Észak-Magyarország, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-24 / 70. szám

fontat, 1851, mtrcfas Síd 34. ÉSZAKMAGTARORSfcAG 3 Moczó Mihályné, az ózdi III. típusú „Rákóczi“ tszcs tagja írja: Megerősödve az új tagokkal dolgozunk a tavaszi munkák sikeres elvégzéséért Büszkén írom meg, hogy mindazt, amit Pártunk II. Kongresszusára vúi. .laitunk, teljesítettük is. Ennek „titka“, hogy a pártszervezet segítségével és irá. nyitásával jól megszerveztük a munkát. Most a tavaszi munkálatoknál meg na. gyobb lendülettel dolgozunk, hogy még magasabb eredményeket érjünk el. Kém engedjük, hogy a kongresszusi verseny alatt elért eredmények önelé­gültséget szüljenek a tagság körében. Pártszervezetünknek gondja van arra, hogy a tagokat politikailag és szakmai. Tag nevelje, oktassa. Okulva a tavalyi hiányossá­gokból és hibákból, most ezek kiküszöbölésével kezdtünk a munkához. Az elmúlt évben igen nagy akadálya volt az egészséges, eredmé­nyes munkának, hogy nem tudtuk kiküszöbölni c. csoport- ban az egyenlősdit. A munka szervezet.lonsége, a civakodós nagy mértékben hátráltatta a munkát. Kern volt munfcaverseny, a tagok nem tudták, mit dolgozzanak és mennyit kapnak, ha a munkát elvégzik. Az idén már nincs így. Megjavítottuk munkánkat. Brigádokcif alakítottunk, ezen belül munkacsapatokat is. A brigádok és munkacsapatok versenyre hívtál: egymást. Biztosítjuk a verseny nyilvánosságát, kiírjuk a falitáblára azokat, akik a legjobb eredményt érték el, de kiírjuk azokét is, akik lemaradtak a munkában, Szunyi Sándor, Nagy István, Kis 1st vánné, akik a kongresszusi versenylón is az élen haladtak, nagy gondossággal és lelkesedéssel végzik a melegágy készí tcsét és máris szép eredményeik van. nak. A palánták igen jól fejlődnek, erő. sédnek, h kívülálló dolgozó parasztok gyakran eljönnek megnézni munkánkat, A múltkori esőzések kissé visszavetet, tek a munkában, do nem csüggedtünk. Elhatároztuk, hogy azt az időkiesést, amit az esőzések okoztak, behozzuk. Nem vártuk meg, míg a föld teljesen megszikkad, a hagyma dugványozását ügy oldottuk meg, hogy deszkát fék tettünk végig a földön, úgy dolgoztunk Ezzel sikerült elkerülni, hogy összeti. pórjuk, agyonnyomkodjuk a földet. — Ugyanilyen módszerrel ültettük el a zöldséget is. Ezt a munkát még mán cius első felében elvégeztük. Elvetettük már a korai borsót, mákot, spenótot, Salátát is. A jó eredmények mellett vannak még nehézségeink is. Csoportunk a Kon. gresszusra való készülődésben taglétszámban és területben is megnövekedett. Az újonnan belépett tagok még nem tudtak egészen beilleszkedni a közös munkába. Ezen a téren még vannak zökkenők, de a pártszervezet segítségé, vei igyekszünk azokat leküzdeni. Első és legfontosabb feladatul azt tűztük ki, hogy megtanítjuk az új tagokat a munkaegységgel való számolásra. Emellett igyekszünk megmagyarázni mindazt, arait nem látnak még tisztán, támogatást nyújtunk nekik mindenben, amibou még bizonytalankodnak, szóvá! nem hagyjuk magukra az új tagokat. Ez annál is szükségesebb, mert ezévben jóval szebb eredményeket akarunk elér. ni, mint tavaly. Az új tagokkal meg. •erősödve, ennek érdekében már most a vetésnél igyekszünk jó munkát végezni. Ezt határoztuk el április 4 és május 1 tiszteletére, ezért igyekszünk