Észak-Magyarország, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1951-03-21 / 67. szám
4 ÉS7AKM \ (Z\ \ R R<57*(, Srsrfia 1951. «vi mircius M SÍ. Kivessük a terményoegyujtésben a szerencsi, miskolci és ncsei járás, ttersooivaiisa, Va^na, Lénarodariic es üomanaza pemaiát Jctegyéuk tormenylsegyüjtési eredményei még mindig lemaradtak az előirányzattól. Legjobb teljesítményt a járások közötti versenyben a szerencsi, miskolci és riesei járás értő el. Igen szépen clörelendült a munka a múlt héten a pmnoki járásban, amely a kijen- ceaik iie.ytő] az ötödik nel/re küzdötte fej magát a megyei rangsorban. Kiemelkedik a szLsszöi járás eredménye is, amely eddig Us.todib volt s most nogjCaik ,tu Leggyengébb az edcicnyi járás, ahol számos községben elhanyagolták az ellenőrzést és a felvilágosítást. Gara Bénáján jaki tanácselnök 14 iqázsa felesleges búzát tartogat a kamrájában, 28 Mázsa árpalerméséből is csak 4 mótormázsát adott be eddig. liojott legalább még ö mázsát felajánlhatott volna. Hazső Kálmán páittilkú-r is hátrálék- ba;i van a takarmánybeadásnúi, úrpa- bcadásná], Nagy Sándor elnökhelyettes kenyérgabona terméséből „0“ vú- te]i jegyre semmit sem adott be, pedig még majd 4 mázsa kenyérgabona felesleggel rende.kezik_ Ahol hiányzik « személyes jó példamutatás, ott természetesen nem is megy jój a munka. Érthető, hogy Lak községben nz egyé. nileg dolgozó parasztok nem t etek felajánlást. Számos község jó eredményt ért cl a versenyben. Az ózdi járásban Lénánldaróc és Domauáza községek félévi tervüket már 97 százalékban teljesítették. Ez. az ereu ményt úgy érték el, hogy a helyi tanács jől dolgozott, nem várt másoktól segítséget. Elén jár a községek versenyében Borsodivánka. amelynek dolgozó parasztjai kongresszusi felajánlásként vápa ták, hogy a begyűjtési tervüket 100 százalékban teljesítik és már a múlt hét elején 140 százaléknál tar. toltak Borsodivánka március 11-én szövetkezeti községgé alakult, ennek örömére a beadás még nagyobb {endtile,tel fojyik tovább. A sajóhitlvéji dolgozó parasztok szintén kimagasló teíjesítmenyt mutattak. ‘ocsai Imre és Siku Lnré nép- neve.ok felvilágosító munkája eredményeként a tej begyűjtés nagy lendülettel folyik. A jó népneve.ő munka eredményeihez hozzájárul, hogy Pocsaí Imre és Siku Imre elsőnek tettek ejeget beadási köteieze tsé- g üknek. Áz egyéni dolgozó parasztok között kieme.kedik Tarcaj községben Varga Dániel lő holdas középparaszt, aki 250 ki ő búzát és 100 kiló szemes kukoricát ajánlott fel. Tálas János 5 holdas kisparasstt 150, Takács Bója, Tóth István. Bajusz Ferenc kisparasztok 120—170, Szabó Dániel középparaszt 110 kiló búzát ajánlott fej „C“ vételi jegyre Tárca! község tanácsa 100 százalékig teljesítette a begyűjtésben a kongresszusi felajánlást, a községber már egyeljen hátra'ékos sincsen. Vcrebéjyi József ónodi tanácselnök szintén jó példára) járt elől, két nap alatt 18 mázsa vegyestermónyt gyüi tött be. Vatina község do’goző