Észak-Magyarország, 1951. december (8. évfolyam, 280-303. szám)
1951-12-07 / 285. szám
4 ÉSZAKMA GYARORSZÁG * Pöfttefe, 1951. december M T, A LEGFONTOSABB Különös címzésű levél érkezett Moszkvába. A borítékon mindössze egy szó volt: „Moszkva", A levél a jőpostára került, a kézbesítési osztályra. Az osztályfőnök hosszasan nézegette. Sok ilyen címzést látott már pályafutása alatt. A múlt télen például, egyszer kezébe került egy levél, ami így volt megcímezve: „Főcélapónak, Moszkva”. Elküldték a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokába oda, ahol a Szovjetunió Nagy Fenyőfáját” szokták felállítani. Nemrég meg egy levél így volt meg- 'címezve: „A tizenkét&ves Pelyának, aki Artyeken nyaralt és a Vörös Kapunál lakik a péküzlet felett”. A levélhordók soliáig keresték ezt a Petyát, de végülis sikerült megtalálni. Olyan levelet azonban, amin csak egyszerűen ennyi áll: „Moszkva”, — még nem látott az osztályfőnök. Ide-oda forgatta a borítékot, világosság felt ’irtotta, majd megmu alia a levélhordóknak. Egyikük azt mondta: — Olyan, mintha tussal írták volna. Bizonyára ecsettel készült. ■— Talán fel kellene bontani — mondta a másik. — Helyes — mondta a főnök. Jegyzőkönyvet készí.ett: ,,a mai napon felbontottam ilyen meg ilyen postai küldeményt”, majd fogon egy hosszú, éles kést és ügyesen felvágta a boríték szegélyét, Előkerült egy sárgás papírlap. Az osztályfőnök kisimította, megnézte, feltette a szemüvegét, újra megnézte . . ■ aztán lemondóan legyintett. — Hát nem sokat tudtunk meg. A papírt nagy fekete hieroglifák borították. Ecsettel írták, láthatólag bizonytalan kézzel. —~ Valóságos rejtvény — mondta az ősz ályfönök. — Nem koreai, nem is olyan, mintha kínai lenne. — Főnök elvtárs — mondta a legöregebb levélhordá, én hordok leveleket egy kínaihoz. Megmutatnám neki, hátha kiismeri magát rajta. — Jól van — mondta a főnök — vigye cl hozzá. A levélhordó elment a levéllel és estére már hozta is a fordítást: „Drága, forrón szeretett Moszkvai Mi, Mudancian nevű kínai város első iskolájának tanulói arról ábrándozunk, hogy megtanuljunk oroszul, de nincs, aki tanítson bennünket. Drága, szeretett Moszkva, nagyon kérünk; küldj nekünk tanítót, ha lehet. Szeretettel üvözlünk. drága Moszkva. A tanulók nevében: Cao-Szi- Cian.”----Úgy — mondta elgondolkozva a főnök. — Szóval tanító kellene- Menjen hát a levél a minisztériumba. Vette a tollat és a lock borítékra, a „Moszkva” szó alá nagy be ükkel odaírta: „Az Oroszországi Szovjet Föderáció Szocialista Köztársaság Közoktatásügyi M misztériumának’ „Köszönöm szépen — kislány" A minisztériumban elolvasták a levelet és felvilágosítást kérlel: Mudancian kínai városbó’, de most már nem a gyerekektől, hanem az igazgatótól. Egy hónap múlva megjött a válasz: igen, a mi gyermekeink nagyon szeretnének oroszul tanulni, de sajnos, nincs aki tanítsa őket. Ekkor a minisztérium a tanítókhoz fordult: „Ki akar odautazni?” Száz és száz taní ó válaszolta: „Elmegyünk.” Am csak egy tanítóra volt szükség. Fiatal tanítónőre esett a választtás. Nemrég végezte a föiskolá'. Minden- fű egyszerűen csak Natasának hívta. Natasa szörnyű izgatott lett: — Vajion meg fogok-e felelni? Nem fogok szégyent vallani? Fognak-e szeretni a gyerekek? A többiek bátorították: *— Meg fogsz felelni. Nem fogsz szégyent vallani! Szeretni fognak! Natasa egész táska könyvet, ábécét, szótárt, tankönyvet vásárolt és nekiindult a hosszú útnak. Sok éjszakán