Észak-Magyarország, 1951. július (8. évfolyam, 152-176. szám)
1951-07-17 / 164. szám
4 ÉSOnorXT?fXRt>«!5ZÁC Eedd, 1981, Svl JftHns fi# IT, # • • KÉT TANÁCSÜLÉS Abaujkér Este 8 «rftra hirdették a tanácsülés megkezdését. Nem kezdték meg a meghirdetett időpontban — csak 9 órakor A tanács 31 tagjából akkor is csak 20-an voltak jelen, kívülük még 50 —60 érdeklődő dolgozó ment el az ülésre. Az ülésteremben sehol semmiféle dekorációt nem láttunk. Amikor ezt szóvátettük, néhány szál virágot helyeztek el az asztalon. A napirend első pontja beszámoló volt. A tanácselnök akadozva ismertette a begyűjtési rendeletet. A vontatott beszéd nem kötötte le a jelenlévő hallgatók figyelmét, beszélgetni kezdtek egymásközött. Ugyanez volt a helyzet a második napirendi pontnál is. Sor került a hozzászólásokra. Hosszas unszolás után végre jelentkezett felszólalásra néhány dolgozó paraszt, ezek is arról beszéltek lemondó hangon, hogy „még augusztus 1-én sem leszünk készen az aratással, nemhogy II nap alatt“. Közös szérűt nem szerveztek a községben, nem gondoskodtak jőelőre a megfelelő tüzrendészeti intézkedésekről sem. Ismét hosszú hallgatás; majd a tanácselnök versenyre hívta. egyik dolgozó paraszttársát. Az egész tanácsülést passzivitás, közömbösség jelle. mezte. A járási tanács kiküldötte ez! meg is bírálta. A kritikát egyhangúlag elfogadták. Náhányan felálltak ezután elmondották, hogy kijavítják a hibákat, megígérik, hogy a legközelebbi tanácsülésen már jó eredményekről számolnak he. Megfogadták, hogy az aratást, cséplést, begyűjtést jól megszervezik, — Abaujkér község sem fog szégyent vallani! Tornyoanémeti ’ ~ Mozgalmi dal hangjai szűrődnek ki az ülésterem ablakán. A gyönyörűen díszített terem ünnepi asztalán búzakalászból font koszorú. Igaz, hogy 15 perc késéssel kezdődik ä tanácsülés, de majdnem kivétel nélküj minden tanácstag itt van, sokan eljöttek a község dolgozó parasztjai közül is. Valamennyien ünneplőbe öltöztek. A nagy figyelemmel hallgatott beszámolót élénk vita követi. Megbírálják a végrehajtó bizottságot; amiért nem számolt be a múlt hónap munkájáról, nem hajtotta végre kellően a hozott határozatokat. Többen a békearatás jelentőségéről szólnak helyesen. Versenykihívások történnek. Tornyosnémeti község dolgozó parasztjai aratási, cséplési, begyűjtési versenyre hívják Hidasnémeti és Hernádszurdok dolgozó parasztjait. 30 versenykihívás hangzik el egymásután! Valameny- nyien vállalják, hogy augusztus 20-ig 100 százalékban te], jeaítik gabonabeadási kötelezettségüket, ezzel ünnepük méltóképpen Alkotmányunk Napját. Ezután az oktatási állandó bizottság javaslatokat lesz az iskola rendbehozására, Úttörő küldöttség érkezik. Úttörő kjslány üdvözli a tanácsülést és elmondja, hogy a. helyi békebizottság kezdeményezésére az úttörők elhatározták, hogy szavalatokkal, énekszámokkal, fáklyás felvonulással köszöntik majd azokat az élenjáró dolgozókat és családjukat, akik a leggyorsabban és előírásukon felül teljesítik beadási kötelezettségüket. A tanácsülés után is sokáig együtt maradnak a község dolgozói és a tanácstagok, elbeszélgetnek, hogyan váltják* valóra értékes vállalásaikat. HAJOS IMIJE járási tanácstag Magyar-Szovjet Kulturhét Miskolcon ' A Magyar—Szovjet Barátsági Hó- nap alatt