Észak-Magyarország, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-22 / 116. szám

4 ÉSZAKM AGYARORSZÁG Kedd, 1951. évi május hó 22 Ifjabb 1 miilié 235 ezer forintot fordítanak megyénkben kuituretthonok létesítésére A sajólászlófalvai dolgozók példamutató társadalmi megmozdulása Az eredeti költségvetés szerint; ez- évben több mint egymillió forintot, fordítottak megyénkben a kultürott- hon-mozgalom fejlesztésére. Népmű­velési kormányzatunk most újabb 1,235.000 forintot utalt' ki új kultúr- otfhonok létesítésére s megfele'ö épü­letek kultúrot^honná alakítására, fel­szerelésére. A Megyei Tanács népmű­velési bizottsága szombati ülésén tár­gyalta a kultúrotfhon-mozgalom fej­lesztésének kérdéseit és javaslattal élt a Végrehajtó Bizottsághoz a nép­művelési minisztérium által kiutalt összeg elosztására. ; A népművelési bizottság örömmel és elismeréssel mélt’atta a sajólászló­falvai dolgozók példamutató, értékes kézleményczc.iét. Ebben a 700 lakosú kis községben 05 bányász egynapi keresetét ajánlotta fel kultúrotthon létesí­tésére. 85 dolgozó paraszt, akiknek tulajdo­nában kisebb erdöbirtokok vannak, fával járul hozzá az építkezéshez, a község kisiparosai ingyen elvégzik a különböző szakmunkákat, mások fu­varral s egyéb munkával akarják ki­venni résziikef a kultúrotthon felépí­téséből. A társadalmi megmozdulás mellett, az állam jelentős összegű hozzájárulással segíti majd elő , a sajólászlófalvai kultúrotthon felépíté­sét'. A népművelési bizottság java­solta: 150 ezer forintot fordítsanak itt építkezésre, 50 ezer forintot fel­szerelésre. Uj kultúroflhonban folytathatják majd eddig is igen szép eredménye­ket felmutató kulturális tevékenysé­güket a perecesi. dolgozók. Félmillió forintos beruházással épül itt új kultúrotthon. Ormospusztának 150 ezer forint, M». csonv községnek 100 ezer forint, Sajó- kazának 20 ezer, Sajószentpéternck 15 ezer. Putnoknak 140 ezer, Kdelény- nek 100 ezer forint kiutalását java­solta a népművelési bizottság részint új otthonok felépítésére, részint ,ntár meglévő és alkalmas épületek átalakí­tására és felszerelésére. A mezőcsáti ku'.túrotthont járási kultúrotthonná bővítik, lennek feladata lesz, a járás valameny- nyi kultúrotthonának irányítása, mun­kájuk összefogása. Az Eszakmagyarországi Nyomdaipari Egyesülés dolgozóinak tapasztalatcsere- megbeszélése Miskolcon Az EszsJun.ftgyarországi Nyomdaipari Egyesülés területéről 110 nyomdaipari dolgozó tartott a napokbsun tapasztalat- csere megbeszélést Miskolcon, A* Borsodi Nyomda helyiségében tSzüc» Andor eh- társ, a Nyomdaipari Egyesülés igazga­tója köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Nagymiskolci Pártbizottság nevében Kovács Endre elvtárs üdvözölte a dolgo­zókat és tartott rövid beszámolót a nem. *etuözi he 1 yz étről. Major István, a Könnyűipari Minisz­térium küldötte szólalt fel ezután, majd ár.. Szólősri Tibor, a Városi Tanács névé. ben és Simon Endre a szakszervezet ne­vében kívánt jó. munkát a tapasztalat- cserére összegyűlt nyomdászoknak. A délelőtti értekezlet után a kultúr* cso port oly szórakoztatták a dolgozókat. Az egri és a Borsodi nyomda kultúr- (5SO]>ortjainak táncszámai, az ózdi nyom­da dolgozóinak énekszámai, színelőadáettj emelkedtek ki a