Észak-Magyarország, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1951-11-28 / 277. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZAG flierd*. »81. BOTBmber M «8. A Büktaljai Szénbányák dolgozói mindig igen nagy érdeklődéssel várják [£ ^Bányamunkás" érkezését. Hogy, hogy nem három hónap óta nem kaptuk meg a lapot, A napokban a vállalat irodájában egymás hegyére-hátára pakolva kerek SOOO példány „Bányamunkás”-t láttam. Kiderült, hogy a „Bányamunkás” kiadó- hivatala a* elmúlt három hónap példányszámait egy hete együttesen küldte el as üzemhez A hibát tetézi, hogy ezeket a lapokat még a mai napig sem osztot­ták ki. KOVÁCS GÁBOR Bükkaljai Szénbányák i Miskolcon a Zsolcai kapuban a Hági söröző előtti, a Csengey Gusztáv tftcán, a Hunyadi utca egyes részein, a Városháztéren valamint a Szemere ts'cán 30—40 cm mély gödrök tá’onganak az úttestén. A Teherfuvar, a Gépkocsiközlekedés és a MAVAUT járművein emiatt gyakori a rugó- és az alváztörés. Ez nemcsak annyit jelent, hogy a gépkocsik rongaódnak, hanem igen sok munkáéra vész el azáltal is, hogy az au'ékat javl ani kell és eza’att nem szállt hatnak. A miskolci gépkocsivezetők Sztálin elvtár« születésnapjára anyag^a- karékossági mozgalmat indítottak, de fe’ajánlásaikat csak úgy tudják teljesíteni ha a városi tanács épi és- és közlekedésügyi osztálya az utakat a legsürgősebben rendbehozatja! KISS LÁSZLÓ a Közlekedési Szakszervezeí területi bizottságának elnöke. Nagy sikerrel szerepelt Miskolcon a Belügyminisztérium Népi Együttese Igen nagy érdeklődés kísérte a Bcl- Bgyminísz'érium Népi Együttesének héttő es"i vendégszerep'ését a Mis­kolci Állami Nemzeti Színházban. A knl'ura fegyvereivel is a népért har­coló, a népet védő rendőr bajtársak és bajtársnők minden egyes műsor- számát’ lelkes tegzessel fogad'a a nézőteret megtöltő közönség, ame’y- nek soraiban ott voltak a Párt, a Tanács képviselői és a miskolci fegy­veres alakulatok tagjai nagy szám­Az évi terv sikeres teljesl’éséhez, eredményeink állandó fokozásához nélkülözhet© lön a szervez© t és állan­dó munkamódszerá adás, A diósgyőn nagykovácsműhelyben két hónapja nincs 100 százalékon aluli t© jesités és ez elsősorban a jő inunkamődszerát- adásnaik köszönhe'ő. Az ©'múlt hónapban az excenter forgótenge’yekből, valamint a fogan­tyúkból több darab selejtes lett. En- oek kiküszöbölésére Várhegyi elv'árs, ban, családjukkal együtt, továbbá az üzemek sztahanovistái, é’munkásai. Az egyes müsorszámokat a kiválóan kép­zett és fegyelmezett Népi Együttes a megye legjobb do’gozómak, a rendőr­ség és honvédség legkiválóbb tagjai­nak és alakula ainak ajánlotta fel. Az együttes zenekara, énekkara és tánc­együttese magas színvonalú, változa­tos műsorával gazdag és tanulságos élményt nyuj’ott. főművezető nagy gonddal helyes mun­kamódszerre ok’atta a dolgozókat. Már nincs séíej es árú az üzemben. A vasöntödében Pejede.em Józsefné magkészltő soroza’osan ér el kimagas­ló eredményeket. Átlagteljesítménye 150—170 százalék. O is le’kesen 'anul másoktól és tani" másokat is. A vas­öntödében is kivé'el nélkül minőén dolgozó teljesíti normáját SOLYMABI LÁSZLÓ Diósgyőri Kohászati Üzemek. A Belkereskede mi Minisztérium közleménye: A dolgozók, valamint a dolgozók családtagjai december 1-től alapje­gyeik, ille őleg kiegészítő jegyeik kéí szelvényére összesen 40 dkg. ser'és- zsirt egy szelvényére pedig 20 dkg étolajai vásárolhatnak, az alapjegyen lévő 21. számjegyzésű, illetőleg a ki­egészítő jegyen lévő 221 számjelzésű szelvény egyidejű leadása mellett. A dolgozók pő jegyük zslrszelvé- nyét sertészsírra válthatják be. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart Mis kolc. Aranyszarvas (Szabadságtér 2. Ma linovszkij utca 2. szóm. Ujdiósgyör: Marx Károly u 38. Hejőcsaba: Csaba vezér ut 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja utca 1. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá. latot IDŐJÁRÁS Gyengülő, keleten még erős északnyu­gati, északi szél. Reggeli fagyok. A nap­pali hőmérséklet kissé csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területé, re: reggel mínusz 3—0, délben plusz 4— plusz 7 fok között. A Meteorológiai Intézet jelenti a fűtés alapjául szolgáló napi középhő mérséklet­ről: november 28-án, szerdán a várható középhőmérséklet az egész ország terüie. tén 4 Celsius fok alatt lesz. •— Skorzeny, a hírhedt SS.vezér, né­hány hét óta Nyugat Németországban tartózkodik, ahol spanyol útlevél fedeze. te alatt szervezi újjá az SS alakulatokat. Személyes tárgyalást folytatott Steiner SS-tábornokka! és Knmm generálissal, Hitler testÖrségének utolsó parancs oká­val. Skorzeny közölte velük, hogy az amerikaiak megbízták: alakítson SS elit­alakulatot! A kiképzés Spanyolországban lesz. — AZ 1848-AS ESEMÉNYEKKEL foglalkozik, a magyar történelem hősi korszakát eleveníti fel a „Petőfi és Bem” című új, színes magyar film, amelynek forgatókönyvét Illyés Gyula, Kossuth-díjas írónk írta. A film meg­alkotása a magyar filmgyártás 1952. évi tervének egyéb fontos feladata. — Három haKilriemelö csoport végzi a Duna maéyar szakaszán és á Tiszán a fasiszták által elsüllyesztett hajók ki­emelését. Idén a Dunából 15, a Tiszából pedig egy elsüllyesztett hajót emeltek ki, amelyeknek egy részét újjáépítik. — UJ SZOVJET SZÍNESÉI LM ke­rült a magyar filmszínházak műsorára, a „Békés napok”, amelyen egy, a szov­jet vizekre behatoló kémkedő és rom­boló ellenséges tengeralattjáró meg­semmisítésének izgalmas története ele­venedik meg. A szovjet filmgyártásnak ez az egvik letrújabb filmalkotása 1951- ben készük, főszerénél Szergej Gurzo, a népszerű fiatal filmszíntész alakítja, akit a magyar közönség a „Bátor em­berek" című filmből ismer és szeret. PARI HÍREK A munkamócJszerátadás nagy eredménye: kivétel nélkül minden dolgozó teljesíti normáját a diósgyőri nagykovácsmúlielyken és vasöntödéken Egymásba! nemes versenyben javítják munkájukat a miskolci városi tanács állandó bizottságai Miskolc város tanácsa keretében 11 állandó bizottság működik. Az állandó bi­zottságok versenyben vannak egymással, p, verseny első szakasza a Nagy Ok óberi Szocialista Forradalom évfordulóján zárult. A legjobb munkát az egészségügyi állandó bizottság végezte dr Gyarmati Mi­hály elnök vezetésével. A bizottság megszervezte a szamár- hurútos gyermekek utókezelését, en­nek révén 20 gyermek gyógyult jel teljesen anélkül, hogy szüleinek egyetlen fillérébe került volna Meg­szervezte a rákszűrővizsgálatokot és ehhez az orvosok feleségeit mozgósí­totta mint munkatársakat. A város számos területén és az üzemekben egészségügyi sarkokat létesített. Ezeken felül még sok más egészségügyi kérdésben tett a bizottság értékes javas­latokat. A másik legjobban működő állandó bi­zottság a kereskedelmi állandó bizottság volt, amely a legutóbbi értékelés szerint ■— november 7-e óta — meg is előzte