Észak-Magyarország, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-02 / 204. szám
r Vaatatap, 1951 szeptember hö 8 ÉSZAKMAGV ARORSZAG 7 Ötéves tervünk büszke A miskolci Vdsárcsarnolc mellett,! a Borsodvidéki Gépgyárral szemben új épüleícsarnok emelkedik: a XVI. számú Autójavító Állami Vállalat telepe. Uj büszkesége Miskolc dolgozóinak, egész megyénknek. Egy évvel ezelőtt Miskolcon szétszórtan működtek autójavító vállalatok. Műhelyeik korszerűtlenek, kicsik voltak, nem feleltek meg az egyre nagyobb követelményeknek. Kormányunk, egyesítve Miskolc három autójavító vállalatát, gyönyörű új műhelyt építtetett fel.. Az új vállalatnak hatalmas, nagykiterjedésű épületei vannak. Az utca felöli oldalon torül el a központi iroda- helyiség, ugyanebben az épületben van a garázs, amely G tehergépkocsi számára készült. Van itt orvosi rendelő, férfi és női öltöző, kultúrterem, konyha. Szemben van a betonozott udvar, amely többszáz autó befogadására alkalmas. Az udvar túloldalán találjuk az 1550 négyzetméter kiterjedésű szerelőcsarnokot. amelyhez kiszolgáló üzemek tartoznak, mint a kocsiszín, fé. nyezőmühely, zsírzóniüUe]v. A műhelyek a legkorszerűbb kivitelezésben készültei'. Hatalmas ablakai vannak, az épületben szellőzése« rendszerű központi fűtés van; diffúziós elszívó berendezés szolgál a műhely levegőjének állandó tisztántartására. ★ As Autójavító Vállalat épii lm csarnoka it. nagyobbrészt a Miskolci Magas- építési Vállalat készítette. Hatalmas munkát kellett kifejteniük, hiszen az üzeni helyén azelőtt üzletek, raktárak voltak. A munkálatokhoz 1950 februárjában fogtak hozzá, a nagyiramú építkezés azonban csak júliusban kezdődött meg. Először a meglévő épületeket kellett lebontani, ennek során 3000 köbméter törmeléket, 400 mázsa ócskavasat takarítottak el. Az Autójavító Vállalat új modern épületébe 3900 köbméter betonvasat, 84 vágón cementet, 11 vagon gömbvasat, 400 ezer drb- téglát, 9 vagon darabos meszet, 1000 köbméter homokot építettek be. A hatalmas építkezés majd bét és fél millió forintba került. Az építkezésen havonta átlagban SO-an dolgozlak. Munkájukat nagyban elősegítette, hogy a már egyesített autójavító vállalat dolgozói is időnkint resztvettek rohammunkával az épíkezésen. A munkálatoknál jó versenyszellem alakult ki a dolgozók között, hogy idő előtt elkészüljön Miskolc új büszkesége: a XVI. számú Autójavító Állami Vállalat.; * As új modern épületben pénteken, szombaton már szorgos munka folyt. A vállalatnál jelenleg 60 szakmunkás, 21 tanuló, 21 átképző.?. 16 segédmunkás, 12 műszaki vezető, 18 adminisztratív dolgozó, 4 éjjeliőr és 1 altiszt fog dolgozni. Ezek a számok még idővel emel. kednj is fognak. A vállalat összlétszá- • ma kb. 300 lesz. A dolgozók munkáját nagy mértékben segítik majd azok az új gépek, amelyeket a vállalat a Szovjetuniótól s a népi demokratikus országoktól kapott. A Szovjetuniótól nagyesztergapadot, körcsiszoló gépet, Lengyelországból gyahipadot kaptak. Emellett számos magyar gyártmányú gép is be van állítva a szerelőműhelybe. így eszterga, ónoló, hengerfúró, főtengelvköszörü és esapágyfúró gépek. * Aa ötéves terv során épült autójavító üzemet szombaton délután avatták fel ünnepélyes keretek között. Az ünnepélyes felavatásra díszbe öltöztek az új műhelycsarnokok, irodák, a nagy- kiterjedésű