Észak-Magyarország, 1950. március (7. évfolyam, 52-75. szám)
1950-03-12 / 61. szám
Dj .BÁNYÁSZ, 0 Újabb versenyeredmények és munkafelajánlások a borsodi bányaüzemekben Bákosi elv társnak a Központi Vezetőség ülésén, majd o, sztahá- Bpvista kongresszuson elhangzott bírálatai, útmutatásai, de maguknak a sztahánovista értekezleten résztvevő dolgozóknak az ajkától elhangzott kritika tapasztínlati észrevételek is érlelik gyümölcseiket a borsodi bányaüzemek dolgozói között. Ma már számos olyan jelentést kapunk, amelyek a ver- senylendülpt fokozódásáról, a hibák kiküszöbölésére irányuló komoly törekvésekről és a termelés emelkedéséről számolnak be. Maguk a dolgozók is arra törekszenek, hogy ezek a jó eredmények ugyanúgy mint a még mutatkozó hibák nyilvánosságot kapjanak és a sajtóíelelösök egyre jobban átérzik ennek a nyilvánosságnak a fontosságát, ami elősegíti a verseny jelentőségének tudatosítását és felhívja más üzemeknél is a figyelmet a hiányosságok kiküszö bölésére. A sajtószolgálatot első sorban a Sajómelléki NV vezoíö- sége szervezte meg példamutatóan, amikor az egyes üzemek sajtómeg- bizottai megfelelő útmutatással látta el, hogy hetenkint legalább egyszer számoljanak be az üzemben előforduló jelentősebb eseményekről, a versenymozgalom fejlődéséről, a termelési eredményekről is. az észlelhető hiányosságokról. Az elmulf héten elért eredné nyékről szólnak alábbi jelentéseink: Rudolftelepen Lévai Sándor és Károlyi Ferenc vájár elvtársak március 3-ra befejezték nemcsak első negyedévi tervüket, hanem április hónapra előírt tervüket is. Teljesítményük értékét növeli az a körülmény, hogy kézi jő vesztéssel érték el 32 mázsás normájuk mellett ezt a szép teljesítményt. A bányatelep dolgozói március l-án igen sikerült lelkes ünnepséggel ülték meg a Nemzetközi Nőnapot. Az ünnepélyen több mint J00 főnyi hallgatóság vett részt. Ugyanakkor adt'ás át Stolez József szerelőnek az újításáért kapott pénzjutalmat. Sajókazincon februárban a legnagyobb teljesítmény: Ispán Gőr István 194 százalékot, ifj. Gyenes Gyula 191, Kónya' Gyula 185 százalékot ért el Ennél az üzemnél a szervezés kö- till még igen sok a tennivaló. A kondói bányában a hibák kiértékelése után kiderült, hogy ift még igen komoly nevelőmunkára van szükség. így elsősorban ahhoz, hogy a re8Zortfelelösök tökéletes munkát tudjanak végezni, a napokban indítottak meg egy szemináriumot. A képzettebb funkcionáriusok alkalmasabbak lesznek ft hiányosságok kiküszöbölésére, amik főkép a munkafegyelemben jelentkeznek a termelékenység rovására. A további nevelőmunka célja természetesen az is, hogy a legkisebb egységekben is tudatosítsák ötéves tervünk jelentőségét és a passzívabb dolgozókat is bevonják s politikai nevelésbe. Az üzemnél márciusban lendület mutatkozott a termelés fejlesztésében és 29 dolgozó ért el 200 százalékon felüli teljesítményt. Közülük a legjobbak: Antal And rás vájár 273 százalékot, Tóth Béla csillés, ifjúmunkás 273, Kazai Pó tér ifjúmunkás csillés 273, Sebők József vájár és Kiss Balázs ifjúmunkás csillés 263, Bolacsek István vájár és Drahos Sándor segédvájár 258 százalékos teljesítményükkel. A szuhakAllói 141-es üzemben az elmúlt héten a versenymozgalom nagy lendületet' vett. A versenyzők száma napről- napra emelkedett. Eddig már 20 csapat kötött párosversenyszerzódést, hogy április 4-re, a felszabadulás évfordulójára minél nagyobb eredményeket érjenek eh Vállalták az