Észak-Magyarország, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-14 / 240. szám

4 ÉSZAKMAGY4R0RSZAC Vasárnap, 195t, évi október 14. Az edelényi „Vörös Zászló“ tszcs Rákosi elvtárslioz dolgozöina k level« Szeretett Rákosi Elvtárs •' Termelocsoportunk 1949 augusztus 20-án, Alkotmányunk ünnepén alakult. Azóta csoportunk a Párt és az állam támogatásával mindjobban fejlődik. Megbizonyosodtunk róla, hogy a dolgozó parasztság felemelkedésének egyetlen biztos útja a nagyüzemi közős gazdálko dás. Nagy hálával fordulunk a Szovjetm unió, Sztálin elvtárs, a Párt és Rákosi elvtárs felé, amiért lehetővé telte, hogy csoportunk egyik tagja, G. Nagy Sán­dor kint járhatott a Szovjetunióban és személyesen győződhetett. meg a világ legfe jletlebb mezőgazdaságának halaim as eredményeiről. A Szovjetunióban szerzett tapasztalatokat átadta nekünk, kamatoz­tatjuk is csoportunk, mindannyiunk ja­vára• Kétszáz darab juhunk. 40 darab tehe­nünk van, saját erőnkből építettünk két istállót. Csak a kertészeti gazdálkodásból 60 ezer forint jövedelmünk volt Szép eredményeinket annak köszönhetjük, hogy az üzemi pártszervezet irányítását kő- i elve, csoportunk tagjai rendszeresen, jól dolgoznak, elvégzik a rájuk bízott feladatokat. Nem egy olyan tagja van már csoportunknak, aki háromszáz. sőt négyszáz munkaegységgel büszkélkedik és közben számíthat arra. hogy egy-egy munkaegységre előreláthaJÓlag 33 forint jog jutni. Az elmúlt gazdasági években jó mun­kánk jutalmául kaptunk egy rádiót 1300 forint értékben cs könyveket 500 forint értékben. Közeledik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója. Ebben a forradalomban született meg a dicsősé­ges Szovjet unió, amely minket is felsza­badított. a rabságból. Éppen ezért, úgy érezzük, hogy méltó módon kell ünnepel­nünk ezt az évfordulót, jó munkával akarjuk kifejezni bálánkat a Szovjetunió és Sztálin elvtárs iránt, a Párt és Rákosi elv társ iránt. I áltáljuk, hogy az ősziek betakarítá­sát október 20-ig befejezzük, az ősziek rétesét október 28"ra. a mélyszántást no­vember 5-re elvégezzük és építés alatt álló tejházunkat és 100—100 köbmétere, két. silónkat november 7-re. átadjuk rém déllé lesén eh, 200 köbméter silótakar. monyt tárolunk• Ezekkel a vállalásokkal versenyre hív­tuk járásunk valamennyi termelőszövet keze i csoport fát, hogy tovább erősítsük ezzel a versennyel is termelő szövet kezeli mozgalmunkat, és az egyénileg dolgozó paraszttársaink mind meglássák, hetire sen teszik, ha a mi példánkat követik. ■Megfogadjuk Rákosi elv társnak, hogy vállalásainkat teljesítjük, ezzel harca hink hazánk erősítéséért, a béke ügyé nc/c győzelméért. Jó egészségei kívánunk Rákosi elv- társnak ! A „Vörös Zászló” tszcs tagjai nevében BOZA GYŰLA üzemi pártszervezet titkára * PRÓKÁI ISTVÁN tszcs elnök Versenyre hívjuk a szerencsi járás termelő­szövetkezeti csoportjait a szántás-vetés mielőbbi elvégzésére A t.iszaliíci „Béke” I*es tipusú ter­űi elősző vetkezeti csoport csak két hónap­pal ezelőtt alakult 12 családdal. Szívós felvilágosító munkánk nyomán azonban rohamosan fejlődött és ma már 60 csa­lád 500 hold szántón folytat táblás nagy­üzemi gazdálkodást. Első dolgunk volt a tagosítás befejezése után. hogy megvi­tassuk őszi vetési tervünket. Megállapodtunk abban, hogy 170 hol­don vetünk őszieket. Úgy láttuk azonban, hogy a gépállo­más nem tud kellő segítséget nyújtani a. vetésben s ezért magunk is hozzáfog­tunk a* munkához. Nem vártunk a gép