betonozott udvar. A bejárat jobboldalán helyezték el a díszemel- vényt, ahol helyet foglaltak a Megyei I’ártbizottság, a Közlekedési és Posta- iigyi Minisztérium, szakszervezet, tömegszervezetek képviselői, a vállalat vezetői. Az ünnepi műsort a MÁV miskolci fúvószenekara vezette be. Benvák Béla elvtárs, a Miskolci Városi Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Méltatta ötéves tervünk új létesítményét, majd Szijj István elvtárs építésvezető ismertette a javítóműhely építkezésének történetéi. Ezután Katona Antal elvfárs, a Közlekedés és posta ügyi miniszter helyet. ; tese tartotta meg ünnepi beszédét. Ez a műhely is hű kifejezője annak — mondotta —, hogy a magyar dolgozó nép becsületes jó munkával építi hazáját, erősíti a Szovjetunió vezette hatalma® béketábort. sége: Ezért érdemes beadni C-jegyre! a miskolci autójavító üzem A dolgozók nevében Dukát Béla elv- i bizottság részéről üdvözölte a megje- társ vállalatvezető vette á.t az üzemet. 1 lenieket és kívánt sikereket a vállalat Ducsai István elvtárs, a Megyei Párt- | munkájához. Készül az őszi szántás-vetésre Bárdos Béla vilmányi középparaszt * takaros kis kas As. udvarán serény munka folyik. Bárdos Béla S holdas vUmányi középparaszt a szekér javításával van elfoglalva, a háziak babot teregetnek szét szárítani, a feleség a kis unokát szedi rendbe , — meghitt, nyugodt kép fogadja a látogatót. Bárdos Béla, arról is. meretes az egész faluban, hogy mindenben, mindenütt helytáll. — Példát vesznek tőle a kötelezettségek teljesítésben a falu dolgozói. 18 hold földet müvei szorgalmasan, jó gazdához illően. ügy dolgozik, hogy abban nincs hiba. — Most az őszi munkákkal van elfoglalva■ — Tudja, nem mindegy, hogy a szántást, az őszi vetést mikor kezdi el és fejezi be. A jó magágy készítése előfeltétele a gazdag termésnek. A késés nagy befolyással van a terméseredményekre. Az időben végzett munka mindig meghozza gyümölcséi. Bárdos Béta is esen a véleményen van. Eszerint dolgozott tavaly, eszerint végzi a miunkát most is. 4 múlt esztendőben A*- is 0:ő volt a faluban, aki sürgette a szántást- Sürgette, mert szerződésben állt a gép. állomással, az végezte földjén a szántást. A tavasszal jégverés pásztázta végig a határt. Bárdos Béla azonban nem aggódott. — Tudta, hogy nem éri károsodás. A jól megmunkált talaj erős, szívós növényt termett. Büszkén mondja el, hogy búzából 9 mázsát, árpából meg 8 mázsát aratott egy holdon. Hálás is a Pártnak, hogy figyelmeztette az időbeni munkára, boldog, hogy a tanácsot megfogadva cselekedett— Tavaly szeptember közepe táján már vetettem is. így lesz most is, hacsak nem még hamarabb. A tarlóhántással már elkészült. Az őszi vetések alá a magágyat úgy készíti el. hogy a földnek ad még egy keverőszántást — ebben állapodott meg a gépállomássalOlvasta as élenjáró gabona-termelők országos értekezletéről szó'ó tudósítást, amelyben az áll: az őszi gabonafélék alá is el kell végezni a mélyszántást. Igen nagy jelentősége fan a mély vetőszántásnak. — Bárdos Béla legkevesebb S5 cm- mélyre szántat. így a talaj elegendő nedvességet tud tartalékolni és szerkezete is minden tekintetben megfelel a vetésnek. Vannak, akik azt mondják: „rögös lesz a talaj" Bárdos Béla ezeknek egyszerűen válaszol: a talaj csak akkor lesz rögös, ha rosszul végezzük