Észak-Magyarország, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-30 / 123. szám
AKI C A Politikai Bizottság határozata az oktatásról *■ ártunk Politikai Bizottságának határozata az lJÖO—51-os pártoktatási év tapasztalatairól és az 195.1—52-as pártoktatáai évről sz&mbaveszi «az ezen a téren elért eredményeinket, feltárja hiányosságainkat, megjelöli a további i.cendőket. A párioktatás, a pártpropa. panda színvonalának további emelését különösen jelentőssé, szükségessé teszik azok a hatalmas feladatok, amelyek végrehajtására Pártunk II. Kongresszusa harcbahívta és mozgósította párttagjainkat, egész dolgozó népünket. Politikai Bizottságunk határozata — amelyet alaposan, mélyrehatóan tanulmányoznunk kell — hatalmas segítség kádereink, párttagjaink, egész dolgozó népünk neveléséhez, politikaiideológiai felkészültségének erősítéséhez, Hatalmas segítség ahhoz, hogy ez élesedő osztáiyharcban, a feszült nemzetközi helyzetben ©| tudjunk igazodni, bátran, keményen, fegyelmezetten helyt tudjunk állni a békefront reánk eső szakaszán. A határozat értékes eredményekről számol be, amelyek a mi megyénk pártokta.tási munkájában js lemérhe- tők. Az ejozö évhez viszonyítva jelentősen megnőtt az oktatásban résztvevő dolgozók szánra. Bányaüzemeinknél párttagságunk 38 százaléka tanujt alap- és középfo'-u politika) iskolákon. Az ózdi bányáknál még jobb volt ez ex arány: 54 százajék. .Nagyüzemeink, közül a Diósgyőri Gépgyárban a párttagság 58.7 százaléka, a Borsodná- dasdi Lemezgyárban 55 százaléka, a Diósgyőri Kohászati Üzemekben 45,s százaléka, a Kehéziszerszámgépgyárban 54 százaléka vett részt a politikai iskolákon. A miskojci járásban a párttagság 35.9 százaléka, a putnoki járásban 30 százaléka. A számszerű növekedés mellett emelkedett az oktatás minőségi színvonala. Az új oktatási formák, így a propagandista szemináriumok, az ajaji- és középfokú politikai iskolák, megyénkben js jól beváltak. Nagy érdeklődés nyilvánult meg a lömegpro- paganda előadások, különöskép a nemzetközi kérdésekkel foglalkozó előadások iránt. Ozdon, Borsodnádasdon, Szerencsen, Sátoraljaújhelyen, Tokajban 350—400 hallgatója volt ezeknek az előadásoknak. Számos példa bizonyítja * mi megyénkben is, hogy „pártpropagandánk: jobban kapcsolódott a szocializmus építésének elvi kérdéseihez, a párttagok gyakorlati munkájához s lényegesen hozzá járult a tanulók termelési eredményeinek növekedéséhez“. Amikor a borsodi bányaüzemeiknél megtárgyalták a Párt és a Minisztertanács határozatát a szénbányászat fejlesztéséről, 85 százalékról 99.6 százalékra, majd a Párt- kongresszust előkészítő agitációs. és propagandamunka eredményeként 104.1 százalékra emelkedett a termelés. A Diósgyőri Gépgyárban november-decom. bér hónapban még csak az oktatásban résztvevők 60 százaléka volt munka versenyben, ma 100 százaléka. Itt és másutt is számos dolgozó, aki nem tudta teljesíteni normáját, a tanulás eredményeként felszámolta lemaradását. A párt oktat ás megyénkben is jelentősen elősegítette a. Párt és a kormány határozatainak végrehajtását, a termelési feladatok megoldását. „Falun a, politikai iskolák résztvevői általában élenjárnak a tszcs fejlesztésében, a begyűjtés teljesítésében, a mezőgazdasági munkák jó elvégzésében'1. Sajókereszturon Ve. rés József és felesége, Monokon Fehér -János, a .Szovjetunióról, az élenjáró szovjet mezőgazdaságról