Észak-Magyarország, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-24 / 248. szám
1851. évi Oktober hú at. ÉSZAKMA GYAH OB57ÁC S ÖTÉVES TERVÜNK EGYIK JELENTŐS ALKOTÁSA Felavatták a 4 millió forintos költséggel épített sa jószent péteri szén törőmű vet Baráti szeretettel fogadták megyénk dolgozói a Kínai Ifjúsági r Eaj ószentpétéren a haricai iparvasút toantén, a keskeny Tölgyben kb. -0 m. magas épület emelkedik büszkén A darabos szénnel megtelt vagonok egymás Etán futnak rakományukkal az épület bejáratához, — a másik részen láthatjuk, hogyan ömlik ki az apróra zúzott csillogó fekete szén. ' Ötéves tervünk egyik jelentés alkotása a sajőszentpéteri széntörőmü, amely ». kondói üzemben kibányászott szenet zúzza össze s teszi alkalmassá kazánok fűtésére^ A törömü építését május 17-én kezdték meg, 4 miüíió forintba került a felépítése. Az építkezést a Makadámú tépi tfl és a Mélyépítő Vállalat dolgozói végezték. A gépeket, gépalkatrészeket a diósgyőri gyárak és a zagyvapálfalvai bányag'óp- gyár készítette. A törőroíihöz transzformátor állomást is építettek, A töröm fi berendezése a legmoder.-------------i nebb, A szén gépek1 segítségével kerül a töröbe és kerül törés után újból vagonokba, anélkül, hogy emberi kéz érintené. a dolgozók csak a gépek elindítását, irányítását végzik központi kapesolótelep segítségével. Hogyan működik a zúzóf A vagonokból a szén a törőmü egyik bunkerjába kerül. Innen a szenet a felhordómű a tőröméibe szállítja. A törömü hatalmas fogaskerekek segítségével aprítja a szenet. Az összezúzna után a szén gumiszalagokon folytatja tovább útját és az osztályozóba kerül. Az osztályozó- ban neonfény mellett, szinte nappali világosságiján a szenet porta'anítjlk, s kiválogatják belőle a követ. A szén az osztályozóból tovább folytatja útját és lekerül a finomtörőbo A finom törőgép a szeüet a kívánt 20 mm. átmérőjű nagyságra zúzza össze. Jelenleg csak egy flnomtörő működik, következő hónapokban egy másik gép segítségével a napi termelést megkétszerezik. A törőmű avatási ünnepségére gondosan feldíszítették' a bejáratot, ,a gépedhez is dekorációt, zöld ágakat helyeztek el. Ott voltak az ünnepségen a törőmű építői, mindannyian büszkék voltak munkájuk szép, nagy eredményére, A Bányaberuházó Validét műszaki igazgatója, Krausz Sándor beszédében hangsúlyozta: ez a törőmű is ötéves népgazdasági tervünk egyik jelentős alkotása. Köszönetét mondott a dolgozóknak. akik fáradságot nem ismerve építették a törömüvet. A Bükkaljai Szénbányák küldötte, Gyöngyösi Béla mérnök elmondotta: a törőmü építésénél több nehézség, akadály merült fel, de a dolgozók lelkesedése, akarata legyőzte a nehézségeket. A dolgozók megfogadták, hogy jó munkát végeznek, minden erejükkel har. colni fognak tervük teljesítéséért; Ä Kínai Ifjúsági Művészegyüttes magyarországi látogatása és vendégszereplése során kedden délben Miskolcra érkezett. A zászlókkal gazdagon feldíszített Szabadság-téren a Párt, a tömegszervezetek, . a honvédség, rendőrség, üzemek küldöttei várták a szeretett vendégeket. A fehér blúzos, piros nyakkendőé úttörők lánca ölelte körül a Szabad, ság-teref Amikor feltűnt a négy hatalmas autóbusz, amelyek a kínai vendégeket hozták, felharsant a lelkes éljenzés. Az egybegyűltek boldog örömmel üdvözölték a baráti nép küldötteit. Úttörőink meleg szeretettel nyújtották át gyönyörű piros szekfüből font virágcsokraikat a kínai úttörő pajtásoknak. Bodnár András elvtárs, a Miska1 ri Pártbizottság' titkára köszöntötte meleg szavakkal a kínai vendégeket. Az üzemek és tömegszervezetek képviselői virágcsokrokat nyújtottak át a kínai művészeknek Mű vészegy úttest A kinai művészegyüttes nevében On, jang San-Cung elvtárs mondott köszö» netet a meleg fogadtatásért. Blmondot- ta, hogy bár földrajzilag igen nagy távolság' választja el egymástól a két