Észak-Magyarország, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-06 / 207. szám

4 ESZAKMAGTARORSZAG OstttörtöX, 1951. awpfcambw 6, Mit látunk majd a miskolci mezőgazdasági kiállításon? Illése«, szép paviflonok / állanak a néppárt árnvas fái között. , Egy kis Uszításon lázas munka fo­lyik: öntöző csatornákat építenek, me­legágyakat készítenek, — itt mutat­ják be a szovjet barázdás öntözési módszert. Rongetqg más látványosság ifi lesz vasárnap a miskolci Népkertben, ahol a, megyei mezőgazdasági kiállítást ren. <iezik meg. A gazdag anyag már megérkezett. Tizenkét vasúti ko­csival, hozták, de még jön hozzá, fő­leg helyi anyag. Szerdán már 120 dolgozó tevékeny­kedett a kiál’ítás területén. Nagy- munkát végeztek már eddig is. A tíz nagyméretű pavillonból hat készen várja a bemutatásra szánt anyagot, elkészültek már az állatkiállítás sát­rai is. Összesen 200 nagy állatot és több mint 1000 kis állatot mutatnak bo :V- lami gazdaságaink, termelőszövetkeze­teink, egyénileg dolgozó parasztjaink. 150 ezer látogatóra számítanak A kiállítás rendezősége lega’ább 150 ezer látogatóra készül fei. Ehhez megfelelő méretű a kiáfítás területe is. Több mint 8000 négyzetméteren terülnék el a kiállítás helyiségei. Késztvesz a kiállításon a MÉSZÖV, n Mezőker, a ViliRád, a kiskereskedel­mi vállalatok, a Ruházati Bolt, a ke­nyérgyár, a Malomipari Egyesülés, a Műtrágya és Tőzegkitermelő Vállalat, a Talajjavító Vállalat, a Szőlészeti Kutatóintézet, a debreceni Mezőgaz­dasági Kísérleti Intézet, a kisvárdai, kompolti, selypmajori kísérleti gazda­ságok. Termelőszövetkezeteink és állami gazdaságaink bemutatják gyönyörű kalászos termésüket, ipari növényei­ket, gyümö'esőseik, zöldségeseik gaz­dag termését. Elhozza a kiállításra bemutatásra szánt anyagát a megyei Terményfor- gapni Vál’alat. a Szerencsi Cukorgyár. A Diósgyőri Gépgyár pompás gépeket mutat be a kiállításon. A megyei erdő­gazdaságok a fakitermelés és az erdő­sítés legújabb módszereit mutatják be, pavillonuk mellett kis vadaskertet ren­deznek be őzekkel, szarvasokkal, vad­disznókkal. Állandó kulturműsor A mezőgazdasági kiállításon a sza­badtéri színpadon ál’andóan kultúrmű­sorok lesznek. Bábjátszócsoportok szó­rakoztatják a látogatókat. Este tudo­mányos és szakfilmeket mutatnak be. Megérkezett a Földművelésügyi Mi­nisztérium filmes kocsija gazdag film­anyaggal. Két pompás szovjet filmal­kotást, a , .Boldog nyár“ és a ,.Vidám aratás“ című felejthetetlenül szép szí­nes játékfilmeket a ko’hozok életéről a Megyei Filmhét keretében mutatják be. Könyvsátrak is lesznek a kiállítá­son. Nagy érdeklődéssel várja a megye dolgozó parasztsága a Földmüvo’és- ügyi Minisztériumtól leküldött hatal­mas anyag bemutatását. Megismertetik a világ legfejlettebb, é'enjáró mező- gazdasága, a szovjet mezőgazdaság nagyszerű eredményeit, a kolhozpa­rasztok boldog életét. Színes faliképe­ken, nagyméretű térképeken ismertetik a, sztálini természetátalakító tervek roppant méreteit, csodá'atos távlatait. A kiállítás igen nagy tanulságokkal szolgál majd megyénk dolgozó pa­rasztságának. Éppen ezért meg kell szervezni a. látogatást. A tanácsoknak és tötnegszervözetek­nek széleskörű felvilágosító munkát kell kifejteniük ennek érdekében. A szikszói járásban például már minden községben lelkes készülődés folyik a