Észak-Magyarország, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-22 / 44. szám

2 ÉS7AKM Á KYAROPSZ A G Csütörtök, 1951. ifivl február ,22 az öntőesarnoki Bcjej brigád és Pén­zes Márton darukapcsoló jó munkája. A vasöntödében: Egerszegi Barna szt&hánovista magkészitő 185, Imii Ferenc magkészítő 180, Gimeai Ottóné magkészitő 141 százalékot teljesít. Mindhárom dolgozó „a legjobb egyé. ni versenyző“ címért harcol. A durvahengcrdében: Sovárszki Fe­renc brigádja 130 bugát hengerelt ki ezzel teljesítménye 151 százalékra emelkedett. A nemesacélkovácsmühe'yben Szom. bati László kovács brigádja az esz­tergakések kovácsolásánál 157, Szopkó Sándor brigádja öntecs kovácsolásé, nál 150 százalékos teljesítményt ért el. Ózd és Diósgyőr versenyébe a csepeli martinászok is beleszólnak A Eábosi Müvek martinászai levelet intéztek az ózdiakhoz, melyben megír­ják, hogy ők sem tűztek kisebb eélt maguk elé, mint azt, hogy elnyerjék a legszebb kitüntetést: a Párt zászlaját. „A kongresszusi verseny megindulása­kor a Martin-mű az utolsó helyen állt — írták levelükben. — Ma már hibáink nagy részét kijavították. Sztálin elvtárs nyilatkozata fokozott lendületet ad to­vábbi munkánkhoz. A kongresszusi ver­seny nemcsak Ózd és Diósgyőr között dől el, ebbe a versenybe mi, csepeli martinászok is beleszólunk.“ 200 százalékon felüli teiiesitmínyek a Diósgyőri Gépgyárban vezetésének, a munkamődszerátadás. A Diósgyőri Gépgyárban megaJa kultak a Kongresszusi Hét komplex­brigádjai. Brigádvezetök: Varga Gé. za, Kümos Jenő, Fock Károly, Pasz- tusák István és Demjén József. Nagy segítséget nyújtanak az eredmények fokozásához. A FOGAZOMUHELYBEN: Bácskái Ferenc 7 tagú brigádja bevezette a többgépos rendszert, ezzel tejjesítmé nyűket 129 száza’ékról 200 százaiéi­ra emelték. A SZEKSZAMEDZÖBEN dolgozó 12 tagú DISz brigád januári 102 szá. zalékos átlagúval szemben most na­pok óta 215 százalékot teljesít. A MEGMUNKÁLÓBAN Kariak István brigádja januárban 125 szá. za’ékot teljesített. Teljesítménye most már 244 százalék. Kimagasló eredményüket a kétgépes rendszer bé­nák és elsősorban a jó politikai fel- világosító munkának köszönhetik. A SÜXiLYESZTBKES KOVACSMÜ- HELYBEN Sipos Lajos brigádja érte el a legnagyobb teljesítményt, s ez. zel az élre került. Decemberben 122. most 292 százalékot teljesített a bri­gád. Szorosan mögöttük ál] Bazsányi Sándor brigádja. Januárban 237 szá. zalékos átlagte’jesitményük volt a meTső-tengeiy gyártásnál. Most va_ gon.tengely készítésén dolgoznak, melyből kezdetben 8 éra alatt 12 da­rabot készítettek. Teljesítményüket 26 darabra emelték. Ez anná] is je'entő. sebb, mivel erre a műveletre normát még nem alapítottak meg. Munka­módszerüket átadják az üzem többi brigádjainak. Hz Ózdi Kohászati üzemek ifümunkásafnak válasza a Diósgyőri Gépgyár ifjúmunkásainak versenykihívására Kedves elvtársak! Felhívásotokat örömmel olvastuk az Eszalcmagyarországban és magunkévá tesszük.Irjátok, hogy nagy lelkesedés, sei harcoltok a Pártkongresszus méltó megünnepléséért, el akarjátok nyerni a DISz Megyei Bizottságának zász­laját. Tudjuk, hogy Ti nagy lelkesedéssel készú’tök a Pártkongresszusra és ko­molyan