állomásra,, hiszen így is vesztettünk némi időt a munka megkezdésénél. Késésünket azzal pótoltuk, hogy min­den tagunk összefogott és tehén, meg ló* fogatokkal is végezzük a vetést. A na­gyobb vetőgépek elé 6, a kisebb vetőgé­pek ele 4 tehenet fogunk, hogy minél jobban menjen a munka. Többi foga­tunkat magtakarásra használjuk fel. Szépen halad a munka, látjuk már a nagy igazságot, hogy közösségben van az erő. Mindent elkövetünk, hogy mielőbb elvégezzük az őszi vetést, hiszen tudjuk, hogy a korai vetés több gabonát, na­gyobb termést biztosít. Nem akarunk le­maradni a többi csoport mögött a falu­ban. de még a járásban sem. Munkánka azonban akadályozna, hogy a gépállomás rossz tárcsát küldött ki, amely most már harmadik nap óta áll a földpn, alig végzett még valamit. Remél­jük, hogy a gépállomás a legsürgőseb. ben segít . zen a hibán. Erre annál is nagyobb szükségünk van, mert csoportunk tagjai elhatároz­ták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére versenyre hívjuk a járás összes termelőcsoportját a szán­tás-vetés mielőbbi elvégzésére. Vállaljuk, hogy 170 hold őszi vetésünket október 20*ra befejezzük, a vetőmagot gondosan nedvescsávázással előkészítjük és a leg­jobb magágyai készítjük, hogy minden szem elveteti gabona kikeljen. Mély­szántásunkat november 7*re befejezzük, ahol a traktor nem tud szántani, lovas* ekével szántjuk fel a földet. Felhívjuk a járás valamennyi termelő­szövetkezeti csoportját, tegye magáévá célkitűzéseinket, fogadja el versenyfelhí­vásunkat, hogy ezzel biztosítsuk jövoévi bő termésünket, erősítsük békénket, csa pást mérjünk ellenségeinkre. Induljon meg közöttünk minél előbb a nemes vetélkedés az őszi vetés -zán;ás mielőbbi és jó elvégzéséért! TOKAJI ZSIGMOND a „Béke” I. típusú tszcs elnöke, TISZA LUC Az abaujszántói járás dolgozó parasztjai megfogadták fiz őszi vetést október 20-ig, as őszi mély­szántást november 15-ig elvégzik Az abaujszántói járás dolgozó paraszt­jai csa lakoztak a sátoraljaújhelyi járás kezdeményezéséhez, amellyel az ózdi já­rást versenyre hívta az őszi munka és a begyűjtés sikere érdekében, Az abaujszántói járás dolgozó paraszt­jai a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom. méltó megünneplésére vállalták, hogy az egész járásban az őszi vetést ok­tóber 20-Íg, az őszi mélyszántást novem bér 15-ig elvégzik a kapásnövények be­gyűjtését november 7‘ig 110 százalékra teljesítik; baromfi-, hús-, tojás- és egyéb beadási kötelezettségeiknek de cember híg teljes egészében eleget tesz“ nek. A tornanádaskai „Haladó“ termelőszövetkezet elvégezte minden őszi munkáját A tornanádaskai „Haladó” termelőszövetkezet dolgozói igen szép példát mutattak a járás termelőcsoportjainak, amikor batáridő előtt befejezték őszi munkájukat. Bebizonyították ezzel is az egyénileg dolgozó parasztok előtt, hogy dolgozó parasztságunk jó munkájának, boldogulásának egyetlen biztosítéka a nagyüzemi közös gazdálkodás. A „Haladó” termelőszövetkezet nemcsak a mostani őszi munkában járt az élen, a csoport tagjai kiválóan dolgoztak tavasszal a növényápolásnál, majd az aratásnál és a csépiéinél is. Búzából 9 és fél mázsa lett az átlagtermésük, ár­pából 7 mázsa! Ilyen magas termésátlag ezen a vidéken eddig ismeretlen volt. A nagy termés birtokában a csoport ön tudatos dolgozói becsülettel teljesítették beadási előírásaikat. Szép eredményeiket elsősorban annak köszönhetik, hogy mindig igénybevett ték a pártszervezet segítségét és pontosan