Észak-Magyarország, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-16 / 111. szám

Szerda, 1951. Sri mi jus M 18. ÉSZ AKM AGYARORSZÁG 3 „Kötelességünk segíteni azoknak a hősöknek gyermekein, akik a mi szabadságunkért is harcolnak“ Az MNDSz felhívása alapján megkezdődött megyénkben a gyűjtés a koreai gyermekek támogatására Borsod - Abaú j - Zempl én megye dolgo­kéi nagy megértéssel fogadták a Ma. gyár Nők Demokratikus Szövetségének felhívásét, hogy gyűjtés során fel. ajánlott forintokkal segítsék az árván maradt, betegen, ruhátlanul szenvedő ko. lesi gyermekeket. Május 15-én, kedden megyénk üzemei­ben, községeiben, a váróéi lakóterülete­ken az MNDSz-szervezetek vezetésével békegyülésckct rendeztek. A bekegyülé seken az előadók ismertették a koreai nép hősies harcát, majd a Magya-r Nők Demokratikus Szövetségének felhívását, 8 koreai gyermekek megsegítésére törté­nő gyűjtés jelentőségét. Dolgozó asszonyaink a. gyűléseken el. sőknek jelentették be, hogy anyai szí­vük; minden együttérzésével ajánlják fel forintjaikat a kicsinyek támogatására, mert úgy érzik, hogy a koreai népen, a koreai hazafiak gyermekein ejtett sebek őket is érintik, azok nekik is fájnak, kö­telességük, hogy segítsenek azoknak a hősöknek gyermekein, akik a őri szabad­ságunkért íb harcolnak. . Az MNDSz-tagok, népnevelők é« tő­megszervezett aktivák voltak az elsők, akik azonnal a békegyűlés után bélyege, két vásároltak, s elhatározták, hogy sze­mélyes példamutatásukkal végzik felvilágo sító munkájukat Ennek során az MNDSz tagok egy-egy népnevelőre] nemcsak munkahelyükön, de otthonukban is fel­keresik dolgozó társaikat, hogy részlete, sen elbeszélgessenek velük. A Nehéz-szer­számgépgyárban, az Ózdi Kohászati Üzemekben, a Diósgyőri Papírgyárban, az Épületfuvarozó Vállalatnál és sok más helyen a gyűjtésben résztvevő MNDSz-tagok, népnevelők beosztották, melyik békeküldött-pár kiket keres fel s időben körülbelül melyik napon látogat­ják meg őket. A koreai gyermekek megsegítésére tör. ténő gyűjtést ismét széleskörű felvilágo­sító munkával kötik össze békeküldöt- teink. A családlátogatásokat, az agitál eiós, felvilágosító munka végzését a bé- beküldőitek négy hétre osztották be, el­határozták, hogy többször is felkeresnek egy-egy családot, hogy a. gyűjtés végére, június 15-re elérjék: minden dolgozó tár. suk még világosabban lássa, hogy a ko­reai nép harca a mi harcunk is, ame­lyet a koreai gyermekek megsegítése mellett azzal is támogatnunk kell, hogy minden képességűnkkel küzdünk a Párt­kongresszus határozatainak maiadé k! a. lan megvalósításáért, tovább javítjuk munkánkat mind termelési, mind poli­tikai téren. A Megyei Tanács, a Nehézszerszám- gépgyár, a Miskolci Magasépítési Vál­lalat, a. Diósgyőri Papírgyár, a Teher- fuvar Vállalat, a Máv. Já.rómü javító és még sok üzem és vállalat MNDSz- szervezete a gyűjtés idejére versenyre hivott egy-egy üzemi, vagy területi szer­vezetet. Az MNDSz-szerveze.ok verseny, vállalása arra irányul, hogy alapos, meggyőző, széleskörű felvilágosító mun. ka eredményeként teljes sikerre vigyék a maguk területén a gyűjtést, s minél több dolgozó nőt vonjanak Ive az MNDSz, munkájába. Emellett vállalták, bogy a gyűjtésben résztvevő ipártonkívüli dolgo. zó nők közül a legjobb munkát végzőket június 15-e után jó munkájuk jutalmául tagjelöltfelvőtelrc javasolják a pártszer­vezeteknek. KÉT PÉLDAMUTATÓ MŰVEZETŐ r Tártu-rűk 71. Kongresszusán Rákosi főit ér» főbbek között a kővetkezőket mondotta: „Sikereink aláhúzásánál ugyancsak rného-tnwk keü az értelmi­ség jó munkáját, melynek tömé őszin­tén és becsületesen támogatja a népi demokrácia célkitűzéseit. Külön ki kell emelnünk a magyar technikai értelmi­ség érdemeit.