munkán, kát mindig időben a minőség szem előtt ‘artásával elvégezni. Moczó Mihályné, az ózdi „Rákóczi“ tszcs tagja. A múltban tis országutak nincstelenlei voltunk — ma mindenki számára munkát biztosít a Párt! Űj munkások a Geszleiyi Betonútépítő Vállalatnál Merész, nyílegyenes vonal szeli fekcto-zbldcsikos földsdvokat az határban: — a most épülő korszerű mű­vi, A agy gépek segítségével lenycsi a dombokat, feltölti a völgyeket az em­beri erő, hogy a terv előírásának meg­felelően elkészüljön ez a szép, vagy alkotás. Szorgalmasan, feszülő akarat, tál végzik munkájukat a Gesztely i Be- ton&tépítd Vállalat dolgozói, hagy az titat Miskolótál Szerencsig vállalásuk­nak megfelelően június 28-án átad. hassák a forgalomnak. Ne-nf.esak a kör. ■nyékről, hanem még alföldi, dunántúli vármegyékből is vannak itt dolgozói:. A Minisztertanács határozata alapján ■megtozdett nmnkaerőtoborzás útján most legutóbb nyolcvan űi munkás állt itt munkába. Ilyen új munkások a vállalatnál a Farkas-brigád tagjai. Heten vannak, Szeged környékéről jöttek. — Azelőtt ■nem ismertük egymást — mondja Far­kas Béla brigádvezető —, de itt na. gyón jól összekovácsolódtmk, mert kö­zös bennünk az akarat, hogy részivé, gyünk az ötéves terv megvalósításában. Tisztában vagyunk vele, hogy ha az ország bármely részén épül új gyár, új út, az mind miénk, a mi erőnket nö­veli, békénlvet védi, Czakó István könnyedén hozza a ce­mentes zsákot, a széles raktárban rá. helyezi a többire. — Tegnap három va- gőnt raktunk ki — mondja. —- Ezzel még nem vagyunk megelégedve, mindig többet és többet akarunk teljesítené, hogy megmutassuk a többi brigádnak, •méltó versenytársaik vagyunk. Kezdet, bgn kissé furcsa volt, hogy olyan nagy távolságra jöttünk cl otthonról, de most már megszoktuk, itt is a mohunkéban vagyunk, itt is otthon érezzük magunkat. Látjuk a feladatokat, látjuk, milyen szép lesz hazánk, amikor megvalósítjuk •mindazt, amit a terv előír. Kiss Kálmán ezeket mondja: — Ma­gyarországon mindenki dolgozhat, aki dolgozni alcar, mert a Párt, a kormány biztosítja az llandó munkát. Hogy ez milyen no.gy dolog, milyen nagy fejlő- dést jelent ez, akkor látjuk igazán, ha visszagondolunk a múltra, En a múlt rendszerben is az építőiparban dolgoz­táén, illetve csak hat hánapon keresztül dolgoztam, mert a másik hat hónap alatt csak kínlódtunk, tengődtünk. — Égett bennünk a düh ás az elkeseredés, amikor láttuk, hogy dőzsölnek az urak, mi pedig betegszünk, líyotnorgunk. 1ta tnár egész éven át dolgozhatunk és munkánk arányában keresünk. Doktor János Bácsalmásról jött. Meg. értette a Fárt hívő szavát, eljött sók- száz kilométerrel távolabbra, hogy részt, vegyen a nagy építkezésben. — Most biztosítva van számunkra az állandó munka, kenyérkereset. Nem kell többé már a munkanélküliségtől félni, nem KERESÜNK nagyméretű használt jeges és elektromos HŰTŐSZEKRÉNYEKET azonnali megvételre Északmagyarországi Üzeméi, ’-té­rést Vállalat «riskolc, Rékóczi-u. 4. kell a családomnak a holnaptól retteg, nie. Amikor megérkeztem, féléves szer­ződést kötött-em, mindjárt, 100 forint jutalomban részesített érte az úÁlam. Ebből 70 forintot rögtön hazaküldtem a családnak. Két gyermekem van. Azért dolgozom, hogy megelégedettek legye­nek, szebb legyen az