követték a kapott Útmutatásokat. A helyi tanács, a mezőgazdasági állandó bizottság nagymértékben támogatta a csoport munkáját- A csoporttagok fegyelmezetten. jól dolgoztak, megértették, hogy ezzel a boldog szocialista jövőt építik, azt is látják, hogy egyéni jöve­delmük nagysága átlói függ, mennyit és hogyan vesznek részt a közös munká­ban. A csoport tagjai megfogadták: továbbra is minden munkában az elsők akarnak lenni, hogy erősödésük, boldogulásuk minden egyénileg dolgozó parasztot meggyőzzön arról, hogy a maga éidekéhen cselekszik, ha a nagyüzemi közös gazdálkodás útjára lép. NÉMETH DEZSŐ járási agronómus EDELÉNY A Uéi U&ttyuei S/4 li KA KÖN V V KIADÓ: Len in. Sztálin: A szakszervezetekről, Gyűjtemény .Lenin és Sztálin Műveiből. 352. o. Kötve 13.— Ft. Freville: így született a Francia Kom­munista Párt. 125 o. Kötve 10.— Ft. Korovin: A Szovjetunió külpolitikájá­nak alapelvei. (Marxista Ismeretek Kis. könyvtára 137.) (Időszerű politikai kér­dések.) 51 o. Fűzve 1.— Ft. Prokofjev: A tudomány és vallás el­lentéte. (Marxista Ismeretek Kiskönyv, tára 138.) (Filozófia, politikai gazdaság­tan. társadalomtudomány) 64 o. Fűzve 1.50 Ft. Rogryionov: Hogyan készítsük elő és hogyan tartsuk meg az előadást. (Taná. csők kezdő előadóknak.) (A propagan­dista könyvtára 7.) 79 o. Fűzve 1.50. Ft. Sztyepanov: a pártszervezet a ,,Szfa_ hánovista gyár" címért vívott harc élén. (Pártépítés kiskönyvtára 29.) 58 o. Fűzve 1.— Ft. SZfi Pl KŐHALMI KO N YYKI ADÓ: Nagy István: Egy év e harmincból (Regény) 155 o. Kartonkötésben. Kötve 8.50 Ft. 1FJ FSAGI KÖNYVKIADÓ: Sarkad i Imre: Rozi (Regény) 291 o. Kötve 16.50 Ft. TTJ MAGYAR KÖNYVKIADÓ: Óladkor: Az eskü (Regény) 356 o. Kötve 8.50 Ft. MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ: Bábjáték műsorfüzet 4. összeállította a Népművészeti Intézet 45 o. Fűzve 2.60 Ft. Bábjáték műsorfüzet 5. Összeállította a Népművészeti Intézet 34 o. Fűzve 2.10 Ft. NÉPSZAVA KÖNYVKIADÓ: Balesetelhárítás a textiliparban. Szö­vődök (Munkavédelmi kiskönyvtár 7.) 52 o. Fűzve —.80 Ft. Dzsida László: Olajbányászat. A mély. fúrással és mélyműveléssel történő olaj­bányászat ismertetése. (Tudomány és termelés kiskönyvtára) 58 o. Fűzve 4.— Ft. Kun István—Mikecz István: Műszaki alapismeretek mezőgazdasági gépekhez és traktorokhoz. (Mezőgazdasági gép.kis­könyvtár 2.) 136 o. Fűzve 3.50 Ft, Mityin: Uj tartalékok a textiliparban (Szovjet sztahanovisták) 56 o. Fűzve 2 — Ft. Ötéves terv: erős ipar, boldog nép. (Szakszervezeti ismeretterjesztő előadá­sok) 30 o. Fűzve 1.— Ft. Schmidt József: Logarléc, kezelés. Szögfüggvények, logaritmusok és egyéb fontos műszaki számtáblázatok: 2. kiad. (Népszava műszaki könyvtára) 107. o. Fűzve 6.— Ft. Megkezdődnek a Szabad Föld Téli Esték A Szabad Föld Téli Esték előadás- gekröl nyernek képet dolgozóink, ahol sorozat ma már szervesen hozzátarto- ötéves tervünk nagy építkezései szülét- zik a legtöbb község életéhez. Az cl- nek. Hallanak majd a dolgozók az elő* múlt oktatási évben csaknem 4 és fél adások során a Szovjetunió mérhetet- millió hallgatója volt hazánkban a Sza- len gazdag nyersanyagforrásairól, a bad Föld Téli Estéknek. felszabadult látna életéről, Korea, Vi­A múlt uluatási év óta jelentősen etnam, Indonézia dolgozóinak szabad- megnőtt a falu dolgozóinak tudásszom- ságharcáról. ja, kultúrigénye■ Borsod, megyében az Nyolc előadás egészségvédelmünk új oktatási évben az eddigi 150 helyeit fejlesztését szolgálja. 