a versenyben az egészségügyi állandó bizott­ságot. A kereskedelmi állandó bizn'tság le­leplezett több árurejiegetöt, feke­tézőt és bíróság elé futtatta őket. Öt albizottsággal és nagyszámú aktívával működik, akiknek számát állandóan növeli. Jó munkát végzett a szociálpolitikai ál­landó bizottság is, amely legutóbb a szü­lői gondozás nélkül maradt gyermekek tárnom tápára, iskoláztatására terjesztett elő több értékes javaslatot. . Komoly munkába fonott az újjászerve- aett állandó népművelési bizottság is. amely megalakította albizottságait a vá­ros mind a négy kerületére. Ez a bizott­ság foglalkozót- töblrek közt a dolgozók zenei műveltségének fejlesztésével s megkereste a Zenekonzervatóriumot, hogy rendezzen oktató Jellegű hangversenveket, ezeken ismertessék a műsorra kerülő ze- Ijc* müyeke- és a belvlraket úgy állapít­unk meg. bogy a dolgozók szeles rétegei látogathassák a hangversenyeket. A verseny megszervezése óta általár ban javult az eddig kevés aktivitást mulató állandó bizottságok munkája is, A november 7-i értékelés alapján a tanács legutóbbi ülésén ünnepélyes kere­tek között adták át a legjobb eredményt elért egészségügyi állandó bizottságnak a Borsodvidéki Gépgyár dolgozói által ado­mányozott versenyzászlót. Ezenfelül a ta­nács személyszerint is emléklappal tün­tet-e ki az állandó bizottságok legjobban dolgozó tagjait, illetve elnökeit, így dr Gyarmati Mihályt, Bodnár Józsefet, Vá­mos Miksát és dr Bognár Józsefet és a fogadóóráin legjobb eredményt elért ta­nácstagot, Serfőző Józsefnét. ^ partoktatas haza közleménye Értesítjük az összes Politikai Gazda­ságtant tanulmányozó elvtársakat. hogy november 29 én. csütörtökön délután 4 órakor előadást tartunk számukra. Előadó Patera László elvtárs. A konzultációs kérdéseket kérjük tele. fonon vagy levélben a Pártoktatás Háza címére beküldeni. A miskolci pártválasztmány közleménye A miskolci pártválasztmány érte- si'i az alapszervezeteket hogy 29-én, csütörtökön délu’án 5 órakor a Mis­kolci Pártbizottságon a ti kár és az' ágit -prop. fele'ős elyfársak részére ér ekez’e'et tart, Felkérjük a ti'kár elvtársak»' hogy a szerdán megtartott politikai iskolák­ról a jelentést minden alapszervezeí- ből hozzák magukkal. TANULJATOK FIATALOK! PÁRTUNK ÉS DOL­GOZÓ NÉPÜNK meg­becsül bennünket peda­gógusokat, ezt bizonyítja a Minisztertanács fizetés- emelésünkről intézkedő rendelete is. A fiatal ne­velők magasabb százalék­ban részesülnek fizetés- emelésben. Boldogok is ezért, öröm csillog a sze­mükben. Engedjétek meg, fiatal nevelőtársoim, hogy elmondjam Nektek — akik már gondtalanul élhettek, taníthattok — az én szomorú fiatalságomat. 1923- ben végeztem e! a polgári iskolai tanár­képző főiskolát. Ezután kérvényt adtam be a köz- oktatásügyi miniszterhez, Évekig vártam a kineve­zésre. Mindig azt a vá­laszt kaptam érdeklődé­semre: várni kell, még 10—15-en vannak előt­tem . .. TÍZ ÉVIG VÁRTAM a kinevezésié, végűi is visszakértem okmányai­mat, mert más munkát találtam. Nem kerestem „a politikus protekció­ját*’, mint azt annakide­jén az V. ügyosz ályon „jóakaratúlag ajánlot­ták”. Ugyanígy sok kar- társay-i várt a múlt rend­szerben a kinevezésre 10 —15 évig és azalatt az idő alatt néhány pengős helyettesítési könyörado- mányból tengette életét. Emlékezzünk csak visz- gza az Általános Diplo­mások Országos Bizottsá­gárai Milyen nagy remé­nyekkel fordult ehhez a bizottsághoz a sok állás- nélküli