kiállításra. Ugyanakkor a mezőköves­di járásban még jóformán semmi sem történt a kiállítás ismertetése céljá­ból. A járás számos községében csak most tudták meg, hogy Miskolcon va­sárnap mezőgazdasági kiáTítás nyi- lik. Ugyancsak elhanyagolta ezt a fontos kérdést a tokaji, az edelényi és az ózdi járási tanács. Sürgősen pótol­niuk kell a mulasztást, rajta kell len­niük, hogy minél több dolgozó paraszt nézze meg a kiállítás anyagát. Félárú vasút! kedvezmény A Hárításra a falvak dolgozói fél- á’ru vasúti jeggyel utazhatnak. A ki­állítás területén megvásárolt „vásár- igazolvány“ felhasználásával ingyen utazhatnak vissza a Máskaiéig meg­váltott egész jeggyel. Tanácsainknak, oda kell hatniok, hogy a megye minden dolgozó paraszt­ja kihasználja a kedvező alkalmat és megtekintse a megye eisö nagyszabású mezőgazdasági kiállítását. Pénteken este nyit a Miskolci Állami Nemzeti Színház Szeptember 7-én, vért telten nyílja meg kapuit a Miskolci Állami Nemzeti Színház. Az ünnepélyes megnyíló előadáson Major Ottó: „Határszélen“ című új pályadíjnyertes darabját méltatják be. A budapesti Honvéd Színház az el­múlt évben országszerte nagy sikerrel játszotta a darabot. A megnyitó díszelőadáson Hcdnár András elvtárs, a Nagymislcolci Párt- bizottság titkára mond ünnepi beszéde t. Újítás a kukoricaszár vágására A kukoricaszár vágást megkönnyíti és meggyorsítja a baranyamegyei bikali ál­lami gazdaságban bevezetett újítás: a lóvontatású kukoricaszárvágó. Ezzel az egyszerű, könnyen elkészíthető géppel egy dolgozó naponta hat holdon vághatja le a szárat. Két V-alakban találkozó ge­rendára, melyek éppen elférnek a ku­koricasorok között — kaszapengtket sze­relteit, amelyek a szerkezet két oldalán lévő kukoricasorok szárát vágják. A gé­pet egy ember irányítja, aki egyben a lovat is vezeti, A lóvontatású kukorica- | „Előre a Gazda.mozgalom sikeréért” címen a lap színesen, érdekesen foglal­kozik a Diósgyőri Kohászati üzemek, a Gépgyár és a 3010-es számú vállalat dolgozóinak eredményeivel, melyeket a Gazda-mozgalomban értek el. A nagykovácsműhely és a nemesacél- lovácsműhe.ly párosversenyben áll egy­mással, melyik ér el jobb eredményeket a Gazda-mozgalomban. Susztig Miklós, a Gépgyári MSzT nagyüzemi titkára levelében beszámol az MSzT-aktívák munkájáról a Gazda­mozgalomban. A szereidében Gombos Jó­zsef sztahanovista, MSzT brigádvezető, a megmunkálóban Gábor József sztaháno- vista esztergályos, a rúgóüzemben Sta- fanek Norbert brigádja, a vasúti kerék­párüzemben Lugosi Ede sztahánovista, a szakma legjobb dolgozója, a süllyesz- tékes kovácsműhelyben Kovács János és Bazsányi Sándor MSzT-tagok mutatnak példát a mozgalomban. A diósgyőri gyárak pártbizottságainak lapja több levelet közöl, melyekben a dolgozók felvetik a hiányosságokat, fel­tárják a selejt okait, a munkafegyelem lazaságait. Hírt ad a lap arról, hogy a kerék­párüzem dolgozói versenyre hívták ki a Diósgyőri Gépgyár valamennyi üzemét az évi terv időelőtti teljesítésére. A hid­es vasszerkezeti üzem dolgozói már csat­lakoztak a felhíváshoz. szárvágót lehetőleg száraz időben kell használni, mert a száraz .időben levágott kukoricának nagyobb a tápértéke és ilyenkor a szár nem hajlik el vágás köz­ben a szerkezet elől. Át lehet alakítani knkoricaszár vágásra a lókapákat is, úgy, hogy arra két elhasznált