 3 tagú előadói irodát szerveztek, amelynek feladata az elméleti kérdések összegyűjtése, megválaszolása és a helyi anyagok kidolgozása. A jövőben jobbár, kell hasznosítaniok a propagandistáknak és a hallgatóknak egyaránt a megyei é( üzemi lapokban megjelenő oktatási se gédanyagot. Fel kell használni a filmet is a tanult anyág elmélyítéséhez, pl.: : klerikális reakció c. anyagnál a „Különö házasság” c. filmet, amely élethűen be mutatja a klérus többségének szennye: munkáját. A propagandistáknak jobban kel! hasznosítaniok a régi — tíz-húsz eves — újságokban és folyóiratokban megjelent cikkeket, képeket, amelyekkel ;gen jól lehet bizonyítani a múlt rend­szer rothadt voltát. Ebben a munkában a Megyei Pártbizottság úgy kíván se­gítséget adni, hogy létrehozza a Pártok­tatás Házában a .„propagandisták szobá­ját”. ahol mindezek a regi anyagok meg­válhatok. Igen nagy munkát kel! végeznünk — a pártoktatáson túlmenően — az egész ideológiai vonalon. Egyre inkább rá kell térnünk arra az útra, hogy pártbizottsá­MINDENNAP TELJESÍTSÜK TÚL A TERVET! 08 százalékra teljesítette napi tervét a diósgyőri Martin A diósgyőri Martin-acélmű dolgo­zói alaposan megvizsgálták előző évi munkájuk tapasztalatait, úgy kezdtek 1952. évi feladataik vég­rehajtásához. A legtöbb hiba a pó­dium és az öntöcsarnok együttmű­ködésében mutatkozott. Az azonnali intézkedések megtételére mindkét üzemrészben egy-egy diszpécsert állítottak be mindhárom műszakban. Az öntöcsarnok és a kemencék kö­zött közvetlen telefonvonalat Is lé­tesítettek, hogy az esetleges hibá­kat nyomban kijavíthassák. A gyár­részleg vezető minden reggel a műszak megkezdése előtt megbeszé­li az üzemvezetőkkel az előző nap munkájának hibáit és eredményeit, — a jő tapasztalatokat hasznosít­ják. A darusoknál — ahol eddig a legtöbb panasz volt, — a darukeze- lők kezdeményezésére verseny indult a gápállási idő csökkentésére. A diszpécser és a darusok munkáját ellenőrző dolgozó közösen vizsgálja meg, mi volt a daruállás oka. Ilyen munkaszervezés mellett a Martinban már az év első napján kiváló eredmény született. — 108 r,zúzalékra teljesítette napi tervét. Az olvasztárok közül különösen ki­tűnt az I-es kemencénél dolgozó Fancsalszki brigád, amely tervét 118 százalékra teljesítette és a Csohány brigád, amely 121 százalékos teljesí­tést ért el. 102 százalékos napi tervteljesítós az ózdi Martinban Az Ózdi Kohászati üzemekben szép eredmények születtek n tervév első napján. Az acélmű az elmúlt év tapasztalatait hasznosítva 102 százalékra teljesítette napi termelési tervét. A legjobb eredményt az I. számú kemencénél Medve Bálint, il­letve Borsodi Géza brigádja érte el 152 százalékra teljesítették napi tervüket. A IX-es kemencénél dolgo­zó Sáfi László, Hűlik Sándor és Guttyán István olvasztárok brigád­jai 133 százalékos eredményt értek el. Az V-ös kemencénél Koós Tibor, Angyal János és Szűcs Ferenc ol­vasztárok brigádjai 120 százalékot teljesítettek. A következő napon az acélmű napi tervelőirányzatának 102 százalékban tett eleget. A TV-es szá­mú kemencénél Komez János, Kol­mond Lajos és Borbás István bri­gádjai 137 százalékos eredményt ér­tek el. A kohónál több dolgozó értékes felajánlást tett. Így a Il-es számú kohó főolvasztárai: Jakab József, Varga rigó Károly, Erdőd! Pál és N. Garda József vállalták, hogy az első negyedév minden napján legalább 101 százalékos teljesítményt érnek el, a megrongálódott hűtőszekrénye­ket műszak közben kijavítják, hogy a következő műszaknak megfelelő állapotban adják át. A munkafegye­lem megszilárdítása érdekében meg­szüntetik a kimaradozásokat és az igazolatlanul mulasztókat kizárják brigádjukból. Ezekkel a feltételekkel versenyre hívták az I,, a XII. és a IV-es kohó brigádjait. Az ózdi Bódi-brigád versenyre hívta a diósgyőri Kugler-brigádot az első negyedévi terv túlteljesítésére Az ózdi flnomhengerde abroncsso­rán dolgozó Bódi sztahánovista bri­rrő <1 t n r-j • senytársukhoz, a diósgyőri finom- hengerde Koseuth-dijaa sztahánovis­ta elöhengerészének, Kugler Lajos­nak brigádjához, — A múlt évi verseny a ml győ­zelmünkkel végződött — írja levelé­ben többek között B*di Béla. 