Észak-Magyarország, 1950. március (7. évfolyam, 52-75. szám)
1950-03-15 / 63. szám
HÍREK ü'öveieiss gyógyszertár:^ i,Kossuth” (Széchenyi u. 11.) „Sz. Erzsébet“ (Vörösmarty és Vi- íinszk'j u. sarok). ,,Őrangyal” (Ka •íinczy u. 32. Csak reggo! 8 órától este 8 óráig.) Minden hétköznap reggel í órától este 20 óráig az „Arany Szarvas” gyógyszenár szolgálatot (art. lda£áaáff Gyenge szél helyenkjnt reggeli •köd. változó felhőzet, az északi megyékben ma még kisebb eső lehet. .Éjszaka a mélyebb fekvésű helyeken fagy, erős nappali felmelegedés. — A MNDSZ PUTNOKI SZER. VEZETÉKEK kultúr csoportja szép sikerrel szerepelt a Magyar. Szovjet Barátsági Hónapjának előadásain- Nagy közönség veit részt a nőnappal egybekötött nagysikerű, teaesten. Az MNDSz. szervezet rendezésében Putnok éa környékének dolgozói is igen nagy számban gyűltek egybe a Nemzetközi Nőnap méltó megünneplésére és tettek hitet amél- lott, hogy a m-gyaX nők minden erejűkkel harcokiak a héke meg. védéséért. Az MNDSz kuHúrcso- yortja nagy buzgalommal készül „ még e hónapban megrendezett, dő ssékháZaVátó ünnepségre. — A zempléni Erzsébet közkőr. ház orvosaj tudományos e.őadás so_ rozatot rendeznek. Március 16-án, fél 6-kor a kórházban dr. Ember ienő, dr. Zinner Sándor, dr. Heim Vilmos és dr. Sasics Szvetozár tarfc előadást — A zemplénj DÉFOSz-szervcze- (ekben 2 hónapos tagtoborzási ver. seny indult. A versenyben eddig j kitűnt Karcsa, ahol 57, Pácin, ahol 15, Mikóháza, aho] 19, Sátoraljaújhely, ahol 27 új tagot szervezitek. Széphalom és Vjly-V'itány kissé lemarad), de a népnevelő munkával igyekszik kiküszöböni a csorbát. — A burgonya forgalmának kor. Jáíozása Zempiénmegye területén. A belkereskedelmi minisztérium Nógrád, Somogy, Szabolcs, Tolna és Zempiénmegye területén a burgonyának tengelyen 30 km-s körzetben való szállítását, valamjnt vasúton 50 kg-s küldeményekben vájó szállítását további intézkedésig felfüggesztette. Ezekben a megyékben burgonyát akár * vas-1 utón, akár kocsin, autón csak a! Burgonya és Hagymaíelvásároló NV szállíthat. A forgalmi korlátozás és szál ítás szempontjából kivé. tel a burgonya vetőmag szállítása, j erre vonatkozólag a helyi népi szervek adnak felvilágosítást— A Tóth Pál általános leányiskola Szülői Munkaközössége a ma- gy ír-szovjet barátsági ünnepélyen adta át az intézet igazgatójának azt az új iskolakaput, melyet nagy áldozattal sikerült fejépíteniök, A gondosan összeállított műsort megértő szeretettel és lendülettel játszották a szülők. A rendezés fárad, ságos munkája Kovács Józsefnét, a Szülők Iskolájának ku'túrfelelő- sét dicsérj.