224 helységben szervezik meg a Sza- Hazánk múltjának hősi korszafeai­bad föld Teli Estéket és további 70 függetlenségi- és szabadságharcai­helyen rendeznek olyan Összejövetele- ró[ 8 ßzet jeien^ megm Megismerik a hét, ahol kisebb létszámú hallgatóság hallgatók íróink, művészeink, nemzeti számára felolvassák az SzFTE füzete- kultúránk legkiemelkedőbb alkotásait. ^et- A művészi nevelés célját szolgálja a Október 15 és 22 között minden népdalainkról szóló ismertetés és az a központilag kijelölt községben meg- két előadás is, amely a szovjet és ma­gyar festészet legszebb alkotásait is­mertei. Az előadásokat diapozitív fil­mekkel kísérik. Diapozitív film készült .a magyar parasztküldöttség idei útjá­ról, a szovjet falu kultúrél étéről is» Használjunk fel az előadások iiép- szerűsítésére minden rendelkezésre álló eszközt: elsősorban a személyes agítá- ciót, továbbá plakátot, hangoshíraUófi, dobolást,• faliújságot, sthtegyük ki a leg forgalmasabb helyeken az előadások címét, rövid tartalmát, lehetőleg szer- veszünk az előadásokhoz kisérőniusort* * A könyvtáros a könyvtárórákon moz­gósítson az előadásra. A körök foglalko­zásain tárgyaljak meg az előadás anya­gát és jól válasszák meg az előadókat, mert régi igazság, hogy a jó előadások gyan keletkezett Földünkön az élet, biztosítják legjobban a sikert, az egy* hogyan emelkedett ki az állatvilágból re növekvő látogatottságot, tartják az első előadást. Mit tanulhatnak a dolgozók az idén az előadásokon? Elsősorban az ötéves tervünk ered­ményeképpen kialakuló új Magyaror­szág dolgozóinak boldog életéről, a ma­gyar falu 1954-beli arculatáról kap- nők tájékoztatást. Eesznek előadások a Nagy Októberi Forradalomról, a béke és háború kérdéséről. Néphadseregünk­ről. Külön előadás foglalkozik a szö­vet keze ti gazdálkodással, a termelőszö­vetkezetek jövedelemelosztásával. 13 előadásban ismertetik a gyakorlati me­zőgazdasági és állattenyésztési felada­tokat. A természettudományos előadások- bál meg fogják tudni a dolgozók, ho­a csoportban végzett munka segítségé­vel az ember, miért van tél és nyár, nappal éjszaka, mi van a csillagok­ban, miként keletkezik az eső, a szél, mi az álom, mi okozza a fáradtság ér­zését, stb. Megvilágítják az előadások azt is, hogy az ember milyen harcot folytat ősidőktől fogra a természettel s a Szov­jetunióban végül is a természet ura­ként hogyan varázsolja virágzó kertek­ké a sivatagokat, változtatja meg a folyók irányát. Három előadás hazánkat ismerteti. Az első előadást mindenütt a vb el­nöke nyissa meg, ezzel, is domborítsák ki, hogy a tanács egyik igen fontos feladata a dolgozók kultúrájának fej­lesztése. Az idén a Szabad Föld Téli Esték hallgatóinak számát 50 százalékkal kell emelnünk. Ezt el is érjük, ha a pártszer„ vezetek irányításával a tanácsok, a tömegszervezetek szívvel-lélekkel dol­goznak a siker érdekében, ha minden jó, egészséges eszközt, kezdeményezést felhasználnak a népművelési munka további javítására, hogy ezzel is segít* Az egyiken fővárosunkról. Budapestről, senck győzelemre vinni kultúrforradál- a másik kettőben azokról a helysé- munkát, a szocializmus építését„ Hétfőn tartja hangversenyét a Miskolci Fii harmonikus Zenekar Az új cvad első nagy zenei eseménye lesz a Miskolci Füharmúnikus ~ene- kar október 15-én, hétfőn este S órai kezdettel a Miskolci Nemzeti Színház­ban tartandó hangversenye, amelyet nagy érdeklődéssel várnak a zeneked-, elő dolgozóik, A hangverseny műsorán Haydn ismert