el a mélyszántást, J gaza van Bárdos *■ Bélának. Igaza van abban is, hogy nem elég csak megmunkálni a földet, korán kell elkezdeni a vetést is. A gabonafélék nagy termésének egyik biztositéka a korán végzett vetés- Az őszi árpát szeptember első felében, a rozsot szeptember közepén, az ősei búzát szeptember végén, legkésőbb október első felében kell. elvetni. A ki ilyen ütemterv szerint végzi el a munkát, jövőre még jobb, még nagyobb termésre síámíthat. Ezért dolgozik szorgalmasan. lelkesen Bárdos Béla. ezért igyekszik felzárkózni mögéje a község valamennyi dolgozó parasztja. Bárdos Béla már messzebb, előbbre néz Tudja, hogy az eddigi, nél sokkal magasabb termésátlagot csak közös munkával, a terme- Élcsoportban lehet elérni 0 volt az első, aki az előkészítő bizottságba belépett. Most azon van, hogy minél több dolgozó paraszt kövesse példáját. A terménybeadás — törvényben előírt köte'esség. A törvényt be kell tartani. De mi lenne, ha csak betűk szerint éppenhogy betartanák törvény- szerinti kötelezettségeinket. Kevesebb traktor, kombájn jutna a falunak, kevesebb helyen gyulladna ki a fény. kevesebb lenne a ruha. a könyv, a kultúrház s mindaz, amire a falunak oly nagy szüksége van. A törvényes kötelezettség túlszárnyalása — hazafias kötelesség. A beadásban serény dolgozó parasztok jól tudják, hogy nagyon kifizetődő a C-jegyre való beadás. Aki gyorsan teljesíti beadási kötelezettségét, szép haszonnak, sok kedvezménynek örülhet. Népköztársaságunk nemcsak, hogy megbecsü'i, de meg is jutalmazza a serény beadókat. Gyorsbeadási jutalom Azok a dolgozó parasztok, akik az Alkotmány ünnepéig, augusztus 20-ig teljesítették, vagy túlteljesítették bomlási kötelezettségüket, mázsánkint 4 forint gyorsbeadási jutalomban részesültek. Gál Károly négycsi középparaszt pé'dáu] bét mázsa beadási kötelezettségén felüt még 43 mázsát vitt a szövetkezetbe C-jegyre. Kötelezettségének időben tett eleget, megkapta jutalmát, összesen 200 forint prémiumot. Lastóczki János prügyi közép- paraszt csak a C-re beadott 18 mázsa gabona után 72 forint jutalmat kapott. Olyan pénz ez, amiért semmiféle külön munkát nem kell végezni. Aki tehát restségből, vagy az ellen, ség szavára hallgatva húzza-hafogatja a beadást, pénzt dob ki az ablakon, önmagát és családját üti el a gyorsbeadási jutalomtól. Kormányzatunk látva a begyűjtés lendületét, szem előtt tartva s. dolgozó parasztság érdekeit, a meter- mázsánkinti 4 forintos gyorsbeadási jutalom fizetésének határidejét szeptember 5-ig meghosszabbította. Alkalom és lehetőség van tehát arra, hogy ezt a prémiumot még igen sok dolgozó paraszt megkapja. A határidő letöltővel már csak két forint a jutalom. Magasobb ár a feleslegből beadott termény után Bőséges volt a termés, van miből beadni. A feleslegként beadott gabona, pénzt hoz a házhoz, hiszen az állam a fe]«3)egc't magasabb áron veszi át. A C-re beadott búzáért mázsánkint Hogyan fogsz számot adni9 Nagy Irma elvtárs, a hejökiirti pártszervezet vezető ség választó taggyűlésén . •. ? Pártunk, dolgozó népünk nagy, ün. népi eseményre készül. A Központi Vezetőség határozata értelmében október 13-tól kezdődően minden alapszervezet, ben újjá kell választani a vezetőségeket. Az újjáválasztó taggyűléseken a vezetőségnek számot kell adnia eddig végzett munkájáról. Erről