veszitek a munkát, de biztos, hogy az ózdi ifjúmunkások is kiveszik részüket ebből a küzdelemből. Nagy eredményeink voltak már a Kongrcsz- szusi Hót e’ső napján. Például Deb. Teceni Zoltán a múlt béten csak 72 százalékot teljesített, most a Kon­gresszusi Héten már 220 százalékot ért el, Szádeezki Zoltán 256, Erdői' József 270, Molnár Béla 206 száza’é. kot teljesített. Ezek az eredmények is bizonyítják, hogy mi, ózdi ifjúmun­kások is, harcolunk a kongresszusi zászlóért Vannak ifi brigádjaink, amelyek űj vállalást is tettek. Például a Hódi ifi-brigád, amely 132 százalékot ért el, újabb fejaján’ást tett, hogy 300 tonna helyett 375 tonnát fog teljesí. teni. Az Alberti.brigád 125 száza'é- kot ért el és vállalta, hogy 120 ton­nával többet fog termelni. Ezekből az eredményekbö' is látható, hogy az ózdi ifi brigádok is ,nagyon szénen dolgoznak. Vannak tehát eredményeink. De megfogadtuk, hogy még jobban fo­kozzuk termelésünket, mert azt akar­juk, hogy a mi gyárunk nyerje el a Párt kongresszusi zászlaját. Még. cg* pár nap és meg fogjuk tudni, kié a zász’é. Mi minden erőnkkel azon le­szünk, azért harcoknak, hogy ezt . a dicső zászlót nálunk lengesse a tava­szi szél! . Mffhalik Pál DISz-titkár. Hagy segítsége? adna* a hénvés?oknak az afbertieíepi műszaki vezefők Az a'.berttelepi bányában a párt­szervezet irányításával a műszaki ve­zetők nagy segítséget adnak a bányá­szoknak^ hogy a Kongresszusi Héten minden eddiginél nagyobb eredmé­nyeket érjenek el. Az elővájásnál a csőventillátor szivattyú és fúrógép üzemképességét állandó karbantartás­sal biztosítják. A Kongresszusi Hét termelésének biztosítására a 8. alap. vágati frontfejtést február 15-én át­szerelték, az átszerelésnél a gőpekef generálvizsgá’at alá vették és kijavi. tották a gumiszalag-motort. Ugyaneb. ben az alap vágatban a gurítő a'apzatot B0 méterre „talpalták" le, ezzel elér. ték a frontfejtés víztelenítését. Az üzemzavar elkerülése végett a számlás biztosítására rendbehozták az áesolatokat és a vízmentesítésre szivattyút szereltek be. Biztosítják a jó fael’átást és szénszállítást. Az ácsolati fákat hornyoló gép segítségé­vel készen juttatják el a bányászok­nak, így kiküszöbölik az eddig kézi erővel végzett hornyo]ást- A kongresszusi versenyben az al- berttelepi dolgozók közül Tárai Gyula vájár 214, Prosznor Vilmos 201, Gör. gei Gyula és Köteles Máté ifjúmun­kás 197, Horváth József 177 és Hor. váth Béla 168 százalékos teljesít, ménnyel fünt ki legjobban. (Gadányi Károly, sajtótudősltő.) fi Miskolci Magasépítési ifiúmunkásaioak példamatató újabb felajánlása ' A Miskolci Magasépítési Vállalat­inak az EMUK építkezésénél dolgozó ifjúmunkásai a Pártkongresszus tisz. teleiére tett felajánlásukat már telje, sítették. Erről számol bo Nagy Gyu­la kőműves levele. Az építésvezetőség, gél karöltve vállaltuk — írja —, hogy teljesítményünket 118 százalékról 130 százalékra emeljük. Már a Kongresz. szusi Hét első napján elértük a 138 százalékot! Most újabb vállalást tet­tünk. A Kongresszusi Héten el akar­juk érni a 160 százalékos átlagtelje, sítményt. Brigádot alakítunk, mellyel az építkezés területén rendet és tisz­taságot teremtünk. Biztosítjuk