országot, mégis egy család tagjaként menetelünk együtt a Szovjetunió vezetésével a békéért folytatott harcban Örömmel látjuk M agyár országon a szocializmus gyors építését. Szoros egységben harcolunk a magyar néppel a szocializmusért, a tartós békéért. Kínai vendégeink, a fogadáson megjelent dolgozók hosszasan éltették a v'-' lágbéke őrét, Sztálin elvtársat, s a két baráti nép vezérét, Mao-Ce-Tung és Rákosi Mátyás elvtársakat A Kínai Ifjúsági Művészegyüttes kedden hatalmas sikerrel lépett fel an ózdi dolgozók előtt. Ma este Diósgyőr, vasgyárban, holnap eeto Miskolcon a színházban szerepel. Székely Irén, a rudolftelepi bányaüzem levelezője nyerte meg a Békekölcsönjegyzés időtartamára indított levelezési versenyt Községeink dolgozói Rákosi eivtársnak tett fogadalmuk valóraváltásáért Lendületes párosversenyben Rátka és Ond befejezte az ősziek vetését Ritka község dolgozói október 15-én párosversenyre hívták a szomszédukat, Ond község dolgozóit. A rátkai községi tanács jól szervezte és lelkesítette a dől' goaákat a nemes vetélkedésben a munka gyors elvégzésére. j A versenytáblára kiírták: 305 hold őszt búzát., 32 hold takarmánykeve. | réket kell elvetnit Kiszámolták azt \ is, hogy az elbírások szerint az egyes I dolgozó parasztoknak mekkora terü- ! Itten kell őszi vetést végezniök. Es- ! lénkint a dülöjelelösök pontosan be- ! számoltak a tanácsnál, ki hogyan I halad, ki marad le a munkábanjelentéseik alapján az élenjárók neve hamar kikerült a dicsöségláblára, a többi dolgozó paraszt igyekezett példamutatisu. kát követni. Október 15-én Ond községből megérkezik Ritkára a megbízottak, hogy megnézzék, hogyan áll párosverseny,társuk a munkával. Látták, hogy bizony megelőzték őket. Amikor hazamentek, hasznosították a tapasztalatokat. Ok is feltüntették a versenytáblán az őszi vetési ütemtervet, minden igát beállítottak a szántás-vetési munkába, fokozták a felvilágosító tevékenységet a dolgozó parasztok körében. Két nappal később, október 17-én csak' 4 százalékkal voltak elmaradva versenytársuk mögött, A ráikaiak sem hagyták magukat. | 17-én minden iga kint szántott, dob ! gozott a határban és 18-án büszkén I jelentették: befejezték az ősziek vetését. Ond községben akkor még néhány bold elvetetlen búza volt. A hír még jobb munkára serkentette őket, s 19.éré az ö határukban is jöldbe került minden őszi mag! A bét község közt most hasonló lendülettel tovább folyik a verseny. A cél: melyikük végzi ei hamarább és jobban az őszi mélyszántást. A regéciek is megtauulták: korai vetés —. nagyobb termén ! Hegyek között fekszik, kimondottan hegyvidéki község Regéc. Azelőtt öklében végén, november elején fejezték be itt az ősziek vetését. „Hegyi község a miénk, két.három héttel később érik nálunk minden, később vagyunk kész a betakarítással, később kezdődik az őszi vetés is” — mondogatták. A népnevelők szívós harcot folytattak oz ellen a jelfogós ellen. Az első sikert tavaly érték el, mikor — a többi között — Szűcs Imre 6 holdas dolgozó paraszt is már október közepére végzett a vetéssel, s majd c.gyharrnaddal több gabonája termett, mint azoknak, akik késlekedtek a vetéssel. Ezévben már nem nagyon kellett biztatni Regéc dolgozó parasztjait Látták a korai vetés nagy előnyét, — nem várták a betakarítással A kárát a főid végén gyűjtötték össze s egész nap 'nlyt a szántás, A községi versenyt 'dán napról-napra szaporodtak a nevek, hirdette a tábla, kik végeztek már az őszi munkával. Azok, akiknek meredek, dombi kapasz. kodé fekvési földjük van, a sz, »szóddal fogtak össze, úgy gyorsították meg a munkát. Ezévben már a keresztben — hosszában való vetést is alkalmazták, bogy megvédjék a gabonát a dőléstől. A község dolgozói megfogadták Rákosi rlvtársnck: az ősziek vetésével október BO-ra elkészülnek. Adott szavukat megtartották, sőt túl is teljesítették