kultúrműsorból. Másnap a dolgozók Lillafüredre látogattak el, majd délután a népkerti sporttelepen MHK próbán vettek részt. Este a nyom­dászüdülőben gyűltek össze barátságos összejövetelre. AMIRŐL Hí $ amiről nem ír A NYUGATNÉMET SAJTÓ A nyugatberlini napilapokból és fo­lyóiratokból reánk vigyorog a ro'ha. dó jelen és a múlt háború minden bor- zálma. A háboríts bűnösök dicsfény- ■nyel övezett hősökként elevenednek 'meg ezekben az újságokban. A ,, Quick** című folyóirat egyik ol­dalún a kivégzett nácigyilkosok sírjá­nak képet, másikon pedig annak a téiviratnak másolatát látjuk, melyben a pápa, ö MonopoUsztikus Szentsége apostoli áldását küldte egy halálraítélt SS-banditának, Oswald Vauinak. A >x,Weltbild“ cikksorozatot közöl Hess- ről és képet a Sir John Simon brit k iiliigym i dísztérrel b eszél get ö Hitler ­föl, A „Revue, Die Weltbühne1* Em­ma Gör ingnek, a fasiszta főkolompos feleségének esküvőjét és nászút j át írja le teljes részletességgel és a kö­vetkező számra új szenzációt ígér: egy „Adolf HUler — Gőring gyerme­kének keresztapja** című cikket, A „Schwäbische Illustrierte“ címlap­járól arcátlanul vigyorog felénk a A nyugal-néynpt napilapok sem kü­lönbek a folyó irat ok írni. Egyik olda­lukon drágakövet, aranyat, s egyéb luxuscikket kínálnak megvételre, má­sikon meghamisít jalc a munkanélkü­liekre vonatkozó adatokat. (Egyedül Nyugat-Berlinben 300 ezernél többre emelkedett és folytonosan növekszik a munkanélküliek száma!) Arról, hogy egyre több ember mcurad kenyér nél­kül, s a kenyér 25 százalékkal drá­gult egy hét alatt, nem igen tesznek említést, sőt a „Die Neue Zeitung**- nak még ahhoz is van rnersze, hogy az árak felemelését és a szegényeket sújtó adóterhek növelését követelje. A „Heute** cí-tnű képeslap elvetemülten bizonygatja, hogy a németek tulajdon­képen . .. keresnek a megszálláson, ami 1045 óta „csak** 22.5 milliárd márkába kerül a német adófizetőknek, míg az amerikaiak 32 milliárd márkát költöttek rá. Ebből következtetik ki a naiv olvasó számára, hogy a különbö­zet as ő haszna ... HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálatot tart: Mis- kolc: Aranyszarvas (Szabadságtér 2.), (Jj. diósgyőri Bankpalota. Hejőcsaba Csaba- vezér út 68. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 6. szám alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot. Változó felhőzet, többleté ’zápöreső, zi­vatar. Mérsékelt nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország terüle­tére: kedden reggel 10—11, délben 23—26 fok között. — A Diósgyőri Nehézszerszámgépgyár igazgatósága a páros verseny fejlesztése érdekében tízezer forint jutalmat aján­lott fel annak az üzemnek, amely a má­jus hónapban a legmagasabb termelési eredményt éri el, valamint a .selejret és az önköltséget á legjobban lecsök­kenti. élenjár a takarékosságban. — KILENCEZER (iíinöf. GYERME- ket, görög demokraták és hazafiak gyer­mekeit tartja fogva Jugoszlávia külön­böző táboraiban a Titc-bnmla. A gyere­keket nem akarják visszaadni a szüleik­nek. Szlovénia Triglav hegységében a görög gyermekek részére különleges fo­golytábort létesítettek. Ide . helyezték azo. kát az ifjakat, akik ellenállást fejtenek ki és haza akarnak menni a szüleikhez. A gyermekek ,,Makrönisz“nak neveztek