Észak-Magyarország, 1950. május (7. évfolyam, 100-124. szám)
1950-05-26 / 121. szám
5 darab 45 miliméteres csavar elkészítésének bonyodalmas története ÖNFÉNYKÉPEZÉSSEL HARCOLJUNK A MUKKAIDÖ-KIESÉSEK EL LEN ! A munka stervezetlensége miatt üzemeinkben sajnálatosan gyakorj jelenség, hogy a munkaidő jelentős részét a dolgozók nem termelő munkává) töltjk ej, sokszor órákra rúg egy-egy dolgozónál müszakon- kjnt az az idő, ami haszontalanul elpocsékolódik. Annak érdekében, hogy ki tudjuk küszöbölni a munka szervezésének hiányosságait, a felszabadító Szovjetunió gazdag tapasztalatait hasznosítva, bevezettük az önfényképezést.. Az önfényképezés azt jelenti, hogy a dolgozó egy lapra egészen pontosan, percre feijegyz", mennyi az az idő, amit a 8 óra alatt "ténylegesen munkára fordított. mennyi volt a termelő munkából kiesett idő és mj idézte azt elő. Készülnének a csavarok, de hol az „anya“? bűzünk meg a Diósgyőri Kohászati Üzemek mechanikai javítóműhelyében egy konkrét esetet. Egy fiatal esz’-ergályo6, ^ aki nemrég vo]t átképzős, a műszak kezdeten, 6 órától 7 óráig előző na. pi munkáját fejezte be: menetet vágott kisebb csavarokra. 7 órára ezzel a munkával végzet1 * megkapta következő munkáját: 5 darab 45 mm hosszú 10-es Lőwenherz menetű tőcsavart kell készítenie. A munkaláppal együtt megkapta a hozzávaló lefürészelt anyagot js, a blokkolás után belekezdett az 5 da rab csavar esztergályozásába. Megesztergálta a csavart, utána a inenetvágásra került a sor. Illet, ve került volna. Mivel azonban ilyen különleges menetet nagyon ritkán szoktak vágni, a készü'ő csavarhoz nem volt ‘ott csavaranya. mellyel leellenőrizheti az esz tergályos, hogy megfelelő méretűre vágta-e a menetet. Elment hát raktárba: hátha akad ott egy 10-es Löwenherz csavaranya. A szerszámraktáros összeturkálta az anyákkal telt dobozokat, mindenfé le méretű csavaranyát talált, csak éppen Lőwenherzet nem. Közben az idő is telt, már háromnegyed 8-af mutatott az üzemi óra. Honnan lehetne Bgy menetfúrót„kerlteni“? Idősebb ezaktársaj tanácsára az esztergályos keresett egy kisebb méretű csavaranyát, kiesztergáita s kimenetelte Lőwenherz-nxmett/ek Igen ám, de hogy egy csavaranya pontos méretű legyen, ahhoz me- netfuró is kell, melyet át kell haj danj a kivágott meneten, Ha jól át megy a menetfuró, akkor jó az anya. Nosza, mégegyszer el hát a szerszámraktárba egy 10-es Löwen- lierz menetfuróért. A szerszámkiadó újból- belefog a keresgélésbe. Mindenféle menetfurót talál, csak olyat nem, ami az esztergályosnak kell. Megkérdezte ekkor már a mű vezetőt js az esztergályos, honnan lehetne „keríteni" egy j.yen menet- íurót- Talán a motor javító műhely, ben van — kapta feleletül. Átment a szomszédos motorjavf- tó üzem raktárába, ahol Szerencsé re volt is ilyen menetfuró. Azt azonban nem lehet csak olyan egyszerűen kiadni. Hozzon igazolást, hogy ki viszi ej és mennyi időié U jra vissza a javítóműhely-irodá jába. Itt kiállították az igazolást Megint vissza a motorjavító rak tárába. Ekkor már fél 9-et rnuta jött az óra. 5 perc, amíg aláíratja a motorjavító üzemvezetőjével is az engedélyt s „máris“ kezében .Volt a menetfuró. Most már minden rendben van Dehogyis! Hajtókart nem tudtak adni ebben a raktárban a menet, fúróhoz. Megvan a menetfúró — gyorsan egy hajtókart! A fiatal eisztergályos már dü hüngött magában, ki is fáradt sok mászkálásban. Még mindig nem kezdhetett nemhogy a csava rok, de a csavaranya elkészítésé liez sepi. Elment, hogy hajtókart A Lőwenherzek biztosan izgatottan várták már a bonyodalmas, kalandos történet sikeres befejezé. séf, de jsmét csalódtak. Most már csak az jött közbe, hogy egy kicsit kotyogott a gépen a fogaskerék szekrényből