felajánlásukat: október 19-én elkészültek a nagyjelentőségű munkával! Egv nap alatt 17 százalékkal emelték vetési teljesítményüket a szerencsi járás községe] A ezerenasi járásban az öntudatos dolgozó parasztok lökésén készülnek a Forradalom 34. évfordulójának méltó megünneplésére, igyekeznek mielőbb va- lóraváitani Rákosi elvtá'rsnak tett fogadalmukat A járásban egy nap alatt 17 százalékkal emelkedett a bevetett terület nagysága, egy nap alatt csaknem Az Esz&kmagyarország a közelmúltban megbírálta a putnoki gépállomás munkájának hiányosságait. Most Istók László gépá'lomásvezető, Érsek Imre politikai vezető, Szkohajla László DISz-tiíkár, Pácza Béla üb titkár, Kormos Ferenc, Rottaridesz Sándor, Fák’ya József és Borecz István brigádvezetők, Rottaridesz Sándorné verseny- és újítási felelős a gépállomás dolgozói nevében versenytV hívással fordult megyénk összes gépállomásá. hoz. A versenyfelhívásban megírják: megszívlelték az Eszakmagyaror- szlg bírálatát, belátták, hogy eddigi munkájukon sürgősen változtatótok kell, nem kulloghatnak az utolsók között a gépállomások versenyében, jő munkával kell haicol- níok az őszt munka gyors és jő elvégzéséért. 1500 holdon végesték el a vetést! A termelőcsoportok jó példát mutat, nak. A módi ..Kossuth“, a tiszaluei „Béke“ és „Uj Barázda“ már elvetette az őszieket. A szerencsi „Lenin“ tszcs tavaly is az elsők között végzett a vetéssel Meg is mutatkozott a korai vetés nagy előnye. As egyénileg dolgozó parasztok 8 mázsás búsa átlagtermésével szemben a csoport minden holdról IS mázsa búzát takarított he. Burgonyából egy egy hold földjükön 170 mássái termeltek! Határidő előtt végezték el az idén is az ősziek vetését. A csoporttagoäa családtagjai is bekapcsolódtak a munkába, hogy gyorsabban ha’adjon n betakarítás, mielőbb éö zavartalanul dolgozhassanak a gépállomás gépei. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére vállalták a következőket: Megkímélik erőgépeiket, munkagépeiket,, hogy- minél ritkábban vegyék igénybe a szere’ők segítségét, gépkiesések ne akadályozzák a munkát. November 7-ig 4 lányt szerveznek be a gépállomás do’gozói közé, decembor 1-ig traktoristákká képezik őket. November 7-ig a brigádtervekat 70 százalékra teljesítik. Az üresjáratokat a legkisebbre csökkentik, hogy az üzem- anyagf'ogyasztást a megengedett alá szorítsák. Ahol je'enleg még nincs, brigád szál'ásókat létesítenek és úgy rendezik be, hogy kielégítse a dolgozók kulturigényeit is, megfeleljen az ( egészségügyi követelményeknek, otthonosan rendezkedhessenek be ott a dolgozó k. Tóth Béla elvtárs, a diósgy őr vasgyári süllyesztőié» kovácamühely sztahánovis. tája, ,.az Bazakmagyarország legjobb üzemi levelezője“ felhívására és kezdeményezésére a munkás-paraszt levelezők között folyó állandó verseny mellett a Bókeköíicsönjegyzés időtartamára külön versenyt folyt. Levelezőink ezekben a napokban, átérezve a kormány felhivá. sának nagy jelentőségét a Második Békekölcsön jegyzésére, különös szeretettel és lelkesedéssel küldték el beszámolóikat a megyei pá'rtlap szerkesztőségéuek. — Büszkén jelentették ezekben a levelekben üzemük, termelőcsoportjuk, gépállomásuk, álla,mi gazdaságuk, hivataluk vagy községük eredményeit, sikereit a kölcsönjegyzésben. Elmondták, unt adott számukra és dolgozó társaik számára népi demokráciánk, milyen sok1 mindent köszönhetnek mar eddig is az ötéves tervnek, amelynek maradéktalan, végrehajtása soha nem álmodott szép jövőt biztosít számukra. Megírták, milyen drága valamennyiünk számára a béke, amelynek megőrzéséért a munka és a kölcsön tetteivel egyaránt harcolunk. Munkás-parosztlcvelczőink jelentősen hozzájárultak, hatalmas segítséget nyújtottak a Bárt, a kormány által megjelölt nagy feladat végrehajtásához, a Békekölcsön jegyzés győzelméhez. Értékévé dereka» munkájukat,, öröm