el a tábort, mert itt is olyan kegyetlen terror uralkodik, mint a görög monareho fasiszták hírhedt Makronisz-szigeién. — A családi, pótlék decentralizálása lehetővé tette, hogy az igényjogosult dolgozóknak több mint fele a családi pótlékot az illetményekkel együtt a munkáltató útján kapja kézhez. Az ú.i intézkedés meggyorsította az elbírálást és a pótlék kifizetését. TTa a dolgozó munkahelyet yáltoztat. .V-etlcn vigyen magával igazolványt, amely a legutóbbi munkaviszony alapján kapott családi pótlékot tünteti fel. így biztosítható a családi pótlék további' zökkenőmentes folyósítása. — A Diósgyőri Gépgyár rűgóüzemébcn dolgozó Oltván József né 140 százalékos átlagteljesítményével elnyerte a gyár leg. jobb dolgozója versenyzászlót. — AZ IRO ES AZ ELET rímmel érdekes gyűjtemény jelent meg magyar nyelven. A ‘kötetben kiváló szovjet írók tanácsait és útmutatásait foglaltál: össze, amelyet a fiatal íróknál: adtak. A cikkek és előadások szerzői, között ott találjuk Erenburgot, Azsajevet, 'Baba. jevszkit. Fagye jeret, Konstantin Fe- gyint és még számos neves szovjet írói és költőt. A könyv végül tartalmazza egy irodalmi szemimárium jegyzőköny­vét, amelyen Katajev és mások vezetése vei egy fiatal író kisregényét vitatták meg. . PÁRTHÍREK Szombaton tankörfoglalkozás a Pártoktatás Hazában a felsőfokú kdtíerképzö tanfolyam anyagából A Megyei Pártbizottság oktatási al­osztálya közli: A felsőfokú káderképző lanfolyam hallgatói részére május 26-án, szomba­ton délelőtt S örátój a Pártoktatás Házában tankörfoglaikozást tartunk »A nemzetközi helyzet és a nemzet­közi munkásmozgalom főkérdései a II. világháború után« című téma má­sodik részéből. Kérjük, hogy a tankörfoglalkozáson a tanfolyam minden résztvevője jelen­jen meg. A tankörfog|alkozás után a, konfe­renciává! kapcsolatosan fontos kérdé­seket fogunk megbeszélni. * Középfokú politikai iskola hallgatói ré­szére az anyag, előadói részére az út­mutató átvehető a Nagy miskolci Pártbr- zottságon. Május 22-5n kedden este 7 órakor na összes alap. és középfokú politikai iskola ellenőrei jelenjenek meg a Nagymiskolci Pártbizottságon. Felhívjuk az üzemi alapszervezetok fi­gyelmét. hogy a kiadott szakérettségi jelentkezési íveket legkésőbb május 2r-ig juttassák vissza kitöltve a Nagymiskolci Pártbizottság oktatási osztályára, Nagymiskolci Pártbizottság ágit. prop, osztálya. ■Ar A Partoktatás Háza prioranij. Előadás az alap- és kó- iVXáj. 25. zépfokú politikai iskolák vezetői részére. Az előadás címe: A szépirodalom sze- d. u, 6 óra repe oktatási munkánk­ban. Máj. 26. d n.4 óra Előadás a párt. és tö­megszervezeti funkcioná­riusok, a vállalatvezetők és a tanácsok vezetői szá­mára. Az előadás címe: Az ellenőrzés jelentősége a>: állami és gazdasági életben. Előadó: Pikier György, az Országos Sta­tisztikai Hivatal elnöke. Megjelent a „Tanuljunk a szovjet agitátoroktól*4 c. füzet sorozat 9. száma: ,A politikai agitáció tapasztalata Leningrád üzemeiben“ A füzet tartalma elénktárja, hogy a politikai agitációnak milyen nagy és rendkívüli jelentősége volt és van a Bolsevik Párt működésében. Sztá­lin e'vtárs az SzK(b)P XV111, Kon­gresszusán elmondott beszámolójában rámutatott a pártpropaganda é.9 agi­táció ügye központosításának