kaszát, vagy kiélesített acéllemezt szerelnek. Egy átalakított lókapával naponta öt.hat hold szár vágható le- A gép után egy személy rakja marokba, egy kötözi, kettő pedig összerakja a kukoricaszárat. Válóczi Elek üb. titkár a munkaié, gyelem megszilárdításáról írt vezércikket az Ózdi Kohászati Üzemek pártbizottsá­gának lapjában. „Nem elég a munka- fegyelem ellen vétőkkel szemben pénzbün. tetés kiszabása — írja —, mert a kima- radozót a 10—20 forintos pénzbüntetés­sel még nem tudjuk fegyelmezett mun­kássá nevelni. Sokkal inkább célravezető a felvilágosítás. az egyéni meggyőző munka, amit elsősorban a szakszervezeti aktíváknak, bizalmiaknak, népnevelőknek kell elvégezniük ” A la“ részletesen ismerteti a gyári taggyűlések tapasztalatait, kritikailag foglalkozik a taggyűlésekkel. Terjedelmes cikkben számol he az üzemi lap a dolgozók élelmiszerellátása terén mutatkozó hanyagságról, bürok­ráciáról. Az ózdi gyárban is szélesedik a Gazda.mozgalom. A finomhengerműben a tölcsérmaradványok kihengerlésével évi 4 millió forintot takarítanak meg nép­gazdaságunknak. A kiváló úiítást Szegőfi Pál, Koós János és Iván József tech­nikusok javaslatára alkalmazták — Uj eljárást dolgoznak ki a szuper­foszfát gyártására és az alapanyagok­ban rejlő értékek cnegmentésére a ne. hézvegyipari kutató intézet dolgozói. Ez zel lehetővé válik, hogy a műtrágyán kí­vül előállított fluorral fedezzék alumí­niumiparunk jelenlegi fluor szükségletét. Az új gyártási eljárással évente ezer tonna olyan termék is keletkezik, amely negyven százalékban ritka tartalmaz. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárat Állandó éjszakai szolgálatot tart: Mis. kolc: Aranyszarvas (Szabadságtér 2.), UJ. diósgyör: Marx Károly u. 38. Hejőcsaba: Csabavezér út 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja utca 1. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai azolgá. latot Idfyácás. Változó felhőzet, amelyből még lesz­nek kisebb esők, főleg az északi és ke­leti megyékben. Az élénk északnyugati, északi szél megerősödik. Az éjszakai le. hűlés erősödik, a nappali hőmérséklet kissé emelkedik Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: reggel nyugaton 10—13, keleten 13—16. délben országszerte 23—26 fok között. párthírek A Kogymiskolci Pórttiizottstg hüzlem*nyo Szeptember 16-án reggel 9 órakor a Pártoktatás Házában konferenciát tartunk, azoknak a középkáder tanfolya­mon résztvevő elvtársaknak, akik a zárókonferencián nem jelentek meg. Q Púrfoklolás Háza költeménye Szeptember 7-én délután 5 órakor a Pártoktatás Házában Sziklai Lajos elv- jtárs tart előadást ..Hunyadi János, a 'nagy hadvezér“ címmel népnevelők, tö­megszervezeti (MSzT, SzHSz, DISz stb.) aktívák számára. — A DISZ KÖZPONTI VEZETŐ­SÉGE Intéző Bizottságának határozata értelmében október I-lől a DISz új folyóiratot indít „Uj március** cím­mel. A folyóirat minden hónap elsején jelenik meg 48 oldalon• A folyó­irat feladata, hogy segítse a DISz ve­zetőket és aktívákat az elméleti és politikai műveltségük növelésében. — AZ ÖTÉVES TERV eddigi eredmé. nyelt és országunk további hatalmas fej­lődését bemutató kiállítást továbbra is nagy érdeklődéssel keresik fel a főváro­si és a vidékről Budapestre érkezett dol­gozók. A kiállítás látogatóinak száma meghaladta a negyedmilliót. — A