népszerű TTstdob-szimfó­niája, Csajkovszkij fülbemászó meló'' diáju, kedvelt V szimfóniája és Chopin rendkívül fejlett technikai tudást kö­vetelő e-móll zongoraversenye szerepel, A zenekart a kiváló fiatal karmester, Rozsnyai Kálmán vezényli, a zongora, versenyt a tavalyi varsói Chopin1' verseny győztese, Radő Ági játssza MLegkezdődött a iSzinliáz- és Filmművészeti Szövetség konferenciája népművelési mi Kuliúrforradalmunk újabb jelentős állomásához érkezett. Megkezdték ta­nácskozásaikat a magyar színészek, ren­dezők, az opera, a film és a rádió mű­vészei. A tanácskozók soraiban helyet foglalnak íróink képviselői, valamint a idéki színházak művészei is. Az felső nap tanácskozásán megjelent Révai József elvtára niszter is. Az elnökség megválasztása után Som* lay Artur, kétszeres Kossuth-díjas, $ Magyar Népköztársaság kiváló müvés/z nyitotta meg a konferenciát. Ezután Nádaady Kálmán, Kossuth-díjas fen- dező tartotta meg referátumát a dra-i maturgia főbb kérdéseiről. A MÚLT SZAZAD magyar színházi életének volt egy évtizede (1880—1890), amikor Csiky Gergely művei uralkodtak színpadokon. Csiky Gergely írói termé­kenység dolgában vetekedett Szigligeti­vel. Harmincöt darabja mellett egész se­reg idegen színdarabot fordított magyar, ra. Fejlődésére rányomta bélyegét párisi tartózkodása, a francia szinműirodalom- mul és színházi élettel kötött szorosabb ismeretsége. Mély nyomot hagyott benne az az chpény, amely őt Möllere „Úrhat­nám polgára“ magyarra fordítása közben megragadta. Csiky a magyar társadalmi színműírás egykori legjellegzetesebb kép­viselője. Egyik-másik műve (Proletárok, Cifra nyomorúság, Kaviár, Nagymama) hosszú évtizedekig állandó műsordarabja volt színházainknak. A Miskolci Állami Nemzeti Színház író halálának 60. évfordulójára való megemlékezésül tűzte műsorára a Kaviár c. zenés bohózatot Szűcs László átdolgo. zásában. Zenéjét Tar dós Béla szerezte. * CSIKY GERCELY, mint sok más da­rabjában, itt is megérzi a társadalom er­jedését, a felszín alatt a korhadást, ainelv a legváltozatosabb torzíigurákat termelte ki. Ezeket állítja a színpad ref­lektorfényébe. A bohózat emlékeztet Mo- liéire „Úrhatnám polgára”-ra. Amint Moliére az arisztokratákat majmoló gaz­dag polgárral csináltatja végig a tragi­komikus vesszőfutást, úgy Csiky a tár­sadalmi kötelmeitől legalább rövid időre zabadulni vágyó. Ínyenc, kalandra szom­jas vidéki patikust táncoltatja meg. Mindkettőnél alapmotívum, bogy a tár- adalmi korlátáit áthágni akaró polgár póruljár, alapos leckét kap. Csiky Gergely, akit évszázados távla­tok választanak el Moliere korától, nem KAVIÁR (Csiky Gergely bohózata a Miskolci Állami Nemzeti Színházban) forradalmi szemmel nézte kora magyar társadalmának jelenségeit. Ott áll ugyan darabja két pozitív alakja, a fiatal sze relmesek mellett, akik szabadulni igye. keznek a rendszer jogi és erkölcsi bilin­cseitől. de végül mégis elfogadtatja velük és kellemessé teszi számukra ezeket a bilincseket, ahelyett hogy kiszabadítaná őket. Barna Jani nem tudja, hogy a tel­jes kiszabadulás csak úgy lehetséges, ha maga a rendszer is kimúlik, „kaviár- kalandokra” vágyó Poroszkay-aival, nagy­zási hóbortban szenvedő Banlanghy-fami- liá iával, Zughy és nem zugi ügyvédeivel, kokottjaival, nevelési elveivel, felszínes­ségével, hazugságaival együtt — de az­zal a dicséretes elhatározással megy fel Pestre, hogy becsületes munkájával füg­getleníti magát és Mariskát eddigi kör­nyezetük