előirányzat túlteljesítését, a minőség megjrtvít'ását és a munkafegyelem 100 százalékig való megszilárdítását, továbbá a bányafával ős egyéb anyaggal való takarékoskodás fokozását. Az üzemnél a március 1-től 7ig terjedő időben kézierövel történő fejtésen kimagasló teljesítményt értek el: Durdá' József és Munkácsi Gyula vájárok 260.2, Bak András és Liszkfli József 182.1, Hronyec Lajos és Feledi Kácz János 151.1 százalékot. Ormospusztán az üzemi termelés 96 százalékon áll. Ez a kitűnő bányaüzem pillanatnyilag természetadta nehézségek miatt nem tudott előrejutni, az első számú akna ugyanis nyomásos mezőbe került és mintegy 2 hétig tart, amíg isméi ki tudnak ugrani, megerősítve a munkatempót. Március hónapban az előirányzott tervet a szállítőcsoportokra és személyekre is felbontották. Egyéni munkateljesítményben legutóbb a következők értek el kiváló eredményt: Gyurkó István a kiváló sztahánovista vájár, annak ellenére, hogy két hétig távol volt egy tanfolyamon, február 28-ig már március 13-i tervét teljesítette. Kisó József vájár február 28-ig április 1-ig szóló tervét, Svidró József március 25-ig előirányzott tervét, Domonkos András pedig március 14-ig előirányzott tervét teljesítette. Berentén a munkafegyelem az év eleje óta jelentékenyen javult, amennyiben 1.06 százalékról 0.81 százalékra csökkent az igazolatlan hiányzók száma. Ez a javulás kihatott az üzem teljesítményére is. Március 8-ig az üzem előirányzatát 100.2 százalékig teljesítette. A versenyben ‘ álló dolgozók közül februárban a legjobb eredményt jirneszt István vájár csapata érte el, amely egész havi átlagát 195.8 százalékban teljesítette. Márciusban is szép eredményt ért el a három Erneszt. Emészt Isi ván vájár, József és János segédvájárok 187.3 százalékot értek eddig el. Konyha János, Kerekes András és Simon László 186.5 százalékra emelték átlagukat. Nagy örömet keltett a berenfei dolgozók körében, hogy megkezdték az ötéves torv keretében a; új kovács-, lakatos- éa ácsmühelj építését. II sajókazai „Vörös Csillag“ komplexbrigád példát mutat a bányász dolgozóknak A sztahánovista-mozgalom és a szocialista munkaverseny lendületében alakult meg a sajókazai bányaüzemnél Tátrai elvfárs komplex-brigádja, mint „200-as“ brigád. A brigád versenyeélul tűzte ki azt is, hogy minél kevesebb csillével minél több szenet adjon ki és így csökkentse az üzemnél az ürescsille hiányt. A Tátrai-brigád, amely egyébként a Vörös Csillag-brigád nevet viseli, hamarosan bebizonyította, hogy vállalt? feladatát nevéhez méltóan komolyan veszi és meg is felel azoknak, Február hónapban a brigád minden tagja 221 százalékot ért el havi összteljesítményben. Tátrai Géza mag» íebTOLLAT9 pehelypaplant most már megbízható minőségben a Tollkereskedelmi N. V. fiókjában vásárolhat. Miskolc, Széchenyi u. 33 rnárban minden műszakjára 63.30 forintot keresett. A brigád most április 4-ére, a fel- szabadulás évfordulójára, vállalta, hogy 250 százalékra emeli átlagteljesítményét. A Vörös Csillag-brigád példájáf követik az egyes versenyzők is, akik közül többen már , jelentékenyen előrehaladtak tervük teljesítésében. Fazekas Balázs vájár február 28-ig már május 3-i teryét teljesítette, Zabarl Pál segédvájár április 15-i, Jakab János csillés ifjúmunkás április 25-i, Topolán János vájár április 15-i, Gergely Gyula csillés ifjúmunkás ugyancsak április 15-i tervét hajtotta végre február 23-án. Az üzem többi dolgozói közül februárban az egyéni versenyzők közül 106 fő ért el 100—150 százalék közötti és 24 fő 150 százalékon felüli teljesítményt. A sportmozgalom is jól fejlődik az üzemnél. 