hallottak alap. ján értette meg, hogy nekik is a közös nagyüzemi gazdálkodás útján keli haladniok és beléptek a tszcs-be. Elősegítette az oktatás a tartalmasabb, színesebb, sokoldalúbb agitációs munkát. Népnevelőinknek majd 70 százaléka vesz részt szervezett oktatásban, A Nehézszerszámgépgyár pártbizottsága határozatba hozta, hogy csak az lehet népnevelő, aki rendszeresen, szervezetten tanul. A pártépítés elvi kérdéseinek beható tanulmányozása hozzájárult a tag. és tagjelöltfelvétel megjavításához. Ennek köszönhető például, hogy Borsodnádasdon az utóbbi három hónapban 34 oktatásban résztvevő tagjelöltet taggá minősítettek. Krasznok- vajdán a Pártról szÜó tanítások alapos megismerésének hatására két héten be. lul öt egyénileg dolgozó parasztot vettek fel a Párt soraiba. A léhi állami gazdaságban a Szervezeti Szabályzat tanulmányozása megerősítette a párt- szervezet sorait. 1%/| indezek, kétségtelenül.' jó, értékes !-’-*■ eredmények. Mindazonáltal megyénkre is teljes mértékben érvényes Politikai Bizottságunk megállapítása: „Pártoktatásunk nem tartott lépést sem a párttagság és a pártonkíviili dolgozók fokozott politikai ég ideológiai érdeklődésével, sem azokkal a követelményekkel, amelyeket az éleződő nemzet, közi helyzet. a szocializmus építésének feladatai támasztatnak a propaganda munkával szemben" Az elmaradás, a hibák forrása, hogy pártbizottságainknál, pártszervezeteinknél még mindig megmutatkozik az elmélet lebecsülése, a szűk gyakorlatiasság, az eszmei politikai képzés háttérbeszorítása. Nem érvényesítjük következetesen a sztálini tanítást: „Mint alapigazságot keU el. ismerni, hogy minél magasabb a pán és állami munka bármely területén működő funlicionárvutaink politikai színvonala és marxista—leninista öntu- data, annál magasabb és termelékenyebb maga ez a munka, annál hatékonyabbak a munka eredményei— Nagyüzemi és járási pártbizottságaink nem foglalkoztak elég tüzetesen az oktatás tartalmi problémáival, nem nyújtottak ljelyi adatokat, konkrétumokat az elvi kérdések megvilágításához, az elmélet és gyakorlat összekapcsolásához. A hiányos ellenőrzésnek tudható be számos helyen a nagyfokú lemorzsolódás A Diósgyőri Kohászati Üzemekben 60 propagandista közül több esetben csak —30l-an jelentek meg. Egyik-másik járásunkban május elején T0—12 százalékos lemorzsolódás is mutatkozott. A pártfunkcionáriusok cgv része sem mutatott jó példát a tanulási fegyelemre. A ’ kádertanlolyamokon résztvevő elv. társak egyike-másika nem vett részt rendszeresen a tanulókörökön és konferenciákon, azokra nem rendszeresen készült fel. Több helyen értékes újszerű kezdeményezésekkel vették fel a harcot a le. morzsolódás ellen. A Miskolci Magas, építési Vállalatnál a politikai, iskolák hallgatói beosztották magúik között, kí kiért felelős és gondot fordítottak arra, hogy minden elvtárs rendszeresen megjelenjék a foglalkozásokon. Oktatási brigádot alakítottak — ugyanígy az Ózdi Kohászati Üzemekben is - amelynek tagjai munkahelyükön keresik fel a politikai iskolák hallgatóit, meg. beszélik velük termelési problémáikat, kikérik bírálatukat és javaslataikat az oktatási munkára. A Politikai Bizottság: határozata döntő feladatként tűzi ki, hogy párttagságunk marxista-leninista képzését jobban a pártmunka előterébe állítsuk. A határozat ennek megvalósitá- sa érdekében megszabja a szervezést, agitációs és