életük, mint a miénk volt a múlt rendszerben, amikor az országutak nincstelenjei voltunk. — Kavonkint egyszer meg is látogatom a családot, az államunk ebben is segít minket, mert 80 százalékos vasúti ked­vezményt ad. Másik két dolgozó lép a csoporthoz, Gyürki Pál brigádvezető és Kazai Mik­lós. Élénken folyik a beszélgetés arról. milyen nagy a Párt ereje. A Póri vezeti a dolgozó népet a nagy alkotásokra, épülnek az új gyárak, Use mek, utak, hidak, iskolák, mankáslaká- sok százai és ezrei. Olyan nagy építke. zések folynak, amilyenekről a Horthy, rendszerben szó sem lehetett. Es mindez azért van így, mert felszabadított a Szovjetunió, mert a Párt, Fákosi elv. * 1Ö50 augusztusában a régi Keményt- fó:e Selyemgyár he.yén kezdte meb működését a Miskolci Konítkuid'.em Kormányunk nagy összegeket bocsá­tott rendelkezésére, hogy új gépekkel, berendezésekkel felszerelve nagymeny- nyiségü konfekcionájt ruházati cikkel termeljenek. A helyes gazdálkodás, a dolgozók lelkiismeretes munkájának' eredményeként az államtő] kapott kö] csönöket már az év végére vi 'fzat'i- ze.ték, tiriesztették az adóin , a &#t- ralékokat is. Az első hónapokban a falu dolgozói számára férfi fehérneműt, mikádót, csizmanadrágot készítettek az üzem­be^ Nemrégiben áttértek a női kartonruhák sorozatgyártására A terv előírása szerint 0 hónapon ke. resztül kartonruhákat, hat hónapon keresztü] flanellruhákat készítenek. A színes kartonokat a földszinten tárolják, majd egy. egy sorozat kijelölése után kiadják a szabászoknak. A sza­bászok sza.'agvendszerrel dolgoznak. Először kiszabják a ruhát, uajd az ujjakat, gallérokat, zsebeket, öveket. Ezzel a rendszerre] szaporán megy a munka. Áprijjs 4.i felajánlásként a szabászok mjndenütt bevezették a j.maradéknélkü’i szabás" mozgalmat. Ezzel nagymennyiségű textilanyagot takarítanak meg s alkalmazásává] gz ország valamennyi konfekció üzeme évente összesen 10 millió forint értékű megtakarítást biztosit nemzetgazdaságunk számára. A kiszabott női ruhái: a földszinti futószalagról az emeletre kerülnek. Ott gépelik össze a női ruhákat. Ugyanolyan rendszerrel do'goznak, mjnt a szabászok, künden varrónő egy.egy részjétmunkát végez s mire az asztal végére kerül ak anyag, ruha készen van. Az egyik gépnél Zeiei Irénné] be­szélgetünk, aki legutóbb 114 százaié­társ vezet, mert minden magyar dob goiő követi a Pártot, harcol a békéért. Bárány István szólal meg. Ö a leg. fiatalabb a brigádban. Lelkiismeretes munkával, becsülettel megállja helyét. A Párt nemcsak munkát biztosít nekünk, hanem a tanulás lehetőségét w — mondja. Építjük az új gyárakat és amikor felépítjük, új szakmunkások tíz. és tízezreire lesz szükség. En is szakmunkát akarok lenni, tudom, hogy tanulhatok. Befejeződik a beszélgetés. FLíp a munka, A lábak alatt ropog a kavics, ahogy a vagónók felé sietnek. Vidáman, elégedetten dolgoznak a Gesztelyi Be. tonútépítő Vállalat új munkásai. Most, hogy közeledik felszabadulásunk ívfor. Aulájának nagy ünnepe, még fokozat, tabb munkával hálálják meg a Szovjet, uniónak, a Pártnak, hogy állandó mun. bájuk van, hogy eltűnt fejük felöl a munkanélküliség réme, hogy boldog, békés országot építhetnek. (csorba) kot ért el. —■ Hogy tervemet túltelje, sítettem — mondja —, a*t elsősorban annak