szüksé­gességére, ami a Párt további meg­erősítésének egyik eszköze. A leningrádi agitátorok tisztában vannak azzal, hogy a jó agitáció a dolgozók kommunista nevelésének leg­fontosabb eszköze. A füzet, jól meg­mutatja. hogy a szovjet agitátor küzd a technikai haladásért, a gyári véd­jegy becsületéért, a takarékossági rendszerért és minden igyekezetével azon van, hogy az üzemben a dolgo­zók ipég jobb és több munkával se­gítsék elő a kommunizmus megterem­tését a Szovjetunióban. A füzet tanulmányozása nagy segít­séget jelent a párttagság és a nép­nevelők számára az agitációs munka területén és a termelő munkában. A füzet kapható a pártszervezeteknél, Ara: 1.20 forint. Vasárnap: — AZ ÓZDI KOHÁSZATI TZRMEK. BEN egyre több dolgozó ltot hosszú­lejárai ú párosversenyszerződést. Eddi? #624 dolgozó áll párosversenybon. magyar—lengyel válogatod labdarúgó­mérkőzés a budapesti Dórsa-stadionbarr — Ausztráliában a behívott 41 ezer fiatal közül csupán 14 ezer jelentkezett sorozásra. A többi 27 ezer inkább kiteszi masát annak, hogy magas pénzbüntetés­sel sújtsák, semmint hogy jelentkezzék a katonai hatóságoknál. A békére vágyó emberek szembeszállnak az imperialisták háborús készülődéseivel. — A MISKOLCI KÖRZETI KÖNYVTÁR a közeljövőben ünnepé­lyes keretek között tartja meg a terű. leiéhez tartozó bányaüzemekben Yolo- sin: Kuznyecki föld című könyvének olvasóanketját. A tszcs-kben Solzhov: Uj barázdát szánt az eke című művét ismertetik. ^ ‘: v l Színházi műsor: A színház május 27-én befejezi idei színiévadját. Ma. kedden e$te fél 8-kor Puskin bérlet érvényes a ..Palotaszálló“ előadására. Vasárnap délután fél 6 órakor kerül lebonyolításra a Dózsa Megyeri-úti pá­lyáján a magyar-lengyel válogatott lab­darugómérkőzés. A találkozó előkészüle­tei serényen folynak. A két válogatott csapat eddig tízszer találkozott egymással. Ebből 9 mérkőzést a magyar csapat nyert meg és csak egy mérkőzés végződött vereséggel. Legutóbb az elmúlt évben, június 5-án Varsóban találkozott a két csapat és akkor 5:2-re győztünk. Azóta a lengyel válogatott több győzelmet ért el. így Szófiában 1:C-ra legyőzték a bolgár válogatottat. Berlinben pedig 3:0 arányban győztek a Német Demokratikus Köztársaság válo­gatottja ellen. A lengyel csapat edző­táborban készül a budapesti találkozóra. Annyi bizonyos, hogy a közönség kitűnő mérkőzést láthat majd. A magyar válogatottnak az eddigi for­mák alapján a következő összeállítása lehet: Grosits — Kováts II.. Börzsei. Lantos — Kovács I., Bozsik — Sándor, Hidegkúti, Szusza, Puskás, Czibor. A válogatásnál szóba jön még Kocsis a jobbösszekotö helyén. Szilágyi I. pedig a középcsatár helyén. A B. válogatott csapat összeállítását is nagy érdeklődéssel várjak. Ebben a csa­patban több vidéki játékos is helyet kap-» hat. így elsősorban Pális ÍGy. Vasas), Veszelovszky (Gy. Vasas), Károlyi (Di. Vasas), Kiss II. és Varga (pörögi Bá­nyász). Az A. válogatott a hét folyamán még egy edzőmérkőzést játszik vaja nie» lyik vidéki városban. Csütörtökön Kottowiciében lesz a lengye!