kivezető orsó. Emiatt néhány darab selejtes js lett, azután észrevették a géphibát, hozzáfogtak annak javításához. A műszak végétért, az 5 kjs csavar nem készült el. Az esztergályos a műszak befejező részében segített a szerelő lakatosnak. Súlyos károkat okoz népgazdaságunknak a szervezetlen munka! kérjen a javítóműhely raktárában. A raktáros — úgylátszik, a keresgélés a főfoglalkozása és mellesleg raktáros is — összeturkálta ismét az összes hajtókarokat, de egyik sem illett a menetfuró négyszögletes fejére. Az egyik lakatos sietett végül az esztergályos segít ségére. Egy kalapáccsal összébbütötte a hajtókar nyílását s így most már minden szerszám meg volt ahhoz, hogy megkezdődjék előbb az anya, azután a csavarok menetelése. 1319 május 27-án üdvözölte Lenin a magyar munáásoMat 1919-ben ezen a napon üdvözölte Lenin a magyar munkásokat, a Tanácsköztársaságot. Üdvözletében többek között magvas tömörséggel megvilágította a proletárdiklatura lényegét. Ezt Irta: „A proletárdiktatúra legfőbb lényege a dolgozók vezetőoszta- gáuak, élcsapatának, egyetlen vezetőjének, a proletariátusnak szervezettsége és fegyelmezettsége. Célja, hogy megteremtse a szocializmust, megsemmisítse a társadalom osztályokra való tagozódását, dolgozókká tegye a társadalom összes tagjait s megfossza talajából az embernek ember által való kizsákmányolását. Ezt a célt nem lehet egy1 csapásra megvalósítani, ehhez a kapitalizmustól a szocializmus-- hoz vivő meglehetősen hosszú át- meneti időszak kell, azért is, mert a termelés átszervezése nehéz dolog, azért is, mert időbe1 telik, amxg az élet minden meg-j nyilvánulása terén gyökeres! változásokat hajtunk végre, azért is, mert a kispolgári és! polgári gazdálkodás megszokott- i ságának hatalmas erejét csak hosszú, kitartó harccal lehet leküzdeni. Éppen ezért beszél Marx a proletárdiktatúra egész szakaszáról, mint a kapitalizmustól a szocializmushoz való- átmeneti időszakról“. Egy-egy darab ilyen csavar ára ! forjnj 25 fillérbe kerül darabbér szerintMjve] aionban nem az esztergályos hibájából történt a csavarok elrontása, és az időkiesés, a műszak 7 óráját 2 forint 46 filléres rezsi órabérrel fizették nekj. Tehát 17 forint 92 fillért fizettek kj a 6 forjnf 25 fillér értékű munkáért, amely el sem készült. Ehhez persze még hozzá kell számolni az aram fogyasztás, stb. nem jelentéktelen összegét. Es mindennek mi volt az oka? Az, hogy nem volt helyesen megszervezve a munka. Csak hozzávetőleges számítás szerint }s legalább 20 forintot dobtak kj egy ember munkájánál emiatt, no meg a kiesett más termelés értékét. Ez egy dolgozó önfényképezése. De nem egy van ilyen a Kohászati Üzemekben, hasonló esetek nagy számban fordulnak elő megyénk más üzemeiben js. Ezek tetemes károkat okoznak népgazdaságunknak, hátráltatják nagy terveink győzelmes megvalósítását. Minden erővel küzdeni kell, bogy a munka helyes megszervezésével teljesen kiküszöböljük az ilyen káros munkaidő-kieséseket! (Tarczy) Erősük, gyarapodik a taalóci „Vörös termelőszövetkezeti' csoport !“ A tiszalúci termelőszövetkezeti csoportban 56 dolgozó paraszt munkálkodik 330 holdon. A tszcs a tavasszal alakult meg, de máris szép fejlődésről számolhat be. A közös vagyon szépen gyarapodik. Négy lova, 16 tehene van már a csoportnak. „Jól megy nekünk“ — mondja Fehér Máfonné. Itt volt nemrégiben a nádvágás, amelynél személyenként 1000 fprintot kerestünk. Az építkezésnél fontos nádat Léptessék le a kulákokat, SZERVEZZÉK MEG 0Z ELLENŐRZÉSI B MEZŐKÖVESDI UITÍRBM növényápolási munkák elhanyagolása miatt repce virít a földeken ahol a i Sárgul a mezőkövesdi határ. Nem azért, mintha a napsugár már kalászokat érlelne, hanem mert — különösen az