“ Rákosi elvtárs szavai mutatják, hogy a technikai értelmiségi dolgozók, a mű­szaki vezetők mind jobban átveszik a munkások versenylep. dületét, arra tőrei:, szenek, hogy tudásukat továbbfejlesszék, átadják fizikai dolgozó társadénak és összefogva egymással mind sikeresebben oldják meg ae előttük álló feladatokat _ Hzámos megnyilatkozását tapasztaljuk ennek a diósgyőri .gyárakban is. • M&zoivárl János művezető a Diósgyőri Gépgyár süllyesztékes kováca- műhelyében. 20 éve dolgozik a kovács- mühelyben, ez idő alatt nagy tapaszta­latra trit szert. Ismeri a műhely mun­kamenetét, a gépeket, tudja, milyen hiá. nyosságok fordulhatnak elő, s hogyan kell azokat, megelőzni, kiküszöbölni. Előre gondoskodik a műszakjában dolgozók részére anyagról, Szerszámról, biztosítja, hogy a termelés zőkkenésmen- lesen haladjon. Még a következő két műszak részére is tervet készít, beoszt- ja az időt, az anyagot, a szerszámot, begy a munka helyes megsaetrvezésével minden percet a termelésre fordíthassa­nak, S-okaf foglalkozik külön-külön szemé­lyileg is az egyes dolgozókkal segíti, tá­mogatja, műszaki tanácsokkal látja el őket. A napokba» ta egyik woport élére Kurta Miklós került, aki már eztaMno- vista módszereket sajátított el Cserni Ágostontól, a műhely legjobb sztnháno- vistájától. Amíg egyénileg dolgozott — nagyszerűen megállta helyét a termelés, ben, — de amikor a csoportban vezetnie, irányítania kellett, már nem ment minden olyan «imán. Az anyagok zömí- tésénél fennakadásuk volt és Kurta Miklós nem tudta megoldani a feladatot. Marosvári János művezető azonnal hoz. zajuk sietett, részletesen elmagyarázta, mikép kell a zömítést elvégezni. Emel­lett az anyagtakarékosság szempont) á. ból is liaszno« tanácsokat adott a cso­portnak, Azóta már nem szemre, hanem pontos mérés alapján vágják le az anyagokat. így nem lesz hulladék, ha­marabb elkészül a munkadarab, növe­kedik termelésűk. A süllyesztékes kovácsműhelyben a műszakiak segítségének megmutatkozik az eredménye. A süllyesztékes kovács- mühelv első volt a kongresszusi verseny, ben és a gyárban elsőként teljesítette 1951 első negyedévi tervét. Fizikai és szellemi dolgozók most arra. törekednek, hogy még szorosabbra fűzve kapcsola. tr-ikat, megtartsák elsőségüket. • Ládi Dezső ■— művezető a Diósgyőri Kohászati Üzemek mechanikai javító­műhelyében. A javítóműhelyben a. ter­melés ütemének meggyorsítása érdeké­ben új rendszert dolgoztak ki. Megszer. ve®.