Észak-Magyarország, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-24 / 19. szám

Starte, !95J. evf január fi6 94. ÉSZAKWAGTAIWmSZAG 5 Akkor emlékezünk méltóan Leninre, Sa még hattialosäbo mértékűén vesszük ki részűnket a kékéért tolyo küzdelemből Nagymlskolc dolgozóinak bensőséges ünnepsége i^emn halálának évfordulója alkuiméból A PÁRTTAL A PÁRTÉRT a dolgozó nép minden akadályt legyőzi Nyolc nap helyett négy nap alatt építettek át egy Martin-kemencét a diósgyőri kohókőművesek Bensőséges ünnepség keretében em_ lekentek meg hétfőn .N agyúi LSka.o dolgozói a piOjetariátus nagy üarco. m, a szovjet állam megalapítója, a világtörténe em kimagasló alakja, Le. jnn háláknak 27. évfordulójáról. A KTagymiákolcd Pártbizottság és a Alá. gyár Szovjet Tár'saság ájtal rendo/ett ünnepségen a párttagok és parttu.kí­vüli dolgozók, munkások, ha adó ár. telmiségrek, nők és fiatalok zsúfolásig zuegtö.tötték a miskolci színház ié. sőterét, A jelmondatokkal, nagyjaiuk képeivel díszített színpadon először a diósgyőrvasgyári zenokar foglalt he. Jyot, amely a magyar és a szovjet himnuszt játszotta. Pay tlyuia, a Miskolci A. lanti Színház tagja iendü. letes előadással Majakovszkij egyik gyújtoiiatá-ú versét toimác3S;ta. A Nag,> miskolci Pártbizottság ré. szóról i’ugeczki István elvtárs üd. ö- rö.te az ünnepség résztvevőit, i.zután Sárközi Andor e.vtárs, a Pártvájaszt. inány tagja, az Eszakmagyarcrszág fe_ lejős szerkesztője tartott Unnoj i be. szódét, — Lenin ncvo ott élt a magyar dolgozók szívében a horthy.rondszer sötét éveiben is — mondotta. — Né. púnk legjobbjai, a kommunista harco­sok továbbították a, magyar dejga. zókhoz a lenini tanításokat, és hírt vittok a lenini torvek, a lenini álmok va óravalásáról, a szocializmus orszá. gának diadalmas építéséről. Ma szabii.on emlékezhetünk Le. níare. Elmúlhat at. an öiöa hi'a ezért a forrada om e nagy gon. doiko.'.ójának, az orosz próféta, ri .tusnak, a nagy Bolsevik Párt­nak, a dicső Szovjet Had.vuegzek és Lenin fegyvertársának, műve folytatójának, a baja .6 am bei iség vezérének, Sz álin eCvtitsnak. — Akkor em’ókozünk méltóan Le. rinre — mondotta a továbbiakban —, ha még hathatósabb mértékben vesz. szűk ki részünket a béke megóvásáért folyé küzdelemből.. Ha híven követ, jük tanításait és kömény helytállás, eal, fegyelemmel, népünk egységének megszilárdításával orősítjUk a béke. front reánk eső szakaszát. Éppen a magyar munkásokhoz intézett üdvöst örömmel olvastam az Észafcma gyár- országban, hogy módosították a mező- gazdasági és gépállomás! normákat. A módosításra nagy szükség volt, ínért a régi kollektív szerződés a még ►cm eléggé öntudatos dolgozóknak le* tetőséget adott arra, hogy jogtalanul Hyan fizetőst vegyenek fel, amelyért íem dolgoztak meg. Ennek a helyzet­itek véget kellett vetni, tfj normáink Perbelépésével csak beosü’etesen elvég- let* munkáért leket bért kapnia Ná­dak és ha ingadozás üti fel a fejét, ... nyomjátok el könyörtelenül ezeket az ingadozásokat*'. El-ő~orban a kommunistáinak kai pé-dát mut-tniok a megüt, gaihatatlan fegye emben, a helyt, állásban, a kötő asségtejesltésoen. £pp„n most írta Rákosi eivtárs: „Vi. lúgos, hogy az élesedő helyzet íoko. zott követelményeket áljit párttag­jaink a népi demokrácia mmilen híve ajé. Most újra több fegyelemre, pél. damutatásra, áldozatkészségre, bátor kiállásra, éberségre és elszántságra van szükség!“ — Lenin halálának évfordulója egy. boo.sik népünk életének nagy esőmé, nyével, a Pártkongresszusra való kő. szülödésseL Meg kell szívlelnünk a lenini tanításokat, hogy a Párt erojo, a nép ereje; a Párt ereje — a haza, a nemzetközi proletariátus ereje. Es ne­künk nincs, nem lehet nagyobb feladatunk, mint a haza, a nép, a projetiriá. tus nemzetközi harcának, a bé­kéért folyó küzdelemnek erősítő, se s amj ettői elválaszthatatlan: a Párt erősítése. Hogy új győzelmeket arassunk, hogy szabadon, békében építhessük a szó. cializmust, szeressük és kövecsük a mi harcokban edzett nagy Pártunkat és forrón szeretett vezérünket, Rá­kosi elvtársat. Az ünnepség résztvevői meg.meg. újuló lelkesedéssel ünnepelték «Sztálin elvtársat, a Pártot, Rákosi elvtársid. Az ünnepi megemlékezést követő müso.ban a diósgyőrvasgyári kultúr, munkások léptek fel. A szépen fejlődő diósgyőrvasgyári vegyeskar Forray István vezény’etéve] a „Sztálini ara. tás“ című gyönyörű szerzeményt adta e]ő nagy sikerrel. Elismerés illeti a színjátszókat, akik Pavjenko: „Bol­dogság“ című színművéből adtak elő egy hatásos, gazdag mondaníva'óju részletet. Négy örömmel hallottuk Ka. dósa igényes szerzeményét, a Hztálin esküje című kantátának előadását. Cserhalmi Lajos Majakovszkfj.verset szavajt, majd az Internacionálé hang. jaival ért véget az ünnepség. gyón helyesnek tartom, hogy a módosí­tás szerint mindenkor előre tudni fog­juk, hogy bizonyos munkáért mennyi fizetést kapunk. Különösen őrülök annak, hogy a kollektív szerződős hüségpénzt is biz­tosít a dolgozóknak. Véleményem sze­rint ez majdnem teljesen meg fogja szüntetni a munkaerővándorlást a gép­állomásokon. Hegedűs Géza traktorvezető, edel én ji gépállomás. 050 adag megviseli a Martin- kemencét. 1409—1600 fokos hőség égeti, mardossa a kemencefaiat hosszú hónapokon át, sokezer tonna fortyogó acél hagyja el a kemencét, — értheiő, hogy bizonyos időközön, kint át kell építeni a már megvi­selt kemencéket. A Diósgyőri Kohászati üzemek Martin-üzemében a napokban ke­rült sor a 4. számú átépítésére, hogy új falakkal ismét jó termelés­sel ontsa az acélt népgazdaságunk, honvédelmünk további erősítésére. A kemenceátépítés a felszabadulás előtt két hónapig tartott 1949-ben 30 napig. 1950 júniusában a kohőkőmüvesek 20 nap alatt épí­tettek ót egy ilyen kemencét. Ég az elmúlt őszön rekord született a ter­melő építő munkának ezen a terüle­tén is. A kohőkőmüvesek 4 nap és 8 óra alatt építettek át egy kisebb Martin-kemencét. A kohőkőmüvesek a 4. számú kemence átépítésénél a Kongresz- szus méltó megünneplésére elhatá­rozták: minden erejükkel azon lesz­nek. hogy minden eddiginél rövi- debb idő alatt építsék át a kemen­cét­Ez a kemence nagyobb annál, amelyik 4 nap és 8 óra alatt ké­szült el- A dolgozók röpgyűlésen megbeszélték, miképen lehetne 8 nap alatt elvégezni építését. Leonid Bugyilkin eH-társ, szovjet mérnök is résztvett a röpgyűlésen s tanácsaival nagy segítséget nyújtott a munkásoknak, műszakiaknak. Kidolgozták a terveket és hétfőn Pár sorban szeretném megírni csoportunk fejlődését Környékün­kön a kidákok azt híresztehék> hogy a gönci. „Rákóczi“ tszcs rossz csoport. Azt jósolták, hogy rövidesen felbomlik, tönk­remegy a csoport. Nemcsak, hogy ez nem történt meg, de döntő csapást mértünk az ellen­ségre. Bebizonyítottuk, hogy élni aka­runk, jól dolgozunk, nem leszünk sóba többé a kulákok cselédjei* Hozzáfogtunk öFrmelóc so portunk erősítéséhez­Ez sikerült is. Csoportunk 1949 őszén alakult 17 családdal 78 hold szántóföldön. A II -típus szerinti gazdálkodtunk. Azóta szépen fej­lődtünk. Kevés volt ugyan a föl­dünk, de nem nyugodtunk bele ebbe a helyzetbe. A múlt év február­jában megkaptuk az engedélyt, hogy a III. tjpus szerint működhes­sünk- Ugyanakkor 7 új családdal erősödtünk. Tavaszra már 168 hold földön 27 család gazdálkodott csoportunk­ban. Eleinte bizony sok nehézséggel kellett megküzdöttünk., nem volt fogatunk sem, de a gépállomás se­gítségünkre sietett. A vetést batáridőre elvégeztük, habár a gépek mellett igénybe kel­lett venni Szekeres János csoport- tagunk két tehenét. Más igásáha­tunk nem volt. Később kaptunk egy pár lovat a nép államától. Nagy hibát követtünk el a nö­vényápolási munkáknál- Nem volt jó a munkaszervezésünk, meg is éreztük ennek következ­ményeit. az évvégi számadásnál- A csoport azonban a hibák ellenére szépen fejlődött. Népi kormányzatunk igen nagy se­gítséget adott. Állatokat kaptunk, úgyhogy most e lovunk, 15 szarvas- marhánk, 6 borjúnk és 284 juhunk van. Kitartó munkánknak meg lett az eredménye. Az óvvégi számadás­kor megállapítottuk, hogy egy munkaegységre 19.04 forint jut. Ennyire nem is számítottunk. így a mi rossznak hiresztelt csoportunk jó eredményekkel válaszolt a kulrikrdgalmakra­Meg van már mindenünk- Kiadtuk a fejadagot és mindent ami jár Id. Vaskó István állatgondozó ko­csis jövedelme 6306 forint 30 fillér lett Amíg egyedül dolgozott 1 hold sa­ját és lí hold bérelt földjén, min­dig csak küzködött. Törhette a fe­jéi. hogyan fizeti ki a bérletet a kuiákokuak. Most — amint maga el­délután 5 órakor megkezdték • munkát. A 4. kemencéből lecsapolták az utolsó adagot. Kifolyt az acél, leál­lították a gázt, az ajtókat felhúz­ták, hogy mielőbb lehűljön a ke­mence. A pódiumon már ott álltak teljes készenlétben a kohókőművesek. Percek múlva már dübörög a per dium. a kiégett téglák nagy zajjal hullanak a vaskocsikba, egymás­után gördülnek el a kis csillék. Egyre fogy a kemence fala, egyre több és több téglát bontanak ki az elégett falból. Kiss Imre alapszer­vezeti titkár elvtárs Acél Gyula brigádjánál értékes útbaigazításo­kat ad- Versenyben dolgoznak a bri­gádok. Sonkoly János. Szabó Jér zsef, Roháj András és az Acél-bri­gád párosversenyben van egymás­sal. Szakadatlanul folyik a munka éjjel-nappal Szerdán reggel már folyt az új fai felépítése. Egyre gyorsabb ütem ben dolgoznak a brigádok, egyre gyorsabban emelkedik Az új fal. Szerdán este már felhúzták a^ első és hátsó falat befejező lőtt a tüzfej­Üzemi alapfokú politikai iskola; Ja­nuár 25.én, csütörtökön a Kossuth rádióban: 16.25—17.00-ig: A béketá­bor harca a Szovjetunió vezetésével az imperialista háborús gyújtogatok é. len. ÍV. rész. mondja — gond nélkül ól, meg van mindene. Pedig 7 tagú családot tart el, hat apró gyereket nevel. Utá­nuk is megkapta a fejadagot s ezen felül 5 mázsa árpát, 3 mázsa esőves- tengerit, 11 mázsa burgonyát, IS kiló cukrot, S0 kiló zöldség­félét. Habár a nyáron előlege­ket kellett felvennie, a számadás _ után még 1398,63 forintot ka­pott. Bizony, úgy örült, hogy meg sem számolta a pénzt, azt mondotta: tudom, nem csaptak be, hiszen nem a kuláknak, hanem magunknak dolgozunk. Id. Szekeres János 60 éves cso- iiorttagunk 4227.97 forintot kapott. A múltban a kulákok kizsákmá nyaltja volt, ennyit sohasem kere­sett Mikor felvette a járandóságát, azt mondotta: „Bár 40 évvel fiata. ’abb lehc'nök. hogy sokáig élvez­zem ezt a szabad, boldog életet.“ Halász Jáuo> Trouba József, Né­meth István, Molnár János, Fi.hér Ferenc is szép jövedelműt szerzett A Zéri I. Popubit „A dollár kar­maiban'' című cikkében többi között ezeket írja; Jugoszlávia teljesen elvesztette függetlenségét és kiszolgáltatta ma­gát az amerikai és angol bankok tőkéjének. Ezek a bankok nagy ér­dekeltségekkel rendelkeznek a ju­goszláv gazdasági élet minden te­rületén, ami igen jövedelmező üz­letet jelent számukra. Jugoszlávia külkereskedelme tel jesen a külföldi monopóliumok el­lenőrzése alá került. A stratégiai, lag fontos nyersanyagokon kívül az imperialisták nagymennyiségű élelmiszert is kapnak Jugoszláviá­ból példátlanul alarsony árakon. Ennek következtében az élelmiszer­árak Jugoszláviában emelkednek. Ip” például novemberben a burgo nya ára a belgrádi piacon 50-ről 80, a főzelékfélék ára 40-ről 80, a hagyma ára 110-ről 150 dinárra emelkedett. A jugoszláv politikai emigránsok „Az internacionalizmus zászlaja alatt“ című Bukarestben megjelenő lapja adatoka, közöl a Jugoszláv dolgozók békebarcáról. Az adriai kikötőmunkások szer­vezetten harcolnak azért hoary aka­dályozzák a stratégiai szempontból fontos nvpicanvnerok kivifélét. A Titóbauűa már 1948 végén sem falazás la. Csütörtökön az aWL karnrákat építették, pénteken a ferde boltozatokat is elkészítették. Pénteken délután 5 órakor jelen­tették Selmeczi Béla üzemvezető­nek: a 4-es számú kemencét' pon­tosan 4 nap alatt elkészítették! Hétfőn délután 5 órától pénteken délután 5 óráig tartott a munka. Az építés idejének 4 nappal történt lerövidítése 480 ezer forint értéket Jelent népgazdaságunknak. 480 ezer fo­rint értékű acéllal többet tud adni a termelésbe hamarabb beállított kemence­A dolgozók sugárzó arccal nézik munkájukat. Mindenki a párttitkár elvtársat hallgatja. — „Pártunk Kongresszusának tiszteletére 8 nap helyett 4 nap alatt készítették el a kemencét — mond­ja, Mindenki kivette részét ebből a munkából, párttagok és pártonkí- vüliek egyaránt megmutatták, hogy a Párttal a Pártért a dolgozó nép minden akadályt legyőz s kivívja magának a boldogabb jövőt.“ HORVATH LÁSZLÓ Diósgyőri Kohászati Üzemek Területi és falusé alapfoka politikai •‘skola: Január 26-án, péntekem, a Kos. stith rádióban 18-00—18.40-ig: A bé. ketábor harca a Szovjetunió vezetésé­vel az imperialista háborús gyújtoga­tok ellem. IV. rész. munkája után* A jól dolgozó csoportitagok mel­lett azonban vannak olyanok is, akik nem vették komolyan feladataikat. Ezek nem végeztek munkát, — nem kaptak egy fülért sem. Még fejadagrészük sincs kiadva. Ezt tartalékoltuk és csak akkor adjuk ki az ilyen tagnak, ha ledol­gozza az érte járó munkaegysége1. Szép eredményeink láttán tovább nőt, az érdeklődés a csoport Iránt, tovább fejlődtünk. A családok száma már 43-ra emelkedett, földterületünk pedig 280 holdra. Boldogan készülünk a tavaszi mun­kákra. Az eddiginél is jobb mun­kát akarunk végezni, hogy még nagyobb eredményeket érjünk el és a ml példánkból még több dol­gozó paraszttársunk értse meg, hogy csak a közös, nagyüzemi gaz­dálkodás biztosítja a gondnélküli, boldog életet. tudta elfojtani » nyolcezer split! hajógyári muntkás sztrájkját, ma pedig a fokozott rendőrterror elle­nére sem tudja megakadályozni a sztrájkokat, a kikőtőmunkások sza­botázscselekményeit és munkameg- tagadását. Az utóbbi hónapok folyamán 24.800 kíkötőmunkás és a kikötők­ben kényszermunkára fogott pa­raszt fagadta meg a stratégiai anya­gok ki- és berakását, nemrég pedig a szusáki kikötőmunkások a vasúti munkásokkal együtt 220 vagon anyagot hagytak kirakatlanul. A zenicai vasgyár dolgozói meg­tagadják a stratégiai vasútvonalak számára a vágányok gyártását. November és december folyamán a vasúti munkások és alkalmazot­tak ellenállása következtében kü­lönböző vasútállomásokon napokon keresztül összesen 132 ezer vagon állt ki rakat lanul. — KÉT GYŰJTEMÉNYES kö­tet jelent meg Moszkvában, ezek a Magyarország és Lenayelország tervszerűsltett népgazdaságával kapcsolatos anyagokat tartal­mazzák. A ..Magyarország név- gazdasár/dnak tervezése“ című kfíte* n hároméves .tíHáépftési és az ötéves népgazdasáni tervvel •mzonwißo[ létében irta Lénia; „Legyetek szilár. MEGVÉD30K EREDMÉNYEINKET, MÉG BOLDOGABB JÖVŐNKET! — A következő hoz­zászóló Szmerek István- né elvtárs Megy aszó: 61 — jelenti be a Járási Pár tkon fér encián elnök­lő elvtárs. F ekete fejkendős parass lasszony. Mellén büszkén csillog a mintagazda kitünte­tés. Minden szem felé fordul a nagy terem­ben. Szavai határozot­tak, kemények. Harcos elszántság árad, be'S- m, amikor a béke meg­védéséről beszél. Át­forrósodik, nagy nagy szeretettel telik meg hangja, amikor a világ minden dolgozójának lángeszű vezéréről, Sztá­lin elvtársól $ legjobb magyar tanítványáról, Rákosi elvtdrsrSl szól-. Nagy érdeklődéssel hall­gatják felszólalását. — Megszépülj életének ese­ményeit sorolja. Mint tszos-tag dolgozik, építi még boldogabb jövőjét. Tudja, mit köszönhet a Szovjetuniónak, a Pári­nak, ezért mondja: — Eredményeinket megvédjük! Ha kell, mi, asszonyok is meg­fogjuk a fegyvert a fér­fiak sorában! Tf'elzug a taps. A 1 magyar anyáknak szól ez a taps, akik­nek akaratát, acélos el­határozását öntötte sza­vakba »ti a szerencsi jár rás Pártkon f erenciáján Szmerels Istvánná. A magyar anyák védik csa­ládink boldog életét és míg virágzóbb jövőjét, gyermekeik életét, bol­dogulását. Nem akarják, hogy visszatérjen az át­lós matt. Szmerek Ist­vánná a felszabadulás előtt cselédasszony volt a „báróu birtokán. — Nyomorúság, kínlódó*, bizonytalanság volt az élete. Nem, nem alMrja soha többé ezt, ezért harcol minden erejével, az anyák erejével a bé kéért. rtodnár Ferenc me­H gyászéi középpa­raszt is clz ellenség, a háborús useítlc, az im­perialista bitangok és aljas belső ügynökeik ellen folytatott éber harcra tesz fogadalmat. A termelőcsoportban kö­zös munkában formálja még derűsebb, gondta lanabb jövőjét. Nem felejti el soha — hogy is felejthetné —, ami­kor 8 hold földje mel­lett a múltban kepét aratott, napszámba járt, hogy meg legyen a min­dennapija. A tszcsben most munkája után 6 is gazdag jövedelemhez jutott. Fgy munkaegy­ségre t2.50 forint esett. 350 munkaegysége volt, több, mint 5 ezer forin­tot tett ki az Ő része­sedése. Meg van ezenfe­lül a fejadagja, mindaz, ami a háztartáshoz szükséges. C emm-ire nincs gon­* ' dóm — mondja. Boldogan élek. És ezt a boldogságot akarják tönkretenni az ameri­kaiak, a háborúra spe­kuláló imperialisták. De nem engedjük! Harco­lunk a békéért! Bodnár Ferenc is tudja, miért végez min­dig jobb munkát, miért harcol. Ugyanígy a töb­biek is. A Konferencia küldöttei egy akarattal, egy elhatározással üze­nik a Pártkongresszus­nak : mindennapi mun­kájuk jobb elvégzésével, kongresszusi munka fel­ajánlásuk teljesítésével, túlteljesítésével harcol­nak a szocializmus épí­tésének meggyorsításá­ért, az éltető, alkotó bé­ke megvédéséért, (tf.) A hűségpénz meg fogja szüntetni munkaerővándorlást a gépállomásokon 1949 őszén 17 család 78 holdon kezdte — ma már 43 család 280 holdon gazdálkodik eredményesen a gönci „Rákóczi" tszcs-hen A rádió alapfokú politikai iskoláinak műsora FEHÉR FERENC a gönci „Rákóczi“ tszcs tagja 60-100 százaiéval emelMell Jugoszláviában a tnrgsnya, hagyma, a főzelékféléit éra Fokozott erővel harcolnak a jugoszláv dolgozók a Titó-banda háborús készülődései ellen

Next

/
Thumbnails
Contents