állomással szembeni területen, a farmosi dűlőben — » virágzó repce, gaz 'borit mindent. Gabonaszár csak itt-ott zödiil a terpeszkedő gyomnövények között. A határ többi részén — bár nem ilyen rikítóan — hasonló kép tárul elénk. Akadna munka elég a növény- ápolás terén. Ugylátszik azonban első pillanatra, hogy a tavaszi munka mezőkövesdi határban a vetés befejezésével már le is zárult. Hogy történhetik ez megt A községházán sok ember megfordul. Sok embernek tűnik szemébe az ízléses kivitelű faliújság, mellette a község ütemtervéről számot adó kimutatás. Mi teljesült ebbőit A mezőgazdasági igazgatóság járási osztályának jelentése szerint a mezőkövesdi járás a tavaszi munkálatokban jól haladt. így tehát Kövesd sem kulloghatott hátul. De a nagy versenylázban — amint kiderül kevés kivétellel — megfeledkeztek a minőségről. Éppen a gondatlan munkának tudható be, hogy tavasszal csávázatlan magot vetettek. A vetés alá való szántás is gyenge volt és most — itt az eredmény! Gaz, repce, gyom, amerre a szem ellát. Ez a tény. De ezen — ha idejében indul meg a növényápolási munka — lehetett volna és most is lehet és kell is változtatni. Üres az érdemtábla és a szégyentábla — pedig volna mit felírni A községházán kifüggesztett tábla mellett megkapja a látogató tekintetét az „Erdemtábja és a Szégyentábla“. De hiába nézi, üres mind a kettő. Egyetlen név sem szerepel rajtuk. Pedig az érdemoldalra szépen odaillenék Pongráez Gáspár, Bodnár Andrásné, Gáspár István, Jacsó Márton, Birinyi Mátyás, Bán József, Murányi István, Beller Mihály, Kalló József dolgozó parasztok neve, akik nemcsak a vetésben, de a növényápolási munkálatokban is jó példát mutatnak. Pongráez Gáspár pél dául, amikor ellenőrizték a földjét, szerényen, de öntudatosan felelt: már minden növényápolási munkát befejeztem. Most kezdek hozzá a második kapáláshoz. 8 tényleg. Az első volt a községben — mások már csak elkésve igyekeztek mögéje felsorakozni, A szégyentáblára is lenne felírni való. Amint Árvái János 5 holdas dolgozó paraszt mondja: „a kulák akkor a leggonoszabb, amikor jónak mutatja magát“ — s ez Mezőkövesdem különösen helytálló. A DEFOSz- bao, a szövetkezetben, a Mezőgazda'- sági Igazgatóság járási osztályán mégis azt mondják: „o kulák nálunk megnyugodott, rendesen dolgozik, minden kötelezettségéjut nek eleget tesz. Eszébe sem a romboló munka. Az ellenkezőjére csak néhány példa: a község 63 kulákja közül, a 30 holdas Fodor Istvánnak elgazosodott a ré pája. Hogy árthasson a dolgozó népnek, ki akarta szántani. A Párt leleplezte a szabotálást, a DEFOSz megtette az intézkedést és a répa ma szépen erősödik, fejlődik. Vág}’ ott van Gáspár József, Papp József és a 44 holdas Vámos József. Kulá- kok mind, akik csak tessék-lássék ápolják földjeiket. Gázos, gyomos s vetésük. Szesztai István kulák család javai meg éppen nyíltan a nép vagyonának elrablására vetemedett: alattomban kibontották a szövetkezet terményraktárának a falát és onnan nagyobbmennyiségü életet raboltak el. Ha az illetékesek mélyebben megvizsgálnák a kérdést, egészen biztos, akadna még jó néhány szabotáló kulák a szégyentáblára, de szabotázsuk miatt szigorú büntetést is érdemelnek. De olyan dolgozó paraszt is szép számmal akadna, aki híven a Párt útmutatásához, idejében végeznek el minden mezőgazdasági munkát: Ott volna a helyük az érdemláblán. nagy mennyiségben maga a „Vörös Hajnal“ tszcs értékesítette. — Milyen eredmények vannak munkaversenyben ? — A Petőfi növénytermesztő brigád egyik 11 fágu részlege a; máksarabolásnál 183, a mákegye-- i selésnél 152 százalékos eredményt 'rt el. Kitűnik Vellor Jánosáéj brigádja, amelynek tagjai: Nagyi Piroska, Eépási Irma, Eahos Já-1 nosné, Molnár