RÉGI BUDAPESTI FÖVÁM- HÁZAT újjáépítik: közgazdasági tudo­mányegyetem lesz a helyén. Nyolc terem­ben már február 12 óta folyik a, tanítás vés az új tanévre teljesen befejezik az egyetem építkezését. Szeptember 8-án ünnepélyes keretek között adják át az új tantermeket a tanulni vágyó ifjú­ságnak. — A KISOSz közli, hogv e cukorkaüz letek hétköznap déli 12 órától este 8 óráig, vasárnap pedig reggel 10 órától este 6 óráig tartanak nyitva. — Ismételten felhívjuk azokat a ke­reskedőket, akik nem az általános 8—fél 2ig és délután 3—fél 6_ig terjedő idő­ben tartanak nyitva, hogy nyitvatartási idejüket szembetűnő helyen úgy az üz­letben mint annak külső részén is tün­tessék fel. A rendelet betartását ellen­őrizni fogják és az ellene vétőket bünte. téssel sújtják. Vezetőség. mmöMíBs óim VAiIS. í;r-L földfémeket ló eredményeket értek el a falusi dolgozók a szpártákiádok járási döntőin Vasárnap tartották meg a falusi dől- gozók szpártákiádjának járási döntőit. Az eddig beérkezett jelentések alapján különösen kiemelkedő eredményt mutat­tak fel a mezőcsáti járás dolgozói, akik igen szép számban vettek részt a járási döntőkön. Emelte a szpártákiád sike. rét, hogy a járási döntőket Összekapcsol, ték a falusi minta sportkör megalakítás sával. MEZÖCSÄTON a helyi dolgozókon kívül Hejőkeresztur, Hejőbába, Ernőd. Tiszakeszi, Keselyüha- lom dolgozó parasztsága is résztvett a versenyen. A férfi 100 m-es síkfutásban 33 ver. senyzo vett részt. Elsőnek Joó Tibor (Hejőkeresztur) érkezett a célba 12.2 mp.el 2. Sipeki József (Mezőcsát), 3. Schneider Imre (Hejőbába). Az 1000 m es síkfutásban 34 versenyző indult. A győztes Pocsay Gyula (Hejő­bába) 4:22. 2. Cseh Barna (Mezőcsát), 3. Szekeres József (Hejőkeresztur). Távolugrásban 34.en indultak. Gvőzöt.t Pregon Lukács (Hejőkeresztur) 491 cm. 2. Poós Bertalan CHeiŐker^sztúr) 486. 3. Frank Lajos (Mezőcsát) 485. Gránátdobásban 49 versenyző indult. 1. Fornyák Miklós (Heíőkeresztur) 63-08 2. Üveges József (Hejőkeresztur) 62.20, 3. Szabó Lajos (Mezőcsát) 59.85. A női gránátdobásban 10 induló vett részt. 1. Dobrossy Katalin (Mezőcsát) 44.42. 2. Molnár Erzsébet (Mezőcsát) 35.26, 3. Danes Erzsébet (Mezőcsát) 32.84. A 60 m. síkfutásban heten indultak. 1. Danes Anna (Mezőcsát) 9.1 2. Hatrágyi Teréz «’Hejőkeresztur), 3. Ohváth Mária (Heiőbába). 500 in.es mezefutás: 1. Danes Anna (Mezőcsát) 2:09. 2. Hatrágyi Teréz (He. iőkeresztur) 2.38, 3. Bodnár Erzsébet (H>iőkeresztur). Távol ugrásban; 1. Danes Anna (Me zőcsát) 353. 2. Bodnár Erzsébet (He.iőkp. resztur) 331. 3. Csörnök Magda (Hejő. keresztúri 300. A röplabda mérkőzések férfi csoport. iában Mezőcsát, Hejőkeresztur. Hejőbá. ba, Tiszakeszi a nők csoportjában pedig Mezőcsát és Hejőkeresztur csapatai vet tek részt. A férfi csoportbainokságot Hejőke- resztur csapata nyerte meg. 2. Mezőcsát, 3. Hejőbába csapata lett. A női bajnokság győztese Mezőcsát volt 2. Hejőkeresztur. Szép számban vettek részt a falu dől. gozói EDELÉNYBEN is a járási döntőkön, ahol Szendrő. Pa. kaca. Boldva, Bódvaszilas, Edelény, Szögliget dolgozói versenyeztek egymás­sal. A férfi 100 m_es síkfutásban 16 an in dúltak. 1. Veres\ Bálint (Szendrő) 12.8, 2. Kerekes István (Szendrő) 13, 3 Bárt- fai Béla (Boldva) 13.1. Az 1000 méteres mezei futásban 15 in. dúló vett részt. l. Kiss Sándor (Bakaca) 3:04. 