érzése tölt cl bennünket, hogy „a közvélemény ilyen parancsnokaival“ , ilyen harcosaival büszkélkedhetünk. Legyenek rajta munkás-parasztlevelezőink, hogy még az eddiginél is jobb lendülettel, odaadással erősítsék harcunkat ötéves tervünk végrehajtásáért, a, bókéért, a szocializmus építéséért^ A Bóbokülesönjegyzos szakaszára indított versenyt Székely Irén, a rudolftelepi bányaüzem levelezője nyerte meg. A begyűjtésben megyénk községei közül Hét, Scrcnyifalva, Kiskínizg, Abauj. vár, Bódvarékó, Abaujalpár és Bogács községek érték el a legjobb eredményeket. Ezeknek a községeknek a Megyei Tanács megadta a szabadpiaci értékesítés jogát. Az értékes kedvezményt begyűjtési eredményeik további növelésével hálálják meg ezeknek a községeknek dolgozó parasztjai. Különösen szép példát mutat Hét szövetkezeti község dolgozó parasztsága. Amikor megkapták a szabadpiaci értékesítés jogát, megfogadták: November 7.e méltó megünneplésére gabonában 150, kukoricában 120 százalékra teljesítik begyűjtési előírásukat. Vállalásukat már most túlteljesítették: gabonabegyüjtési eredményük már túlhaladta a 150 százalékot, kukorica- begyűjtési tervüket 140 százalékban teljesítették. Megyénk községei kövessék az élenjáró községek példamutatását 1 A pártszervezetek segítségével helyi tanácsaink adjanak mindenütt sokkal nagyobb lendületet a begyűjtésnek, annál is inkább, mert a múlt hét ered- ménv-inok értékelése azt mutatja, hogy a gabonabegyüjtésben alig egy—másfél százalékos volt « heti emelkedés, a kukorica- és a napraforgó begyűjtésében az elmúlt héten indokolatlan visszaesés következett be, s változatlanul nagy az elmaradás a burgonyabegyüitcsben. Népnevelőink magyarázzák meg mindenütt, világosítsák fel a beadással késlekedőket, hogy napokon belül saját érdekükben rendezzék hátralékukat, mert különben a hátralék Tíz nap alatt 6 levéllel kereeto fel «társ kesztőségünket, valamennyi a Békékéi» eeönjegyzéesel foglakozott, ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a kölcsönjegy zés mellett milyen termelési eredményekkel állnak helyt bányászaink. A második helyezett: Rubicsek László (Sárospatak), aki szorgalmasan, rendszeresen tájékoztatta Pártunk megyei lapját a sárospataki járásban folyó agitáciőról s az eredményekről. A harmadik Mac zó Mihályné (Ózd, „Rákóczi" tszcs), akinek értékes levelét Pártunk központi lapja, a Szabad Nép is leközölte. A verseny első helyezettje jutalmul Sztálin elvtárs összegyűjtött müveinek; eddig magyarul megjelent köteteit, második helyezettje Lenin, válogatott müveit, harmadik helyezettje Galina Nyi- kolejava: ,,Aratáa“ című müvét kapja! meg. Dicséretet érdemel értékes munkájáért: Fáji Imre (gibárti tszcs). Tóthi Bé’a (Diósgyőrvasgyár, süllyesztőké?) ko- váesmühely), Nagy Péter (Diósgyőrva*- gyár), Homvári Kálmán (Pécb Atttal- táró), Kovács Károly, Hevitán Mihály (Tokaj), Pórhuncaák Józsefeié (Sátoraljaújhely), Gulyás Béla (Mezőesát)',, Kelemen Imre (Mezőesát),-Szedlák Szilárd (Somsály-bányatelep), Takács Aladár (Diósgyőrvasgyár). Külön nagy öröm számunkra, hogy * Békekölcaönjegyzésnél számos dolgozó kapcsolódott be az Eszakmagyarörszág levelező mozgalmába, akik eza!kálómmal írták meg lapunknak első levelüket. Ki (kell emelni közülük! Szem árt Hona. károlyfal vi levelezőnket. I Uj levelezőink továbbra is rendszeresen küldjék el leveleiket a szerkesztőséghez és legyenek szilárd tagjai a munkás-paraszt levelezők egyre erősödő, nagy családjának. minden egyes búzakilogrammja után 2—2 jorint kártérítést kell jizetniök, de — természetesen — a kártérítés kifizetése sem mentesíti őket a be. adási kötelezettség teljesítése alól. Ha pedig valaki hátralékát még így sem teljesíti, eljárása további törvényes következményeket von maga után- Tudatosítani kell, hogy a nép állama megjutalmazza a kötelezettségüket példásan teljesítőket és büntetésben részesíti a mulasztókat. A tokaji és a sátoraljaújhelyi járásban a múlt héten a gabonabegyüjtési eredmény semmit sem emelkedett. A kukorica,begyűjtésben az eredmény; csak 9.1 százalékkal emelkedett a múlt héten, az azt megelőző héteu viszonifc az emelkedés J0.2 száza’ék vott. A szikszói Járás e téren az elmúlt I héten jó munkát végzett. 