köszönhetem, hogy minden per. cet kihasználok s új fogósokat igyek­szem alkalmazni. Nincs ebben semmi ördöngösség, csak figyelnj kell a gé­pet, tőt, a cérnát, az anyagos s aki betartja a szabályokat, jól kihasznál­ja a munkaidőt — teljesíteni* sőt túlteljesíteni tudja a normát. Egy másik varrógépnél Skárosi Éva dojgozik. ö azelőtt selyemszövő vojt a régi Nemcnyi-gyárban. Megszerette a varrást, jelenleg már lltí százalékot ér ej. Most ezt a teljesítményt fokoz­ni kívánja, hogy április 4-j felajánlá sárnak ejeget tegyen. A futószalag végén újabb részleg dolgozik — kivasalják a.z elkészült ruhákat. A „legjobb ruhavasa]6‘‘ el­met Dobai Lajos nyerte e], aki leg­utóbb 189 százalékot teljesített. — A kongresszusi versenyben 130 százaié kot értem el s ígéretet tettem, hogy a felszabadulás ünnepére tovább foltozom teljesít­menyemet Ez sikerült is, s ha minden jól megy, elérem én a 200 százalékot is! Gyorsan sik|ík kezében a vasaló, szakszerű mozdulatokkal fordítja a kész ruhákat, percek ajatt elkészül ogy-egy vasalással. A Mjskojoi Konfekeióüzem dolgozói az anyagtakarékosság mellett minősé- gi munkává] készülnek a felszabadu­lás ünnepére. ígéretet tettek, hogy a kongresszus] eredményeiket is túltelje­sítik, mert párosversonyben vannak több vidéki ruhaipari vállalattal, az országos versenyben jelenleg a harma­dik helyen vannak. A Konfekció- üzem dolgozó; most tudásuk legjavát adják, hogy április 4-re e]sők legye, uek az országos versenyben! M. M, át a onga-i 93 Martadéknéik üli szabás “-mozgalom a Miskolci Konfekcióüzemben A inezőcsáti járás az első, a tokaji az utolsó a íavaszi munkában Mezöcsát szövetkezeti mezőváros nyolc tszcs-je közül három már befejezte a kalászosok vetését Közelgő nagy ünnepeink, április 4 és május 1 tiszteletére a falvak dolgozói is versenyvállalásokkal, a vállalások tel­jesítésével készülnek, hogy idejében gyorsan és jól elvégezzék a tavaszi munkát. Tszcs-k, állami gazdaságon, községek, egyénileg dolgozó parasztok párosversenybe indulnak egymással. Legjobban a mezöcsát; járásban ha. lad a munka, ahol a kalászosokat már 43 százalékban elvetették, Mezöcsát szövetkezeti községben a nyolc tszcs közül három már teljesen befejezte a kalászosok , vetését. Elsőnek a Petőfi I. tipusg tszcs jelen­tette, hogy elkészült a munkával. A termelőszövetkezeti csoportok nemcsak a mezőesóti járásban mutal­nak jó példát, szerte a megyében éjén. járnak a tavaszi munkálatok végzésé­ben. Szé]es méreteket ölt a járások kö­zötti verseny is. A versenyben nz eisö helyet a mozőcsáti járás szerezte meg, utána 89 százalékos eredménnyel az cuesj járás következik. Borrendben utána a szikszói 33, az újhelyi 36, a szerencsi 24 százsjékos eredményű] adhat számot. Jó) haladnak a munkák az abaujszánlói járásban is. Sonrogyvári László elvtárs, lapunk levelezője beszámol arról, milyen nagy lendülettel folyik a tavaszi munka az enesi járásban. Az eneái járás dolgozói a tavaszi munkálatoknál az elsők között akarnak lenni. Éppen ezért elhatároz­ták, hogy versenyre hívják az abaújszántái járás dolgozó parasztságát. Vállalták, hogy 500 hold tavaszbúzát, 122 hold rostlent, 160 hold olajlent, 180 hold lencsét és 100 hold mákot március 24-ig, — 2231 hold vörösherét, 102 híjld lucernát, 73 hold