hazánkban járt szovjet vendégeink útmutatásait nagy eredményekkel alkalmazzák mindennapi munkájukban munkásaink az üzemekben, dolgozó parasztjaink a dúsan termő földeken, ku] túrmunkásaink ezrei az üzemi és falusi kultúrotthonokban. Üzemi és • falusi dolgozóink munkamódszerét a dósokkal, tapasztalatcsere értekezleteken adják tovább dolgozó társaiknak a kincseket érő ismereteket. amiket a drága szovjet vendégektől tanultak. Az MSzT Országos Központja kezdeményezésére megyeszékhelyenkinj Magyar—Szovjet Kultúrhetet rendeznek. amelynek az a célja, hogy az MSzT — mjnt a magyar—szovjet barátság tömegszervezete — a Kultúr- hét alatt még szélesebb körben terjessze és tegye ismertté a Szovjetunió szocialista realista kultúráját. A Kul- túrhéten az MSzT ku'túrmunkásai számot adnak arról; mit tanultak a Magyar—Szovjet Barátsági Hónap alatt hazánkban járt szovjet művészektől és ezeket a tapasztalatokat átadják a többi kultúrmunkásnak is. A Magyar—Szovjet Társaság nagy- miskolci szervezete a lömegszerveze- tek bevonásával gazdag programot állított össze a Miskolcon rendezendő Magyar—Szovjet Kultúrhétre. A kultúrhetet a népkerti szabadtéri Színpadon megnyitó ünnepségek vezetik be, amelyen az MSzT központi előadóba. a Szovjetunió élenjáró kultúrájáról tart előadást. Az előadó a Szovjetunióban járt művészküldöttség egyik tagja lesz. A megnyitó esten közreműködik a Városi Tanács kultúr- csopor'ja és a. MAY fúvószenekara. A kultúrhét gazdag programjában térzenék, hangversenyek, könyv- és képkiáilítások, filmbemutatók, kulturális és ismeretterjesztő előadások; sportesemények szerepelnek. A Magyar—Szovjet Kultúrhét kiemelkedő eseménye lesz az MSzT Deák-u. 5. szám alatti székházában megrendezendő nagyszabású kiállítás. A Magyar—Szovjet Kultúrhét záró- ünnepélyén — szintén a népkerti szabadtéri színpadon — a legjobb miskolci és megyei kultúrcsoportokat láthatjuk majd. A kultúrcsoportok nagy találkozóján a tánccsoportok közöt* szerepei majd a budapesti országos fesztiválon is hatalmas sikert aratott ózdi vasgyári tánccsoport, amelynek tagjai jó munkájukért népművelési kormányzatunktól kéthetes csehszlovákiai üdültetésben részesültek. Szerepel még a MÁV központi tánc- csoportja, a Szerencsi cukor- és Csokoládégyár tánecsoportja, a miskolci Városi Tanács tánccsoportja. Az énekkarok közül a. tiszakarádi, a hódosesé- pányi, a szerencsi, a farka&lyuki, a MÁV Járóműjavító és az MSzT diós- gj'öri énekkarai lépnek színpadra. A színjátszó csoportok között meg kell említenünk az MSzT nagymiskolci központi színjatszócsoportját és a diósgyőri Gépgyár színjátszóit. A Magyar—Szovjet Kultúrhét eseményeibe bekapcsolódik a miskolci hangos híradó is, amelyet a közelmúltban láttak el magnetofonnal, ami. nek segítségével az eddiginé] sokkal zökkenőmentesebben tájékoztathatják majd Nagymiskole dolgozóit a rendkívül nagy érdeklődéssel várt kulturális eseményekről. Nagysikerű operett-est a miskolci Szabadtéri Színpadon ' Színes, tartalmas, változatos, szórakoztató vidám műsorra) lepte mog Miskolc dolgozóit a szombat—vasárinapi operetUesí rendezősége. A miskolci szabadtéri előadások között a legjobbak közé sorolhatjuk ezt a szín. vonalas, értékes műsoros estet. Az es- egyik meglepetése az újszerű műsorával bemutatkozó