'film­jük, hogy győzelmünk a ssocializ- ,uoé., íiditnan a ti győzel­metek is. Azt akarjuk, hogy az öt. éves terv harmadik évében is veletek párosversenyben küzdjünk az évi terv. túlteljesítéséért. Ennek érdeké­ben versenyre hívunk titeket az első negyedévi terv túlteljesítésére az alábbi versenypontok szerint: 1. A tervteljesítési százalékot az első negyedévben átlagban 112 szá­zalékon tartjuk. 2. Az időkihasználást az első ne­gyedévben átlagban 80 százalékra emeljük. Ez 1951 negyedik negyed­évéhez viszonyítva 3 százalékos ja­vulás. 3. A tonna óra kihozatalt* a múlt év negyedik negyedéhez viszonyítva 3 százalékkal emeljük. 4. A selejtet 1951 második félévé­hez viszonyítva 10 százalékkal csök­kentjük. A diósgyőri finom hengerdében a Kugler brigád tagjai — jól bevált gyakorlatuk szerint — a műszak megkezdése előtt megbeszélést tar­tottak, megbeszélték a feladatokat a melegítő kemence dolgozóival Is. A jó szervezés eredményeként a brigád az év első műszakján 101.3 százalékos tervteljesítést ért el. Je­lentősen csökkentették a kiesési időt, A brigád vállalta, hogy 28 százalék­ról 22 százalékra csökkenti a hen­gersorok állási Idejét. Ezt a felaján lásukat már az első műszakon túltel­jesítették a kieső idő nem 22, hanem 13.7 százalékra csökkent. Többszáz százalékos eredmények a Diósgyőri Gépgyár rúgóüzemében A diósgyőri Gépgyár rugóüzemé­ben dolgozik Tóth Julia. A gyártás­ra kerülő acél minőségét vizsgálja. A harmadik tervév első napján úgy osztotta be idejét, hogy a kemény­ség-próba alatt rugólapokat csiszol. Ezzel egyszerre két munkafolyama­tot végez el. A csiszolást eddig egy betanított munkás végezte, most őt .más munkára oszthatják be. Tóth Júlia az első műszak alatt 305 szá­zalékot ért el. KdVéaansi.Ki RrösKa szi-arianovie-' ta rugóköszörűs a rugólapokat eddig egyenkint köszörülte. Most sablont szerkesztett, amelybe egyszerre több rugólapot tud befogni és köszörülni. Teljesítményét az év első műszakján 212 százalékra növelte. Sztálin elvtárs üzenete a japán népliez hatalmas figyelmet és érdeklő Jest keltett az egész világon A tokiói rádió az üzenet rendkívüli jelentőséoérgl Moszkva A TASzSz-iroda közli Sztálin elvlárs* hak K. Ivamotohoz, a Kiodo hírügynök­ség főszerkesztőjéhez intézeti táviratának külföldi visszhangját. Tokio A japán rádió január elsején többször közölte azt az üdvözletét, amelyet I. V. Sztálin küldő. 1 a japán népnek, válaszul a Kiodo hírügynökség főszerkesztője kérésére. Reggeli adásában a tokiói rádió ismertette Sztálin elvtárs üzeneté­nek tartalmát. Később Szasz^ki rádió- hirmagyiarázó kommentálta az üzenetet. — Sztálin, a Szovjeiunió miniszter- elnöke — mondotta Szaszaki — január elsején fonlos üzenetet intézett a japán néphez. Ez az üzenet válasz Ivamo.onak Sztálin miniszterelnökhöz intézett arra a kérésére, hogy küldjön újévi üdvözletét a japán népnek. Az üzenet hangoztatja, hogy a Szovjeiunió népei mély egyii f érzést tanúsítanak az idegen megszállás folytán súlyos helyzetbe került japán nép iránt. Sztálin miniszterelnök az egész japán népnek teljes sikert kíván a hazája újjászületéséért és függetlenségéért vívott harcban. A munkásokhoz fordulva azt kívánja nekik, hogy megszabaduljanak a munkanélküliséglől és az éhbértől, kí­vánja a közszükségleti cikkek magas árának felszámolását és sikereket kíván a béke fenntartásáért folytatott harcban. A japán parasztoknak Sztálin miniszter- elnök azt kívánja, hogy megszabadulja­nak a földnélküliségtől, kívánja a magas adók felszámolását és sikereket kíván a béke fenntartásáért folytatott harcban. Sztálin miniszterelnök az egész japán néphez és értelmiségéhez fordulva, a ja­pán demokratikus erők .eljes győzelmét, az ország gazdasági élete megélénkülését és fellendülését!, a