tavaszbük­könyt, 213 hold takarniányborsőt és 289 hold étkezési borsót március végéig — 6624 hold árpát, 1789 hold zabot, 603 hold cukorrépát, 600 hold takar­mányrépát, 2140 hold napraforgót ápri­lis 4-re, —*■ 2400 hold burgonyát ápri­lis 25-ig, 5784 hold kukoricát május 5-ig elvetnek. Nagyon lemaradt azonban a tokaji járás, ahol a tavaszi szántás-vetési tor­vet mindössze hét százalékban teljesí­tették. Ez elsősorban és főként annak tudható be, hogy a pártszervezet és tű- megszevvezetek még mindig nem tekin­tik központi feladatuknak a tavaszi munkát, elhanyagolják a. verseny szer. verését, a felvilágosító munka kiszéle­sítését. Fokozni kell tehát a mnilirát, arra kell törekedni, hogy a tokaji ja. rás is felsorakozzék a tavaszi munká­ban nz élenjárókhoz. Ebben a járásban egyedül Báj köz­ségben indult meg igazán lendületesen a vetós, ez a község mutat jó példát — versenyre hívta a járás valamennyi községét. A báji dolgozó parasztok vállalták, hogy a Minisztertanács határozatában •megszabott határidő előtt öt ■tap. pal befejezik az egyes növényfé'.e- ségek vetését, A községek közötti verseny is igen szép eredményeket hozott. Borsodszirák, Rátka, Szakácsi, Irota ég Lak már befejezte a kalászosok vetését. Azzal az elhatározással dolgoznak tovább, hogy április 4-i és május 1-i munkafelaján­lásuknak megfelelően a még hátralevő növények vetését is időben, sőt határ, idő előtt elvégzik. Igen jól haladnak a vetéssel Szemére, Fnuesal, Felsögagy, Forró és Csenréte községek is, Súlyosan lemaradt azonban Enes, Fügöd, Fáj és Hemádvécse. Szemerén a munkában Ar. vai Gyula elvtárs párttitkár és Pecsenye Mihály 12 holdas középparaszt mutatott példát, akik a kalászosok vetését már befejezték. Novajidrányban Szűcs And­rás dolgozó paraszt jár az élen. Az állami gazdaságokban is fokozódó ütemben folyik a . munka. Az abódi állami gazdaságban a traktoros origá- dok míiszakváltássa] dolgoznak, éjjel tárcsáznak, előkészítik a talajt, hogy nappal jól haladjanak a vetéssel, Tóth Sz. József ós Gaál Ferenc, a. íogatos brigád tagjai az új normát 208 száza­lékban teljesítették. A mugtakarásnál Kiss János tűnt ki 123 százalékos ered­ményével. Ugyanakkor, amikor a megye dolgozó kis- és kSzépparasztjai nagy lendület­tel végzik a munkát, hogy behozzák a lemaradást és megyénk felsorakozzék az élenjárók mögé, a hilákok minden igye­kezetükkel azon vannak, hogy szabotál, ják és hátráltassák a munkát, akadá. lyozznk a tavaszi terv teljesítését. Gagy. apátiban például Koyaletz József küldi még mindig nem kezdte meg a tavaszi munkát. Használjunk ki tehát minden percet, fokozzuk a munkaversenyt, szélesítsük ki az agitációt, keményen leplezzük le a kulákeka,t, hogy kezdeti lemaradásunkat behozva,'méltó helyet vívjon ki megyénk az országos versenyben. Március 22-én befelezte első negyedévi tervét a diósgyőri öntvény kik* szítő üzem A Diósgyőri Kohászati Üzemek öntvény kikészlíö dolgozói a Pártkon­gresszus tisz.ej-tére vállalták, hogy első negyodévj tervüket március 26-ra befejezik Vállalásukat túlteljesüett ék és március 25 hejyett március 22-én teljesüe.ték negyedévi terve őirányzaUikat. Üzemünk dolgozói most újult lendü-cttej harcolnak tovább április 4 és május 1 méltó megünnepléséért. Vájjál ák, hogy március havi