a fa­anyag helyes tárolását g a munkahe. lyek tisztántartását. Már eddig MIS.ooo forint értékben teljesítették kongresszusi Yállaíásukat a MfiV. miskolci igazgatóságának dolgozói A miskolci vasutigazgatóság dolgo­séi a Kongresszus tiszteletére 4.254.000 forint értékű felaján'ást’ tettek. Felajánlásukat már eddig 6.416.000 forint értékben teljesítettek. A miskolci fütöház dolgozói eddig 23.400 mázsa szenet takarítottak meg. Zelenka János mozdonyvezető, Bód, vai Lajos és Szathmári Pál fütök a Kongresszusi Hét alkalmából 18.án éjjel 1862 tonna terhelésű vonatot to­vábbítottak Miskolciéi Hatvanig 50 kilométeres sebességgel. Bircs Ferenc lakatos 140 százalékos munkate’jesítést vállalt, jelenleg 177 százalékot teljesít. Szőke János laka. fos 135 százalékot vállalt, 168 száza, lékot teljesített. A Járómüjavító Vállalatnál Pásztor József esztergályos 306, Nagy Géza hegesztő 220, Z ángy élik Béla hegesztő 193, Kirá’yházi Ferenc esztergályos 175, Csibrik Sándor tüzíkováes és brigádja 184 százalékos átlagteljesít­ményt ért el. A miskolci rendezőpályaudvari dol­gozók vállalták, hogy a Kongresszusi Héten induló vonatokat 20 százalékos túlterheléssel indítják. A koreai néphadsereg valamennyi frontszakaszon folytatja harcait A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadseregének fő­parancsnoksága február r;0 án közli. A Néphadsereg egységei a kínai önkéntes egységekkel együtt vala­mennyi frontszakaszon folytatják harcaikat és szilárdan tartják elő­nyös hadállásaikat PÁRTÉLET * A pártszervezet fokozott segítségével meg kell javítani a diásgyirí Martin OlSz-szervizettnek munkáját! Hogy a Diósgyőri Kohászati Üze­mek a közelmúltban még lemaradt a kongresszusi versenyben, az túl­nyomórészt'a Martin ezelőtti nagy lemaradásának tudható be. A Nagy üzemi Pártbizottság kritikája, s az ózdi martinászok figyelmeztetése után összeszedték magukat a diós­győri Martin dolgozói s azóta nap mint nap szebbnél-szebb eredménye­ket érnek el. ügy kezdődött ez az új nekilendülés, hogy az alapszer­vezeti pártvezetőség kezdeményezé­sére a B. műsz-k kemencebrigádjai versenyre hívták az a. és C. mű­szak kemencebrigádjait. Erre az öntő-sarnokban a B. műszak is ver. senyre szólította a másik két mű szak dolgozóit. Azóta egymást érik a szép eredmények. A napokban Fancsalszki István olvasztár bri­gádja Mertusz István acélgyártó mesterrel az I. számú új kemencé­nél rekord adagidőt ért el. Hot óra öt percre csökkentették az adag­gyártási időt. A nagy eredmény ki­vívásában értékes része van Veress József darukormányosnak. Ilyen és ehhez hasonló példák lelkesítik a Martin dolgozóit, akik legutóbb naponta már 200, 300 tonnával több acélt termeitek, mint azelőtt. A Martin egyre jobb munkájában nagy részük van az itt dolgozó if­júmunkásoknak is. Az üzemben majd 200 ifjúmunkás dolgozik. A kongresszusi verseny megkezdése ■ kor tartott röpgyűléseken mind­annyian megfogadták; úgy fognak dolgozni, hogy a Martin és az egész gyár a legnagyobb sikereket érj a el a kongresszusi versenyben. A Martin minden munkahelyén dolgoznak ifjúmunkások: a kemen­céknél, az öntőcsarnokban, a vas­kertben. A fiatalok közül sokan tűntek ki