2. Palásti Attila (Szendrő) 3:05, 3. Dugay Imre (Edelény) 3:15. Távol ugrásban 20 induló közül 1. Ivancsó Mihály (Bakaca) 507. 2. Kiss Sándor (Rakaca) 506, 3. Takács István (Rakaca) 502. 20 km es kerékpáros versenyben: 1. Ougasz Imre (Edelény) 40:40. 2. Gir. hiny Ernő (Rakaca) 41:24, 3. Búr Fe_ renc (Rakaca) 45:26. Gránátdobásban a 20 Indulóból 1. Tur­csik István (Rakaca) 62.12. 2. Tvancsó Mihály (Rakaca) 58.09, 3. Takács István 54.07. A röplabda bajnokságban L Rakaca csapata lett. SZERENCSEN a helyi versenyzőkön kívül Prtígy. Le. gyesbénye Mezőzombor, Taktaharkány, Tiszaluc és a szerencsi gépállomás dol­gozói vettek részt a versenyen. A 100 m. férfi síkfutás 10 indulójából: 1. Jónás Sándor (Taktaharkány) 13 mp. 2. Szűcs Sándor (Legyesbénye) 13.2, 3. Tóth István (Prügy) 13.2. Női 60 m. síkfutás: 1. Bordulák Anna (Szerencs) 10.3, 2. Huszti Róza (Sze­rencs gépállomás) 10,5, 3. Fekete Erzsé« bet (Prügy) 17 mp. 1000 m. férfi mezei: 1. Bánk Zoltán (Tiszaluc) 2:59.1. 2. Lukács Imre (Tiszaluc). 3. Gábor István (Szerencs génállomás). 500 m. női mezei: 1. Danielszky Mal­vin (Szerencs), 2. Oláh Katalin (Sze. rercs, 3. Szabó Julianna (Taktahar. kány). Távolugrás férfi: 1 Kaosztrub András (Szerencs) 490 2. Na»rv Lajos (Prügy) 485. 3. Vigh Sándor 482. Távnlugráv nő*: 1. Bordulák Anna (Szerencs) 318. 2. Huszti Róza (Sze rencs gépállomás) 258. Órán átvet és férfi (31 induló): 1, T^agy Lajos (Prügy) 58 08, 2. Jónás Sán dór (Taktaharkány) 54 15, 3. Szűcs Sán­dor (Legvesbénve) 52.55. Női gránátvetés: 1. Huszti Róza (Sze. rencs) 24 m. 2. Bordulák Anna (Sze. rencs) 24.10. 10 km '•s női kerékpár: 1. «terük Ho na. 28:12.6. 2. Retkó Anna 28:12.8. „20 km;9S férfi kerékpár: 1. UzeJmann Ferenc 41:09. 2. Balogh József 41:20, 3. La'ois András 42:04. v A ^ö?lal?da b*tnoksáer női csoportié. ban Taktaharkány, férfiak eso'nortjá ban pedig Szerencs lett az első. iWoíife műsora: KOSSUTH MOZI: Szept. S-7. Csardá skirályn 5. Előadások kezdete: hétköznap 6, 8 Sra „-,z„,ap. 4 g g 6rn RflKjE MOZI. Szept, t-7. MasSnor ház. Előadások kezdete hétköznap: fél K, Vasárnap: fél 4. fél 6 fél S. FAKT.YA: Szept. 4-6. Makacs menyecskék. Előadások: nétkőznan fél s. fej g. an. ne„no„ fél 4 ff, r «. mi „ érakor. DIÓSGYŐRI KUI.TURMOZGO Szept. «—7. Szerencsés hajózást. Előadások kezdete: rasárnan fél 4. fél 6 fél s Őrá. hétköznap: fél 6, fél » éra. fiSZAKP4ACYAF0RSZÁG 6 Mn——nr Dofenrdk Pérfla Megy»! Rlzottsásrának napftunj» Felel«« szerkesztő: Rárhftrl And« Felelős kiadd: Harmati Sándor __ Rzrrkestté'Cr, 1 Miskolc. Széchenyi otea SB. relefnn«zSmok! Inarl. levelezési ét »port. rovat: 16—Sir nértroraf. mezőe—zdasért, kultűr.kCzlgazkatási rovat: t7—>7, szer. íresztglc: ÍH—6S. Kiadöbtvatai: Miskolc. Széchenyi írté* S0 Telefon: J8-SS Postafiők: 14«. EkvszftmlaszAm: 93S.J78-37 Borsodl-nvemdt Felelős nvomda vezető* RadnAM látván APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket rectal « érftté! (Hinti* 4 érái* vess tel • kladéh!v*«»l. — Szent, baten déluúji 1 érái*, Széchenyi otea M. »»ám. — Telefonna Hirdetésekéi eem ALUAST NTRB Gyors és gépirónőt fel­veszünk. Címeket a ki. adóhivatalba „Perfekt** jeligére kérjük. Három fiú és két leány tanulót vesz lel a Miskolci Kenyérgyár. Széchenyi u 36. sz. íí. e. 3313 Alkalmi munkásokat keres a Miskolci Kenyér­gyár, Széchenyi u. 36. II. emelet. 