teljes 70 tagú miskolci filharmonikus zenekar volt. Gyulai Gál Ferenc; a Fővárosi Operett- színház karnagya lendületes vezénylésévé) a zenekar mind a Szabad szél nyitányával, mind Hacsaturján Kard- táncával és Gopakjával kirobbanó sikert aratott. ' Németh Mafika, Zental Anna, Bili- fcsi Tivadar, Káthonyi Róbert, Palócz Itászló és Szentessy Zoltán, a Fővárosi Operettszínház művészei szerepeltek; imipt szólisták az est műsorában. Külön ki kell emelnünk Palócz László énekszámait, aki kellemes orgánumával, tömör hanganyagával, művész) előadásával az operett-est egyik fő- ferőssége volt. Németh Marika, és Zen- tai Anna énekszámait is sok meleg tapssal fogadták a dolgozók. Bjlicsi Tivadar és Ráthonyi Róbert ezúttal 'az igazi humorból adtak ízelítőt. Stró. fáik mértéktartóak, elevenek, újszegnek voltak. Ezért arattak megérdemelten nagy sikert. Szentessy Zoltánt, Miskolcról a fővárosba került énekes színészt már színpadra lépésekor is forró tapssal köszöntötték a dolgozók. Énekszámaival be is bizonyította, hogy méltó volt az előlegezett bizalomra. Hangja szépen fejlődik, mozgása természetesebb. A kitűnő fővárosi művészek az előadás befejező számaként a Csárdás királynő quar- tettjével búcsúztak a miskolci dolgozóktól. L CÁl JJxör gy, gjaäflr gáa&gégig szellemesen, érdekesen, tanulságosan konferálta a műsort. Salamon. Sándor főrendező érdeme, hogy az előadott müvek összeválogatását a. művészi gondosság, a dolgozók igényeinek ismerete jellemezte. Külön dicséret illett! az est gyorsan pergő jó rendezésért. Miskolc dolgozói máskor is ilyen előadást várnak a Szabadtéri Színpad rendezőitől! (vb.) Az Őrá- és Ékszer- kereskedelmi Vállalat jalius 16—21-ig miskolci boltjaiban budapesti becsiö értékelése alapján brilliáns, gyémánt, és féldrágakő vásárlási napokat rendez. A drágaköveket a vállalat előnyös áron vásárolja és készpénzben azonnal kifizeti. A felvásárlási árak a budapesti és vidéki boltjainkban azonosak yy———fit ■ ■ ■ ■■ HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart: Mis. kolc: Aranyszarvas (Szabadságtér 2.), CJj- diósgyőr: Marx Károly u. 38. Hejőcsaba: Csabavezér út 68. Ma Diósgyőrött az An>ád u. 6. sz. alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgála. tot. jdfyOCCM Változó felhőzet, néhány helyen-záporeső, zivatar. Mérsékelt déü-dólke- leti, majd megélénkülő nyugati szél. A hőség kissé mérséklődik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: reggel nyugaton 15—17, keleten 17— 19, délben 28—31 fok között. PÁRT HÍREK A Megyei Páribizottság oktatási alosztályának közleménye ÉRTESÍTJÜK A NAGYÜZEMI, ÜZEMI ÉS JÁRÁSI PÁRTBIZOTTSÁGOK ÁGIT. PROP. TITKÁRAIT, hogy július 21-én konzultációt tartunk az időszerű nemzetközi kérdésekről, központi előadóval. Az agM- prop. titkár elvtársak sürgősen küldjék be az M. B. oktatási alosztályára az utóbbi hetek során az eivtársak részéről felmerült és a nemzetközi helyzettel kapcsolatos konzultációs kérdéseket. A Párioktaiás Háza programja Július 18 ezerda d. a. 7 ó. Előadás: „A Szovjetunió gazdasági segítsége a fel- szabadulás óta“. Előadó: Sztaskó László elvtárs. Gazdasági és törr.egszerve- zeti funkcionáriusok, népnevelő felelősök és .népneve. 