Észak-Magyarország, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-26 / 21. szám

tsmmmmiM Szabad Néppel a békéért, hazánk függetlenségéért! J AZ M DP BORSOD- AB AU 3 - Z E M PLÉ N M EGYE I PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VJl. évlolyam — 21. szám Ara 50 fillér Miskolc. 1951 lanuár 26. pói tek A% iskolai fegyelem és rend helyreállításáért íS téves tervünk végrehajtása, a szocializmus építése a „ki­művelt emberfők" sokaságát, a jól- képzett szakemberek tízezreit köve­teli. Az országépítéssel szorosan összefügg iskoláink színvonala, ne­velő ereje. Esősorban az áhalános- és középiskolákban kell biztosíta­nunk, hogy a tanulóifjúság minden ismeretet elsajátítson, ami élet_ pályája, leendő hivatása betöltésé­hez szükséges Pártunk nagy gondot fordít az is­kolákra, a fiatalság nevelésére. Minden segítséget megad ahhoz, hogy az iskolák a kultúrforradalom szilárd erődjei legyenek. Pártunk Központi Vezetőségének határozata * vallás- és közoktatás- ügyi minisztérium munkájával kap­csolatos kérdésekről mélyreható fordulatot hozott az iskolai munká­ban. A határozat leleplezte a köz- oktatásügyi minisztériumba befu­rakodott ellenséget, amely a mun. kas és parasztszármazású gyerme­kek háttérbeszorításával, használ­hatatlan tankönyvek kiadásával, túlzott követelésekkel, körmönfont bürokráciával és más módon egész iskolaügyünket dezorganizálni akar­ta, hogy így akadályozza népi demo­kráciánk fejlődését, a szocializmus építését. A határozat óta eltelt kilenc hó­nap alatt értékes eredményeket ér­tünk eh A tanulók szociális össze­tétele megjavult. Haladószellemű, színvonalas tankönyveket adtunk a diákok kezébe, kielégítőbb az isko­lai munka politikai tartalma. Az elért eredmények további gya­rapítása — kultúrforradalmunk, az új szocialista értelmiség felnevelé­sének egyik alapvető biztosítéka. Ezért kell különösen felfigyelnünk azokra a súlyos hibákra, amelyek gátolják az iskolai munka tovább­fejlődését. A kultuszminisztérium­ban novemberben tartott értekezlet óta a mi megyénkben is eredménye­sen folyik a harc az iskolai hiány­zások, dmar adások megszünteté­séért. a lemaradások kiküszöbölé­séért. Ugyanakkor azonban vesze­delmes módon meglazult az iskolai fegyelem, a tanulási fegyelem. A tanulási fegyelem nagymérvű meg- lazulására figyelmeztetnek a negyed­évi osztályozó konferenciák adatai. Középiskolai tanulóink 23—33 szá­zaléka kapott intőt és rovót. A bu­kott tanulók száma a közgazdasági középiskolában 16-5 százalék, az ál­talános gimnáziumokban tíz száz^ lék. Ezzel szemben a kitűnő és je- lesrendűek száma az általános gim­náziumokban csupán 6.5 százallék, a tanítóképzőkben pedig mindössze 1.9 százalék. pártunk felfigyelt erre a vesze- delmes jelenségre és feltárta okait. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumban megtartott érte­kezleten, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott, Révai József elvtárs megállapította: ,,Az iskolai fegye­lem és a tanulmányi előmenetel megjavításának kérdése nem a pe­dagógusok ügye csupán, hanem ügye az egész kormánynak, az egész népi demokráciának és ügye a Ma­gyar Dolgozók Pártjának." Hozzá­tette: „Á mi Pártunk álláspontja az. — és hangsúlyozom, hogy ennek a tőlünk megszokott következetes- sé°"'el érvényt fogunk szerezni, — hogy az iskolákban meg keh való­sítani az egyszemélyes felelős ve­zetést- Az iskolának az igazgató le­gyen a gazdája.