Észak-Magyarország, 1951. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1951-04-22 / 93. szám

o ■ ESZAK-Atófc > ARÜ8SZAL Vasárnap, 1951. év'i ás,.,: Május 1-re jelenik r • llJ meg ve Rákosi élvtárs 195l.ben is, május \ lom Dagy ünnepére jelenik mint az előző években, nemzetközi munkásmozga. meg dolgozó népünk nagy tanítója, szeretett vezére, Jlákosi elvtárs űj Könyve. Iiákosi elvlárs új könyvet „A kékéért és a szocializmus építéséért“ ötvénéze példányban* adja ki a Szikra. A kötet 1949 májusától a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusának befejezéséig tártál, mázzá Iiákosi elvtársnak Pártunk és egész dolgozó nép számára irányimutató cikkeit és beszédeit. berendezéseknél 31.2 százalék. a vegy­iparban 15.8 százalék, a faiparban 41.1 százalék és a textiliparban 13.ü száza­lék. Szociális és kulturális eredmények Az első negyedévben kiadott köny­vek és brossurák péklányszáma több, .mint 17.7 millió, ez 1950 első- negyedé­hez képest 10.6 százalékos emelkedést jelent. A tervidőszakban a mozgókép, színházaknak 16 millió látogatója volt, ez a múlt év hasonló időszakához képest 35.4 százalékos emelkedésnek felel meg. A színházakat a negyedév folyamán! mintegy egymillió 200 ezer ember lá­togatta, 8.4 százalékkal több, mint 1950 utolsó negyedében. A rádióelőfizetők száma egy év alatt 14 százalékkal emel­kedett 1951 március 15-én 86 tudóst, mér niíköt, írót, művészt,' élenjáró ipari és mezőgazdasági dolgozót tüntetett ki Népköztársaság Minisztertanácsa Nos suth-díjjal, a tudomány, az irodalom, művészét ég a termelés torén végzett ki váló munkájukért. Az 1951 első negyedében megrendc zett országos kultúrversenyen 10.02 városi és falusi kultúrcsóportnak közel 150 ezer tagja veit részt. Az cläß negyedévben üdülők átalakító sa révén Három új szanatórium létesült 700 ággyal. Ezenkívül új kórházi osztá­lyok látí-ritésórpl. több kórház, újjáépí­tésével-bővült .a kórházak ágylétszárnU. A szakszervezeti üdültetésben részt, vevők száma 1950 hasonló időszakához képest 19 százalékkal növekedett. tojás* A szerencsi Járási Tanács és baromföbegyiijtési versenyre hívta megyénk járásait A Megyei Tanács Végrehajtó Bizott­sága legutóbbi ülésén LTbancsok Mihály elvtárs VB elnökhelyettes beszámolt a mezőgazdasági munkák állásáról, majd Kelemen Sámuel elvtárs. a mezőgazda, sági osztály vezetője az öntö-ó«* gaz­daság fejlesztéséről tájékoztatta a VB-t, Bejelentették, hogy a szerencsi Járási Tanács, amely a tavaszi munkák verse­nyében elnyerte a Megyei Tanács ván. dorzászlaját, most versenyre hívta a* megye összes többi járását a tojás- ás baromfibegyüjtés tervének teljesítésé­ben. Ügy határozott ezután a VB, hogy a gépállomások munkájában tapasztal­ható számos hiányosság kijavítása, a traktoristák szakmai tudásának fejlesz­tése céljából egyhónapos traktoiteta.tan- folyamot rendeznek, ahol a jelenlegi trait toristák szakképzettségének foko­zása mellett biztosítják a' traktorista utánpótlást is, elsősorban női munka erők bevonását, A gépállomások május 5-én megyei értekezletet tartanak hogy megbeszéljék - a feladatokat, ámelyeknok végrehajtásával megjavítják munkáju­kat. Előzőleg, minden gépállomáson üze­mi értekezletet tartanak. TJrbancsok elvtárs beszámolt arról, hogy Borsod-Abaúj-Zeanplén, Heves és Nógrád megyék között hésszúlejáratú mezőgazdasági verseny' indult. Ennek a versenynek éredmynveit az egyes kam­pányok végén, így legközelebb április 30-a után értékelik és az első helyre kerülő megye tanácsának birtokába ke­rül a báróin megyéi tanács álfái alapí­tandó. verseny-zászló. ‘'•r.