és napon át ment a vonat. Natasa a fü’kéjren vagy kínai szavakat tanult a szótárból, vagy az ábécés könyvet lapozgatta és arra gondolt: „Hol kezdjem? A legegyszerűbbel, a legérthe- tőbbel fogom kezdeni. Az „a” betűvel, aztán az „u”-val, az ,-aií”-val, aztán az „ua”-val.. A vonat ablaktx mögött hol hegyek, hol hatalmas városok suhantak el, hol egy folyó ezüstös csíkja ragyogott, hol meg erdőkkel borított halmok tűnlek fel Egyszeresük egy kapuféléhez ért a Vonat. Ez volt rá felírva: Szovjetunió — Kína. Natasa nem tudott elszakadni az ablaktól. Egyideig ugyanazokat a halmokat látta. Amikor azonban a vonat befutott Mandzsúria állomásra, Natasa látta, hogy itt minden más. Másképpen épültek a házak, tetejük magas, csúcsos, úgy borul a hazukra, mint valami süveg. Mások a felirások is, függőlegesen lógnak, éppúgy mint a törülköző és tele vannak hieroglifákkal . ., Az emberek sötétkék ruhát hordanak, de sokan vannak katonásszinií zöld ruhában is. Pálcikákkal esznek. Olvasás közben mindenki bólogat, mert a sorok felülről lefelé haladnak, éppúgy, mint a felírásokon . Mindez nagyon szokatlan volt, de mégis megfeledkezett arról, hogy idegen földön jár. Bárhol, a vonaton, vagy az állomásokon, amint az emberek megtudták, hogy a Szovjetunióból jött, mosolyogva üdvözölték és igyekeztek segíteni neki. Volt, aki teát hozott, mások étellel kínálták, levették bőröndjét és megvetették ágyát. Natasának nem is akadt egyéb dolga, mint folyton azt mondani: „Köszönöm szépen, köszönöm szépen.” Kínai u Harsai el is nevezték egymás közölt: köszönöm szépen kislány”-nakA találkozás Végül is fékezett a vonat. Az utitársek közül többen azt mondták: — Mudancian,. Mudancian ! A kalauz is odament Natasához és figyelmeztette: Mudancianban vagyunk ! Mindenki vigyázott, nehogy Natasa valahogy elszalassza a leszállást. Valaki megfogta a táskáját, másvalaki segített leszállói a lépcsőn, egyesek a kezét szorongattákÉs íme, Natasa ott áll az állomás patronján. Melette a táskája. Mohón szívja a friss levegőt. Körülnézett. Nem messze tőle egy csoport gyerek állt. Keskeny, fekete szemeikkel állhatatosan figyel, ék Natasái, de úgylátszik nem mertek odamenni. Ekkor kivette a kézitáskájából a hieroglifás levelet és odamulatta a gyerekeknek. Azok megnézték, arcuk felderült, örömükben felkiál.ottak és körülvették Natasát. Ő pedig megértette; ezek az ö leendő tanítványai. Egy csontosarcú legényke ujjúval megbökte saját mellét, majd a levélre mutatott. Natasa kitalálta, hogy ö írta a hieroglifákat, vagyis ő Gao-Szi-Cian. — Értem, értem — mondta és szaporán bólogatott hozzá. Jól esett neki, hog'y a gyerekek eljöttek fogadni őt. De milyen nagy gyerekek! Cseppet sem olyanok, mint a moszkvai iskolások. Hiszen ezek legalább tizenhét-tizennyolcévesek, egyszóval — csaknem vele egykoriak! i Natasa csak később tudta meg, hogy ezek a gyerekek még nem is olyan régen tanultak, hanem dolgoztak: egyikük követ tört, a másik szenet bányászott, a harmadik földmunkát végzett. A gyerekek közben felkapták Natasa táskáját és vidáman beszélgetve vezették új tani ónőjüket a város felé. Natasa nézelődött. Mindenütt gyárkéményhez hasonló magas kéményeket látott. Sok vott. a rom, Sok régi és sok új kínai ház, Teibegviijiési versenyt indított a megyei tejipari vállalat A Borsodmegyei Tejipari Vállalat a december havi tejbegyüjtési terv túltel' jesítésére versenymozgalmat indított a tejkezelők közölt. A verseny győzteseit pénzjutalomban részesíti a vállalat. 