kell beszélned neked is Nagy Irma elvtárs* Készültcl-e már a nagy eseményre? Nem! Nem is tudtad, liogy ilyesmi lesz; — tőlem értesültél róla. Mit fogsz elmondani, miről fog szólni beszámolód? Kemény önbírálattal, a hibák őszinte feltárásával kell kiáll nod a pártszervezet tagsága elé. Községedben, Hejokürtön is országépítő nagy feladatokat kell végrehajtani. Ilyen feladat most a begyűjtési törvény gyors, sikeres végrehajtása. El kell majd mondanod a taggyűlésen, hogy ebben ti, bizony, alaposan elaludtatok. Eddig mindössze 57 százalékban tettetek eleget kötelezettségeteknek, holott községetek jóval délebbre van, mint Széphalom, amely^az ország legelső községei között jár. Kifogást találtok eleget. Ezeket azonban megcáfolják a tények. TIven tény, bogy a pártszervezet nem teljesítette feladatát a fontos, harci napokban. Nem irányítottátok a versenyt, eszetek ágába se jutott, hogv a begyűjtést széles tömegmozgalommá tegyétek. Észre se vettétek az olyan eredménveket, mint L. Gulyás Jánosé. Varga Józsefé, Klavács Bertalané, Káló Gyuláé, akik szépen túlteljesítették beadásukat* Siránkoztatok, a késlekedők uszályába kerültetek, ahelyett, hogy felvettétek volna ellenük a harcot. Mint ahogy a begyűjtésben — a tszcs- feilesztésben és más egyébben is van elég javítanivaló. Községiekben Hejőkürlön még nines lermelőcsoport9 pedig az érdeklődés állandóan fokozódik iránta. Beszélnek arról a faluban, hogy a hejőbábai csoport árpából 22 mázsát aratott, ugyanakkor nálatok a községben átlagban csak 6 mázsa termett. Nem is fogtok eredményt elérni, ba a nőszervezet szemethunv az olyan megnyilvánulások, nézetek felett, mint amit maga a tanácselnök is vall, hogy: ,.nem óhajtják itt a közös munkát, jobban szeretik az egyéni gazdálkodást”. . Hogy ez mennyire nincs így, kérdezd csak meg elvtársnő L. Gulyás Jánost, Gulyás Bertalant, Varga Józsefet, Szemán Ernőt, akik igenis, érdeklődnek a csoport iránt, akik akarnak tszcs-t* íme: a pártszervezet lebecsüli, figyelmen kívül hagyja ezt az érdeklődést, az egyre növekvő vonzódást a csoport iránt. Gulyás József már rájött arra, hogy két tehewSvel soha sem végezhet olyan munkát, mint a géppel, nem teremhet annyi az egyéni gazdaságban, mint a közös földön. Ezért akar belépni a csoportba, ezért akarnak mind többen a kollektív gazdálkodás útjára térni. Első dolgotok a népnevelő munka meciavítása legyen. Te. elvtársnő, nem is tudod, hány népnevelő van a községben. Szervezett aidtációról nálatok beszélni sem lehet. Te azt mondod: ,sen- kisom akar dolgozni”. Pedig ló párttag van a faluban. A párttagnak pedig megtisztelő kötelessége a népnevelő munka, a Párt politikájának, a Párt vezetésével elért eredmé. n veknek tudatosítása a tömegekben. Mozgósítás a háborús uszítok, az ellenség elleni harcra. Persze, akkor lesz jó a népnevelő munka, ha abba bevon iátok az öntudatos. kötelezettségüket időben. gyorsan. y' teljesítő dolgozókat is. Ti azonban '*lmulaszfiátok ezt. Miért nem vonjátok be a népnevelő tevékenységbe Tóth GvuTa. Gnlvás András, Nagv Balázsné. id. Cs. Takács Balázs. Takács Bálint dolgozó parasztokat, akik élenjárnak minden munkában. 