3320 Állandó munkára föld. munkásokat felveszünk. Jelentkezés: Miskolci Vil Janyszerelő Vállalat, Mis­kolc. Ady u. 7. sz. 3319 Képesített szeszfőzde kezelőt azonnal felvesz a Pogonyipuszta Állami gazdaság. 3315 Gyakorlattal bíró Evo- lut könyvelőt és bérfel­osztásban jártas bérelszá­molót keres 24/2. Építő­ipar: Vállalat Berente. Jelentkezés szerdától a. könyvelőségnél. 185 ÁLLÁST KERES Gépészmérnök 25 évi kül. és belföldi gyakor­lattal szabad idejére munkát vállalna. Szer­kesztés. ellenőrzés mű. szaki tanács, francia, né. met nyelvtudás. Válaszo­kat kérem: Miskolc IV. Eszterházi u. 27. Benkő mérnök. 162 A D AS-VET EL Kisebbméretíí autogén­hegesztő apparátot ven­nénk, Borsodi nyomda, Széchenyi u. 103. Eladó sürgősen 6 csa­lád méh kisboconádi kap. '’^okban családonként 10—25 kg méz. á) = 350. Ft. Bármikor megtekint­hető. Rátka. Boiler Pál. 3301 *♦»*v ah fel. Jó állapotű két egyfor­ma ágyat, féregmenteset azonnal vennék. Tapolca, Lőcsei u. 4. 113 Hétlámpás modern rádió 400-ért, ingaóra és egy ikerablak eladó. Nagyavas, Rácz-sor 360. az. 154 Nuikerékpár keveset használt. eladó. Mind­szent u. 14. Magas föld. szint. 153 Eladó olcsón öntött­vaskád hozzávaló kályhá. vai és víztartállyal. Víz­vezetékre és vizhordáshoz egyaránt alkalmas. Ér­deklődni lehet: Diósgyőr, Hegyalja u. 27. sz. alatt 165 Singer süllyesztős női varrógép eladó. Város­háztér 11. 6. sz. ajtó. 98 Ablakok, ajtók, egyéb anyagok épületbontásból eladók. Major u. 22. sz. 110 Befőzni való paradi­csom kapható. Atanászov, Martintelep. Stromfeld Aurél u. 3. sz. 3311 Jó állapotban lévő használt tizedes -mérle­geket. 50—100—300 kg-o- sat megvételre keres a MÉH vállalat, Miskolc, József Attila u. 15. Te­lefoncím: 58-21, 22-34. 3317 150x60-as új ablaktok, felszerelve eladó. Akác u. 40/a. ’ 17Ó Eladó rekamié. épület­fa. 35-ös női cipő, 2 ágy­sodrony, karnis. Zrinyi u. 1. sz. 174 Fehér lakk csiszolt puha­fa ágybetétes hálószoba komplett garnitúrával el­adó. Továbbá asztalok, csillárok. eoédlőbú torok csak privátnak. Józ«ef Attila u. 42. 173 Gnmikerekfí loraskoesít keresünk megvételre MÉH Miskolc, József Atd^a u. 15. 17b Alig használt férfi ke­rékpár, konyhaasztal, ho. kedíi. ágy eladó. Patak u. 10. ns Két szekrény, két ágy, egy szalongarnitura el. adó. Lenke u. 12. sz ’1*1 LAKAI». LA1ASI1EKL Keresünk 1—2—3—4 szobás lakásokat kész-« pénzkártalanítás mellett. Lakáscserék lebonyolítá­sa ingatlanok adás.vétel« az egész megyében. In. gatlanközvetítő Vállalat Miskolc. Városháztér 11* Kirendeltség Ózd Sátor­aljaújhely. Mezőkövesd. 4C93 Kisebb házhelyet yen. nék. Szentgyörgy u. €7- sz. Délután 4 órától. 166 ELVESZETT Id. Borisz János pus.5- taradványi lakos tulajdo­nát képező 1 darab 1945. évi születésű vöröstarxa tehénről 107—1951. szám alatt kiállított marhale­velet az encsi járási ta­nács végrehajtóbizottsága 55-8/1951 sz. határozatá­val megsemmisítette. OKTAT.4S Diákok oktatását válla­lom B. Pál Zsigmond, Miskolc. Főposta Post© Restante. 34 ELLÁTÁS Vili. ált. iskolai fiú tanuló reggeli vacsorával lakást keres. Cím: áll­Zenekonzervatórium. Mis. kolr. 183 Leányok! Jövitöket biztosítjátok, a Jelentkezzetek a lakóhely szocializmost építitek a vasipari szakmák elsajátításával szerint illetékes tanácsnál vasipari tanulóknak

Next

/
Thumbnails
Contents