- Az MNDSz boidvaj szervezete a szülői munkaközösséggel karöltve \ asárnap kitűnően sikerült nőnapot rendezett a Magyar-Szovjet Barátág Hónapja keretében. Az MNDSz tagok és az úttörők zászlók alatt szinpompás menetben énekszóval vonultak az állami gazdaság kultúrtermébe. Orosz és magyar nyelven a szovjet himnuszt énekelték. Kabdebon Jánosné MNDSz ügyvezető, Gazdik Borbála állami gazdaság-vezető és Gerstfer Illés politikai felelős mondott beszédet, az MNDSz kultúrcteoporíjának tagjai és az úttörő pajtások szavalatokat, énekszámokat, orosz rySpi táncokat adtak elő. (KJukk Lászlóné, szülői munkaközösségi elnök, Boldva.) — A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem ifjúsága és alkalmazottai szombaton esie 8 órakor műsoros estet rendeznek a Zeneiskola nagytermében. A műsoron zene- és énekszámok, szavalatok és táncszámok szerepelnek. Műsor. . megváltás 2 Ft, ft/Qp-HIRUK Oktatási közlemények: Előadói értekezlet: Haladóknak március 15-én délután 5 órakor: Széchenyi u- 16. 15-én délután 5 órakor: Szemere u. 15., oktatás. 15-én délután 5 órakor: Ujdiósgyőr központi szerv. ' Alapfokuaknak szerdán délután 5 órakor: Szemere u. 15. Jf. em. és Városháza kistanácsterem. Fél 6 órakor: Ujdiósgyőr, Bérház. és Uj. diósgyőr, központ. Felkérjük az érdekeit elvtársakat, hogy az értekezletek fontosságára való tekintetté) föltétlenül jelenjenek meg. Oktatási bizottság. A háromhónapos színvonalon tanuló elvtársak anyaga megérkezett sürgősen vegyék át bármely napon 1—3-ig az oktatáson. Az egyéves és öthónapos iskola fokon tanuló élv társak -a szükséges anyagot a Szikrában beszerezhetik. Oktatási bjzot,tsag. Az egyéves és öthónapos színvo. na>on tanuló elvtársak tananyagához szükséges N. Kozjev: A szocialista. gazdasági rendszer és fölénye a kapitalista gazdasági rendszer felett” című könyv kapható a Szikra helyi lerakatában. MEGHÍVÓ A Kisjakásépiiö Szövetkezet Miskolc bej. cég 1950 március hó 26. napján délután 1 órakor az Uj- diósgyőri Vas és Fémmunkások Szakszervezete .Székházának nagytermében (Ujdiósgyőr, Andrássy u. 13.) évi rendes közgyűlést tartAz Igazgatóság felhívja a Szövetkezet tagjait, hogy az évi rendes közgyűlésen pontosan megjelenni szíveskedjenek. Tárgysorozat: 1. Az Igazgatóság jelentése. 2. A felügyeőbjzottságnak az évi mérleg és .eredménykimú'tátás* ra vonatkozó, jelentése. 3. Az 1949. évi mérleg és eredménykimutatás jóváhagyása. 4. Határozathozatal a felesleg felosztásáról. 5. Az Igazgatóság és felügyelő- bizottság felmentése. 6. Uj igazgatóság választása. 7. Felíigyelőbjzorttság választása. 8. Az alapszabály 2. paragrafusának módosítása. 9. Indítványok. A mérleg és eredménykimutatás, az igazgatóság és íelügyelőbizott- ság jelentése*, a kilépett tagok névsora, vai'amirst a tagnévsor a közgyűlés megtartásának napjáig a Szövetkezet irodájában (Ujdiósgyőr Andrássy u. 37.) minden nap délelőtt 8 órától délután 2 óráig megtekinthető. Miskolc-Ujdiósgyőr 1950. március hó 14-én. Az igazgatóság. TESTEDZÉS T Hagy k' ziség elüt mutate lse a sporláiak szépségeit a nag?miskoici egyesületek A Magyar-Szovjef Barátság Hónapja, keretében a nagymiskolci sportegyesületek kitünően sikerült bemutatót rendeztek páiyályukon. Nagy közönség előtt szerepeltek a kézilabdázó, röplabdázó, ökölvívó , , , ,, , -, birkózó, vivő, labdarugó sportolók j do,^z°k ™gukK f re???frf,e" a közönség mindenütt lelkesen meg i sportoljanak, bekapcsolódásukkal tapsolta a szép éa színvonalas, ér- j tovább szélesítsek — Pártunk ut- tékes bemutatókat. mutatását követve — a tömegsporA bemutatók sikeresen szolgál- J tot. iVB. II, Keleti csoport ták azt a célt, hogy megismertessék a dolgozók . széles körében az egyes sportágakat, kidomborítsák azok szépségeit és ez ált a! felkelt, sék az érdeklődést ahhoz, hogy a A vasárnapi — meglepetésekben gazdag — forduló után alapos változások történtek a bajnoki táblázatban. Ar. MMNVTE szorosan Ózd mögé, do különösképpen a/, jellemzi a jelenlegi helyzetet, hogy az első 8 egyesülői’ szórófelzárkózott a vezető san tömörül. 3. Ózd 18 11 4 3 45:15 26 3. MMNVTE 18 10 5 3 43:30 25 3. Miskolci Lók. 18 íi 2 5 46:23 24 4—5. Diósgy. Vasa-s 18 10 3 5 50:25 23 4.—5. Kistext IS 11 1 6 40:20 23 6. Kerémia 18 11 1 r> 40:29 23 7, Pereces 18 9 3 6 43:31 21 S. Sajó Tárna 18 9 3 6 30:24 21 9. Nyirogy. VSE 18 6 5 7 35:34 17 10. Saujhelyi TK 18 7 2 9 48:36 16 11. Salg. Vasas 18 5 4 9 27:43 14 12. MA VÁG 18 5 4 9 25:44 14 13. Hatvau 18 4 3 11 24:48 11 14. Kisvárda 17 3 4 10 21:57 10 15. Mátészalka 17 3 4 10 24:45 10 16. Debr. Honvéd 16 3 — 13 17:54 6 A mai sportműsor Mjskolci Lokomotív—Saujhelyi j Hatvan—Pereces Hatvanban. A TK, Szjrmauti pálya féj 4. Mindkét' bányász csapatnak — annak dacára, hogy Hatvan most igen rosszul áll csapat vasárnap vereséget szenve deti A Lokomotív egészen biztosan javítani akar, nem valószínű, hogy az újhelyi csapat jelenlegi gyenge formájában meg tudja akadályozni győzelmét. 2—3 gólos Lokomotív győze'em várható. Diósgyőri Vasas—Sajó Tárna. Diősgyőrvasgyár, fél 4- Igen jó mérkőzésnek ígérkezik, mert a Sajó» Tárna tartja jó formáját, a vasgyári együttes is kezd összeszokni. Végig nagy iram várható, tekintettel arra, hogy mindkét csapat kondíciója az elmúlt hetekben kifogástalan vójt. A kéj csapat csatársora közötti különbség miatt kis gólarányú Vasas győzelem valószínű. Ózd—Mátészalka Ózd, fó! 4 órakor. Az ózdf együttesben Tiba újra játszik és ezze! a védelem vissza fogia nyerni biztonságát. A málé- szalkai csapat a tavaszi idényben egészen jó) szerepel, azonban a két csapat játék-ereje és a hazai pálya miatt 3—4 gólos ózdi győzelemre lehet számítani. Széchenyi utcai háromszobás, összkomfortos gyönyörű lakáso mat elcserélném ugyanilyen kertes lakásért lehetőleg Népkert környékén. Széchenyi ü. 83. III. e. 744 Magános fiatalember bútorozó’; szobát keres a központban. Cím a kiadóban. 851 Kalapja piszkos, formátlan? Rendbehozza Borovácz kalapos. Nőj kalap alakítás. Széchenyi u. 35. 895 Használt nyakkendőit tökéletesen kijavítjuk, Nyakkendöüzem, Akarni Áruházzal szemben. 762 Tatár u. 36, számú ház éjadő. 677 Bőrkabát, rétikul, cipő szakszerű festését felelősséggel vállalja á’óíh bőrfestő. Hunyadi u. 32. 