6k számára. — Mezőgazdasági társasjáték kerül rövidesen forgalomba „Harc minden szem gabonáért“ címmel. A játék kockadobással folyik és akinek a bábja a dobások fojytán olyan kockára lép. amely valamely agrotechnikai szabály betartását je’enti, az jutalomból több kockát lép előre, aki pedig „megszegi“ az agrotechnikai előírásokat, az többé-kevésbé súlyos büntetést: visszalépést, vagy kiesést kap. — 'AZ EGYIK OLASZ KÖNYV- KIADÓ levelet kapott egy nagy ame- rikai könyvkiadótól# amelyben azt kérdezi; hogy mi a pwitos lakcíme Alessandro Manzoni-nák,• a „I Vr0m 1messi sposi<( cvmü regény írójánál'c, viert szeretne vele közvetlen kapcsolatot terem‘cni. Még a jobboldali olasz újságok- (mi-nt példáid az Oggi is) gúnyosan emlékeznek meg a% amerikoáak nevetséges tudatlanságáról. Manzoni ugyanis a múlt század egyik legnagyobb regényírója volt és 1873-ban halt meg. — Adenauer megtiltotta a Német Demokratikus Köztársaság területén készített filmek és könyvek bevitelét Nyugat- Németországba. A tilalom kiterjed olyan veszedelmes „felforgató“ művekre is, mint Heine és Goethe. — „EGY BŰNÖM VAN: nem tetszik nekem. hogy. idegen hatalom aiombom- babázisnak használja a hazámat“ — ezt az egyetlen mondatot terjesztette védőbeszédül a bíróság elé Anthony Troy angol fiatalember, akit azzal vádoltak, hogy lazító röpcédulákat terjesztett. Négy társával együtt elítélték. Indokolás: tüntettek az amerikai hadsereg londoni parádéján és a közönséget az amerikaiak ellen hangolták. Az ítélet ellen a vádlottak fellebbeztek és az egyik „bűnös“, Arthur Cleary volt frontharcos hozzátette: „Anglia sok-sok uűílió lakosával együtt azt szeretnők, ha az amerikaiak szépen hazamennéJól szerepeltek megyénk atlétái az országos ifjúsági bajnokságokon Szombaton és vasárnap rendezte Budapesten az OTSB az országos férfi és női ifjúsági egyéni atlétikai bajnokságokat. Újvári Tivadar, a Miskolci Lokomotív versenyzője (5:53.4-es idővel) országos rekordot javított 2000 méteren. A miskolci fiú 1300 méternél bukik, de nem adja fel a versenyt, üldözőbe veszi az élmezőnyt és hatalmas küzdelem utáji az utolsó métereken biztosítja győzelmét. Rúdugrásban Szakáll, a Miskolci Lokomotív versenyzője 310 cm-es eredménynyel nyerte meg az .országos bajnokságot. 3000 méteres gyaloglásban a diósgyőri Kézilabda W A kézilabda kispályán a Magyar Népköztársasági Kupa első fordulóját szombaton és vasárnap játszották a csapatok. Az e]ső fordulóban két rangadó jellegű mérkőzést játszottak- A Miskolci Lokomotív—Miskolci Építők női mérkőzést a Lokomotív nyerte meg. A férfi rangadót pedig a Miskolci Honvéd csapata Miskolci Lokomotiv—Miskolci Építők 7:4 (4:4) Az Építők egy játékosa nem jelent meg Félidőig emberhátránnyal- is egyenrangú ellenfélnek bizonyult az Építők csapata. A második féüdőben azonban kidomborodott a Lokomotív lányok fölénye és biztosan nyerték a mérkőzést. Miskolci Honvéd—Miskolci Lokomotív 13:11 (6:6) Nagyiramú mérkőzést és változatos játékot hozott. a két csapat találkozója. A Lokomotív csapata félidőig egyenrangú ellenfél volt. A második félidőben azonban a Honvédek irányították a játékot, a Lokomotív csak az utolsó percekben volt kezdeményező. A forduló többi mérkőzéseinek eredményei: Di. Vasas—Ormospuszta (40:3), Miskolci Építők—Rudabánya (14:8), Diósgyőri Építők—Edelény (20:12), Miskolci