Észak-Magyarország, 1950. május (7. évfolyam, 100-124. szám)

1950-05-24 / 119. szám

Magasabbreni bérezéssel szocialista építomunkánk meggyorsításéért! A dolgozók gazdasági harcát szorosan össze kell kapcsolni a békéért folytatott küzdelemmel Nagyjelentőségű határozatokat hozott a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának keddi ülése * • »Szólnom kell a tudományos normáról is. Már mérgelődöm, ami­kor ezt a kifejezést hallom, mert tapasztalom, hogy nálunk az a tudományos norma, melynek alap­ján a munkás képtelen kiszámí­tani, hogy mennyit keres... Ná­lunk a »tudományos norma« mel­lett olyan nehéz a hér kiszámí­tása, hogy a legtöbb munkás csak akkor tudja meg, hogy mennyit keres, amikor már a borítékban megkapta. Emiatt elégedetlen és emiatt nem törődik úgy munká­jával, ahogy kellene« — mondot­ta Rákosi elvtárs a nagybudapesti pártválasztmány kibővített ülésen. A felszabadító Szovjetunió kirac- rít hetet lenül gazdag tapasztala­tai alapján, népünk szeretett vé­rerének útmutatását követve ezért vezettük most be gyárainkban, építőipari vállalatainknál a da­rabbérezést. A „tudományos nor­ma“ mellett valóban az volt a helyzet, hogy a munkások soha nem tudták, hányadán állnak ke­resetükkel és emiatt rengeteg fél­reértés adódott. Amint az egyik párttitkár elvtárs mondta: »a reklamáció valóságos pokla volt rz üzem«. Rengeteg idő fecsérlő- (iött el a béi-számolgatásokkal, idöelemzö iroda dolgozói Szlányi Lajos osztályvezető irányításával rövid idő alatt a gyár dolgozóinak 56 százalékára kidolgozták az új. szocialista bérezést, több üzemben jelentősen emelkedik a dolgozók teljesítménye. így például a blokk­sori hengerészek a durvahengerdé- ben eddigi legmagasabb 149 száza­lékos teljesítményüket 154 száza­lékra emelték. A buga-hengerészek legmagasabb eredménye 105—10S százalék volt, a darabbérezés be­vezetése óta ez 120—130 százalék­ra ugrott. Hidegkúti Sándor cso­portja a hozzátartozó dolgozók jó segítségével az eddigi 160 blokkos heti átlagot 167-re fokozta. Több dolgozó kereste itt fel az üzemve­zetőséget és kijelentették: »Mi nem azért jöttünk a gyárba, hogy 3 óra kiesett időnk legyen, hanem azért, mert termelni akarunk. Vál­lalt kötelezettségünknek pedig csak úgy tudunk eleget tenni, ha elegendő anyag áll rendelkezé­sünkre«. A darabbérezés az emelkedő ter­melés mellett több keresetet bizto­sít a dolgozókonk. Cserniczki Gyu­la, a diósgyörvasgvári finomben gerde »Ifjú Gárda« ifjamu'1-' brigádjának vegei "* Az SzVSz végrehajtó bizottsága május 23-án délelőtt kezdte meg vita ját liosztovsski elvtársnak „Az SzVSz munkamódszeréről és felvilágosító munkájáról“ szóló jelentése felett. A hozzászólások során G. Apostol (Románia) javasolta, hogy mozgó­sítsák a dolgozókat az SzVSz anyagi támogatása érdekében. Sadoui (Tu­nisz) arról beszélt, hogy a Tunisz­ban a cenzúra nagy nehézségeket tá­maszt az SzVSz lapjainak arabnyelvü kiadása elé. Erősíteni kell a felvilágosító munkát, az imperialisták leleplezését! K. Kuznyecova (Szovjetunió) hangsúlyozta, hogy az SzVSz kiadvá­nyaiban több helyet kell szentelni a francia és az olasz szakszervezetek aarei tapasztalatainak ismertetésére. Az SzVSz fennállása 5. évfordulóján '»^mbevéheu az egész vilá- -1'1 rendc/nh­nek. A kínai szakszervezetek minden támogatást megfognak adni az iSzVSz-nek. Costas Theosz (Görög) elmondotta, hogy a monarcho-fasisz- ták a demokraták ezreivel egyidöben megsemmisítették az egész haladó sajtót is. Grevccoeur (Belgium) kérte, hogy a Szovjetunió és a népi demo­kráciák fejlődését az eddiginél nagyobb mértékben és kézzelfog­hatóbban ismertessék, Hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Szakmai Szövetségeknek ez az érte­kezlete visszatükrözte a -dolgozó tö­megek egyre élesebbé váló harcát, amelyet a munkásegységért, gazda­sági követeléseikért, szakszervezeti jogaikért és a béke megőrzésére foly­tatnak. A dolgozó tömegek tudják, hogy a harc a békéért, az éleihez való jogért, hüzdKé'ii az ififpétitlüf.nnté ülen. ’•nnitalista ée gyarmati önszá­ntért ez valamennyi ország dolgozóit érdekli. Hosztovszki záróbeszédében felhív­ta az SzVSz szakszervezeteit, hogy készítsék gondosan elő az SzVSz fennállása 5. évfordulójának meg­ünneplését, amire 1930 szeptemberé­ben kerül sor. Ezután Boleslav Gebert, az SzVSz .titkára terjesztette elő jelentését a nemzetközi szakmai szövetségek bu­dapesti tanácskozásairól. gok dolgozó tömegei reménnyel és szeretettel fordulnak a Szovjetunió, felé, valamint a szocializmus útjá­ra lépett népi demokráciák fejő, ahol a nép jóléte és kulturális szín­vonala egyre emelkedik s ahol a szakszervezetek olyan fontos, szgaepeo játszanak a társadalmi életben, A nemzetközi szakmai szövetségek értekezlete hozzájárult ahhga, hogc a különböző szakmai szövetségek ta-“ pafztalataíki! t, munkamódszerei u kicseréljék, így javítsák meg munká­jukat. A kapitalista és gyarmati országok dolgozói reménnyel és szeretettel fordulnak a Szovjetunió felé fiSZÄKMÄGWQRSMG Miskolc, 1950 május 24, szerda Ára 59 fillér VII. évfolyam. — 119 szám • r

Next

/
Thumbnails
Contents