836 a táblázaton — nehéz dolga tesz, mert a tavaszi, idényre a hatvani együttes jelentékeny mértékben megerősödött. Mellettük szól még a hazaj pálya js. Ha a perecesi csapat négyszöge olyan kifogástalanul játszik, mint vasárnap, ebben az esetben győze'em, el'enkező esetben döntetlen valószínű. Kerámia—MMNVTE. Budapesten. A miskolci együttesnek a tavaszi idényben egyik legnehezebb mérkőzése. Az ősszel nagy meglepetésre a Kerámia otthonában legyőzte az MMNVTE-t, igy most a fontos bajnoki pontok megszerzésénél a visszavágás is fűti a csapatot. Pontveszteség esetén a mjskolci együttes ismét, ’eszakad az élmezőnytől. Ha a csatársorban nagyobb akarás lesz, és a labdák megszerzésénél nagyobb küzdőszellemet fejtenek ki, mfnt vasárnap, győzelmet, de legrosszabb esetben döntetlen eredményt vár a csapat vezetősége. RÖPLABDA A Dj. Vasas kitünően fejlődő együttese a Ganz TE nagy játékerőt képviselő csapatát látta vendégül. Czimre. Sömjéni, Bakó. Gönczi, Cservenka, Oáh összeállitás- gástalan állapotban olcsón eladó i ban a diósgyőri csapat sok szép Cím: Vörösmarty u. 2. Mindszenti | ahejót vezetett, végül is azonban temető bejárat 937 Modem ebédlőberendezés kjfo2 szobás összkomfortos lakást költségmegtérítéssel keresek. Telefon 7—15 óráig: 20—87. 916 Magyar perzsaszönyeg teljesen új 320x250-es eladó a Győri kapu 80. sz. ajatt. 676 Megvételre keresünk kis- és közép nagyságú páncélszekrényeket- Ajánlatok a kiadóhivatalba küldendők ,,Nemzeti Vä'äalat“ jeligére. 939 Eladó Toronyalja u. 47. sz. ház sürgősen. Érdeklődni ugyanott. 673 57:34 (32:18) arányban alulmaradt a küzdelemben. KOSÁRLABDA A mai fordulóban a férfi NB I. küzdelmei során az ózdi csapat Pécsett szerepel az ottani Lokomotív együttese ellen. Ugyanott játszanak a női NB I. bajnokságban az ózdi leányok js. A Di. Vasas kosárlabdázói Debrecenben szerepelnek, a női NB I-ben, ül. a férfi NB. II-ben a Debreceni Lokomotiv csapatai ellen. K SAKK •*! P » BJLJLJLJL A MADOSz Borsod-Abauj-Zemp. lén megyei ajszövetsége 17-én, I pénteken este 5 óraij kezdettel vá* : asztmányi és intézőbizottsági ülést ; tart az MMNVTE sakkszakosztályának Rákóczi u. 4. sz. alatti be. [yiségében. A választmányi ülésen az országos központ meghízottja js részt vesz. Felhívom az összes tag. egyesületek intézőit, valamint ösz„ szes vjdékj megbízott szervezőinket, hogy az ülésen feltétlenül je- '•’lenek meg. Megyej titkár. LABDARÚGÁS NB III. Miskolc—Salgótarján} csoport. Diósgyőri Lombik—Nagy- bátonyi Tárna 4:0 (3:0). G: Szedlek (2). Galilai és Varga. Bánszál* fei Tárna—Sárospatak 4:1 (4:0). G: Kupcsok III. (2), Bics és Kis. marton, SÍ. Labanc, MELSE—Mezőkövesd 1:0 (0:0). A mezőkövesdi csapatból kiemelkedett Bukta, Kis és Pásztor jó játéka. Borsodnádas, di »V asas—Balassagyarmati MTB 4:3 (4:1). G: Bajnovszki (2). Érsek és Szkárosi. Jók: Kanta, Oravecz, Szerencs—Kisíerenye 1:0 (0:0). G: Mester, rajta kívül kitűnt Nagylaki, Sebő és Vasvári. A csoportban változatlanul Eger vezet 31 pontjai, 2. Selyp, 3. Gyöngyös. I. o. Bélapátfalva—Sajókazjne 3:1 (1:1), F-abony—Sajókaza 4:0 (2:0). SOMSE—Fel sőzsolc a 2:3 (1:0). Kirá'd—Egercsehi 1:0 (0:0). Edeiény—Putnok 1:1 (0:0). Bánréva —Ormosp. 