diplomás fiatal­ember. S éz a keserves intézmény el is helyezett néhányat közülük mér­nököt, tanárt, orvost el­küldünk havat lapátolni, vagy könyvügynöknek. És akkor a fiatalok ennek is örültek... ÉS NÉZZÜK MEG, mi a helyzet ina népi demo­kráciánkban! Van-e ál­lástalan diplomás? Áll- nak-e százas, tízezres tö­megekben a munkanél­küliek? Még több munkásra, még több diplomás dol­gozóra van szükségünk, — a munkaerőhiány a problémánk! BESZÉLJÜNK EZEK­RŐL tanítványainknak! Mondjuk el nekik: tanul­jatok fiatalok, mert ma érdemes tanulni! Tanul­junk, dolgozzunk mindig egyre Jobban, hogy a Szovjetunió segítségével, a Párt vezetésével fel­építsük a boldog szocia­lista Magyarországot, megvédjük békénket, vi- rágzó életünket! RAISZ ARPÁDNÉ a miskolci Kossuth- títeai általános iskola nevelője A mezőcsáti járás tört éJre a megyei MHK. és minősítő versenyben Három hete tart a verseny az MX SB által megiiirdetett hétnetes MHK és mi» nősítő verseny keretében. A verseny kiíró, sa utón mozgalmas élet indűlt meg a jóra» jouutui ieiit»uauii a i cieUj ahoiíejüf ujüuu lendületet vett az MHK munka. Az ©1st» értékeléskor Edelcny- állt az élen, Sáros, patak az utolsó helyen. Azóta a verseny állasa jelentősen megváltozott, örvende­tes, hogy ma már hat járásunk teljesítet, te 160 százalékban M1IK tervét és a mi» nősítésben is igen megjavult a munka. Három járás túl van már a 100 százaié« kon. Jelentős javulás tapasztalható a me. zőcsáti, a szerencsi, a szikszói és az en. esi járásban, valamint Miskolc városában az MHK próbázások terén. Erősen meg­javult a minősítések üteme is. A szeren­csi járás halad az élen, utolsó helyen pe­dig a sátoraljaújhelyi járás áll, ahol a terv jelentésig még egyetlen sportolót sem minősítettek. Meg kell említenünk, hogy a versenynek ebben a szakaszában az edelényi járás az értékelésnél az utol. só helyre került, mert jelentését későn küldte be, egyébként a járás ismét az élen lehetne 150.75 százalékos MHK és 68.68 százalékos minősítési eredményével. Megyénk *g összesített eredmények alapján MHK.ban 102.61 százalékban tel­jesítette tervét, a minősítést pediái 41. százalékban. A verseny állása a november i&-£ értékelés után: Járás MHK<£ Minősítés Együtt* 1. Mezőcsát 113.60 101.19 107 A# 2. Mezőkövesd 104.81 104.50 104,65 3. Szerencs 83.12 112.57 97.84 4. Ózd 108.87 52.03 80.45 5. Szikszó 105.19 47.65 78.43 6. Encs 111.45 30.57 7L01 7. Putnok 95.98 43.56 69.77 8. Miskolc v&m 111.25 26.10 68.67 9. Riese 66.66 48.— 57.7» 10. Miskolci Jc 73.98 3.38 56.33 11. Tokaj 98.87 8.08 53.47 12. Sárospatak 48.63 58,13 53.37 13. Abaujszántó 63.— 24.24 43.63 14. Sátoraljaújhely 83.83 —— 41.91 15. Edelény értékelés után küldött be jelentést. A Miskolci Meteor férfi csapata nyerte meg ateremkézilabda bajnokság rangadó mérkőzését Még néhány forduló van hátra az idei teremkézilabda bajnokság befejezéséig. Egyre érdekesebbé válik a küzdelem az elsőségért. A férfi első osztályban a Mis. kolci Meteor veretlen, mögötte a Di. Va. sas és a Haladás állanak egy-egy vere­séggel. A nők csoportjában a Miskolci Loko­motív veretlen, Sajókazának és az Épí­tőknek egy.egy veresége van. A bajnok. Ságban résztvevő csapatok száma erősen lecsökkent az utolsó fordulókra. Több csapat még áz első fordulók után vissza­lépett, de sok azoknak a csapatoknak a száma is, amelyek a hajrában vonultak vissza — igen sportszerűtlenül — a to­vábbi küzdelmektől. Nem új