—magyar B. válogatott labdarúgómérkőzés Az eredetileg kitűzött időponttól — má* jús 27-töl — eltérően i engyelorszáa— Magyarország B. válogatottjainak labda­rugó mérkőzésére mű ins 2 i-éu K'attowi- ozében kerül sor. hírhedt náci bandita. Ottó Skorzeny, aki mielőtt S.panyolországba repült volna, szíveskedett nyilatkozni kaland­jairól a folyóirat tudósítójának: A „Fortschritt“, „az új rend párton- ionkívüli hetilapjamelynek ,,E** betűje a horogkeresztre emlékeztet, minden és mindenki, de elsősorban a Szovjet unió ellen uszít. Az aljas rá­galmakkal túlzsúfolt lap csak az Egyesült Álla nőkről nem ír egyetlen rossz szót sem . * Erich Schneider, a náci főszerkesztő és Hans Schiit Yb er- ger náci kiadó jól tudják, hogy kik támogatják a régi mintájú „új rend** kialakítóit. A régi cs új nácik, a politikai hazy, gok, a kapitalisták és egyéb kuruzs­lók, az amerikai lobogó védelme alatt nyugodtan élvezik Nyugat-Neme tor- tágban <i saját szájul; ize szerinti .„sajtószabadság“ áldásait. BÜKÉ MOZI Május 19—25 j liiűénl Szakenben Előadáson kezdete: hétköznap fél 6 fél 8, vasár* és ünnepnap fél 4, fél 6 fél 8 ’ órakor KOSSUTH Május 19 Győztes szárnya Előadások: Hétköznap 6, 8, vasár- ünnepnap 4. 6 és 8 órakor —25 k é? 1 FÁKLYA Május 22­Dzsingiszkán utód-24 a Megnyitották Stockholmban a vivő világbajnokságot Vasárnap délután ünnepélyes keretek között megnyitották Stockholmban a vívó világbajnokságot, amin 20 nemzet leg­jobb vívója vesz részt. Hétfőn délután a férfi és női csapatok selejtező uiérközé* seivcl kezdődött a küzdelem. A magiar versenyzők mindkét számban indulnak. Labdarúgás Rossz helyre címzett bírólat Az Eszakmífgyarország május 16-i számában a gyömrőpusztai állami gazdaság helyettes veze­tője, Szendi János levelét közölte a gyömrőpusztai munkáslakás épít­kezésekről. A levél kifogásolja az építés vontatott, gyenge ütemét. A hibák főoka.ként a rossz mun­kamódszert és a hanyagságot em­líti meg, ezenkívül számos más hibára is rámutat, amelyeket áz építkezésnél tapasztalt. Helyesnek látjuk és egyetértünk azzal, hogy az állami gazdaság egyik vezetője kemény bírálatot gyakorol az építkezés hibái miatt. Bírálatában azonban őmaga is ko­moly hibát követett el, mert kri­tikáját a Miskolci Magasépítési Vállalathoz címezte, holott az ál­lami gazdaságban az érintett épít­kezéseket nem mi. hanem a Bor- sodmegyei Építő és Tatarozó Vál­lalat végzi. Igazán furcsa, hogy a gazdaság vezetősége nem tudja, kivel áll szerződéses viszonyban. Szükségesnek látjuk, hogy ha az állami gazdaság vezetősége a jövőben kritikát gyakorol — ami helyes és helyénvaló —. alaposan győződjék meg arról, ki felelős a hibákért és kit kell megbírálnia. Miskolci Magasépítési Vállalat vezetősége, I Nem hivatalos telóeredmények A sportfogadások 2C-i. fordulóján 12 találatot ért el 2& pályázó. Ezek egyen- kint kb. 2988 forintot' kapnak. 11 talála­tot. ért el 567 pályázó,’ '137 forintot kap­nak. A 10 találatö’s szelvények száma 4149 db, fejenkinti ’nyereményösszeg 18.50 forint. Ez a gyűlés totószelvény Bp. Honvéd—Kinizsi (8 :2> 1 Cs. Vasas—Diósgyőr (3: : 1) 1 Sz. Petőfi—Dorog (3: :S> X >alg. Bányász—Sort ex (1: n> 1 S7omb. V. L.—M. Dinamó (2: 2) X Győri V. Met.—Tat. Ép. (3 :2) 1 Pécsi Lók.—Nasryk. Szikra (2: : 1 > 1 Nyír. Elektr.