tervüket 2 százalékkal túlteljesítik, ez 160 ezer forjn, értékű löbbterme ést Jelen! népgazdaság-ónknak, üzemünkben eddig 170 dolgozó tett felajánlást, közöt. tűk nagy számban műszaki vezetők is.Igy például Zombori István üzemve­rető ví Jalta, hogy 6 dolgozó munkájúi úgy szervezi meg, hogy azok el­érj és a sztahanovista szintet Zádeczki Eé a műveze ő vájal'a, hogy 2 fnrb'na átadásának idejét 10 nappal lerövidít], Így nem április 14-én, ha. nem április 4-én, hazánk felszabadulnának 6. évfordulóján adják ál a turbinákat. Pizikaj dolgozóink is szép fejajánlásokat tettek, Így Szabó Be la 182-rö| 185-re Pasz'ercsák János 175-ről 180-ra, Kerékgyártó István 195-ről 204 százalékra növeli normájának túlteljesítését. (Szabó József versenyfejelös.) Néhány nap alatt kétszázan kérték felvételüket az MSzT most alakult cigándi szervezetébe A Magyar-Szovjet Barátság Hó­napjában sokszor eszembe jut, mi lett volna belőlünk, fiatalokból, hu W4ö ben fel néni szabadít bennünket a Szovjetunió. A Szovjetuniónak köszönhetjük, hogy szabadok va­gyunk:i neki köszönhetjük, hogy résztveszünk községünk éleiének in­tézésében, hogy szavazati jogunk van és így az ország ügyeibe is be­leszólhatunk. Nyitva előttünk a kultúra, a műveltség kapuja, a fej­lődés, a felemelkedés útja. Ha köz­ségünk fiatalságát nézem, látom, hogy a helyi DISz szervezetből já­rási párttityárok, járási DISz tit- károN szövetkezeti felelősök és más fontos tisztségek viselői, hon­védségünk tisztjel> főiskolások, egyetemisták kerültek ki, számosán közülünk üzemekben, gyárakbam helyezkedtek el, ahúl jól megállják helyüket. A szovjet nép véráldozatának és nagy Pártunknak köszönhetjük azt is, hogy ma szép kultúrotthonunk van, amelyet egy hónappal ezelőtt vettek birtokukba a cigándi fiata­lok, a cigándi dolgozók. Van itt könyvtárszobánk, benne jó könyvek, amelyekből sokat tanulhatunk. A hosszú teli estéket nem kell mar •eldugott, szűk, füstös, egészségtelen szobában töltetünk, nem szorulunk a kocsmába. Vár bennünket a kul­túrotthon tiszta, egészséges szobája, ahol sakkal társasjátékokkal, olva­sással töltjük időnket. De nemcsak mi, fiatalok, hanem Cigánd lobbi dolgozói is maguké­nak érzik a leült úrotthont Március 10-én, a Magyar-Szovjet Barátsági Hónup megnyitási ünnepelvén, majd március ióén (UK)—700 dolgozó hall­gatta végig az előadásokat és a kul­túrműsort. A Barátsági Hónap alkalmat ad, hogy Cigánd dolgozói még jobban megismerjék, megszeressék a Szov­jetuniót, a szovjet embereket, meg­ismerjék,'a szovjet mezőgazdaságot, ipart, kútárát. A Barátsági hónap tiszteletére községünkben is meg­alakítottuk a Ma gyár-Szovjet Tár­saságot, s rövid néhány nap alatt majdnem kétszázan kérték már fel­vételüket az MSzT-be. A Barátsági Hónap sikeréhez azzal is hozzá aka­runk járulni, hogy kultúr gárdánk csereszerepléseket rendez más köz­ségek kultúr gárdáival. A Magyar-Szovjet Barátsági Hó­nap egybeesik a tavaszi munkák kezdetével. Hálánkat, igaz barátsár gunkat a Szovjetunió iránt azzal fejezhetjük ki legszebben, ha a ta­vaszi munkákban élenjárunk, mam­iidra buzdítjuk késedelmeskellő dol­gozó társainkat és következetes har­cot folytatunk a kulákolc ellen, akik szabotálni próbálják a tavaszi mun­kát. TIMABI GÉZA Cigánd

Next

/
Thumbnails
Contents