parasztjai élre törtek a begyűjtésben, már 118 százaléknál tartanak. Aidó községben ugrásszerűen megnövekedtek az eredmények, a jó brigád, munka, valamint a földmüvesszovetke. zeíi tagok jó felvilágosító munkája hatására, Zubogy községben a brigád egy nap alatt 58 mázsa vegyesterményt gyűjtött be, Zijizen 29 mázsát Kövessük az élenjárók példáit, helyi tanácsaink alkalmazzák munkájukban más tanácsok jó tapasztala, tait, vigyük teljes skerre a termény begyűjtést megyénkben! A tiszatarjáni kultúrotthon a köz;?ég dolgozóinak második otthona Amióta községünkben, megkezdte működésit a kultúrotthon, dolgozó parasztságunk valósággal második otthonának tekinti. A 1c ititű ro tt honban mindenki fejlesztheti tudását, kielégítheti érdeklődését. aki szeret tanulni, művelődni. Nemem!; -a kultúrotthon aratási ünnepségén vetül; részt igen sokan a falu dolgozói közül, azóta is mindig csúfolt a terem, bármilyen kulturális, vagy politikai megmozdulás van, J magunk erejéből minden este rendezünk valamilyen előadást, gyűlést, vagy kultúrműsort. Van tánccsoportvnk, színjátszó- és énekcsoportmk. A „Szabad Pöld Téli Esték1* előadásainál mindig adunk rövid kultúrműsort és diavetítést. A Magyar-Szovjet Barátsági Hónap megnyitó ünnepségén’ is közreműködött a kultürcsopairt táncszámokkal, énekszámokkal, szavalatokkal. Műbőrt adott csoportunk a Nemzetközi Nőnapon, A március 15-1 Hmnepségehen égy- felvonóm» előadásával szerepeltek színjátszóink, fellépett tánc és ének-csopOr- tunk, A kulturális munkából tevékenyen kiveszi részét az ifjúság, a faluban és a tszcs-ben működő DISz-szervezet tagjai. A politikai előadások előkészítésé- ben a pártszervezet vezetésével tevékeny részt vesznek a tömegszervesetek tagjai. Könyvtárunknak eddig 6S nyitvántar. tott olvasója van, most elhatároztuk, hogy olvasóköröket szervezünk. (Cseh Jánosné, kultúrotthon igazgató, Thsa- tarján,) HÍREK Ugye.eies gyógyszertárán Állandó éjszakai szolgálatot tart: Mis Kolc: Aranyszarvas iSzabadsagtér 2.), J. diósgyőr. bankpalota, i.ejőcsaba. Csabi, vezér út 68. Reggel 8 Órától este 20-ig nyitva id's kolc. Tizeshonvéd utca 2., Ady Endre u. 24,, Malmovszkij utca 2., Diósgyőrvas gyári gyógyszertár. Reggel 9 órától 17 óráig nyitva. Mis Kolc. Felszabadítók útja 28. - Martin telep, Franklin u. 2. - Széchenyi u. o3. - Széchenyi u. IX. - Széchenyi u. 78. - Dózsa György u. 4. - Kazinczy u. 32. Geró u. 41. - Vislnszkij (Rákosi Jenői ú. 119 Perecesi megálló Bérház. Ma Diósgyőrben a Hegyaljai utca 1. szám alatti gyógyszertár tart Oszakai szolgálatot Id^ácás Elénk észa. -.yugati. északi szél. Vál. tozó felhőzet, sok helyen záporcső. A hőmérséklet fokozatosan tovább csőkké . Várható hőmérsékleti értékek az ország te. rületérc: réggel északon mínusz 2, plusz 1, délen plusz 1—4, délben északon plusz 3—6, délen plusz 6—10 fok között. A Pariok aiás Háza program Miire 22 d o. 4. óra Előadás: DISz funkció náriusok és pedagógusok részére. „Áss iskolái DISz szerve zctek, igazgatók föladata» a tanulási fegyelem meg szilárdításában.