150 forint jutalmat a tejkezelők azokban a községekben kapnak, amelyek december havi tervüket 6000 literen felül 110 százalék felett teljesítik. 6000 literen felül 100—110 százalék között mozgó túlteljesítés esetén 100 forint a tejkezelő jutalma. 75 forint jutalmat kap az a tejkezelő. aki 6000 literen ráüli tervét 110 százalék felett teljesíti. 50 forint jutalmat kap az a tejkezelő, aki 6000 literen aluli tervét december 31-ig 100—110 százalék között teljesíti. A jutalmat január 6-ig kiosztják. Az a tejkezelő, aki december 21-re, Sztálin elvtárs születésnapjára, tervét 100 százalékra teljesíti, a jutalmat még decemberben megkapja. A silözási terv végrehajtásában megyénkben még mindig nagy a lema. radás. Ennek egyik a’apve'ő oka bogy a községi tanácsok és a földművesszövetkezetek vezetői nem fordl'a. nak kellő gondot a silözási terv tejesítésére. Stűyos hiba ez mert kormányzatunk hatalmas összegeket áldoz annak érdekében, hogy dolgozó parasz'ságunk minél több «’6‘akar. mányt készíthessen s ezzel biztosítsa az á'latok számára a megfelelő meny. nyiségű és jó minőségű takarmányt. Több helyen különböző „tárgyi okokra" hivatkoznak hogy „nincs munkaerő" „nincs gép" — ugyanakkor viszont nem gondoskodnak a silő- gépek tökéletes kihasználásáról. Pél. dául Ózd IU. kerületében több napon át állt a silőgép. Nagymérvű hanyagság tapasztalható Legyesbénye, Rátka, Mezőzoni- bc-r. Prügy és Taktaharkány községekben. A járások közö*ti versenyben még egyetlen egy sem érte el a 100 százalékot Viszonylag a legjobb az abau.jszántói járás de ennek eredménye is csak 46 százalék. Az utolsók között kullog az ede’ényi járás 6, a tokaji 5.7. a ricset 5.6 száza'ékkal Az állami gazdaságok vegyenek pé’- dát a bo’dvai gazdaságtői amely siló. zási tervét már 162 százalékra te’jest- *■0116. A gazdaságok közül na,gyon lemaradt a ragályi és a dlcházi állami gazdaság, amelyek silözási tervüket íme, az iskola. A bejáratnál maga az iskola igazgatója, Luc-Cin, egy alacsony vékony asszony fogadta. Megölelte Natasát és kivillantva ragyogó fehér fogait, elmosolyodott- Aztán tágas szobába vezette. A szobában gyé- kényterúők, szőnyegek, tarka vánkosok voltak és jó meleg heverő. Két leányka mosdóvizet késáletí. Natasa számára. Aztán másik két leányka rizzsel lelt tálat és pálcikákat hozott, Natasa megpróbált enni a pálcikákkal, de minduntalan a gyékényre hullatta a pálcikákat is meg a rizst is, A kislányok nevettek és megmutatták a tanítónőnek, hogyan kell a pálcikákat — a „kuaj-czV’-t használni. Aztán Natasa édes álomba merült a „kán”-on, a fő meleg kőpadkán. Az első óra Másnap Natasa megismerkedett az iskolával és a várossal, a következő nap pedig az igazgatónő bevezette az osztályba első tanítási órára. Beléptek, A teremben sok, összesen ötven tanuló volt. Valamennyien külön pádban ültek. A tanulók felálltak és meghajoltak- Natasa szintén meghajlással üdvözölte őket. Az igazgatónő néhány szót mondott. Mind elmosolyodtak és vidáman néztek az új tanítónőre, kerék, piros arcára, szürke szemére, szőke hajára. Natasa övén ragyogó fekete szempárt látott. „De milyen nagy gyerekek! — gondolta újra Natasa. — Hiszen ezeket nem taníthatom „au”-ra ... Nem fogja őket érdekelni. Mivel kezdjem hát? Az igazgatónő kiment. Natasa körülnézett. A falon rendes iskolai tábla függött, fölötte pedig két kép: Sztálin elvtárs és Mao-Ce-Tung élvtárs képe, Natasa