170 dolgozó je’ontka- zett az MHK-mozgalomba, akik már meg is kezdők a rendszeres edzést. i Lser tonna ssén — egy nap alatt Karaganda! jelentések szerint a város környékén lévő „Zsdánov*^ szénbánya dolgozói március 12-ig nagy sikerrel fejezik be negyedévi tervüket. Február 23-án 1018 tonna szenet termeltek. A b jádok másfélszeresen túlteljesítették napi normájukat. A bánya munkásai — élükön Malcewel, aki a Legfelső Tanács egyik jelöltje — napről-napra újabb és újabb munkasikereket érnek el. A Diósgyőri Szénbányák NV. dolgozóinak versenyfelhívása Rákosi ©ivtársnak a Központi Vezetőség Ülésén és a sztahánovista kongresszuson elhangzott útmutatása, valamint a Nagymiskolci Pártbizottság bírálata a Diósgyőri Szénbányák NV.-nél tapasztalt hibákról és hiányosságokról, élénkítőleg hatott az NV üzemeinek dolgozóira és fellendítette a versenyt. A lyukói aknák kő-t brigád vezető je, Rubi Ágoston és Seszták György, a Sajón néki NV_hez tartozó üzemek dolgozóihoz versenyfelhívást intézett. Rubi és Seszták » sajómelléki üzemek dolgozói közül a két legjobb brigádot hívják ki, hogy április 3-án, a felszabadulás ünnepét megelőző napon melyik brigád ér el nagyobb százalékos teljesítményt előirányzott munkatarvé. vel szemben. A Diósgyőrt Szénbányák NV Perecosj központi »nyagszertárának szellemi dolgozói versenyre- hívták a másik két borsodi NV anyagszertárának dolgozóit A pereces! anyagszertár szel. lemi dolgozói, mint Versenyfelhívásukban mondják, átérezve * fizikai dolgozókkal való együttműködés nagy jelentőségét » 3zoclalizmus építésében, egyéni munkaversenybe, illetve brigádba tömörülve vállalják az uny»g- elszámolás és anyagkiutalás terén fennálló összes hátralékok leg- rövidebb idő alatt történő feldolgozását éa » Zavartalan anyag, ellátás biztosításara új módszerek alkalmazását A versenykihívást a Sajóméi léki és Ózdi NV dolgozói azonnal meg fogják tárgyalni és közlik a maguk vállalásait, amelyek — hír szerint — jelentősen túl fogják szárnyalni * diósgyőriek vállalását Évi százezer rubelt her esnek a Kmnyec-szénmedence bányászai A Kuznyec szénmedence bárme, I lyik bányájában találhatunk olyan fiatal bányamunkásokat ak.knek havi jövedelmük eléri a négy-ötezer rubelt. Ezek a bányászok alapjövedelmükön kívül még küön dijat kapnak szolgálati éveik szerint. A ,,Sztálin"-bányában Popov, Matvijenko, Alekszandrov, Prosz- tákov, Záhárov és más sztahánovista bányászok egy év alatt több mint százezer rubelt kerestek. A százezer rubeles jövedelmű bányászok között szép számmal akadnak ifjúmunkások is. Így pé dául Niko. láj Mat.'juk kornszomoí, a vájár, brigád vezetője a múlt évben 103-000 rubelt keresett- Az utóbbj évben csupán a ,,Szt "]in“-bányában 20 bányász vásárolt magának sze mélygépkocsit. Ma alakul meg a szuhakálléi Szemben az Elmunnásoit és Újítók Koré A Sajómelléki Szénbányák N. V. 141. azuhakállói bányaüzemének szakszervezeti csoportja és üzemvezetősége ma délután 6 órai kezdettel műsoros estet rendez az üzem sztahánovistái, él- munkásal és újítói tiszteletére. Ugyanekkor alakul meg ünnepé • lyes keretek között az üzemnél az élmunkások és újítók köre. A ezuhakáilój kultúrcsoport szerepel az ünnepségen. Műsor utál; közős vacsorát rendeznek. meri mindig akad részükre egy kis édesség!