eredményeikkel. A 7 es kemence ifi-brigádja Janovtts Géza ifjú acélgyártó segítségével az ed digi 85—90 százalékról 140—145 szá­zalékra emelte teljesítményét. A 8-ás számú kemencénél Gácsi Jó­zsef ifjúmunkás olvasztár rekord időt ért el: 6 óra 35 percre csök­kentette az adaggyánás idejét. A vaskertben a dolgozó 75 száza­léka ifjúmunkás. Itt Kotaszek Sán­dor ifjúmunkás 200 százalékon fe­lüli teljesítményt ért el. Sok fiatal bizonyítja öntudatos magatartásával, termelési eredmé­nyeivel: méltó a legnagyobb kitüntetésre, hogy az élcsapat soraiba kerüljön. A mai taggyűlésen tárgyalják az üzem kommunistái többek közt Porbáczi József DISz tag tagjelölt- felvételi kérelmét. Porbáczi József az ömőcsarnokban dolgozik. Kivá­lóan végzi munkáját. Állandóan 120—130 százalékot ér el. Mint pár tonkívüli népnevelő rendszeres fel­világosító munkát végez. Mindenre kiterjed figyelme, rámutat a mun­káltán tapasztalt hiányosságokra. Vair melyik nap látta, hogy négy munkástársa munkaidő alatt üldö­gél és beszélget. Odament hozzá juk, figyelmeztette őket: fegyelme­zetlenségükkel az egész üzem fel ajánlásának teljesítését késleltetik. Képiró József DISz tag tagjelölt- felvételi kérelme is ma kerül az elvtársak elé. A 3-as számú kemen­cénél harmadik segéd, de igen sok­szor ellátja a második segéd mun­káját. Az ő jó munkájának is rés7e van abban, hogy csoportja már 130 százalékot is elért. Képiró József mint pártoaklvüü népnevelő példa mutató munkát végez. Sokszor he­lyettesíti az alapszervezet sajtó­felelősét is. Szorgalmasan eljár az alapfokú politikai iskolára, ahova jó munkája elismeréséül osztotta be a pártvezetőség. Rajtuk kívül még több ifjúmun­kás tagjelöltíelvéteh kérelméről ha tároz a mai taggyűlés. Ezek az eredmények arról tanús­kodnak, hogy a Martin DISZ fiatal jaj általában tevékenyen kiveszik részüket a kongresszusi munkaver seny, a Kongresszusi Hét hatalmas sikeréért folyó küzdelemből. A Martin DISz tagjai elhatároz­ták, hogy a kongresszus után is taftjúk, sőt továbbfejlesztik lelkes munkalendületüket, jó példával jár­nak elől és újabb sikerekre mozgó­sítják az üzem minden ifjúmunká­sát. Mit tesz ennek érdekében az üze­mi DISz vezetőség! Ezen a téren komoly hiányosságok vannak. A vezetőség hibájából a DISz ta­gok egyre inkább elhanya"olják a mozgalmi munkát. A DISz vezető­ség már huzamosabb idő ótA nem ült össze, hogy megbeszélje a fel­adatokat és azok végrehajtásának módját. A politikai kört megszer­vezték, de az előadásokat nem tart­ják meg. Gleviczki Ottó ifjúmun­kás sztahánovista, — aki jelenleg acélgyártó gyakornok. — vállalta ugvan, hogy vezeti a politikai kört, de elhanyagolta a tanulás szorgal­mazását. Nem fordítanak gondot az ifjúsági sajtó olvasására sem. A Szabad Ifjúságot nem veszik át rendesen, szana-szét bevernek a la­pok az irodákban. Elhanyagolta a DISz vezetőség új DISz tagok beszervezését is. Az új vezetőség választása alkalmával az új vezetőség ígéretet tett az ifjú­sági munka általános megjavítá­sára, a tagtoborzásra is. Akkor egy időre mutatkozott is javulás a munka minden vonalán. Harmincán voltak azelőtt az üzemi ifjúsági szervezetben, röviddel a vezetőség­választás