&V&i Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért“ új száma szagból, Csehszlovákiából,. Vietnam ból és más országokból a Béke Vi • A .Tartós békéért, népi demokrá­ciáért" legújabb száma közli a Szqv. jetunió háború utáni első ötéves tervének teljesítéséről kiadott jelen­tés teljes szövegét. Benke Valéria, a Magyar Orszá­gos Béketanács titkára a magyaror­szági békemozgalommal foglalkozó cikkében beszámol a széles körben kibontakozó békcalámisgyüjtési mozgalomról. Tudeh ,,Mi történik Iránban?“ cí. mű cikkében arról az egyre fokozódó harcról ír, amelyet az iráni nép az amerikai és angol gyarmatosftók ellen a békéért, az ország szabadsá­gáért és függetlenségéért vív. ,,A békeegyezményért!“ című ro­vatban a lap jelentéseket közöl Ro­mániából. Bulgáriából, Fi-anciaor. ból és más országokból lágtanács felhívásénak, támogatásá­ra megindult békealáírásgyűjtési mozgalomról. Április 22.én lesz a Német Szocia­lista Egységpárt megalakulásának ötödik évfordulója, Wilhelm Pieck, a Párt elnöke Cilikében beszámol' a Párt ötéves útjáról. Emil Bodnaras, a Román Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja arról ír, hogyan szítja . a fasiszta Titó-klikk a háborús hisztériát Ju­goszláviában. A lap szerkesztőségi cikke Mac- Arthur bukásának hátterét világítja meg. Á lap végül tájékoztató .anya got közök fl termelés növelésévé! készülnek a népi öeaikratíkes firszáook Május 1-re, a Élpzsk neiiízeüzi ünnepére " . . PRÁGA, . A .Skoda müvük .dolgozóinak S4.6 százaléka vesz rósz' a május 1. i'i.-ztc. leiére indított, szociálist», versenyben. A felajánlások teljesítésének eredni nyeként • a .íiunnclés januártól már. ciusig kétmillió korona értékben nö­vekedett, a munka termelékenysége átlag 6 százalékkal emelkedett. VARSÓ A ruházati ipar' dolgozói e. Kúra- belnyikova mozgalom, keretében jelen, -tűs . anyagmegtak^rításé . érnek cl emellett -fokozzák, termelésüket, Lodz egyik fehérneműi pari üzemében két brigád, amely eddig naponta 15 drb. fehérneműt varrt,_ most 49„re emclíe teljesítményét. Az álsószi'.éziaí ..No­va Kudau-bánya átlagban 110 száza, lókra, a „Thoro'z*‘.bánya 105 száza, lókra teljesíti napi normáját. BUKAREST A Román • Népköztársaság dolgozói hatalmas lelkesedéssel vesznek részt* május 1-i cs május S -— a Román Kommunista Párt megalakulása 30. évfordulójának tiszteletére —- indított mu!ika.vefSéhyb«te''A prahovái' petrő- leumvidék dolgozói vállalták, hogy május 1. tiszteletére 250 millió leit takarítanák meg,. Április lő.ig 125 millió lei yólt nfáf a megtakarítás osszégé. A resic^.i martinászok terven felül ldjgyorj.esapa'asf'végezlek cl a szovjet niódszefek- segítségével. HALLE A Német Dciup.krati.kus Köztársa­ság bányászai az.'.európai Munkásért«, kezlof felhívására, hogy május 1-él a békehíre napjává tegyék önkéntes normaemelésékkei. a termelés fokozó., sával és az önköltség csökkentésével válaszoltak. A Vielhelm Pieck elvtárs nevét viselő mansfcldi kombinát bá­nyászai 3200 egyéni és brigád felaján. lást tetfek a normák 125 százalékos túlteljesítésére;. VIETNAMBAN a május 1 tiszteletére indított munka, verseny.mozgalom célja a lakosság árszínvonalának emelése. A minisz­tertanács ezzel kapcsolatban felhívta a -figyelmet a legt'ontosabb növények. mint á gyapot növelésévé. és “a rizs termelésének A szovjet dolgozók nagyszerű új műn kaf olaj áldásokkal készülnek a vxág- proletariátus nagy ünnepére. A kép N azarovát, a Sztálin-dljjal ki'iintetett sztahánovistát, a róla elnevezett moz galom kezdeményezőjét ábrázolja, amint a munkafelajánlás teljesítése s órán többleiként készített munkada. ; -. rabokat mutatja a mesternek. ( GROMIKO ELVTÁRS: Németország demilitarizáiásának kérdését kell első helyre állítani a napirend első pontjában párizsi Gró­A nyugati sajtó Titóék és a