ék a beérkező javítandó gépalkatré. szék sürgősségi sorrendben való leltáro­zását, hogy folyamatosan mind gyorsab­ban tudják kijavítani a gyár törött, ko­pott, sérült gépeit. Persze ehhez az is feltétlenül szükséges, hogy a szakmun­kások felkészültsége, szakmai ismerete alapos, mélyreható legyen. Az üzem szakmunkáshiánnyal küzd, ennek meg. szüntetése érdekében most két esztergá­lyos ás egy marós átképző tanfol.vamot indítottak. A tanfolyamok sikeréhez a. legnagyobb segítséget nyújtják a mű­vezetők. Ládi Dezső elmondta, hogy a* át­képzéseiket állandó támogatásban része­sítik, megmagyarázzák nekik a külön­böző szakmai fogásokat. A munkamőd- szerátadási mozgalom keretében nyujta. nak segítséget a fiatalabb szakmunká­soknak, Ládi Dezső sztahanovista isko­lát is vezet, ahol a szovjet tapasztala­tok átvételét, széleskörű elterjesztését segíti elő. Ládi Dezső személyenkint is foglalko­zik dolgozó társaival. Hogy milyen ered­ménnyel, azt mulatják a következő ese­tek: Kocsis Lajos ifjúmunkást egy munká­nál keveselte a megállapított időt, úgy gondolta, hogy nem tudja elvégezni a megadott idő alatt. Ekkor Ládi Dezső odament hozzá, részleteiben pontosan el­magyarázta, hogyan végezze el a, mun­kát. Kocsis Lajos örömmel vette a ta­nácsokat, azok értelmében dolgozott és — 120 százalékos teljesítményt ért el- Ugyanez történt Majoros Elemér átkép­zéssel is, aki a művezető tanácsainak al­kalmazásával llö százalékot teljesíteti. Két művezető a sok kősül, akik a munkásokkal együtt, harcolnak, együtt mnnkálkodnrík azért, hogy a munka üte­me gyorsabb legyen, hogy megszűnjenek; a zökkenések, hogy Fártunk célkitűzését mielőbb megvalósítsuk. Két példamutató művezetői NÉMETH ILONA. munkával mutatja meg háláját Alsódobsza jó Egy .hónapja, hogy megérkezett, Al- sódobszára a megyaszóiak verseny­felhívása, amelyben vállalták; hogy május 1 tiszteletére 100 százalékig elvégzik a vetést és felhívták az al- sódobszalakat; kövessék példájukat, segítsék az ötéves ferv győzelmes va- lóraváltását. Megkezdődött a nemes verseny a két község között. Szép küzdelem volt. A hivatalos ér­tékelés nem történt ugyan még meg, — ami hibát jelent —■ de nyilvánvaló már, hogy az alsódobszaiak kerültek az élre. Felajánlásukat jóval határidő előfr teljesítették. A kalászosok vetésével már április 15-re elkészültek. Ot nap­pal a vállalt időpont! előtt, április 25-re elvégezték a kapások vetését is. Utána sem tették ölbe a kezüket. Hozzáfogtak rögtön a növényápolás­hoz. A fogasolással, acatolással már teljes egészében végeztek, készen r*nnak a cukorrépa sarahulásával Is. Megkezdték a napraforgó és a ku­korica első kapálását. — Igyekszünk ezzel is; ahogy c*ak lehet, mert erősen gazosodik a föld, |— magyarázza Szabó Jánosné tanács­elnök. — Elén akarunk maradni to­vábbra is. Hogyan érfék el as aliódobszaiak ért a szép sikert? g A legfőbb erőforrás volt a párt- szervezet, amely már a verseny első percétől nagy gondof fordított a ta­vaszi munka jó elvégzésére, mozgósí­totta a község dolgozóit a győzelem­re. A tanács valamennyi ülésén foglal­kozott a tavaszi munka kérdéseivel és a DEFOSz-szal együttműködve megsxerYezte a dűlőfelelős hálózatot. kiépítette az ellenőrzést. Ha valahol elmaradás mutatkozott, a népnevelők nyomban közbeléptek. Erre azonban csak Titka eset­ben volt szükség. A falu öntudntos dolgozó parasztjai, a párttagok példa­mutatását követve kitűnő munkát vé­geztek. Szerző Imre és Nagy Károly hat holdas dolgozó parasztok — pártta­gok — voltak az elsők, akik meg­kezdték a vetést. Azután Kiss