nemzeti kultúra, a tu­domány, a művészet felvirágzását kívánja és sikereket kíván a béke fenntartásáéi folytatott harcban. Amikor meglátogat­tuk Ivamoto! — foly atta a hírmagyarázó —, közölte velünk, hogy a Kiodo hírügynökség a világ tizen­nyolc országának miniszterelnöké­hez fordult azzal a kéréssel, intézzen üzenetet a japán néphez. Azt is kö­zölte velem Ivamoto, hogy január elsején csak Sztálin miniszterelnök küldte el üzenetét. „A Szovjeiunió képviselői minden nem­zetközi értekezleten és tanácskozáson hangoztatják, hogy Európa és általában a világ fölött lebegő veszély közvetlen oka az, hogy az Északatlanti Egyezmény értelmében amerikai katonai támaszpon­tokat építenek európai országokban. Az! lehet mondani, hogy ez most teljes mér­tékben vonatkozik Japánra is.” A hírmagyarázó véleménye szerint Szálin elvtárs üzenete „a Szovjeiunió Japánnal kapcsolatos új politikájáról ta­núskodik”. A hí-magyarázó így folytatja: — Emlékezünk arra, hogy a mull év november 7-én a japáni szovjet misszió hivatalosan meghíva díszebédjére a mi kormányunk tagjait, élén Josida minisz­terelnökkel Ez a meghívás az élső volt a háború befejezése óta. Ugyancsak no­vemberben ellátogatlak a szovjet misszió tagjai a japán parlamentbe és a kép­viselőkkel beszélge tek a Japán és a Szovjeiunió közötti kereskedelemről. Ezenkívül japán gazdasági tényezők Ioiro Iszikavával az élükön — meghívást kaplak, hogy Japán képviseletében ve­gyenek részt az idén áprilisban Moszkvá­ban tartandó nemzetközi gazdasági érte- kezle en. A napokban, Sztálin miniszter­elnök születésnapján Ikuo Ojamát Sztá- lin-békedíjjal tüntették ki. Ojamát, mint békeharcost tüntetek ki, bár nem is kommunista. Mindezeket összegezve megállapítható, hogy Sztálin minisz­terelnök üzenete a Szovjetuniónak Japánnal kapcsolatos új politikájá­ról tanúskodik, A tokiói rádió egyébként közölte ut United Press hírügynökség távolkeleti osztálya vezetőjének ielentését a diplo­máciai körök visszhangjáról. „Egy diplo­máciai képviselő — hangzik a jelentés­ben — kijelentette, hogy Sztálin minisz- !“relnök üzenete rendkívül fontos.” Egy másik diplomata kiemelte Sztálin minisz­terelnök üzenetének mélységes jelenősé* gét; rámutatott ugyanis arra, hogy az idegen megszállást átélt szovjet népek teljesen megér ik a most ide­gen megszállás alatt lévő japán nép szenvedéseit. Egy magasrangú iapán személyiség kijelentette, hogy Sztálin miniszterelnök üzenete, amelyet teljes egészében baráti szellem hat át, különös figyelmet érde­mel. P e It t n s A pekingi rádió január 2-án közölte annak a táviratnak teljes szövegét, amelyet Sztálin elvlárs a japán túr. ügynökség föazestkesztőjének iküidött. :aink a felelősek a területükön folyó ideológiai munkáért, amely művészeti, irodalmi, sport és egyéb területeken is folyik. Ebben a munkában élen kell jár­mok az ágit. prop. osztályoknak, annál is inkább, mert a többi osztályok segít­sége révén nagymértékben mentesülnek a szervezési feladatoktól. Meg kell vizsgál- niok egy-egy területen, hogy például mi­lyen tartalommal folyik a kultúrmunka, az iskolákban a nevelés, stb. Bírálatunk­kal kell segítenünk, hogy mindezek va­lóban marxista-leninista tartalommal le­gyenek megtöltve. A PARTOKTATAS, AZ IDEOLÓ­GIAI MUNKA terén az 1952-es évben előttünk álló feladatok igen nagyok. A Politikai Bizottság határozatának megva­lósítása nem könnyű feladat, de minden erőnkkel dolgoznunk kell sikeres meg­valósításáért, ha nem akarjuk, hogy az elméleti képzetlenség gátolja a szocializ­mus gyorsabbütemű építését. A Po kai Bizottság határozata megállapító hogy „Pártunk és országunk további lődésének most egyik fő akadálya marxista-leninista szellemben nevelt derek hianya”. Elsőrendű feladatunk hát. hogy sok, magasan képzett, hat kádert neveljünk az oktatási évad bef zéséig és akkor sikerrel megoldjuk mi azokat a nagy feladatokat, amelyet I tunk IT. Kongresszusa elénk tűzött.

Next

/
Thumbnails
Contents