“ Révai elvtár3 beszédét, a Párt szavát és segítségét megyénk peda­gógusai is nagy örömmel, lelkesen fogadták. Nagy Kálmán, a miskolci közgazdasági fiúgimnázium igazga­tója kijelentette: ,,Újabb bizonyíté­kát látjuk annak, hogy a Párttól mindig megkapjuk azt a segítséget, ami munkánk megjavításához szük­séges. A Párt támogatása nagy mértékben elő fogja segíteni a pe­dagógusok és az igazgató tekintélyét, ezen keresztül az isko'-: »rv'-nlem megszilárditását." „Mi beszélünk egész nőnkkel kapcsolatiján arról — mondotta Ré­vai elvtárs —, hogy nagyobb állam­polgári fegyelemre, nagyobb áldo­zatvállalásra. van szükség. Az erre való nevelést már az iskolapadok­ban meg kell kezdeni és az egész Oktatási fegyelem kérdését ebből ■ rzemnontból is kell tekinteni. A gyermek az iskolában kezd állam­polgárrá nevelődni- Es ha állam­polgári fegyelemre akarjuk nevelni ak .or az oktatási fegyelemmel kell elkezdeni aa állampolgári fegyelem re való nevelést. Mi nem a szaba­dosság, hanem a rend mellett va­gyunk az egész á'lami életben és nem utolsó sorban az iskolákban." Czámos jelenség mutatja, hogy ^ a mi megyénk iskoláiban is tűrhetetlen módon háttérbe szorult ez a szempont és a fegyelmezetlen­ség megdöbbentő, felháborító ese­tei fordultak elő. A miskolci Város­ház-téri kollégium egyik diákja igazgatójának engedélye nélkül na­pokra elhagyta a kollégiumot __ s amikor őt ezért az igazgató felelős­ségre vonta, arcátlanul kijelentette: ,,Nekem sok igazgatóval volt már bajom, de sohasem én mentem el, hanem az igazgató.“ A miskolci Mikszáth Kálmán gimnázium egyik növendéke, a DISz-alapszervezet ve­zetőségi tagja, a Megyei Tanács oktatási osztályától négynapi .építkezési“ szabadságot kért. Mi­kor közölték vele, hogy erre nem adhatnak engedélyt, pökhendien ki­jelentette. hogy akkor ,.lemorzsoló­dik“. A fegyelmi kilengések még súlyosabb esetei is előfordultak Ál­talános iskolai tanulók népboltl>a, trafikba törtek be, sőt fényes nap­pal tettlegesen inzultáhák az egyik pedagógust. Ernődön kövekkel be­törték az iskola ablakait. A tűrhetetlen lazaság és a kispolgá­ri anarchikus szellem más tüneteivel is találkozunk. A tanútóljáság köré­ben valósággal elburjánzott a külön bűző teadélutánok és táncos összejöve­telek rendezése, nemcsak a városok­ban, hanem a falvakban is. Szjhalom községben ilyen célra az igazgató megkérdezése nélkül vették igénybe n tantermeket Nagyrozvágyon öt al'ka jómmá] foglalták le ilyen estekre az általános iskolát. Ónod községben ugyanezt tették az iskola igazgatójá­nak hozzájárulása nélkül. A fegyelmezetlenség legfőbb oka hogy az igazgatók legtöbb esetben csak névleges vezetői az iskoláknak- Felelősség terhelj ezért azokat a szer ve ze te két, amelyek túllépték hatáskö­rüket és az iskolával kapcsolatos ere deti feladatuk helyett lényegében kisajátították maguknak az iskola VC; zetóséért felelős igazgató és a tanári car hatáskörét. A DISz megyei bizott­sága nem fordított gondot arra, hogy DISz-szervezetek erősítsék a tanu­lási fegyelmet és a DISz alapszerveze- tek vezetőségi tagjaj elsősorban jó tanul ásukka], fegyelmezettségükkel mutassanak példát. Mezőkövesden elő­fordult, hogy az azóta már eltávolított DlSz-tjtkár az asztalt csapkodva ta. n fiáéi szünet elrendelését követelne az igazgatótól, hogy a .,diákok agitál­ni mehessenek.” Ózd város és járás szülői munkakő. zösségei jó példát mutatnak arra, ho­gyan kelj teljesíteniük fontos fejada- ,ajkat. A szülői munkaiközösségek tag. jai házró;-házra járnak azokhoz a szü- őkhöz, akjknek gyermekei ki-kjrnara- doznak az iskolából. A II. kerületi is­kola szülői munkaközösségének tagjai osztályfőnököktől e!kérték a hiányzók névsorát és még aznap délután meglá­togatták őket otthonukban. Így nyúj­tanak segítséget a tanulási Tegye,em megszilárdításához. Nem egy szótól munkaközösség elnöke azonban nem Így fogja fel feladatát. Utasításokat ad az iskola igazgatójának megszab, ja mjt és hogyan tanítsanak. M ind a DISz-szervezetékre, mind a szülői munkaközösségekre nagy feladatok hárulnak az iskolák fejlesz­tésében, az ifjúság és a szülők öntu­datának erősítésében, a