után 70 re szaporodott, számuk. Azóta azonban úgyszólván meg­szűnt az új tsgofe beszerveznie. A Martin DISz tagjai — élükötí a vél zetőséggel — nem értették meg. hogy az ifjúsági l punka javítása, így a tagtoborzás item kampány­feladat­A Kongresszusi Hát lelkes han­gulata kiváló alkalom arra, hpgy a ÓjSz vezetőség és a# Ifjú Gárdisták segítségével jobban ös&zefogfa az üzem ifjúmunkásait* mindent elk.0 vessen ABnak érdekében, hogy az üzennjek mind a 2001 ifjúmunkását minél előbb szervezetükbe tömö- rítsék. , • Tóth Gusztáv DISz titkár elvtárs nem sokat tesz annak érdekében, hogy a Martin ifjúsági szervezeté­nek munkájában t»pasztalható hi­bák megszűnjenek. Kiss Géza párt- titfcár elvtárs minden alkalommal közti Tóth ejvtárs6al a pártvózétő- ségi ülések időpontját, Tóth elv­társ > általába« azobban távolmarad onnan azzal, hogy „sok munkája van“. -Helyettesről is csak ijiőnkint gondoskodik. Tóth elvtárs nem veszi igénybe kellően ,a pártszervezet segítségét, ezért hanyatlik az üzemi ifjúsági szervezet, élete. Nemrégiben a DISz tagok „-Villámon“ figyelmeztették titkánukaiy javítsa meg munkáját. — Nem bírom ki ezt a szégyent, nem maradok ezekután az üzemben — jelentődet ki akkor Tóth elvtárs. Társai egy újabb „Villáimon“: szere­tettel figyelmeztették, hogy ez a magatartás nem illik a pártvezette ifjúsági szervözet titkárához. Lássa be mulasztást Tóth elv társ s moz. gósítsa a Vartin DISz tagjait, ifjúmunkásait a hibák kijavításá­hoz. Az üzemi pártszervezet részéről megnyilatkozik a segítő készség, de a tények alapján a pürtvezetősegi elvtársaknak meg kell vizsgálniuk-, hogyan tudnák *— jobb módszerek­kel eredményeiben megny^vánulá támogatást adót a DISz-nek. Ä pártszervezet taná­csait megszívlelve, a DlSz.vezetőség üljön össze mielőbb, tárgyalja meg miként tudja és fogja a hibákat megszüntetni. A Mártin ifjúmunkásai a termelés frontján elért eredményekkel bizo­nyítják be, hogy szeretik a Pártot, hálásak Rákosi elvtársnak, harcol­nak boldog jövőjükért, a békéért A DISz szervezet munkájának meg­javítása azt eredményezi m1jd. hogy sikereik nagyabbak lesznek, méltó segéd csapata lesz a Pártnak a DISz a diósgyőri Martinban is. Ez a híd is bizonyítéka szocializmust építő népi demokráciánk erejének Prieszol Jőzseí elvtárs felavatta a József Attlla-uti Sajő-hldat A Párt és kormányzatunk gon­doskodása folytán újból áh a mis­kolci Sajó-híd. Az új lúd karfáin a vörös zászlók erdejét lengeti a csí­pős szól. A hídavatásra majd 1500 dolgozó gyűlt egybe. A MÁV fúvós zenekara indulókat játszik. Megér­kezik Prieszol József elvtárs, Pár­tunk Központi Vezetőségének tagja, közlekedés és postaügyi miniszter- helyettes, Mihala Gyula elvtárs, a Nagymiskolci Pártbizottság titkára, Mazár Ferenc elvtárs, a Megyei Ta­nács, Benyák Béla elvtárs, a Városi Tanács elnöke, ott vannak a híd­építő sztahánovisták. dolgozók. Hídépítés története A Köztársasági induló hangjai után Pufler Lajos kőműves sztahá­novista a híd dolgozóinak nevébeu őrömmel jelenti: a hidat 11 nappal a határidő előtt elkészítettük. Büsz­kén hangoztatja, hogy a Md, elkészítésénél nem volt olyan dolgozó, aki 100 százaié* kon alul teljesített volna. Mindannyian becsületes, lelkiisme­retes munkávai készültek uagy Pártunk II. Kongresszusára. Borsodi András elvtárs a hídépí­tés történetét ismertette. Elmon­dotta, hogy a diadalmasán előre­nyomuló Szovjet Hadsereg elől fejvesztetten menekülő fasiszta hor­dák 1944-ben ezt a hidat is felrob­bantották. Népi demokráciánk most újjáépítette a hidat. 