hirtelen nagy önbizalmat érzett. Szilárd léptekkel odament a táblához, vette a krétát és nagy betűkkel felírta: „Sztálin”. Aztán felolvasta: — Sztálin. Azután - még egy rövid szót írt a táblára és azt is felolvasta; — Béke. És az egész osztály egyemberktnt válaszolta: — Bélre. Kórusban ismételték a tanítónővel együtt többször egymásután: — Sztálin — béke... Sztálin — béke... Natasa megnyugodott. Megtalálta azt, ami a legfontosabb, a legérthetöbb, a legvilágosabb: Sztálin — a béke. így kezdődőit el az óra. Számviteli és szervezési ankétok Miskolcon A Pénzügy minisztérium számviteli ősz- talya és az Irodaszervező Gazdasági Iroda Miskolcon a Városi Tanácsház nagytormé. ben előadássorozatot rendez a következő program szerint: December 8-án délután 8 órakor az 1952. évi ^ KALISz módosítást ismerteti Veress László, az analitikus könyvelésre (anyag, bér, beruházás, stb.) vonatkozó újabb szervezési módszereket Gál László. December 9-én délelőtt 9 órakor a gépipari önálló elszámolásról Metzger Ödön, a bányászat önálló elszámolásáról Kiss Imre tart előadást. December 15-én délután 3 órakor a nagykereskedelem számviteli és ügyviteli szervezeti kérdéseiről Bee/, László, a kiskereskedelem számviteli és ügyviteli szervezeti kérdéseiről Ladó László tart előadást. December 16-án délelőtt 9 órakor Körösi Artin* és Hubert Endre tart vetített- képes előadást az irodagépek alkalmazásáról és jobb kihasználásáról. Vass Béla és^ TVivaldszky András az erdőgazdaság számviteli és ügyviteli szervezeti kérdéseiről, Sebestyén Ottó az éoítőiparí öná’ló elszámolásról. Korompay László a javítóműhelyek önálló elszámolásáról tart előadást. mindössze csak: 12 százalékra teljesítenék. Feítétlenül szükséges, hogy sokkal nagyobb ütemben végezzük a silózás"! A legrövidebb időn belül fel keR számolni a lazaságokat, mert az esős idő beálltával megnehezül a silóba berakandó takarmány szállítása nagyobb hidegek ese'én pedig a silóban nem is indulhat meg a kívánt erjedési folyamat. A színház mai műsora Este fél 8 órai kezdettel: APÄK IFJÚSÁGA. Dózsa bérlet. A mozik műsora: I>£H£: Dec. 6—12. Teljes gőzzel. Előadás. 6 és egynegyed 8 órakor Ünnepnapokon: 3, egynegyed 6 és fél 8 órakor. KOSSUTH: Dec. fc-12. Szibériai tapszódia. Előadás: fél 6 és háromnegyed 6 órakor. Ünnepnapokon délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor. FAKLYA: December 7« Teljes gőzzel. Előadás* fél 6. fél 8; vasárnap: fél 4 fél 6. fél 8 órakor. D.-VASGYARI KULTUR: Dec. 8—7. Dzsingiszkáu utóda. Előadás: 8. 8, vasárnap 8, 5f 7 órakor* Fokozzuk a silózás ütemét! „A természet átalakítása“ Természettudományi előadás vasárnap délelőtt a miskolci Béke-filmszinházban A Termesze*tudományi Társulat helyi csoportja az I, kerületi Tanács Vb. népművelési osztáyával közösen december 9-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Béke-filmszínházban előadást rendez „A.j természet átalakí. tása“ címmel. Előadó: dr. Lőrinezy Béla agronómus. A természe tudományi e’őadáe köretében bemutatásra kerülnek ,,A megújhode't föld" és „Harc az aszály ellen“ című kul úrfilmek. Az előadásra a be’épés díj alan. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart Mis kolc. Aranyszarvas (Szábadságtér 2. Ma linovszlri.1 utca 2. szám. Ujdiósgyör: Marx Károly u 38. Hejőcsaba: Csaba vezér ut 68, Ma Diósgyőrött az Árpád du 6. ez. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgalatot. IDŐJÁRÁS Felhőátvonulások, néhány helyen kisebb eső lehet. Mérsékelt déli, délnyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére péntek reggel: mínusz 1, plusz 2. délben 6—9 fok között. A Meteorológiai intézet Jelentése a fűtés alapjául szolgáló napi középhőmérsékletről. December 7-én a várható napi középhőmérséklet az ország egész területén 4 Celsius fok alatt lesz. — A Miskolci Városi Tanács 63 a kerületi tanácsok felhívják Miskolc város dolgozóit, hogy az MDP megyei pár’értekezle e alkalmából a házakat lobogózzák fel, az ablakokat és az erké yeket díszítsék ki. — Az MNDSz miskolci Hámán Kató csoportja ma, pénteken délután 5 órai kezdettel nőnapot tart a I\agy Sándor utca 32 szám alatti helyiségében. — Az Orvos Egészségügyi Szakszervezet fogorvosi szakcsoportja december 9-én délelőtt 9 órai kezdettel tartja második továbbképző előadását a megyei közkórházban. Előadó: dr. Szokolóczy* Sylabla Béla egyetemi magántanár. — Az amerikai megszállók újabb nagy hadgyakorlatokat tartottak Felső- Ausztriában. A lakosság körében rendkívül nagy felháborodást keltett, hogy a gyakorlatok ..biztosítására“ az amerikai katonák az iskolásgyermekeket is I feltartóztatták és megmotozták. PARI HÍREK A káderkonferenciák időpontja Felsőkáderok tatás: DECEMBER 10-ÉN DÉLUTÁN 3 ŐRÁ. KOR a szokott helyen a Bolsevik Párt Történetét tanulmányozó felsőkáderokta- tásban résztvevő elvtársak részére lesz konferencia. DECEMBER 10-ÉN DÉLUTÁN 2 ÓRAKOR a Politikai gazdaságtant tanulmányozó felsökáderkonferencia vezetők részére tartunk konferenciát a szokott helyen. DECEMBER 17.ÉN DÉLUTÁN 3 ÓRA. KOR a felsőkáderoktatásban résztvevő elvtársaknak a Politikai Gazdaságtanból lesz konferenciájuk. Középkáderoktatás: DECEMBER 18-ÄN kell megtartani a pártbizottságoknak az általuk meghatározott időben a Bolsevik Párt Történetéből a konferenciákat. DECEMBER 22 ÉN ugyancsak a pártbizottságok által meghatározott időben a Politikai Gazdaságtan konferenciákat kell megtartani. „Sztálin elvtárs rövid életrajza“ tanfolyam DECEMBER 17-E ÉS 22-E KÖZÖTT a második témakör második heti anyagából kell szemináriumot tartani. ★ A Pártoktatás Háza közleménye Dec. 7-én. pénteken délután 5 órakor előadás: „A bolsevizmus hatalmas ügyé." Előadó: Gyártás János elvtárs. Párt. tanács és tömegszervezeti funkcionáriusok, propagandisták és népnevelők számára. Csatlakozott a Budapesti 1SB a Borsodmegyei TSB társadalmi aktívák képzését elősegítő versenyfelhívásához A Borsodmegyei TSB részéről elindult versenyfelhívásra közöljük, hogy » sadalmi aktívák képzésének elősegítését célzó versenykihívást a Budapesti Testnevelési és Sportbizottság elfogadja. Vállaljuk, hogy a már megindított teke-, asztalitenisz., úszó-, vízilabda-, kézilabda-, röplabda-, müugró-, kosárlabda edzői, ta. váhba teke-, vízilabda-, birkózó-, labdarugó-, müugró-, torna-, kosárlabda-játékvezetői, illetőleg, versenybírói tanfolyamokon felül még a következő sportágak* ban indítjuk meg az edzői, illetve játékvezető.versenybírói tanfolyamokat 195! december 31-ig: atlétika, kerékpár, labdarúgás, ökölvívás, súlyemelés, tenisz ^ <edzői), továbbá asztalitenisz, atlétika, kézi abda, ökölvívás, tenisz, úszás (játékvezető-verseny bírói). Vállaljuk, hogy a tanfolyamokon olyan színvonalú képzést adunk, amely biztosítja a hallgatók eredményes munkáját, illetve a vizsgákra való alapos felkészülését. HIRDETÉS Felhívjuk a közü letek, intézmények, vállalatok és magánosok figyelmét, hogy a