“ Előadás: káderfelelősök. MÄrc. 23 személyzeti vezetők, vált vezetőknek. ,, Káderul unkánk feladatat ci.u 4 óra a Pártkongresszus után.“ Előadó: Káli Lajo» Minden kedden és pénteken d. n. 3 órától egyéni konzultáció: propagandisták és káderoktatásban résztvevőknek. ■— A' Városi Tanács oktatási és népművelési osztálya értesíti a kultúrcsoporto Itat. hogy a jövőben a kultúrműsoraik láttamozásit az illetékes kerületi tanács népművelési előadójától kell kérni. A műsor láttamozása után az engedélykérés útja változatlan. A városi tanács oktatási és népművelési osztálya a jövőben csak a hivatásos művészek előadásait engedélyezi. — A tokaji községi tanács dolgozói takarékossági versenyre hívták a megye összes községi tanácsainak dolgozóit. A tokaji tanács dolgozói elhatározták, hogy minden hónapban 20 forint értékű taka- rékbélyeget vásárolnak. — A Miskolci Kertészeti Vállalat dolgozói versenyre hívták ki az összes mis kolci állami vállalatokat .,a legszebb árpilis 4*i kirakat“ megrendezésére. A kertészet dolgozói kérik azokat a vállalatokat, amelyek a versenykihívást elfogadják, hpgy válaszukat a Kertészeti Vállalat üzemi bizottságánál adják lé. A verseny eredményét a Nagymiskolci Párt*, bizottság bíráló bizottsága dönti el. — A FELSÖÄSOLCAI községi tanács végrehajtó bizottsága megindította az eljárást Domonkó József kulák ellen, ak a terménybeadásí szabotálta. — A nagymiskolci textil, divat, rövid és konfekció kereskedők március 22-én csütörtökön este fél 7 órakor a Kazincz ii. 14. szám alatt áruelo-ztás ügyben szakosztályülést tartanák. A szakosztál' - ülésen minden kereskedő feltétlen és pontos megjelenését; kéri a vezetőség. — A ö.uirino-bábkormápy több mint 500 hazafit tartóztatott le egy hét alatt a Fülöp-szige teken. Diósgyőrvasgyári haj társak a Szabadságharcos Szövetség kongresszusára készülnek Nagy lelkesedéssel készülnek o Szabadságharcos Szövetség kongresszusára a Diósgyőri Kohászati Üzemekben dolgozó bajtársak is. Felismerték a kongresszus nagy jelentősegét. Tudják, hogy a Pártkongresszus határozatai, llákosi elvtárs irányt mutató beszéde alapján a Szabadságharcos Szövetség kongresszusa kijelöli a bajtársak szó.- inára azokat a feladatokat, amelyeknek megvalósításával a termelő és kiképzési 'munka terén előbbre viszik a, szocializmus építésének ügyét, még’ tevékenyebben kiveszik; részüket a béke megvédésé- bői. A finomhengerdében a bemenőinél dolgozik Madár Gyula bajtárs. Az anyag melegítése befejeződött, a vas mehet a henger alá. hínslár elv társ kihúzza a fehéren izzó vaetömböt., átadja hengerlésre. Elbeszélgetünk. A Szövetség KonOránia Március 1,—28-ig Talpalatnyi fold folytatása * Felszabadult föld L’j magyar film (filőadátek kezdete: Hétköznap tél tt t» fél 8 ó — Vasárnap és ünnepnap fél <t, fél 6 ée fél 8 órakor áutiath Marcin* ti—21-ig Hatalmas erő Magyarul besxéiő szovjet film Előadások kezdete