—Salsr. Vasas (2: : 1) 1 V. MA VÁG—Bp. Szikra Í2: 1) o Ganz Vagon—Elektromos (1 : 1) X Sa.jószentpéter—Posta ­ÍO :2> o Gázni ü vek—BDSE (1 : :4> 2 A Vámos Ilona leánygimnázium 340 ta_ nutó.ia vett részt az elmúlt napokban MHK próbán. A leányok átlagban meg­feleltek a próbákon. A legjobb eredmé. nyékét Dánielszki, Kigyósi, Kőhalmi '•s Dóka érték el. ßSZAK MAGYARORSZÁG A Maervar Dolgozik Párti* Megr«t Bizottságáná-k napilapja Felelős szerkesztő: Sárközi Andor Felelős kiadó.: Pőcze Tibor Szerkesztőség: Miskolc, Széchenyi utca ?fí. Telefonszámok: ipart, levelezési és sport, rovat: 13—31: pártrovat, mezőgazdasági, kultúr-kczigazfratási rovat- 17—37, szer. kesztők- 23—65. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi utca 30 Telefon: J3-63 Posta/iők: 146. Csehkszámlas'zám: 498.062. Borsodi-nyomda Ftlelff nyomdavezető: KadnáB Tstv&n CSEPELI VASAS—DIÓSGYŐRI VASAS 3:1 (1:0) A Diósgyőri Vasas ezúttal még gyen­gébben játszott, mint az elmúlt vasárnap, vonatkozik ez különösen a támadósorára. A védelem most is jól működött, de a reá háruló nagy nyomást nem tudta min­dig elhárítani. A csepeli csapat a 11. percben szerzi meg a vezetőd Lovász 25 méteres váratlan és jól eltalált lóvé- sével (1:0). A második félidő 2. percé, ben újabb gólt szerez a csepeli csapat Czibor közeli lövésével (2:0). A 34. perc­ben Salamon kitör a csepeli védők között. Kóczián II. azonban felvágja. A megítélc 11-est. Salamon értékesíti (2:1). Németh kiállítása után 10 főre csökkent a diós­győri csapat. A 43. percben Tóth elfu­tásából újabb gólt szerez Csepel és így alakul ki a 3:1 arányú végeredmény. A diósgyőri csapat közvetlen védelme igen iól játszott. Károlyi válogatott for­mában védett. A hátvédhármas legjobbja Futó volt. de jé teljesítményt nyújtott Kakuszi és Palicskó is, A fehezetsorbon Krucsay volt a jobbik. A támadósorban nem lehet kiemelni senkit. Az NB II. kerületi csoportjában meg­lepetésnek számít a Miskolci Építők v< - reséare és a Miskolci Lokomotív nagyobb arányú veresége a Debreceni Lokomotív csapatával szemben. DEBRECENI LÓK.—MISKOLCI LÓK. y.t <3:1> A remek formában lévő debreceni csa­pat még ebben az arányban is megérde­melten szerezte meg a győzelmet. Góilö, vők: Imri 3, Lendvai 2. Dén^s. in;’—í öngól, illetve Csabai. F'**’* ÓZDI VASAS—EGRI PEDAGÓGUS 2:1 (1:1) Az egri csapat váratlanul igen kemény ellenfélnek bizonyult. Az ózdi csapat a második félidőben döntő fölénybe került ugyan, de meddő csatársora nem tudta értékesíteni gólhelyzeteit. Góllövők: Csűr* gó. Villányi, illetve Pillér. BUDAPESTI POSTÁS—SAJOSZENT. PÉTERI BÁNYÁSZ 2:0 (1:0) Az első félidőben nagy fölényt harcol ki a helyi csapat, de a Postás védők hárítani tudták a támadásokat. A helyi csapat legalább egy pontot megérdemelt volna. Góllevők: Bincsák 2. DEBRECENI HON VÉD—MISKOLCI ÉPÍTŐK 4:2 (1:1) Végig nagyiramú mérkőzést hozott a két csapat mérkőzése. A Miskolci Építők csatársora váratlanul gyenge volt. A deb­receni csapat kevesebb gólhelyzetét is értékesíteni tudta. Gőllövök: Komlóssy 3, Bors. illetve Csákfalvi. MIS K O LCI í ION VE I) —PE RECESI bányász 4:2 <i:i) Változatos, jó iramú mérkőzés. A bá* nyászcsapat csak félidőig bizonyult egyenragú ellenfélnek. A második félidő*- ben a Honvéd felülkerekedett. Góllövők: Tiba 3, Vinnai, illetve Futó II, Polcz II. Május 27-án délután fél 6 órai kezdet­tel a Diósgyőri Vasas a Budapesti Ki­^icc*i osar^tával mérkőzik a vasgyári

Next

/
Thumbnails
Contents