lemorzsolódás elleni harcban, a fegyelem megerősí. tésében. Ezt a fegyelmet nemcsak az öntudatra való apeílálással, hanem bi­zonyos konkrét rendszabályokkal is biztosítani ke|l. ..A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének az az álláspontja mondotta Révai elv­társ —, hogy minden segítséget meg­ad a minisztériumnak, a pedagógusok, nak, az iskolai fegyelem, az iskola rend helyreállítása terén. Abból a meggondolásból indulunk ki, hogy ilyen rend és fegyelem nélkül lehe­tetlen az iskolákban jó] tanulni és ta­nítani. A jó tanulás és jó tanítás nél­kül pedig ö'éves tervünk eredményeit veszélyeztetjük.“ A fegyelem megszilárdításában ier. mészetesen nagy jelentőségű felada­tai vannak a pedagógusoknak is. Sza­kadatlanul emejniok kei'l a tanítás szín. vonalát, fejleszteniök kell szakmai és világnézeti képzettségüket. Nem két. Hatalmas arányú tüntetéssel tiltakozott Páris népe Eisenhower tábornok látogatása ellen A párisi dolgozók tízezrei tüntettek szérdán délután a Champs Elyséesen, Nyugat.Németország felfegyverzése és Eisenhower tábornok európai szék. helyének Parisba való felütése ellen. Már a kora délutáni órákban hatat, más rohamrendörkülönítmények érkez­tek a Champs Elysóere, amo]y valóságos ostromállapot képét mutatta. Az au-g xulíegyvérzett rendörök az Astória.szálló felé vezető minden utat elzártak. Az Astoria szálló előtt háromszoros rendőrsorfal állomásozott. A Etoile.negyedben felvonult rend. őrség létszámát a jobboldali francé Soir tízezerre becsiilto. Délután fél 6 érakor kezdtek felvo. nulni Párig s a peremvárosok minden tájáról az üzemi dolgozók és a hat demokratikus szervezet felhívására összogyü t tömegek. 6 órakor az óriá­si Champs Elysée sugárút és a kör. nyékbeli utcák valósággal feketék voltak a tüntetők ezreitől. A tömeg az Etoüe fejé vonult, a tüntetés jelszavát kiáltva: „Él. senkower menjen haza Amerikába és maradjon is ott“. A rendőrség durván megrohamozta a tömeget, megkísérelte szétverni a tüntetőket. Heves összetűzésekre került sor. A rohamrendőrök igyekeztek a törne, get a mellékutcákba szorítani és kis csoportokra bontani. A tüntetők azon. ban néhány méterrel odébb megint csoportokba verődtek, hazafias jelsza­vakat kiáltva. A rendőrök minden munkáskülsejü személyt leigazoltat tak. A rendkívül durván támadó rend. őrök gyakran minden előzetes iga. zoltatás néikül bántalmaztak asszonyokat és öreg embereket is. Este 8 óra tájban a tüntetés nagy. mértékben átterjedt a Champ, Elysée környékéről a város más körzeteire is. A rabszá lító kocsikban tömegesen elhurcolt bék'eharcosok szavalökóru- sokban búke jelszavakat kiáltoztak és a Marséillaaset énekelték. A párisi rendőrség — a legújabb kimutatások szerint — a szerda esti tömegtüntetés során 3267 embert tartóztatott le, 54 tüntető ellen bírósági eljárást indítanak. Párisi megfigyelők hangsúlyozzák: Ezek a tömeges letartóztatások is a tüntetés hatalmas méreteit bizonyít, ják. Etienne Fajon az Humanité esütör. toki számában írt vezércikkében a szerdai tömegtüntetéssel kapcsolatban megá'lapítja: „Eisenh-owernok meg kell értenie: A legnagyobb rendőrt megerősí­tések sem tudják a francia né. pet belekényszeríteni a szovjetek lenes háborúba. Tnunan táborno. kainak zászlaja alá“ 4 francia demokratikus szervezetek megbélyegezték a francia kormány újabb fasiszta intézkedéseit A szerdai tömegtüntetést rendező hat demokratikus szervezet közös köz. ieményőben megállapítja, hogy a tün­tetésen több mint 50 ezer ember vett részt. ' ' Megbélyegzi a kormány magatartá. át, amely a főváros egy részében ostromál'apó tot létesített s elrendelte r.z Humanité, a Liberation és a Ce Sodr elkobzását. A közlemény megbélyegzi a iá. siszta jellegű intézkedéseket és megállapítja, hogy ezek siettetik azt az időt, amidőn a kormányt a tömegek elűzik és helyét egy iga. zán francia kormánnyal töltik be. A közös közlemény a demokratikus szervezetek teljes szolidaritásáról biz­tosítja a sebesülteket és bebörtönzöt. fékét, majd felszólítja a dolgozókat, hogy a legszé'esebb egységben állja, nak ellen a hatóságok és a munkál, tatók megtorló intézkedéseinek. Páris népe jannár 24.