Hétköznap 6. % vasár- és ünnepnap 4, *i »8 8 ótakor Coreó Fáhíyn Tel.: 53—54 Március 19-t5l 21 -íg Orsai csomópon gresszusáról esik szó. Maslár elvtárs elmondja: elsősorban azzal készül a nagy eseményre, hogy tovább javítja termelő munkájának eredményeit. Igen nagy öröm számomra -— beszéli —, hogy a Kossutli-díjjal kitüntetett-Kug- ler elvtárs csoportjában dolgozom. A Pártkongresszus tiszteletére tett vállalásunk az volt, hogy teljesítményünket 128 százalékról 182 száza'ékra emeljük. 13ö százalékot értünk el. Hazánk felszabadulásának évfordulójára is megtettük már vállalásunkat, külön négy százalékos többlettermelést ajánlottunk fel. Maslár elvtárs a Szabadságharcos Szövetség kongresszusának tiszteletére valóra akarja váltani elhatározását: munkáját még jobban megszervezi és ezzel hozzásegíti a brigádot, hogy túlteljesítsék felajánlásukat, v A ■mechanikai javítóműhelyben csúcsesztergapadon dolgozik Nagy Lajos elv- társ, a Párt üzemi alapszervezetének titkára, ü is szabadságharcos, o is tér. melésének fokozásával készül a Szövet, ség kongresszusára. Megfogadta, hogy teljesítményét 116 százalékról líö százalékra emeli. Emelteti jó népnevelő munkával asm igyekszik, hogy a mechanikai javítóműhely dolgozóinak nagy többségét beszervezze a (Szabadságharcos Szövetségbe. *' A Szabadságharcos Szövetség sok aktív tagja dolgozik a vasöntödében is. Közöttük van Sallai András foajtúfs, harmadéves tanuló. 1949-től tagja a Szövetségnek, lelkesen, lendületesen kiveszi részét e fontos tömegszervezet munkájából. Sok dolgozó társát szervezte be már a szabadságharcosok sokaiba. ■. ___... Sallai bajtárs szép példáját adja ön tudatának a, termelő munkában elért eredményeivel. Hétfőn például 40 darab mag elkészítése volt a feladata, a műszak végén 45 darab magot adott át az átvevőnek. Augusztus 1-én lesz g, segédvizsgáin — mondja. — Kongresszusunk tiszteletére megfogadtam, hogy a legalaposabban, a legpontosabban elsajátítom a vaaöntő szakmát. Tudom, hogy a Szabadságharcos Szövetség tagjainak leg- főbb kötelessége, hogy a békéért harcoljanak, mi pedig most elsősorban a termelés frontján harcolunk a békéért. Vállaltam azt is, hogy a kongresszusig üzemünk ifjúmunkásait meggyőzöm arról, hogy ők ia lépjenek be a Szövetség tagjai közé és’ megrendeljék lapunkat, a „Szabadságharcos“' -t. A többi üzemiben is hasonló szellemben készülnek a bajtársak Szövetségük kongresszusára. Ennek érdekében teljesítik nap mint uo.p túl előírásaikat. Be. csiilctes, jó munkával küzdenek azért, hogy hazánk még erősebb tagja legyen o. béketábornaj;. Ezért javítják kiképzést is nevelő munkájukat, készülnek fel arra, hogy — ha kell — életük árán is megvédelmezzék drága hasánlcat as imperialisták esetleges támadásaival »:> in- ben. (d. f.) ÉSZAIvMAGYARORSZÁG A Magyar Dolgfoxó!: Pártja Megyei Bizottságának napilapja Felelős szerkesztő- Sárközi Andor Felelős kiadó' Pőeze Tibor , Szerkesztőséé:: Miskolc. Széchenyi utca 30. Telefonszárapk: ipari, levelezési és sjowiiroval: 13—31; pártrovat, mezőgazdasági, kultúr-kcziífazgntás] rovat: 17—37; szerkesztők '23—(iá. Kiadóhivatal: Miskolc, Széchenyi utca 30 Telefonszámok: hirdetés 13—453, előfizetés 16-83. Postafiok 146 Csr’-kvi-* 403.0n‘’ Borsodi-nyomda Felelős nyomdavezető: Jiadaóti István A Szovjetunió birkózóinak nagy győzelme Vasárnap este zsúfolásig megtelt Budapesten a Nemzeti Sportcsarnok nézőtere, amikor lebonyolították a szovjet és magyar birkózók küzdelmet. A szép küzdelem ismét bebizonyította, hogy a Szovjet unió sporíkfiltérá a az első a világon. A szovjet versenyzők nagy győzelmet arattak. Egyedül Szí agyinak sikerült győr. nie Vartanyan ellen ügy. hogy a szovjet versenyző sérülése miatt feladta a küzdelmet. A szovjet birkózók több vidéki városban is szerepelnek majd. A megyei labd arúg óbajnokság vasárnapi eredményei GORKIJ CSOPORT: Sátoraljaújhely—'Tokaj 7:1 (4:1), Süm- se—Felsözsolca 0:0 (0:0), Szerencs-Sí- toraljaujhelyi Dohánygyár 1:1 (1:0), Sziksz—Mezőkövesd 1:1 (0:1), Miskolci Erdész—Hejőcsaba £:0 (3:0), Miskolci Bástya—Sárospatak 6:0 (4:0). PUSKIN CSOPORT: .... oolya—Ormospuszta 1:7 (1:4), Bor- sodnádasd—Edelény 4:0 (1:0), Somsály- Alberttelep 6:1 (3:0). Futnok—Rudabsnya 7:0 (4:0). Bareika—Bánszál ás 2 2 (i:2), Kíráld—Bánréve 4:0 (2:0), Dior. győri Bánya- Sajókaza 2:0 (1:0). TARTALÉK BAJXOKSAl Miskolci Lokomotiv—Miskolci Építők 6:1 (4:1), Miskolci Erdész—Sajőtárna 2 C (1:0). IFJÚSÁGI CSOPORT: Miskolci Lokomotiv—Miskolci Epitőfc 2:2 (2:2), Dl. Vasas—Futnok 9:1 (4:1). * KÜLONVONATOT INDÍT a Diósgyőtr Vasas hlist'd: vasárnapján Salgótarjánban lejátszandó bajnoki mérkőzésére. Részvételi díj 24 forint. Jelentkezni lehet szerdán estig az üzemekben, a stadion sportirodájában és az Ibusz miskolci ki- rendeltségénél a részvételi díj egyidejű befizetésével. A megyei ifjúsági ökölvívó bajnokság 28 ifjúsági versenyző részvételével reri. dezték meg a megyei ökölvívó bajnoksá. gokat. A kétnapos- verseny szép mezőnyében több tehetséges ifjú öklözőt láthattunk. Eredmények: PAPIBSUI/V: 1. Rónyecz (Miskolci Építők), 2. Boda (Miskolci Lók.), 3. Ka- szethelyi (Miskolci Lók.). LEG SÚLY: 1. Kis (Ózdi Vasas). IIAKMATSULY: 1. Szabó (Ózd), 2. Le. katos (Miskolci Építők), 3. Szerencsés (Miskolci Lokomotiv). PEHELYSÚLY: 1. Albert (Miskolci Építők), 2. Vince (Ózdi Vasas), 3. Cifra (Di. Vasas). KÖNNYŰSÚLY: 1. Lakatos (Di. Va* sas), 2. Szive.cz (Ózd), 3. Maninivic? (Miskolci Építőit). KISVALTOSULY: 1. Páter (Ózdi Vasas), 2. Kocsis (Ózdi Vasas), 3. Hős; nyák (Sátoraljaujliely). VALTOSULY: 1. Konyecz L. (Miskolc.1 Építők); 2. Dugovics (Di. Vasas), 3. Csőke (Miskolci Lokomotiv). NAGY VALTOSULY:’ 1. Csillag (Ózdi Vasas), 2. Molnár (Miskolci Építők), 3. Szabó (Sátoraljaújhely). # KOZEPSULY: lé Kalocsay (Miskolci Építők), 2. Szabó (Ózdi Vasas), 3. Sztarp- ko (Miskolci Lokomotív). NAGYKOZEPSULY: 1. Gynrkota (Di. Vasas), 2. Barnovszky (Miskolci Építők). FELNEHEZSULY: 3. Ilody (MiskolCf Építők). NEHÉZSÚLY: 3. Mező (Miskolci Lók* motiv), 2. Keszthelyi (Misk. Lók.). lói sikerült a Megyei TSB eisä motoros versenye A vasárnap megtartott megyei megbízhatósági motoros túra versenyen 11 sportkör 73 motorosa vett részt. Ilyen nagy létszámban még nem vonultak fel motorversenyre az üzemek dolgozói. A verseny előtt Papp Gazsi Imre, a Megyei TSB elnöke méltatta a verseny jelentőségét. A verseny, után ugyancsak Ő ősz. tóttá ki a győzteseknek és helyezetteknek a verseny díjait. A verseny zökkenésmentes lebonyólítását a Magyar Szabadságharcos Szövetség, a Miskolci Autójavító Üzem és a Miskolci Magasépítési Vállalat rendezői biztosították. Eredmények: 100 kém: 1. Szigli (Miskolci Honvéd), bevési (Miskolci Honvéd), 3. Szabados ^Miskolci Honvéd). Kerékpár A Miskolci Honvéd SE március 15-én ,.Petőfi Sándor" kerékpáros emlékvef. senyt rendezett a Szegedi Honvéd SE, az Ózdi Vasas TK. az M. Lók. és a Miskolci Honvéd SE részvételével. Az 1800 méteres háztömbkörüli ver* seny eredményei: I. oszt.: 1. Povázsa János (M. Lók.), 2. Kiss Ferenc (Sz. Horn'.), 3. Rüszt György (M. Lók.). II. oszt.: 1. Kovács István (M. Honv.). 2. Szabó József (M. Honv.), 3. Viszlát I.ászló (M. honv.), 4. Szabó István (iP Honv.). III. oszt.: 1. Kiss József (Sz. Honv.), 2. Rudis Ferene (Sz. Honv.), 3. Vidakc- vics József (Sz. Honv.). 4. Demjén Gyula (Ózdi Vasas), 5. Gaál István (M. Honv.). Szenior, 12 körös: 1. Jakab József (Ózdi Vasas). 2. Tóth Dezső (M. Honv.), 3. Tamasik László (Ózdi Vasas), 4. Mól. nár István (M. Ilonv.). Ifjúsági fakerelses verseny, 12 körös 1. CzQvek István (M. Honv.), 2. Herczeg József (Ózdi Vasas), 3. Csizi Kálmán (Ózdi VaSas), 4. Dobolán László (Ózdi Vasas). 125 kein: 1. Bogács (Keletborsodi Néj> bolt), 2. Gyüre (Miskolci Szabadságharcos Sztív.L 3. Molnár. 250 kém: 1. Borbála (Sajöozentpéterf Magasépítés), 2. Balogh (MSzHSz), 3 Miklós (AMG. megyei közp.). 3.50 kom: 1. Boros (Miskolci Honvéd) 2. Szója (MSzHSz) Ózd). 3, Jelenövük (Honvéd). 500 keni: Dr. Petrik (Műegyetem). Oldalkocsis: Nagy Károly (Diósgyőri Magasépítési). Gépkocsi 1100 kem-en alul: Muskotály (Diósgyőri Magasépítési). Gépkocsi ItflO kem-en felül: 1. Soltész (Diósgyőri Magasépítési), 2. D-acos (Népbolt). Ifjúsági vaskerekes verseny: 1. Császár MiMós (Ózdi Vasas), 2. Sepsi Gyula (M, Lók.). 3. Abócs József (Ózdi Vasas). Színházi műsor Mii, szerdán este 8 órakor Móricz Zsig\. mond bérletben kerül szíare a Szibériai rapszódia. _ ............. ... tiiotutaji J-TUiaOZOAi Szakszervezetének miskolci csoportja izK hívja a nagy miskolci és vidéki üzemek gk eiőadóinak figyelmét, hogy az Állami Autómuszak. Intézet a közeljövőben újabb felvételi vizsgát tart Miskolcon a közép, fokú tanfolyemot elvégezni szándékozó gépkocsivezetők részére*. A felvételi viz«:- yara jelentkezhetnek azok a ^épkoc.sive- zetók, akiknek érvényes jogosítványa kék kiég', lappal s meghosszabbított, illetve le nem járt szakmásítási igazolvánnyal van