jelenség ez a kézilabda bajnokságban. Amikor a csa­patok úgy látják, hogy nem végeznek az élcsoportban, nem jelennek meg a mér­kőzéseken és ezáltal veszélyeztetik a ba.1_ nokság komolyságát. Sajnos ezek között az egyesületek között vannak régi és ko_ molyán megalapozott kézilabda szakosz­tállyal rendelkező sportkörök is pl. a Sajószentpéteri Bányász, a Miskolci Lo­komotív. a Miskolci Honvéd, az Ózdi Va. sas. Gátolja a fejlődést, hogy pl. a rajt. nál 10 csapat, küzdött a férfi I. osztály, ban és a bajnokság derekán ez a létszám már ötre csökkent. Ezen a hiányosságon az MTSB-nek. de a Társadalmi Sportsz&t vétségnek is sürgősen segítenie keik A vasárnapi forduló legizgalmasabb mérkőzése a Di Vasas—Miskolci Meteor I. o. férfi mérkőzés volt. A Miskolci Me­teor végig lendületesen és igen jól ját, szott. A játék irányítását nem engedte ki a kezéből. Minden csapatrésze valamivei jobb volt a Diósgyőri Vasasnál, de külö_ nősen a védekezésben nyújtottak sokkai jobb teljesítményt. Megérdemelten nyer. ték meg a rangadót 16:14 arányban. A diósgyőri csapat a támadásra fektette a fő súlyt és ez volt az oka vereségének^ A forduló többi mérkőzéseinek eredmó® nyei: Miskolci Lók—130 MTSK (ifj.) 11:7© Hejőcsaba—Di. Vasas II. (női II. o.> 15:1. Haladás II.—130 MTSK (ffi. II. o.) 8:7, Pereces—Építők II. (ffi. II. o.) 21:13, Bástya—Pereces (női II. o.) 13:0. Mező- keresztes—Lók. III. (ffi. H. o.) 15:10, Di. Vasas—Honvéd (női II. o.) 3:2, Dk Vasas-Ózdi MTSK (ifj.) 9:6, Ózdi Meteor1 —Miskolci Meteor II. (női II. o.) 7:3, Saiókaza—Meteor (női I. o.) 6:4, Somsály —Sa.iőszentpéter (női I. o.) 8:5, Di. Va« sas—Meteor (ffi. I. o.) 16:14. Atlétika A vasárnap Sárospatakon megrendezett összetett verseny atlétikai számainak eredményei: 1000 m. síkfutás férfi: 1. Vámost (Sze. rencs) 2:50, 2. KostenáZky (S._patak) 3:02, 3. Lipiczky (S._patak) 3:09. 500 m. női: 1. Takács Teréz (Szerencs) 11:45. 2. Mogyorósi Mária 2:06. t 100 m. férfi: 1. Z. Kovács (Sárospatak) 12.1, 2. Kiszty (Sárospatak) 12.2, 3. Theisz (Szerencs) 12.4. 100 m. női: 1. Kossuth Ilona (Szerencs) 15.0, 2. Fábián Mária (Szerencs) 16. 3. Mogyorósi Mária (Sárospatak) 16.4. Sulylökés férfi: 1. Kiss (Szerencs) 975. 2. Encsi (Szerencs) 964. 3. Czakó (Sáros, patak) 923. Magasugrás férfi: 1. Poppé (Sárospa­tak) 165 cm. (Nagyon tehetséges verseny, ző). 2. Kiszty (Sárosoatak) 150. 3. Z. Ko­vács (Sárospatak) 150. Magasugrás női: 1. Petrovics Piroska (Sárospatak) 125. 2. Lánczi Irén (Sáros, patak) 120 cm, 3. Bánya Mária (Sárospa. tak) 120 cm. Sulylökés női: 1. Csizmadia Erzsébet (Szerencs) 604 cm, 2. Mogyorósi Mária (Sárospatak) 567, 3. Bánya Mária (Sá­rospatak) 505. Férfi távolugrás: 1. Poppé (Sárospatak) 586. 2. Kiszty (Sárospatak) 577, 3. Dóm­ján (Sárospatak) 540. Női távol: 1. Szíics Mária (Szerencs) 406, 2. Mogyorósi Mária 368, 3. Ördög Ilo. na (Sárospatak) 361. 4x100 női: 1. Szerencs csapata. 4x100 férfi: 1. Sárospatak csapata. Férfi gránátvetésben: 1. Kiss (Szerencs) 66.60. 2. Bízó (Sárospatak) 62.70. 3. Z. Kovács (Sárospatak) 57 m. A színház mai műsora Este fél 8 órai kezdettel apAk ifjúsága Ady bérlet. Maxik műsorát BÉKE: November 22—28» Békés napok© Előadás Hétköznap délután 6 és egy­negyed 8 órakor. Vasár, és ünnepna- pokon délután 3. egynegyed 6 és fél 8 órakor. ItOSSUTII: November 28. Óceán vándorai. Előadás nétKöznap délután: fél 6 és háromnegyed 8 órakor Vasár- és nepnapokon délután féi 4. háromne* gvpd 6 és 8 órakor FAKLYA: November 27—48» Cigányok. Előadás hétköznap fél 6, fél 8; vasár, nap fél 4 fél 6. fél 8 órakor. DIÓSGYŐRT DIADAL: Nov. 28—30» Mágnás Miska. Előadás kezdete: 5, 7 órákor* ÉSZAKMAGYARORSZAG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizóttsá°’.'V”?