23 szá- 1 zalékkai növelte teljesítését. Kielégítő volt a putnoki és a miskolci járás crodményeinek növekedése Is, gyenge vo’t azonban a kukorieabe-’ gyűjtési munka a múlt héten a tokaji* a ricsei, a sárospataki és az encsi járásban. A kukorícabegyujtési versenyben 1 járások rangsora a következő: 1. Ózdi járás 67.8 százalék* 2. Putnoki járás 67.3 ff 3. Mraőcsátj járás 61.1 ff 4. Szikszói járás 59.2 yt 5, Ricsei járás 59.1 ft 6. Miskolci járás 56.9 fi 7. Edelényi járás 52.5 ff 8. Tokaji járás 48.9 ff 9, Saujhelyi járás 48.1 ff 10. Mezőkövesdi járás 45.3 tf 11. Sárospataki járás 41.4 H 12. Abaujszántói járás 40.2 ff 13. Szerencsi járás 39.3 ff 14. Encsi járás 35.4 M A tokaji gépállomás rossz munkája akadályozta a bodrogkereszturi „Dózsa“ tszcs tagjait vállalásuk teljesítésében A bodrogkereszturí „Dózsa“ termelő- csoport tagjai megfogadták: október 20-ra elvégzik! az ősziek vetését Nem rajtuk mullott, hogy vállalásukat még nem teljesítették. Mindössze $5 holdon kellene még el- végezniök az őszi búza vetését, de a tokaji gépállomás rossz munkája visszatartja őket ebben. Az abaujszántói járás hat termelőcsoportja határidő előtt elvégezte az ősziek vetését Ab abaujszántói járásban a termelő- csoportok) egymással pá'rosversenyben dolgoztak azon, hogy megvalósítsák Rákosi elvtársnak tett fogadalmukat és határidő előtt elvégezzék az ősziek vetését. A 'párosverseny serkentő hatása nem is maradt el, A járás hat termelőMezőesát az élen a megyei Megyénk gépállomásainak dolgozói is igen értékes felajánlásokat tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő évfordulójának méltó megünneplésére és kötelezettségvállalásaikat írásban beje’entették népünk szeretett vezérének. A felajánlások teljesítéséért több gépállomás lendületes versenyben jó eredményekkel dolgozik. Megyénk gépállomásainak versenyében a mezőcsáti jár az élen, Gépeik napi teljesítményét 9 normálholdra emelték s ezt a teljesítményt több nap óta tartják. A sárospataki gépállomás van jelenleg a második helyen, de traktoristái erősen veszélyeztetik a mezőcsátiak első helyezését, mert Megszívlelték az Északmagyarország bírálatát, jobb m unkára tettek fogadalmat a putnoki gépállomás dolgozói A gépállomás a szántáshoz rosszul kijavított traktort küldött ki, emiatt 4 napon. át állt a munka. A vetőmag’ becsávázva várta, hogy a földbe kerüljön, készenlétben voltak a munkacsapatok, a fogatok is, de szántás hiányában nem tudtak vetni. Súlyos felelősség terheli emiatt a tokaji gépállomás vezetőségét I csoportja készült el határidő előtt a vetéssel. Elsőként az abaújalpári tszcs végzett a munkával. Jól dolgoztak a munkacsapatok, bekapcsolták a betakarításba a csoporttagok családtagjait ja, hogy a trak. tor minél előbb tudjon szántani. gépállomások versenyében néhány nap óta nekik lg sikerült napi 9 normálhold teljesítést elérni. A mezőnyárádi traktoristák sem maradnak el sokkul az első kettő mögött, teljesítményük naponta és gépoukint 8.3 normálhold. A vándorzászló jelenleg még a hejö- papi gépállomáson van, de az eredmények azt mutatják, hogy már nem sokáig. A hejöpapi gépállomás teljesítménye csak 5.7 normálhold. A gépenkinti átlageredmény a legrosszabb az újesanálosi gépállomáson, mindössze s.5 normálhold. A brigádok versenyében az alsőzso’cai gépállomás DJ8z-brigádja és a mezö- esáti „Béke“ brigád tűnt ki legjobban. Kövessék községeink Hét szövetkezeti község példamutatását, adjanak nagyobb lendületet a begyűjtésnek!