béklyóitól. Ha már Csiky Ger­gely nem ezt az előremutató megoldást választotta a fiatalok számára, korrigál­hatta volna őt az átdolgozó dramaturg. Mennyivel rokonszenvesebb lenne így számunkra a darab csattanója! * CSIKY GERGELY, mint sok más da­rabjában, a Kaviárban is elnagyolja a jellemábrázolást. Szűcs László részben pótolta ezt a hiányt. A jellemformálás feladata megás nagyrészt a rendezőre — ez esetben Orosz Györgyre —, illetve masukra a szereplőkre hárul. Bizonytalan marad Poroszkay Tivadar vidéki patikus, a főhős jellemrajza. He­lyenként vidéki dzsentri típus, helyenkim kispolgár, akinek jellemvonásait a cse­lekmény bonyodalmai formálják ilycnnc- olyanná. Barna János, az újdonsült pesti újságíró épúgy lehetne ügyvédjelölt, vagy minisztcii segédfogalmazó is. De ha már mégis újságíró, jó volna, ha kidom­borodnék a darabból, valamiféle szavai­ból, hogy harcos, haladó újságíró akar lenni. Bomba Lilly léghajósnö is hol olcsó kokott, hol démonion ravasz nagy­világi nő, aszerint, ahogy a bonyodalom megkívánja. Nyilvánvaló, hogy Csiky emberábrázolása csak a bonyodalom függ. vénye. A lényeg: a mulatságos, komikus helyzetek, a dolgok fejetetejére állítása. * HORVÁTH PÁLNAK, Barlanghy Achilles, a szélhámoskodó, nagyzoló du­nai „tengerészkapitány” alakítójának, si­került a legkövetkezetesebb jellemrajzot adnia. Horváth klasszikus bohózati tó­nust kapott el és azt végigvezette az egész cselekményen. Könyörtelenül önző szélhámos volt s amikor a magakészí­tette csapdába esett, akkor is megóvta „tengerészt méltóságát”. Agárdy patiká. Húsából az első felvonásban hiányzott az a lelkendező elhatározottság, hogy ő most amúgy igazában, „kitombolja ma­gát”. Már kezdettől csak sodortatta ma­gát, így a keserves lecke, amit kapott, lanyhább hatású folyamattá vált, mint vált volna az ellenkező esetben. Érdeme így is, hogy a leamulatságosabb helyze­tekben mértéktartóan poentirozott és ép­pen ezzel fokozta a hatást, Partba Mária és Jurik Julcsi önmeg* tagadással torzították, magukat vénkis* asszony szörnyetegekké és Kovács 1 e' russal együtt osztogatták háromfelé „nevelési elveiket“, hogy elkeserítséis gyám'eányuk, Mariska fiatal életét, —: Am Máthé Éva, az üde-bájos gyám« leány ,,jólneveltsége“ ellenére sem hagy. ta magút letéríteni a boldogság útjá­ról, harcolt Janijáért, mint ahogy Jani harcolt — ezt Simor Ottó tehetségesen domborította M — új adása öntudatá­val a a háromfejű sárkány «szén túl* járva — Mariskájáért Pintér Zsuzsa szerencsevadász léghajŐ3nöje, Jáky BHi igen jól megjátszott kardos payikusnöjo, Mikes Béla stilizált modorú, pimasz, ci­nikus zngügyvédje. Fehér Tibor együgyti matrózlakája : a komikus helyzetek többi mulatságos alakja. * A DARAB HIÁNYOSSÁGA az eUŐ felvonás laza, széteső felépítése, az . cpi- zódfigwák és epizód jelenetek hangt súlytalan beállítása — « huszárhad* nagyocska megjelenése s « közhuszáp és babája eltávolítása, a pipacsok sze­repeltetése és más apró korhűség — amelyeket néhány mondattal, egy kis írói ügyeskedéssel jelentékenyebb moz­zanatokká lehetne fejleszteni Mind <t férfi, mind a női jelmezek: különböző időszakok divatkeverékei. Szinte a roko­kótól a mai korig akad itt -uhadaralj, ami csak egy kelléktárban összehalmo. zódhatik’ A bohózat zenéje bő humor­ral tapad a cselekményhez és hangszere­lésével olykor önmagában is mégha-ag- tat, Yirágh Elemér karnagy jó stílus* érzékkel dirigálta a zenekart. Hajdú Béla,

Next

/
Thumbnails
Contents