ellátva. Újabb keltezésű jogosítványoknál csak a szakmásítási igazolvány szükséges. A jelentkezés csoportosan, vagy egyéni, leg a szakszérvezetnél történik, ahol a kellő felvilágosítást megadják. » A PR ÓHIRDETÉSEK Apióhirdelcsehet reggel 8 órától délután 4 óráig vesz fei a kiadóhivatal. — Szombaton délután I óráig. Széchenyi utca 311. szám. — Telefonon hirdetéseket nem veszti ni* fel. ÁLLÁST NYER Kereskedő szerény igényű 50—60 éves asszonyt azonnal felvesz háztartása vezetésére. Érdeklődni: Szalontai szabómester, Széchenyi u. 3S. sz. alatt. 32368 AöAS-VETKL Férfi kerékpárt csűréi, nénk nőirt. Megtekintlie. tő a kiadóhivatalban. Gyümölcsfa kapható • Dési faiskola, Szirma Lerakat: Ujdiósgyőr, Gé- pész utca 4.________32200 1 Rckamié és 2 dfb. foto. eladó. Visinszkij ti. 10., balra 1. ajtó. _______8A?aS Keresünk azonnali meg“ vételre egy darab négykerekű kézikocsit. í es fél-. 2 négyzetméternyi rakte- rülettel. Miskolci Ruházati Bolt közp. Széchenyi u. 3S. 32378 ■Tokárban lévő használt rekamlé eladó. Dózsa Gy. utca 12. 32377 Szép kombinált szekrény. ruhaszekrény eladó Gábor Áron 2/a. 32876 Szép pincsi köiyf/klo * tya eladó. Deák u. 8. ■ , ____________ 32372 Használt íróasztal, ja. t vitható, olcsón eladó. Ti. zeshonvéd u. 50. sz. emelet. 82371 Komplett konyhabútf" eladó. Széchenyi u. 6. sz III. udvar. 22370 Külföldi gyártmányú Fiatalember, aki sokat ezikvizes üvegek és 25 li- tartózkodik vidéken, lauteres szikvizes balon e.'. torozott szobát keres » adó. Szikvizüzem, Bődva- központban. Címeket * szila?. 2857 kiadóhivatalba kér. 230« Üvegfal, kétfelé nyíló ajtószámy, jOOxSO-as ablak eladó. Major u. 4. sz. 3236C Eladó 2.5x3.5 méretű keveset használt gyapjú bouchle szőnyeg Tóth u. •33. sz. 32369 ELVESZETT VEGYES Lépcsőnélküti tágas pincéket keres bitumen tárolására Borsodi Szigetelő Vállalat Miskolc. Széchenyi u. 26. 2647 Bőrkabát, retiküi, cipő szakszerű festését, felelősséggel vállalja Tóth bor- t'estő, Hunyadi u. 32. 27?:) Gumikeretes motorke., rfikpár szemüvegemet elvesztettem. Kérem a be. csületes megtalálót, hogy jutalom ellenében a Szent Ferenc ti. 3. portáján adja le. 32364 LAKAS, LAKÁSCSERE INGATLAN Az alábbi hirdetések ben közölt lakások, lakás cserék, ingatlanok csak : BIK vállalat útján bonyolíthatók le a 37 1951. sz. M. T. rendelet alapján. Miskolc, Város háztér 11. sz. BÚTOROZOTT SZOBA Magános fintalembe elsejére bútorozott szó bát keres. Telefon: 17-37 231' Fialaleivb-r bútorozni szob'1 k--1.-' ’•Ie",,őV A más. Telefon: 004. 22373». Babaklinika. Kanosuk gumi, paróka, liajrész készítése, kis varrógép cl. adó. Széchenyi u. 21. 32323 „ÉVA“ kozmetika Szó. chenyi u. 24. s2. alá köt. tözött. Bejárat Kálvin u. felől. 2790 Mély fájdalommá' tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, testvér, nagymama és dédnagymama Szlaiian ündsrné Kerékgyártó Jaliaan . március lP-én 74 éves korában meghalt. Temetése ma délután fél 4 órakor lesz az avasi temető ra vatalo^ő’ából.