4 hefnleiirti pártszervezet, elsősorban a le hibádból, elszigetelődött a tömegektől Nem éltek benne a tömegekben, nem gondoltok arra sem, hogy új, arra érdé. mes tagokkal erősítsétek a pártszervezetet. Van-e vájjon a ti falutokban elvan, aki érdemes a párttagságra, a tagjelöltségre? Igen* van- Nézzetek körül,nyissátok ki a szemeteket és találni fogtok. Itt van Takács Balázs, Nagy Balázs s az előbb említett többi pártonkívüli dolgozó paraszt, aki mind érdemes erre a tisztességre. Olyanok, akik élenjárnak a munkában. a kötelezettségek teljesítésében, osztályhűek, szeretik hazájukat, népüket, következetes harcosai a Szovjetunió ve* zette béketábornak. Foglalkozni kell velük, nevelni kell őket, hogy sor kerülhessen felvételükre. Alihoz azonban, hogy a pártszervezetre háruló feladatokat sikeresen meg is oldhassátok, fokozott gyűlölettel, következetes keménységgel lépjetek fel az ellenség aljas mesterkedései ellen. Be kell vallanod, elvtársnő, hogy ezen a téren megalkuvás van nálatok. Te magad sem tudod, ki a kulák a faluban. Csak tapogatódzol, tétovázol, általában semmiről sem tudsz, ami, a községben történik. A tanácselnök azt mondja: „Csa- thó János, akinek cséplőgépe van, de földié nincs — nem kulák.” Neked is ugyanez a véleményed és azt mondod, hogy a faluban csak V. Nagy Ferenc. Vigh János és Vingh Vendel tekinthető kuláknak, Csatlió nem. Pedig Csathó is kulák. Neked, elvtársnő, mindenről tudnod kell. Neked kell irányítanod a község életét, a dolgozó tömegekre támaszkodva kell vezetned a harcot községetekben a párt- és kormányhatározatok végrehajtá. sáért. Hogy tudod ezt elérni? Úgy, ha állandóan tanulsz. rendszeresen olvasol uiságot. ’"jékozódol a világpolitikai eseményekről. Újságot azonban nagyon ritkán veszel a kezedbe. Ez az oka annak, hogv nem t licitál a vezetőségek úijáválasztásáról és sok egyébről sem. Egyáltalán nem forgatod nagyjaink, Lenin, Sztálin, Rákosi elvtárs műveit. így persze, hogy lemaradsz a fejlődésben, elsodornak a feladatok és a problémák Az a v'—'to, akinek nincs meg a megfelelő politikai képzettsége és nem is igyekszik arra szert tenni, elobh-utóhb méltatlan lesz a vezető megtisztelő feladatára, amit a dolgozó nép bízott rá. Amilyen erős, elvtársnő, a község :no. torj’a, a pártszervezet, amilyenek a vezetők, úgy áll helyt minden területen a falu is. A ti gyengeségetekre bizonyíték mindaz, amit itt elmondottam. Hogy erősek legyetek,1 javítsátok ki a hibákat. Sok gonddal, szeretettel, lelkesedéssel készüljetek a vezetőség újjáva- lasztására, feladataitok jó végrehajtá. sára. TÓTH FERENC 20 forinttal többet, 80 forintot, *-á árpáért 70-et, a rozsért, zabért 60 fo-' rintot fizet. Gyöngyösi Ferenc boldvai középpa. ras'/t például tíz mázsa búzát adott be kötelezettségen felül. Arkülönbéi; zetként tehát 200 forinttal kapott főbbet. Sólymost Ferenc tiszajadányi U5- zépparaszt 17 mázsát adott be C-j'egy« re. ő 340 forint külön haszonhoz ju* tott. Többszörös stábod őröltetési _________Wedvozmérty A beadási köte’ezettséget időben teljesítő, túlteljesítő dolgozó parasztok más, jelentős kedvezményben is részesülnek A begyűjtési törvény kimondja, hogy az 5 holdan aluli dolgozó parasztok fejadagjukon felül ugyanannyi kenyérgabonát őrlethetnek meg, mint amennyit jegyre beadtak. Az 5 holdon felü’i dolgozó parasztok pedig a C-gabona 50 százaid- kának megfelelő mennyiségre kapnak őrölheté.si engedélyt. Az így megőröit gabonával, illetve liszttel mindenki