monarchofasiszták egyre szorosabbá váló katonai együttműködéséről A Time AikI Tide című angol jobboldali hetilap, valamint a New- york Herald Tribune elégedett han­gon állapítja meg, hogy a belgrádi kémügynökség és a monarchófasisz- ta görög kormány közötti együtt, működés egyre szorosabbá" válik- A Newyork Herald Tribune arról ad hírt, hogy a Tito kormány közölte Athénnel, hogy kész ,,bizalmas kato­nai értesülések kicserélésére a két kormány vezérkara kozütt". A Time And Tide ezzel kapcsolatban hangsú­lyozza, hogy az ilyen értesülések ki­cserélésére „feltétenü szükség is van“. A Time And Tide a továbbiakban hangoztatja, hogy Tito számára ter­Mískelci Szabók Kisipari Termelő Szövetkezete minőségi üzemei: Szeles u. 55. szám Munkácsi u. 1. szám Mérték utáni öltönyök, Javítások, fordítások, vasalások mészetesen politikai szükségesség, ho~" továbbra is azt hajtogassa, hogy Jugoszlávia nem csatlakozik sem a keleti, .sem a nyugati cso­porthoz, de. most, hogy Jugoszlávia nyugattól kért fegyvereket, beleil lesztésc a nyugati tömbbe valóban elkerülhetetlen lett Eiméiefi színvonalunk emelését segíti elő az MVAC­űiDATSZ0 LGÄLTATAS Biztosítják a szaktanári képesítést a pedapgusak számára Ötéves tervünk során lehetőség nyí­lik tanítóink számára, hogy szakosító tanfolyamokon vegyenek részt és meg­szerezzék a szaktanári képesítést'. Ä tanfolyamok színvonalának emelése érdekében az eddigi kétéves szaktan!, tói tanfolyam helyébe hároméves szak­tanári tanfolyamot szerveznek, amely, nek tanulmánya uyagái a Pedagógiái főiskola anyaginak figyelembevételé, vei állították össze. Á külüg^ihírriézterhé]yetteseli fau ácskozás'á’hak jogutóbbi ülésén mikó elv társ hangsúlyozta: az ó ma­kacsság, amellyel a: Károm nyugati ha. tájom- képviselői a Szovjetunió javas­latának -elfogadása ellen tiltakoznak, apót ad'árra a következtetésre, hogy az egész ügyet tartalmatlan bcs-zéjge. . tésekkéi akarják elintézni, ahelyett, hogy komojyau megvitatnák a béke fenntartásának szempontjából annyira ■fontos kérdést, a fegyverzet és a fegyveres erő csökkentésének kérdé- ,‘sét. " Te’jósén nyijváíivaló, hogy' á 'ne­hézségekért és- az értekezleten kiala­kult helyzetért 'fi fej'llősbéjjt nem a Szovjetuniót- fogja terhelni, -hanem i azokat, akik j, Nehézségeket okozzák. Gromikó ezufáir. , megállapította, hogy Németország demilitarizájásának kérdésében senr jutottak még végleges megegyezésre. »Ä szovjet küldöttség remélj — mondotta —; hogy a három hatalom képviselői elfogadják azt a javaslatot, hogy -Németország demi]i* tarizálásának kérdését első helyre ál­lítsák a napirend c’sö pontjában-« Gromikó elvtárs a Triesztre vonat­kozó napirendi ponttal kapcsolatban megállapította: ahhoz, hogy az egész napirendben megegyezzünk, mindenek­előtt az egyes pontokban kell — köz­tük Trieszt kérdésében is — meg­egyeznünk. A trieszti kérdés rendezé­sének további ha’ogatás-a — különö­sén azért, mert a város angol-ameri­kai támaszponttá változott — meg nem engedhető- Mindez alapot nyújt, a szovjet küldöttségnek arra, hogy ezt a kérdést önálló napirendi pont­ként vesse fe]. Lengyel jegyzék az USA kormányához Spofford nagykövet, az atlanti álla­mok külügyminiszterhelyettesei újlar, dó tanácsának amerikai elnöké Rómá­ba érkezeti, Rúnában tartózkodik San. den-, az atjapti légierők főparancs, noka és Eisenhower - tábornokot is Rómába várják; ‘Mindhárman megbe­széléseket folytatnak majd Gnsperi miniszterelnökké}. A lengyel külügyminisztérium jegy­zéket juttatott ,e] az Egyesüft Álla­mok varsói nagykövetéhez. A jegyzék tijlakozik New York város tengeré­szeti és repülésügyi hivatalának in­tézkedése ellen, fúne’ynek értelmében i Báthori nevű lengyel gőzös nem