Vörös Meteor—Di. Vasas (6:4), Röplabda Diósgyőrött röplabda villámtomát rendezett a Di. Vasas női szakosztálya a Sopront Lokomotív, a Miskolci Lokomotív és a Diósgyőri Vasas csapatainak részvételével. A tornát a Di. Vasas csapata meglepetésre veretlenül nyerte meg. Di. Vasa®—Soproni Lokomotív 3:1, Di. Vasas—Miskolci Lokomotív 3:0, Soproni Lokomotív—Miskolci Lokomotív 3:1. A Miskolci Lokomotív tartalékos csapattal vett részt a tornán. Nemhivalalos toióeredmények A sportfogadások 28. fordulójában 12 találatot két pályázó ért el, nyereményük 24.350 forint. 11 talá’atot 14-en értek el, fejenkint 3475 forintot kapnak. 262-en értek el 10 találatot, fejenkint 247 forintot osztanak ki. Vincze (15:46.8-as idővel) negyedik helyen végzett. Magasugrásban az* őzdi Tordai 070 cm-el) 2. lett. Súlylökésben Szabő, a Miskolci Lokomotív versenyzőié (11.84-ei): második helyen végzett Hármasugrásban a diósgyőri Tóth (12.29-el) 2. lett. ' * Szombaton délután a Csepeli Vasas ver. senyén a diósgyőri atléták az alábbi eredményeket érték el: 800 m: 1. Porkoláb (2:005). 3608 lkadé tv: 2. Bejó (9:43.6). Labdarúgás Diósgyőri Vasas—Pápai Vörös Lobog« 2:1 (1:1) Az edzőtáborbon lévő Diósgyőri Vasaa játékosai vasárnap Pápán játszottak ed. zőmérközést. A Di. Vasas együttese vé. gig nagyiramú mérkőzés keretében jö játékkal nyerte meg a mérkőzést. Külö. nősen a védelem játszott jől és a Vékony, Vezft' szárny A gólokat Vékony és Vezér rúgták. A Di Vasas csapata több mérkőzést játszik a táborozás tartama alatt dunántúli csapatokkal. A megyei bajnokságban meglepő ered. mények születtek. A sátoraljaújhelyi csa. pat simán győzött SUMSE ellen 7:« arányban. A Miskolci Bástya 2:0’ arány, ban győzött a Saujhelyi Kinizsi ellen. ! A többi mérkőzések eredményei: Putnok—Di. Bánya (6:0), Ormos puszta —Bánszállás (3:2), Albertte)ep—-Királd! (2:1), Szerencs—Miskolci Villamos (7:0), Somsály—Sajókaza (3:0), Rudabánya—, Edelény (3:2), Bánréve—Barcika (2:1), Borsodnádasd—Herbolya (8:2), Szikszó—. Mezőcsát (1:1), Felsőzsolca—Mezőköve»»' (1:0), Hejőcsaba—Tokaj (3:3), Miskotot Erdész—Sárospatak (elmaradt). *— Hj rendezői fülkét építenek M Operettszínház nézőterén. Az ügyeletes rendező zárt, üvegfa’as fülkéből figyel, heti az előadást és mikrofonon kérész, tül adhat utasítást az ügyelőnek, a vi. lágosítónak, az előadás alatt is. — ZENEI KÖRÖKBEN a» égési világon -nagy felháborodást Tceltett au a jfír, hogy London város tanácsot megvonta az évi SS.000 fontos támogatást a nagyhírű londoni Filharmónikus Zenekartól. A szubvenció eltörlésénél a régi zenekar halálra van ítélve, A városi tanács azért vonta meg a támogatást, mert a filmharmóniai társaság nem volt hajlandó lemondatni a vezet;, karnagyot; Thomas Busselt. A kiváló dirigens bűne: tagja a kommunista pártnak; azonkívül egyik vakációját, Moszkvában töltötte. Mozik műsorai BEKE filmszínház. Július 14—20: Bajazzók. Előadások: hétköznap fél 6, fél 8, ünnepnap fél 4. fél 6 és fél 8 órakor. KOSSUTH filmszínház. Július 14—20: Este 6-kor háború után. Előadások: hétköznap 6. 8, ünnepnap 4. 