szabadon rendelkezik. el is adhatja. A begyűjtési törvény lehetővé teszt, hogy az ilyen dolgozó parasztok népünk legnagyobb ünnepein és a csa- ládi ünnepeken még a fejadagon felül is őröltethessenek. Iparciklrufqlvony a túlteljesítő ___ dolgozó parasztoknak Népköztársaságunk gondoskodott arról is, hogv 550 millió forint értékű iparcikk á'ljon azoknak a dolgozó pa- rasztoknak rendelkezésére, akik túlteljesítették beadásukat. Az erről szóló rendelet kimondja: azoknak a dolgozó parasztoknak, akik beadási kötelezettségüket 100 százalékban teljesítik és ezen felül C-jegyre is adnak be gabonát, a C-gabona minden mázsája titán 75 forint értékű iparcikk vásárlására szó]ó utalványt kapnak. Takács Ferenc 6 holdas gönci dolgozó paraszt az így kapott utalványra már vásáro't 4 méter flancllt, 4 méter női szövetet, 3 méter törülközőt, 2 darab konyharuhát, egv pár női és egy pár fiúcipőt. Ezenkívül egy férfi inget. Olasz Lajos ongai dolgozó paraszt gyönyörű zománcozott tűzhelyet vásárolt. Müller László szikszói küzépparaszt. aki 5 és félszer annyit adott be, mint amennyi ez előírása volt, ezer forint értékű kartont, fia- nellt, cipőt és egyéb. árua,kkeV.YÁsá- rolt. Szilváéi József mezőkövesdi dolgozó paraszt utalványára 8 méter ágyhuzatot, 5 méter flanellt, egy féifi- öltönyt, két és fél méter női szövetet és egyéb árut vásárolt. Fiigödi József 4 méter női szövetet: 2 méter kariónt és 2 méter flanellt vett. Tiszabábol- nán T. Burk« Mátyás 700 forint. Mezőkeresztesen. Majoros Antal 525. forint értékben vásáro't kedvezményes áron az árukészletből. Jutalom a begyűjtési verseny győzteseinek Kormán vünk mindezek mellett még 3 millió forint versenydijat is kitűzőt I a beadási kötelezettségüket túlteljesítő dolgozó parasztok, a begyűjtési versenyben legjobb eredményt, elérő megyék, járások, iközségek, városok. földművesszövetkezetek, termelőszövetkezetek csoportok s a begyűjtés irányításában és végrehajtásában legeredményesebb munkát végző dolgozók jutalmazására. Most dől el tehát, kik azok, akik érdemesek erre a kitüntetésre a begyűjtési verseny díjaira. A beodósi kötelezettség tejesítése — törvény A begyűjtési törvénv világosan kimondja azt is. hogy aki elhanyagolja n kötelezettség teljesítését, annak viselnie kel( mulasztása köveikczmé'- nyeit. Akik a törvényben megszabott határidőre, lehat a csépiéit ö1 számított S napon belii! nem teljesítik beadási kötelezettségüket, azok kötelez,ettsé- get a be nem adott termény btrzakiló értékének 5 százalékával felemelik, így tették ezt Szántai József abauj- szántéi középparaszt esel élten is. aki késve, 8 napon túl tett eleget beadásának. Ha a késés 15 nopnál hosz- szabb. a búzakilogramm értéket 10 százalékkal emelik fel. Tehát, aki rest. kétszer fárad és nagyobb kötelezettséget kel] teljesítenie. Minden dolgozó paraszt teljesítse tehát a "begyűjtési törvény rendelkezéseit. teljesítse túl beadási kötelezettségét. időben adja be a gabonát, minél többet — a hazAnak. £ löldmíveiésíiBvi minister rentíelete országos merüfwitosági könyvtár létesítéséről A földművelésügyi miniszter a közoktatásügyi miniszterrel és népművelési miniszterrel egyetértésben országos mezo- '»azdas é"i könyvtár létesítését rendelte el. A könyvtár székhelye Budapest. A könyvtár használata minden érdeklődő számára díitala' /