« ’Dma Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Felelős k an'1» sím- Sándor Szerkesztőség: Miskolc Széchenyi utca 80 Telefonszamok: ipari levelezés, és sport, rovat: 13—31: nártroval. mezőgazdasági, kultúr-közigazgatási rovat- 17—37. szer. kesztők 23-65. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi u 3ü Telefon: 13—63 Postafiók: 146. Egyszámlaszám: 936.576 27 Borsodi-nvomda Felelős nyomdavezető: Szendrő! fmréné* APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket reggel 8 órától délután 4 óráig vesz fel a kiadóhivatal. — Szám. haton délután 1 óráig, Széchenyi utca »/ani — icleíouou uirüetéseket nem vés ónk fel. ALLAST NYEB Szakmunkásokat és se. gédmunkásokat. férfiakat és nőket azonnal felve. szünk 13/1 Épületburko­ló V. Győri kapu 129 sz. 3518 Háztartásba kisegítőt keresek. Palóczy u. 33. 22701 Főzéshez értő háztartá­si alkalmazottat keres kiscsalád Budapestre Ér deklődni Rostás 4. 22708 Al.LAST KERES Irodai takarítást válla- lók délutánra. Baross Gá_ bor u. 17. Házfelügyelő. 22693 ADAS-VÉTEL Gilera motorkerékpár roncsot vagy alkatrésze, két veszünk. Címeket o. kiadóhivatalba kérünk. TJ.i komplett Konyhabe berendezés eladó. Mis. kolc. Bizony Ákos u. 2. mázoló műhely. 22625 Előszoba szekrény és kis pult eladó Nagy AL bért szabó, Malinovszkü U. 1. sz. 22683 Ajtó tokkal, borítással eladó. Szentpéteri kapu 4L Jánosy Gyula. 22694 Kétkerekű, jő állapot­ban lévő kézikocsit bár­milyen nagyságban ve­szek. Cím: Vörösmarty u. 18. sz. Kovács gondnok. 3537 Orion vagy Siemens szuper rádiót vennék. Ci. meket a városi tanács hangos híradóba kérünk. Eladók: Komplett ebéd­lő bútor, konyhaszekrény, vitrin, gyermekágy fote­lok, asztal, nyolcszárnyú ablak, előszobafal. Meg­tekinthető 10 és 1 óra kö. zött. Széchenyi u. 111. Hátsóépület I. 1. 22672 Hálószobabútor, kony- hagamitura. tükrös író., asztal, ruhaszekrény. asz.’ tál, kályhák stb. eladó. Józsa Emma, Széchenyi u. 6. Telefon: 19 27 22675 Jő állapotban lévő fe­hér asztaltüzhely eladó. Dankó P. u. 20. sz. 22698 Ki * i'v;b f 'i Értesítem azt a nőt, aki hétfőn a gömöri fa. utalvány befizetésnél el­vesztett 100 forintot, hogy azt a Huba u. 9. sz. alatt átveheti. 22706 24_én éjjel Miskolc— Encs-Vizsoly között autó- szerszámok elvesztek. Be„ csületes megtaláló juta­lom ellenében adja le. Miskolc. Melinda u. 39. 22709 lakas. lakáscsere INGATLAN As alábbi airdeuseabae Közölt taK&sok, takáscM^, rék, ingatlanon csal * 81K vállalat útján b*. nyomnátok te a 37-1551© sz. 51. I. rendelet alap. ján. Miskolc. Városház, tér 11. sxá m Elcserélném szoba, konyw ha, speizos. olcsóbérü la_ kásomat. Szondy György u. 4/5. sz. 22687 Kisebb avasi pincét ke. resek bérbe. Csabai, Vö­röshadsereg u. 60. sz. 22684 Vörösmarty u. 97. szá­mú ház eladó. Érdeklődni Gutenberg u. 10. alatt. 22681 BÚTOROZOTT SZOBA Bútorozott . szoba kiadó tisztviselőnőnek ágynemű nélkül. Széchenyi u. 6. T. 5. 22682 Tisztviselőnő bútorozott szobát keres december l.re. Cím: Széchenyi u. 30. házfelügyelő. 22699 Csinosan bútorozott szó. bába lakótársat keres vasúti tiszt. december l-re„ MindszenÉ fu 6, m,

Next

/
Thumbnails
Contents