propaganda feladatokat, ismerteti a pártoktatás új rendszerét, az 1951—52. oktatási évben bevezetendő oktatási formákat. A Politikai Bizottság határozatának végrehajtása megtisztelő nagy feladatokat ró pártbizottságainkra, párt- szervezeteinkre. Nem kis dologról van szó! Arról van szó, hoBy az oktatás kiszélesítésével és továbbfejlesztésével olyan káderek ezreit és tízezreit kell nevelnünk, akik rendíthetetlen hűséggel a béketábor vezetője, hatalma^ felszabadítónk, a Szovjetunó liánt, forró ragaszkodással Pártunk, népünk bölcs vezére, Rákosi ejvtárs 'ránt készek és képesek arra, hogy végrehajtsák a Pártunk kitűzte feladatokat. Fejlett, politikailag tisztán- iáíő, az elvi és gyakorlati kérdésekben biztosan tájékozódó vezetőkre és har. eosokra van szükségünk, hogy megvalósítsuk felemeli ötéves tervünket, átszervezzük mezőgazdaságunkat, tovább vigyük kultúrforradalmunkat, eiedményesen kivegyük részünket a békéért fo]yó harcból Fel le&ll számolnunk az elmélet, az eszmej politikai képzés lebecsülését, pártoktatásunkat egész pártmunkánk színvonalára kell emelnünk, hogy tovább haladhassunk e|őre azon az úton, amelyet a frártkongresszus jelölt ki számunkra. Már hat nappal megelőzték tervüket a diósgyőri II. kohó építői! A diósgyőri II. es számú kohó átépítése egyre gyorsabb ütemben folyik. 28 án az üzemek, brigádok közti verseny állása a következőképpen alakult: az első helyre a vízvezeték- szerelő brigád került, mely a segédvezetékek bekötésénél 218 száza'ékos eredményt ért el. A vlzvezetékszere- iők az 57 órás munkát 24 őrá alatt elvégezték. A második helyre a Budapesti MAV. AG Mozdonygyár szerelői kerültek, akik a torokgáz pódiumokat kötik be. A 313 órás munkával 132 óra alatt készültek el, teljesítményük 213 százalék. Ebben a munkában különösen kitűnt Pásztor Ignác szerelő brigádja, valamint Kollár Imre és Rózsás Sándor hegesztő brigádja az aknapáncél hegesztésénél. A Borsod- vidóki Mélyépítő Vállalat dolgozói a harmadik helyre kerültek 194 százalékos eredményükkel, melyet az állványozásnál értek el. A kohó átépltői között egyre nagyobb a vetélkedés az elsőségért. A szocialista munkaverseny eredménye meg is mutatkozik, mert 28-án már 6 napppal megelőzték tervüket a kohó ép.tőj Minden lehetőségük megvan aira, hogy újabb vállalásuknak megfelelően 28 nap alatt felépítik a kohőt. Az olasz választások részleges eredményei Mindenütt növekedett a baloldali pártok szavazatainak száma A 2785 észak- és középolaszországi városban és községben (összesen 28 tartományban) vasárnap és hétfőn le. folyt községi és tartományi választásokon a baloldali pártok je’entős sikereket értek el és az 1948. évi általános választásokhoz viszonyítva mindenütt növekedett szavazataik száma. Ezzel szemben a kormánykoalíció pártjai csaknem az egész vonalon szavazatokat vesztettek. Ez a megállapítás különösen áll a keresztény-demokrata pártra, amely az 1948. évi választások hoz viszonyítva jelentősen visszaesett. Az eddig beérkezett adatokból kitűnik, hogy, az Olasz Kommunista Párt és az Olasz Szocialista Párt — a jobboldal minden erőfeszítése ellenére — győzelmet aratott Bolognában és így a nagy középolasz, országi város élén továbbra is megmarad a kommunistákból és szocialistákból álló vezeljíség A népi tömb ugyancsak jelentős győzelmeket aratott Savonában, Mantovában, Pesaro- ban, Imolában, Rovigoban, Kiminiben, Urbinoban. Sesto