Ferenc ötholdas; Hejcei Ferenc nyolcholdas, idősebb Simon József 14 holdas kö­zépparasztok fogtak hozzá nagy lelke­sedéssel a munkához, Hamarosan nyo­mukban volt az egész falu, senkisem akart lemaradni az élenjárók mögött. Ugyanígy példát mutatott a .Pe­tőfi“ termelőszövetkezet, amelynek tagjai szintén az elsők között végez­ték el a vetést, pedig még komoly munkaerő problémáik vannak. A népnevelők fáradhatatlanul tuda­tosították a tavaszi munka gyors és jó elvégzésének hatalmas jelentőségét. Beszélgetéseik során felhívták a fi­gyelmet arra, hogy községük már eddig is miiyen szép fejlődést ért el. Alsódobsza önálló lett; tanácsházat kapott, bevezették a telefont, kutat építettek. Még ebben az évben mély­fúrású kutat kapnak, lesz kultúrott­hon és napközi otthon. A községből számos fiatal tanul egyetemeken, fő­iskolákon, holott — emlékezzenek csak rá — a múlt rendszerben közsé­gükből senki sem jutott magasabb iskolára. Most Bállá Piroska orvos­nak tanul. Török Balázs rendörhad- nagy, Zsebesi László honvédtiszt. A falu fiataljai közül az ősszel még többen mennek egyetemekre, főisko­lákra. Megértették az alsódobszai dolgozó parasztok, hogy hálájukat a kapott sok jóért jó munkával fejezhetik ki legméltóbban. Nemcsak a tavaszi munka végzésénél bizonyították ezt be, hanem a begyűjtésnél is. A falu már 41 százalékban teljesítette tojás­beadási kötelezettségét. Rendezték a multévi hátralékokat is. Id. Simon József például most adott be 3 méter­mázsa vegyesterményt, kötelezettsége teljes rendezésére, Igen komoly hiányosság viszont Alsódobszán, hogy nem küldenek eléggé a kuiákok alávaló mester­kedései elien. Az éberség ellanvhulását ki is hasz­nálják a dolgozó népnek ezek az ádáz ellenségei. Mikor az új begyűjtési törvény megjelent., Csirke György 33 holdas és Hejcei Imre 25 holdas ku- lákok telekUrtölték a falut; hogy a begyűjtési kötelezettség „teljesíthe­tetlen“. Csak megfeszített felvilágo­sító munkával lehetett visszaverni a kártevő kísérletet, Alsódobszán is fokozni kell sz éberséget az osztály-ellenséggel vizem­ben, így tehet.k teljessé gvözelmiiket. (Z*. É), Minden mássá öassegrüjtöit fém as öté tea terv aikerétaegíti elő! A fém gyűjtési hét első napján a Béke-téri sátornál... Kedden reggel megkezdődött a. fém­gyűjtés! hét. Miskolcon a Béke-téren ócskavassal, rongy, és csonthulladékkal „feldíszített“ sátor hívta magára a dől. gozók figyelmét. Már reggel S órakor — a sátor megnyitásakor — sokan áll­tak n sátor körül. Az MNDSz asszonyok jó felvilágosító munkájának eredménye, ként sok miskolci háziasszony elhozta a háza tájim található ócska fémet, mils hasznosítható hulladékokat. A „Gárdos Maria“ MNDSz-esoport aktívái dolgoz­nak ennél a begyűjtő sátornál, a Mel­léktermék- és Hulladékgyűjtő Vállalat dolgozóival együtt. Sokan megállnak a sátornál, érdeklőd, nek: — miért mennyit fizetnek, milyen anyagokat lehet ide behozni. Minden kérdésükre pontos választ kapnak. Az MNDSz nők elmondják, hogy fámhulladákon kívül papír, üveg, rongy is csont- hulladékot is átvesznek. Szepesi Józsefné nagy kosárral kar­ján lép a sátor elé. — Olvastam a piaiátokat a* utcán, hogy ma kezdődik a fémgyüjtési hét — mondja. — Gondoltam, nekem nincs mit tennem, hiszen nálunk