bé­relhet kikötőhelyet New. Yorkban, mert a hajó jelenléte »hem kívánatos«, jegyzék megállapítja, hogy ez az intézkedés újabb megnyilvánulása an­nak, a durva megkülönböztető lengyel- ellenes gyakorlatnak, amelyet az ame­rikai hatóságok a lengyel hajóstársa- ságokka] szemben hosszabb idő. óta al­kalmaznak. Az intézkedéssé! kapcso­latban a lengyel kormány minden fe­lelősséget az amerikai hatóságokra há­rít. A jegyzék megállapítja: a leiigye] kormány nem lát lehetőséget arik,. hogy a Gdyniában'székelő »American Baltic Line« hajóstársaság folytat­hassa működését Lengyelországban, A jegyzék végül a lengyel hajóstár­sa Ságokat érő veszteségekért kártérí­tési igényt jelent be­MacArthur uszító beszéde az amerikai kongresszus előtt blokádját, a Kína fölött] légi tevé­A főparancsnoki tisztségéről levál­tott MacArthur csütörtökön az USA kongresszusa .mindkét házának egy-uttés ülésén beszédet mondott. A tábornok, megismételt^ azt a köve­telését, hogy az USA semmi körül, menyek között se mondjon le For- moza birtoklásáról. Uszító beszédé­ben elégedetlenségét fejezte ki , az Ázsiában folytatott megbékélő poli­tika“ miatt és követelte a kínai part kenységre vonatkozó, korlátozás megszüntetését és (hsang-Kar-Sek bandájának felhasználását a távol­keleti agresszív tervekben, ■ Az Uj Kína hírügynökség tudósí­tója jelentést közölt phenjanpói. Megállapítja, hogy napról-napra nö­vekszik a koreai nép gyűlölete az amerikai imperialistákkal szemben­Újabb leleplezések az amerikaiak embertelen kegyetlenkedéséről A koreai Vöröskereszt vezetősége nyilatkozatot tett közzé, amelyben le. leplezi az amerikaiak embertelensé. geit, amelyekkel durván megsértik a nemzetközi .jogot- Az amerikai re­pülők a Vöröskereszt jelével ellátott kórházakat és gyógyintézeteket, gyógyszerraktárakat és más vörös­keresztes intézményeket bombáznak sorozatosan. At amerikaiak kegyetlenkedéseit lepteci le az a fényképkiáUílás, amely a közelmúltban nyílt meg Phenjanban. A fényképfelvételek megmutatják, hogyan mészárolták le az amerikaiak a békés falvak la­kosságát, hogyan, temették el élve az öregeket, a serdülő fiukat és lá­nyokat, hogyan skalpoltgk meg az asszonyokat, i A koreai Néphadsereg föparancs- í! "ága közli, hogy egységei a kínai önkéntesekkel együtt a középső és a keleti fronton továbbra is vé­delmi harcokat vívnak. Az ellenség az emberben , és hadianyagban el­szenvedőit veszteségei ellenére egyes fronf szakaszokon tovább nyo­mul észak felé. A Néphadsereg egy­ségei április 19-én az ellenség 8're­pülőgépét lőtték le. *• a 4 óra 25 perces új olvasztási rekord diósgyőri Martin I. számú kemencéjénél A napokban értékelte a Kohó. és Gépipari Minisztérium a Rákosi Má­tyás Müvek, az Ózdi' Kohászati Üze­mek és a Diósgyőri Kohászati Üzemek hárntasversenyónek eddigi eredmé­nyeit. Az értékelés szerint a verseny, ben a diósgyőri Martin dolgozói jelen, leg a harmadik helyen vannak. Az ér. tókelée megjelenését követő napon az üzem dolgozói megfogadták: még na­gyobb lendülettel végzik munkájukat hogy a versenyhői ők kerüljenek ki győztesként. Ennek, az elhatározásnak eredmé­nyeként egyre gyakrabban érnek el új rekordokat. Pénteken delelő A az I. számú kemencénél Szomorú Árpád acélgyártó vezetésével Bukovszki Miklós olvasztár brigádja 1 óra 15 perces csúcsidő alatt végezte a bera. kast. A délutáni műszakban ugyan­ennél a kemencénél Meriusz István acélgyártó vezetésével Fancsalszki 1st, ván brigádja az eddigi 4 óra -15 perces csapolási időt 4 óra 25 percre szorítot. ta le. Ez az eredmény különösen ki­emelkedő azért, mert ezzel a rekord adaggal a tónaa.őrát 13 százalékkal növelték. (Lasziofi István Diósgyőr. Martin.)

Next

/
Thumbnails
Contents