6 és 8 órakor. FAKLYA mozi. ”33? Július 17—19: Semmelweis». Előadások kezdete: fél 6, fél 8, vasárnap fél 4 órakor is. Nf.PKFRTI szabadtéri mozi. Július 16—20: Bajazzók. ÉSZAKMAGYABORSZAC A Magvar Dolgozók Pártja Menet Bizottságának napilapja Felelős szerkesztői Sárközi Andor Felelős kiadó: Harmati Sándor Szerkesztőség: Miskolc, Széchenyi utca W. Telefonszámok: ipari, levelezési és sport« rovat: 13—31; pártrovat, mezőgazdasági* kultúr*közigazgatási rovat: 17—37, azeor» áesztők: 23—65. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi utca 8Ű Telefon: 13-63 Postafiók: 146. Egyszámlaszám: 936.576-??. Borsodi-nyomda Felelős nyomdavezető: Radnő*í fstvi* APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket regtel * órától délután 4 éráig re« fel s kiadóhivatal. — *a»»a- baten délután 1 éráig, Széchenyi utca 30. ecám. — Telefonon hirdetésekét aaa ftuü ab fel. ÁLLÁST NYER Kitüntetéssel végzett mérlegképes könyvelő vezetőállást keres. Levélben érdeklődni lehet: Miskolc, Hunyadi u. 26. dr. Greut. ter Istvánnénál. 13835 Fűtőt felvesz a Miskolci Kenyérgyár, Széchenyi u. 36. sz. 6169 Idősebb gyorsszámoló elhelyezkedne, esetleg köny- nyebb fizikai teendőkkel. Cím a kiadóban 13866 Sütőipari szakmunkásokat keres a Miskolci Kenyérgyár, Miskolc, Széchenyi u. 36, II em 3164 ADAS-VETEL Ajtók, ablakok, sparhert eladó. B. Pál Zsigmond, Miskolc, Tass 15. 13844 Jókarban lévő mély gyermekkocsi eladó. Miskolc, Vörösmarty 12. Messina Lajos. 13842 Márkás női kerékpár eladó. Ujdiósgyőr, Marx K. 8. 13850 Prima hosszú bécsi zongora eladó Széchenyi u. 90. I. 9. ‘ 13848 Eladó 3-4-1 lámpás modern varázsszemes rádió. Cím: Visinszkij u. 2 13857 Alig használt Singer varrógép eladód Tarkanyi . & 6. §& , v . 13867 Eladók sürgősen: fotelek, üvegcsillár, tükör, antik polcok, képek, por- cellánok, üvegek, stb. Szalayné, Reményi u 2. 13864 Prima Orion rádió, 3-1-1 szuper, eladó. Kedden, pénteken egész nap és minden este fél 9-tŐl. Rákóczi u. 19, első ajtó. 13863 Eladó rökamié, két db szekrény, 4x3 m szőnyeg és különböző bútordarabok. Arany János 76. sz. 13870 LA KAS, LA&A5CSBRC, INGATLAN Az alábbi hirdetésen ben közölt lakások, lakáscserék, ingatlanok csak a BIK vállalat útján bonyolíthatók le a 37—1951. sz. M. T. rendelet alapján. Miskolc, Városháztér IL szám. Keresünk 1—2—3 szobás lakásokat, valamint társbérleteket azonnali kész- pénzkártalanítás mellett Borsod-Abauj-Zemplénme. gyei Ingatlanközvetítő Vállalat, Városháztér 11. szám. *0*.:3 Eladó: sürgősen Nagyavas felsősor 427. pince borházzal. Érdeklődni Labore u. 2. 13837 Nyékládházán főutcai házas beltelek azonnal eladó. Papszer 6. Telefon: ͧ?-§5b. ^ 13861 Kis házhelyet keresek a város külterületén, vagy csendes utcában. Címeket:, Özv. Jobbágy Lászlóné* Rákóczi u. 2, számra kérem. 13869 Elcserélném háromszög bás összkomfortos gép* gyári lakásomat hasonlóért Ujgyőrben, .esetleg* miskolciért. Ujdiósgyőr, Gózon Lajos u. 17, divat* üzlet. 13833 Eladó a Tetemvár sor 76. számú pince sérült házzal. Érdeklődni lehet özv. Halászná, Laborfalvy R. u. 18 .sz. 13868 ELVESZETT Molnár Andrásné, Fel* szabadítók útja 5. sz. a* lakos 2 db 1951 I. havi szőke kan sertésének elveszett marhalevelét megsemmisítem. I. kér. Ta* nács. 1386(1 Mély fájdalommal tudatom, hogy GAÁL BÉLA MÄVAG nyug műszaki tisztviselő július hő 14-én életének 60. évében elhunyt. Temetése július 17-én délután 16 órakor a Mindszenti temető ravalozó- jábói történik. Özv. GaSI Béláué