otthon nincs sem­miféle felhasználható hulladék. Azért mégiscsak szétnéztem. Találtam is ócska, vas darabokat, rossz kályhacsövet, törött baltát, összeszedtem a hevorö lemezeket. Kanász Istvánná 39 darab üveget hoz egy kosárban. — Ott álltai a kamrámban ezek az üvegek. Nem tudtunk velük mit kezdeni, csak bajnak voltak, vigyázni kellett,, hogy véletlenül össze ne törjenek. Az átvevő MNDSz asszonyok felviláv gosrítják, hogy a Borforgalmi Vállalat­nak és a gyógyszertáraknak milyen nagy szükségük van az üvegekre. — Erre nem is gondoltam — mondja Kanász Istvánná. — Amikor most haza. megyei, el is mondom rögtön a szom­szédasszonynak, hogy szedjenek össze minden fölösleges üveget, hiszen én is 31 forintot koptam értük. Két gyermek nílnískosárral érkezik a sátor elé. Ócska játékaikat, összetört kis. vasutat, ross,, gyerekkocsit, kályhacsövet, törött mozsár darabjait hozzák. Mikor átnyújtják nekik a pénzt, felcsillan az öröm szemükben, már szaladnak is haza, hogy tovább kutassák az ócskaságokat, Horváth András ifjúmunkás már má­sodszor jön a sátorhoz. Ismét sok ócska­vasat. rongyot hoz. Tudja, hogy a rongy­ból papír készül, a7 ócska törött eko felhasználásával új gépet gyártanak. Márku Sándor is megértette a hulla­dékgyűjtés fontosságát: 68 kiló vasat, 3 kiló rezet, 5 kiló horgany anyagot szállít a sátorhoz. — Mikor a sok ócska holmit gyűjtöt­tem és elhoztam, arra gondoltam, hogy ezekből új traktor vogy ciéplő- gép lesz több új gép áll majd rendelkezésünkre. Államunk megfizeti a háztájunk körül összeszedett hulladékok árát. emellett mindazok, akik most összegyűjtik és be. adják ezeket az ócskaságokat, nagy se­gítséget nyújtanak iparunk fejlődéséhez. '(n. i.Jf Műtxak után tobbszáz fiatal végzett fémgyűjtést a Diósgyőri Kohászati Üzemekben A diósgyőri gyárakban, is nagy lendü- lettel kezdődött kedden a fémgyűjtés. A Kohászati Üzemek vezérigazgatósága versenyre hívta a vállalat valamennyi műszaki és fizikai dolgozóját, verseny- felhívásukban vállalták, hogy naponta 20 tonna szeparátor vasat gyűjtenek. A felhívást nagy lelkesedéssel fogadták a dolgozók, máris igen sokan csatlakoztak hozzá. A DISz fiatalok közül többi zá zen bentmaradtak műszak után a gyárban és délután eredményesen vettek részt a a fémgyűjtésben. Minden DISz alapszer. vezetben fémgyüjtö brigádokat, csopor­tokat szerveztek, hogy a gyűjtést szer vozettebbé, sikeresebbé tegyék. A fiata­lok lendülete mögött nem maradnak le az „öreg“ dolgozók sem. A tetménybegyiijtés szabotálása miatt börtönre, pénzbüntetésre ítéltek több kulákot A terménybeszolgáltatás szabotálá­sa miatf elítéltek több kulákot. Be- recz Károly 1446 kg. takarmány- gabonát és 300 íit'er bort nem szolgál­tatott be, emiatt! 5 hónapi börtönre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélték. Ozv. Molnár Bertalanná és Molnár Sándor — mindketten mezöesáti la­kosok — nem teljesítették burgonya­beadási kötelezettségüket', 3—3 havi börtönre és 1500—1500 forint pénz­büntetésre ítélték őket. Több mint egy mázsa árpát, babot és kölest rejtett el az elszámoltató bizott­ság elöl Varga János, emiatt 6 hónapi börtönre é® 2000 forint pénzbüntetésre ítélték. Bárdos Viktor áriéi lakos büntetése 1 évi börtön, 1000 forint! pénzbünte­tés