birtokukban lévő szénporkész letet a rendkívül fontos nemzetgazdasági érdé- kekre való tekintettel a Miskolci TÜZÉP Vállalathoz jelentsék be Minden mázsa szénporért a TÜZÉP Vállalat készpénzben 2.50-et fizet. Az elszállításáról a felvásárló vállalat gondoskodik. A szénporkészletek bejelentése és azoknak a Tüzép.hez való átadása szoros kap. csolatban áll a „Gazda“ anyagtakaréKos- sági mozgalommal. A szénport bnke*.t- termelő vállalatainkhoz juttatják el. anol abból kitűnő minőségű brikettet állítanak elő. ÉSZAKMAGY ARORSZÁG A Magyar Dolgozók Pártja Megye! Bizottságának napilapja Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Felelős kiadó: Harmati Sándor Szcrl/ecz1ős(*g • Miskolc Széchenyi utca 80 Telefons*amok: ipart levelezés, és sport« rovat- 13—21: pártrovat, mezőgazdasági, kultúr-közigazgatás» rovat- 17—37. szer* kesztők 23 —65. Kiadóhivatal: ^ Miskolc. Széfbenvi u 30 Telefon: 13—63 Postafiók: 146. Egyszámlaszám: 9S6.576 27 Borsodl-nvomda Felelős nyomdavezető: Rzendről Imrénél APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket reggel 8 órától délután 4 óráig vesz baton délután l óráig, Széchenyi utca j w.a:u. — vesviink fel. ÁLLAST NYER Hosszabb vasipari gya- korlattal rendelkező. az üzemi és anyagkönyvclés1 tökéletesen értő mérlegképes főkönyvelőt felvesz Vasipari Szövetkezet. Arany János u. 34. 3551 Egyedülálló nyugdíjas nőnek családi otthont biz. tosítok, Két gyermekre kell vigyázni. Ruhaüzlet, Széchenyi u. 4. 22772 A Teherfnvar Vállalat felvesz autós szakmában jártas mérnököt, vagy technikust, gumis szak. munkásokat, gépkocsivezető tanfolyamra nőket. Miskolc, József A. u. 36. 356U Kirakatrendezőt és dekoratőrt azonnal felveszünk. Cím. Miskolci Kiskereskedelmi Vállalat Miskolc, Széchenyi u. 33. sz. 3564 ADAS- VÉTEL Baromfikeltető gépeket keresek megvételre, leírás es ár megjelöléssel. Állami Gazdaságok Megyei Központja Miskolc. Sánc u. 13. 3561 Eladó összecsukható fehér Vaságy sodronnyal és porcellán tányérok. Rácz György utca 5 emelet balra. 22820 Széna és 1000-es Harley motorkerékpár eladó. Miskolc, Hutás u. 17. m. ajtó. 22779 Marharépa nagy tételben eladó. Fodor Károlyné Labore u, 3. Martintelep. 22812 Veszek használt ruha- szekrényt, paplant. Vé- ro!sházi tér 9. második udvar, Simon. 22835 Kgy új asztaltüzhely eladó, Dobó u. 11. sz. 22833 Uj szállító láda betéttel és nagy stelázsi eladó. Diáklányt lakótársnak felveszek. Mindszent u. 6. EZ. 22S31 Kiadó elegáns fekete és barna nöikabát, finom szürke öltöny. Vörösmarty u. £8. sz. 4. ajtó. 22830 Két sérült fotel kifogástalan párnázattál eladó. Lévay József u. 38. 22832 Kiadó férfi hosszú kabát. fekete és egy rövid bunda, fürdőkályha vízmelegítővel. Lévay József u. 38. Strnonyi Jenő. lel a kiadóhivatal. — Szóm. Telefonon hirdetéseket nem OKTATÁS Korrepetálást vállalok B, Pál Zsigmond, Miskolc Főposta Postrestant. 22766 ELVESZETT Elveszett félbarna bőr* tenyeres kesztyű a Széchenyi utcán. Becsületes megtaláló 40 forint ellenében adja le Városháztér 12. sz. Blach üzletbe. 22836 200 forintot adok 4-éa elvesztett díszes * karikagyűrűm becsületes megtalálójának. Voicsekné, Visinszkij u. 13. 22822 UjdióegySrben elvesz, tettem pénztárcámat. Becsületes megtaláló csak az iratokat juttassa el Vasgyár. Nyirjes, Bátho- ri sor 26. sz. a pértzt megtarthatja. 22825 VEGYES Stoppolist, fehérnemű- javítást és minden munkát, amit otthon lehet végezni vállalok, Bartha Antalné. Kinizsi u. 81.