San Giovanni- ban. Port Recanatiban, Vigevanoban és sok más városban és nagyközségben. A baloldali pártok nagy győzelmet arattak a bolognai, modenai, pe- saroi, rovigoi, macera táj, pa,viai, velencei és mantovai tartományban is. Három nagyvárosban — Genovában, Velencében és Novarrában — a kormáykoalkió az új választójogi „törvény“ rendelkezései következtében , átveszi ugyan a vezetést a kommunistáktól és 'szocialistáktól, de a népi tömb mindhárom városban kb. tízezerrel több szavazatot kapott, mint az 1948. évi választásokon. Június 3-án tartják Szicília szigetén a tartományi gyűlés választásait. A keresztény demokraták megkísérelték az arányos rendszeren alapuló választási törvény megváltoztatását és helyébe reakciós önkormányzati törvényt akartak állítani. A tartományi gyűlés azonban elvetette ezt a demokráciaellenes választási rendszert. A szigeten egyre erőteljesebben kibontakozó hatalmas parasztmozgalom, a baloldali pártok növekvő befolyása, a széles tömegek elégedetlensége a központi hatóságok rabló módszerei miatt, a lakosság fokozódó ellenállá.-g azzal szemben, hogy a szigetet az USA haditengerészeti támaszpontjává változtassák — nyugtalanítja az olasz kormánypárt vezetőit. A dühödt kor. mányhatóságok Scelba parancsára rendőröket vetettek be ,,a népi tömb“ választási gyűléseinek szétzavarására. A dolgozók erre az önkényre nagy sztrájkokkal válaszoltak. „ A békemozgalom hírei Csehszlovákiában megkezdődött az országos béke-népszavazás. A népszavazás első három napján elért hatalmas eredmény arról tanúskodik, hogy a csehszlovák nép cgyöntetüleg áll ki a béke védelmére. Ausztriában is egyre többen írják alá a békeívet. Becsben eddig 345.370 aláírás gyűlt össze. A sollingeni fémipari munkások szakszervezetének tudomására jutott, hogy a város egyes üzemeiben szuronyokat és hozzávaló alkatrészeket* gyártanak. Követelték a fegyvergyártás beszüntetését, Dr Körner; Ausztria vasárnap meg. választott, új elnöke a választások előestéjén nyilatkozatot tett, amelyben kötelezte magát, hogy megválasz. tása esetében fenntartja Ausztriában a demokráciát. Hangoztatta: soha többé nem akarjuk fiainkat, • egy újabb háborúba és leányainkat a fegyvergyárakba küldeni. ,,A választók megjegyzik maguknak ezt a nyilatkozatot, bárhogyan cselekszik is az osztrák szocialista párt vezetősége g választások után" — írja ezzel kapcsolatban az Österreichische Volksstimme. Jellemző, hogy az Arbeiter Zeitung, az osztrák szocialista párt központi lapja egész mondatokat hagyott ki Körner nyilatkozatából. A páriái értekezleten lelepleződik a nyugati hatalmak taktikája A kiilügyminiszterhelyettesek párisi értekezleténél^ legutóbbi ülésén Davies felszólalása ismét bizonyította, hogy a nyugati hatalmak kormányai nem kívánják őszintén feltárni az .európai feszültség okait. ,,Nem engedjük meg — mondotta Davies —, hogy az atlanti egyezmény és az amerikai támaszpontok kérdése a napirenden szerepeljen.