és 1000 forint vagyoni elégtétel megfizetése, mert 180 kg tengerit, 137 kg. zabot és 110 kg. árpát! nem szolgáltatott be. Á Borsodnádasdi Lemezgyár túlteljesítette május 1. tiszteletére tett felajánlását A Borsodnádasdi Lemezgyár dol­gozói május 1 tiszteletére tett! 199.000 forint értékű felajánlásukat 250.000 forint értékű feljesítéssel jelentősen túlszárnyalták. Az, elektroacélmüben a vállalás értéke 9.750 forint volt, a teljesítés pedig 18.000 forinf. A hen­germű a vállalt 55.300 forint érték helyett 85.000 forint értékű megta- karífást ért el. A brigádok közül Kormos József nyirő ;,Béke“-brigldja került az élre. Az egyéni versenyzők közül Bóta Dezső hengerész és Sulyok Vencel, valamint Papp Emil szerelő, Papp Istvánná lemezszígetelő, Nyu- lász Sándor lemeznyiró tűnt ki szép eredményekkel, KalapácB István sajtófelelős. Szülők vöröskeresztes tanfolyamán a Malinovszkij-utcai általános iskolában A Malinovszkij utcai általános iskolában együtt vannak a szülői munkaközösség tagjai. — üíinden héten kétszer délután 6 órai kezdettel kétórás egészségügyi is­mertető tanfolyamon vesznek részt. Az előadá­sok egy órai elméletből és egy órai gyakorlatból állanak. X! emsokdra. hat. óra. i ’ A szülők nagyobb része irAr itt tan. Mi­előtt az előadás megkez­dődik. megbeszélik még- egyszer a legutóbbi fog­lalkozási anyagot, Most például az égési sebeknél követendő eljárásról be. ezélgetndk. Arról, hogy te kiseb esedest, a felhő, lyagzást és a vele járó fájdalmakat meg lehet akadályozni, ha az égési sebre azonnal sebolajat teszünk. Gyakorlati pél­dák, esetek elmondásával kicserélik tapasztalatai­kat. 'A mesterséges léiektés az aznapi anyag, Megkez­dődik az előadás. Az is- kola termében mind ön. tuda'os dolgozó szülők gyűltek egybe, szinte egy családdá forrva. A - elő­adást nagy figyelemmel hallgatják, azután az előadó kérdéseket teS3 fel, megtárgyalják ala­posan, könnyen meg jegy- zik a halldlakat, tanul­takat, T? lsének Papp Jőj *J esefné felel, köny­vyen, tisztán, érthetően, De ugyanígy minden fel. szólaló feleletéből kiesen, dal a szülők tanu'ási. vd. gya, hogy gyermekeik mellett ők is tanulni, fej. lődni akarnak.. Ezt érez­zük Geréné szavaiból is. Két gyermeke van, közit- lük a kis' Réla nagyon szeret tanulni, most is ott van, az édesanyja mellett, rendszeresen el­jár 6 is a tanfolyamra. 'Amikor a visszakér de. zések befejeződnek, gya: korlati péidákkal világít­ják meg az elméleti anyagot. Közben szóba elegye, diink Kassainéval. — „Mindannyian nagyon örülünk annak — mond: ja —, hogy gyermekeink mellett mi is tanulhatunk, s szívvel-lélelckel azon vagyunk, hogy az itt hal. lottókat minél jobban el- sajóti'suk, Mindig jó: kedvvel, örömmel jövünk az előadásra, mert tud­juk, hagy itt minden, egyes felvetődő egészség­ügyi problémánkra meg­oldást, tanácsot kapunk. Ezért. a nagy segítségért hálásak vagyunk n. Ma~ gyar Vöröskeresztn ek. “ TE égé az előadásnak. ' a szülők hazafelé •menet is az előadás kérj déseiről beszélgetnek. So­kan mondják közülük: minél több asszonynak,' lánynak megmagyaráz­zák, milyen hasznos do­log minden család és a közösség számára a vii- rn,.keresztes tan folyom, elvégzése. (D, 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents