Észak-Magyarország, 1950. május (7. évfolyam, 100-124. szám)
1950-05-04 / 101. szám
feyfc forgalom biztosította a kiskereskedelem folyamatos áruellátását ás megfelelt a dolgozók megnövekedőit vásárlóerejének. Az állami nagykereskedelmi üz- lefek száma az elmúlt évnegyedben uz előző évnegyedhez viszonyítva 117.7 százalékkal, a. kereskedelmi üzletek száma SC.2 százalékkal, a füldraiivesEzövotkezoti boltok száma 23 százalékkal növekedett. Beruházások Az évnegyedben a beruházások fez elmúlt év azonos negyedéhez viszonyítva 158 százalékkal emelkedtek. A tervidőszak alatt az 1949. év első negyedében állami erőforrásokból beruházott 0.7 milliárd form ital szemben több, mint 1.2 milliárd forint beruházásra került sor, ami azonban még mindig az előirányzat alatt maradt. A lemaradás jórészt a kisebb beruházásoknál mutatkozik. A beruházásokat az államháztartás teljes pénzügyi egyensúlyának biztosítása mellett hajtottuk végre. ^Ötletnap66 as ósdi acélműben Kiváló eredményekkel teljesítették Május 1-1 munkaielajániásaikat az ózdi dolgozók Ozdon megtartották az első ötlet-napot a szakszervezet rendezésében. Az acélmű sztahanovistái és újítói jöttek össze és beszélték meg a megoldásra váró feladatokat. Yaluch Ignác elvtárs újítási megbízott feltárta előttük a szűk keresztmetszeteket, amelyeknek felszámolására javaslatokat adtak be. Albert Gyula, Mcrkus András, Kolmont Laj os, Lupták Gusztáv, Cigány Gyula, Gajdos, Lassan, Anga József és Spisák István elvtárs vettek részt a vitában. Elhatározták, hogy ezentúl a tárgyalásra kerülő kérdéseket előzőleg feldolgozzák és az ötlet- napon együtt vitatják meg. A szűk keresztmetszetek mcgállapí írásában nemcsak az üzemvezetőség, hanem a kiértékelő brigád is résztvosz. Eészletesen megvitatták a salak- lehúzás megoldásra váré feladatait és az acélműi daruk üzemzavarainak kiküszöbölését. Legközelebb az acélmű példáján a többi üzemrész is megrendezi az ötlet-napot, hogy kiküszöböljék a termelés akadályait és széles teret nyissanak a munkaverseny, a sztaháuovista, az újító mozgalom előtt. Ózd dolgozói nagy eredményekkel teljesítették Május 1-i felajánlásaikat. Váradi Viktor hengeresztergályos a, durvahengerműben 320 százalékot ért el. A finombanger- müben Jakab Gyula brig'ádja 144, Alberti Károly brigádja 141, Nagymarci András brigádja 157, Földi István brigádja 305, Ulrich István 302, Henyec István 206 százalékot ért eh Az acélmű laboratóriumában Biró Gyula brigádja 139, a kémiai laboratóriumban ifj. Balogh József brigádja 170 százalékot teljesített, A kohőnyersvas és Martin acél elemzésnél Szikszai Ferenc brigádja 136 százalékot mutatott fel. Kovács Mihály brigádja, a kohó clegyterón 137, Ta- masik Sándor 204 százalékot ért el. A samottgyárban Bacsó János 217, Kertész Károly 203, Töth István 204 százalékot teljesített heti átlagban. A villamostekercselő műhelyben Papp József 153, Szabó Józsefná 153, Kokas József 243, Gál Győző 243 százalékot teljesített. 1 tardi dolgozók örömmel fogadták a legelőbizottság megalakulását Tárd község dolgozói nagy öröm- Jnel cs megelégedéssel fogadták a le- gelűbizottság megalakulását, amely 990 k. hold. legelőt vett egységes kezelésbe. A legelöbizottság első dolga volt a fűbér megállapítása, mely át- lagpsan 20 százalékkal kevesebb, mint a múlt évben volt. A bizottság a község dolgozói részére tartott gyűlésen részletesen ismertette a legelők egységes kezelésbe vételének nagy jelentőségét és az összeállított költségvetést. A gyűlésen a dolgozó parasztok elhatározták, hogy együttesen végzik a legelő karbantartási munkálatait. A jó felvilágosító mun| ka után mintegy 600-an vonultak ki a legelőre szerszámokkal, ahol versenyben végezték a gyomirtást és teljesen megtisztították a legelőt a gyomtól és tégladaraboktól. A falu dolgozói felismerték, hogy a legelők egységes kezelésbevétele az ő érdekeiket szolgálja, ezért elhatároztuk, hogy a jövőben nagyobb gondot fognak fordítani a legelők karbantartására, hogy ezzel is elősegítsék ötéves tervünk sikerét. A tardi dolgozó parasztok Május 1-i felajánlásképen vállalták, hogy a fűbér (50 százalékát befizetik, j(Csőrig István ti. jegyző.) Kánó dolgozó parasztjai meghálálják a telefon bevezetését Kánó község dolgozói nagy örömmel vették a hírt, hogy a telefont, amelyet eddig .annyira nélkülöztek, népi demokráciánk kormányzata Május 1-re bevezeti. Mi, kánói dolgozók tudatában vagyunk annak, hogy a Párt útmutatását követve, Népköztársaságunk kormánya azért dolgozik, hogy a falut felemelje a város kultúrájának színvonalára. Éppen ezért elhatároztuk, hogy hálánk ős szeretetünk jeléül a tavaszi URANIA Május 4—10-ig TalpMafnvi föld Magyar film Előadáskezdések: Hétkőzn. tél 6 fél 8 ó., vasárnap fél 4, fél 6 és fél 8ó. KOSSUTH Május 4-10-ig Eraurkalcsocska Előadúskezdé-eks hétkőzn. 6 és tél 9 ó , vasárnap 8, 6 és fél 8 ó. CORSO Csütörtök, péntek szünet mezőgazdasági munkálatokat. Május 1-re maradéktalanul befejezzük. Ugyanakkor versenyre hívjuk a put- noki járás és a Sajó-völgye községeit. Versenyünk célja, hogy egy talpalatnyi föld sem maradjon műveletlenül és hogy a növényápolási munkálatok, a szakszerű talájmü- velés elvégzésével bőséges, gazdag termést érjünk el. (Os. Kovács János MDP titkár, Domonkos Pál 1>E- FOSz titkár, K. Kovács János Népi Bizottsági elnök, B. Kovács János községi bíró, Juhász László községi jegyző.) Rz Onfaseejészsésiígyi Szakszervezet tudmäms előállása Az Orvosegészségügyj Szakszervezet karöltve az Orvosgyógyszerész Egyesülettel szombaton este 7 órakor Kazinczy utca 15. sz, alatt tudományos előadást rendez. Az előadás tárgya „Szekszuáhs hormonok-" Előadó: dr. Frjiz Sándor egyetemi nyilvános r. tanár. Mindenkit szeretettel vár és hív a vezetőség. Hatalmas eredmények a Május I*i felajánlások teljesítésében Páratlan teljesítmények az Ózdi Szénbányák NY. üzemeiben - Milliókkal vállalásuk feleit termeltek a diósgyőri gyárak Az Ózdi Szénbányák N. V. bányász dolgozói hatalmas termelési eredményekkel ünnepelték jnélt'óká- pen Május 1-i ünnepét. A dolgozók lendületes munkája nyomán Május 1-re kianmgasló teljesítmények születtek. Királd 40S.3, I’arkas- lyuk 322.6, Péch Antal táró 243.8, Borsodnádasd 190.5, Egeresein 154, Somsály 143.7 százalékos eredményt őrt el a. nagytermelési napon. Legjobban kiemelkedtek teljesítményükkel a putnoki bánya dolgozói. Már napokkal előtte lázas készülődés előzte meg a nagy- termelési napot. A műhely dolgozói két újabb rázőcsuzdát szereltek be, hogy biztosítsák a zavartalan termelést. Hatalmas lendület'tcl dolgoztak a bányászok. Munkájukat nagyban elősegítette a műszaki vezetőség támogatása. Zimonyi Sándor elvtárs munkás-vállalatvezető éjjel-nappal dolgozott a siker érdekében. Az eredmény minden várakozást felülmúlt. A kiértékelés szerint 491 százalékos teljesítménnyel tették még emlékezetesebbé a nagy ünnepnapot a putnoki bányászok. A brigádok közül a „Szabadság“-brigád termelése emelkedett ki 470 százalékkal. Balogh K. Béla frontfejtő csapata 380 százalékot, Kelemen János ifjúmunkás brigádja 253 százalékot ért el. Az egyéni versenyzők között legjobban kitűntek: Molnár János és Fekete István, akik 624, Bzurdoki Bálint és Fekete János, akik 527 százalékot értek el. Rusznyák István és Sáfrány István 342, Fekete László 274 százalékot teljesített. Nagy erővel lendültek előre sz ifjúmunkások. A SzIT-brigád cred- ményo Kiinon Istvánnal az élen 320 százalék volt) Az ifik közül legjobban kiemelkedett Béres Já-' nos, Hajdú László, Tóth. Gyula és Béres Ferenc, akik 369 százalékos oredményt tudtak felmutatui. A nők szép eredménnyel dicsekedhetnek. Hulyák Erzsébet és Kerékgyártó Erzsébet szállító csillések 200 százalékot értek el. A rakodók közül a legjobb munkát végezte Győr Sándor az üres csillék és Sáfrány Erzsébet a szén tisztaságának biztosításával. Elismerés illeti a méréséi dolgozók és a szállítómunkások lendületes munkáját. A nagy eredmény hirére a bányászokat hatalmas ünneplésben részesítették. A bánya szájánál a kijövő bányászokat zenekar fogadta. az MNDSz asszonyok virágcsokrokkal halmozták el a termelés hőseit. A Diósgyőri Kohászati Üzemek dolgozói is nagy termelési eredményekkel, munka felajánlásaik jelentős túlteljesítésével tettek bizonyságot! a béke harcos megvédése mellett. Az égyári dolgozók összes munkafelajánlásának értéke 1)9,514.000 forintot tett ki, ehelyett 11,375.000 forint értéket teljesítettek. 17 üzem 7,305.000 forint, 132 brigád 1126 dolgozóval 2.477.000 forint, 1353 egyéni felajánló 1,592.000 forint értékű többletmunkát végzett el Május 1 tiszteletére. Különösen kiemelkedik a nagy- olvasztó teljesítménye, akik 1466 000 forint értékű többletmunkát vállaltak s 1,613.000 forint értékű munkát teljesítettek. Rendkívül jelentős az acélöntődé vállalása, mely szerint 6 százalék-ól 5 százalékra irányozták elő a selejt- csökkonfést. Sikerült a vállalást i últoljesíteni és 6 száz-lékről 4.8 százalékra csökkentették a felejtet, mellyel 315 ezer forint értékű megtakarítást értek el. Május 1-i egyéni teljosífmények közt különösen kiemelkedik Szitov- zki Bála és Vojtilla István észter- ' -ráívesek tcljc'Pmdnye. ultik Május 1. e’ő't ’-rom n~p"ra át 1983 százalékot értek el. | A kohóltőmiives egyéni versenyzők is nagyszerű eredményekkel dicsekedhetnek. Roháj András, Csorna József, Szekeres István, Pászfor .Imre és Acél Gyula 1007 százalékot értek cl. A diósgyőri Tűzálló Téglagyár NV dolgozói 66 ezer forint értékű felajánlást tettek s 86 ezer forint értékű munkát végeztek el Május 1-re. Az egyéni versenyzők közül kiemelkedik Földi József 355, Bar- va Miklós lcemencepakoló 285, Haraszti Gyuláné téglaformázó 217 százalékot’ értek el. A Diósgyőri Gépgyár dolgozói is túlteljesítették felajánlásukat Május 1. tiszteletére. A Gépgyárban összesen 2,180.000 forint értékű többletmunkát vállaltak a dolgozók és * 2,379,000 forint értékű munkát teljesítettek . Az egyéni versenyzők száma a gyár összdoigozóinak létszámához viszonyítva a Május 1-i fclaj'ánlüssal kapcsolatban 78.0 százalékról 85,2 százalékra emelkedett. Az alsóvadászi gépállomáson 21 dolgozó fett felajánlást Május 1 méltó megünneplésére. A vállalt fel* ajánlásokat valamennyi dolgozó túlteljesítette, így többek között Salak János traktoros 184 százaiéit, ban, Csorba Béla 177, „Vörös Csil- lag“-brigál 147 százalékban fejje sltette egész tavaszi tervét Május 1-re. * Óvjuk a nagy melegben igavonó állatainkat! Az elmúlt héten nélfány napig rendkívüli hőhullám száguldott végig az ország területén s a hőmérséklet a 26—32 fokot is elérte. — Nemesak az emberek érezték meg a hirtelen bekövetkezett hőváltozást, hanem az állatok is, főként azok, amelyeknek igát kellett húzniok. A nagy melegben már az üres szekér húzása is elég ahhoz, hogy az állat kiöltse nyelvét, nyitott szájjal huzza a terhet. A hirtelen, minden átmehet nélkül beállott hőség hatása főleg az igázott szarvasmarháknál mutatkozott meg. A községek egész sorában sok állatra végzetes volt a hőség. Nem egy tehén és ökör a barázdában pusztult el, vagy megijedt gazdája az utolsó pillanatban vágta !o. A Dagy melegtől meg is betegedtek az ’ állatok, főként ei tehenek, függetlenül attól, hogy jő, vagy rossz erőben voltak. Nem lehet tehát azt mondani, hogy a rossz telel- tetós következtében előállott gyengülés váltotta ki a megbetegedést. Az állatelhullások és a melegtől való megbetegedések nyomán az ellenség agitációba kezdett. A kulá- kok suttogó propagandája „isteni csapás“ -ként igyekezett beállítani ezeket az eseteket, hogy kihasználja ezt is a népi demokratikus rendszer ellen. Értelmes ember azonban látja a hirtelen meleg és az állatmegbetegedések közötti szoros összefüggést. Ezek az esetek intő például kell, hogy szolgáljanak dolgozó parasztságunknak arra, hogy a telién csak másodsorban igavonó állat, ezért csak átmenetileg lehet dolgoztatni, vigyázni kell az egészségére. Természetesen a termelőcsoportok- ban nem történhetnek ilyen esetei. A gépek, a traktorok nem fordulnak fel hőguta következtében a Barázdákban. Ez is bizonyítja a nagyüzemi gazdálkodás, a gépi művelés előnyeit, a kisparaszti szétaprózott gazdaságokkal szemben. A nagyüzemi gazdaságokban a nagy Szovjetunió példáján a technika segítségével művelik a földet és a dolgozók az állattartás és nevelés terén is megfelelő oktatásban részesülnek. Tudják tehát azt, hogy a hirtelen beállott hőségben az állatott nem igázhatók, de ha be is fogják őket s azok a szokottnál jobban megizzadnak, nyitott szájjal lélekzenek, akkor nem hajszolják őket tovább, hanem kifogják, hűvös helyre állítják és hideg vízzel óvatosan locsol- gatják. Ezt kell tenniök az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak is igavonó szarvasmarhájukkal és akkor elejét tudják venni annak, hogy állataik a fülledt meleg miatt, megbetegedjenek, vagy elhulljanak. MSzT HÍREK A Magyar-Szovjet Társaság megyei titkársága 7-én, vasárnap reg. gej 9 órakor titkári értekezletet tart Miskolcon a MSzT székházában Deák utca 5, szám alatt- Felkérjük a városi, üzemi, községi, állami gazdaságok, gépállomások, TSzCs alapszervezeti MSzT titkárait, hogy az értekezleten pontosan je(en (enek meg. Vidékieknek az ut költséget a MSzT megtéríti. Az MSzT szerencsi üzemi alapszer vezet ejnek képviselői érfekez'e- tet tartottak, amelyet Eperjesi t'f kár nyitott meg- A -Magyar- Szovjet Társaság feladatait Lupták István megyej titkár ismertette. A vita során szervezeti problémákkal fog'alkoztak. A felszólalók kérték, hogy a megyei központ nyújtson az eddiginél .nagyobb segítséget. Megá'lapították, hogy a szerencsi járásban megélénkült az élet az MSzT-szervezetekben. Az MSzT rendezésében Szimoni- desz vezérőrnagy tartott igen értékes előadást Ozdon. ..A Bolsevik Párt harca a szocialista iparosi, tásért” címmel A környező bányatelepekről is számosán bejöttek a dolgozók. Az előadás iránt hatalmas érdeklődés nyilvánult meg. A gyár) fúvószenekar és a gyári kulturális osztály adott műsort. Az MSzT he'yi szervezetének az a kérése, hogy a gyár kulturális oszfá'ya az ilyen nrgvle'en’ő-dmi e'ő‘d:ísok a'átámasztásához felkészül 'ebb, színvonalasabb műsort nyújtson. SZÍNHÁZ Ma, csütörtökön este fél 8 órai kezdette) Csokonai bérletben kerül színre a nagy sikert aratott „Tamás bátyja konyhója" c. zenés színjáték. Pénteken Majakovszkij bérlet, szombaton Petőfi bér]et érvényes. Kedden este zsúfolt nézőtér előtt Sajószentpéteren játszott _a Színház tájszínháza. Ma, csütörtökön Kurittyánba látogat el a táj- színház a Cigánybáró nagyoperet- tel. A Miskolci Nemzeti Színház dolgozói a május elseje méltó megünneplésére brigádversenyt rendeztek. A kultúrbrlgádok legjobbjait a színház üzemj bizottsága Ó6 igazgatósága pénzjutalomban részesítette. Az I. díjat Azsajev: „Távol Moszkvától” című könyvéből dramatizált jelenet nyerte. A brigád- műsorok arról tanúskodnak, hogy a Miskolci Nemzeti Színház művészdolgozóinak politika} fejlődése helyes utón hajad- A darabok kiválasztása a Szovjetunió iránti hűséget, az osztályharc ismeretét és a szocialista kulturá szeretetét bizonyítjaA sakkviiágbajnokjeiölfck versenyének 11. fordulója. Kérész—Bo. leszlavszkij '/y.'/i, Stahlberg—Szabó Vai1/^, Bornstein- 'zmisziov iüg go, Li'enthal—Kotov 1:0, Najdor —Fiorii