“ Ennek az álláspontnak az igazo'ására azonban sem ő, sem nyugati kollégái nem tudtak megalapozott érveket felhozni. Gromiko elvtárs megállapította: Davies hozzászólása bizonyítja, hogy a három hatalom kormánya a kérdés megvitatása helyett mindössze semmitmondó nyi'atkozatokat hajlandó tenni. Jessup felszólalásában újból megpróbálta elterelni a figyelmet a tárgyalt kérdésről. Gromiko .elvtárs azonban kijelentette: Jessup hiába lian- gaztatja, hogy az Egyesült Államok kormánya kész résztvenni a Külügyminiszterek Tanácsának ülésszakán, amikor cselekedeteivel és magatartásával bizonyítja, hogy a valóságban a megegyezés meghiúsítására törekszik. * A Pravda nemzetközi szemleírőja. Viktorov megállapította, hogy a kül- Ugyminiszterhelyettesek párisi tanácskozásának során egyre inkább lelepleződik a* Egyesült Államok vezette nyugati hatalmak taktikája. E taktika lényege az; hogy vagy alkalmas ürüggyel elérjék a folyó tárgyalások meghiúsítását, vagy pedig, ha ez nem sikerül, céltalnná tegyék mind a párisi megbeszéléseket, mind pedig — összehívás esetén — 3 Külügyminiszterek Tanácsának ülés. szakát, s ennek folytán megakadályozzák a nemzetközi helyzet feszültségének igazi okát jelentő éles és időszerű kérdések megtárgyalását. A koreai és vietnami Néphadsereg jelentése A koreai Néphadsereg főparancs-1 gei május 28-án három ellenséges noksága közli, hogy egységei szorosan együttműködve a kínai önkéntesekkel valamennyi fronton visszaverték az ellenség kemény ellentámadásait . és megerősítették a már korábban elfoglalt állásaikat. A Néphadsereg egysépet lőttek le. A vietnami hírügynökség jelenti, hogy a vietnami Néphadsereg nagymennyiségű fegyvert és hadianyagot zsákmányolt. A légvédelmi tüzérség 2 francia repülőgépet lőtt le. Június elején megjelenik magyarul Lenin-műveinek második kötete Négy hónappal ezelőtt jelent meg V I. Lenin műveinek első kötete magyar nyelven. A dolgozók széles rétegei óriási érdeklődéssel fogadták a müvet, amelynek igen sok példánya már előjegyzésben <?]ke]t. Az MDP központi könyvkiadója, a Szikra június elején adj» ki Lenin müveinek második kötetét. Ez is, mint az el®“ kötet, ötvenezer példányban jelenik meg. '> A második kötet Lenin 1895—97-ben írt munkáit tartalmazza. Szerepelnek a kötetben azok a müvek, amelyek az orosz marxisták programmjá* nak kérdéseivel, taktikai és szervezeti feladataik kidolgozásává] foglalkoznak. A kötet jelentős része azokat a gazdasági vonatkozása munkákat tartalmazza, amelyekkel Lenin a narod nyikok ellen harcolt. A második kötetben szereplő munkák legnagyobb része most jelenik meg először magyaruj. Váitdorzászlóval ítiialmazzák a betakarítási munkákban A föl«! mív elés ügy* miniszter május 23-i | felhívásában a növényápolás és takarmánybetakarítás meggyorsítására hívta fel a dolgozó parasztságot A felhívás óta a pártszervezetek iránymutatása, a tanácsok és tömegszervezetek mozgósító szervező munkája nyomán országszerte meggyorsult a munka üteme. A kialakult versenymozgalom továbbfejlesztése, a jó munka fokozása érdekében a földművelésügyi minisztérium most vándorzászlót tűzött ki annak a megyének, amelyik a növényápoiá.9 és takarmánybetakarítás teréu a legjobb eredményt éri el. növényápolási és takarmányeredményt elért megyéi A földművelésügyi minisztérium eló'ször június 15-én értékeli a megyék munkáját és ekkor adja ál a legjobb megyének a vándorzászlót. Másodízben július 2ö-án történik meg az értékelés, amikor az a megye nyeri el a zászlót, amelyik az aratás jó végzése mellett kimagasló eredménnyel teljesítette a növényápolást és takarmány betakarítást. A növény ápolási és szénabetakarítási munkák értékelésénél a mennyiségi eredmények mellett döntő mértékben számításba veszik a munka minőségét is. I k^^fl w i WtM.1 k m I J k Mlam\