1950 augusz­tus 15 én kezdődtek a hídépítés előmunkálatai. 61 munkanapon át 14 szakmunkás — köztük két szta­hanovista — és 21 segédmunkás dol­gozott: Fodor Zoltán építésvezotő irányításává] a hídon. A hídépítő dolgozók jő munká" jávai az állványanyag [élhetsz* nálásdval jelentős megtakarí­tást értek el A vasanyagmeg- takarítást úgy érték el, hogy a megye más helyein tévő hídron­csokból kitermelt vasat is fel­használták. A teljes híd 7 méter széles kocsi- pályából és kétszer 1.25 méteres gyalogjáróból áll. Dolgozzunk, harcoljunk a békéért! Ezután Prieszol elvtárs tartotta meg hídavató beszédét. Első szavam a köszönet és hála azok felé a dolgozók felé. akik ezt a hidat határidő előtt elkészítőt, ték. amely nemcsak az egész kör­nyék legszebb, de legerősebb hídja is — mondotta. Ez a híd is bizonyítéka a dol­gozók lelkes összefogásának, szocializmust építő népi demo­kráciánk erejének és építő aka­ratának. Ennek a hídnak a felavatása arra az időpontra esik — folytatta be­szédét Prieszol elvtárs —, amikor dolgozóink lendületes munkaver­sennyel készülnek Pártunk II. Kon­gresszusára, amelyen felmérjük az eddig megtett út eredményeit és meghatározzuk a jövő feladatait. A Kongresszus olyan időben ül össze, amikor a háborús uszítok féktelen fegyverkezéssel azon igyekeznek, ho­gyan tudnák lángbaborítani a vilá­got, hogyan tudnának újból rombol­ni és pusztítani A miniszter elvtárs azzal bízott meg, hogy mielőtt átadnám ezt a hi­dat, mondjam el az elvtársaknak> hogy úgy vigyázzanak a hídra, mint a szemük fényére. Vigyázzunk a bé­kére, dolgozzunk, harcoljunk a béke megvédéséért, Ezután Mihala Gyula alvtArs mon­dott beszédet. Hangsúlyozta, hogy nagy Partunk kezdeményezésére in» duft meg Miskolcon is, mint as ország minden máa területén az újjáépítés. Tártunk dolgozta ki Miskolc három­éves város fejlesztési tervét is. Maid így folytatta: — Ez a hid a város és a falu dol­gozóinak szoros szilárdságát és azt is jelenti, hogy a város még fokozot­tabb segítséget ad a falunak, 5 év alatt a hatodik híd Miskolcon Benyák Béla elvtárs, a Városi Tas- núcs ejnöke a város dolgozói névé* ben átvette a hidat, öt esztendő alatt ez a hatodik Md Miskolcon. A Horthy-faaiszta rendszer 25 év alatt nem épített annyit Miskolcon, mint ameay- nyit a felszabadulás óta a Párt vezetésével mi alkottunk — mondotta többek között. Bouyák elvtárs beszéde után Prie* gzol József elvtárs átvágta a piros- fehér-zöld szalagot, majd a MÁV fúvószenekar indulói mellett a hid« avató ünnepségen résztvevő közönség átvonnlt a fe'avatott hídon. A féléé- zsolcai úttörők énekkara énekszáma, kát adott elő. A felvonuláson részt vett a Magyar Szabadságharcos Szö­vetség disaszázada ée motorkerékpáros, szakasza, A hidavatő ünnepség &s-laterna­ciotótó hangjaiTO.l ért vége\ 3? '

Next

/
Thumbnails
Contents