2:1 (1:0). Mbertíelep— Somsály 0:0. Szikszó—Tokaj 5:1 (3:0). B.-ná- dasd II—Balassagyarmat 4:3 (1:0), Mezőkeresztes—Pénzügy 0:0. He. jőcsabá Sz IT—Alsózsolca 3:1 (1:0). Balaton—Szilvásvárad 9:2 (5:1). S, bábony—Bodva 2:0 (1:0). Hernád. németi—Beésőbőcs 4:2 (4:0) Felső- nyárád—Szögljget 2:2 (2:1). Táliya —Abaujszántó 4:1 (4:0). MÉp. szerelő—Rakaca 2:2 (2:0). Villamos Üzemek—Élelmezés 11:0 (5:0), Barcikai Din.—Farkaslyuk 1:1 (0:0), Bánfáivá—S.-kazjnc II. 3:1 (2:0). Az alsóbb osztályú asztalltenjsz bajnokság küzdelmeiben Havelland II. (Ózd) Hámorjvai, a Vörös Meteor versenyzőjével megnyerte a 41. osztályú férfj párost. Hejőcsaba—Alsózsolca 3:1 (1:0). Az első félidő 40. percéig változatos játék után sem született gól, a 42. percben Rémiás messziről küldött szabadrúgása kapufáról a hálóba pattónt. A második félidőben az alsózsolcai rohamok ellenére is Hejőcsaba ér el tovább} gólt Fejtő révén. A 30. percben Zsíros ?:l-re javít, de áj andó támadásaik ellenére sem fu?nak több gólt elérni, sőt a 55. percben Fejtő révén Hejőcsaba tovább növeli eíőnyet. Az eredmény igazságos. A gyor- I sabb hejőesaba ak megérdemelten nyerték a mérkőzést. Alsózsolca még messze van tavalyi formájától. Mindenesetre jó kondíciójukat 1 mutatja, hogy szél eljen is jó’ bírták az iramot. Jók: Rémiás, Fejtő és Eszlárj, itk Bajogh J. Balogh M. és Vadnaj A. (Azary Zoltán EPOSz sajtófelelős, Alsózsolca.) Szemfelszedés 70 filer Balányi kötődé, Széchenyi u. 14. szakszerű pontos munka. 929 Vegytjsztitást, női és férfiruhák festését szakszerűen végzi. Tikász kelmefestő, Hunyadi u. 32. 884,30. délután 2—4 között. BIRKÓZÁS Az NB 111. küzdelmei során a DJ. Vasas 4:4 arányú döntet1'ént érj el a Salgótarjáni Vasas csapatával szemben. A diósgyőriek két s5jy- Két darab házhely eladó. Miskolc, csoportban nem tudtak versenyzőt Hutás utca 49. sz. 675 Oltani. W er hete ,S) hogy nem 1 győzhettek. Toth I. tussa > Acs Kisebb házhelyek jó he'yen el. pontozással, Danka tussal, Tóth II. -dók. IX Majzlerné. Zso]cai kapu tussal győzött. Vjcek és Kis tus. Zongora — ajig használt —, Hoff. 1 mann-Cherni, bécsi rövid kereszt- huros, körpáneólos angoí mechani- kás eladó. Cjm a kiadóban. 674 941, sál veszteit ÉSZAKMAGYARORSZAG Politjkai napilap. Felelős szerkesztő: Vajda Gábor, Felelős kiadó: Harmati Sándor. Szerkesztőség: Miskolc, Széchenyi utca 30. Telefonszámok: ipari rovat és szerkesztők: 13-31., mezőgazdasági, bányász és városi rovat: 17-37* szerkesztőségi inspekció: 23-65. K.iadóhjvataí: Miskolc, Széchenyi *. 30. — Telefonszámok: (hirdetés) 16-83., (előfizetés és felvilágosítás) 13-63. Postafiók: 146. Csekkszia: 403.03? Borsodi-nyomda NV. Felelős nyomdavezető: Radnóti István;