én akciójával ismét súlyos csapást mért a háborús uszítok terveire. A párisi tüntetéssel egyidejűleg több franciaországi vidéki város­ban is tömegtüntetés zajlott le. A hatalmas rendőri készültség ellenére Lille békehareosai az amerikai m&sz. szió épülete előtt tüntettek. Marseilleben a zuhogó eső ellenére felvonultak a tüntetők a város kör. útjain, s tiltakoztak az amerikai fegyverek kirakása ellen. A rendőrség sok embert letartóztatott. Uékctünt-e. fősek folytak le Brestben, Mejunhen, Valenciennosben, Denainban és még sok más városban is. A párisi rendőrség szerdán kétízben szállta meg az Humanitét. Az tlurna. niténék azonban' 'csupán néhány pél­dányát találták meg, mert önkéntes lapterjesztőknek sikerűit sokezer példányt kiszállítani az épületből. Ezeket a példányokat nagyüzemekben, és a város különböző negyedeiben for. galomba is hozták. Szerdáról csütörtökre virradó éjsza. ka a napilapok nyomdáinak dolgozói ős a lapterjesztők fé'órás tiltakozó sztrájkot tartottak. Igen sok demo. kratikus szervezet is tiltakozott az elkobzási intézkedések ellen. A letartóztatott önkéntes lapterjesn tők első, hnszonöttagu csoportja csütörtökön reggel kerül a párisi bűn. tetőbíróság elé. Eisenhower kijelentette, hogfr megerősítik a nyugatnémetországi megszálló csapatokat Jólértesült körök nyilatkozata sze- motországi bábhatóságok képviselői jut­rint Eisenhower NyugatNémetország- . ban folytatott tárgyalásai során kije­lentette. hogy a németországi megszálló csapatokat meg fogják erősíteni. — Adenauer rámutatott, hogy Schumaeher- rel, a jobboldali szociáldemokrata párt vezetőjével együtt egységesen kí­vánják a nyugatnémetorezági amerikai csapatok megerősítését, A sajtó közleményeiből kitűnik, hogy Nyngat-Németország lakossága távol­ról sem osztja azt a hűbéri alázatot, amelyet Eisenhower előtt a nyugatns­tattak kifejezésre. Osnabriickben a fémipari munkások sztrájkot szerveztek. A munkások leve­let küldtek Adenaueriíez, melyben hang­súlyozták : a nyugatnémetországi dolgozóié now) hatolmáztál: fel Adenauert ar­ra, hogy hat ormi tárgyalásokat folytasson az amerikai tábornokkal. A Nürnberger Nachrichten című bur- zsoá lap Eisennowerhez intézve szavait ezt mondja: Ön talán azt hiszi, hogy vak öngyilkosokat talál az olyan sokat szenvedett nép közötti Prága dolgozói békegyűlésen tiltakoztak .\yugat-!\émetország remilitarizálása ellen Prága dolgozó népe nagyarányú bé- kegyülést tartott. A gyűlésen több kül­földi békehareoe is megjelent. Jan Makarovsky tanár, a prágai egyetem rektora, a Békevilágtanács tagja beszé­de után a prágai dolgozók békegyülése egyhangúlag elfogadott határozatában a többi között ezeket mondja: — A leghatározottabban tiltakozunk Nyugat-Németország újrafelfegyverzéee ellen, amely fenyegeti Európa békéjét és , államunk függetlenségét. Csehszlo­vákia dolgozói megfogadják, hogy a békeküzdelem sikere érdekében tovább fokozzák erőfeszítéseiket a munkában. A moszkvai rádió az USA diplomáciai vereségeiről Leontyev, a moszkvai rádió hírma­gyarázója írja: Az ENSz Politika Bizottsága foly­tatja a koreai kérdés tárgya.asát. A figyelem központjában a Kínai Nép- • köztársaság indítványai állnak. Csu En Laj indítványai jő alapot adtak arra, hogy továbbfolytassák a tárgyalásokat ■ a távolkeleti kérdés békés rende-*^ céljából. Erről ma már nemcsak & Szovjet­unió, Lengyelország, Csehszlovákia éa más demokratikus országok vannak meggyőződve, hanem az arab országok többsége is. India például tevékenyen közre­működik abban, hogy a koreai há­ború megszüntetésére vonatkozó tárgyalások kedvező eredménnyel járjanak. Ebben az erőfeszítésben Indiát 11 más ázsiai és arab or. szág is támogatja. Az amerikai agresszorok azonban új­ra megmutatták, hogy nem a békére törekszenek Koreában. Az Egyesült Államok január 20.