Józsefné, Voller Mari. Dékány Györgyné csapata a répaegyeselésnél már kicsit lemaradt, mert teljesítményük csak 98( százalék. A termelőszövetkezeti csoport üzemi pártszervezefének 37 tagjai van. A pártszervezet és az intéző- bizottság közötti megfelelő összhang tekintetében még sok a tennivaló. A pártszervezet ríj vezetőségének megfelelő párt munltá hoz kell juttatniok a régi vezetőség tagjait, de ugyanakkor biztoaíta- niok kell az új pártszervezeti vezetőség, az üzemi pártszervezet irányitő szerepét. A jó termés még jobb lenne, ha követik a termelőcsoport példáját Mind e hibák, ellenére biztató eredmények várhatók Mezőkövesden is. Amíg az elmúlt évben 2 és fél, 3 mázsás átlagnál nem volt jobb termc3 a határban, most búzából 7, rozsból pedig 10 • mázsás átlagra számítanak. De az eredmény még jobb lehetne, ha a növényápolásra nagyobb gondot fordítanának. Ma az illetékes szervek idejében megszervezik az ellenőrzést. A határ olyan, mint egy nyitott könyv. Aki tud belőle olvasni, első pillanatra megérti, hogy a termelőcsoport földje miért válik ki mész szíré a többi közül. — Példát mutatnak azok — véle kedik Bán János középparaszt. — Ahogy a szövetkezetben hallottam, S60 holdjukat úgy megművelik, mint senki más. Látszik, hogy tervszerint dolgoznak. Amíg én csak most kezdtek gazolni, ők már elvégezték ezt a munkát, nemcsalc o kapásokban, de az árpában és az őszi kalászosokban is. Jobb is lesz a termésük. Hiába no! Nem vehetjük fel velük 3 versenyt, Ki kell küszöbölni a hibákat Mi tehát a feladati Az, hogy szívós, nevelő munkával a Párt, a DEFOSz, a szövetkezet leplezze le a kulákokat, bármilyen furfanggal próbálnak megtéveszteni, saját érdekeivel szembeállítani a dolgozó parasztokat. A DEFOSz nak ki kell küszöbölni komoly hiányosságát — a dülőfelelősök ellenőrzésének elhanyagolását. A népnevelők segítségével le kell leplezni az ellenség aknamunkáját. S ami a legfőbb: a mezőgazdasági munkálatokat irányító szervek kérje nek útbaigazítást, tanácsot a Párt tói. Az eredmény nem marad el. Még nem késő. A munka megjavi tásával behozható a lemaradás, ki küszöbölhetők a hibák, növelhetők az eredmények. Ezt kívánja minden dolgozó paraszt ás az egész ország érdeke, (tf) kimagasló teljesítmények a borsodnádasdi lemezü muntta jofesj megszervezé- séveS emelik termelésüket borsodnátiasdi dolgozást Ismét születtek gyárban, Érsek József k. . nyersvasnyiró brigádja 156 százalékra emelte termelését. Az eredményt úgy érték el,, hogy jobban megszervezték a »munkát, amelyet eddig akadályozott, hogy a szíilcéges platinát gyakran több tonna súlyú anyag alól kellett elővenni. Hamar József platinanyiró brigádja 159.4 százalékot ért el, öntudatos, jól szervezett munkával. Kimagasló teljesítményt mutatott fel Löfler Károly lemezszerelj brigádja. Termelésüket 213.5 százalékra fokozták. A borsodnádasdi dolgozók a következőkben még magasabb színvonalra emelik termelésüket. Még nagyobb eredményeket akarnak elérni, hogy ezzel is erősítsék a világ békefrontját. (Érsek Adolf nagyüzemi sajtófelelós.) SZÍNHÁZ Ma, pénteken este fél 8 őrakof Táncsics bérletben kerül színre a nagy sikert aratott „Szabad szél" című nagyoperett— A srtizopotj halászok sikerei, A bulgáriai Fekete-tenger partján lévő Szozopol városban a Trud halászati szövetkezet elsajátítva a szovjet halászok gazdag tapasztalatait, megkezdte a nyijt tengeren a halászatot és a delfinvadáezatot, A halászok munkaversenybe léptek a Sztálin, Burgasz, Neszebar és Cárevo városok halászaival :s, A halászok, hogy a munkaidőt telje» sen kitőltsék, vállalták, hogy a viharos időben a kisebb csoportok részére szükséges halászhálókat és egyéb halászati eszközüket elkésjí« tiki