án a Politikai Bi­zottságban határozattervezetet nyújtott be, amelyben elutasít mindennemű bé­kés tárgyalást Kínával. Az Egyesült Államok cinikusan követelte a Politikai Bizottságtól, hogy nyilvánítsa agresz- szornak a Kínai Népköztársaságot, amely pedig saját területét védelmezi az amerikai intervencionistákkal szem­ben. Még az amerikai reakciós sajtó sem titkolja, hogy az Egyesült Álla­mok valójában mire törekszik. A Nesz-York Times szerint oz Egyesült Államok valójában ugyan­olyan sorsa szeretné juttatni a Kí­nai Népköztársaságot' mint a Ko- reai Népi Demokratikus Köztársa­ságot. Egy másik amerikai újság, a Christian Science Monitor rámutat, hogy ha a Népi Kínát agre8szornak nyilvánítják, akkor Mac-Artlmr tábornok nyilván­valóan felhatalmazást kap arra, hogy a hadműveleteket kínai területre vi­gye át. Közismert, hogy az amerikai barbá­rok milyen kegyetlenkedéseket s pusz­tításokat követnek el Koreában, Most ugyanezt akarják megismételni Kíná­ban. Az amerikai militaristáknak az a tö­rekvése, hogy kiszélesítsék a háborút TávolkeJeten, Európa és Ázsia népeinek éles el­lenállásával találkozik. Ez az ellen­állás felháborodássá növekszik s ennek következtében az Egyesült Államok küldöttsége a Politikai Bizottságban az utóbbi napokban két komoly diplomácia vereséget szenvedett. Először kudarcot vallott az 3 kísérlet, hogy társszerzőket találjon aljas hatá­rozattervezetéhez, amely Kínát agresz- szoniak akarja nyilvánítani. A másik diplomáciai kudarc jannár 22-én érte az Egyesült Államokat, amikor szava­zásra bocsátották az indiai javaslatot, hogy az említett amerikai határozat- tervezet felett a szavazást halásszák el két nappal és ezt a két napot a békés rendezés érdekében használják fel. Az Egyesült Államok és latiname­rikai segítőtársaik kisebbségben maradtak. Az a nyomás, amelyet az Egyesült Államok jelenleg Európa és Ázsia marshaljizált és más tője függő orszá. gaira igyekszik gyakorolni, nyílt zsaro­lássá fajult. E zsarolás ellenére a marsha]lizáli európai orszá cuk közvéleménye is ha­tározottan ellenzi az amerikai háborús gyújtogatok provokációs mesterkedő, seit. séges, ebben sok esetben akadályozta őket a túlterhelés. A mi megyénkben is állandóan olyan külön feladatokkal biz-ták meg őket, amelyek nemcsak szabadidejüket vették el, de gyakran még az iskolai órákról is elvonla őket. A Párt segítsége, a megfelelő új ren­delkezések biztosítani fogják számuk ra a továbbképzéshez, az ideológiai és szakma; fe’készü éshez szüksége? időt. A Pedagógus Szakszervezetről Dar­vas József miniszter megállapította: ,A Szakszervezet megelégedett azzal, hogy egyszerűen kis szűk érdekvédői, mi szervezete legyen a pedagógusok­nak, hogy szociális nyara]tatásj ügyek kel foglalkozzék.” A Pedagógus Szak- szervezet helyi csoportjaira is érvé. nyes ez a megállapítás. A szakszer­vezet úgyszólván teljesen elhanyagol­ta a pedagógusok ideológiai és szák- máj továbbképzését pártunk most új harcot indított a ■*’ köznevelés továbbfejlesztéséért, az iskola] munka és a tanulmányi elő. menetel megjavításáért. Pártbizottsá­gaink pártszervezeteink ennek megfe­lelően foglalkozzanak ezzel a kérdés­sé], hogy hathatós támogatásukkal a mj megyénk iskoláiban fs gyorsan lej- számoljuk a lazaságokat és új lendüle­tet gdjunk az iskolai munkának.

Next

/
Thumbnails
Contents